19.

Kérdőn lenéztem rá, de nem nézett rám, a szőnyeget bámulta maga előtt.
- Ki az? - kiáltottam helyette.
- Szerinted? - hallottam az ismerős hangot - Beengedsz?
Éreztem, hogy Martin megragadja a nadrágomat. Lenéztem újra rá, és meglepetésemre könyörgést láttam a szemében, ajkai pedig azt formázták, hogy most nem akarja, hogy bejöjjön.

Éppen ki akartam szólni, hogy ha lehet, maradjon, ahol van, amikor bedugta a fejét.
- Kukucs!
Martin morgott egyet, felállt és kiment az erkélyre.
- Dave, én...
- Tudom, tudom. Haragban vagyunk, nem akar velem beszélni. Pedig muszáj lesz neki, ugyanis bocsánatot akarok tőle kérni. Már megint ordenáré módon viselkedtem vele. Ő, ő olyan hűséges, mint...jaj, nem is mondom. És ráadásul még a szemére vetettem, hogy nem tudok mindig az ő vágyaihoz alkalmazkodni, pedig ezt nem is várta soha. Csak szeretetet akart én meg ellöktem magamtól, ennyi.

Arrébb álltam az ajtóból, hogy bejöhessen.
- Hát... ebbe én nem szólok bele. A ti ügyetek azt hiszem. Hajrá... - intettem az erkély felé, majd karba tettem a kezem.

- Martin, kérlek!
- Mit akarsz tőlem?
- Bocsánatot kérni.
- Dave, ne tedd ezt velem! Inkább soha többé ne nyúlj hozzám, de ne tedd ezt, ne utasíts vissza, ne menj el mással. Minden kompromisszumra hajlandó voltam, de nem bírom már tovább, az őrületbe kergetsz - csuklott el a hangja.

Nem mentem utánuk a teraszra, de elég közel álltam ahhoz, hogy halljam, amit mondanak. Karjaimat magam előtt összefonva néztem, ahogy a vékony fehér függönyt fodrozza a szellő, és azon túl Dave a korlátnak támaszkodó Martin figyelmét próbálja felhívni. De a szőkeség nem fordult felé. Az eget meg az alattunk zajló forgalmat figyelte.
- Marty... ne csináld!
- Mit ne csináljak? - kapta felé hirtelen a fejét. Kihallottam a hangjából, hogy mérges.
- Ne legyél ilyen velem...
- Miért? Te milyen vagy velem? Dave gondolkozz már néha egy kicsit mielőtt cselekszel!

- Az istenit nem tudok megváltozni, te tudod a legjobban, hogy próbáltam. Nézd Martin, tudom, hogy függő típusú személyiség vagyok. Jelenleg, ha nagyon igyekszem, beérem a nikotinnal, a koffeinnel, a teobrominnal és az endorfinnal.
- Cigi, kávé, csoki, szex, ja..
- Ha rám jön a vágy, és ezeket nem kaphatom meg, én, nem bírom ki, hogy... egyszerűen nem bírom...
- Jaj, David, David, ugye nem szedtél be semmit? Ugye nem nyúltál droghoz?
- Nem. De nem kellett sok hozzá. Bántott nagyon, hogy összevesztünk és magam alatt voltam. Iszonyat nehéz ezt megállni. Még mindig az. Ne haragudj Mart, szeretlek. Csak bocsáss meg. Ha pedig nem, hát talán, kibírnánk szerinted egymás nélkül?
- Nem tudom, őszintén. Alig hiszem.

- Mert én nem bírnám ki, hogy ne érhessek hozzád, ezt tudom jól. És te is tudod.
- Igen - hajtotta le a fejét, de hagyta, hogy Dave a korláton támaszkodó kezére csúsztassa a sajátját.
- Sajnálom. Nem akartam, hogy ilyen válságba kerülj miattam. Azt hiszem, nem alaptalanul vágtad hozzá párszor már a fejemhez az évek során, hogy milyen önző és hideg is tudok lenni időnként – mondta halkan Martin.
Dave felsóhajtott.

- Jó, hogy itt a cicus újra, majd gatyába ráz bennünket - mosolyodott el Mart.

- Inkább kiráz belőle. Nem ezt akartad inkább mondani? - sandított rám egy halvány mosollyal a szája szélén.
Én csak mosolyogtam rajtuk csendesen.
- De, valami olyasmi. Beletrafáltál öregem - válaszolta félig felém fordulva és a függönyön keresztül kaptam egy pillantást is tőle.

- Dave, figyelj csak, a cicus, te tudod mi a neve? - súgta oda. - Fellép velünk, otthagyott mindent értünk és nem tudjuk még a keresztnevét sem.
- De.
- Mit de?
- Tudom.
- Honnan?
- Kíváncsi vagyok, mialatt aludt Budapesten egyszerűen megnéztem az útlevelében mi a neve.
- És mi?
- Mia.
- Ejha, tényleg macska a lány, macskalány. Miért nem hívjuk így?
- Mert sosem kérte? Elégedettnek tűnik a jelenlegi nevével. Marty! Próbáld ki! Hívd hangosan a nevén! - kérlelte a szőke herceget barátja.

- Mia, kijönnél, kérlek? - hallottam a sustorgást abbahagyó páros felől Martin hangját. Furcsa volt hallani a szájából a nevemet. Még egyikőjük sem hívott cicán kívül másnak. Hogy honnan tudták meg az igazi nevem, az rejtély volt számomra, de nem tartottam különösebben fontosnak.
A helyemen maradtam. Hallani akartam még egyszer, ahogy kimondja a nevemet. Valamilyen őrült módon boldogsággal töltött el. Tiszta hülye voltam!

- Mia, kérlek, gyere ide hozzánk - duruzsolta most Dave. Az ő szájából egyből úgy hangzott a nevem, mintha valami dekadens grófi sarj lennék és a lord major a bálterembe szólítana fel a belépésre.

Azt hiszem, elolvadtam a hangjától, és egy hangtalan sóhaj után kiléptem hozzájuk.
- Nocsak, megtanultátok a nevemet? - kérdeztem továbbra is karba tett kézzel, semleges hangnemben, de éreztem, hogy az arcomat elfutó pír árulkodó.

Nem is kerülte el a figyelmüket.
- Mia, Mia, Mia - dorombolta Dave lágyan a fülembe. Martin pedig, amilyen egy muzikális fickó dúdolni kezdte a nevemet. Kezdett visszatérni az elvarázsolt feeling, ami múlt héten kényszerű különlétünk során megszakadt.

- Igen, igen, ez a nevem, jól van na! Nem kell ennyiszer elmondanotok! - fakadtam ki pár pillanat múlva.
- De ha egyszer szereted, ha kimondjuk... - ölelte át a derekamat fél kézzel a kisördög továbbra is a fülembe dorombolva.

- Mia, Mia, Mia, a Miák legboldogabbika - énekelte vidáman és némileg ködös tekintettel Martin. Dave már csak nézett. De hogyan. Éreztem, hogy kezd lecsúszni a bugyi rólam.

Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy Dave kezétől, vagy csak simán a nézésétől. Rásandítottam miközben nyeltem egy nagyot.
- Tudod, Mia... Illik ez a név rád! - vigyorgott rám sokkal jobb kedvvel Martin - Olyan te! Olyan macskás! Tetszik!
- Örülök, hogy elnyerte tetszésedet szülőanyám döntésének eredménye - húztam el egy kicsit a szám.

- Miért, te nem szereted a neved?
- Nem is tudom, az osztálytársaim folyton nyávogtak utánam.
- De hisz, amíg nem tudtam a neved, addig is cicusnak szólítottalak, annyira olyan vagy.
- A ti cicátok bármikor leszek és úgy hívtok, ahogy csak tetszik.

- Gyere ide hozzám! - kérte David, aki közben leült az ágyra. - Jó, ha így hívlak: gyere, gyere?
- Jó. Azt hiszem sok nőnemű a fél karját is odaadná azért, hogy egyszer ezt hallja a szádból.
- Ühüm, akkor a fél karod már az enyém - kapta el a kezem. - És még mi az enyém, mondd csak! - húzott magához.

- Mit szeretnél még, hogy mi legyen a tiéd? - kérdeztem Dave előtt állva, és Martra pillantottam. Vajon van már olyan jó kedélyállapotban, hogy ne sértődjön be azon, hogy Dave megint hamarabb lép?
- Egész konkrét elképzeléseim vannak - csúsztatta fel a kezeit rozsdabarna szoknyám alá, és megragadta a bugyim szélét.

- A bugyimat szeretnéd? Tessék neked adom - léptem ki belőle - Na akkor megvan te minek örülsz, és te Martin, minek örülnél? - húztam magam felé.
- Lássuk csak - mondta és felhúzta a felsőmet - hadd tegyem rá a mancsom erre a csipkés csodára - és kikapcsolta a melltartómat.
- Akkor most mindketten kaptatok valamit és örültök, igaz? - mosolyogtam"szendén". Egyszerre kezdtek el tiltakozni, hogy bizony nekik ennyi messze nem elég.

Rájuk mosolyogtam. - És ha most azt mondanám, hogy nincs kedvem többhöz?
- Akkor tudnánk, hogy hazudsz - húzott magához fél kézzel Martin, hogy teljesen a mellkasának kellett simulnom.
- Igazán?
- Ühüm... - mormogta, miközben csókolni kezdte a nyakamat néha-néha finoman beszívva a bőrömet.

- Elkeserítő, hogy már ennyire kiismertetek - sóhajtottam.
- Baby, az a lány, aki önként nekem adja a bugyiját már az enyém.
- Aki pedig engedi, hogy lefejtsem róla a melltartóját az enyém - mondta Martin.
- Csak nem vesztek össze, mint az ördögfiókák a bűvös bocskoron?
- Hogy mi?
- Na akkor ideje, hogy találkozzatok egy kis magyar folklórral…

- Nem lehetne majd utána? - türelmetlenkedett Dave a bugyimmal a kezében. Érdekes látvány volt. Valamilyen elvont módon még izgatott is, de le kellett hunynom a szemem, mikor Martin erősebben beleharapott a bőrömbe a kulcscsontom környékén.

- Lehetne, ti ördögfiókák, lehetne - ültem az ölébe. Martin is utánunk mászott az ágyon, hátradőlt és csak mosolyogva pörgette az ujjain azt a bizonyos női fehérneműt.

- Mit szeretnél Davie? - kérdeztem tőle a hajába túrva, ahogy a vállaira támaszkodtam. Éreztem, ahogy a kezei máris végigsimogatják a hátamat és a fenekemet.

- Jaj, nem is tudom. Úgy általában téged. Szeress, és nekem úgy lesz jó, ahogyan te akarod.

- Akkor ma legyen Mia-leigázós nap, fiúk - mondtam elvigyorodva. - Szenvedélyt akarok. Érezni akarom, hogy hiányoztam-e, és ha igen, akkor mennyire - öleltem át Dave nyakát és az egyik vállára támasztva fejemet néztem Martinra, aki csillogó szemekkel figyelt az ágy háttámlájának vetve hátát.

Majd felgyűrte karján a nem létező inget, minthogy pólóban volt, Dave meg felhúzta a derekán a nadrágot: nekigyürkőztek. Nekem gyürkőztek. Hangosan felkacagtam, és majdnem úgy éreztem magam, mint kislánykoromban a cirkuszban a bohócok fellépésénél. Ám ezek a bohócok nem azok a bohócok voltak. Ezek a bohócok szeretkezni akartak. Velem. Most.

Vigyorogva rájuk néztem kimászva Dave öléből, de nem jutottam messzire.
- Nah, melyikőtök kap el először? - doromboltam.

Hamar kiderült, hogy ez milyen hülye ötlet is volt a részemről, mert mindketten egyszerre ugrottak rám és gyűrtek maguk közé. Remekül lehet kicsi a rakást játszani velük. De nem bántam, egyszerűen elolvadtam az ölelésükben, próbáltam elfelejteni, hogy Dave a könyökével ugrás közben orrba vágott és Martin álla pontosan a gyomorszájamban van elhelyezve, és sütkéreztem szeretetük melegében.

Végül nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel megragadva fél kézzel Dave tarkóját, míg a másikkal Mart hátát simogattam.
- Mi olyan vicces? - hallottam Mart dörmögését a hasam tájáról.
- Semmi, csak eszembe jutott, hogy mennyire szeretlek titeket a sajgó orrom és a gyomorszájam ellenére is - ejtettem a fejemet a lepedőre egy sóhaj kíséretében.

- Várj, mutasd hol fáj, megpusziljuk neked - szedte le rólam a pólóm Martin és Dave, mint kötelességtudó partner buzgón segített neki a szoknyámnál is. Az jutott eszembe, hogy ezekért a játékos és gyönyörteli pillanatokért volt érdemes nőnek születni.

- Kezdetnek az orrom - böktem rá a kérdéses területre, mire Dave rögtön kezelésbe vette a szájával.
- És én hol pusziljalak, cica? - duruzsolta Martin a mellem alatt közvetlenül megcsókolva érzékeny bőrömet. - Feljebb, vagy lejjebb?
- Lejjebb - fújtattam, majd egy darabig nem tudtam megszólalni, mert Dave befogta a számat a sajátjával, és nyelve mohón utat tört az enyémhez, miközben egyik keze jobb mellemre siklott.

Annyira akartam már az érintésüket! David keze bekalandozta a mellkasom elülső részeit, és én újra rácsodálkozhattam hosszú ujjaira.

Felsóhajtottam, mikor elhagyva a számat nyelvével és szájával is áttért a melleimre. Őrülten felizgatott már csak az is, ahogy szuszogtak. Fél kezemmel a hajába túrva ejtettem hátra a fejemet újra a lepedőre lehunyt szemmel.
- Mart, lejjebb! - kértem kicsit megfeszülő háttal a köldökömnél járó szőkeségtől.

- Igenis, úrnőm - szalutált, azután figyelmeztetés nélkül rávetette magát a kérdéses területre. Dave abbahagyta a simogatásom, felállt és őrjítően lassan vetkőzni kezdett, pontosan olyan tekintettel, mint amilyen a Barrel Of a Gun videóban volt neki. Összemosódtak a dolgok. Itt állt előttem, 2007-ben Dave a sötét párduc külsejével érett férfiként és mégis úgy nézett ki, mint 1997-ben, amikor az Ultrát csinálták. Ha lett volna szabad kezem (de nem volt mivel Martin üstökét fogta mindkettő szorosan) megdörzsöltem volna a szemem, hogy nem tűnik-e el a különös átváltozás képe előlem.

Megőrültem a látványtól, és időnként elakadó lélegzettel felnyögtem, mikor Martin csodás nyelve... uhh... rákapcsolt. Dave-en már csak egy fekete alsógatya volt, ahogy feltérdelt az ágyra. Nagy nehezen rávettem magam, hogy elengedjem egyik kezemmel Martin üstökét, és ujjaimat a nadrág gumírozása alá csúsztatva a gatyó szélénél fogva húztam közelebb.
- Istenem, teljesen olyan vagy, mint a Barrel klipjében! - nyögtem fel.
- És az jó, vagy sem?
- Viccelsz... ahh...? Megőrülök... azért a korszakodért! - nyögtem fel újra érezve, hogy Martin még széjjelebb tárta a lábaimat, hogy mélyrehatóbb támadást eszközölhessen ellenem. Görcsösen kapaszkodtam Dave nadrágjának a szélébe, míg Martin támadása kicsit alább nem hagyott. Ekkor ujjaim a nadrág alá nyúlva Dave köré kulcsolódtak.

- Mit akarsz, mi legyek még neked? Táncoljak vagy énekeljek? Vagy..
- Megtennéd mindkettőt egyszerre? Semmi mást nem is kell tenned, ez több mint elég lesz az orgazmushoz.
Felkacagott.
- Tudod, te annyira kifinomultan vagy romlott! - és leugrott az ágyról. Énekelni kezdett:
- " I love the way you talk, I love the way you walk, You're my baby, I've got my eyes on you" - lassan körözött a csípőjével és leengedve a vállait előre mozdult.

Ha nem jártam volna már jócskán az élvezetek útján, tuti biztos, hogy felnevettem volna, hogy képes megcsinálni ezt nekem, de így csak egyre hangosabban tudtam nyögni.
- Nah, vélemény? - nyalta meg a szája szélét Dave kíváncsian figyelve gyötrődésemet, és megfeszült testem önkénytelen mozdulatait.
- Nagyon... jó... vagy! - nyögtem hangosan, feladva a leckét, hogy ezt vajon melyikőjüknek mondtam.
Úgy tűnt ők sem tudták eldönteni, mert most már Martin is felpillantott rám nem hagyva abba elmélyült munkáját.
- Mart! Az ujjaidat! - kiáltottam hátrafeszítve a fejemet a párnákba. Egész testem édes kínban égett.

Martin engedelmesen tette, amit az úrnője kért tőle, Dave pedig közelebb táncolt.

Fél szememet Dave-en tartva nyögtem és ziháltam most már egyre hangosabban és hangosabban, ahogy Martin ujjai meghódították nőiességemet. Nyelve még mindig rajtam dolgozott, én pedig éreztem, hogy pillanatokon belül elmegyek, ha nem történik valami.

De nem történt semmi. Úgyhogy elmentem.

Testem újra íjként feszült meg, ahogy hangosan felkiáltottam. Martin elégedetten mozgatta még kicsit az ujjait, majd fölém mászott és megcsókolt. Nyelve érzékien játszott az enyémmel.

- Cica, gyere csak, most két felizgatott hím várja, hogy a magáévá tegyen - morogta halkan Mart.
- Gyere Mia, kicsi Mia, játssz velünk! Most mi irányítunk téged - közölte velem David.

- Állok elébe, fiúk! Tegyetek velem, amit csak akartok - néztem Martra, aki saját kezével egy kicsit dolgozott magán - Vagy kérjetek bármit, ezek után megteszem... - tettem hozzá.

- Azt szeretném, ha...Ááá, te gondolat olvasó vagy - nyögte Martin. Nem válaszoltam, mert úgy neveltek, hogy tele szájjal ne beszéljek.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés