|
28 - The Line Begins To Blur
2007.04.11. 14:41
"Can this world really be as sad as it seems?"
28.
Majdnem három hét múlva Capri telefonján kora délelőtt egy ismerős szám jelent meg a kijelzőn. Sophie épp beült a sötét autójába, miután bepakolta az utolsó kiegészítőket a csomagtartóba, amit az új házba vett, illetve némi élelmiszert.
- Szia - szólt bele a lány, mikor felvette.
- Szia. Csak azért zavarlak, hogy meghívjalak titeket, hogy megnézzétek az új házat. Lenne kedvetek eljönni? - vette fel napszemüvegét.
- Persze! - rikkantotta bele a telefonba – Mondd mikor?
- Nekem mindegy, amikor ti ráértek. Mondjuk hétvégén?
- Igen, az szerintem megfelel. Nekem mindenképp, úgyis csak két hét múlva utazom. Martot megkérdezem, csak találjam meg. Elrabolta Zoét és eltűnt a házban. Vagy dolgozik, de feltűnően nagy a csend.
A másik nő halványan elmosolyodott - Rendben, keresd csak.
- Még ráérek. Mi van veletek?
Zsó nagyot sóhajtott, és tekintetével követett a bolt parkolójában ülve egy kisfiút, aki végigszaladt a járdán, majd eltűnt a sarkon befordulva. - Hát igazából nem is tudom. A gyerekeknek jót tett, hogy segíthettek a költözködésben, és olyanra rendezték be a szobájukat, amilyenre akarták, de én... Azért valahol nekem is jót tett, hogy lefoglaltam a gondolataimat - vonta meg a vállát, amit barátnője nem láthatott - Ugyanúgy fáj, de ezzel talán nem mondok újdonságot. Ewanék próbálnak segíteni. Ezt díjazom. Nem tudom, mi lenne velem nélkülük. Szerintem a fejükbe vették, hogy megpróbálnak felvidítani, vagy én nem tudom.
- Látod, nem vagy teljesen egyedül - mondta megállva és nekitámaszkodva az ajtófélfának, mikor megtalálta párját Zoéval.
- Igen - fújt egyet - Csak ezt hajlamos vagyok időnként elfelejteni. Tudod, milyen vagyok.
- Persze, ismerlek már elég jól - mosolyodott el - Mikorra érjünk oda?
- Meghívlak titeket egy kései ebédre. Szerintem a legoptimálisabb a három óra környéke lenne, mivel akkor jut be a délutáni napfény a legszebben a házba - merengett el.
- Rendben. Nah felvázolom a dolgot a család fejének, aztán még beszélünk, rendben?
- Rendben - tette le.
Capri ledobta a telefonját a legközelebbi fotelba, majd beljebb lépett a szobába – Hahó, páros - lépett Mart mellé - Most beszéltem Zsóval. Meg vagyunk invitálva háznézőbe és ebédre a hétvégén. Vélemény?
Zoé épp apja elől "menekült" a szőnyegen, és anyja hangjára vigyorogva felsikkantott. Mart hátrapillantott - Nekem nincs ellene kifogásom, ha a kisasszony meg nem szökik addig... Honnan van benne ennyi energia? - nézett a fruskára.
- Volt kitől örökölnie - térdelt le Capri.
- Ezt vegyem célzásnak? Vagy magadra gondoltál?
- Nos, amíg te itthon ülsz a kis stúdióban, én beutazom a világot, amíg te magatehetetlenül fekszel az ágyban, addig én szórakozom, soroljam még?
- Jól van na. Én inkább intellektuálisan végzem a munkát. Tudod mennyi meló van egy szám összerakásában plusz a feléneklés, utómunkálatok? Soroljam?
- Nem, de te sem tudod, hogy mivel jár az én munkám. Hála az égnek... – mormogta.
- Szerintem jobb is, mert ha tudnám, lehet, hogy bezárnálak a házba, és soha többé nem engednélek ki - mosolygott rá, de fél szemmel az ajtó felé oldalazó lányát is figyelte.
- Tényleg, hogy haladsz az albummal? - kérdezte, miközben a lánya után indult, mielőtt még kimászott volna az ajtón.
- Két szám kész van. Viszont, lehet, hogy megkérnélek valamire. Feltéve, ha akarsz közreműködni.
- Persze, mondd csak - kapta el a nevetve tiltakozó Zoét.
- Nem lenne kedved egy kicsit gitározni rajta? Kellene egy háttérgitáros, aki az én szólamom mögött játszik.
- Látod, tudtam, hogy van értelme megtanulnom - mosolyodott el, miközben visszatért Zoéval a férfi mellé - De, szívesen.
- Remek. Majd megmutatom, hogy mit kéne betanulnod - mosolygott rá, majd nyomott egy puszit az arcára.
Capri várta már a hétvégét, mikor végre újra láthatja barátnőjét. A hétvége közeledtével alig bírt magával, nem maradt meg nyugton öt percig. Gyakran előfordult, hogy Mart beszélt hozzá és mire a férfi felnézett már nem volt sehol. Miután megbeszélte barátnőjével, hogy pontosan hova is kell menniük, autóba vágódtak és elindultak. Zoét sem hagyták otthon. Néhány órányi autókázás és egy eltévedés után sikeresen megérkeztek. Miután Martin kiszállva az autóból elmormogta a magáét, megfogadta, hogy többet nem hallgat Caprira, ha az útvonalat akarja mondani - miatta kóvályogtak körülbelül fél órát. Ahogy felnézett, egy csinos egyszintes házat látott, aminek a falai kellemes árnyalatú barackszínre voltak festve, amivel a barnás cserepek jól harmonizáltak. Az épületet magas fák, és pálmák vették körül. A férfi úgy gondolta, hogy inkább hátrafelé terebélyesedik a ház, illetve az udvar. Tetszett neki az egyszerűsége, pontosabban, hogy nem volt fényűző, és a kerítés sem egy erődítményhez tartozó elem volt. Teljesen normálisan nézett ki az összkép. Egy halvány mosoly ült ki arcára. Eddig úgy érezte, a gyerekek jól választottak, hiszen a lankás-dombos utcából szép kilátás nyílt a völgybe, és azon túl a terpeszkedő L.A.-re és a tengerpartra.
- Szerinted? - nézett párjára, miután kivette a gyerekülésből Zoét, és a vörös nő mellé lépett.
- Szép. Költözünk - állt a ház előtt, csípőre tett kezekkel.
- Mi van? - nézett rá vigyorogva.
- Nagyon tetszik - mosolygott párjára, ami egyet jelentett az 'én is akarok egy ilyet' kijelentéssel.
- Na neeeem! Szó se lehet róla! - rázta meg a fejét. - A santa barbarai ház pont megfelel.
- Naaaaa... – méltatlankodott miközben megindult a bejárati ajtó felé.
- Nem! - dobta meg kicsit a mocorgó lánykát, miközben követte kedvesét.
- Jó - mondta beletörődő hangsúllyal, majd az ablakra tévedt a tekintete, ahol a leselkedő Liliant pillantotta meg. Elmosolyodott - Látlak! - kiáltott fel, mikor a kislány túl későn bukott le.
- Na, akkor mindjárt számíthatunk a támadására - jegyezte meg Mart mosolyogva, miközben odaértek a kapuhoz.
- Nem kell csöngetni! - hallatszott máris a kislány hangja, ahogy előfutott a házból.
- Igazad volt - villantott egy mosolyt párjára, majd a feléjük rohanó lányra nézett.
A kislány kinyitotta a kaput és kezeit Capri felé nyújtotta, hogy hajoljon le hozzá két cuppanós puszira - Sziasztok!
- Szervusz! - guggolt le hozzá a nő és magához ölelte a lányt. Rég nem látta, hiányzott neki. Miután elengedte belépett a kertbe.
- Gyertek, gyertek! Már nagyon vártunk titeket! Ti lesztek az elsők, akik a teljesen kész házat láthatjátok! Mikor nagyiék voltak itt, akkor még nem voltak kész a szobák teljesen, anyunak még kellett vennie pár dolgot a nappaliba, és az én szobámba is. Képzeljétek, teljesen olyanra csinálhattuk, amilyenre akartuk. Az enyém halvány zöld lett, Ewané meg kék, anyué meg piros, és a nappali... de majd meglátjátok! - kezdte darálni mondandóját a kislány miután Martint és Zoét is üdvözölte.
Capri belépett a bejárati ajtón és már várta barátnője bármely irányból történhető támadását.
A nő hangja jobb oldalról érkezett egy nyitott ajtón keresztül - Mindjárt megyek, csak kicsit odakapott a petrezselymes krumpli! - kiáltotta a konyhából.
- Javíthatatlan vagy - lépett be mosolyogva a konyhába.
- Ez van - kapta el a kezét a forró edénytől - A francba! - sóhajtva zárta el a gázt, majd egy gyors puszi és ölelés után a hideg víz alá dugta ujjait - Hogy nekem semmi sem sikerül mostanában... - morogta a feketében lévő vékony nő.
- Segítsek?
- Hagyd csak, már kész vagyok - legyintett fáradtan - Ez volt az utolsó kaja, ami még készült.
- Ewan?
- Kint van valahol szerintem Maverickkel a kertben. Talált a végében egy kis rejtekhelyet, ahova gyakran elvonulnak - vonta meg a vállát - A kutya nem viseli túl jól... Eric.... hiányát, meg a költözést - fordult el, hogy elzárja a csapot.
- Idővel megszokja, hacsak le nem győzi a kora. Elmaradtak a többiek - kukkantott ki a konyhából.
- Nem hinném, hogy ennyi idő alatt eltévedtek volna. Ebben a házban ez már nem olyan könnyű - siklott végig a tekintete a barna fával burkolt konyhabútoron.
- Nekem nagyon tetszik a ház - nézett körbe.
A tágas helységben, amivel a konyha egybenyílt, az ablakok mellett egy szép, sötétbarna asztal is helyet foglalt. Már meg volt terítve. A falon lógott pár semleges, dekoratív kép, kellemes hangulatot adva a napos helységnek.
- Dave-ről tudsz valamit? - tért vissza Zsóhoz.
- Nem igazán. A temetés óta nem láttam. Egyszer hívott fel, hogy megkérdezze, hogy viseljük.
- Szerintem majd szervezek valami közös programot, ha nincs ellenedre.
- Nincs. Jó ötlet - bólintott - Csak valami semleges helyen, kérlek.
- Persze, valami szép fás, erdős területre gondoltam. A tengerpartot látom épp eleget - mosolyodott el.
- Igaz - mosolyodott el halványan ő is.
- Na itt vagyunk - lépett be ekkor Martin - Zoé leragadt az egyik színes virágodnál. Ööö... azt hiszem pár fej... hát hogy úgy mondjam, közelebbi kapcsolatba került a kisördög kezecskéivel....
Capri felnevetett.
- Semmi gond - mosolyodott el az eddig a pultnak támaszkodó nő, majd közelebb lépett hozzájuk kicsit szélesebbre húzva mosolyát - A "felfedező-korban" van... Eric... mindig így hívta - simogatta meg a kislány hátát szomorkás tekintettel.
Zoé épp az apja arcát fedezte fel. A férfi orra igencsak lekötötte a figyelmét. Martin finoman elkapta lánya kezét, hogy levegőt tudjon venni, de nem válaszolt. Nem tudott volna mit.
- Nos, mikor kutassam fel a gyerkőceidet, hogy becsődítsem őket? - nézett széles mosollyal az arcán Capri Zsóra.
A nő kinézett az ablakon a kert végének irányába, és kicsit összehúzta a szemeit - Már nem kell, ahogy nézem, Lilian épp errefelé ráncigálja a bátyját.
- Megelőzött, nahát - lépett mellé, majd egy pillanat múlva be is lépett a két gyerek az ajtón.
- ... engedj már el! - reccsent rá húgára Ewan.
- Most mit hisztizel? Vendégeink vannak! Anya mindig azt mondja, hogy ilyenkor jónak kell lenni! - pirított bátyjára a lányka csípőre tett kézzel.
- Te ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak!
- Na jól van, gyerekek, elég volt - szólt rájuk kicsit hidegebb hangnemben, mint amit Capriék megszokhattak tőle - Ewan, köszönj Capriéknak!
A fiú elfordult húgától, majd mondott egy 'Sziasztok'-ot. Nem volt olyan lelkes, mint régen, mint mikor az apja még élt. Látszott rajta, hogy apja halála mélyebb nyomott hagyott benne, mint mutatta.
- Üljetek csak le, mindjárt tálalok - szólalt meg a barna hajú nő, akinek fénye szintén megkopott.
Ewan szó nélkül tett eleget a kérésnek. Capri segített Zsónak, hisz addig nem nyugodott, míg barátnője el nem fogadta.
- Anya, anya! Ebéd után vezethetem én körbe őket a házban? - kérdezte Lilian izgatottan.
- Persze - vonta meg a vállát a nő bekapva egy sült krumplit majdnem teljesen üres tányérjáról.
- Kíváncsi vagyok a többi részletére is. Amit eddig láttam, nagyon tetszik. Azt hiszem ihletet kaptam egy átalakításhoz - mélázott el a vörös hajú nő.
Martin a plafonra nézve felnyögött, miközben a kocsiból behozott gyereküléshez fordulva etette Zoét.
- Kész vagytok? - kérdezte lábait türelmetlenül mozgatva a kislány.
- Én igen. Zoé meg már mindjárt alszik is - felelte Martin.
- Igen - nézett rá mosolyogva Capri is.
- Akkor nyomás! - ugrott le a székéről, majd pár lépést előreszaladt.
Capri felállt, majd Zsó füléhez hajolt - Megnézem a házatokat, aztán szeretnék veled pár szót váltani – súgta.
A nő csak bólintott. Hirtelen nem tudta, hogy mit akar Capri. - Menjetek csak, addig én vigyázok Zoéra, meg elpakolok.
Miután Lilian bevárta őket, csacsogva kezdett magyarázni: - Ez itt a nappali, lépett ki a konyhából és fordult jobbra majd balra a kis folyosón.
A belépők szeme elé egy tágas szoba tárult, aminek szemközti fala jó pár helyen csak üveg volt, amin a délutáni arany színű napfény áramlott be. A falak meleg színekkel voltak kifestve, Sophie pár képe is ki volt téve.
- Ez a kedvenc fotelom - kezdett ugrálni egy bordó huzatú bútordarabon - Amúgy egy csomó mindent megtartottunk a régi házból.
- Látom. Húúú, lehet, hogy rajzoltatni fogok Zsóval valamit?
- Miért? - kérdezte a falakra pillantva Lilian - Mit szeretnél?
- Nem is tudom. De egy képem sincs az anyukádtól, pedig már jó pár éve ismerem!
- Ahhaaa, értem! Na, menjünk tovább, ide még úgyis visszajövünk! - adta ki a "parancsot".
- Tetszik a színösszeállítás - jegyezte meg Martin - Barátságos.
- Szerintem is - bújt a férfihez. Martin egy homlokcsók után kézen fogta kedvesét, és a lány után húzta.
- Ez a vendégszoba! - nyitott be a folyosóról nyíló jobb oldali ajtón.
A szoba kényelmesen tágas volt, falai a dió héjának barnaságával voltak kifestve. Ezt a szobát is hatalmas ablakok jellemezték. Volt benne egy heverő, ami nyilván kihúzható volt, de így helytakarékos. Továbbá megtalálható volt itt egy kisebb tévé is. A parkettát néhány rongyszőnyeg díszítette, és krémszínű függönyök lengtek az ablakokban.
- Ide beköltözöm! - jelentette ki a lány.
- Mikor? - vigyorgott rá rögtön reagálva Lilian.
- Martot hazaküldöm, én meg itt maradok - nevetett fel.
- De jó, akkor lesz egy kis csönd odahaza... - mélázott el a férfi.
- Zoé is velem marad - nézett rá.
- Hát jó, bár ő hiányozni fog... - vonta meg a vállát vigyorogva.
- Az egy dolog, hogy engem kutyába se veszel, de, nem hittem volna, hogy Zoét simán elengeded. És mi az, hogy Ő hiányozni fog?!
- Ki mondta, hogy simán elengedem? Úgy kellene kiszedned a kezeim közül...
- Nekem viszont még integetnél is... Lilian: sose kezdj pasikkal, nem éri meg. Vaaagy... szórakozz velük egy jót, azt kész - vigyorodott el gonoszul.
- Te csak játszol Martinnal? - nézett rá nagy szemekkel.
- Elég jól csinálom, nem, Szívem? - mosolygott a férfire.
- Nos, igen... - nézett vissza rá forrón.
- Akkor te most nem is szereted Martint, csak azért vagy vele, hogy játsszatok? - érdeklődött Lilian.
- Dehogynem szeretem! - nevetett fel ismét - De tudod, a szerelem is egy játék.
- Miért?
- Nos, majd ha nagyobb leszel megérted.
- Mindig ezzel jöttök ti felnőttek - lökte karjait a levegőbe, majd elindult kifele a szobából, hogy megmutassa először a sajátját, majd Ewan szobáját.
- De igazunk van! - kiáltott még utána - Miért, nem? - nézett Martra.
- De igen - csúsztatta ujjait a nő derekán a póló szegélye alá, hogy végigsimíthasson a tetoválásán - Egy nagyon jó játék...
- Nem kezdelek arra ingerelni, hogy tedd meg a tétjeidet...
- Ne is, mert nem állok jót magamért - csúsztatta kezét kicsit feljebb a hátán.
- Martiiin! Gyertek már! - dugta ki a fejét Lilian szobájának ajtaján - A következő megálló majd Ewannál lesz.
- Megyünk, megyünk - mondta mosolyogva a lány, de azért lopott még egy csókot párjától.
Martin mosolyogva követte ujjait a másikéi közé fonva.
- Mi festettük a szobákat is! Tök szupi volt! Imádom ezt a halványzöldet! Olyan, mintha egy nagy zöldalmában lennénk! Mindig ezt képzelem, ha szomorú vagyok, és akkor kicsit mindig jobb - fordult körbe a szobája közepén.
- Húúú, de jóóó - ámult el a lány - Vidám színe van!
- Tetszik? - villantott egy 100 wattos vigyort a nőre - Én is imádom.
- Tényleg jó. Illik hozzád - nézett körbe Martin is.
- Ügyesen kifestetted. Anyám csak egyszer bízott rám ilyesmit és soha többé. Öt percen belül nem volt nálam az ecset és egy életre megúsztam a festést.
- Pedig tök egyszerű! - nézett vissza rájuk az ajtóból - Na menjünk be a lökött bátyámhoz is!
- Tűnés! - reagálta rögtön a fiú, mikor meglátta a húgát a szobában, de mikor látta az utána jövőket engedélyezte a bent létet, olyan 5 percre. A szoba a sötétkék egy szép árnyalatában tündökölt. Egyébként látszott rajta, hogy fiú lakik benne: repülő és autómodellek voltak mindenhol, pár könyv, de inkább tankönyvek, azok viszont egy nagy halomban hevertek az egyik polcon.
- Ne beszélj így velem! - duzzogott húga karba tett kézzel, majd nyúzni kezdte bátyját míg Capriék körbenéztek, majd hogy ne kelljen megszakítania egyik kedvenc elfoglaltságát, elmagyarázta nekik, hogy merre van a fürdő, és a ház végében az anyjuk tágas szobája.
A férfi kihúzta kedvesét a szobából, hogy megnézzék a maradék helyiségeket. Ahogy beléptek Zsó szobájába, Martin kicsit úgy érezte, mintha egy másik világba lépett volna.
A csendnek valahogy súlya volt. A nő eddigi természetétől eltérően szinte minden a helyén volt, sehol se lehetet látni egy kupac rajzos papírt, ahogy össze-visszaságban hevert volna egy asztalon.
A szoba mélybordóra volt festve, a falakon néhol feltehetőleg a nő által felfestett indiai motívumok törték meg az egységes színt. Martin pár bútorra emlékezett az előző házból, de akadt néhány új sötétszínű fából készült polc, illetve az aranyszínű selyemágyneművel letakart ágy is friss darab volt. A földön fehér csomózott szőnyegek voltak a szépen felcsiszolt sötét parkettán. Ahogy a férfi körbenézett, a falon talált pár sötétebb hangvételű képet Sophie kézjegyével ellátva. Jó pár könyv sorakozott a polcokon, és egy tv is helyet kapott a helyiségben. A kertbe vezető üveges ajtóhoz lépve nézett ki.
- Azta. Gyönyörű, bár egy kicsit lehúz. De nagyon tetszik. Nem olyan perzselő, mint a mi szobánk, de ez is szenvedélyes és... fájdalmas. Legalább is ezt érzem - járta körbe a szobát.
- Pontosan ez fogalmazódott meg bennem is. Érezni rajta, hogy min megy keresztül a barátnőd. Van valami... furcsa érzés bennem, ahogy itt állok. Egyszerre taszít és vonz - mondta továbbra is kifele nézve, ahol az egyik pálmafa árnyékában a golden retriever aludt.
- Menjünk - kezdte húzni kifelé a férfit.
- Jól van - lépkedett utána engedelmesen, majd becsukta az ajtót.
Zsó eközben befejezte a pakolást a konyhában, és elmélázva nézte az alvó Zoét. Emlékezett még rá, mikor Lilian ilyen kicsi volt, előtte pedig Ewan. Mikor még együtt voltak mind a négyen...
Ekkor jelent meg barátnője, ahogy még mindig maga mögött 'húzta' párját.
- Na, hogy tetszik? - tért vissza emlékei közül.
- Nagyon. A vendégszobába már be akartam költözni.
- Ejha. Szegény Martin - csóválta meg a fejét egy kis mosollyal a szája szegletében.
- Viccelsz? Csokrot dobna utánam!
- Ez igaz? - nézett a férfira.
- Dehogy. Nem hagynám itt egyikőjüket se - karolta át hátulról a nő derekát.
- Na perszeee... Nekem egészen mást mondtál - fordította hátra a fejét.
- Miről beszélsz? Azt csak álmodtad - vonta meg a vállát, majd Zoéra nézett - Azt hiszem, inkább átviszem a vendégszobába, utána meg körbejárom a kertet. Mavericket még nem is üdvözöltem.
Capri csak mosolyogva csóválta a fejét - Jól van.
Azzal Martin óvatosan megfogta a babaülés fogantyúját, és hamarosan elnyelte a ház.
A lány barátnője felé fordult - Láttam a szobád. Nagyon szép, de egy kicsit fojtogató.
- Ilyenre sikeredett - vont vállat, majd az asztalnál ülve belekortyolt narancsléjébe.
Leült vele szemben - Narancs... - jegyezte meg.
A nő keserűen elhúzta a száját - Na igen... A Sziget... - nézte a poharát ujjaival körberajzolva a mintákat.
- Zsó - nézett rá - Szarul vagy. Te is tudod, én is tudom. Nézd, csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom, hogy nem vagyok mögötted 100%-ban, de már nem megy úgy, mint régen. Miért vetted a házat? Csak azért, hogy elköltözz az előzőből, vagy mert tetszik is?
- Tudom, hogy nem lehetsz itt mindig, és ezt nem is várom tőled. Neked is van családod. El költözni. A gyerekek pedig ezt választották. Ezt sokkal inkább a magaménak érzem.
- Jól van. Szerinted, ha fölhívom Gahant a közös program miatt, akkor nagyon leüvölti a fejem?
- Nem hinném. Talán az ő megtépázott lelkének is jót tenne. Mikor akarod felhívni?
- Nem tudom. Talán még ma, talán holnap... Hozod a gyerekeket?
- Attól függ, mit tervezel.
- Egy szabadtéri programot. Rakunk egy nagy tüzet, sütögetünk valamit, kirándulunk egyet, kimozdulunk kicsit.
- Rendben, ez jól hangzik. Viszem őket. Nekik is jót tesz, ha új helyeket látnak - válaszolta az asztallap erezeteit követve mutatóujjával.
Barátnője elmosolyodott - Már előre élvezem. Utána meg mehetek dolgozni, jeee... Egy hét tőletek távol.
- Akkor Martin kitombolhatja magát otthon Zoéval - mosolyodott el kicsit.
- Bele se merek gondolni, hogy mit művelnek, míg vigyázó szemeim nem tudom rajtuk tartani.
- Talán nem szedik szét a házat. Bár Zoéban nem vagyok biztos.
- Mart mindent megenged neki. Komolyan, szerintem az első szava, az 'apa' lesz.
- És ezt sajnálnád?
- Természetesen nem. Ő az apja. Jobb nem is lehetett volna - mosolyodott el - Egyébként... van hullahopp karikád?
- Mi? Minek az neked? - ütközött meg barátnőjére nézve.
- Nem tudom, eszembe jutott, hogy vihetnénk a szabadprogramra. Poén dolog, nem is tudom, hogy tudok-e még...
- Liliannek azt hiszem van egy-kettő. Nem tudom, milyen állapotban vannak - vonta meg a vállát.
- Felsejlett a gyerekkorom, ne is hallgass rám - nevetett fel - Bár szívesen megnézném Martot, amint épp hullahoppozik.
- Szerinted, vállalkozna rá? Dave-nek valószínűleg jobban menne.
- Bár a csípőmozgása egyébként sem rossz... - mélázott el párjára gondolva - Bármire rá tudom venni.
- Igazán? - emelte meg egy kicsit a szemöldökét.
- Naná!
Zsó ekkor panaszos sírásra lett figyelmes, ami nem Zoétól származott. - Nem hiszem el, hogy nem bírnak magukkal! - állt fel bocsánatkérően rápillantva, majd kisietett a konyhából, hogy rendet tegyen a gyerekei között.
- Már megint mit csináltatok? - lépett be idegesen Ewan szobájába, ahol Lilian a földön ülve sírt a karját szorongatva - Na halljam, mi történt? - tette csípőre a kezét.
- Nem hagyott békén - vonta meg a vállát Ewan.
Lilian csak sírt tovább - Lelökött az ágyról és csúnyákat mondott rám! - panaszolta továbbra is a kezét markolva.
- Áruló! - vágta a fejéhez.
- Hányszor mondjam még Ewan, hogy ne bántsd a húgodat?! Neked meg hogy ne nyúzd őt?! - guggolt le lányához, hogy megnézze, mi van vele. Hangja nem volt épp kedvesnek mondható.
Ewan bedurcult, ami mostanában jellemző volt rá. Egyre inkább merült el a saját világában.
- Tudod mozgatni? - kérdezte lányára pillantva, akinek még mindig potyogtak a könnyei.
- I...igen - hüppögte.
- Jól van, akkor nyomás kifelé, és emiatt egyikőtök se kap desszertet, és ma tévé sincs.
Ewan nem reagált semmit, várta, hogy végre egyedül legyen a szobájában.
- De anya...
- Nincs de, nyomás kifelé! - állította fel lányát, majd az ablak felé forduló fiára nézett. Látta rajta, hogy valami nem stimmel, de úgy gondolta, majd kiheveri, noha akárhányszor így látta, megfájdult a szíve. Tudta, hogy közelebb állt az apjához mint hozzá. Mindig is így volt. Szóra nyitott a száját, aztán inkább mégis kiment becsukva maga után az ajtót.
Zsó ezek után visszament az időközben visszatért Martinnal kiegészült kis csapathoz. Egy darabig még elbeszélgettek, aztán lassan összeszedelődzködtek. Capri megígérte, hogy még felhívja egyeztetni a közös programmal kapcsolatban, majd pár puszi után elváltak egymástól. Zsó egyedül maradt a szobájába zárkózott fiával, és a pakolásban segítő lányával.
Másnap Capri felhívta Dave-et és egyeztettek a szabadtéri programjával kapcsolatban. Mart is helyeselte az ötletet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés