|
20 - The Line Begins To Blur
2007.04.10. 08:23
"You are the perfect drug"
20.
Eric hazaérvén rögtön egy halom forgatókönyvvel találta szemben magát - mind-mind egy felkérés volt egy szerephez. Sóhajtva ült neki, hogy átrágja magát rajtuk. A művelet több napjába került. Sok volt a szennymunka köztük, volt, amelyik nem tetszett neki, vagy épp lehetetlen idő alatt akarták leforgatni. De egy megragadta a figyelmét. Nagyon tetszett neki a sztori. A helyszín Új-Zéland vadregényes tájainak egyike volt, így megint távol kell lennie párjától. Zsó elé állt és elmondta neki a hírt. A nő természetesen nem fogadta kitörő jókedvvel.
- És mikor kezdenétek?
- Hát, olyan 2 hét múlva. Még nincs meg minden szereplő.
- Nah, legalább nem olyan hirtelen, mint a brazíliai... - sóhajtott kicsit megkönnyebbülve, hogy lesz ideje felkészülni arra, hogy elengedje a férfit az útra.
- Jah - sóhajtotta a férfi.
A nő és a két gyerek igyekezett minél többet Eric-kel lenni az utazás előtt, hisz tudták, hogy egy darabig megint nem látják majd. Sajnos a napok gyorsabban teltek, mint ahogy Sophie szerette volna. Már csak egy nap volt az indulásig. Eric már összepakolt minden szükségeset, és a gyerekekkel játszott. Zsó a hálójukban nézett végig a csomagokon. Érezte, hogy szíve megint elnehezedik. Sosem szerette, ha túl messzire és túl hosszú időre szólította el Ericet a munkája. Mindig aggódott érte, és várta, hogy hazaérjen. Tudta, hogy egész éjjel nem fog aludni, és megszokásból megint csak nézni, és gyengéden simogatni fogja alvó férjét, hogy aztán másnap jó pár kapkodó csókot váltva engedje útjára. Mint mindig.
Capri békésen ült a kertben. Párja valahol a házban volt. Már egy jó ideje, hogy Zoé megszületett. Haza kéne vinnie, elvégre a lánya félig magyar, a szüleit sem rángathatja mindig ide és még egyszer sem volt Marttal Magyarhonon, úgy, mint egy család. Hmmm... ők egy család. De fura. Igaza volt Zsónak: régóta ismerik egymást és elég csak visszatekintenie 10 évvel ezelőttre. Mart és az idő teljesen megváltoztatta, amit nem bánt, de mindenképp fura érzés volt kívülről szemlélni önmagát.
- Min gondolkodsz? - lépett mellé Martin végigsimítva szabad kezével a nő hátán, míg jobbjában a vállába kapaszkodó lányukat tartotta.
- Gondoltam - mosolyodott el, utalva, hogy párja újfent a lányukat 'nyúzza' - Hát összetett dolgokon, többek között azon, hogy anyáék még nem is látták Zoét.
- Szeretnéd elvinni? - ült le mellé.
Capri bólintott - Persze, ha nincs ellene kifogásod.
- Egyáltalán nincs. Természetes, hogy meg akarod mutatni odahaza is a kishölgyet - nézett mosolyogva a lánykára, aki épp támadást intézett apja nyaklánca ellen is.
- És remélem, hogy velünk jössz - tette még hozzá.
- Ha szeretnéd... - nézett rá.
- Naná, hogy szeretném! - mosolyodott el.
- Akkor ezt megbeszéltük - kacsintott, majd kihámozta a kislány kezéből a vastagabb ezüstláncot.
- Remélem, tudod, hogy hihetetlenül édesek vagytok így együtt?
- Azért a ti párosításotok sem panaszkodhat - hajolt hozzá egy gyors csókra.
- Akkor ennek tudatában, majd elkezdem megszervezni a dolgokat – körbenézett. Semmi kedve nem volt most megmozdulni. Grimaszolt egyet – Majd. Huh, elég rég nem voltam otthon úgy igazán. Max. futó látogatásaim voltak. Remélem sejted, hogy amíg Zoét anyámékra hagyjuk, mi nagy sétákat teszünk?
- Benne vagyok. Szeretek veled sétálni. Mindig olyan spontán és izgalmas helyzetekbe keveredünk - utalt a pár évvel ezelőtti próbafülkés jelenetre.
- És mindig az én ötleteim alapján - vigyorgott rá a lány.
- Mert te olyan nagy agytröszt vagy - vigyorgott.
- Ez csak természetes. Hisz minden sikeres férfi mögött egy nő áll.
- Ez így van - bólintott, majd komolyan a szemébe nézett - Örülök, hogy mégis belevágtunk ebbe - dobta meg kicsit karján a lánykát, aki kezdett megint nagyon ficeregni.
- Vagyis annak, hogy 10 évvel ezelőtt veled jöttem, vagy Zoéra gondoltál?
- Most épp Zoéra.
- Oh, szóval a 10 évvel ezelőtt, az semmiség, az Martin L. Gore-nak simán ment, alap.
- Hát persze, hogy simán. Mit gondoltál? Én Martin L. Gore vagyok! - vigyorgott.
- Atyám! - temette az arcát a tenyerébe - És Ő a gyerekem apja! És még kérdezik, hogy miért nem megyek hozzá?!
- Most miééért? - nevetett fel.
- Inkább a lányodra figyelj, mert mindjárt elszökik! Nah, azt hiszem, hívom anyámat.
- Igenis, őrmesterasszony! - felelte kurtán, és megigazította a kislányt a karjaiban, majd halkan beszélni kezdett hozzá.
A lány beszélt az anyjával, majd lefixáltak egy időpontot. A család nagyon örült, hogy látja a kicsit, bár Capri kicsit aggódott, hogy Zoé, hogy fogja bírni a repülőutat. Martin is egész jól érezte magát, noha eleinte kicsit feszélyezte, hogy nehezen tudták megérteni egymást a nyelvi különbségek miatt, de párja készségesen fordított, illetve a nagypapával elég jól el tudott beszélgetni németül is. A kislány töretlen sikert aratott, mindenkinek a kezében megfordult. A délután nyugisabb volt, Zoé elaludt, így Capri körbe tudta vezetni párját a szülőföldjén.
Már lassan egy órája sétálgattak a Duna parton, illetve elandalogtak a Margit-szigetre is. Martinnak eddig is tetszett Budapest, de ezek után még inkább, hogy párjával fedezheti fel.
- Mi jár a fejedben? Olyan csöndben vagy - kérdezte, miközben a Duna mentén csatangoltak.
- Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy semmi? - vigyorgott rá.
- Nem? - nézett rá - Egyébként, hogy haladsz a dalaiddal? Terveztél valamit, azt tudom, de aztán elvágtad tőlem az információkat.
- Csak élveztem a csöndet... melletted ez ritka adomány - ugratta az első kérdésére válaszolva - Amúgy haladgatok, csak Zoé lefoglalt teljesen. Nem bírok elszakadni tőle. De elég jól állok az előkészületekkel. Sikerült egyeztetni az egyik kiadóval, és pár dalt is kiválasztottam, amit fel fogok dolgozni. Már csak el kell intézni pár dolgot, meg egy producert kell beszereznem, és mehetek is a stúdióba.
- De jó lehet neked, komolyan. Viszont szeretnék veled megbeszélni valamit. Felajánlottak nekem egy munkát. 2 hét múlva lenne esedékes Afrikában. Elengedsz? - állt meg és nézett a férfi szemébe.
- Van választásom? - nézett rá hamiskásan.
- Nincs - mosolyodott el - Tudod, csak abba az illúzióba ringatlak, hogy te vagy a király abban a házban...
- Te és az illúzióid... - sóhajtott - De most komolyan. Késznek érzed magad rá?
- Igen. Mindig is kész voltam rá, nem vagyok naiv, tudom, hogy mivel jár.
- Nem repesek a boldogságtól, de persze, hogy elengedlek, hisz megbeszéltük.
- Köszönöm. Egyébként egy hétre eltakarodok a házból, kettesben leszel Zoéval.
- Uhh, akkor csapunk néhány vad bulit a kisasszonnyal meg Seliával! - lelkesült fel.
- Nah azt megnézném. Mi van Gore, neked csak a kutya jutott? - nevetett fel.
- Persze, mert kutyába se veszel - állt meg és fogta meg a másik kezét is szembefordulva vele.
- Ez mit akar jelenteni?
- Semmit, csak úgy mondtam. Jól jött ki. Amúgy meg szeretlek - húzta közelebb kicsit.
- De jó nekem - mosolyodott el.
- Hé, erre nem azt kellene mondanod, hogy "én is"?
- De, lehetséges - 'gondolkodott el'.
- Akkor jó, már azt hittem, hogy már csak a pénzem meg a hírnevem kell - vigyorodott el.
- Mindjárt fejbe váglak!
- Uhh, micsoda elfojtott indulatok, kérem szépen. Még a végén bedobsz a Dunába! - "ijedt meg" vigyorogva.
- Nem, megkíméllek az átalakulástól - nevetett fel. Közben a kihalt parton két női alak tűnt fel.
- Oh, milyen kedves - nyomott egy csókot a szájára, majd tovább indultak. A pár beszélgetve haladt tovább.
A két lány, akik velük szembe jöttek épp elmélyülve beszélgettek valamiről, mikor az egyik felpillantott és arcára kiült a döbbenet. 23 év körüli fiatal, hosszú feketehajú, kreolbőrű és hatalmas őzikeszemekkel rendelkező lány volt. Ahogy meglátta a szőke férfit, egy hitetlen nyögést hallatott, mire a társa is feleszmélt.
- Mi... az? - akadt meg, és a tépett szőke frizurát viselő karcsú nő is rendesen ledöbbent. Hitetlenkedve pillantott vissza barátnőjére, akivel ki nem mondott egyességet kötöttek a másodperc töredéke alatt. Nem hagyják ki a lehetőséget.
A vörös hajú nő felmérte a helyzetet. Nah, erre kíváncsi lesz. Féloldalasan elmosolyodott. Martin is kiszúrta, hogy a két csinos nő őt bámulja, de megpróbált nem foglalkozni velük. Megszokta már, hogy lépten-nyomon belebotlik rajongókba. Csodálkozott is, hogy eddig nem találták meg.
A fekete hajú lány végigmérte barátnőjét. Ismerte már: ha pasiról volt szó nem bírta visszafogni magát. Kíváncsi volt, hogy most mit fog csinálni. Lassan elfogyott az a pár méter, ami elválasztotta őket egymástól. A szőke céltudatosan lépkedett a férfi felé finoman rázva a csípőjét. Minden tudását be akarta vetni.
- Elnézést, ön Mr. Gore, igaz? - kérdezte angolul. Akcentusa alig volt érezhető.
- Igen. Mit óhajt? - mérte végig a fekete miniszoknyába, és fehér felsőbe bújtatott csinos nőt, bár ötlete azért lett volna.
Capri magában elismerte a lányt egy bizonyos szinten. Mikor ő volt ilyen helyzetben... Némán figyelte az eseményeket, a háttérbe húzódott. Kíváncsi volt párja reakcióira.
- Tudja, már évek óta követjük a barátnőmmel a munkásságát. Nagy rajongói vagyunk - nézett rá épp annyira csábítóan, ami még nem volt közönséges - És csak gratulálni szeretnénk, noha sajnáljuk, hogy a Depeche Mode feloszlott.
- Értem. Ez igazán kedves - válaszolt szűkszavúan.
A háttérből előrébb lépett a feketehajú lány is - Elnézést, hogy így letámadtuk, de a barátnőm nehezen tudja türtőztetni magát, ha egy ennyire jóképű férfit lát - fogta meg hátulról a szőke lány karjait.
Capri szemöldöke magasra szaladt a homlokán erre a megjegyzésre. Martinnak mosolyra rándult a szája.
- Nos, örülök, hogy Martint valaki más is jóképűnek találja rajtam kívül - lépett előrébb a vörös hajú lány.
A szőke nő szemérmetlenül végigmérte az idősebb nőt - Oh, elnézést, észre se vettem.
- Nem csodálom. Túlontúl el volt foglalva - vágott vissza negédes hangnemben.
- Mindenesetre nem akarjuk feltartani önöket, csak egy autogramot szeretnénk kérni Mr. Gore-tól.
- Persze, semmi akadálya - vonta meg a vállát a férfi. Élvezte a műsort. - Van papírjuk meg tolluk? - kérdezte a két lányra pillantva.
- Nálam nincs - tette az állát finoman szőke társának vállára a fekete lány és onnan nézett igézőn a férfire - Papír legalább is semmiképp. Tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy lennének ötletei, hogy mit tudna kezdeni a férfivel.
- Nekem csak egy kis darab van - húzott elő a topja elején található kis zsebből egy fecnit.
- Akkor talán előbb önnek dedikálok, addig a barátnője kitalálhatja, hogy hova szeretné az aláírást - vigyorodott el átvéve a kis papírt, és magában még inkább mosolygott azon, hogy a szőke ciklon nem hagyta ki, hogy ne érintse ujjaihoz a sajátját. Kíváncsi volt rá, hogy Capri meddig bírja cérnával.
- Oh, igazán kedves - hajolt kicsit előrébb a lány jobb belátást engedve dekoltázsára.
- Nem tesz semmit - firkantotta alá a nevét a kis cetlire.
Párja kimérten nézte végig a jelenetet. Utálta, mikor nyíltan kikezdtek Martinnal, eleve azt nem értette, hogy valaki hogy süllyedhet ennyire mélyre. De az jobban idegesítette, hogy párja láthatólag élvezte a helyzetet. Hisz férfi volt.
- Köszönöm. hálás vagyok - vette vissza a papírt a szőkeség olyan hangsúllyal, ami inkább arról árulkodott hogy mennyire hálás tudna lenni egy csendesebb helyen a férfinak.
Fekete hajú társa békésen várt, míg rákerül a sor - Nos, mivel papírom nincs, így a pólómat tudom felajánlani.
- Azon belül hova? - vigyorgott a férfi.
- Én kívülre gondoltam, de a belül sem hangzik rosszul... Nos, mivel szeretném, hogyha látszódna is, valahova a mellkasom környékére.
Martin komolyságot erőltetve arcára lépett közelebb, de ajka szélén mosoly játszott. A nő lényegében felajánlotta a mellét, hát nem okoz csalódást neki. A szőkeség eközben elővett még egy papírt és tollat, és ráfirkantotta a telefonszámát, hogy aztán észrevételen a férfi farmerjának hátsó zsebébe csúsztathassa a fecnit nem mellékesen végigfogdosva őt. Martin szája megrándult, de nem mutatott semmilyen más érzelmet. Végzett a dedikálással, és visszaadta a tollat. Capri igyekezett nem mutatni érzelmeit, de szinte meg tudta volna fojtani a lányokat. Huh, tisztára féltékeny! Végül is a férfi hozzá tartozik, és nem hajlandó lemondani róla! Megvédi az értékeit, ahogy azt valakitől hallotta. A feketehajú fiatal nő közben halvány mosollyal az arcán élvezte ki a férfi érintéseit, amik véletlen jöttek létre kettejük közt.
- Parancsoljon - mondta még a férfi, majd párja mellé lépett és átkarolta a derekát fél kezével.
- Köszönöm - mondta egy mélyreható pillantás kíséretében.
- És ha most megbocsátanak... - kezdte párját tovább húzni.
- Természetesen. És köszönjük még egyszer. Remélem, még találkozunk - nézett rá sokat sejtetően a szőke.
- Álmodozzatok csak... - súgta még a lányoknak magyarul egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Nézd már, megszólalt a vénlány... - mondta a szőke magyarul barátnőjének, majd nevetve tovább indultak.
A lány válaszul megállította párját. Tudta, hogy még a másik kettő figyeli őket, Martot mindenképp. Ránézett és elmosolyodott, majd egy szenvedélyes csókot váltott vele.
- Mit mondtak? - nézett rá a férfi kérdőn, de igazából látszott, hogy annyira nem is érdekli, hogy még teljesen máshol jár a csók után.
- Nem fontos - vonta meg a vállát - Én is ilyen voltam?
- Milyen? - nézett rá kicsit zavartan, mert még mindig a nő kívánatos ajkait fixírozta.
- Hát, ilyen - bökött a fejével a lányok felé - Ugye én nem kínáltam fel magam ezüsttálcán körítéssel?
- Hááát.... - nyalta meg a száját közelebb húzva magához a karcsú nőt egy hátközépig érő támfalnál állva.
- Mi az, hogy hát? Az nem válasz.
- Nem tudom, ki ivott olyan csábítóan abból az üvegből a Szigeten... - lépett még közelebb hozzá.
- Valószínűleg már nem voltam magamnál - mosolyodott el.
- Nem is volt baj. Én még mindig... hmm... egészen beindulok, ha rágondolok... - válaszolta, miközben a testük már szorosan összeért.
- Emlék a fiatalabb valómról. Hát azóta csak öregedtem.
- Én is - vont vállat - De számít ez? - bűvölte az ajkát szemeivel.
- Ha nem tartasz vénnek, akkor nem.
- Miért tartanálak? Még mindig gyönyörű és baromira kívánatos vagy! - nézett rá, majd egy mosoly futott át az arcán - Nem érzed?
A lány szélesen elvigyorodott - Hááát...
- Mi az, hogy hát? Az nem válasz... - hajolt közelebb az ajkához miközben a falnak szorította.
- Fogalmazzunk úgy, hogy de – suttogta.
- Van egy kis probléma... - suttogta szinte a szájába.
- Mondd.
- Akarlak.
- Itt és most?
- A most az helyénvaló, de nem tudom, az esetleges kocogók és az idős nénik mit szólnának hozzá... Keressünk valami nyugisabb helyet a közelben. Nagyon muszáj! - nyomta még közelebb az ágyékát hozzá.
- Látom, betetettek neked a lányok - nevetett fel.
- Inkább én szeretnék betenni valamit valahová... - simított végig a fenekén, majd bele is markolt.
- Jóóól van, látom rendesen... oda vagy - mosolyodott el.
- Nagyon! Mehetnénk már?! - csókolt alig érintve a bőrt a nő nyakába, hogy érezhesse, ahogy ajkai alatt libabőrös lesz a felület.
- Válassz!
- Mi között? - nyögte.
- Bokor 1, bokor 2, bokor 3, konténer... soroljam még a terepi elemeket?
Időközben a kezei utat találtak a férfi ágyékához. Gonoszkodott vele egy kicsit.
Mart visszafojtottan felnyögött - Mindegy, csak minél gyorsabban!
- Akkor gyere - húzta maga után egy sűrűbb részhez - Pedig úgy szeretem kéretni magam.
- Észrevettem - morogta félhangosan, kábán követve a nőt, miközben keze a formás hátsóra csúszott.
- Ez már szinte erdő - nézte a kusza növényzetet.
- Annál jobb - ragadta meg a nő csuklóját, és maga felé fordította, miközben erélyesen egy fához szorította.
- És íme a kérlelhetetlen Martin Gore...
- Szereted, ha határozott vagyok, nem? - kérdezte, miközben feljebb tűrte a nő farmerszoknyáját.
- Határozottan - felelte mosolyogva.
Csak elmosolyodott, majd a nő szája után kapott, és egy perc múlva mikor már a nő lábai a dereka köré kulcsolódtak, előre is lendült a csípője. - gondolta.
Párja igyekezett nem hangosan felnyögni. Remélte, hogy senki sem sétálgat épp erre. - A próbafülkémen akarsz túltenni?
- Azon nem lehet - nyalt végig a nyakán, miközben fokozta lökései intenzitását.
Hallatott egy nevetésre emlékeztető hangot, ami nyögésbe fúlt. Egy-egy erősebb lökésnél felsikkantott, ahogy a teste beleremegett a férfi által keltett érzésekbe és ahogy a fa kérge felsértette a hátát.
- Csak halkan, drágám, a végén még kiszúrnak - nyögte halkan. Érezte, hogy homloka gyöngyözni kezd.
- Nem én rángattam be ide magamat. Viseld a következményeit!
- Rendben, te akartad... - hagyta rá, majd hagyta, hogy még erőteljesebbé váljanak mozdulatai.
- Mit akarsz elérni? - nézett rá vágytól égő szemekkel.
- A kielégülést, egyértelmű - zihálta.
- Reménykedettem valami fantáziadúsabb válaszban, de - egy erősebb lökés beléfojtotta a szót, majd levegőt vett, ami szinte kiszakadt belőle – mindegy.
- Már... nem tudok… gondolkodni! - nyögte egyre inkább feszülő ágyékkal.
- Elnézem - mosolyodott el.
Mart több szóra nem pazarolta erejét, csak még inkább gyorsított a tempón, hogy aztán pár vad lökés után rekedten fojtsa kiáltását Capri vállába. Mivel a lánynak nem volt kibe vagy mibe nyögnie nem is próbálta elnémítani magát. Martin kielégülése ködén keresztül elmosolyodott ezt meghallva, majd lassan abbahagyta a mozgást, és továbbra is a nő bőrére zihált. A lány finoman karmolászta a férfi tarkóját és nézett rá.
- Nah, valami ilyesmire gondoltam - sóhajtott a szőkeség újra megnyalva saját száját.
- Szóval kielégülés terén elégedett vagy?
- Nagyon is - harapott finoman a fülcimpájába - Meg amúgy is.
- És ezt azért csináltad, mert összefutottunk a lányokkal? – kíváncsiskodott.
- Részben.
- Miért?
- Mert imádnivalóan izgató vagy, ha féltékenységet látok rajtad - mosolygott rá egyik kezével végigsimítva az arcán.
- Ezt jó tudni - mosolyodott el - Te aljas! Láttam ám rajtad, hogy élvezted.
- Viccelsz? Ezt a műsort ne élvezni? Volt már pár ilyenben részem.
- Akkor meg?
- Mi akkor meg?
- Én miben vagyok más?
- Ez már ne haragudj, de egy elég hülye kérdés. Te te vagy, ők meg csak felkínálkozó rajongók.
- Nem lehetek mindig ésszerű - mosolyodott el, majd a férfihez hajolt, hogy megcsókolja.
Martin hevesen visszacsókolta. Percekig falták még egymás száját, majd lassan visszaindultak Capriékhoz. Még pár napot eltöltöttek Magyarországon, majd visszaindultak haza.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés