|
53 - The Line Begins To Blur
2007.05.04. 14:15
"I know that there’s gonna be a change"
53.
Caprit pár nap múlva felhívta Zsó, és felvetette neki egy találkozás ötletét, amit szívesen fogadott el. Van mit mesélniük egymásnak. Emlékezett még rá, hogy barátnőjével beszéltek róla, hogy szakemberhez fordul. Érdekelték a fejlemények. Ő sem szerette volna, ha Zsónak rámegy a kapcsolata Dave-vel emiatt... azt Zsó nem élné már túl. Ő maga meg bizonytalan volt. Ahogy elváltak Marttal egymástól... ezt nem tudta hova pakolni magában. Zoé miatt is aggódott. Mivel Zsó visszanyerte tekintélyét Ewan szemében, így bízva fordult hozzá. Mivel az ő háza épp üres volt, azt nevezték ki találkozási helynek.
A barna lány örömmel fogadta barátnőjét egy pár percig tartó ölelés után. Néha még mindig elcsodálkozott rajta, hogy hogyan lehetséges egy barátságot ennyi év és viszontagság után fenntartani, de mindenesetre örült neki. Mosolyogva terelte ki Caprit a teraszra, ahol már előkészített pár hűsítő üdítőitalt a nagy melegben.
- Nos, mi van veletek? - kérdezte elmosolyodva - Zoé? Hallom, Mart magával vitte.
- Igen... - bólintott - Bár ennek nem az én engedékenységem az oka - ült le közben.
- Valami gáz volt?
- Nem akartam elengedni. Suzanne miatt. Martin képes lett volna odavinni hozzá. Lehet, hogy én reagálom túl a dolgot, de nem akarom a nő közelében látni a lányomat és kész. Ezt se Zoé se Martin nem érti meg. Nos, gondolhatod, hogy Zoé hogy fogta fel a dolgot. Azt hitte, hogy el akarom tiltani az apjától, hogy az én hibám, hogy így élünk, hogy nem lehet normális élete. Mit tegyek? - nézett Zsóra, miután elhallgatott.
- Szerintem át kéne gondolnod ezt az egészet még egyszer. Ez egyikőtöknek se jó. Talán beszélned kéne Marttal. Ha csökönyös maradsz, akkor azzal lehetséges, hogy kockáztatod, hogy a lányodban egy téves kép alakuljon ki rólad, vagy akár rólatok. Nem tudom, hogy Martin mennyit mondott el Zoénak a történtekből, de felteszem, hogy neki sem éppen ideális ez a szituáció.
- És mit mondjak neki? Suzanne-nal fenntart egy fajta 'kapcsolatot', a lányát láthatja, ez nagyon is jó neki így.
- És azt honnan tudod, hogy Suzanne-nal jó neki az a "kapcsolat", ha ugyan van még neki? Honnan tudod, hogy ez a helyzet megfelel neki? Megkérdezted egyszer is? Ne érts félre, én nem akarok mellette kardoskodni, csak érdekel - töltött egy-egy pohár behűtött gyümölcslevet.
- Hogy őszinte legyek, nem. De melyik férfinak nem lenne ez jó?
Zsó csak megrántotta a vállát. Erre nem tudott nagyon mit mondani. Egy nagyot kortyolt az almalevéből, majd újra barátnőjére nézett elgondolkodva.
- Mindenesetre nem tetszik nekem, amit egymással műveltek - jegyezte meg halkan.
- Veletek mi a helyzet? - váltott témát a lány. Tudta, hogy barátnője is közel került a padlóhoz és talán csak Dave tartotta vissza a teljes depressziótól.
- Hát, nálunk se egyszerű a helyzet. Ha Dave nem lenne, lehet, hogy sokkal szarabbul lennék most. Pillanatnyilag semleges a hangulatom. Nem tudom eldönteni, hogy milyen kihatással vannak rám a történtek. Nem kevés problémát okoztam. De hisz, ismersz, tudod, hogy én vonzom a bajokat - fintorodott el - Birkatürelme van ennek az embernek - mosolyodott el nagyon halványan - Én a helyében már rég itt hagytam volna mindent.
- Még jó, hogy nem vagy a helyében. Orvosnál voltál már?
- Még jó - biccentett, majd füle mögé fésült egy kiegyenesített hajtincset - Nos, voltam. Nem volt túl kellemes élmény. Baromira feszélyezve éreztem magam. Valahogy furcsa volt belegondolni, hogy egy idegen embernek teregesd ki a dolgaidat. Én ehhez nem vagyok hozzászokva. Csak téged szoktalak terhelni a hülyeségeimmel - nevetett fel szomorkásan.
- Nem terhelsz. Meghallgatlak szívesen, de nem vagyok szakember. És mit mondott a doki? Dave veled volt?
- Dave ragaszkodott hozzá, hogy elkísér. Talán félt tőle, hogy el se megyek végül, úgyhogy a doki rendelőjéig kísért, mint valami hősszerelmes - nézett elgondolkodva a távolba - Azt hiszem, tényleg törődik velem... A doki viszont először csak azt kérte, hogy mondjam el, hogy mi a panasz, meg a körülményeit a dolgoknak. Az álmaimról beszéltetett. Elvittem neki azt a naplószerűséget is, amibe lejegyeztem az álmaimat, de erről Dave elméletileg nem tud. Idegőrlő volt a csönd, amíg olvasgatta őket. Engem meg idegesített a tudat, hogy Dave odakint vár rám. Aztán végül is azt vonta le, amit eddig is sejtettem: "Ön nem tud könnyen elszakadni a múlttól és Eric személyétől" meg hogy "Hatalmas lelki traumát okozott a férje hirtelen halála", de mondta, hogy megpróbál átsegíteni ezen. Viszont figyelmeztetett, hogy ez lehet, hogy hosszadalmas és fárasztó lesz. Sokat fog beszéltetni, és ha nem haladunk kedvezően, a hipnózist is lehet, hogy alkalmazni fogja a problémám megoldása érdekében. Kicsit borzongat a helyzet, de muszáj vagyok tenni valamit, ha nem akarok megint egyedül maradni. Dave nem tudom még meddig bírná cérnával...
- Mázlid van ezzel a pasival... Morbid, hogy ezt mondom! - nevetett fel keserűen.
- Hát igen, az. Igazából szerintem Eric-kel volt az igazi mázlim, csak hát... ez nem jött sajnos össze. De örülök neki, hogy végül is van valakim, aki elfogadja, hogy anya vagyok, hogy van két gyerekem, és így sem tartja nyűgnek őket.
- Szóval Gahan csak úgy van? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Nem, félreértesz. Természetesen nem "csak úgy van"! Én szeretem őt. De tényleg, csak... nehéz na! Van ez a hülye lelkem, ami nem akar nyugodni, ami tudat alatt még mindig túlságosan kötődik Erichez. Most pont ezeket a kötelékeket próbálom lebontani. Ha aztán sikerül - mert remélem, hogy fog - arra gondoltam, hogy el kéne utaznunk egy kis időre Dave-vel, hogy egymással is tudjunk foglalkozni. Elhiheted, hogy nekem is elegem van már a lelki bajaimból, de nem tehetek róla, ilyen vagyok - sóhajtott nagyot.
- Ez az elutazás nem is rossz ötlet - értett egyet barátnője - Elhiszem, de az ilyenekhez idő kell Zsóm. Fárasztó lesz és nehéz.
- Gondolom, Dave-nek is tetszeni fog az ötlet. Rég lehettünk úgy igazán kettesben, amikor csak egymással foglalkozhatunk. Mostanában nagyon sajnálom, hogy a problémákat nem lehet csak úgy elzárni a szekrénybe, mint a múltbéli emlékeket - rándult meg a szája, majd kicsit bizakodóbban mosolyodott el - De az ő támogatásával érzem, hogy lesz elég erőnk ebből az egészből kimászni. Látod, mennyivel bonyolultabb lett az életünk, mint anno, mikor még csak könnyű kalandnak indult az egész?
- Ne is mondd - hunyta le a szemét a lány - Néha a pokolba tudnám kívánni az egészet!
- A szívemből beszélsz - értett vele egyet egy újabbat kortyolva - De nézzük a jó oldalát: itt vannak a gyerekeink, akik egyelőre nem akarnak letagadni minket.
- A magad nevében beszélj - nevetett fel keserűen.
- Jól van, de egyelőre Zoé sem akar letagadni. Szerintem még azt sem tudja, hogy mit is jelentene az, hogy "letagadni valakit". De az tény, hogy szar helyzetben vagy te is bogárkám - fogta meg vigasztalóan a kezét - Én csak azt ismételném meg, hogy próbálj meg beszélni Martinnal.
- Nem, elég volt. Nem lenne értelme. De azt hiszem jobb lesz Zoénak, ha többet lehet az apjával, aztán ki tudja? Lehet, hogy 12 évesen hozzá akar majd költözni. Mindig is jobban szerette az apját.
- Ha azt tippelném, hogy ezzel kínzod magad, akkor nyernék? - nézett rá komolyan.
- Mármint mivel?
- Hogy Zoé jobban szerette mindig is az apját...
- Ez tény.
- Gondolom, ez azért valahol fáj - jegyezte meg óvatosan - És... Martin ezt kihasználja esetleg?
- Nem érzem, hogy kihasználná, aztán ki tudja? Nem vagyok ott. Mellesleg Suzanne szerintem tudja befolyásolni Martot. De nem érdekel. Addig, amíg Zoénak nem lesz semmi baja, bármilyen értelemben, addig lehet az apjával. Amint történik valami, elvágom Martin elől ezt a lehetőséget.
- Értem - bólintott egyet újra hátradőlve a kényelmes székben, majd sóhajtott egy nagyot - Mondjuk ha már itt tatunk, én nem értem, hogy Suzanne-nak mi lehet a célja Martinnal, hogy mit akarhat elérni nála...
- Ez már nem az én hatásköröm.
- Jó, persze, csak hangosan gondolkodom, ne haragudj - pillantott rá bocsánatkérőn.
- Azt lehet - mosolyodott el, majd ő is hátradőlt a székben.
Martin mosolyogva hajtott Miami felé, noha kicsit szomorkás is volt belül, amiért újra el kell szakadni a lányától. Nagyon jól érezték magukat a santa barbarai házban ebben az 1-2 hétben, amíg nála volt Zoé. Martin az ígéretéhez híven nem vitte Suzanne-ékhoz a kislányt, inkább a gyerekeit kérte meg, hogy ha látni szeretnék húgukat, akkor jöjjenek hozzá. Ez nem egyszer meg is történt, aminek a férfi nagyon örült. Emlékezett rá, amikor még félt tőle, hogy mit fognak szólni idősebb csemetéi a kis jövevénynek, de azóta elég jó kapcsolat alakult ki a testvérek között. Most viszont ideje volt visszavinnie az anyjához a lánykát. Remélte, hogy lenyugodtak kellőképpen a kedélyek, és nem lesz semmi probléma a viszontlátásnál.
A férfi vigyorogva válaszolgatott az eleven fruska kérdéseire, aki a hátsó ülésen becsatolva szemlélte a lemenő napot csacsogása közben. Martin jó párszor végigsimogatta tekintetével a már nem is olyan picurka kisasszonyt. Ilyenkor mindig elöntötte az apai büszkeség. Boldogságát már csak az tudta volna tetézni, ha lányuknak nem kellene ilyen családi körülmények között élnie. Zoé most már lassan elfogadta, hogy vissza kell mennie anyjához, noha nem kis idejébe került, hogy elmagyarázza neki, hogy Capri akkor is nagyon szereti, ha esetleg valami olyat is mondott, amit a kislány még nem tudott megérteni.
Mire elérték Miami határát, már erőteljesen szürkület volt. Zoé is elcsendesedett egy ideje. Szótlanul nézte az elsuhanó színes épületeket, majd apjára nézve várta, hogy kikapcsolja a gyerekülést és ki is vegye belőle miután megérkeztek.
- Na te sózsák, megjöttünk. Mindjárt a saját ágyadban aludhatsz - mosolygott rá.
A kislány csak egy nagy ásítással felelt. Nem sokkal később már a lakás ajtaján kopogtak, amit Capri ki is nyitott. Jobban nézett ki, mint legutóbb, kipihentebb volt. Abban a lilás bordós csipkés felsően tündökölt, amit azután vett meg, hogy Martot évekkel ezelőtt berángatta egy próbafülkébe. Lehajolt, hogy magához ölelje lányát, majd beljebb is terelte az érkezőket. Zoé hamar elbúcsúzott az apjától, mikor anyja szelíden kérte erre, utalva rá, hogy ideje lenne aludnia. A kislány hamarosan el is tűnt a szobájában. Capri halkan csukta rá az ajtót, majd megállt Mart előtt - Köszönöm, hogy elvitted. Minden rendben volt?
- Persze - mosolyodott rá szelíden - Egy angyal volt. És... megtartottam az ígéretem. Nem került Suzanne közelébe. Mondjuk... nem is lett volna alkalma és oka rá - vonta meg a vállát, miközben végigmérte még mindig csinos egykori párját. Jól emlékezett erre a felsőre, és a körülményekre, amik között a nő a magáénak tudhatta a ruhadarabot.
- Köszönöm - mondta, majd fürkészőn nézett a férfire. Érezte, hogy Zsónak igaza van, hogy beszélniük kéne, de fogalma sem volt, hogy hogyan vezesse fel a témát - Akkor... - kezdett bele, majd várakozón el is hallgatott, hogy akar-e mondani valamit a férfi.
- Ha nem bánnád, akkor... - bökött a konyha felé - Kiszolgálhatom magam? Elég meleg volt idefele.
- Csak nyugodtan.
Mart biccentett, majd megállt az ajtóban, mikor látta, hogy a nő nem mozdul - Te nem jössz? Szerintem ránk férne egy beszélgetés.
Halkan sóhajtott egyet, majd megindult. Tehát Zsónak tényleg igaza volt. A konyhában leült az asztalhoz, várva, hogy Mart csatlakozzon hozzá. A férfi egy pohár ananászlével ült le szembe vele. Nem szerette túlságosan az ananászt, de most ez is megtette. Egy nagyot kortyolt, amivel a pohár tartalmának a felét eltűntette, majd egyet sóhajtva Caprira nézett kezeit összekulcsolva az asztal tetején. - Nos, amíg Zoé nálam volt - meg amúgy is már rég foglalkoztatott a téma - volt időm gondolkodni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én úgy érzem, hogy ez így nem helyes. Már amit mi itt csinálunk, vagy nem csinálunk.
- Mire gondolsz pontosan?
- Nem tudom, hogy érzed, vagy érezted-e, de nekem még mindig sokat jelentesz. Az a csók, mikor vigasztaltalak, nem volt véletlen.
- Pedig már azt hittem. Sokat jelentek? És Suzanne? Ő is sokat jelent neked? - kérdezte kicsit cinikusan.
- Suzanne már jó ideje nem jelent nekem olyan sokat, mint te. Ha pontos akarok lenni, kb. a Sziget óta - vonta meg a vállát - Az egy dolog, hogy az utóbbi időben párszor találkozgattunk, de akár hiszed, akár nem, már két hónapja nem láttam őt, és hogy az igazat megvalljam, nem haltam bele. De ne érts félre, továbbra is kedvelem őt, hiszen három gyerekem anyja, de szerelmesnek a válás óta sosem voltam szerelmes belé. Csak beléd - nézett a barna szemekbe.
Érdeklődve emelte meg kicsit a szemöldökét - És mit mondtál Zoénak? Miért nem élünk együtt, Martin?
- Elmondtam neki, hogy megütöttelek.
- És mit mondott?
- Először nem érette a dolgot, de megpróbáltam neki nagyjából elmagyarázni. De tudod milyenek a gyerekek... Szerintem még nem érezte át igazán a lényeget. Talán később jobban fog utálni érte - mosolyodott el szomorúan. Látszott rajta, hogy még mindig elszégyelli magát, ha erre kell gondolnia.
- Nem hinném, hogy utálna. Sőt, az az igazság, hogy téged jobban szeret. Szerintem nagyon is tudja, hogy mit jelent, amit mondtál neki, elvégre az ő szemében én az anyja vagyok, te meg az apja. Azt is tudja, hogy mit jelent, ha az egyik ember bántja a másikat, hogy ez rossz. Szóval, ilyen szemszögből tisztában van vele, hogy mit meséltél neki. És most, hogy mindezt elmondtad nekem, mit szeretnél?
- Titeket.
Újabbat sóhajtott, kezei erőtlenül hulltak az asztalra. Csábító ajánlat volt, nagyon is. De nem akart helytelen döntést hozni. - Nézd, én... én nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel. Mit szeretnél? Azt, hogy költözzünk vissza? Szerinted Zoé, hogy viselné, ha megint szétmennénk? Egyébként az én idegeim sincsenek kötélből. Tudom, hogy hajlamos vagy csapongani, tudom, hogy hajlamos vagy engem semmibe venni, hogy néha elveszíti lényem a jelentéstartalmát számodra.
- Igen, tudom, hogy milyen vagyok egy idő után. Pont ezért szeretném, ha te döntenéd el mi is legyen. Nekem az is elég, ha csak többször jöhetek hozzátok, aztán meglátjuk. Csak nem szeretném, ha ilyen... hogy is mondjam... semmitmondó legyen a kapcsolatunk - a férfi gondterhelten temette arcát egy pillanatra a kezeibe, miközben egy újabbat sóhajtott, majd állát a két tenyerébe támasztotta, és úgy nézett Caprira nem is véve észre, hogy egyik lába folyamatosan mozog az elfojtott idegességtől. Igazából félt egy kicsit tőle, hogy a nő mit válaszol.
- Semmitmondó? Mit szeretnél belevinni?
- Úgy értem, hogy „semmitmondó”, hogy feszült, hogy nem az igazi, hogy felszínes. Persze javíts ki, ha tévednék.
- Igazad van - fűzte össze kezeit, hogy valamennyire felmelegítse őket az átlagosnál kicsivel hűvösebb esti szél miatt, ami a nyitott ablakon keresztül finoman meglebbentette a könnyű anyagú függönyt - Mindenesetre jó lenne veled többet beszélgetni - mosolyodott el halványan.
- Örülök, hogy ezzel te is így vagy. Akár... el is kezdhetjük, ha szeretnéd. Kérdezz csak, vagy mesélj. Amit szeretnél.
- Mit meséljek? - nézett a férfire, de a hangulata néhány árnyalattal vidámabb volt.
- Bármit, amit érdemesnek tartasz arra, hogy megossz velem - mosolygott rá egyik kezére könyökölve.
- Mesélj te. Bármit, amit érdemesnek tartasz arra, hogy megoszd velem - könyökölt ő is az asztalra, majd az állát a felhúzott alkarjára hajtva nézett a férfire.
- Te utánzol? - nevetett fel, majd gyorsan le is halkította magát, nehogy felébressze Zoét.
- Neeeeeeeeeeem - felelte mosolyogva.
- Nos, jó... Akkor talán elkezdem ecsetelni, hogy a lányunk milyen őrültségekbe vitt bele míg velem volt...
Miután Capri kedvesen bólintott egyet, Martin el is kezdte felvázolni, hogy merre jártak, és mit csináltak Zoéval az alatt a cirka két hét alatt, amíg távol voltak a nőtől, és megjegyezte, hogy a kisasszony igazán szoros barátságot kötött Seliával is, aki örült, hogy még egy mozgékony emberkével játszhat. Martinék észre se vették, hogy már rájuk sötétedett a beszélgetés során. Végre tudtak nevetni is, és ezzel többet adott a nő, mint amit remélni mert.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés