|
40 - The Line Begins To Blur
2007.04.14. 13:38
"I will make you hurt..."
40.
Capri a kertben ült Zoéval. A kislány már egész ügyesen járkált két lábon és az elmúlt pár hónap alatt megtanult még jó pár új szót, úgy, mint például a 'nem' és az 'igen'. Az anyja elérkezettnek látta az időt, hogy lánya több magyar szóval és dialektussal találkozzon. Egyre többször és többet beszélt hozzá az anyanyelvén, nem egyszer voltak Magyarországon is. Ha már ilyen lehetősége van Zoénak, akkor miért ne használná ki? Gondolatai közben fél szemmel Zoét figyelte, aki belemerült egy lepke üldözésébe. Lassan majd el lehet vinni az oviba is, hogy gyerekközösségben is legyen. Capri emlékezett rá, hogy ő maga utálta az ovit, a közösség nem fogadta el őt. Vagy ő a közösséget? Hát erre már nem emlékszik, de remélte, hogy lányának több szerencséje lesz és nem éri semmilyen atrocitás, főleg a szülei miatt.
Eközben a büszke apa amellett, hogy az egyre mozgékonyabb lányával foglalkozott, próbált a munkájára is koncentrálni. Az utolsó simításokat végezték az albumon. Néha emiatt el kellett utaznia, de legalább felügyelhette a munkát. A számok készen voltak, már csak az utolsó keveréssel foglalkoztak, illetve a borítóval bajlódtak. De tudta, hogy közeledik a nap, mikor végre a kezében tarthatja az újabb elkészült albumot. Azért látta, hogy Capri néha unatkozik, ha Zoé éppen alszik, vagy neki dolgoznia kell. Látta rajta, hogy túlteng benne újra az energia, és hiányzik neki az, hogy kezdjen magával valamit.
Boldog volt, hogy van családja, hogy láthatja a lánya fejlődését, de érezte, hogy hiányzik neki valamiféle mozgalmasság. Bezzeg Mart ki sem lát a stúdiómunkából és az ügyintézésekből. Egyszerűen dolgozik, míg ő... ő meg itthon ül. Egy délután hirtelen késztetésének engedve tette fel az önéletrajzát a netre. Nem sokkra rá meg is keresték, hogy érdekelné-e egy állás. Tapasztalatira tekintettel egy természetfotós mellé raknák be társul megírni azokat az élményeket, amiket együtt átélnek, ahogy épp azon erőlködnek, hogy egy nemzeti parkon belül megmentsenek egy újabb állatfajt a kihalástól. Tetszett neki az állás. Nagyon. Sokkal kevesebb veszéllyel járt, mint az előző munkája, most konkrétan nem az a feladata, hogy orvvadászokat leplezzen le, hanem az, hogy az utazásairól írjon 'naplót'. Persze volt hátulütője is a dolognak. Ez nem pár napos elutazás lesz, hanem minimum 2-3 hetes. Igent mondott az ajánlatra, de még azt nem tudta, hogy Martinnak, hogy mondja el. Eddig nem volt rá alkalma, párja vagy a stúdióban ült vagy nem volt otthon. De ma már elmondja neki, egyszerűen muszáj. Megvárta míg Zoé teljesen kifárasztja magát és jelzi, hogy álmos. Miután lefektette lányát, párja keresésére indult.
A férfi a stúdióból nyíló üvegezett ajtóban állt, és épp telefonált. Kicsit ingerült volt, amiért még mindig nem találtak neki egy embert, aki normális borítótervet tudott volna mutatni neki. Az eddigi ötleteket mind visszadobta. Volt, amiben látott fantáziát, de úgy érezte, nem felel meg az elvárásainak egy-egy pontban. A férfi nem túl kedvesen nyomta le a telefont, és csúsztatta farmerja hátsózsebébe. Fejében zsongtak a gondolatok, ahogy kifele nézett a kertbe a nyitott ajtóban állva.
Párja ekkor jelent meg mögötte. Épp az emeletről jött le - Mart, épp téged kereslek - lépett mögé.
A férfi felkapta a fejét, ahogy visszatért a valóságba, és párja felé fordult - Mondd csak - fűzte össze karjait a mellkasán.
- Mi a baj? - kérdezte. Jól ismerte már a férfit ahhoz, hogy megállapítsa, mikor hergelte fel valami.
- Áh, még mindig nem találtak egy normális embert, aki egy normális borítót tudna csinálni az albumhoz - legyintett egyet ingerülten a kezével, majd sóhajtott, hogy lenyugtassa magát.
- Hát, attól függ, hogy milyet szeretnél. Ha rajzoltatnád, ajánlom Zsót, ha elég szerkeszteni itt vagyok én is, de Zsó is meg tudja csinálni szerkesztve is. Mindkettőnknek van gyakorlata a PhotoShop használatában, hisz mindketten egy-egy oldal tulajai voltunk, valahogy ki kellett néznie - mosolyodott el halványan.
- Micsoda ötlet! Tök kézen fekvő - csapott a homlokára - Látszik, hogy megint túl akartam bonyolítani! Mi lenne velem nélküled? - lépett oda hozzá, és egy csókot nyomott a szájára - Eredetileg valami fotóra gondoltam, de lehet, hogy felhívom Zsót, és megrajzoltatom vele, ha van kedve hozzá... De a te terveidet is megnézném szívesen - mosolygott rá.
- Döntsd el, milyet szeretnél, aztán hallgatom a terveid - mosolygott rá vissza - De előbb valamit mondani szeretnék.
- Bocsánat, beléd fojtottam a szót - biccentett, és jobb kezével intett, hogy mondja nyugodtan.
- Mintha nem szívesen hallgatnálak... - mormogta - Nos, csak annyit akarok mondani, hogy találtam munkát. Persze írogatósdi. De utaznom is kell hozzá.
A férfi próbálta, hogy arca ne túl hamar komoruljon el - Folytasd csak...
- Szóval, úgy néz ki a dolog, hogy lesz egy társam, egy természetfotós. Ha olvastál már NG (National Geographic) cikkeket, akkor érted miről beszélek. Elutazunk egy országba, ő fotóz, én írok. Sokkal veszélytelenebb, mint az előző munkám volt, most ténylegesen csak az írás a feladatom - hangsúlyozta a munka piros pontját.
- És mégis meddig tartana ez az... utazás? - kérdezte semlegességet erőltetve a hangjára.
A lány mély levegőt vett. Tudta, hogy ennek nem fog örülni a férfi - Minimum 3 hét. De ez sok mindentől is függ. Hogy milyen gyorsan haladunk, hogy minden úgy megy-e, ahogy tervezzük, stb.
- Tehát ez a három hét lehet több is? - ráncolta össze a szemöldökét ingerülten.
- Nem, én itt a kevesebbre próbálok rámutatni. És nyilván ritkábban is mennék el, ha egy-egy ilyen nagy cikket kell írnom.
- És mikor kellene indulnod?
- Egy hét múlva esedékes az első munkaút.
- Mit ne mondjak, nem jött túl jól ez a hír! – mondta újra felidegesedve - Nekem is el kell utaznom munkaügyben legalább egy hétre New Yorkba, aztán lehet, hogy Londonba is. Zoéval pedig nem tudom, hogy addig mit csináljunk. Nem örülök én ennek, Capri. Ráadásul megint hetekig nem látna a lányod, és én sem.
- Kb. 3 havonta történne ilyesmi meg. Egy nagy cikkel tartozom, amit személyesen kell megírnom, az utak köztes idejében rendszerezek és írok, valamint kapott anyagokból dolgozom. Olyan vészes lenne?
- Tudod, csak azt nem értem, hogy ennyire nem számít a családod? Hogy ennyire "menekülni" akarsz előlünk? Meguntál minket? Vagy tehernek érzel? Ha igen, akkor szólj csak! Ezeket azért kérdezem, mert mindig olyan munkát választasz, ami több hétre elszólít mellőlünk. Nem számít, hogy a lányod ilyenkor utánad sír, igaz?
- Miről beszélsz? - ráncolta a szemöldökét. Hirtelen érte párja kirohanása - Szó sincs ilyesmiről, ez baromság! De egyszerűen nem bírok itthon ülni tétlenül! Te is elutazol munkaügyben, akkor én miért ne tehetném ugyanazért?
- Körülbelül három évente pár hétre? Mi az ehhez képest? - kezdett idegesen járkálni - Miért kell neked mindig ilyen utazásokra menned? Meg se lepődnék, ha kiderülne, hogy már rég elfogadtad a munkát! - nézett rá cinikusan.
Nem nézett a szemébe. Így volt.
- Heh. Tudtam! - mondta egy lenéző pillantás kíséretében - Ráadásul úgy, hogy minket teljesen kihagytál belőle. Szép, mondhatom... - fordult el, hogy cigije után nyúljon.
- Nem értelek. Az nem zavart, hogy egy hónapban kétszer teszem kockára az életem, csak amikor teherbe estem, aztán meg akkor, amikor haláleset történt, de az zavarna, ha elutaznék, hogy épségben hazaérvén elkezdjek írni.
- Mert nem beszéltél a munkádról és én nem is akartam tudni, hogy miket művelsz, de most már érdekel! Talán öregségemre egyre önzőbb leszek? - vetette oda még mindig cinikus hangnemben. Nem tudta, hogy miért rohant ki ennyire Capri ellen, de nem tudta visszafogni magát. Remegő kézzel gyújtott rá az idegességtől.
- Nem érdekelt? Hát, kösz szépen! És, ha kapsz egy telefont, hogy mehetsz a hullámért, akkor is ezt mondod?!
- Ismerős szavak - húzta el a száját - A saját szavaimat fordítod ellenem?
- Lehetséges, ha önmagadnak mondasz ellent! Ha akkor nem érdekelt, akkor most miért is érdekel? Mint említettem már nagylány vagyok Mr. Gore, nincs szükségem szárazdajkára!
- Szárazdajkára? Szóval ez lennék én? Azt hiszed, az apád akarok lenni?! - nézett rá dühös tekintettel, miközben lepöckölte a hamut a kőre.
- Ilyenkor nagyon úgy tűnik! Mid vagyok én Martin? A lányod, a szeretőd vagy a gyereked anyja, aki elég felnőtt és érett ahhoz, hogy munkát vállaljon és ne kelljen kötelezően itthon ülnie, hogy rajtatarthasd a szemed?!
- Hát tudod, néha komolyan nem tudom! A viselkedésed alapján időnként tényleg olyan vagy, mint annak idején Viva - rántotta meg a vállát.
- Álljunk csak meg! Nem én viselkedem gyerekesen, hanem te teszel azzá a saját szemedben! És akkor engem tolsz le! Teljesen normális vagy, vagy csak a kapuzárás ment az agyadra?
- Áhá. Kibújt a szög a zsákból! Most akkor mégis öregnek tartasz? Mondd csak a szemembe! Csak egy kiöregedett sztár vagyok, aki beléd próbál kapaszkodni, vagy mi?
- Te ezeket komolyan is gondolod? Gondolkozz már! Szerinted komolyan szültem volna neked egy gyereket, egyáltalán itt lennék még veled, ha igaz lenne, amit mondasz? Elképesztő vagy!
- Csak azt felejted ki a számításból, hogy Zoé nem volt betervezve... - adta meg a kegyelemdöfést cinikus arckifejezéssel.
- Szemét! - vágta a fejéhez - És csak azért vállaltam fel Zoét, hogy te ne érezd magad öregnek, mi? Nem érdekel, hogy mit mondasz: akkor is el fogok menni és megírom azt a cikket és ez lesz a munkám! Csupán, mint párom érdekelt a véleményed, de úgy látszik, hogy ezen túl engedélyt kell kérnem az apámtól - megfordult, hogy kicsörtessen a szobából.
- Remek! - kiáltotta utána bevágva az ajtót. Idegesen gyújtott rá újra leülve a forgós székébe az egyik gép elé. Fejét lehajtotta és csak meredt maga elé. Pár perc múlva kicsit összerezzent, mikor megszólalt a telefonja.
Döbbenten és dühösen vágta be maga mögött a háló ajtaját. Elképesztette a férfi. Most komolyan, mije ő? Mire tartja? Valami fiatalítószernek? És mik ezek a tévképzetei? Meg miért korlátozza? És nem érdekelte, hogy meghalhatott volna? Ezek a tények ledöbbentették és fájtak neki. Miért ilyen vele? Miért bántja folyton, miért tapos állandóan az érzéseibe? Ha komolyan gondolta azokat, amiket mondott, akkor miért hozta ide magával? Miért akart Mart vele élni? A kérdések zömétől zsongott a feje. Már nagyon várta, hogy végre eltűnhessen a házból. Valahogy úgy érezte, hogy csak Selia és Zoé fog neki hiányozni.
Olyan öt perc múlva Martin lépett be a szobába kopogás nélkül, és lépett a szekrényhez előszedve az egyik sporttáskáját. Nem nézett a nőre.
- Miért csinálod ezt? - tette fel kérdését. A hangja remegett az indulataitól.
- Mit miért? - kérdezett vissza oda se figyelve igazán a fejében rajzó gondolatok miatt, miközben pár ruhát bedobált a táskába.
- Ezt az egészet! Azt akarod, hogy elmenjek? Vagy csak a türelmem határát próbálgatod?
- Pont arra akartam rávilágítani, hogy nem akartam, hogy elmenj. De úgy tűnik, nem értetted meg. Mindegy. Most én megyek el. Az előbb hívtak. Előrébb hozták az utazásomat.
- Azt hiszem, nem értjük meg egymást. Én nem értelek téged.
- Én már semmit sem értek - hagyta rá - Jó utat. Remélem, minden rendben lesz. Talán még azzal a természetbúvárral is meg fogjátok érteni egymást, mint velem - nézett rá hideg tekintettel.
A lány erre a mondatra felpattant, egy ugrással a férfi előtt termett és egy isteneset lekevert neki - Nem vagyok olyan, mint te! – sziszegte.
Mart ujjaival a szájához nyúlt, hogy letörölje a vért, amit nyelve hegyével is megízlelt. - Valóban nem! Én gyűlöletből, csakis a dominancia bizonyítása miatt nem tudnék lefeküdni senkivel - monda fölényesen. Tagjaiból a higgadt merevség sütött. Nagyon erősen kellett koncentrálnia, hogy ne üssön vissza.
- Viszont nem fekszem le a barátommal és egyben kollégámmal, aki velem egy nemű, és nem teszek kockára ezzel mindent!
- Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb - húzta el vérző száját gúnyosan, majd megindult kifele - Remélem, lesz annyi eszed, hogy Zoét nem viszed magaddal az imádott dzsungeleidbe! Hagyd itt Rosalie-nak. El lesz vele. Amint tudok, sietek vissza hozzá.
- Én a helyedben abban kételkednék, hogy egyáltalán itt találsz-e minket.
Martin megtorpant. Bal keze megfeszült, ahogy erősebben rászorított a táska fülére.
- Ne merészeld... - súgta vészjóslóan halkan. Hangján érződött, hogy visszafojtott indulatok munkálnak benne.
- Nem tűnt föl, hogy az előző családod is elpuskáztad? Ezek szerint nem…
A férfinek ez már sok volt. Egy szempillantás alatt engedte el a táskát, fordult meg és lendült a keze, ami Capri arcán csattant. A lány feje az ütéssel megegyező irányba lendült tovább és esett az ágyra. A férfi fel sem fogta, és már a fél könyékre támaszkodó nő csípője mellett támaszkodott két kezére előre dőlve. Capri jobb kezét az arcára szorította ott, ahol a pofon csattant nem kis erővel. Mart látta a félelem szikráját a tekintetében, de nem érdekelte. Ez a megjegyzése elérte tűrése határát, és jócskán túl is lépte azt. Jeges tekintetét a másikéba fúrta. - NE MERÉSZELD! - ismételte meg felemelve a hangját - Nem fogod a 4. gyerekemet is elvenni tőlem! Ezt NEM engedem! Épp elég volt a másik hármat elveszítenem, mint ahogy arra NAGYON kedvesen felhívtad a figyelmemet!! - sisteregte. Az elevenébe talált az utolsó két mondattal, amit mondott a nő.
- Azt hiszed, hogy ezek után itt hagyom neked?! - kiáltott fel, de a hangja remegett a félelemtől.
A férfi bal kezével erősen elkapta a nő állát - Talán akarsz még egyet? Nem voltam elég világos?!
Automatikusan kapta el a férfi csuklóját és tépte ki az állát a kemény szorításból - És most mit csinálsz?! Megversz?! HAJRÁ!
Érezte, hogy a vér egy vékony csíkban csörgedezik felrepedt szájából és csöpög az ágyra.
- Mindig is szeretted a fájdalmat, nem igaz? - kérdezett vissza egy újabb gúnyos-cinikus fintor kíséretében, majd kicsit felegyenesedve másik kezével rászorított a kezét fogva tartó csuklóra, és lefejtette magáról. Ellökte a nő kezét - De ne félj, nem leszek asszonyverő lecsúszott családfő - nevetett fel röviden keserű szájízzel.
Érezte, hogy a sírás kerülgeti. Attól az embertől félt, aki mellett ma reggel felébredt és szeretett! Akivel együtt élt, akivel van egy közös lánya! És ez a férfi megütötte és megfenyegette. Emlékezett még egy estére, mikor Martin keményebben nyilvánította ki a véleményét. Akkor este azt mondta, hogy megütni nem tudná. Hát, mégis képes volt rá! Ha ezt megtette vele, akkor mi lesz a következő? - Takarodj! - sziszegte. Egész testében remegett.
- Igen most jobb, ha elmegyek - jelentette ki feszült hangnemben, és felvette a táskáját - Remélem, megértettél - azzal hátra sem nézve kilépett az ajtón.
Martin dühösen fújtatva ment le az emeletről. Megkereste Rosalie-t, és beszélt vele, hogy ne hagyja, hogy Capri elvigye a kicsit. Miután kilépett a házból, bevágódott az autójába. Még nem akart belegondolni, hogy mit tett. Még erőteljesen munkált benne a düh és a harag.
A lány, alighogy egyedül maradt, zokogva borult az ágyra. Nem tudta, hogy meddig kiabált és sírt. Az elmúlt fél óra iszonyatosan sokkolta. Mikor nagyjából magához tért előkaparta a telefonját és Zsót hívta, az első embert, aki az eszébe jutott, és akiben még megbízott.
- Igen? - vette fel a barna hajú nő épp egy taxiért integetve New Yorkban, majd mikor egy meg is állt, beszállt.
- Zsóóóóóóóó... - nyögte rögtön a lány elgyötört hangján, ami el is csuklott.
- Mi van?! - feszült meg, ahogy meghallotta a kétségbeesett hangot átváltva magyarra.
Nagyot nyelt a levegőből - Elegem van - mondta - Lelépek és viszem Zoét is. Martin tisztára bekattant.
- Mi történt??? - meredt maga elé egyre idegesebben.
- Összevesztünk. Megütött és megfenyegetett, hogy ne merészeljem elvinni Zoét. De úgy lelépünk, mint a huzat! A büdös életbe soha nem talál meg!
- TE JESSZUS ÚRISTEN! - kiáltotta - Hogyan tudnék segíteni?! Mondd! És hogy lehet ez? Mitől kattant így be?! Ezt nem hiszem el! Martin megütött téged? Hogy az istenbe engedhette ezt meg magának????!!!!
- Nem foglak belekeverni! Csak azt akarom, hogy tudd az igazat, mielőtt még hozzád is beállítana.
- Hozzám? Minek jönne? Keresni titeket, vagy mi?
- Könnyen elképzelhető. Sőt... Nem láttad a szemeit. Komolyan gondolta, amiket mondott. De nem hagyom itt a lányomat!
- És most mit fogsz csinálni?? Hova mész, vagy mi lesz? - kérdezte teljesen összezavarodva.
- Haza semmiképp sem, ha keresne - és gyanítom, hogy fog - az lenne az első. Hozzád se, mert ott is rögtön megjelenne. Nem tudom, valahová messze. Miamiba se megyek vissza, az lenne a harmadik hely, amit átkutatna.
Közben idegesen járkált a szobában. Érezte, hogy a szája és arca kezd feldagadni.
- Értem. De... talán jobb is, ha nem tudom, hol vagytok. De azért hívjál rendszeresen, jó? Kérlek, ne hagyj kétségek között! És ha beállít hozzám, én nem állok jót magamért! Esküszöm, hogy meg fogja bánni, hogy megütött téged! - fogadta meg dühtől villogó szemekkel. A taxisofőr párszor hátrapillantott a visszapillantóból, de nem érdekelte. - Mikor várható, hogy leesik neki, hogy elmentetek?
- Nem tudom, de nem is érdekel. Egy a fő: jó messzire kerülni innen!
- Rendben. De kérlek, tényleg ne felejts el jelentkezni nálam! Aggódom értetek! És tudd, hogy melletted állok, még ha nem is lehetek közvetlen veled!
- Tudom. Köszönöm - mondta, majd letette és villámgyorsan kezdett összepakolni.
Nem sokra rá már Rosalie-n átgázolva lépett ki Zoéval a karján az utcára, hogy fogjon egy taxit magának és a legközelebbi reptérre hajtson.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés