17.

- Tetszik - fordultam vissza egy kis félmosollyal a szám szélén Martin felé úgy válaszolva, hogy ne lehessen eldönteni, hogy a történetre vagy Dave-re értettem-e. Leginkább mindkettőre.
Közben Dave kicsit megrántotta a vállát, és folytatta a falatozást.
- Nekem is - kacsintott Martin - És megkaptam, amit akartam tőle. Tudod miről beszélek, te is tapasztaltad már vele - vette föl újra a beszélgetés fonalát.
- Ühüm... - hümmögtem nosztalgikus hangulatban. - És aztán?

- Aztán mondott gonoszul valamit, amitől megfagyott a szívemben a vér és azt gondolván vége a mókának ki akart jönni a fürdőből, amit én nem hagytam, a sebek egy része innen van. Felborultunk a vizes kövön, nézd felrepedt a szemöldöke is - húzta össze a szemeit Mart-, szegénykém.

- Jesszus. Akkor most már értem, hogy miért bicegsz, szívem - fordultam Dave felé már kicsit ködös tekintettel, mivel folyamatosan képzeltem el a történteket megpróbálva párosítani a hangokkal, amiket hallottam.
- Csodálkozol? Rám esett egy csinos szőkeség - csücsörített egyet a szájával - Amúgy nem vészes a seb, csak kicsit csíp.
- Azért majd lekezeljük, mielőtt lemegyünk a medencéhez - jegyeztem meg közelebb hajolva, hogy jobban szemrevételezhessem a sérülést.

- De csak ha kíméletes leszel - nézett a szemembe, és egy falatnyi édességet dugott az orrom alá.
- Tudom, te még nem kérted a vadmacskát, csak Mart. De ami késik, az nem múlik... - vontam meg a vállam - Nem kérek - utaltam a sütire.
- Naaaa, a kedvemért! - nézett rám zabálnivaló kiskutyaszemekkel, amin Mart felröhögött a háttérben, kedvenc énekesünk pedig incselkedve kínálgatta a falatot.
- Na jó... - sóhajtottam, majd elfogadtam az édességet, de mielőtt elhúzhatta volna az ujját, azt is a számba vettem és lenyaltam róla a csokit. - Most elégedett vagy? - kérdeztem vigyorogva miután nyeltem egyet.
- Nagyon is - kacsintott, majd egy csókot nyomott a számra, utána visszatért a nassoláshoz, én meg visszaültem a helyemre, majd Martinra mosolyogtam.
- Nos, hol is tartottunk? Ja igen, elestetek. És aztán? - töröltem meg a számat.

- Aztán Martin nem engedett felállni! De már nem volt olyan durva. Ha csak simogat és csókol, akkor is ott maradok, nem kell feldöntenie - vigyorgott Dave.
- De, fel kellett, hogy döntselek! Mindenképpen, azt akartam, hogy maradj. Hogy maradj velem. Tudod miről beszélek, ugye David? - szorította meg barátja kezét Martin.
- Mart, ne...

- Uhm... azt hiszem, én megint le vagyok maradva pár körrel - jegyeztem meg félhangosan őket fürkészve, ahogy egymásra néztek. Volt itt valami, szerintem valami titok, vagy csak túl mély érzések, amik túl mélyen is érintették őket. Történt volna valami a múltban? Vagy... Nem tudtam mi ez, amit Dave elrejtene, és ami Martinnal kapcsolatos. Azt hittem, már elég jól tisztában vagyok a kapcsolatukkal, de úgy látszik tévedtem.

- Nos, egy párral, igen - nevetett fel Dave. Martin viszont nem nevetett, azt gondoltam, talán fél, hogy Dave egy napon, talán egy túl közelin egyszer csak kilép a dologból, ami pedig mindkettőjük számára annyira fontos. Dave nevetős szemeibe néztem, majd Martin rezzenéstelen tekintetébe, amivel David tekintetét fogva tartotta. Vajon mennyire bízik, mer megbízni ebben a párducban? Fenséges Bagirának vagy az egyedül sétáló macskának látja-e, aki akkor dorombol, amikor akar.

Nem lehet neki könnyű Dave közelében, mellette élnie. Korábban is említette, hogy fél, hogy nagyon megégeti magát az energikus frontemberrel, aki épp újabb adag parfét falatozott önfeledten. Dave nem vette észre, mikor találkozott Martin és az én tekintetem. Elképesztő volt a zöld szemekbe nézni. A hűvös de vékony burok alatt azt hiszem, életemben nem láttam ennyi érzelmet kavarogni. Attól féltem, hogy beszippant, de megmaradtak a saját testében a felszín alatt kavarogva. Azt hiszem, hogy Martin rendkívül komplex férfi lehet a felszín alatt. Talán még Dave sem ismeri minden "rétegét".
Mikor elszakítottam a tekintetem tőle, szomorúság telepedett rám. Ezek után nem volt szívem tovább faggatni őt, sőt egyáltalán szóba sem akartam hozni többet a dolgot, csak ha ő akarja.
- Na jól van Dave, mielőtt csokimérgezést kapnál, inkább öltözzetek fel, és menjünk le úszni, ha már ennyi ideje foglalják nekünk az uszodát.
- Menjetek csak, nekem még tényleg beszélnem kell Fletch-csel, mint ahogy azt már említettem - jegyezte meg Mart felállva, és átsétált a hálóba a ruháiért.

Egyedül maradtam a csokibolonddal. Csak néztem őt. Már egyedül megette a felét. Nem értettem, hogy nem fordul ki a bélése ilyen mennyiségű tömény szénhidráttól.
- Most megint mi van? - kérdezte.
- Semmi nincsen, várok rád David.
- Azonnal kész is vagyok - válaszolta, de láttam, hogy még mindig értetlenül néz rám - MEEEE VAAAN? HALLOD? MI VAN? – hajolt oda hozzám.
- Nincsen semmi, épp csak meg akarlak ismerni egy kicsit jobban.

- Azzal, hogy csak nézel?
Elfintorodtam, és összegumiztam a hajamat.
- Azzal nem mész sokra, ha nem kérdezel, cica - simított egy tincset a fülem mögé, ami túl rövid volt ahhoz, hogy a hajgumi megtartsa.
Én csak hümmögtem egy sort ujjbegyemmel szórakozottan körberajzolva egy csúnya harapásnyomot a mellkasán.
- Naaaa, ne csináld már! Szólalj meg! Kérdezz! - nyaggatott, mint egy ötéves. Mindenesetre aranyosnak találtam.

- Ne becsüld le a megfigyelést Dave! Semmi közöm hozzá, tényleg semmi, de Mart, nos valami bántja őt.
- Tudom. Én.
- Erre nemigen tudok mit mondani.
- Nem is kell. Nincs is rá válasz. Ha lenne.... Ha lenne aszerint tennék - sóhajtott fel.
- Nem haragszol, hogy felvetettem? Semmi közöm, tudom... De szeretem Martot és rossz, hogy..
- Remek. Nem is mondhattál volna mást. Hát szeresd csak, megérdemli, jó fiú. Ő a jófiú, ha úgy veszed. Nem vagyok túl állhatatos természet, és folyton forr a vérem, ilyen a fajtám és nem tudok rajta segíteni. Ezt ő is tudja, elfogadja, de megszenvedi.

- Persze, mert a jóknak mindig szenvedniük kell ahhoz, hogy elérjék jutalmukat.
- Hé! És a rosszak? Szerinted nem a szenvedés miatt lettek rosszak?
- Lehet benne valami. Ha már itt tartunk, akkor szerinted én rossz vagyok, vagy jó? És ha jó, akkor engem is fel fogsz égetni? Mert akkor úgy vértezem fel magam, hogy poroltó is legyen nálam - mosolyodtam el próbálva oldani a kicsit túl komoly témát.

- Minden jó szándékom ellenére, meglehet, megpörkölődsz te is. Nem tehetek róla, olyan vagyok, mint egy szivárgó atomreaktor. Én próbálom, de, túl heves a tűz bennem. Biztos vagyok benne, hogy hirtelen fogok meghalni.

- Erre ne is gondoljunk! - borzongtam meg - Azt nem tudnám elviselni, úgyhogy ne merészelj ilyen helyzetekbe keveredni! - jelentettem ki határozottan.
- Mintha azt befolyásolhatnám... - kezdte volna, de belé fojtottam a szót.
- Nem, inkább most szépen lemegyünk fürdeni egyet, miután felkaptál valamit magadra. Van rá két röpke perced. Óra indul! - néztem fel az elegáns órára a falon.

- Felkapni valamit magamra – vigyorgott - például téged?
- Dave, igaza lehet Martnak a Viagrával kapcsolatban!
- Hé, ne merészeld! Na jó, előkapom a fürdőgatyóm és mehetünk.

- Fantasztikus! - mosolyodtam el - És ha már a fürdőbe mész, nézd meg a szemöldöködet is. Bár már elállt a vérzés, nem venném a szívemre, ha elfertőződne a klóros vízben.
- Ugyan, dehogy fog. Legfeljebb csíp egy kicsit, a fájdalmat meg bírom... - nyalta meg a száját. - Tényleg, veled még azt is ki kell próbálnom...
- Mit kell kipróbálnod? Na jó, hess-hess! Ketyeg az óra!

- Basszus, de hideg! Itt nem melegítik a vizet, vagy mi? - sípoltam, ahogyan belemártottam a lábam a medencébe.
- Csak nem félsz egy kis hideg víztől? - fröcskölt össze David.
- Képzeld, nem - és fejest ugrottam a vízbe, beborítva a szemtelen kötekedőt. Azaz, akkor ő már széles karcsapásokkal úszva a medence felénél tartott, rám ügyet sem vetve.

Ha ő így, akkor én is! Nyugodt karcsapásokkal tempóztam mellúszásban a másik oldalon, mintha egy totálisan idegen ember lennék, és azt se tudnám, hogy ő kicsoda.

Nemigen zavarta. Szemmel láthatólag Dave sportolni járt az uszodába, nem egyébért. Pillangózni kezdett én meg csak néztem. A hátát. És a karjait. Csillogtak rajtuk a vízcseppek, az egész háta fénylett. Repülni látszott a szárnyaival.

Egy idő után inkább megálltam, mert kezdtem vészesen sok vizet nyelni, miközben néztem őt. Inkább a medence szélére támaszkodtam, és a lábaimmal tempóztam. Fenséges volt a látvány, ahogy ússza a hosszokat. Régen én is sokat jártam uszodába, de időhiányában sajnos erről is le kellett mondanom. Emlékszem, kiskoromban sem lehetett nyaralások alkalmával soha kirángatni a vízből.

Nem tudtam, mennyit akar úszni, de rendkívül elszántnak látszott. Oda se tett a felrepedt szemöldökének vagy bármi másnak, ami azt illeti. Kezdtem megérteni, hogy afféle megszállott. Ha csinál valamit, akkor azt nem ímmel-ámmal teszi.

Félóra múltán, amikor én már rég a medence szélén ültem odasiklott hozzám, mint egy delfin és a bokámnál fogva a vízbe rántott. Én óvatlan! Hogy is gondolhattam, hogy békén fog hagyni?

Prüszkölve bukkantam fel kiköpve egy adag vizet, és hátrasimítva a képemből a vizes hajamat.
- Héééé! Klórmérgezést fogok kapni ennyi lenyelt víztől! Ez most mire volt jó? - duzzogtam egy kis mosollyal a szám szélén.

- Mire, mire? Ha egy orka gyanútlan fókát lát, megtámadja és... felfalja!
- Hé, Dave ne harapj! Te őrült vagy, tudod, tudod?
- Ja, tudom.

Egyetlen csókot engedélyeztem neki, aztán a vízben kicsúsztam a kezei közül, és amilyen gyorsan csak tudtam, menekülőre fogtam a dolgot.
- Csak nem a túlélésért küzd a kedves fóka?
- Dehogynem. Megvan rá a sansza az élettől, hogy megmenekül - fordultam hátra, majd felsikkantottam, mikor láttam, hogy elindul felém, mint egy feltartóztathatatlan jégtörő.

Esélyem sem volt, már rám úszott, mint a parti őrség a Green Peace gumicsónakra.
- Elkaptalak - közölte velem az egyébként is nyilvánvaló tényt, mivel felettem volt, egyik karjával a fejemet tartva a víz fölött, mint az egykor szépreményű David Hasselhoff, a másikkal egyensúlyban tartotta magát, a szájával pedig...Kóstolgatta ficánkoló áldozatát.

- Észrevettem, Davie... - néztem rá szemrehányón - Meg sem hagyod az esélyt...
- Ugyan mire? A természetben farkastörvények uralkodnak. A nagyvad rámegy a kicsire. Ennyire egyszerű.
- Szóval kicsi vagyok? Na várj csak! - húztam össze a szemeimet.

És számból vizet spriccelve rá, kicsúsztam szoros, de csúszós öleléséből és a víz alá bukva menekültem, jó 15m-re bukkanva fel tőle.

- Ejha, ahhoz képest, hogy kicsi vagy, elég fürgén mozogsz... - jegyezte meg.
- Tudod, próbálunk kicsúszni a sikamlós helyzetekből... - tempóztam még messzebb.

- De én nem engedem, hogy ezt tedd - mondta, majd egy fürge mozdulattal ő is alábukott és láttam, ahogyan siklik a víz alatt.
Próbáltam irányt változtatni, de amikor nem sokkal mellettem felbukkant, észrevette ezt.

Elkapta a derekamat két karcsapás után, és a medence széléig tolt ellenállhatatlan tekintettel.
- Jól van, jól van. Feladom a harcot a természet rendje ellen....

Hátulról átölelve tartott és beleszuszogott a fülembe. Rögtön tiszta libabőr lettem, de hagytam, hadd csinálja, amit akar. Kíváncsi voltam mennyire merész. Bár csak ketten voltunk a medencében és tudtuk, amíg ki nem megyünk más sem fog bejönni, mégis azt gondoltam némi piszkálódásnál nem fog tovább menni. Mennyire tévedtem!

Beharaptam a számat, mikor a fenekemmel az ágyékának simultam.
- És hol kezdi a nagyvad a bekebelezést?

- Hát, arra gondoltam, hogy előbb megnézem nem lehetne-e először mást is csinálni - és félrehúzva a kezével a fürdőruhám szélét, már meg is tette az első felfedezését.

Halkan felsóhajtottam, és erősebben markoltam meg a medence szélét.
- Nah, mit találtál?

- Menedéket, neki - nyögte, ahogyan belém nyomult.
- Jézusom, Dave mit csinálsz? Itt akarod?
- Hisz látod édes, hisz érzed magadban nem?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem... - sóhajtottam fel, ahogy lassan mozogni kezdett bennem.
- Akkor ne hazudj, csak élvezd - nyögte a fülembe, majd megcsókolta a vállamat, ami a víz felett volt.
- Dave...
- Igen?
- Ugye tudod...
- Mit?
- Tudod, hogy... ezután szólnod... kell, hogy...
- Hogy?
- Hogy eresszék le a medencét...
- Mi? Miért?
- Nem akarhatod, hogy... a kis fickóid... egy lubickoló nő meglepetésére... célba érjenek...

- Milyen nők, cica? Ne viccelj, amit én beteszek az ott is marad!
- UHUH, aazt érzem, Dave, nincsenek itt kamerák?
- Nem tudom. De elhiszed? Nem is érdekel. Én most csak téged akarlak!
Nem tehettem róla, de ennél a mondatánál azért gombóc ugrott a torkomba.

- Oh... istenem, abba ne hagyd! - suttogtam leküzdve a gombócot, és felnyögtem, mikor beljebb nyomult.
- Nem állt szándékomban... - harapott bele a vállamba, majd a fülembe súgta: - Csinos a tegnapi fognyomom a hátadon... - azzal szorosabbra fogta karjának ölelését, jobbja pedig elölről csúszott be fekete bugyimba, amit fürdőruhaként hasznosítottam ezúttal.

- Jéééézusom! Jézuuusoomm!
- Jelen. Személyesen - lehelte két nyögés között a fülembe - Különben, szólíthatsz egyszerűen Mr. Jézusnak!
- Te, szégyentelen! Még, még! Csináld vadul!
- Ki itt a szégyentelen? Te, azt akarod, igen? Tessék…
- Jéézuusom...
- Nem kell folyton szólongatnod, én vagyok a legvalósabb jelenés, ami valaha létezett.

- Az... az már biztos! Ahh! - feszítettem meg a hátamat az újabb hullámtól, ami végigfutott a testemben. Erősen kapaszkodtam a medence szélébe, amin újra és újra átcsaptak a hullámok, de ez egyikünket sem zavarta.

És nem csak a víz hullámai csaptak át fölöttünk. Hirtelen egyszerre nyögtünk fel, a hang ide-oda verődött az uszoda falai között.
- Remek az uszoda akusztikája, talán itt kellene felénekelnem a következő single-t - fújtatott.
Én nem fújtattam, egyenlőre levegőt sem vettem, csak elmerültem abban a csodás érzésben, amit ez a gyönyörű és a szerelemben igen tehetséges és készséges Mr. Jézus nyújtott nekem, ki tudja már hanyadjára. Belém hasított a gondolat, ha velük megyek ez az élmény olyan rendszeres lesz, mint a metrójáratok Tokióban.

De ez a kilátás valahogy nem zavart túlzottan...
- Te... Dave... hoppá, bocsánat: Mr. Jézus... - hallottam, ahogy elégedetten felmordul és a nyakamba szuszogott, amitől kirázott a hideg - Ha veletek megyek...
- Igen? - csúszott ki belőlem lassan.
- Ha ilyen intenzitással és gyakorisággal fogtok... "foglalkozni" velem, nem fogtok hamar rám unni? - néztem a csempés falra, amin tükröződött a víz játéka.

- Nem hinném. Érdekes lesz hármasban. Úgy értem, annyira jó cicus, hogy te elfogadod, ami köztünk van, és még értékeled is. Tudod, számunkra ez, khmm nagyon fontos. Meglehet, ha egyszer választásra kényszerítenének… mint ahogy az már egyszer megtörtént....
- Akkor…Martyt választanád, igaz?
- Nagyon sokat jelent nekem.
- Nem szeretnék fogadatlan prókátor lenni, de ha ezt néha megmondanád neki, boldog emberré tennéd. Annyit azért láttam két nap alatt, hogy halálra aggódja magát érted.

- Tudom. A magam módján próbálom ki is fejezni, de... Furcsa, nem, hogy én, aki elméletileg a nyíltabb vagyok, ebben az esetben ritkán tudom jól kifejezni magam. Tudom, hogy elég hülye természetem van.

- Hülye természeted? Nekem nagyon tetszik, imádom, hogy vadul szenvedélyes vagy!
Csak mosolygott rám.
- Ja, és imádom ha dicsérnek. Tulajdonképpen nem vagyok rossz fiú, csak nem minden úgy sikerül, ahogy tervezem. De igen, szeretni tudok. Meg szenvedni.
- És énekelni.
- Ja, azt is.

- Azért elég jól össze vagy rakva, szó, ami szó... - jegyeztem meg a nyaka köré fonva karjaimat, ahogy felé fordultam, és kedvesen rámosolyogtam.
- Nem az én érdemem.
- Ó dehogynem, a tiéd is, hidd el nekem - követtem végig egy vízcseppet, ami végigfolyt a vállán.

- Hát, ha a futásra meg a Pilatesre gondolsz azokat inkább csak muszájból csinálom. Alapvetően lusta természetű vagyok, nem látom be, miért kellene sétálnom, ha már feltalálták a kereket.
- Nocsak. Még egy dolog, amiben hasonlítunk egymásra.

- Nos, ennek csak örülök - húzta egy észveszejtően szexis mosolyra a száját - Azt hiszem, még fel fogunk fedezni párat.
- Úgy legyen - kacsintottam, majd hagytam, hogy ezúttal gyengéden csókoljon meg puha szájával.
Pár perc múlva úgy éreztem, mintha néznének. Lassan elváltam Dave szájától és felnéztem.
- Nah, látom, titeket sem kell félteni - jegyezte meg vigyorogva Martin felettünk állva, csípőre tett kézzel.

- Vedd úgy Martin, hogy privát show volt csak neked! - mondta vigyorogva Dave.
- Gyere Mart, ússz egyet - invitáltam.

- Megyek is. Jesszus, Andyt nem lehet meggyőzni dolgokról, különösen akkor nem, ha azok rejtenek némi kockázatot - morgott hangosan, ahogyan lefelé jött a lépcsőn.
- Ez nem is igaz - hallatszott fentről.

- Hééé, Fletch, csak nem csatlakozol te is? - kérdezte Dave még mindig a nyakában velem.
Én csak mosolyogtam, és figyeltem, ahogy Mart fürdőgatyára vetkőzik, majd becsobban mellénk.

- Dehogynem. Versenyt úszok Marttal. Az nyer az előbb emlegetett vitában is, aki hamarabb leúszik 10 kört.
- Húha - mondtam - még úszóverseny is lesz!
- Mit meg nem tesz a banda a szórakoztatásodra! - mondta Dave.
- Aha. David, milyen jól úszik Fletch?
- Elég jól. Különben több van benne, mint gondolnád. Majd rájössz.
- Na, akkor annyi Martynak - súgtam a fülébe - megerőltető éjszakája és reggele volt.
- Marty? Legyűrhetetlen! Gyerünk, fogadjunk, kire teszel?
- Jesszus, de angol vagy te Dave!

- Hát a gyökerektől nem lehet elszakadni.... - kacsintott megvonva a vállát, és elengedve kiült a medence szélére, lábait a vízben hagyva. Egyik kezemet a térdére csúsztattam, hogy kényelmesebb kapaszkodóm legyen. Elmosolyodva néztem fel rá, miközben hallottam, hogy a fiúk nekikészülnek elérve a rajtpozíciót.
- Nos jó - néztem a két versenyzőre - Nem túl könnyű a választás. Mivel Fletch-et még annyira sem ismerem, mint Martot, de... ennek ellenére hű Fletch-rajongóként rá szavazok. Mi legyen a tét?

- Hmm, nem is tudom. Nos, mégis, ha Martin nyer, mert én rá teszek, akkor megehetek egy doboz Godivát egyszerre és rólad! És te?
- Ha én nyerek, akkor enyém vagy ma éjszaka - kacsintottam rá.
- Ez nem tét, hisz így is úgyis az lennék, vagy nem?
- Te meg így is úgyis megehetnéd azt a csokit rólam.
- Várj, kitalálok valami mást...

- Mondtam én olyat, hogy nem tetszik a tét? - kacsintottam rá - Felőlem maradhat.
- A könnyebb utat választod?
- Naná! De akkor pontosítok az én részemről: enyém vagy ma éjszaka, de a nehezítés a tétben, hogy csak ma teszek veled olyat... - vájtam a körmeimet kicsit a bőrébe -... ami nagyon-nagyon tetszene...
- Mi az, hogy csak ma? - sötétült el a tekintete egy picit, ahogy megérezte az ujjaimat a térdén.
- Ez a szép benne. Csak ma eresztem ki a karmaimat rajtad, ha veszít Fletch. Különben nem kapod meg azt, amit ki akartál próbáltatni velem. Legalábbis mielőtt lejöttünk, valami ilyesmit ejtettél el. Áll az alku?

- Tartok tőle nemcsak az alku áll - mondta, ahogyan megérezte az ölén a kezemet.

Felnevettem, majd kezemet kicsit visszább húzva fordultam az úszásba kezdő pároshoz. Gyors és erőteljes karcsapásokkal indultak neki.

Ha már nem ültem volna a szebbik felemen, bizony talán ráestem volna, ahogyan megláttam Andyt úszni. Eltátottam a szám, Johnny Weismüller tán még fénykorában is megirigyelhette volna.
- HUH, David, ahogy nézem tuti enyém leszel ma éjjel!

Hallatott egy nevetésre emlékeztető hangot, de tekintete továbbra is a szőkén nyugodott, aki látva lemaradását, lassan, de biztosan kezdte felhozni magát. - Még várd ki a végét... - karolta át a derekamat fél kézzel.

- Csak nem biztosra fogadtál?
- Én? Nem, csak... Bíztassuk őket, jó? - éleset füttyentett és Martin nevét kiáltotta. Mart persze nem nézett rá, mert időt vesztett volna, de még jobban belehúzott. Hát igen, bizony nem mindegy ki az, aki nagyobb teljesítményre sarkall. Dave mindig arra mozgatta az embereket, amerre csak akarta. Úgy tűnt nemcsak a színpadon jó frontember. Hangja öblösen visszhangzott a zárt térben és az én, „hajrá Andy” bíztatásom bizony macskanyávogásnak tűnt a telt bariton mellett.

Épp ezért vigyorogva hirtelen fél kézzel befogtam a száját, és próbáltam még hangosabban bíztatni Andyt. Dave válaszul befordult velem a vízbe, én meg prüszkölve próbáltam levegőhöz jutni, mely végül mindkettőnknek sikerült. Gyorsan a fiúk felé tekintettem, hogy lássam a végeredményt.

- Ugyan csak két karhosszal, de Mart győzött. - Boldogan lihegve mosolygott Davidre, aki széles csapásokkal odaúszott barátjához. Én pedig jóval lassabban Fletch-hez és gratuláltam neki azért, mert ő is szépen teljesített. Meg is mondtam neki, ő meg boldogan mosolygott. Együtt kimásztunk a vízből, és beszélgetni kezdtünk.
- Cica, az enyém vagy - kiáltotta Dave.
- Ez elég nyilvánvaló, nem kell a főtéren kidobolni - vigyorogtam rá.
- Aha, szóval elcsavartad a fejét, mi? - jegyezte meg Andy.
- A fejünket Andy, a fejünket…
- Jó Jézus, ezek teljesen elrontanak téged, vigyázz velük - mondta.
- Már késő, a bűnbe vittük - kiabált vissza Dave.

- Ajaj, azt hiszem nem volt azért olyan nehéz dolguk - mosolyogtam feléjük, de épp elmélyültek valamilyen beszélgetésben.
- Én igazán nem akarok a barátaim ellen beszélni - folytatta jóval halkabban Andy -, de... azért legyél óvatos.
- Ezt hogy érted?
Nem válaszolt, csak a közeledő párosra nézett egy kis félmosollyal.
- Andy, tudtad, hogy a kisasszony egy echte Fletch-rajongó? - vigyorgott Mart megkapaszkodva fél kézzel a medence szélében.
Nem tehettem róla, de pillanatnyi döbbenetem után gurultam a nevetéstől Andy döbbent arckifejezésén.

- Most miért, mi rossz van abban? – kérdeztem.
- De hát, nem is mondtad - vágott fals sértődött képet Dave.
- Én, hát…én nem is....- hebegett Andy és olyan aranyos volt, hogy kénytelen voltam átölelni. Ekkor szegény már lángvörös volt és törülközőjét hátrahagyva menekült felfelé a lépcsőn.
- Andy gyere vissza - kértem.

Megfordult egy pillanatra - Bocs, de, én... én.. nem.. - és rohant tovább kettesével szedve a lépcsőket.

- Szegénykém! - mondtam - Azt hiszem, kicsit később megkeresem egy kis beszélgetésre.
- "Beszélgetésre", mi? - húzta el a száját Martin engem ugratva.
- Mart! Hát minek nézel te engem? - "háborodtam fel" - Csak beszélgetni akarok vele. És ha érdekel, igen is azt gondolom, hogy tök aranyos. Szegényt elzavartátok csokiért és mukk nélkül ment, nem? És ari, amikor tapsol és aranyos a rajongókkal, és...
- Jól, van jól van - morgott Dave - mi is tudjuk, igaz-e Mart?
- Ja.
Magamban pedig még azt is hozzátettem, és milyen rendes, hogy óv tőlük, ismeretlenül is félt. Bár tanácsa teljesen haszontalan volt, ránéztem a két egymással beszélgető fickóra a vízben és tudtam, nekem reszeltek. Imádom őket, történjen bármi, állok elébe.

- Egyébiránt Mart, nem is tudtam, hogy ilyen jól úszol. Hogy maradt ennyi energiád? - vigyorogtam rá visszacsúszva a vízbe.
- Öreg ember nem vénember...
- Vén? Ugyan már! A legszebb korban vagytok! - nevettem fel mutató és hüvelyujjammal felé pöckölve a vizet.

- Nah, nekem elég volt a pancsi, felmegyek, jó?
- Én is - mondta Dave - Haza kell, hogy vigyelek.
- Minek?
- Hát csomagolni.
- De hát az eltart egy ideig, hogy utánatok tudjak menni.
- Baby, most vagy soha! Mit csinálnék én holnap Zágrábban, ha nem vagy ott?

- Csak kibírod - mikor egy fintor futott át az arcán, sóhajtottam egyet - Figyelj Dave, nekem kell pár nap, míg mindent elintézek idehaza. Van pár függőben lévő dolgom, amiket nem lehet csak úgy pikk-pakk elintézni. Ezt talán meg lehet érteni, nem?
Valamit morgott a bajsza alatt.
- Srácok, ti tudjátok a legjobban, hogy le se tudnátok vakarni magatokról. Nem arról van szó, hogy nem akarnék menni, gondolom ezzel tisztában vagytok.
- Persze - vette át a szót Mart - Megértjük. A számunkat úgyis tudod. Majd szólj ránk, ha elkészültél. Akkor megmondjuk, hol vagyunk épp és rendezzük a repülőjegyedet meg mindent, ami szükséges. Addig Dave csak kibírja valahogy - vigyorgott rá.

- Nem, nem az a fajta vagyok – morogta - Hamar eldöntöm, mit akarok és mit nem. Akkor aztán rögtön cselekszem. Cica, szép gesztus lenne csapot-papot odahagyni szíved hercegéért!

- Persze, az lenne bizonyosan. De én is tudok makacs lenni, Mr. Gahan - mosolyogtam rá halványan - Én meg nem ez a "csapot-papot otthagyó" fajta vagyok, ha ilyen nagyobb horderejű kérdésről van szó. Szeretem, ha rendben vannak a dolgaim. Ezeket tényleg el kell intéznem, sajnálom. De azt hiszem, így sem fogsz unatkozni - pillantottam huncutul Martra, majd tempózni kezdtem, hogy én is leússzak pár hosszt, ha már itt voltam. Fáradtságom ellenére is éreztem, hogy jót fog tenni izmaimnak a mozgás.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés