35.

Martin kopogás nélkül surrant be. Meglátva bennünket meg is jegyezte: - Tudod Mia, láttam már Dave-et egy-két nővel, de még egy se nevetett ilyen hangosan, mikor a kezükbe nyomta a farkát.
- Na, de Mart, már hogy lehetsz ilyen vulgáris?! - nevetett Dave is.
- Nem vulgáris, kanos. Gyere…Ah, látom jönni nem tudsz, akkor én megyek - és a hátához lépve hozzásimult. Párducunk lehunyta pilláit a gyönyörűségtől.
- David, szívem - lehelte Mart a fülébe -, elhatároztuk Miával, hogy ma este csak téged kényeztetünk, szeretünk, csodálunk. A rabszolgáid vagyunk te isten - nyalt végig David füle mögött és rálehelt izzó ajkaival. Dave csak nyögött nagyokat.

- Dave, mondd mit szeretnél, bármit megteszünk - mondtam ékességét egy pillanatra kivéve a számból.
- Mondtam, hogy olyanok vagytok, mint a drog! Mindig többet és többet akarok belőletek. Ahh, Mart, Martin, jéézusom, Mart...

Most bizony a sokat emlegetett zenész volt türelmetlen.

- Szeretlek benneteket - sóhajtotta.

- Mi is téged, Dave, mi is téged - helyeseltem az ingét gombolgatva, s minden mozdulat után egy-egy csókot leheltem a feltárt puha bőrére, míg Martin megkerülte a kanapét és kezelésbe vette Sir Lefty-t. Ezen a megnevezésen még mindig mosolyognom kellett. Nyelvemmel nedves csíkot húztam a mellkasán, majd érzékien végignyalogattam az Ohm-tetoválását, aztán a főnixét kényeztettem lassú mozdulatokkal. Felnyögött, és tudtam, hogy egyre csak duzzad Martin marka és szája között. Éreztem, ahogy fél kézzel a hajamba túr, és Martin tincseit is megragadta.
Ajkaim alatt éreztem, hogy pulzusszáma meglódul. Végignyaltam a torkán fel az álláig, melynek vonalát először végigcsókoltam, majd felajánlottam számat.

Ő pedig csókolt egyik kezével megragadva a nyakamat, s magához húzott. Látszott rajta mennyire boldoggá teszi, hogy így szeretjük. Ragyogott, nemcsak az arca, a teste is. Valami különös fény áradt belőle, esküszöm, hogy láttam, olyan volt, mint a nap. Fényét ránk sugározta és éreztem, ahogyan felvillanyozódom. Mart felpillantott vágyunk titokzatos tárgyára és még egyszer megkérdezte: - Mondd meg kérlek David, mi az amit szeretnél. Ez a te éjjeled drága, kérj bármit!

- Csak... szeressetek! Hadd érezzem! - simogatta meg a szőkeség arcát, aki el is mosolyodott.
- Azt hiszem ez nem fog problémát okozni - jegyezte meg, én meg csak mosolyogtam, és visszahajoltam Dave ajkaihoz.
Mikor hozzáértem, szinte érezhetően áramlani kezdett Dave forró energiája belém, hogy a szívem majdnem kihagyott egyet. Elakadt a lélegzetem és belenyögtem a csókba, ő pedig azért, mert Martin szája újra mélyen fogadta magába kemény tagját.

- Hey, Marty, lassabban, különben én...jesszus Mart én kész vagyok…
- Gyere drága Dave, gyere csak, várok rád...

És Dave ment, felkiáltva és egész testében remegve. Martin pedig nyelt nagyokat, majd nyalogatni kezdte Dave még mindig ágaskodó tagját. Dave szabályosan nyöszörgött, ahogyan nézte szerelmét, hogyan nyalogatja tisztára. Martin felállt és az ágyon hanyatt döntötte Davidet.

- Ahh... mire készülsz, Mart? - nyögte a szőke tincsekbe túrva.
Közben én szó nélkül és nagyon kooperatív módon lehámoztam magatehetetlen szerelmünkről a félig letolt gatyát és boxert miután a cipőit és a zoknijait is kivégeztem. Mart a kigombolt ingtől szabadította meg éppen.

- Nem vagy fáradt David? Nem akarunk kimeríteni édes - kérdezte gyengéden Martin, ahogyan mellé heveredett.

Dave a vállába fúrta a fejét - De igen Martin fáradt vagyok, de belehalnék, ha ezt az éjszakát nem tölthetném veletek. Nagyon megható, hogy ennyire szerettek engem, pedig… én… nem hinném, hogy megérdemlem.
- Már hogyne érdemelnéd meg David? Te vagy a mi napunk, te éltetsz bennünket! - válaszoltam.

Hol volt már Martnak az az ötlete, hogy menjünk el buliba… Nem, sokkal inkább Dave-re fogjuk fordítani a figyelmünket, aki annyira hálásan nézett ránk, hogy nekem összeszorult a torkom.
- Dave, ne nézz így, mert mindjárt eltörik a mécsesem... - jegyeztem meg halkan.

- Hogyan nézek Mia?
- Mit egy befogadott kóborkutyus, aki jó családot talált.
- Hiszen pontosan ezt érzem. Ti képesek vagytok szeretni és elfogadni engem az összes ronda hibámmal együtt. Ti engem szerettek, a ti párducotokat és nem az álarcaimat, a szerepeimet szeretitek, hanem valóban engem. Nem sokszor fordult velem elő életemben, ezt elhihetitek nekem! És köszönöm nektek, végtelenül hálás vagyok érte. Ahogy beállítottatok ide és a nyakamba ugrottatok. És azt is tudom, bár szeretitek egymást, mégis féltékenyek vagytok egymásra miattam, de megtudjátok oldani ezt a nehéz szituációt, mert tudjátok, hogy én mindkettőtöket nagyon szeretlek.

- A szerelmi háromszög áldásai és hátrányai... - simítottam végig a combján mosolyogva.
- Mi is szeretünk téged Dave, ezt már tudod jól - jegyezte meg Martin megcirógatva Dave arcát, amire én csak hevesen bólogatni tudtam.
- Martin, egész jól belejössz abba, hogy ezt ki is mondod - cirógatta meg a karját mosolyogva - Pár hónapja, sőt pár hete még ki se merted mondani...

- Te sem. Látod, Mia jó hatással van ránk.

Szorosan Dave mellé bújtam és csak cirógattam hol a nyakát, hol az arcát, hol a mellkasát. Mosolyogva tűrte és szorosabban magához húzott. Istenem, milyen jó volt vele lenni!

- Annyira szeretek veletek lenni... - suttogtam szinte alig hallhatón, ahogy lehunyt szemmel a nyakába temettem az arcomat, s ujjaim továbbra is cirógatták mellkasának puha és forró bőrét.

Aztán lehunyt szemeim úgy is maradtak, nem tudom ők ketten mit csináltak, mit nem, én másnap a nap beömlő meleg sugaraira ébredtem kettejük között. Dave hason, mint mindig. Mart féloldalt, kissé háton, mint majdnem mindig. Elnéztem őket, ahogy szuszogtak, Mart halkan fújtatott, David morgott valamit álmában.

Halványan elmosolyodtam. Szinte meghempergőztem a testük melegében, magam köré csavartam, mint egy puha és meleg takarót. Imádtam az ilyen perceket, mikor csak a szuszogásuk és az óra halk ketyegése törte meg a reggeli szoba csendjét. Egyik kezem Dave hátán nyugodott, míg a másik a derekamat fogó Martinén.

Vártam, hogy felébredjenek. Nyugodtan feküdtem, csak az zavart egy kicsit, hogy pisilnem kellett, de nem törődtem vele. Biztos voltam benne, ha megmozdulok, felébrednek, Martin legalábbis, így hát próbáltam megemberelni magamat és fekve maradtam, tovább legeltetve szemeim a szívvidító látványon.

Legeltettem, legeltettem, de csak nem akartak felébredni, nekem meg egyre sürgetőbbé vált a dolog. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, kitornászom magam a karja alól. Ahogy megmozdítottam a kezét, felmordult álmában. Hihetetlen éberen tudott aludni. Vártam egy percet, hogy visszasüllyedjen, majd tovább tornáztam magam kifelé az ágyból.

Hja, a szükség nagy úr, az utolsó lépéseket már szaporáztam. Nyekk, rávágódtam a porcelánra, aztán, ha már ott voltam gondoltam egyet és le is zuhanyoztam. Mikor kiléptem alóla, valaki a kezembe nyomta a törölközőt. Dave volt az, édesen mosolyogva és nagyokat ásítva, szabad kezével a hasát vakarva.

- Egyszerűen nem tudok veled betelni - nevettem a nyakába, leheletem csiklandozta, mert valószínűtlen hangon kuncogni kezdett. - Ott, nagyon-nagyon csiklandós vagyok - nyekeregte és megpróbált kiszabadulni ölelésemből.

- Hmmm... valóban? - csillant fel gonoszul a szemem - Erre a helyre gondoltál? - vigyorogtam kérdőn, majd gyengéden újra ráfújtam a levegőt a csiklandós területre, mire gyorsan felhúzta a vállát, és megpróbálta elnyomni a nevetését.
- Áhááá! Szóval tényleg! - húztam ördögi mosolyra a számat, majd a nyakában lógó kezeim egyike megtalálta a kérdéses helyet, és csiklandozni kezdte azt.

- Így nem, csak ha a száddal csinálod - húzott magához és megcsókolt szorosan átölelve a derekamat. Majd hirtelen elengedett - Na most ideje, hogy kifáradj - csapott a sejhajomra.
- De Dave… - ellenkeztem.
- Nem tudok pisilni, ha itt állsz és nézel.

- És akkor mi van? Jó, jó, megyek már mielőtt baj történik - kuncogtam most én.

Halkan felöltöztem, majd a látszólag még durmoló Marthoz hajoltam, hogy agy csókot adjak a halántékára, de nagyot mordulva átölelte a derekam, és kénytelen voltam rátehénkedni, ami tekintve lefogyott énemet, nem viselte meg túlzottan.
- Mi ez a sok ruha rajtad? - kérdezte morcosan.

- Hát Mart... Tudom, hogy néha mi hárman másként gondoljuk, ha-ha, erősen másként gondolkodók vagyunk, de az emberek általában és főként napközben ruhát viselnek magukon.

- De ilyen korán? Miért nem bújsz inkább vissza mellém még egy kicsit? - dörmögte még mindig álomittas hangon - Hadd érezzem az illatodat! Az mindig megnyugtat.
- Miért lennél ideges? Csak most ébredtél fel... - jegyeztem meg.
- Rossz álmok - vonta meg a vállát - Na... gyere!
- Na jó, de csak pár percre. Utána neked is össze kéne kapnod magad, mert Anton már vagy háromszor keresett a telefonodon, még jó, hogy lehalkítottad - másztam vissza a karjaiba ruhástól.

Mart hamar visszaaludt a karomban és Dave is előkerült a fürdőszobából. - Cica, én most lemegyek futni, van kedved velem jönni?
- Viccelsz? Mióta feltalálták a kereket nem feccölök ilyenbe energiát.
- Pedig jó, megszabadít a feszültségtől.
- Feszült vagy édes?
- Egy kicsit mindig az vagyok. Olyan ideges pasi vagyok, tudod. Már gyereknek is hiperaktív voltam, szétfeszít az energia.
- Azt láttam tegnap este a koncerten. Varázslatos voltál.
- Édes vagy - hajolt hozzám és megcsókolt, majd energikus lépésekkel kifelé indult becsapva maga mögött az ajtót. Ketten maradtunk, Mart szuszogott én meg éreztem megint a fejemben azt a nyomást, ami az utolsó betegségem után soha nem tűnt el egészen. Igaza van Dave-nek a feszültség rossz dolog, ideje enyhíteni ezt is meg a fejfájást is. Bár nem futással, az zicher. Kimásztam az ágyból és a táskámhoz léptem kinyitva az elsősegély csomagomat, ami tele volt fájdalomcsillapítóval, erőssel, olyannal, amivel az embert a kórházban tömik miután a szervezete felmondta a szolgálatot és meghalt, majd visszatért, mint Lázár. Bekaptam kettőt, csakúgy szárazon, megszoktam már, hogy nincs mindig velem víz. Kicsit aggódtam, mivel a felírt gyógyszer morfinszármazék volt, de mindig túltettem magam rajta, mivel pár perc múlva lazult a nyomás a fejemben és a mellkasom szorítása is enyhült. Akinek valaha volt már anginás fájdalma az tudja mekkora halálfélelmet okoz. És nekem, mint alig kriptaszökevénynek ez azért túl sok volt. Ahelyett, hogy megnyugodtam volna, hogy mi van odaát jobban féltem a haláltól, mint valaha. Szorongásom enyhítendő a fájdalomcsillapítók mellett nyugtatót is szedtem. Koncert előtt, meg, hogy jobban bírjam, amfetamint, ami élénkít. Szóval, tudtam én, hogy veszélyes dolgot művelek, de más valaminek a veszélyét tudni és okosan elkerülni azt. Néha az ember olyan gyenge és tehetetlen, képtelen erőfeszítést tenni. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy hozzászokhatok, de tegnapelőtt David megjegyezte, hogy szerinte túl sok fájdalomcsillapítót szedek. És ekkor rádöbbentem, hogy tényleg. Ezzel kezdem a napot, és ezzel fekszem le. „A francba, kit érdekel?” - gondoltam, valahogy bírni kell ebben az új életemben a tempót és az asztalhoz lépve felvettem Mart poharát, amiben pedig biztos voltam, hogy mi van benne és két-három nagy korttyal bevettem a nyugtatót is, rögtön elkezdtem zsibbadni és visszaheveredtem Martin mellé, ma szabadnapunk volt.

Dave egy jó óra múlva ért vissza, majd gyorsan le is tusolt, hogy lemossa magáról az izzadtságot. A haját törölgetve egy kis mosollyal az arcán nézte az ágyon alvó párost. Martin az oldalán jobbját Mia hátán pihentetve, aki épp a hasán fekve aludt, arcát az ablak felé fordítva. A szeretet ez iránt a két ember iránt újra fellángolt benne. Érezte, hogy a futás megint felfrissítette, hogy feltöltődött. Pár lépéssel közelebb ment az ágyhoz.
Ahogy elgondolkodott, a kis mosoly elhalványult az arcán látva Mia sápadtságát, s ahogy Martin keze a keskeny háton nyugodott, megjegyezte magában: "Istenem, még mindig milyen vékony... A kórház óta még mindig nem szedte össze magát...”
Sokszor gondolt vissza arra a Miára, akit megismertek, és aki most velük volt. Látta rajta, hogy sokat változott. Sajnálta, hogy ilyen stresszes életnek kell kitenniük a lányt, de tudta, hogy választhatott volna másképp is. Ha nem akart volna, nem kellett volna visszajönnie Koppenghága után. De ő őket választotta.

Nem akarta felébreszteni őket, gondolkodott mihez is kezdhetne, felkapott egy farmert és pólót, majd lement az étterembe reggelizni. Kezdődött a napi kis küzdelme. A liftben lévő két nő közül az egyik, ahogy belépett meredten bámulni kezdte. Ahogyan a liftből kilépve átment a hallon érezte, hogy utána fordulnak és összesúgnak a háta mögött. Amikor leült és felpillantott az étlapból, látta, hogy egy fiatal pár két asztallal arrébb rá-rá nézve sugdolózik.

- Jó, hogy fel nem állnak, hogy megböködjenek egy bottal, hogy igazi vagyok-e, nem viasz… - morogta maga elé. Rezignáltan emelte a tekintetét a pincérre, aki hál isten egy idősebb úr volt, akinek feltehetőleg lövése sem volt arról, hogy a Depeche Mode-ot megeszik-e vagy inkább isszák. Megkönnyebbülten adta le a rendelését, jó sok kávét kért, croissantot, kétperces lágy tojást és norvég hidegen, keményfával füstölt lazacot, a kedvencét.

Martin már felöltözve az ágy szélén ült, és gyengéden végigsimított Mia hátán, mikor Dave visszatért.
- Van egy rossz hírem, Dave - nézett fel rá, aki mindjárt Miára is kapta a tekintetét - Nem, nem vele kapcsolatban - mosolyodott el egy pillanatra a szőkeség.
- Hanem? Mondd csak, ne kímélj.
- John hívott az előbb. Ugyan ma szabadnapunk van, de tudod, hogy a crew fele már elkezdett átcuccolni Európába.
- Igen, és? - lépett a táskájához, hogy elpakolja pár cuccát az esti indulás miatt.
- Akadékoskodtak a határnál, aztán mikor végre Spanyolországba értek, az úton baleset történt, és felborult az egyik kamionunk.

- Bassza meg! Meghalt valaki?
- Nem, nem, a sofőrnek összevagdalta a képét a szélvédő, ez minden, de majd az összes hangfal és az egyik keverőpult oda.
- Bassza meg! Bassza meg! Most mit csinálunk?!
- Szerencsétlen Andy már intézi a kölcsöncuccot, nem egyszerű, mert nem egy helyre kell, hanem magunkkal akarjuk hurcolni a fél világon keresztül.
- Hány nap?
- Hál isten még kettő. Van még időnk, ne izgulj!
- Hogy ne izguljak? John? Pereli már a határőrséget?
- Nem, nem az ő hibájuk volt. A sofőr meg hiába felelős, azt b...od. Nyugi, biztosítva volt.
- Mart, a hangosítás! Őrület! Hisz turné előtt hetekig állítgatták a hangtechnikusaink, mire tökéletes lett a hangzás!
- Na, most is lesz vele dolguk, az biztos.

- Ennyit a nyugodt pihenőnapról... - jegyezte meg borúsan Dave a szobában mászkálva - Kellett a francnak még ez a plusz feszültség!
- Próbálj meg megnyugodni, minden rendben lesz.
- Honnan veszed, Mart?! A kib...ott életbe! Miért kell mindig valaminek közbejönnie?!
- Dave, ne velem kiabálj, kérlek... - nézett fel rá.
- Pff... jól van, ne haragudj, csak felcseszte az idegeimet a dolog.
Nagyon kómásan ébredtem a tudatomra, Dave ingerült hangját hallva.
Azt hiszem a gyógyszer-pia kettős kiüthetett egy időre, de legalább nem fájt épp semmim. A fejemen kívül.

- Mia, jól vagy? - kérdezte Mart aggódva. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy a whiskyvel teli pohara most félig üres volt.
- Eeegen - ásítottam egyet kábán. Dave ide-oda rohangált és ahogy idegesen mászkált, leverte a táskámat. Minden kiborult. Automatikusan lehajolt és elkezdte a cuccokat szedegetni, majd hirtelen megmerevedett és felállt egy csomó papírral a kezében.
- Mi ez, Mia? - kérdezte vészjósló tónussal a hangjában.
- Micsoda?

És akkor az orrom alá dugott vagy húsz receptet, amit összegyűjtögettem vésztartaléknak, ha kifogyna a... Nem tudtam válaszolni, mert felemelt az ágyról és a vállamnál fogva rázni kezdett.

- Mit csinálsz? Mia, nem látod mit csinálsz?! - kiabált rám.
- Hagyjál Dave! - mondtam még mindig kábán és kicsit előre csuklott a fejem. Úgy néz ki a mai adaghoz a whisky már igazán túlzás volt - Ne, ne bánts, Dave - nyekeregtem, ahogyan kitaszigált a fürdőszobába, maga elé húzott a mosdókagylónál, a testéhez szorított a fejemet hátraszegve és ledugta a fogkeféjét a torkomon. Hányni kezdtem - Te, őrült! - sziszegte közben - Mit csinálsz? Szeretlek drága, ne tedd! Miért csinálod?

Nem tudtam válaszolni, lévén, hogy épp hánytam, miközben hasztalan próbáltam kiszabadulni szorító karjai közül. Az erőlködéstől végigcsorogtak a könnyeim az arcomon, de csak nyöszörgésre futotta tiltakozás helyett.

Még néhány görcsös rángás után, remegve a mosdóra támaszkodtam és éreztem, ahogyan kába testem a szerelmem forrón a magáéhoz öleli és éreztem a könnyeit a nyakamon. Nem szólt semmit, csak nehezen vette a levegőt, és éreztem, ahogyan a teste megrázkódik, miközben tart. Martin közben hívta a saját orvosunkat, aki futva jött és azonnal beadott, még ott a mosdóban állva egy injekciót.

- Jól vagyok... semmi bajom, jól vagyok! - tiltakoztam makacsul, mikor az ágyba akartak tuszkolni, és tényleg jobban éreztem magam valamennyivel - Hagyjatok már!
Martin aggódva próbált csitítgatni, a szemem sarkából pedig láttam, hogy Dave még mindig a fürdőben próbálja összeszedni magát, letörölve könnyeit. Aztán Martin bugyuta mondataira nem is figyelve gyanakodva figyeltem, ahogy Dave a kiborult táskámhoz lépett és undorodó grimasszal az arcán elkezdte összeszedegetni a gyógyszereimet és nyugtatóimat.
- Mit csinálsz?! - kiáltottam rá majdnem kiugorva az ágyból, de Martin a vállaimnál fogva visszatartott - Hagyd békén! Azok az enyémek!
Rendesen megijedtem, hogy elviszi őket, nem gondolkodtam, csak rettegtem, hogy újra fájni fog, ha nem lesznek fájdalomcsillapítóim.

Dave egy szót sem szólt, a szemével intett Martinnak, hogy tartson erősen, majd az összes gyógyszeremmel a fürdőszobába vonult és lábával berúgta maga mögött az ajtót. Hallottam ahogy lehúzza a wc-t, és hallottam ahogyan a zárt ajtó mögött tombolni kezd. Hallottam elfojtott szitkait és átkait, és hallottam ahogyan teljes erejével a falat, meg az ajtót rugdossa. Annyira megrémültem, hogy még a gyógyszerek visszaszerzését sem kíséreltem meg. Kinyitotta a fürdőszoba ajtót és villámló szemekkel nézett rám. Odalépett az ágyhoz, mondani akart valamit, aztán csak megrázta a fejét és kiment a szobából. Sírni kezdtem, hogy haragszik rám és elment. Martin nyugtatott, hasztalan. Kiszabadítottam magam és feltéptem az ajtót, hogy utána rohanjak. A falnak támaszkodva ott állt az ajtó mellett.
- Ne hidd, hogy ezek után egy percre is magadra merlek hagyni. Vagy Martra. Mia, éreztem a whisky szagát, amikor hánytál, láttam a tabletták maradványait! Miért? Hisz szeretünk!
- Téged is szerettek.
- Az én voltam. És nem, így nem szerettek és én sem voltam képes így szeretni, ahogyan téged és Martint szeretem. Mindig veled leszek, az árnyékod. Nem érdekel ki mit mond, a feleségem már úgyis tudja.
- MMMIII?
- Nem mondtam nektek. Nem mondta meg hogy hol látta, de tudott nagyon sok mindent, nyilvánvaló, hogy tudja. Azt hiszi a szex miatt. Beletörődött, nem először. De nem lát tisztán. Szegénynek fogalma sincs... mennyire összegabalyodtunk mi hárman, beléd szerettem. Szeretem Martint. Nem akarok, és nem látok ebből kiutat, csapdában vagyunk. Az egymáséiban, mi magunk hajtottuk bele a nyakunk. Mia, esküszöm, kinyírom magam, ha bármi bajod történik. Ha legközelebb gyógyszert veszel a szádba ez jusson eszedbe.

Ránéztem és láttam... tudtam... iszonyú érzés volt, hogy tudtam, képes rá.

Erőtlenül bólintottam az ajtófélfába kapaszkodva, ahogy lehajtottam a fejem, hogy csapzott hajam eltakarja könnytől maszatos arcomat. Lassan a falnak vetve oldalamat csúsztam le a földre felhúzva a lábaimat. Teljesen megbénított a lehetőség, hogy elveszíthetem Dave-et, hogy tényleg megtenné miattam.
- Ne haragudj rám... - nyöszörögtem szinte vinnyogva, de nagyon halkan.
- Miért csináltad? - kérdezte majdhogynem semleges hangon, és hiába volt lehajtva a fejem, szinte éreztem a tekintete súlyát, ahogy lenéz rám.
- Mert... mert fáj... még mindig - suttogtam a leheletnél is halkabban könnyeim közt. Fogalmam sem volt róla, hogy meghallotta-e, csak meredtem a padlóra üveges tekintettel.

- Mi fáj édes? - ült le mellém a folyosóra. A lift nyitódott-csukódott, emberek léptek be, jöttek ki minket bámulva, de ez most tényleg nem hatotta meg Dave-et, átkarolta a vállam. Akkor sem nézett fel, amikor három rajongó állt meg közvetlenül előttünk, hitetlenkedve rázva a fejüket azon, hogy mit látnak. Láttam, ahogy állkapcsának vonala megkeményedik a benne felgyülemlő dactól, láttam szomorú szemeit, amik már tudták jól, hogy nem léphet ki a világ mókuskerekéből. Láttam a CSAK AZÉRT IS! kifejezést is kisfiússá vált arcán, ahogyan odahajol hozzám és ott megcsókol semmivel sem törődve, minden és mindenki ellenében.
Másnap benne voltunk az összes újságban.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés