|
14 - The Line Begins To Blur
2007.04.09. 16:19
"Something changed and it's in your eyes..."
14.
A hideg kőpadlón ült, teste épp most engedett fel a görcsös megfeszülésből. Lehunyt szemmel zihált, hangjait visszaverték a csempék. Teste csak pár perc pihenőt engedélyezett neki, majd izmai újra görcsbe álltak, ahogy gyomra kiadta magából kevés tartalmát. A lány végül megtörölte a száját, majd eltűntette a nyomait. Reszketve ült tovább, ahhoz is gyenge volt, hogy megmozduljon. Lehunyta a szemét, hogy ne lássa a körülötte forgó világot. Már nem tartotta Afrikát olyan jó ötletnek, amióta hazajöttek rosszul volt. Hiába kapta meg a védőoltásokat, úgy látszik valamit, mégis elkaphatott. Tartva a komolyabb rosszullétektől kevesebbet evett, ami lassan kezdett meglátszani rajta. Valamikor el kell mennie orvoshoz, de a vakációja miatt felhalmozódott a munkája, amiket határidőre be kellett fejeznie. Addig kitartóan diétázik – ami nézete szerint ebből az alig evésből állt – hátha megnyugszik háborgó gyomra, és nem kell az orvosnak mutogatnia magát.
Martin most hogy több szabadideje volt, először is a gyerekeihez kezdett kicsit sűrűbben járni. Közben pedig eljátszott a gondolattal, hogy mit is fog kezdeni magával a jövőben. Úgy döntött, hogy elkezdi hamarosan szervezni a következő szólóalbuma munkálatait, hiszen nem egyszerű egy album megjelentetése, főleg ha feldolgozások is szerepelnek rajta. A szerzői jogok, a dalok kiválasztása, a szerződések, a stúdiómunkálatok előkészítése, producer választása, ezek mind-mind hosszú ideig el tudnak húzódni. Az is megfogalmazódott benne, hogy saját számot is ír a korongra, hiszen most már a Mode-nak nem kell. De ezeket a munkálatokat még halasztani akarta kicsit, hogy rápihenjen a közelmúltban történt változásokra, illetve, hogy Caprival és a gyerkőcökkel lehessen előtte kicsit.
El is indult megkeresni párját, hogy megossza vele a döntését, de nem találta sehol. Végignézte a házat, majd a hálójukból nyíló fürdőben talált rá. Ledermedt az ajtóban egy pillanatra a látványtól. A nő halálsápadtan még mindig a hideg padlón ült a wc-kagylótól nem messze lehunyt szemmel a falnak dőlve.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva, miközben odasietett hozzá, és leguggolt előtte. Ahogy megfogta a lány karjait, érezte, hogy reszket.
A lány kinyitotta szemét, és befókuszálta Martint, ami a szokásosnál kicsit tovább tartott neki. Mikor tisztult előtte a kép, látta, hogy a férfi aggódik érte - Jól vagyok, csak kicsit gyengének érzem magam - mondta halkan.
- Mid fáj? Beteg vagy?
- Lehet, hogy összeszedtem valamit még Afrikából - értett vele egyet a lány - A fejem az mindjárt szétesik.
- Elviszlek az orvoshoz - jelentette ki.
- Nem kell – tiltakozott.
- Dehogynem. Ha Afrikában szedtél össze valamit, azonnal el kell mennünk. Lehet, hogy valami vírus.
- Valószínűleg a migrénem miatt jött ki. Lehet, hogy nem is betegség csak a klímaváltozás tette meg a hatását.
- Biztos vagy benne?
- Igen - hunyta le újra szemeit, hogy semmilyen fényt ne lásson - Harmadikos korom óta vagyok migrénes.
- Rendben. Akkor gyere, feküdj le. Hozzak valamit? Vizet? Kaját? Fájdalomcsillapítót?
- Egyiket se. A gyógyszer nem használ, a másik kettőt meg csak kihányom. Csak várjunk még kicsit, nem bírok felállni.
- Rendben. Szólj, ha már mozgatható állapotban leszel - ült le szemben vele. Tudta, hogy kiült az arcára az aggódás, de nem zavartatta magát. Fontos volt neki a lány, természetes, hogy megijed, ha valami rossz éri őt.
Capri mintegy 15 perc múlva nyugtázta, hogy többet nem fog hányni. Legalább ezen túl van. Összehúzta magát, hogy felálljon.
Martin segített neki, és eltámogatta az ágyig, majd gondosan betakargatta a puha takaróval. - Próbálj meg pihenni! Én beszélek Rosalie-val, hátha tud valami spanyol praktikát, amitől meggyógyulsz, ha már nem akarsz orvost és gyógyszereket.
- Házi kúrára ítélsz? Jó, legyen - mosolygott rá halványan, majd az oldalára fordult és begyűrte a kezeit az álla alá. Aludni készült.
Martin halkan csukta be maga mögött az ajtót, és ténylegesen elment megkeresni a bejárónőt. Nem szerette, ha Capri beteg. Mindig tehetetlennek érezte magát.
A lány a napok múlásával nem észlelt javulást magán. Most már kezdett ő is aggódni egy kicsit. Nem hitte volna, hogy ez egy afrikai betegség lenne, akkor már rég a kórházban feküdne. Viszont, valami baja van. Rávette magát, hogy elmenjen az orvosához, aki örült, ha egy évben kétszer látta. Nem szerette az orvosokat. Egy nap, mikor jól érezte magát megragadta a teste által felkínált lehetőséget és kocsiba szállt. Nem volt messze a rendelő, de úgy ítélte jobb, ha minél gyorsabban ér oda és vissza. Biztos, ami biztos.
Szólították és bement. Elmondta a panaszait és természetesen átesett egy sor vizsgálaton, hála az Afrikai útjának. Épp az eredményekre várt.
Fél óra múlva megjelent a doktornő, egy alacsony szőke nő szimpatikus vonásokkal. Röviden Caprira mosolygott, majd leült asztala mögé.
- Nos, megkaptuk a kivizsgálás eredményeit.
- Meg fogok halni? - humorizált a lány.
Az orvos elmosolyodott - Nem, azt azért nem. Csupa jó hírrel szolgálhatok. Szerencsére minden vírusteszt negatív lett, ráadásul a vizsgáltok kiderítettek még valamit.
- Érdeklődve hallgatom.
- Önnek kisbabája lesz. Körülbelül egy hónapos. Gratulálok.
A lány első hallásra simán elsiklott a mondat felett. Mikor eljutott a tudatáig döbbent csak meg - Tessék? - kérdezett vissza.
- Jól hallotta. Ön terhes.
Benne akadt a levegő. Micsoda? Ez hogy lehetséges? - Lehetetlen. A párom biológiai órája elméletileg lejárt.
Ilyen alapon szüneteltette a gyógyszere szedését is, hogy ne traktálja folyton hormonokkal a szervezetét.
- Az a bizonyos biológiai óra egyéntől változhat. Egyáltalán nem biztos, hogy a statisztikák alapján megállapított határok minden esetben igazak. Számtalanszor előfordul, hogy attól sokkal korábban, illetve sokkal később "jár le" ez az óra - nézett rá komolyan, hiszen látta rajta, hogy a döbbenet mögött nem éppen boldog érzelmek kezdenek körvonalazódni. Az évek során sok emberrel találkozott. Olyannal is, aki így reagált, mint a vörös hajú nő.
’Basszus!’ - ez volt Capri legelső gondolata. A többi kuszán követte a másikat. Nem emlékezett rá, hogy hogyan jutott ki, a kocsinál kapcsolt újra a tudata. 'Felelőtlen és meggondolatlan voltál’ - korholta magát - 'Nem hiszem el, hogy fel sem ötlött benned az az épeszű gondolat, amit az orvos mondott!’
- Most mit csináljak? - kérdezte magától - Elmondjam neki? - 'Ne!'’ - válaszolta meg azonnal - 'Legalább is még ne'. Kiürült az agya. Segítségre van szüksége. 'Zsó'. Kitalált egy hevenyészett indokot, hogy barátnőjéhez utazhasson pár napra. Ezt meg kell vele beszélnie!
De nem rögtön az orvos után megy. El kell töltenie otthon pár napot, hogy ne legyen feltűnő.
- Hol voltál? Már kerestelek - üdvözölte Martin egy gyengéd csókkal, mikor látta falfehér kedvesét belépni a házba. Aggódva mérte végig a kicsit lesoványodott lányt.
- Orvosnál – felelte. Látszott rajta, hogy a gondolatai teljesen máshol járnak.
- És? Mit mondott? Mi a bajod? - nézett rá komolyan, miközben leültette a nappaliban.
- Semmi komoly. Elvégeztek rajtam egy rakat vizsgálatot, belém döftek pár tűt - rázkódott meg -, úgy éreztem magam, mint egy laborpatkány. De semmit nem találtak, így a doki is a migrénre gyanakszik.
- Huh, ez jó hír. Akkor kicsit megnyugodhatok - ereszkedett meg feszült válla, és megsimogatta az odafutó Seliát. - De... mindig ilyen volt a migréned? Milyen tüneteid vannak? - kérdezte meg mégis visszafordulva hozzá. Felsejlett benne valami, amit először hülyeségnek tartott, aztán lehetetlennek tartotta.
- A szokásos. Fejfájás, hányás, szédülés. Az agyam túlreagálja a dolgokat. Utálom. És ki kell várni, amíg lecseng.
Martinban az a kósza érzés tovább motoszkált, de nem akart rákérdezni. Tudta, hogy párja hogyan reagálna rá.
- Kérsz valamit? Tudsz enni? - állt fel, hogy a konyhába induljon, hátha hozhat valamit a lánynak.
- Ne, inkább ne! – tiltakozott.
- Pedig enned kéne valamit. Lassan elfogysz - jegyezte meg halkan - És akkor kit fogok magamhoz ölelni éjszakánként? - villantott felé egy kis mosolyt.
- Nah jó - adta meg magát.
- Helyes! - biccentett, majd elindult összeütni valamit a konyhában otthagyva Caprit a gondolatai közt.
A lány magába roskadva ült. A hír ülepedett benne és minél inkább rágódott rajta, annál nagyobbat ütött. Nem, ez nem lehet igaz! Ő! De miért? Miért történt ez meg vele? Miért kellett megtörténnie? Mit kéne tennie? Elvetetni? Mi a fenét csináljon?! Tudta, hogy el kéne mondania a férfinek, hisz döntést nélküle nem hozhat, de ehhez nem volt eléggé bátor. Hogy mitől félt, azt nem tudta. De rettegett.
Pár nap elteltével Capri felhívta Zsót, hogy beszéljen vele, illetve megemlítse neki a találkozás lehetőségét.
- Szia! De jó hogy hívsz! Visszaértetek Egyiptomból? - hallatszott a nő jókedvű hangja.
- Szia. Vissza. Mi van veletek?
- Megvagyunk köszi, bár Eric nemsokára megint elkezd egy filmet és jöhet az idegeskedés, de ettől függetlenül jobban most nem is lehetnénk. Veletek?
- Mi is megvagyunk. Mondd csak, lenne egy kérdésem: pár napra nem ugorhatnék át?
- Dehogynem. Semmi akadálya. Van ennek valami külön oka, vagy csak úgy?
- Nos... - elakadt a hangja - Miért ne lenne külön oka? Unalmas lenne az élet, ha nem lenne - mondta keserűen.
- Történt valami - állapította meg elkomorulva barátnője a medence mellett ülve ahogy úszó gyerekeit nézte.
- Fogalmazhatunk úgy is. Zsóm, mikor érsz rá? Mikor tudok befutni?
- A héten lesz egy kiállításom, amire készülnöm kell, de a hét vége már jó.
- Remek. Nézd, hétvégén akkor látlak. De most mennem kell. Köszi és szia.
- Szia - tette le a telefont Sophie, és egy pillanatig furcsán nézett a készülékre. Capri feltűnően gyorsan rakta le. Érezte, hogy valami nem stimmel. Valaminek megint történnie kellett. De tudomásul vette, hogy a hét végéig még várnia kell.
A lány türelmetlenül várta már a megbeszélt időpontot, egyúttal figyelte a testét. Észrevette, hogy lassan változik. Egyes dolgokat jobban kezdett szeretni, egyeseket meg nem, hangulatváltozásai is kezdtek kialakulni, de szerencsére - még - enyhék voltak. Még nagyjából könnyen el tudta őket rejteni párja elől, legalább is remélte.
Martin gyanakvása ugyan még megmaradt, de mivel látta, hogy párja pár napja kicsit jobban van, nem agyalt annyit rajta, meg amúgy is kénytelen volt ügyeket intézni. Most, hogy kedvese átugrik Zsóékhoz, úgy tervezte, hogy kihasználja az időt, és megint elugrik Suzanne-ékhoz - ezúttal bűntudat nélkül, mivel most nem kell azon rágódnia, hogy Caprit egyedül hagyta otthon.
Capri belépett a bejárati ajtón. Fáradtan dobta le a kocsikulcsot az asztalra. El kellett intéznie pár dolgot az egyik cikkével kapcsolatban és ez jobban kiszívta az erejét, mint gondolta. Az utóbbi időben egyébként sem volt kirobbanó formában, főleg most nem. Leült az egyik kanapéra, hogy szusszanjon egyet.
Pár perc múlva Martin is befutott a stúdió felől, ahol eddig rendezgette a dolgait. - Szia, drága! - lépett be a nappaliba egy nagyot nyújtózva, majd a kanapén hátradőlve pihenő Caprihoz lépett és megcsókolta üdvözlésképp, aztán lehuppant mellé - Na, minden rendben ment? Sikerült elsimítani a gubancot?
- Szia - nézett fel rá - Igen, hála az égnek, bár nem volt egyszerű menet - nyúlt végig a kanapé háttámláján.
Martin félmosollyal a szája szélén mérte végig az éppen egész jó bőrben lévő lányt. Tekintete elidőzött a dekoltázsánál egy pillanatra. Érezte, hogy gombnyomásra megkívánta minden átmenet nélkül. Most perpillanat a parfümjének az illata váltotta ki belőle ezt az ingert. A háttámlára támaszkodó bal kezének ujjaival finoman cirógatni kezdte a fehér kart.
A lány fejét oldalra hajtva nézett párjára.
- És mondd csak, most miről írsz? - kérdezte észrevétlen közelebb csúszva továbbra is folytatva a cirógatást.
- Kapott anyagból dolgozom. Hópárducok. Megdöbbentően kevesen vannak, mint minden állat, amivel foglalkozunk. Szerencsére nem kellett személyesen látnom a 'vesztőhelyeket'.
- Még szerencse - siklottak ujjai finoman a nő szabadon hagyott nyakára, és tekintete végigfutott a copfba fogott vörös hajon is.
Megborzongott, de most nem attól, amitől szokott. Mintha a teste tiltakozott volna. Elnyomta magában az érzést és tovább figyelte párját.
- Mit szólnál hozzá, ha majd elkészül az album, akkor a bevételt felajánlanám valamelyik állatmentő szervezetnek? - kérdezte mialatt végighúzta ujját a lány kulcscsontján.
- Azt, hogy rajtad áll. Ha ezzel akarsz rávenni arra, hogy feladjam az állásom, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak - mosolygott rá.
- A fenébe, akkor valami mást kell kitalálnom... - nézett rá "bosszúsan", majd odahajolt hozzá, és finoman megcsókolta.
Készségesen hagyta, hogy párja megcsókolja, figyelmen kívül hagyva az elnyomott érzés erősödését. Nem értette, hogy ez miért alakult ki benne, de bosszantó volt. Martin kicsit jobban belelendült. A csókjai kezdtek elmélyülni, követelőzőbbé válni, s közben jobb keze megtalálta Capri térdét, és a nyári szoknya alá csúszva kezdett felfelé araszolni.
Megpróbálta magát teljesen a férfire hangolni, de nem ment neki. A teste ellenállt, az agya is dolgozott. Önmagával harcolt. Teste tiltakozott a férfi ellen. Martin elhagyva a nő ajkát - semmit sem észrevéve a másikban történt változásból - áttért a nyakára, és mohón kezdte harapdálni a fehér bőrt, miközben keze már egészen az érzékeny belsőcomb bőrét érintette. Capri nem bírta tovább visszafogni tiltakozó érzéseit. Önkénytelenül kapott Mart csuklójához és amint fogást talált rajta határozottan meg is szorította.
A férfi meglepetten kapta fel a fejét és nézett a szemébe. - Mi az?
A lány némán nézett vissza - Nem tudom - felelte, de fogása továbbra sem engedett - Nem megy.
Értetlenül nézett rá és húzta el a kezét. Érezte, hogy testében még mindig ott lázong a vágy, de Capri viselkedése megzavarta. Még egyszer sem fordult elő vele, hogy leállította volna.
A lány kihúzta magát és egy kicsit arrébb is csúszott a férfitől. Megtartotta a távolságot.
Kérdőn nézett a nőre, de nem erőltetett semmit. Talán valami rosszat tett? Vagy csak simán nincs hangulatban? Capri?? Pont ő nem, mikor néha már le kell őt állítania a vad éjszakák alatt, ha már nem bírja szusszal? Most azért kicsit ledöbbent.
- Sajnálom - mondta halkan. Látta a férfin az őszinte értetlenséget. A lány megértette, hogy miért nem engedett az ostromnak: a gyerek miatt. A teste nyilván megvédi a kicsit. Most mivel magyarázza ezt meg neki? Bocs, de azért nem kívánlak, mert a magzatodra kell vigyáznom? Inkább úgy döntött, hogy nem mond semmit. Érezte a helyzet kínos légkörét. Felállt, hogy eltűnjön párja szeme elől. Mart hoppon maradt, és ez új érzés volt számára a lány irányából. Értetlenül dőlt hátra a kanapén.
A lány a hétvége felvirradtával amilyen gyorsan csak tudott eltűnt a házból, hogy minél előbb autóba vágódhasson. A 2 órás utat is végiggondolkodta, akárcsak az elmúlt napokat. Kora délelőtt érkezett meg.
Barátnője épp a főzés elején tartott, a gyerekek meséket néztek a nappaliban Eric-kel, mikor befutott Capri. Barátnője rögtön látta rajta, hogy valami nagyon nem kerek. Látta, a lányon, hogy megviselt. Leadott pár kilót, az arca pedig beesett és sápadt volt. - Szia, kiscsaj - köszöntötte két puszival, de hangján érződött az aggódás.
- Szia. Remélem nem zavarok - mosolyodott el halványan.
- Dehogy. Gyere csak. Mindjárt szólok Ericnek, hogy fejezze be az ebéd főzését, aztán el tudunk vonulni beszélgetni. Mert gondolom, azért jöttél - invitálta beljebb a konyhába.
Bólintott, majd beljebb lépett.
- Eric, drágám, befejeznéd az ebédet helyettem? Megjött Capri, és beszélnem kéne vele - súgta a kanapén terpeszkedő férfi fülébe, miközben hátulról átölelte a nyakát.
- Persze Szívem - állt fel, majd üdvözölte a vékony vörös nőt és eltűnt a konyhában.
A gyerkőcöket teljesen lekötötte a mese, Maverick pedig a szőnyegen fekve őrködött. Sophie tudta, hogy nem lesz gond, így barátnőjébe karolva átvonultak az előkészített vendégszobába.
- Na mesélj csak! Milyen volt Egyiptom? - kérdezte szándékosan nem a lényegre térve, miközben becsukta az ajtót maga mögött.
- Egész kellemes. Bár a tevegelés érdekes élmény volt. Csak dögmeleg is. Mármint az ország.
- Igen, arról már hallottam - mosolygott rá - És? Milyen volt pihenni kicsit? Mi minden történt veletek még? Merre jártatok? - ült le törökülésben az ágyra barátnőjével szemben.
- Inkább merre nem. A sivatagtól kezdve a múzeumokon át, egyszerűen mindenhol - mosolyodott el - Volt ott minden.
- Akkor jól éreztétek magatokat. És... minden rendbejött köztetek? - utalt a múltban történt problémákra.
- Igen, nagyjából. De, te is tudod, hogy nem ezért vagyok itt.
- Igen, tudom. Ne haragudj. Csak nem akartalak rögtön letámadni - biccentett.
- Tudom. Bajban vagyok. Nagy bajban - nézett a lányra gondterhelten.
Sophie összehúzta a szemöldökét, és kicsit előrébb hajolt. - Miféle bajban?
- Én vagyok a hibás. Figyelmetlen voltam. Ha nem ringatom magam abba a hitbe, akkor ez nem következik be! - fakadt ki talányokban.
- Micsoda? Miben hibáztál? - kérdezte érdeklődve.
- Én... - kezdte, de elakadt a hangja. Lenézett a matracra - Terhes vagyok – motyogta.
Zsóban egy pillanatra megállt az ütő. Észre se vette, hogy döbbenetében felszalad a szemöldöke. - Mi??
- Hallottad. Az vagyok - nézett rá a lány.
- De hogy? És mikor? És miért? És hogy lehetséges? - hadarta el.
Sok mindenre gondolt, hogy mi lehet a probléma, de ezt kihagyta a számításból. Azt hitte, Capri vigyáz.
- A számításaim szerint még Egyiptomban. Már ott kezdtem rosszul érezni magam. A miértre nincs válaszom. A hogyant azt tudod. Lehetségesnek úgy lehetséges, hogy szünetet tartottam a tablettával a hormonok miatt, mondván, hogy Martnak már kinyiffant a biológiai órája. Hát, tévedtem. Bár inkább ne tettem volna! Most mi a fenét csináljak?
Barátnője egy percig még döbbenten ült, majd közelebb ment hozzá, s megfogta a kezét. Tekintete akaratlanul is másképp siklott végig a vékony testen, ahogy felmérte a változásokat. - Először is nyugodj meg. Emlékszel, mikor megtudtam, hogy Ewannal vagyok terhes? Az se volt leányálom, de te ott voltál, és segítettél. Hát most eljött az én időm - szorította meg bíztatóan a kezét - Gondolom, elég sokat gondolkodtál. Mióta tudod?
- Pár napja – felelte.
- És Mart?
- Ő nem tudja.
Zsó bólintott. Sejtette, hogy ő az első, akinek elmondta. Ez egy kis melegséggel töltötte el. - Először is azt kellene eldöntened, hogy mi legyen a magzattal. Tudom, hogy te sosem akartál anya lenni, de most döntened kell.
- Tudod, hogy nem dönthetek egyedül.
- Akkor viszont minél hamarabb el kell mondanod Martinnak, és meg kell beszélnetek ezt a dolgot. Mérlegelnetek kell - nézett rá komolyan - Jaj, Istenem, ezt nem tudom elhinni. Annyira furcsa, hogy pont te! - jegyezte meg fejcsóválva.
- Minél hamarabb? Nem, ezt elkerülném, amíg lehet.
Látszott a lányon, hogy tényleg nem tudja, hogy mit csináljon. Ő, mint anya? Ez abszurd. Ugyan az évek alatt változott, egész jól elvolt mind Zsó, mind pedig Mart gyerekeivel és igen, néha elkalandoztak a gondolatai efelé is, hogy ő és Mart egyszer... de hát mindenki megteszi, akinek párja van! Nem tudta, hogy mit kéne tennie, félt a helyzettől, félt, hogy rossz anya lenne. Ha megszülné a kicsit, már nem dobhatná el.
- De ne aggódj, minden rendbe fog jönni! Ha nálam sikerült egy borzalmas helyzetből kimászni, neked is sikerülni fog! - ölelte át bíztatóan a vállát, miközben eszébe jutott, milyen érzés is volt megtudni legelőször, hogy terhes. Sokkoló. Kezével nyugtatólag simogatta a nő keskeny hátát.
- De kettőnk közt egy alapvető különbség van: te akartál gyereket. Én nem. Most meg már elmúltak azok az idők, mikor az ember energikusan beleugrik egy ilyen helyzetbe. Az anyai ösztöneim siralmasan gyérek, mit kezdjek egy gyerekkel?
- Nekem se volt betervezve Ewan, de mindegy. Megértem a félelmeidet. Baromi ijesztő tud lenni egy ilyen helyzet. Az anyai ösztönöktől meg ne félj, azok előjönnek amint ténylegesen átérzed, hogy valaki növekszik odabent, főleg mikor már láthatóvá is válik.
Capri halványan rámosolygott barátnőjére. Ezen a két napon egy intenzív fejmosási kúrán vett részt. Megkönnyebbült, hogy valaki rajta kívül is tud a dologról, de ez még nem oldotta meg a problémát.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés