24. Fejezet
2007.08.11. 18:52
24.
Másnap már láztalan voltam, bár igen gyenge. A doktor azt javasolta, hogy a kocsiig betegszékben toljanak, de én prüszkölve utasítottam vissza még a dolog gondolatát is. Mikor látta, hogy valszeg életben maradok a tolószék nélkül is, rámosolygott mindentudóan két lovagomra és a lelkükre kötötte, hogy nagyon vigyázzanak rám. Ők buzgón bólogattak, majd két oldalról a hónuk alá kaptak és szinte a lábam se érte a földet menet közben.
- Ennyire azért nem vagyok gyenge! - duzzogtam, mire hagyták, hogy a lábamra álljak, de azért még tartottak. Nem volt jó ötlet, mert két lépés után majdnem összecsuklottak hálátlan térdeim. De ők ott voltak. - Na jó, talán mégis - sóhajtottam föl, ami megint ostobaság volt tőlem, mert köhögni kezdtem. Már ugyan nem olyan ijesztően, mint tegnap, de még mindig elég csúnyán, ezért újra meg kellett állnunk. - Bocsi, fiúk - nyögtem ki nagy nehezen.
- Semmi baj Mia. A lényeg, hogy meggyógyulj - nézett rám Dave, és én majdnem félrenyeltem a tekintetéből áradó gyengédségtől, ami megint csak elég hülye reakció lett volna, mivel egy újabb köhögést vont volna maga után. Biccentettem, majd Martra néztem. Az ő tekintete kevésbé volt ennyire nyílt, de azért ott is felfedeztem az aggodalom szikráit. Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy beültessenek a kocsi hátsó ülésére, és közre fogjanak.
- Úti cél? - kérdeztem halkan és nagyon rekedten, miközben kénytelen voltam hagyni, hogy egy takaróba bugyoláljanak.
- Koppenhága - mondta Martin.
- Megmutatom neked a kissellőt - ígérte Dave.
- Biztos, hogy a tengerpart, ergo a víz közelébe akartok ti engem vinni ezek után? Kicsit most összevesztem a természettel a betegségem miatt - suttogtam. - Persze magamat okolhatom...
- Mi lenne, ha senki sem okolna senkit? - fújtatott Dave - Eleget hallottam Martin siránkozását, hogy az egész miatta van.
- Dave! - mordult fel Marty egyik kezét a takaró alá csúsztatva, hogy megfogja hűvös kezemet.
- Miért? Nem ezt mondogattad?
- Dave, most olyan gyerekes vagy hirtelen.
- Most miért? - fordult felé kérdőn.
- Fiúk... - súgtam, de nem hallották meg.
- Mert úgy árulkodsz, mint egy gyerek. Célod, hogy beégess Mia előtt?
- Fiúk...
- Én nem égetlek be, csak elmondom, amivel napok óta rágod a fülem.
- De én...
- Fiúk!! - erőltettem meg a hangomat, mire természetesen nem maradt el egy újabb kellemetlen két perces köhögés sem.
- Most nézd meg mit csináltál vele... - dohogott Martin a hátamat simogatva.
- Abbahagynátok? - kérdeztem rekedten, mikor már levegőt is kaptam - Lehetne egy kis csönd? Csak... veletek szeretnék lenni... Fáj... a fejem még a gyógyszerektől - dőltem újra hátra az ülésen befészkelve magam a vállaik közé.
- Jó, jó, nem marakszunk tovább. Csak Dave olyan... be akar vágódni nálad. Mia tudod, odáig van érted!
- Martin Gore, hogy merészeled…
- Csak visszaadom a kölcsönt, amit adtál…
- Jól van, akkor ez valami kölcsönös – válaszoltam Martinnak.
- Mármint az, hogy én is be akarok vágódni nálad, vagy az, hogy te is nálunk?
- Is-is - hajtottam a vállára a fejemet - Mindkettőtökért odavagyok, ezt tudjátok jól.
- Nekünk ettől több kell Mia! Halljuk, mit gondolsz a kapcsolatunkról, hármunk kapcsolatáról, tudom, hogy nagyon kiakadtál, azért flangáltál az esőben, olyan vagy mint én, ha segíteni nem tudsz másnak, legalább ártasz magadnak - mosolygott szomorúan David.
- Mondd csak Davie, ezért akarod kisajátítani a cicánkat?
- Én nem akarom ki...
- Zsák a foltját effektus, vagy mi? - cukkolta Martin a szavába vágva.
- Fiúk, ne kezdjétek megint! - súgtam reszelősen - Egyikőtök sem sajátíthat ki teljesen egy macskát, erre még nem gondoltatok? A macskák magányos lelkek még akkor is, ha társaságban vannak. Megvannak a saját gondolataik, és nem kötik túl gyakran mások orrára. Dave, kérlek, kaphatok egy pohár vizet? - néztem rá.
- Persze - nyúlt egy mentes ásványvíz után. Mart már épp mondani akart valamit, mikor ujjaimat az övéi közé fontam és csitítólag megszorítottam őket. - Köszönöm - vettem át szabad kezemmel az innivalót és óvatosan kortyoltam.
Elgondolkodva néztem a vizet a kocsi ritmusára mozogni a palackban.
- Pedig... alapjában véve nem vagyok egy... szenvedős típus. Arra vagytok kíváncsiak, hogy mit gondolok rólunk?
- Igen - szorította meg a kezemet Martin a takaró alatt, míg Dave bólintott egyet megsimogatva a vállamat.
- Egyet tudok csak. Szeretlek benneteket. Ez először őszinte csodálat volt, amit a hőseim iránt éreztem és vágy, hogy szeretkezzem veletek. Ám mostanra sok minden van már ezek mögött felsorakozva. Ha bele lehet szeretni egyszerre két férfiba, akkor megtettem. Tessék, szokásomtól eltérően és eléggé ellenemre kiterítettem az összes kártyámat elétek, mert szeretlek benneteket, békét akarok, és ha lehet segíteni, mert.. mert...nem egyszerű amiben vagytok és...mert.. annyira érzékeny...olyan nagyszerű emberek vagytok. És most szeretném látni a ti kártyáitokat is színről színre. Tessék, Martin, kezdd te!
Martin habozott egy kicsit. Nehezebben nyílt meg, mint Dave, de én türelmes voltam, és bíztatóan megszorítottam újra a kezét.
- Hát... azt hiszem, azért vagyok ilyen hülye, mert túlságosan szeretlek titeket, és ez felkavar - préselte ki magából a szavakat.
- Ne már! Csak ennyi? - horkant fel Dave mosolyogva.
- Mit akarsz még azon kívül, hogy szeretlek titeket? - mordult fel Martin.
- Hát kicsit bővebben? - vigyorgott Dave.
- Most mondjam el, hogy... - akadt meg.
- Mit is? - hunyorított Dave.
- Mit is? - visszhangoztam őt kérdőn, ahogy a szőkeségre néztem.
- Hogy... hogy az elején egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz belőle? Hogy nem örültem túlzottan Dave-nek, mikor előállt az ötlettel, hogy legyél a kettőnk szeretője? - halkult el a végére.
- Miért? - kérdeztem sápadtan.
- Mert... mert... jól van, azért mert, először csak egy... jó darabnak tartottalak. Nem akartam érzelmeket belekeverni. Épp elég volt a családom és Dave miatt szenvednem.
- És most? - bizonytalanodtam el.
- És most szeretlek, te kis lökött macska - sóhajtott egy kis mosollyal a szája szélén - Bedoromboltad magad a szívembe. Nah, Dave, most elégedett vagy?
- Hát hogyne lennék! A nagy Martin Lee Gore szerelmet vall mindkettőnknek! Ritka alkalom és Martin! - hajolt át felettem Dave - Be is zártam a szívembe, hogy emlékezzek rá. Hátha szükség lesz rá valamikor.
Martin zavartan számolgatta a ráncokat a nadrágján. Aztán felnézett - Na nagyokos elő a farbával!
- Ha-ha, nekem sokkal könnyebb dolgom van.
- Már mér lenne?
- Nos, én mind a kettőtöknek megmondtam már, igaz, hogy külön-külön, mennyire szeretlek benneteket.
- Nem is - vágtuk rá egyszerre rá Marttal és nevetni kellett Dave zavart arcán, mert komolyan vette... megint...
- Na, ha a hippi-mozgalomban tényleg akkora szeretet lett volna, mint itt ezen a hátsó ülésen, már jóval hamarabb véget ért volna a hidegháború - jegyeztem meg.
- Az biztos is! - nevetett fel Dave átkarolva a vállamat, és közelebb hajolva - De tényleg, fontosak vagytok nekem - jegyezte meg, és meg akart csókolni, de a szájára tettem az ujjaimat.
- Mi az? - nézett rám kérdő tekintettel.
- Nem lenne szerencsés, ha megfertőznélek, és a torkodra menne - sóhajtottam fáradtan, mire vissza kellett fojtanom egy köhögést, így csak a testem rázkódott bele.
- Oh, nem mondod, hogy nem csókolhatlak meg?
- De pontosan ezt mondta - jegyezte meg Mart -, és igaza volt. Bármennyire szeretnéd te kandúr, hogy mind a hárman egy ágyban aludjunk, az ma este nem fog menni! Be kell érned velem. Felkaptam a fejem a hangjában hallatszó elkeseredett kérésre. Arra kérte Davidet ez a hang, hogy ma éjjel Dave csak az övé legyen és senki másé. Barátja és szerelme is meghallotta ezt a tónust érzékeny füleivel és vállam felett átkarolva Mart vállát tenyere belső felével a nyakát kezdte simogatni. És ami a macskaságot illeti, most bizony elbújhattam Martin barátunk mellett.
- Rendben, ágyba dugjuk Mia-cicát, akit kímélnünk kell - és végignyalt a fülemen -, utána pedig csak a tied vagyok reggelig, ígérem.
- Ezt muszáj volt pont előttem megbeszélni? - nyögtem fel halkan.
- Miért? Te mondtad, hogy nem lehet... - duruzsolta Dave a fülembe.
- Nem hát! Sajnos. De ezek után hogy aludjak a tudattal, hogy ti ketten... Ah, te jó ég!
- Beindítottunk, Mia drága? - fűzte ki Mart a takaró alatt nyugvó kezét ujjaim szorításából, és a belsőcombomra siklott a keze.
- Áh neeeem - húztam el ügyelve, hogy egyenletesen vegyem a levegőt.
- Mondta az orvos, hogy nem lehet együtt velünk? - kérdezte Dave.
- Te dinnye, szívinfarktust kapott volna, ha tudja – nevetett Martin.
- És ha nem kellene erőlködnie, feküdne az ágyon és mi ketten gyengéden, de rámenősen kényeztetnénk?
- Nos, lássuk csak, szerintem, nem lenne gond.
- Mia, szeretkezhetünk veled?
- Ne csináld Dave, már csak a hangod is olyan szinten felizgat!
- Ez most igent jelentett?
- Szerinted? - mordultam rá újdonsült szexisen rekedt hangommal, amin felnevetett, majd újra a fülemhez hajolt.
- Hallani szeretnénk - súgta, majd hirtelen bekapta a fülcimpámat.
- Igen... - sóhajtottam, ahogy Mart keze erősítésként feljebb csúszott a combomon. – Legalábbis… azt hiszem.
- Azt hiszed? - kérdezte Mart.
- Hát... ha megfulladok közben, az a ti hibátok lesz! Mert én kivitelezhetetlennek tartom, hogy ne ziháljak a kényeztetésetektől, ergo újabb köhögő-roham és akkor amilyen állapotban leszek, nem leszek képes mást tenni, mint megfulladni... - fejeztem be kiszáradt szájjal.
- Mi? Most jól vettem le a szitut, és te tényleg le akarsz beszélni róla, hogy jól meg... - horkantott Dave, majd belecsókolt a nyakamba.
"Meg fogok halni. Meg fogok halni, semmi kétség!"
Ezt hangosan is közöltem velük: - Meg fogok halni, és ti lesztek az oka - nyögtem. Dave a nyakamhoz hajolt és hüvelykujja körmével a kulcscsont árkától végighúzta a fülem tövéig és a nyakam tövébe harapott egy gyengédet, majd ugyanott lassú nyelvmozdulatokkal nyalni kezdte.
Összeszorítottam a számat, nehogy a sóhajtásokkal köhögésre ingereljem magamat, de nehéz volt megállnom a dolgot, főleg, mikor Martin ujjai megtalálták a bejáratot a melegítőnadrág alá, amit a kórházba hoztak nekem, és igazán nem számított túlságosan akadályozó ruhadarabnak. Alsóajkamat beharapva hajtottam hátra kicsit a fejemet, ahogy az ujjai eltűntek a bugyimban. Annyira hiányoztak ezek a mozdulataik! Pedig "csak" olyan 3 napot feküdtem a kórházban.
- Mart, Dave, ne, ne itt! Várjatok a szobámig. Ha jó fiúk lesztek, még valami szép fehérneműt is felveszek, amit lerághattok rólam.
- UHHHH, asszem érdemes egy picit várnunk - mondta Mart.
- Én, várni? Hát úgy ismersz te engem, mint aki várni szokott?
- Dave, kérlek... Nem tudom, hogy most mitől fogok meghalni. Ha abbahagyjátok, vagy ha folytatjátok. Inkább várj a szállodáig. Addig összeszedem magam, ergo alszom a repülőn - mondtam fáradtan, és egy lemondó kis sóhaj hagyta el a számat, mikor Mart kihúzta a kezét a bugyimból. Végszóra állt meg az autó. Megérkeztünk a reptérre.
- Repülőn csináltad már Mia? - érdeklődött kíváncsian David.
- Nem, még nem. Ez az extrém hely eddig kimaradt - küldtem felé egy halvány mosolyt, ahogy visszahajtottam a fejemet Martin vállára.
- És szeretnéd? - kérdezte meglehetősen gonoszul Martin - Senki más nem lesz ott, végigfektetünk az üléseken és hajrá!
- Martin, de most tényleg!
- Válaszolj igennel, vagy nemmel, vagy legalább egy sóhajjal, hogy akarod-e? - szuszogta Dave és mindkét kezét a melltartómba mélyesztette. Óriásit sóhajtottam.
- Hurrá, Dave, Mia akarja - vigyorgott Martin.
- Aljas gazfickók! Kihasználjátok a befolyásotokat és az adottságaitokat! - suttogtam.
- Naná, ha egyszer vannak, akkor miért ne? - nyalta meg a szája szélét Dave, és párszor még megsimogatta a melleimet, aztán kinyitotta az ajtót, amin hűvös levegő áramlott be, mire én még jobban megborzongtam, és magam köré tekertem a pokrócot, ami már nem is tűnt olyan hülyeségnek. Mindketten segítettek kiszállni, majd eltámogattak a gépig, és türelmesen megvárták, míg felbotorkálok a lépcsőn.
- Baromi szexi lehetek betegen egy plédbe csavarva, mi? - pillantottam hátra rájuk, mikor már sikeresen felértünk, és becsukták az ajtót mögöttünk.
- Egy krumpliszsákban is szexi lennél - dorombolt Martin, és felsegített a lépcsőkön és a gép legvégén leültetett. - Pihenj csak itt egy kicsit, biztosan elfáradtál - fektetett végig az ülésen David. Majd leültek a két oldalamra, becsatoltak, felszálltunk, majd csak ültek mint a kukák. Sehol sem volt a beígért móka, amit most már én kezdtem hiányolni.
- Na, fiúk! Impotensek lettetek nagy hirtelen? Vagy mégsem olyan szexi az a krumpliszsák? - tudakoltam felpillantva rájuk.
Szemtelenül úgy tettek, mint akik alszanak, Martin még egy imitált horkolás-félét is előadott. Dave szemei csukva voltak, hátradőlve ült az ülésen, de már egész testét rázta a nevetés. Rám nézett és közölte:
- Csak látni akartuk mennyire szeretnéd a dolgot!
Martin is nevetett.
- Őrültek! – mordultam rájuk, és ülő helyzetbe próbáltam tornázni magam, de Dave a vállaimnál tartva visszafogott.
- Na, na, hová lesz a séta?
- Valami folyadékért, mert állandóan kiszárad a szám. És ha ti nem vagytok hajlandóak...
- Már hozom is! - állt fel Martin - Ha megérkezünk a hotelba, ott kapsz majd jó forró teát is. Addig érd be ezzel az ásványvízzel - nyújtott felém egy palackot.
Gonoszan elmosolyodtam, és állapotomhoz mérten olyan szexisen ittam azt a nyamvadt vizet, amennyire lehetséges volt.
Bár általában nem szokásom az üveg nyakát szopogatni és kisbocit játszani vele, most mégis megtettem. Azzal keveset mondok, ha megjegyzem, hogy a fiúk több mint remekül szórakoztak.
Még mindig szórakoztam, mikor a szemem sarkából láttam, hogy mindketten közelebb csúsznak. Mikor már lassan a leheletüket is éreztem, kivettem a számból az üveget, és letettem a földre gondosan rácsavarva a kupakot.
- Hmm... ez jól esett... - duruzsoltam rekedt hangomon.
- És ez jól esik-e?
- És ez?
- Meg, ha így csinálom az jó?
- És, ha ideteszem a kezem, azt élvezed?
- Ühümmmm.......... - reagáltam le lehunyt szemekkel mocskos kis mancsaik ügyködéseit miután félig lehámozták rólam a takarót.
Csak feküdtem és hagytam, hogy elvarázsoljanak. Két perc múlva már Dave a lábaim előtt ült a sarkán, és a melegítőnadrágom derekában lévő madzagon lévő csomót tanulmányozta elmerülve a Maja csomóírás rejtelmeiben. Megfejthette a csomó jelentését és nyilván valami csúnya lehetett, mert halkan átkozódni kezdett.
- Mi az már megint? - sóhajtottam halkan.
- Nagyon ragaszkodó a csomód.
- A francokat! - húztam be a hasam, és így le tudtam tolni a derekamról a nadrágot. - Tessék, ennél több segítséget nem adok.
Martin segített felülről kicsomagolni, ruha nélkül végre nem úgy éreztem magam, mint egy zsák krumpli. Ha ruha nélkül voltam, az két dolgot jelenthetett: vagy tisztálkodtam vagy ....nem......hanem ezzel a két fickóval voltam, akik általában nem álltak semmilyen ruhát rajtam.
- És most mit terveztek velem, drágáim? - suttogtam rekedten.
- Természetesen csakis olyat, ami jól esik. Tudtommal a betegeket kényeztetni kell... - siklottak fel Dave ujjai a belsőcombomon, miközben adott egy puszit a vállamra.
- David... - suttogtam elhalóan, ahogyan éreztem: ujjai belém csúsznak - Dave...
- Igen, Mia? - kérdezte pofátlan hangon - Mit szeretnél, hogyan ápolgassunk? - nyomult mélyebbre, ahogy Martin széjjelebb nyitotta a lábaimat, és Dave kérdésére halkan felnevetett, majd röviden megnyalta az egyik kemény mellbimbómat.
- Ha már így rákérdeztetek, Marty, kérlek nyald végig! Még! Még! Harapj te…te... állat!
- Uh, ez vajon melyik gyógyszer hatása? - csuklott fel Martin a nevetéstől, de tette, amire kértem.
A legidegesítőbb az volt, hogy nem csókolhattam meg őket, nehogy megfertőzzem valamelyiküket, hisz mindkettejüknek szüksége volt a hangjára a koncerteken, és persze a fizikai erejükre is. Fel nem foghattam, hogy kívánhatnak egy beteg nőt, de az ő dolguk volt, én nem tiltakoztam ellene. Jól esett, amit műveltek velem. Kétségtelenül.
A másik kínzó tényező pedig az volt, hogy nem nyöghettem fel, ha nem akartam megfulladni a köhögéstől. "Most komolyan némán kell majd elélveznem??? Tőlük???? Képtelenség!" - gondoltam, majd beletúrtam Marty szőke fürtjeibe, ahogy jobb mellemet erősebben kezdte szívogatni, míg Dave a vállgödrömet harapdálta finoman, egyik keze a combomat markolta, a másik pedig gyakorlottan csúszkált ki-be a testemben.
Aztán mégis nyögtem, ahogyan Mr. Türelmetlen Dave Gahan, társát meg sem kérdezve, hogy ez egyszer nem akar-e az első lenni, belém nyomult ujjait kivéve, faltörő kost betéve.
Nem is volt olyan rossz a köhögés, bár hülyén nézhettem ki maszkkal az arcomon, miközben a nevét nyögtem.
- Szex a járványkórházban - nevettem fel.
- A légzésedre figyelj, cica, ne beszélj - súgta Mart, ahogy jobb kezének ujjai kicsit csapzott hajamban kalandoztak, balja pedig a lábaim közé csúszott, egyenesen a csiklómra.
Erre végigkarmoltam Dave bal karját, és lehunyva szemeimet megfeszítettem a csípőmet. Éreztem, ahogy kidagadnak az erek a nyakamon az erőlködéstől.
- Úgy hiányoztál, Mia-cica! - nyögte Davie a fülembe, miközben csípőjével játszott bennem. Fantasztikus mutatványokra volt képes!
Válaszul combjaimmal rászorítottam a derekára, és belevájtam a körmeimet a karjába, mire felnyögött a plafonra. Martin szakadatlanul járatta ujjait legérzékenyebb pontomon, s markolta és harapta melleimet, de kezdett türelmetlenkedni, ezért bal kezem eltűnt kilazított nadrágjában.
Martin, szokásától eltérően már toporzékolt a türelmetlenségtől. Mivel a számat most nemigen használhattam, talán tényleg meg is fulladtam volna. Így nem bírván tovább várni, megkocogtatta Dave vállát. És mikor az a harmadik kocogtatásra sem válaszolt, megpróbált elé kerülni, hogy részt vehessen a játékban ő is.
Kuncognom kellett a türelmetlenségétől, ami pár fojtott köhécselésben nyilvánult meg. Dave nem tűnt túl együttműködőnek, Martnak más fegyverhez kellett nyúlnia. Egyik kezét Dave fenekére csúsztatta, ahogy megtámaszkodott mellettünk az ülésen, és a fülcimpáját kezdte harapdálni, hogy végre odafigyeljen rá. Pár pillanat múlva egy ködös zöld tekintetet kapott.
- Mit akarsz, Marty?
- Természetesen részesedni a cicánk finom kis részeiből - nyomott egy puszit Dave arcára, aki még mindig bennem mozgott.
- Adjam át a helyem? - nyögött fel panaszosan.
- Nem, nem kell, csak váltsunk pózt.
- Hogy?
- Csússz ki belőle!
Dave engedelmeskedett, és figyelte, ahogy Mart engem is könnyedén felhúz, hogy aztán háttal az ölébe ültessen. A vállamnál fogva a mellkasára húzta a hátamat, hogy kényelmesebben ülhessek, hallottam, ahogy megint a tenyerébe köp, és benedvesíti magát és engem is, amitől majdnem megugrottam, de már rég tudtam, hogy mi következik.
- Hmmm... lazíts cica, mint a múltkor... tudod... – súgta a fülembe, mire felsóhajtottam és engedelmeskedtem.
Lassan kezdett belém hatolni hátulról, míg szemével intett Dave-nek, hogy folytassa, amit elkezdett.
Következő fejezet
|