|
24 - The Line Begins To Blur
2007.04.10. 09:32
"And I can't love you, anymore than I do..."
24.
Capri az idő múlásával határozottan kezdte úgy érezni, mintha három gyereke lenne. Ewan láthatólag sokkal jobban viszonyult az idő múlásával ahhoz a tényhez, hogy most nem az anyjával lakik. Martin beszélt vele és úgy tűnik sikeres volt a dolog. Már nem haragudott az anyjára, csak hiányzott neki. Persze még sok mindent nem értett, de a lényeg az volt, hogy nem úgy fogta fel, hogy Zsó elhagyta őket.
Lilian ugyan még sokszor elpityeregte magát, ha azt hitte, hogy nem látják, de viszonylag nyugodtan viselkedett. Időnként azért ha rémálma volt, vagy ha az apjáról álmodott, bekéredzkedett Ewan vagy Martinék mellé, ha bátyja nem volt hajlandó beengedni. Ő nem tudta elhinni az elejétől fogva, amit a bátyja mondogatott, hogy az anyjuknak már nem kellenek, és örökre itt hagyta őket Capriéknál. Lilian elhitte, amit Martinék mondtak, hogy az anyukájuk nem sokára értük jön. Reménykedett benne, hogy ez a nap hamarosan eljön, mert igazából hiába foglalkoztak velük, sokszor érezte magát egyedül, biztonságérzetét vesztve.
Zsó legbelül izgult az autóban ülve. Látta a szenzációhajhász újságírók művét. Szalagcímekben közölték le Eric váratlan halálát, a temetésről készült képeket, az ő kiborulását, de nem érdekelték. Természetesen kikezdték amiatt, hogy mekkora vagyont örökölt a gyerekekkel, felmerültek olyan teóriák is, hogy esetleg nem is baleset volt az a baleset, de nem foglalkozott vele. A korábbi erre érzékeny éne mintha Eric távoztával szintén meghalt volna. Úgy érezte, hogy keményebb és erősebb lett, miután összeszedte és belevetette magát az ügyintézésekbe.
Capri épp a nappaliban ült és dolgozott, miközben párja és a három gyerek odakint játszott a kertben. Pont rájuk látott. Zoé már ügyesen mászott mindenhová és leleményes volt, ha az apja kezei közül kellett szöknie, így Martinnak meggyűlt vele a baja. Visszafordult, hogy tovább dolgozzon. Munkatársai befejezték azt az Afrikai cikkét, amit ő otthagyott, most azt hozta össze egy teljes átfogó anyaggá. A csengő hangja zavarta meg. Felállt és kinyitotta az ajtót.
A feketébe öltözött, napszemüveges Zsó állt előtte beesett arccal, és jó pár kilóval vékonyabban - Szia - mondta halkan.
A lány ledöbbent egy pillanatra, de ezt gyorsan leküzdötte - Szia - ölelte át.
- Hogy vannak? - szólt az első halk kérdése. Hangjából nem lehetett érzelmet kihallani, noha belül aggódott a válasz miatt - Nagyon utálnak még?
- Nem, nem utálnak. Csak nem értenek.
Bólintott, majd beljebb lépett - Megpróbálom elmagyarázni nekik.
- Csak nyugodtan. A kertben vannak.
Sophie csöndesen állt meg a kerthez vezető üvegajtóban fekete szövetnadrágjában, és ingében.
- ANYA!!! - kiáltotta szinte sikoltva Lilian az örömtől, aki pár perc múlva először látta meg, és hihetetlen sebességgel kezdett futni felé.
- Szia, kincsem! - guggolt le és ölelte át, mikor odaért a könnyes szemű fruska.
- Annyira hiányoztál, anya!!! - szorította szorosan.
- Ti is nekem.
Ewan is felkapta a fejét húga kiáltására. A nő Lilian feje mellett fia felé nézett. Nem mondott semmit csak az anyjához rohant, hogy átölelje. Zsó őt is a karjaiba zárta hosszú percekre.
- Jól van, drágáim, most már itt vagyok. Minden rendben lesz - suttogta nekik elérzékenyült hangon.
- Anya, anya ugye most már nem mész el? - nézett rá könyörgő tekintettel lánya.
- Nem, most már nem. Értetek jöttem.
Eközben Martin is odasétált karján az izgága Zoéval.
- Örülök, hogy újra látlak.
- Én is - nézett fel rá.
- Hazamegyünk anya? - kérdezte Ewan.
- Csak egy rövid időre. Szeretném eladni a házat - nézett komolyan fiára.
Martin összenézett Caprival.
- És akkor új otthonunk lesz? - kérdezett vissza fia.
- Igen. Pontosan - bólintott.
- De miért? - nézett rá nagy szemekkel Lilian, aki nem örült túlzottan a lehetőségnek, hogy el kell válnia megszokott környezetétől. Nem szerette, nehezen viselte a változásokat. Főleg ezek után.
- Mert úgy gondolom, hogy ez mindannyiunknak jobb lesz. Tudod, ott minden apára emlékeztetne, és ez fájna mindhármunknak.
- Akkor... akkor most el akarod felejteni apát?
- Miért nem szabad apára emlékeznünk? - kérdezte Ewan is szinte egyszerre húgával.
- Nem, nem erről van szó - rázta meg finoman a fejét - Persze, hogy emlékezhettek rá. Nem is szabad elfelejtenünk őt. Csomó mindent megtartunk, ami az övé volt, vagy tőle kaptunk. De tudjátok, anya mindig nagyon szomorú lenne, ha ott kéne élnünk abban a nagy házban, ahol annyi közös dolgot csinált apával. Mindig ezen járna az esze, és ez hosszútávon káros lehet.
- Nah jó - egyezett bele Ewan, bár nem szívesen. Nem örült a költözés hírének.
- Sajnálom, gyerekek - nézett rájuk komolyan.
- Semmi baj, anyu. A lényeg, hogy együtt leszünk - ölelte át szorosan újra lánya.
- Igen, ez a lényeg – bólintott fia is.
- És már tudod is, hogy hova mentek? - kérdezte Zsó háta mögül Capri.
- Kinéztem két házat - fordult felé, miután letörölt egy apró könnycseppet - Majd a két gyerkőc eldönti, hogy melyik tetszik nekik jobban - mosolyodott halványan el hosszú idő óta először - Így jó lesz? - nézett vissza rájuk.
Lilian bátyjára nézett. Még ha sokszor nem is mondta neki, vagy mutatta, felnézett rá, hisz ő volt az idősebb, a nagy és erős bátyja.
- Jó - egyezett bele a fiú.
Húga is bólintott - Mikor megyünk?
- Minél hamarabb, ezért szeretném, ha elkezdenétek összeszedni a cuccaitokat, rendben?
Lilian küldött felé egy halvány mosolyt válaszul, majd elszaladt a szobájába kézen fogva bátyját is.
- Hogy vagy? - kérdezte barátnője, mikor a gyerekek eltűntek.
- Ramatyul - huppant le az egyik kanapéra, és vékony ujjai közé csippentette orrnyergét, hogy egy kicsit megmasszírozza. Megint rátört a fáradtság miatti fejfájás.
A lány felmérte barátnője állapotát. Látta, hogy rengeteget fogyott.
- De muszáj vagyok összeszedni magam. Miattuk – bökött fejével fáradtan a gyerekek szobái felé.
Martin leült lányával az egyik fotelba.
- Ez így van. Elég nehezen viselték a hiányodat.
Zsó ránézett.
- De sikerült velük megértetnünk, hogy értük jössz – nézett rá aggódással barátnője is.
- Igazán köszönöm, hogy ennyit segítettetek. Tényleg nem tudom, hogyan tudnám meghálálni - nézett rájuk hálásan, meleg tekintettel, de merev tartása megmaradt.
- Ugyan, ezért vagyunk - mosolygott rá a lány.
Zsó halványan visszamosolygott - Köszönöm, hogy itt lehettek. Szükségem volt erre a majdnem két hétre. Ha Dave nem jelenik meg a temetőben, és rak egy kicsit helyre, akkor talán még mindig ott sírok.
- Mi van vele?
- Nem tudom, annyira nem volt időm megfigyelni, mert nem sokat láttam a könnyeimtől, de azt hiszem, jobban nézett ki, mint pár hónapja, mikor utoljára láttuk. Azt hiszem, már lezajlott a válóper is - vonta meg a vállát – Gondolom, már a jegygyűrűjét se hordja.
- Akkor biztos örülnek világszerte a nők - mosolyodott el halványan barátnője.
Zsó keserű szájízzel és röviden nevetett fel - Meglehet. Mindenesetre ő jobban járt, mint én. Ő még láthatja Jennyt és Stellát, Eric minket már nem.
Capri biccentve adott igazat a lánynak.
- Próbáld meg tartani magad előttük - utalt Martin a gyerekekre - Nem tenne jót nekik, ha folyton összeomlanál előttük - jegyezte meg Mart finoman rázogatva a nyögdécselő Zoét.
- Tisztában vagyok vele, és igyekszem - válaszolta kicsit erélyesebb mellékzöngével a hangjában - De nem olyan egyszerű.
Ekkor megjelentek a gyerekek.
- Mehetünk! - mondta Ewan. Örült, hogy végre az anyjával lehet. Már csak ő maradt húgának és neki.
- Én is kész vagyok, anyu - nézett rá kicsit jobb kedvvel Lilian - Kíváncsi vagyok a házakra. De ugye azért előtte még hazamegyünk összepakolni?
- Persze. Mindenki a saját dolgait elpakolja, de előtte megnézzük a házakat, jó?
- Jó.
Zsó ezek után elbúcsúzott Capriéktól és újra megköszönte a segítséget, majd beültette a gyerekeket a kocsiba, és elhajtott. Nem szabadult a fejében visszhangzó idegesítő mondattól: "Csonka család..."
Erősen megszorította a kormányt, hogy visszanyelje könnyeit, és gázt adott.
A két gyerek és Zsó távozása után körülbelül egy hét telt el. Martin a stúdiójában ült, és épp egy átdolgozandó számnak az alapját keverte, mikor megszólalt a mobilja. Átkozta magát, hogy nem kapcsolta ki, mert mindig ki szokta zökkenteni, ha megszólal.
- Igen? - szólt bele kicsit kedvetlenül.
Martin viszonylag hamar lerendezte a beszélgetést, és kicsit egykedvűen sóhajtva lépett ki a stúdióból, hogy megkeresse párját. Capri a gyerekszoba kellős közepén ült, miközben Zoéval játszott. Fél órája ment be, mert halotta, hogy lánya nyögdécsel és nem bírt neki ellenállni. Martin az ajtóban állva nézte őket pár percig egyik vállával az ajtófélfának támaszkodva.
- Hé, hová mászol? - kérdezte Capri, mikor lánya 'nagy hévvel' megindult az apja felé.
- Tudja, hol a jó neki - ereszkedett négykézlábra Martin is és Zoé felé kezdett mászni, majd mikor beljebb került a szobába, törökülésben leült, és bevárta sikongatva nevető lányát.
- Nah szép - fordult meg a lány, így szembe került a párossal - Mibe, hogy az első szava is apa lesz?
- Talán nem tetszik, hogy ennyire szereti az apját ez a kis virgonc fruska? - emelte a levegőbe a rugdalózó és nevetgélő kislányt.
- Nem mondtam ilyet.
- Helyes - biccentett lányára nézve, aki próbálta utánozni a mozdulatot - Meg kell zabálni ezt a kisasszonyt! - mondta vigyorogva, majd óvatosan a földre helyezve finoman ráfújta a meleg levegőt Zoé hasára.
- Őt jöttél dögönyözni, vagy esetleg valami más hajtott fel?
- Jó is, hogy eszembe juttattad - nézett fel rá elemelkedve a kis pocaktól - Kaptam egy telefont. Meghívtak minket Steve haverom születésnapi partijára. Régi ismerős. Egy divatcégnél dolgozik - tette hozzá magyarázatképp - Jövő pénteken este lenne. Mit szólsz?
- Mit takar az a 'szülinapi party'? Lehet tudni?
- Baráti összejövetel. Híres emberek, sok pia, jó kaják, ismerősök, beszélgetés, egy kis tánc stb... Azért a hírességeknél se mindenhol a szex körül forog a világ.
- Azzal nincs bajom, csak szeretem felmérni, hogy mire számítsak.
- Hát körülbelül erre. Kell vinnem valami drága ajándékot, amit felrakhat a polcára, és kész. Aztán vegyülünk a tömegben. Mondjuk a hercegkisasszonyt akkor itthon kell hagynunk.
- Nem is akartam magammal vinni. Kicsi még az ilyenekhez, ne tanulja már most a rosszat - mosolyodott el.
- Akkor ne engedd a közelembe, mert még a végén elrontom a kisasszonyt - hajolt kalimpáló kezecskéi felé és megcsiklandozta hajával Zoé arcát. A kislány azonban szemfüles volt, és jól belekapaszkodott Martin fürtjeibe.
- Te őt? Ugyan...
- Ajaj! Na látod, erről beszéltem! - próbálta kiszabadítani haját, nem sok sikerrel.
A lány harsány kacajra fakadt és esze ágában sem volt segíteni a férfinek.
- Na kösz szépen! Látod Zoé, anya kineveti apádat... Még ilyet! - morogta, miközben egy kis csiklandozással rávette lányát, hogy eleressze - Ezt még visszakapod - nézett még mindig kuncogó párjára.
- Húúú de féleeeeek - húzta el incselkedve.
- Na várj csak, amíg a kishölgy elalszik... - húzta össze zöld szemeit.
- Miért, akkor mi lesz?
- Visszakapod.
- Megtéped a hajam? Nah széép...
- Hát... többek között... - kacsintott rá.
- Akkor összetett lesz a kínzásom? Ajvé... Hát, ez igazán kár. Komolyan: rettegek – ásította - Lehet, hogy én előbb alszom el, mint Zoé - mondta, ahogy elnézte a hiperaktív lányt.
- Hát, akkor így jártál. Majd én lefárasztom a gyerkőcünket - emelte újra fel a levegőbe, és repülőgépet imitált vele.
- Jó, én meg elmozizok.
Martin csak rámosolygott, majd újra lányával kezdett foglalkozni. A stúdiózás megvárja...
Capri begurult a felhajtóra, beparkolt és kiszállt. Kivette Zoét a hátsó ülésről, majd bement vele a házba. Az orvostól jöttek, Zoé beteg lett és belázasodott. Épp a gyógyszert próbálta beléplántálni.
- Na mi a helyzet vele? - lépett oda Capriékhoz Mart, mikor meghallotta, hogy hazaértek.
- Megfázott. Csak tudnám hogy. Édesem, tudom, hogy nem szereted, én se szerettem, de be kéne ezt a löttyöt venned - próbálta meg nem először, de lánya vadul tiltakozott.
- Add csak ide, majd én megpróbálom - nyújtotta az orvosság felé a kezét.
- Sok sikert - adta át.
A férfi elolvasta, hogy mennyi kell belőle Zoénak, majd elővette a lányka tejesüvegét, amibe belekeverte az előírt adagot, és jól elkeverte. - Talán ez beválik - tartotta oda a kislánynak a cuclit.
- Gondolod, hogy át tudod verni?
- Szerinted? - nézett rá félig felhúzva a szemöldökét, mikor Zoé bőszen cuclizni kezdett.
Párszor ugyan elfintorodott kicsit, de folytatta.
- Nem hiszem el. Komolyan, néha az az érzésem, hogy a kishölgy engem kutyába se vesz.
- Ezt azért nem hinném - mosolygott rá párja - Csak volt időm kitapasztalni ilyeneket. Azért vagyok itt, hogy segítsek - vonta meg a vállát Martin.
- Mindenesetre nem szívesen hagynám betegen Rosalie-ra. Inkább kihagyom azt a partit.
- Rendben, akkor én se megyek.
- Menj csak, hisz a barátodról van szó. A következőre együtt megyünk - mosolygott rá.
- Biztos? Ne segítsek inkább itthon?
- Egy betegséggel talán én is megbirkózom. Ha meg elkapom, akkor te ápolhatsz engem.
- Huh, nem tudom, hogy melyik lehetőség jobb, ha elkapod és ápolhatlak, vagy ha nem... - dugta ki egy kicsit a nyelvét vigyorogva.
- Nekem édes mindegy, bár nem szeretek beteg lenni - bújt párjához, majd Zoéra nézett, hogy végzett-e már.
A kislány épp az utolsó kortyot nyelte le még egyszer elfintorodva, majd anyja felé kezdett nyúlkálni, hogy büfiztesse meg.
- Jól van, gyere - vette ki - Persze, ezekre jó vagyok…
Miután túl voltak a kötelező műveleten, Capri felment az emeletre, hogy lefektesse a lányt.
Martin pedig lassan elkezdett készülődni a partira. Első dolga volt eltűnni a fürdőben.
Párja addig odalent pakolászott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés