|
22 - The Line Begins To Blur
2007.04.10. 08:54
"This pain is just too real..."
22.
Pár nap múlva Zsó kikászálódott az ágyból, és felkeltette a kicsiket, akiket visszavett magához a kezdeti sokk után, hogy Eric szülei is nyugodtan gyászolhassanak, ne kelljen a gyerekek előtt tartaniuk magukat. Eric két bátyja is ide utazott, és segített Sophie-nak és a szüleiknek amiben csak tudtak, bár a nő eléggé szótlan és befelé forduló lett. A gyász kifordította önmagából, és tudta jól, hogy ezt a gyerekei sínylik meg a legjobban, de nem tudott tenni ellene. Úgy érezte, valami belül megfagyott, hogy megbénult benne, és egy hatalmas űr kezdett el növekedni belsejében, ami azzal fenyegetett, hogy mindenét felemészti.
A temetés napja volt. Felöltöztette a sötét kis ruhácskáikba a gyerekeket, ő pedig egy egyszerű szabású fekete térdig érő szövetruhát vett fel, valamint egy nagy napszemüveget, ami alá karikás és véreres szemeit rejtette. Napok óta szinte folyamatosan sírt, de ma valahogy hidegség szállta meg a tagjait. Majdnem olyan, mint Ericéit a hullaházban.
"Rengetegen jöttek el" - nyugtázta elrejtett tekintetét körbehordozva. A mise már megvolt, éppen kint álltak a temetőben a verőfényes napsütésben, ami számára most természetellenesnek tűnt. Csak akkor kezdtek újra folyni a könnyei, amikor a pap elkezdte a beszédét, majd leeresztették a koporsót. Legszívesebben ráborult volna fájdalmában, de nem tehette. Még nem borulhatott ki, próbált kitartani, noha tagjai egyre jobban reszkettek.
Capri igyekezett végig barátnője mellett maradni, amióta csak kiszúrta a tömegben. Megpróbálta tartani benne a lelket. Ő maga fekte nadrágkosztümöt vett fel szintén fekete napszemüveggel. Tudta, hogy Zsó ezek után totál padlón lesz, ahonnan nem is érdemes megpróbálni felrángatni. Nem szabad, kell, hogy egy kicsit maga alatt legyen, hogy túltegye magát rajta.
Szinte önkívületi állapotban dobta a koporsóra az első virágot. Egy vérvörös rózsát, ami a szerelmüket jelképezte. Miután a föld a helyére került, mindenki fehér virágokat helyezett el a sírnál. Ő csak ezt az egy szálat hozta, úgy érezte, nem is kell több, ebben az egy virágban benne van minden érzelme. Automatikusan fogadta a részvétnyilvánításokat kezet rázva, vagy puszit adva. Nem volt teljesen magánál. Szinte kívülállóként nézte az arcokat, miközben testét belülről szaggatta a gyászos kín. Megjelentek a munkatársai, az egykori CSI-stáb, a barátai, köztük Marilyn Manson is jelenleg megbotránkoztató smink nélkül, és részvétteljesen kezet csókolt neki, aztán még megannyi híresség, és a rokonok. Mire vége lett, már zsongott a feje a sok képtől. Az utolsók között lépett oda hozzá a végzetes film rendezője. Egyedül nála érezte, hogy fellángol benne a düh.
- Be fogom perelni magukat - sziszegte a fogai közt.
- Joga van hozzá – felelte.
- És tudja, hogy nem a pénz miatt - fűzte még hozzá, aztán mereven elfordult. Hallotta a férfi távozó lépteit.
Újra rátelepedett az előbbi hangulata, és némán tűrte, hogy síró anyja a nyakába boruljon, és apjával együtt részvétet nyilvánítson neki. Kedvesen, de határozottan hárította el azt a felajánlásukat, hogy vele maradnak egy darabig, vagy hazajöhet velük Magyarországra. "Haza? Nekem... nekem olyanom már nincs" - gondolta. Érezte, hogy egész eddig felépített világa mérhetetlen mértékben összetöredezett, és azzal fenyegetett, hogy csilingelő darabokra esik szét perceken belül. Egyedül akart lenni, mikor ez megtörténik.
Szorosan összeszorított szájjal ment oda Eric szüleihez, ahol a gyerekei is kuporogtak. Ewan fogta meg a kezét. Lenézett fiára.
- Most mi lesz anya? – kérdezte.
A közelben álló Caprira és Martra nézett, akik erre közelebb is léptek.
- Nem tudom, kicsim - guggolt le hozzá, és érezte, ahogy pár könnycsepp újra utat talál a szeméből.
- De a legjobb lesz, ha egy kis időre Caprival és Martinnal mentek - nézett az előtte álló két gyerekre, akik semmit sem értettek.
- De anya, én nem akarok elmenni! - sírta a kislány - Én veled akarok lenni!
- Én is! Miért küldesz el minket?
- Most nem lehet, kincsem, anyának el kell intéznie pár dolgot - hárított. Nem mondhatta meg nekik, hogy valószínűleg kínok közt fog fetrengeni a házban hangosan zokogva.
- Anya, ne küldj el! - Ewan sírni kezdett. Nem értette, hogy az anyja miért teszi ezt velük - Nem szeretsz minket? A mi hibánk, hogy apa meghalt igaz? Ezért küldesz el, igaz?
- Nem, kicsim, dehogy! - ölelte szorosan magához őket - Miért lenne a ti hibátok?
- Akkor miért nem maradhatunk veled?! - húzódott el tőle.
- Szeretnék kicsit egyedül lenni - súgta lehajtott fejjel. Nem tudott a gyerekei szemébe nézni. Annyira fájt neki a tekintetük.
- De anya! - csuklotta a sírástól a barna hajú kislány.
- Elküld minket Lilian! Nem kellünk neki! - Ewan szinte kiabált.
Sophie a szájára szorította a kezét, hogy visszafogja a zokogását. Vérző szívébe sajgó szúrásként hatolt ez a kiáltás. - Ewan... - nyögte.
Lilian könnyezve simult térdelő anyjához.
- Gyere Lilian menjünk - húzta el a bátyja a húgát.
- Nem! Én nem akarok!!! - sírta szinte sikoltozva - Ewan, eressz el! Anya! Anya! - zokogta kis kezeivel a nő felé nyúlva, aki továbbra is lehajtott fejjel sírt.
- Lilian, kérlek, menj Capriékkal. Jobb lesz, hidd el... - nyögte reszkető ujjai közül.
Capri lehajolt és felemelte a kislányt - Gyere, anyukádnak most egyedül kell lennie.
Ewan dühösen meredt az anyjára.
- Ewan, gyere szépen te is - fogta meg a kezét Martin, de a kisfiú elrántotta.
- Miért kell mennem? - kérdezte dühösen.
- Ewan, ezt még nem értheted meg teljesen - suttogta Martin - Anyádnak kell egy kis idő, amíg egyedül lehet. Tudod, nagyon szerette és szerintem még most is szereti apátokat, és muszáj elrendeznie pár dolgot magában. Egyedül.
- De nekünk meg rá van szükségünk! – visította.
Zsó összerázkódott erre a hangra, és elfordította a fejét kínjában. Nem hitte, hogy ilyen nehéz lesz Ewannal. Látta, hogy Caprinak már sikerült a karjában síró lányát arrébb vinnie, de nem tudta, hogyan reagáljon Ewan reakciójára. Most senkit nem tudna elviselni maga mellett, még a saját gyerekeit se. Ez fájt neki, fájt, hogy azt hiszik, hogy nem kellenek neki. Ő... ő csak egyedül akart lenni, de ezt hogyan tudná megmagyarázni a 9 éves fiának, és az 5 éves lányának. A fiú csak meredt az anyjára, majd látva, hogy nem csinál semmit, zokogva elrohant.
Hamarosan mindenki elment. Egyedül maradt a sírnál. Lassan felállt, és a virágok mellé térdelt. Kezei a földbe vájtak, és ömlöttek a könnyei. Napszemüvegét levette, hogy szabad folyást engedjen nekik. Leborulva zokogott. Halkan Ericet szólongatva, aki már sosem fog válaszolni neki.
Gahan egy fa árnyékából figyelte a lányt. Természetesen megjelent a temetésen. Rajta is fekete volt minden. Nagyot sóhajtva indult meg Zsó felé és állt meg fölötte mikor odaért. A nő szorosan lehunyt szemei miatt észre se vette. Forgott körülötte a világ a tűző napon. Fekete ruhái szinte itták magukba a forróságot, de nem törődött vele. Gyászolt. Mérhetetlen kínban.
Dave a vállára rakta a kezét. Zsó összerázkódott az érintéstől, és könnyes szemmel felnézett. Meglepődött, hogy Dave-et látja. Megragadta a vállán nyugvó csuklót és lehajtotta a fejét.
- Sajnálom - mondta halkan. Ha az ember jobban megfigyelte Dave-et feltűnhetett neki, hogy már nem viseli a karikagyűrűjét.
- Köszönöm, hogy... eljöttél - suttogta rekedten - Talán... ő is megköszönné... - nyögte.
- Ne gondolj erre. Csak kínzod magad.
- De... nem tudok másra gondolni! Csak ő jár a fejemben, meg a hiánya, meg hogy itt hagyott a kicsikkel, akik most utálnak!
- Zsó - térdelt le mellé a férfi és maga felé fordította. Jobban nézett ki, mint mikor múltkor látta, de arca árulkodott róla, hogy néhány hete még padlón volt. - Mi lett volna, ha nem ti nyertek? Mi lett volna, ha nem zuhanunk le? Mi lett volna, ha Ericet nem veti partra a víz? Mi lett volna, ha nem vesz el, ha nem kelletek a másiknak, vagy ha bármilyen más 'ha' jön közbe? Ennek így nincs értelme, ne emészd magad.
A nő a mellkasába temette az arcát mindkét kezével belemarkolva a fekete öltönybe. El akart bújni a világ elől. El akart bújni saját maga és a fájdalma elől. Könnyei immár Dave ingét áztatták, de nem érdekelte. Úgy érezte, hogy egy hatalmas folyam kívánkozik ki belőle. Csak szorította Dave-et és próbált levegőhöz jutni. Orrába eljutott a férfi illata, a teste melege, ami most kimondhatatlanul jól esett neki. Nem akart Eric hideg testének érintésére gondolni. Ki akarta törölni magából az emléket. Fuldoklóként kapaszkodott a másik férfibe. Mindegy volt, csak élő legyen! Dave védelmezőn fonta köré karjait.
Pár perc múlva a nő vékony kezei a nyaka köré fonódtak, állát a vállának támasztotta, és halkan a fülébe súgta: - Köszönöm, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy... Köszönöm - akadt meg és zárta le összefüggéstelenül a mondatot.
- Ez a legkevesebb - felelte a férfi.
Sophie lassan kibontakozott az öleléséből, és felállt. Nem törődött vele, hogy harisnyáján felfutott a szál a térdeléstől, vagy hogy földes a lába és a keze. Egy zsebkendővel megtörölte szemeit, még egyszer a sírra nézett, majd felvette napszemüvegét. Sápadt arccal meredt a távolba. "Talán ideje lenne hazamennem. Haza... Eric házába... Eric dolgaihoz... Erichez..." - gondolta szomorúan és visszanyelte a kikívánkozó könnyeket. Legalább addig erős akart maradni, amíg hazaér.
Capri kiterelte a gyerekeket az autóból, majd megmutatta nekik a szobájukat, ahol már az előzetesen elhozott cuccaik várták őket. Furán érezte magát. Szívesen vigyázott Zsó gyerekeire, de nem ilyen körülmények közt. Lilian Martin vállára fektetve kipirult arcocskáját aludt el a kimerültségtől, ahogy az autóban a hátsó ülésen ültek. Nem volt hajlandó elengedni a férfit. Martinnak eszébe jutott az a fura gondolat is, hogy talán attól fél, hogy őt is elveszítheti, mint amolyan "apapótlékot". Gondterhelten pillantott össze a házban Caprival. Ewan rögtön a szobájába zárkózott. Miután Martin óvatosan lefejtette magáról a kislány karjait, és gondosan betakarta, hagyta aludni. Talán jobb neki, ha minél később érti meg teljesen, hogy mi is történt. Halkan ment ki a Zoéval foglalatoskodó kedveséhez, akire eddig Rosalie vigyázott.
- Nem tudom, hogyan fogják viselni a dolgot. Szerintem az anyjuk mellett lenne a helyük. Rá van a legnagyobb szükségük most.
- Ezzel egyetértek, de Zsó, most nincs olyan állapotban, hogy foglalkozni tudjon velük - nézett rá párja.
- Ezt megértem - sóhajtott - Nem könnyű helyzet... Még mindig alig tudom elhinni, hogy eltemettük az egyik legjobb barátunkat. A csapatunk egyik tagját - hitetlenkedve fújt egyet - Ironikus, hogy ő érkezett utoljára a Szigetre, és ő... távozott először közülünk.
A lány időközben megfordult, és Mart szavait hallgatva egy kicsit magához szorította a lányát - Ígérd meg, hogy te nem fogsz így itt hagyni - mondta halkan.
Martin komolyan ránézett. Egy percig nem szólalt meg. - Tudod, hogy ilyet nem tudok megígérni. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Ez egy szomorú de találó példa erre.
- Akkor lehetőleg igyekezz minket nem így itt hagyni.
- Azon leszek - bólintott komolyan, miközben odalépett hozzá, és egy gyengéd csókot adott a szájára, az érdeklődő Zoénak meg egy puszit nyomott a fejére.
A lány szabad karjával magához vonta párját a derekánál fogva. Nem akart belegondolni, hogy valamelyiküket is elveszítheti olyan hirtelen, mint Zsó Ericet. Remélte, hogy barátnője ezt is átvészeli, elvégre van két gyereke, akik miatt nem adhatta föl az életét. Most már nem tudja magát 100%-ban Zsónak szentelni, neki is van egy családja, akiket nem hanyagolhat el. Nem tud Sophie mellett lenni korlátlanul, ezt barátnőjének is meg kell értenie, hogy nem biztos, hogy ugrani tud, amikor hívja. Amennyit tud segít, de többre nem futja, pedig szíve szerint mindent megtenne érte.
- Valakinek beszélnie kellene Ewannal - sóhajtott fel, megszakítva gondolatait.
Martin megsimogatta kedvese arcát, és szótlanul itta magába a látványát, az ilyen szituációknál mindig hálát adott az égnek, hogy nem velük történt a tragédia, és ilyen esetekben mindig szinte kétségbeesetten tudta inni magába szerettei jelenlétét és arcát. Bevallhatta magának, hogy megijedt, ha közeli halálesetekről hallott, noha neki elméletileg már abban a korban kéne lennie, amikor az ember már elfogadja a halál gondolatát. Egy bizonyos szinten el is fogadta, de mióta megszületett Zoé, pláne nem tudja elfogadni a lehetőséget, hogy egyik napról a másikra olyan helyzetbe hozhatja Caprit és a kicsit, mint amilyenbe akaratlanul került Zsó és a két gyerek. Nagyon sajnálta a nőt, de nem tudta, hogy azon kívül hogy Ewanra és Lilianra vigyáznak, miként tudnának segíteni neki. Sajnos tudta, hogy a nő magába forduló típus, aki hajlamos elmerülni bánatában, de reménykedett benne, hogy nem tesz semmilyen meggondolatlan dolgot.
- Ewan nehezebb dió lesz. Próbáljam meg újra? A temetésen... nem nagyon akart hallgatni rám.
- Szerintem inkább hagyjunk neki pár napot, hadd nyugodjon meg. Rövid időn belül vesztette el az apját, átmenetileg az anyját is és még otthon se lakhat…
- Igazad van. Hagyjuk "kitombolni" magát.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés