|
43 - The Line Begins To Blur
2007.04.14. 15:00
"Just be glad to be here..."
43.
Capri nem maradt sokáig a fővárosban, visszatért Miamiba, hogy ott telepedjen le lányával. Felhívta Zsót és megadta neki a számot, meg a címét, amin elérheti őket. Sokat foglalkozott Zoéval, hisz már csak ketten voltak egymásnak. A kislány sokat sírt az apja után, de végül lassan kezdte elfogadni a tényt, hogy nincs velük, bár látszott rajta, hogy nem tetszik neki, de nem volt más választása, mint beletörődni. Az anyja lassan kezdett körülnézni az óvodák között, hogy lefoglalja lányát, és ne otthon üljenek ketten az üres lakásban. Ő maga érezte, hogy még nem bír kimozdulni, csak ha nagyon muszáj. Inkább a munkájába temetkezett. Lemondott az utazásosról, mint egyedülálló szülő egy ilyen kicsi gyerekkel ez kivitelezhetetlen volt. Megmaradt a sima, utazás nélküli cikkek írásánál.
Martin rágódott még pár napot azon, hogy mit tegyen, vagy mit mondjon Caprinak, aztán összeszedte magát. Végre újra emberi külsővel simogatta meg Selia okos fejét, aztán kilépett a házból. Tudta, hogy Capri már nincs Washingtonban. Leadták neki a drótot. Elgondolkodott rajta, hogy valamivel meg fogja köszönni az ismerőseinek a segítséget. Most viszont tudta, hogy az egyetlen emberhez kell mennie, aki tudhatja, hol van Zoé és Capri: Zsóhoz. Amúgy is tartozott egy bocsánatkéréssel a lánynak. Azért remélte, hogy nem vágja rá az ajtót, hogy nem kell ugyanazt a félelmet látnia a szemeiben, mint egykori kedveséiben.
Zsó éppen nem dolgozott. Végre volt pár szabadnapja, amit teljes egészében a gyerekeinek akart szentelni. Igyekezett fokozottan figyelni fiára, persze úgy, hogy ebből Lilian azért ne érezze semminek a hátrányát. Éreztetni akarta fiával, hogy szereti őt, és hogy Eric halála után is van élet. Most épp mindhárman Lilian szobájában kuporogtak a földön, ahogy épp egy jókora kirakón ügyködtek már vagy két órája. Ezt a játékot mindhárman élvezték. Sophie érezte, hogy Ewan kezd egy kicsit felengedni az irányába. Jót tett neki, hogy többször foglalkozott vele, hogy beszéltette, meghallgatta, vagy csak játszottak. Örült, hogy elindult a "gyógyulás útján".
A csengő hangja zavarta meg a békés légkört.
- Ez meg ki lehet? - kapta fel a fejét Zsó - Vártok valakit? - nézett végig csemetéin.
Ewan csak a fejét rázta meg, teljesen elmélyült a kirakósban.
- Én sem. Angie ma nem jön át - válaszolta lánya is, miközben egy oda nem illő darabot próbálgatott betuszkolni egy helyre.
- Hát jó, akkor majd jövök - indult el az ajtó felé, és ki is nyitotta azt - Mart! Mit keresel te itt? - döbbent meg. Talán kicsit meg is ijedt legbelül. Most nincs itt Dave, hogy megvédje, ráadásul ha megint veszekedni akar, akkor azt Ewanék is hallani fogják.
- Szervusz - mondta halkan - Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Bemehetek?
A nő lassan végigmérte, majd félreállt az ajtóból. Nem örült túlságosan a látogatásának, és tudta, hogy ez látszik is rajta, de nem érdekelte. Éreztetni akarta vele, hogy hogyan viselkedett.
Mart lehajtott fejjel sompolygott be az előszobába. Nem ment tovább, érezte, hogy nem kívánatos vendég itt és Ő maga sem akarta ezt a látogatást hosszúra nyújtani. - Bocs, hogy megzavartam a szombatodat, de mivel nem vetted fel a telefonod, kénytelen voltam idejönni - nézett végül a nőre.
- És nem voltam elég egyértelmű azzal a gesztusommal, hogy nem vettem föl, ha hívtál? - kérdezte karba tett kézzel. Közben éberen figyelte a férfi minden mozdulatát. Kereste a vonásai közt a Gore-t.
- De, de én mindenképpen tisztázni akartam a helyzetet veled. Dave eljött hozzám és tisztára mosta a fejem. Tudom, hogy szörnyen viselkedtem Veled, hogy megijesztettelek. Nem akartam, ne haragudj. Elvesztettem a fejem - nézett rá. Tekintetében az őszinte megbánás tükröződött.
- Aha - mondta szűkszavúan. Dave neki ezt a látogatást még nem említette, ugyanis már pár napja nem látta, mert vissza kellett mennie New Yorkba. Még mindig merev volt a férfival szemben. Nem tudott neki csak így egyszerűen megbocsátani, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Tényleg megijesztette Martin akkori viselkedése. Nem is kicsit. Bele se mert gondolni, hogy Capri mennyit kapott ebből az oldalából. - És mi a biztosíték rá, hogy nem csinálsz még ilyet, vagy rosszabbat? - kérdezte odaszúrva a férfinak.
- Már túl vagyok pár orvosi vizsgálaton, de nem találtak semmit - mondta - Teljesen nem tudlak biztosítani ilyesmiről, de elég sokat kell tenned azért, hogy ezt kihozd belőlem, szóval szinte nulla az esélye, hogy még egyszer megtörténne.
A nő kételkedve nézett rá. Capri szavaiból ítélve ebben nem bízott annyira, de nem fűzött hozzá semmit. - De Capri rosszabb helyzetben van, igaz? Neki elég kevesebbet mondania, és ugrasz, nem igaz? - kérdezte kicsit cinikusan - A természetéből adódik. Egy részének tehetsége van a bosszantásra. Szerencsére én ezt a saját bőrömön ritkán tapasztalom, de te... Én kimondom, amit gondolok: szerintem jobb, hogy szétmentetek. Neki legalábbis abból a szempontból jobb, hogy nem kell állandóan ettől a "másik énedtől"... - fújtatott egy rövidet - félnie.
- Tudom, hogy ezt gondolod. Vedd bele, hogy 10 év alatt ez volt az első eset. Tudom, hogy őt is megijesztettem és igen, valószínűleg igazad van - látszott rajta, hogy fáj neki, amit a nő mondott - Remélem, meg tudsz bocsátani nekem. És kérnék még valamit…
A nő egy percig elgondolkodva mérte végig a férfit, és összehúzta kicsit a szemeit: - Mit?
- Zoéról lenne szó... és persze Capriról. Tudom, hogy már nincsenek Washingtonban, de ahhoz, hogy beszélni tudjak velük, tudnom kéne, hogy hol vannak. Kérlek, segíts.
A nőben először fellángolt a düh, de elfojtotta. Capri egy szóval sem említette, hogy tilos lenne megadnia a címét Martnak, de nem szívesen adta volna oda. Féltette barátnőjét és a kislányt. Nem akarta, hogy megint sérüljön. Azt akarta, hogy boldog legyen. Talán Martin nélkül is. Tudta, hogy most szenved, beszélt vele. De vajon hogy fog viszonylagos látszat-nyugalmára hatni, ha beállít a férfi? Ugyanakkor nincs joga önkényesen megfosztani őket a kapcsolatuk valamennyire való rendbetételétől azzal, hogy nem adja oda a címét. - Nem adom meg a címét. Csak a telefonszámot. Majd Capri eldönti, hogy hajlandó-e a közelébe engedni téged.
A férfi bólintott. Érhető volt Zsó döntése. Már annak is örült, hogy a számot megkapja.
- És nagyon szeretném, ha nem hallanám vissza, hogy megint megbántod őt. Nekem fontos a barátnőm, és nem akarom, hogy miattad emberi ronccsá váljon - mondta semleges hangszínben, de keményen nézett rá. Egyelőre nem tudott csak így megbocsátani a férfinak. Túl súlyos volt ez a vétke ahhoz, hogy csak úgy fátylat borítsanak rá. Tényleg aggódott Capriért.
- Rendben - bólintott ismét.
Zsó megfordult és az előszobában található alacsony szekrénykéhez lépett, amin a mobilja és a kocsikulcsa is hevert. Kitépett egy lapot a jegyzetfüzetből, és ráfirkantotta a számot. - Csak óvatosan - mondta végül, mikor a kezébe nyomta.
- Köszönöm - nézett hálásan a nőre, majd megfordult, hogy elmenjen. Semmi keresnivalója itt, Zsó is a pokolba kívánja.
A nő karba tett kézzel állt az ajtóban, ahogy nézte távozását. A pokolba ugyan nem kívánta, de nem is akarta, hogy veszélyt jelentsen bárkire is. Nem volt vak, látta rajta, hogy ő is összetört, és megbánta, amit tett. De vajon ez a megbánás elég lesz Caprinak? Vagy akár saját magának? A karján halványan még mindig látszott a Martinnak a szorítása. Nagyot sóhajtva fordult meg és csukta be az ajtót.
A vörös hajú lány épp a kanapén ült és dolgozott. Már legalább két órája írt, egyre gyakrabban dörgölte a szemeit. Az elmúlt éjszakát is szinte végigdolgozta. Érezte, hogy a szervezete kezd kikészülni, de nem érdekelte. Még mindig jobb, mintha az ágyba vetné magát, és állandóan zokogna. Zoé a másik szobában aludt. Capri épp megpróbálta összeszedni a gondolatait, hogy megfogalmazza a következő mondatot, mikor megszólalt a mobilja. Grimaszolva kereste meg, és vette fel - Igen? - szólt bele fáradtan.
- Szia - köszöntötte Mart óvatosan.
- Mart? - kérdezett vissza. Meg sem nézte, hogy ki hívja, csak felvette - Mit akarsz?
- Csak... hallani a hangodat - mondta halkan - És megkérdezni, hogy hogy vagy, bár nem tudom, ez a jelenlegi helyzetben nem hülyeség-e.
- Hogy vagyok? Az őszinte válaszomat akarod hallani vagy azt, amit Zsónak feleltem?
- Miért, mit feleltél neki?
- Hogy ne aggódjon, jól vagyok. Röviden és tömören, tarkítva pár aprósággal, ami ezt bizonyítandó.
- Megnyugtatás gyanánt - állapította meg - És... akkor gondolom, valójában ez egyáltalán nincs így.
- Szerinted? - kérdezett vissza gúnyosan.
- Figyelj, én... nem akarok veszekedni. Csak... szeretném, ha nem gyűlölnél túlságosan.
- Kétlem, hogy csak ezért hívtál volna.
- Pedig részben ezért. Szeretnélek látni titeket. Vagy legalább Zoét, ha már a gondolatától is rosszul vagy, hogy láss egy szörnyeteget - mondta önironikusan, szomorkás hangsúllyal.
- Látni engem? Azt megértem, hogy Zoét látni akarod, de engem minek?
- Mert te is hiányzol - válaszolta egyszerűen.
- Remek - felelte tömören - Jól van - mondta végül - Zoénak hiányzol. Bár nem tudom, hogy van-e értelme azzal kínozni őt, hogy most lát téged aztán megint esetleg hónapokig nem, vagy akár soha többé. De ezt még úgyis megbeszéljük.
- Akkor... odamehetek hozzátok? - kérdezte reménykedve - Egyébként nem áll szándékomban örökre eltűnni. Csak tőled függ, hogy milyen gyakran láthatom a lányomat, és persze téged is - tette még hozzá.
Elgondolkodott. Megadná a címét Martinnak? Beengedné a lakásába? Nem tudta, hogy mire számítson. Sóhajtott egyet, majd felelt - Rendben - ment bele végül.
Mart csak félig tudott elfojtani egy megkönnyebbült sóhajt. – Köszönöm - súgta, majd felírta a címet, és folytatta egy mondat erejéig: - Azt szeretném, ha tudnád, hogy nem akarom magam rátok erőszakolni. Ha terhesnek érzed a jelenlétemet, bármikor szólj, elmegyek. Csak szeretném követni a távolságokhoz képest a lehető leginkább Zoé fejlődését.
- Érthető, hisz az apja vagy.
- Köszönöm, hogy megérted. Nem is akarlak tovább zavarni. Csak azt mondd meg, hogy mikor mehetek.
- Szombat. Ha neked is megfelel.
- Persze. És... mikorra időzítsem az érkezést?
- Amikorra jössz, akkor jössz.
- Rendben. Akkor szombaton. Szia, és még egyszer köszönöm - érezte a nő hangján és rövid válaszain a letargikus hangszínt, és a nemtörődömséget.
- Szia - mondta, majd bontotta a vonalat. Nem tudta, hogy ő maga kész-e arra, hogy lássa Martint, viszont a lányának nagyon hiányzott már a férfi, szüksége volt rá. Esze ágában sem volt kettesben hagyni őket, így hát ő is marad. Sóhajtva merült bele újra a munkájába.
Capri szombat reggel, miután összekanalazta magát az ágyból és ellátta Zoét is, megpróbált valami egészen elfogadható külsőt varázsolni magának. Borzalmasan nézett ki: megint csak pár órát sikerült aludnia. Tekintete fáradt volt, szemeiben megkopott a fény és rengeteget fogyott. Igazság szerint nagyon megviselte, hogy így ért végett a kapcsolata a férfival, ha nem is mutatta ki Zoé miatt. Még mindig fellelhette magában annak az egykorvolt szerelemnek a maradékát, amit a férfi iránt érzett, de ezt elnyomta magában. Azok után, amit tett... Megütötte. Komolyan megijedt tőle. Elijesztette magától.
Martin Miami felé végig letörten és rosszkedvvel ment. Tudta, hogy nem lesz könnyű Caprival a tette után. Viszont örült neki, hogy legalább Zoét láthatja - és persze Caprit is, de ezt nem akarta hangsúlyozni. Már nagyon hiányoztak neki. Még mindig minden nap bement a lánya szobájába, hogy legalább az illatát érezhesse, vagy csak nézegette a hármójukról készült képeket, amik közül az autójában is tartott egyet, hogy mindig láthassa. Tudta, hogy ez talán túl érzelgős, de nem érdekelte. Fontosak voltak számára, és fájt neki, hogy a saját hülyesége miatt tette tönkre ezt a családot is. Pedig most még össze se házasodtak.
Nagyot sóhajtva kopogott. Remélte, hogy ezúttal nem kell olyan állapotban kitámolyognia a folyosóra, mint Washingtonban.
Pár pillanat múlva ki is nyílt az ajtó felfedve a túloldalon álló nőt - Szia - majd félreállt az ajtóból.
- Szia - vigyázott rá, hogy ne érjen a nőhöz. Nem akarta megijeszteni. Halkan lépett be, és megvárta, hogy hova akarja őt terelni. Látta egykori kedvesén, hogy próbált normálisan kinézni, de a leadott kilók meglátszottak beesett arcán, és a szeme is üresen fénylett. - Zoé?
- A szobában - biccentett az érintett helység irányába - Menj csak be.
- Köszönöm - nézett rá hálásan csillogó szemekkel, majd halkan belépett. Az alvó kislány kiságya mellett megállt, és csak itta magába a békés látványt. A gyerekek akkor a legszebbek, mikor alszanak vagy mosolyognak. Szíve túlcsordult a szeretettől. Imádta a lányát, ezt nem tagadhatta le, és abba beleőrült volna, ha nem láthatja. Kézfejével végigsimított a hason fekvő lányka hátacskáján.
A nő mellésétált - Már elméletileg fent kéne lennie... Már megint addig voltál fent, mint én? - kérdezte alvó lányától - Remélem nem. Ha minden igaz hamarosan felébred - nézett a férfire.
Mart visszanézett rá zöld tekintetével - Nem lesz gond, hogy meglát? Nem félsz attól, amit mondtál?
- Gondolom, nem mondasz le a lányodról.
- Nem, egyáltalán nem áll szándékomban - fordult vissza Zoé felé.
- Akkor, gondolom továbbá azt is, hogy szeretnéd még látni.
- Persze, hogy akarom látni. Csak nem tudtam, hogy mit szándékozol dönteni ebben a témában.
A kislány álmában megmozdult, mintha csak apja közelségét érezte volna meg.
- Természetesen, ami a legjobb Zoénak. Szeret téged, nincs jogom eltiltani tőled. És nem akarom, hogy szenvedjen. Úgyhogy, kiegyezhetünk valamiben, ami mindannyiunknak megfelel. Meglátjuk, hogy mi hogyan alakul, és, ha minden jól megy, akkor már engem sem kell elviselned, mikor őt jössz meglátogatni.
- Rendben. Ez jól hangzik. De egyáltalán nem zavarsz. Ha itt akarsz lenni velünk, én szívesen veszem.
- Meglátjuk - hagyta rá - Szóval, akkor rendezzük le azt a megbeszélést. Gondolom, rendszerességet nem nagyon tudunk beiktatni.
- Hát egy darabig nem hiszem, mert heteken belül meg fog jelenni az album, és ide-oda kell majd rohangálnom, meg szeretnék pár alkalommal fel is lépni vele, de ezt maximum két-három hétre tervezem.
- Ezért gondoltam, hogy nem nyüstöllek a rendszeresség gondolatával sem. Mikor ráérsz, akkor hívj fel, hogy mikor jönnél, és akkor megbeszéljük. Ezáltal szabadabban tudsz te is és én is mozogni.
- Rendben - bólintott - Ez a legésszerűbb megoldás. Hééé, kisasszony, kialudtad magad? - terült el napok óta először egy széles mosoly az arcán, mikor Zoé kinyitotta a szemeit, és mocorogni kezdett.
- Tiétek a pálya - mondta a nő, mikor látta, hogy Zoé már nyújtózik is az apja felé és megindult kifelé.
Martin egy kicsit meglepődve nézett a távozó nő után. Nem gondolta volna, hogy rögtön az első alkalommal egyedül hagyja őket. Ezt a bizalom jelének vette még akkor is, ha esetleg nem volt tudatos, majd gyorsan a követelődző lányka után nyúlt, akinek már eszeveszetten csillogtak zöld szemecskéi, és úgy markolta apja pólóját, mintha sose akarná elengedni. Martinnak uralkodnia kellett magán, hogy visszafojtsa könnyeit. Szíve a torkában dobogott a kellemes érzéstől, ami elöntötte testét, mikor az ablakhoz sétált a karján ülő lányával, és csak nézte és beszélt hozzá. A lányka egy idő után készségesen bemutatta, hogy milyen új szavakat tanult.
Capri a konyhában ügyködött. Épp egy banánt próbált magába erőltetni. Kíváncsi volt, hogy hogyan fog működni ezután a kapcsolata a férfival. Zoé miatt muszáj valahogyan a normális szintet megközelíteniük. A szemét a pároson tartva gondolkodott el. Zoé rohamosan fejlődik, még egy fél év és eljut arra a szintre, mikor rá fog kérdezni, hogy ő meg az apja miért nem élnek együtt, hisz a többi gyereknek együtt élnek a szülei. Természetesen valami kitérő választ fog adni, hogy nem jöttek ki jól egymással Martinnal, és ez volt a legjobb megoldás. De azért előre félt a kérdéstől.
Legalább fél órát álldogált ott Martin, aztán Zoé jelezte, hogy enne. Kiment hát vele Caprihoz, és egy kis segítséget kért, mivel ő nem tudta, hogy mi hol van a konyhában.
Előpakolta a kellékeket, majd Zoéért nyúlt. A lányka azonban nem akart anyjához menni. Hangos nyögdécseléssel, és a feje rázásával fejezte ki nemtetszését, majd végül ki is mondta, hogy "nem ". Mart a nőre nézett. - Majd én, ha nem gond.
- Persze, nyugodtan - felelte. Nyilván hiányzott Zoénak az apja, de rosszul esett neki, hogy lánya visszautasította. Martin ezt észrevette, de nem szólt semmit, csak etetni kezdte a boldogan mosolygó csöppséget.
Leült és a háttérből figyelte a párost. Zoé minden figyelmét az apjának szentelte. Ha felnő nem fogja őt, Caprit, utálni, amiért elhagyta Martint? Mindig is apás típus volt a lánya. Nem fogja-e vádolni, hogy miért nem próbálták megoldani a helyzetet? Mondhat neki akkor bármit, akkor is utálni fogja. Esetleg majd az apjához akar költözni? Nem akadályozhatja meg. Vajon mit választana Zoé, ha közte és Mart közt kéne választania? Nem, ebbe nem akart belegondolni. Hülyeség lenne, amiket gondol? Mi van, ha mégsem?
A kislány a kajás kezével összefogdosta apja arcát, miközben ellenállhatatlanul mosolygott. Végre láthatta azt a magas embert, akit nagyon szeret. Martin csillogó szemmel nézte lányát, beszélt hozzá, és egy pillanatra mindent elfelejtve nevetett fel Zoé maszatos ügyködésein. Egyáltalán nem bánta, hogy összekente. Az volt a fő, hogy együtt lehetnek. Ez rengeteget számított neki.
A nap egész békésen telt a körülményekhez képest. Szerencsére Martint lefoglalta Zoé, így Caprinak nem kellett nagyon többet mondania, mint amennyit feltétlen muszáj volt. A férfi nem firtatta a beszélgetést. Tudta, hogy ő csak megtűrt személy volt a nő lakásában, így próbált minél több időt kihasználni lányával. A búcsúzás pillanata nem ment könnyen. Zoé, mintha csak megérezte volna, hogy apja megint hosszú időre megy el, szinte könyörgött a férfinek, hogy maradjon. Értetlenül nézett az anyjára is. Martin nehéz szívvel hagyta ott lányát, aki nagy szemekkel és lefelé görbülő szájacskával pislogott az ajtó felé anyja karjaiból. Martin még visszaintett neki, elköszönt Capritól megköszönve a lehetőséget, majd becsukta maga után az ajtót.
Zoé pár pillanat múlva zokogásban tört ki. Anyja kedves szavakkal próbálta nyugtatni, de a kislány csak fokozta a hangerőt, és még sokáig sírt apja után. Martin szíve majd megszakadt a hangtól, ami a folyosón is elkísérte egy darabig, de örült neki, hogy legalább láthatta. Még a lemez megjelenése előtt szeretett volna egyszer eljönni, mert tudta, hogy utána egy darabig nem lesz ideje ideutazni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés