Megjegyzés 1    : Zsóval megnéztük a HP 5-öt… aztán felmentünk hozzám és kb. 2 óra alatt mindent részletet megbeszéltünk a fickkel kapcsolatban. Íme, ami eddig meg lett írva belőle ;)

Megjegyzés 2: Pontosan. Élvezetes volt összerakni. Szerintem még soha egyik írásunk vázlata sem született meg ilyen gyorsan és ilyen részletességgel. Az alapötlet Capri fantáziáját dicséri! A történetben előfordulhatnak szokatlan, vagy meghökkentő fordulatok. Ezekkel úgy voltunk, hogy amíg tudunk újat mutatni, addig érdemes írni. Hát szerintem sikerült… ;) Enjoy!

   Korhatár    :      18    

   Jogok    : Warner Bross, depeche Mode és mi

Fandom: Depeche Mode & Harry Potter crossover

Deeper into Darkness

1.

Andy álmatlanul forgolódott. A nyári meleg nem hagyta aludni. Felesége halkan szuszogott mellette. Már hajnali kettő is elmúlt. Újra az oldalára fordult és elmélázva figyelte a bal alkarját.

Jobb mutatóujjával végigsimított az érzékennyé vált bőrön, ami úgy érezte, mintha megmozdulna ujja alatt. Az égető érzés nem volt olyan erős, hogy nagy fájdalmat okozzon neki. Csupán jelzés értékű volt. Tudta, hogy mit jelez. Tudta, hogy mi a feladata.

Nem bírt tovább feküdni. Felkelt és az ablakhoz lépett. Saját, halvány tükörképe nézett vissza rá. Holnap megteszi az első lépést...

A gépezet mozgásba lendül annyi év után. Eljött az idő. A cselekvés ideje. A várakozásnak vége. Legbelül nem érzett semmit, csupán a feladatra összpontosított, és gondolatban minden lépést újra átvett magában, noha már évek óta ismerte a forgatókönyvet. Belé égett, a részévé vált, annyiszor ismételte el minden percben várva, hogy szólítsa, hogy beteljesítse feladatát.

Elmosolyodott. Mindig is kevésre tartották a bandán belül. Pedig ő több volt, mint amennyinek látszott. De még mennyivel. Évekig tűrte az otromba megjegyzéseket és várt. Teljesítette a feladatát és most, végre a következő lépés jön. Vár reggelig és az első dolga lesz telefonálni. Mindent tökéletesen akart csinálni.

Martin másnap reggel a telefon csörgésére kelt. Óvatosan kelt fel szőke barátnője mellől és vette fel.

- Igen? - szólt bele kicsit ingerülten.

- Szia Mart, én vagyok, Fletch.

- Mit akarsz? – kérdezte nem túl kedvesen.

- Bocs, ha felébresztettelek, de be kéne jönnöd a stúdióba megbeszélni valamit. Sürgős lenne. Mindjárt hívom Dave-et is.

- Jó - válaszolta tömören. Hidegen hagyta Andy hűvössége. Lerakta a telefont és elbotorkált a fürdőbe.

Pár perc múlva Dave-nél is csörgött a telefon. Ő már ébren volt, és épp reggeli kávéját iszogatta a friss újságot olvasva, míg Jen a hálóban aludt. Rosie és Jimmy a szobájukban.

Dave valamivel kedvesebben fogadta barátját és készségesen indult el a stúdióba. Gondolta, hogy a legújabb album terveiről lehet szó. Ezeket főleg Andy intézte, Mart és Ő zenei téren dolgoztak.

Andy elégedetten várta két társát a stúdió egyik kanapéján ülve, csendesen cigarettázva.

Mart és Dave már a folyosón összefutottak, így együtt léptek be a helységbe. Üdvözölték barátjukat, majd várakozón ültek le vele szemben.

Andy végignézett rajtuk, majd komótosan elnyomta a csikket. - Örülök, hogy ilyen hamar tudtatok jönni. Fontos dolgunk lesz ma - kezdte, és szája szélén megjelent egy apró mosoly.

- Mondd csak - nyújtózott egyet Mart - gondolom az albumról van szó.

- Nem. Nem éppen - állt fel, és hátratett kezekkel az egyik ablak elé sétált, hogy kinézzen az utcára.

- Akkor? - kérdezte Dave is, kipillantva le nem vett napszemüvege mögül.

- Valami sokkal fontosabb miatt hívtalak ide titeket.

- Mi lehet ennél fontosabb? - ráncolta össze a szemöldökét Martin értetlenül.

Dave nem értett semmit. Váltott Martinnal egy kérdő pillantást.

- Andy, nyögd már ki, hogy mi van! - kérdezte türelmét vesztve az énekes. Tudta, hogy Andy titkol valamit, és, hogy nagyon jót szórakozik az értetlenségükön. Sosem volt még ilyen titokzatos. Valami komoly dolog lehet.

- Nos, valakihez el kell mennünk ma. Szeretne végre megismerni titeket - fordult vissza feléjük hűvös tekintettel. A reggeli nap fénye megcsillant a szemüvegén, így nem láthatták a szemét tisztán.

- Mi a franc...? Mi van Fletch? Szervezkedsz a hátunk mögött? - Dave kezdett dühös lenni. Andy flegmasága felidegesítette.

A vörös hajú férfi csak elmosolyodott - Nem is vagytok kíváncsiak rá, hogy ki az?

- Ki az? - vakkantotta a barna hajú férfi. Mart higgadtan nézte Andyt.

Andy miután az órájára pillantott előhúzott egy összetekert újságot a kanapé egyik párnája alól, és a fiúk felé nyújtotta. - Tessék, itt van benne - tartotta eléjük, még mindig fogva a lapot.

Mart és Dave automatikusan nyúltak az újság után. Egyszerre érték el. Hirtelen rántást éreztek a köldökük táján és a körülöttük lévő világ elmosódott. Mintha pár percig erős szél süvített volna, aztán csend lett. Neki vágódtak a talajnak. Dave egy poros padlón találta magát. Nem tudta, hogy került ide. Felállt és Andyre nézett, akit láthatóan nem lepett meg a hely. Mintha ismerte volna. Martot kezdte keresni tekintetével. Társa nem messze tőle állt fel épp.

- Mi a fasz volt ez, Fletch?! - kiáltott rá ingerülten, a port törölgetve a ruhájáról a szőke dalszerző.

Andy azonban nem felelt. A rozoga lépcsőre nézett - Gyertek - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Dave értetlen pillantást váltott Martinnal, majd a döbbenet első pillanatai után dühösen, némi kíváncsisággal és pár fájó taggal eredtek társuk nyomába.

Andy felvezette őket az emeletre és határozott léptekkel indult meg egy ajtó felé. Ott megállt és halkan benyitott. Egy sötét alak állt az ajtó előtt, a kandalló tüze groteszk árnyékokat vetett rá.

- Nagyúr... - szólította meg Fletch.

Dave azt hitte, hogy rosszul hall. "Nagyúr?! Mi a franc folyik itt?!"

"Mi a fészkes fene???" - gondolta Martin is, miközben valamiféle sziszegős hang válaszolt Fletch-nek.

- Hozd elém őket!

Dave bizonytalanul mérte fel a szobát. A kandalló a hatalmas szoba egyik oldalát világította csak meg, a másik a rejtélyes homályba veszett. Fletch hangját hallotta. - Gyerünk.

Dave ingerülten felelt - Nem megyek én sehová Fletch. Elegem van a rohadt játékaidból. Én hazamegyek - és meg is indult kifelé.

- Mr. Gahan - hallotta újra a sziszegős hangot - Azt hiszem, nem áll módomban megengedni, hogy elmenjen. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Mr. Gore - szólította meg a másik férfit is - kérem, lépjenek be!

Hangéle nyájas volt, de valahogy parancsoló is egyben, nem lehetett ellenállni neki.

Dave-et nem tévesztette meg a hang. Sőt, inkább ellenszenvet ébresztett benne. Fintorgott, majd kilépett az ajtón.

Martin azonban lépett egyet előre. Dave a következő pillanatban visszafojtott egy kiáltást, mivel a földön pár centire egy hatalmas zöld kígyó tekergett előtte, fejét a dereka magasságáig felemelve. Az állat fenyegetően mutogatta fogait.

- Azt hiszem, nincs más választásuk - süvített most már jegesen a hang, és valamiféle furcsa erő behúzta őket a szobába olyan lendülettel, hogy mindketten megint a padlón kötöttek ki.

Dave egy nyögéssel terült el a padlón és szinte azonnal fel akart pattanni, de nem bírt megmozdulni. Mintha ültek volna a hátán.

- Most majd megtanuljátok a tiszteletet irántam! - fújtatott a hang.

Pár pillanat múlva Dave egy érthetetlen kiáltást hallott. Ugyanakkor mintha a csontjai ezer apró szilánkra törtek volna, az izmai mintha csavarodnának. Fel kellett üvöltenie fájdalmában. Hallotta Martin ordítását is. Minél inkább üvöltött, a fájdalom annál elviselhetetlenebb lett. Pár perc múlva azonban amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen is ért véget. Dave gyöngyöző homlokkal rogyott össze, zihálásától felkavarodott a por a padlón.

Martin az oldalán feküdt szinte magzati pózban, néha-néha megrándulva, ahogy egy-egy izma még megremegett. Azt hitte, hogy minden csontja eltört, de mikor megmozdította sajgó kezét, az engedelmeskedett neki. Őt is kiverte a víz, ahogy levegő után kapkodott, s fel is nyögött.

Andy kifejezéstelen arccal állt a kandalló mellett.

- Felállni - sziszegte a hang. Dave érezte, hogy egy láthatatlan erő húzza fel élettelen karjait.

Martin hasonlóképp érzett, és egy pillanat múlva már újra ott állt Dave mellett, de tagjai reszketéséből érezte, hogy ha az erő nem lett volna, újra a padlón kötött volna ki. Zöld szemei most már riadtan kémlelték a sötét sziluettet. - Ki... maga? - nyögte ki reszelős hangon.

Az alak kilépett a fényre. Dave hátrált volna rémületében, ha tud. A vörös szempár érzéketlenül mérte őt fel. Orra nem volt, és az egész olyan torz volt... olyan kígyószerű.

- Ki maga?! - kérdezte. Hangjába, mintha félelem vegyült volna. Ez nem játék volt.

Martin szemei még inkább elkerekedtek, ahogy tekintete végigsiklott a hamuszürke bőrön, és a torz arcon. Egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni.

- Voldemort Nagyúr vagyok - jelentette ki keményen és hűvösen.

- Az meg ki? - nyögte ki első gondolatát Dave.

Andy arca megrándult. "Hát ennyire tudatlanok lennének?"

Voldemort arca egy pillanatra elsötétült, de aztán elmosolyodott, amiben nem volt semmi megnyugtató. - Én vagyok a Sötétség Ura. De most elnézem tudatlanságotokat. Hisz ennyi évig a sötétségben élni a sárvérűek és muglik közt...De sebaj. Majd megtanuljátok a dolgok menetét.

- Sárvérű? - nyögte Dave.

- Mugli? - kontrázott Mart.

- Erre most nincs időm - jelentette ki a Nagyúr, és a semmiből egy karosszéket varázsolt elő magának. A fiúk tátott szájjal nézték a mutatványt.

Voldemort elnézett a sötétbe, ahová már nem ért el a tűz fénye - A tiétek.

Dave megfordult és meresztette a szemét. Sokáig nem látott semmit, de mintha árnyak mozogtak volna a sarokban.

Aztán Martinnal együtt egy halk kuncogást hallottak, ami inkább olybá tűnt, mintha csak egy lehelet lett volna, mely a fülükbe kúszott. Mindketten megborzongtak, ahogy a félhomályban lassan felderengett egy fehér nő alakja. Ahogy oszlani látszott valamennyire a sötétség, feketének látszó sötétkék szemei vadul csillogtak. Nem lépett ki a fénybe, nem nagyon mutatta még magát.

Mellette szintén megjelent egy másik alak. Ez is nőnek tűnt, de a félhomályban nem látszott több belőle. - Mielőtt átadnálak a híveimnek titeket, van még egy kis elintézni valónk - sziszegte Voldemort. Dave hirtelen újra felüvöltött. Úgy érezte, mintha belenyúltak volna az agyába és kitéptek volna belőle egy darabot. Térdre esett a pillanatnyi fájdalomtól.

"Mi az isten már me..." - gondolta Mart társára nézve, de a következő pillanatban ő is ezt a tünetegyüttest produkálta egyik kezét a fejére szorítva.

- Mit csinált? - kiáltott fel.

- Még mindig nem az igazi... - mondta hűvösen Voldemort - Crucio!

Martin tagjain újra átvágott a pár perccel ezelőtti fájdalom. A sötétkék szemű nő most hangosabban nevetett fel, mint korábban.

Mélybarna hajú társa rezzenéstelen arccal figyelte a szőke férfi szenvedéseit. Andy szintén kifejezéstelen arccal nézte a földön vonagló Martint. Dave Voldemort felé fordult - Hagyja abba!

 - Szeretnél te is kapni még egy adagot? Csak egy szavadba kerül! - pöccintette felé is a pálcáját.

Dave is felüvöltött, de ismét csak pár percig tartott. Mikor a férfi abbahagyta kínzását és jó adag nyálat köpött a padlóra, majd a szenvtelen Andyre emelte a tekintetét. - Te kígyó... - sziszegte erőtlenül.

Andy csak felnevetett. Odasétált Dave-hez és leguggolt mellé. Megragadta a tarkójánál lévő tincseket és maga felé fordította Dave fejét - Kevés vagy te ehhez Dave. Semmit sem tehetsz. Tudod, elég régóta várok erre a pillanatra - mondta és felállt, majd bordán rúgta a férfit. Az torokhangon nyögött fel és köhögni kezdett. Voldemort nem szólt semmit Andy kirohanása ellen. Felé fordult - Most menj. Intézd el, hogy az eltűnésük ne keltsen feltűnést - a fiúkra nézett - és végeleges legyen.

- Mit akar csinálni velünk? - szedte össze magát Martin, és felpillantott.

- Mindent időben - felelte és a két nőre nézett - Bemutatom Arlynt és Selat. Voldemort a két közelebb lépő nőhöz sétált. - Arlyn fogja gondodat viselni Dave. Hűséges, ahogy a neve is mutatja. És Sela...ő rád fog vigyázni - nézett Martinra - Kemény, mint a kő - Sela leguggolt a szőke férfihoz és elővette a pálcáját. A férfi álla alá tette és azzal irányította felfelé a tekintetét. Belenézett a szemébe. Mélyen. - Gyenge - állapította meg. Hangja lekezelő volt.

Andy közben eltűnt a szobából.

Martin elrántotta az állát, és dühösen nézett vissza a nőre, ahogy lassan négykézlábra állt.

A másik hullámos fekete hajú nő, Arlyn, Dave elé lépett és egy félmosollyal nézett le rá szikrázó tekintetével, aztán hirtelen leguggolt úgy igazítva hosszú csipkeszoknyáját bőrcsizmája felett, ahogy leért a földre, mint valamiféle dáma. Mozdulataiból azonban mintha ennek egyben a paródiája is átütött volna a széles mozdulat miatt. Újra röviden felnevetett, mikor Dave megrezzent a hirtelen mozdulattól. Közelebb hajolt hozzá - Üdvözlöm Mr. Gahan, már régóta szerettem volna találkozni önnel - udvariaskodott látszólag, mint aki szerepet játszik.

Dave nem felelt, csak vicsorgott a nőre.

- Milyen helyes kis hegyes fogak, Mr. Gahaaan - mosolygott rá pálcája hegyét játékosan az állához érintve - Harapni is tud vele netán? - billentette oldalra kicsit a fejét.

- Elég lesz Arlyn - mondta Voldemort - Vigyétek őket!

Sela Martinra szegezte a pálcáját – Mozgás.

A másik nő fürgén felállt, és áhítatosan meghajolt Ura előtt, majd Dave felé fordult, és pálcájával az ajtó felé intett. Tekintete a másodperc töredéke alatt keményedett meg.

Dave jobbnak látta nem ujjat húzni a nővel. Szótlanul felállt és megindult kifelé.

Voldemort elégedetten ült vissza a karosszékébe, mely most már a smaragd színű tűz felé fordítva állt, és támasztotta össze póklábszerű csontos ujjait, ahogy elégedett mosolyra rándult torz szája. Pár pillanat múlva a hűséges Nagini, az óriáskígyó kúszott mellé.

- Most jött el az idő. Most már az enyémek lesznek, és nem lesz megállás - sziszegte párszaszóul, a kígyók nyelvén megsimogatva a kígyó fejét - Most már a markomban leszel, Potter...

A két nő szótlanul vezette Martékat egy üres szobába. Amint becsukódott az ajtó Sela a falnak szorította Martin és egy bűbájjal mozgásképtelenné tette. Látta, hogy Arlyn ugrik, hogy ne árthasson a férfinak - Csak meg akarom nézni - felelte társára nézve, aki elmosolyodott, majd beljebb lökdöste Dave-et. Sela visszafordult a szőke férfihoz - Mit tartogatsz nekem? - kérdezte összeszűkült szemekkel, majd tekintetét Martinéba fúrta. A férfi nem tudta elszakítani pillantását a nőétől. Hirtelen úgy érezte, mintha valaki kutakodna az emlékei közt. Sorra peregtek le előtte a képek. Megpróbált ellenállni, de mindhiába. Pár perc múlva azonban magától is megszűnt a dolog. Sela csak elmosolyodott - Csúnyán elbántál azzal a nővel... - utalt az egyik képre, amiben egy vad éjszaka emlékét tudhatja magáénak Mart.

- Maga belemászott a fejembe? Hogy képzeli? És egyáltalán kik maguk? És miért vagyunk itt?! - kelt ki magából egyre hangosabban kiabálva a mélybarna hajú nő arcába.

Sela nem felelt, csak Mart torkának szegezte a pálcáját. - El se tudnád képzelni, hogy mit tudnék művelni veled. Én a helyedben jobban félnék.

Halk motoszkálást lehetett hallani és egy fekete patkány mászott elő rejtekéből némi élelem után kutatva. Sela hirtelen rászegezte a pálcáját - Avada Kedavra! - mondta. Egy zöld fénycsóva villant és a patkány felvisított, majd elterült a földön. A nő visszanézett a férfire.

Martin nagyot nyelt mikor tudatosodott vele, hogy ez vele is megtörténhet, de aztán összeszedte magát.

- Nem ölne meg. Élve kellünk, nem igaz? Azért ugrott a barátnője, hogy visszafogja az előbb magát, nem?

- Dave kell élve - javította ki Sela, majd gonoszul elvigyorodott.

- Akkor én minek vagyok itt? - kötötte az ebet a karóhoz nekifeszülve a pálcának a torkával.

A boszorkány keményen nyomta a férfi állába a pálcája hegyét. - Tudod, lehetséges, hogy a Nagyúr szórakozni is szeretne... De, szórakozni én is szeretek. Tudod, milyen lenne? - hajolt a füléhez - Rosszabb a halálnál - súgta bele.

Martin lesandított a nőre, aki ugyan csak két-három centivel volt alacsonyabb, de mivel a nyomás az állánál erősödött, fel kellett emelnie a fejét. Tekintetében egy pillanatra félelem villant, miközben kétségbeesetten próbált kapaszkodni abba, hogy élve kell. De... mire? A nő válla fölött a hasonlóan értetlen Dave-re nézett egy pillanatra.

- Miért vagyunk itt? - ismételte meg higgadtan, majd visszanézett a nőre.

Sela, mintha meg se hallotta volna a kérdést, engedte el Martint. Társára nézett, majd vissza a fiúkra. - Jó éjszakát srácok. Vigyázzatok, a patkányok harapnak - mondta, miközben az ajtóhoz lépett.

- De ha megéheztek, ti is haraphattok belőlük - tette hozzá kacsintva Arlyn, és vigyorogva behúzta maga mögött a nyikorgó ajtót, majd egy bűbájjal lezárta azt, hogy ne szökhessenek a fiúk.

A túloldalról még hallani lehetett a kárörvendő vihogást, aztán csend lett. Dave kétségbeesetten esett az ajtónak.

De az nem engedett. Társa menekülési útvonalat keresett a sötét és poros szobában, ahol csak egy petróleumlámpa adott fényt - az se valami sokat. - Mi a szent szar ez az egész?? És mi a faszt csinál Andy?? Eltűnteti az eltűnésünk nyomait?? Azt meg hogy az istenbe? - fakadt ki.

- Nem tudom! - mondta Dave - Ki kezek? Mi ez a pálca meg csuklya? És ki ez a fazon? Valami szekta?

- Én is arra tippelnék. De akkor hogy "varázsolnak"? A szektásoknak nincs igazi varázserejük, nem? - emelte meg óvatosan a lámpát, hogy körbevigye a falak mentén, hátha talál valami rést, hogy kijussanak, de a falak masszívan álltak, az egyetlen ablak pedig rácsos volt kívülről.

- Mi történt azzal a patkánnyal? És mit csinált veled az a nő?

- A patkány megdöglött. Egy zöld villanás, és sutty. Volt patkány, nincs patkány. Pontosabban a teteme az van - húzta el a száját - Előtte meg a fejemben kutakodott... azt hiszem. Olyan... fura érzés volt. Lepergett előttem jó pár emlék, és az egyikre megjegyzést is tett.

- És mit csinált velünk ez az őrült?! Kibaszottul fájt!

- Valami igézettel megkínzott gondolom - dörzsölte meg balját, ami még mindig fájt. Hirtelen az egész testét elfogta az ólmos fáradtság. - És hogy lett hirtelen este? Nem rég keltünk!

- Fogalmam sincs... Annyi a kérdés - rogyott le a fal tövében.

- Remélem, hamarosan választ kapunk ezektől az őrültektől! - vágott rá egyet az ajtóra, mely porzott a mozdulatától, de meg se moccant, úgyhogy inkább lehuppant barátja mellé.

- Mit művelt Andy? – hunyta le a szemét fáradtan Dave.

- Nem tudom, de most a két kezemmel meg tudnám fojtani őt!

Dave kibámult a teliholdra az ablakon keresztül. Azt se tudta, hogy hol vannak.

- Szerintem a világ másik felén vagyunk - találta ki Martin a gondolatait, ahogy követte a pillantását - Azért látjuk a holdat, mikor még csak délelőtt kéne járnia az időnek.

- Hogy kerültünk ide?

- Hát, nem t’om... Csak arra emlékszem, hogy Fletch nyújtotta az újságot, hogy nézzük meg kinek akar bemutatni...

- Megölöm.

- Segítek.

Dave halványan elmosolyodott. Vajon mi vár rájuk másnap?

Társa kimerült teste nem bírta már sokáig, bár hasonló gondolatok rajzottak a fejében, mégis a mellkasára ejtett fejjel hirtelen nyomta el az álom az ólmos fáradságtól.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés