36.

Visszatértünk Európába. Madridban állomásoztunk két nap múlva. Az újságok még mindig csámcsogtak rajtunk. Persze én voltam a rossz kis cafka, aki elcsavarta a "mintaférj" fejét, nem gondolva a 8 éves lányára, Rosie-ra, vagy a feleségére, Jenre.
Aggódva álltam a hajnali fényben fürdő ablak előtt.
"Vajon mi lesz ebből?" - kérdeztem magamtól. Nem volt célom, hogy megromoljon Dave házassága, és nem tudtam, hogy ez a sajtóhír hogy érintette Jennifert. Gondolom baromi szarul. Én a helyében rögtön ideutaznék, hogy felpofozzam saját magam. Szégyelltem is magam rendesen. Főleg a vegasi gyógyszeres ügyem miatt is. Elgondolkodtam, hogy vajon beképzeltem-e a fájdalmat, ahogy szép lassan függővé kezdtem válni? Aztán rájöttem, hogy nem tudom eldönteni. Újra éreztem a szorítást a mellkasomban, amire egyik kezemet összeszorítottam. És tudtam, hogy csak pár pirula kellene ahhoz, hogy enyhüljön...
"De nem! Dave... nem engedhetem..." - húztam össze szemöldökömet. Inkább szenvedek, csak ő éljen. Tovább morfondíroztam, majd borús gondolataimból a telefonom vibrálása térített magamhoz, ami lehalkítva hátsó farmerzsebemben lapult, hogy ne ébresszem fel a még alvó fiúkat.
Egy pillanatra rajtuk felejtettem a tekintetemet. Dave balja az ágy közepén, az üres lepedőn hevert, ahol pár perce még én is feküdtem mielőtt felöltöztem volna. Nem bírtam aludni a bűntudattól, meg sok egyéb más késztetéstől sem. Tényleg nem hagytak magamra egy pillanatra sem, csak ha feltétlen szükséges volt, akkor tűnt el egy kis időre Dave. Felmerült bennem a gyanú, hogy nem bízott meg teljesen Martinban. Mintha ő tehetne az én hülyeségemről... Hülyeség.
Halkan kilépve a szobából átmentem a lakosztály távolabbi felébe, majd kiléptem az erkélyre.
- Igen, tessék? - kérdeztem, miután az ismeretlen számra pillantottam a kijelzőn.
- Gratulálok, Mia, megcsinálod a szerencsédet! - hallottam egy ismerős és cinikus hangot.
- Kornélia?! - dermedtem le döbbenten a három éve nem hallott hangtól.

- Igen én. Olvastam, hogy megint jó helyre feküdted be magad - válaszolta nem túl kedvesen. Összerándult a szívem.
- Csak azért hívtál, hogy sértegess? - kérdeztem halkan.
- Azért, hogy gratuláljak. Nem változtál semmit, ahogy nézem. A házasságok szétdúlása lett a specialitásod? - kérdezte fagyosan.
- Kornélia...
- Tisztára, mint egy feketeözvegy... És most, hogy Mr. Gahaned életét is tönkrevágod, megint továbbállsz?
Visszatartottam a levegőmet. A nővérem világéletemben valamilyen szinten elnyomott. Ő volt a kedvenc, az első szülött, akinek minden elsőre sikerült, aki mindent jól csinált. Én meg mindent elrontottam és csak bukdácsoltam a nyomában. Talán tudat alatt épp ezért csavartam volna el a férje fejét annak idején? Kicsinyes bosszúból... igen, talán. Annyira...
- Kornélia, sajnálom, amit tettem veletek. Megbántam. Nem szeretném, hogy továbbra is az ellenségednek tarts. Szeretném, ha kibékülnénk...
Gúnyos és keserű kacaj volt a válasz.
- Még hogy kibéküljünk? Kicsi Mia, ezzel már elkéstél. Örökre elástad magad nálam, mikor befeküdtél a volt férjem ágyába, ezt már akkor megmondtam, mikor rajtakaptalak titeket! És azóta sem változott a véleményem. Anya nagyon "büszke" volt rád, mikor meglátta az újságokban a képedet azzal az énekessel, mondhatom... Micsoda szerencsétlen pancser. Csak sajnálni tudom, hogy nem tudta, kit engedett az ágyába...
- Kérlek, ne sértegesd őt...
- Ugyan miért? Lefogadom, hogy jól teljesítettél nála, és mindent megvesz neked, amit csak óhajtasz. Elég jó luxuskurvává váltál, édesem! Hallom, még a hamarosan megjelenő DVD-jükön is szerepelsz majd. Talán azt a Gore-t is le kellett szopnod érte? - fröcsögte ellenségesen - Háh, az jól megy neked, láttam már...
Éreztem, ahogy a harag kezd éledni bennem. És a megmagyarázhatatlan "félelem", amit a nővérem árnyékában éreztem hosszú éveken át, már nem volt ott. Ez meglepett. A maradékát is elmosta a harag.
- Hogy merészelsz így beszélni, mikor azt se tudod, hogy milyen helyzetben vagyok?! - csattantam fel elvesztve a türelmemet.
- Miért? Talán már nem tartanak ezek után igényt a kurválkodásodra?
- Fogd be, Kornélia! Nem akarok olyat mondani, amit megbánnék később...
- Ugyan már, Mia. Te már nem tudsz olyat mondani, ami engem megsérthetne. Csak megvetni tudlak. Remélem, hogy jól felcsinálnak, aztán meg otthagynak a szarban! Érezd csak azt a fájdalmat, amit én éreztem miattad! Aztán keseredj meg és dögölj bele! Ezt kívánom neked teljes szívemből utolsó kívánságként! - kiabálta olyan gonosz dühvel, amilyet még senkitől sem hallottam. Összefacsarodott a szívem és a lelkem, a könnyek pedig égetni kezdték a szememet, de még sikerült visszatartanom őket.
- Milyen utolsó kívánságról beszélsz? - szorítottam össze a fogaimat.
- Arról, hogy a hátralévő életemben többet nem hallasz felőlem!
- Mi?
- Előrehaladott rákom van, édes. És tudom, hogy miattad! Igen, miattad! A te lelkeden fog száradni a saját nővéred halála.
- De... Ne! - nyögtem elakadó lélegzettel belekapaszkodva a mellvéd vastag kőpárkányába - Gyógyíthatatlan? Biztos?
- Olyan gyógyíthatatlan, mint a gyűlölet, amit irántad érzek - és lecsapta a telefont. Csak álltam ott és bámultam egyik kezemben a telefont, a másikban az utolsó, tele doboz, baromi erős nyugtatót, amit ravaszul máshova dugtam, hogy ne találják meg. Lecsuktam a szemem, éreztem, jó lenne mindet bevenni, akkor örökre nyugodt maradnék. Davidre gondoltam, sírtam és reszketett a kezem, amikor kibontottam a dobozt és elkezdtem a tenyerembe nyomkodni a gyógyszereket, mindet. Se láttam, se hallottam, csak szedtem őket ki. Egyszerre csak valaki megfogta a kezem és én felemeltem a tekintetemet.

- Nem engedem szerelmem, akármi is történt, nem engedem. Rajta állunk már a hadak útján, végig is fogunk rajta menni és megnyerjük együtt a háborút.

A szemébe néztem, ahol szomorúan lángoló, de masszív tűzzel égő szerelmet láttam és hagytam, hogy kicsavarja a kezemből a mérget.

Hallottam, ahogy a földre potyognak, éreztem Dave szorítását a csuklóimon, amik a fájdalom határát súrolták, de mi volt ez ahhoz képest, amit én éreztem épp a lelkemben?
Kétségbeesetten zokogva markoltam két kézzel a fehér pólójába, és temettem az arcomat a mellkasába, melynek ismerős illata lassan az orromba szivárgott.
- Meg... meg fog... halni! - nyögtem zokogva - Az én hibám! Ne... ne hagyd! Ne hagyj... nem... ne! - nyöszörögtem összefüggéstelenül.

- Majd később elmondod, most velem jössz - ragadta meg a kezemet és becipelt a doki szobájába, aki már nem is sóhajtott, amikor meglátott. Mostanában sűrűn találkoztunk. Kaptam egy nyugtató injekciót, olyat, ami nem okoz dependenciát és Dave visszavitt a szobámba.

- Hol van Martin? - kérdeztem.

- Próbálja rendbe hozni a dolgokat. Tudod felborult egy kamion tele a cuccunkkal és nagyon sok minden odalett, a kölcsöncuccért szerintem szegény már lassan térden állva könyörög. Jonathan meg úgy néz ki, mintha egy hete nem aludt volna. Szóval meggyűlt a bajunk - sóhajtotta.
- Drága Dave és te velem küzdesz, mikor a Depeche…
- Mia, ne hagyj itt! Nagyon kérlek, ne!
- Ne-hem..fog-lak.
- Ha most ki nem jövök, már elmentél volna!

Nem válaszoltam, csak a könnyeimet nyeltem az ágy szélén ülve, kezeimet összekulcsolva az ölemben. Csak néztem az alkaromat fogó kezét. Néztem az ereket a kézfején, a tetoválást az alkarján, és pár percig nem gondoltam semmire, csak arra, hogy milyen hasztalan vagyok. Mindent és mindenkit csak felzaklatok, és tönkre teszek...
- Dave... mit keresek én itt? Milyen jogon várom el, hogy foglalkozzatok velem? - kérdeztem.
- Mia...
- Nem, most komolyan... - néztem oldalra, hogy a szemébe nézhessek.

- Mia, ha nem tudod miért akkor akár el is mehetek. Látnod kellett miért. Megszenvedünk egymásért cica, látod könnyeden indult, aztán egymásba gabalyodtunk, és most fáj, fáj minden ami történik, pedig nem sok minden változott, csupán az érzés, hogy most már van mit vesztenünk, sokat veszthetünk, elveszthetjük egymást. Mondd el mi történt!

És megtettem, a nővérem, a félelmeim, a fájdalmaim. Sokáig hallgatott engem, odafigyelve, majd magához húzott és lefektetett az ágyra.

- Most aludni fogsz - döntötte el és tényleg, elaludtam ölelő karjaiban.

Azt hiszem, életem legnehezebb és legsötétebb napjait éltem át. Csak feküdtem Dave karjaiban körülbelül két óra alvás után. Tekintetem üvegesen meredt a távolba. Rég éreztem magam ennyire szomorúnak és üresnek. A fejem tele volt sötét és önmarcangoló gondolatokkal.

- Nem mondtam, hogy könnyű lesz - simogatott meg Dave, látva, hogy felébredtem.
- Hát nem az - sóhajtottam.
- Sebaj cica, most úszni megyünk, összeállítottam neked egy edzéstervet, minden napra szigorú napirend, nem lesz időd őrlődni. Nekem is ez segített. Ha volt valami értelme, hogy a pokol összes kib...tt bugyrát megjártam akkor az ez: segíteni másnak, aki ilyen helyzetbe kerül. Ma este pedig természetesen énekelni fogsz. Egy hangot se. Én akkor is énekeltem, amikor nem láttam az emberek arcát az első sorban, úgy ki voltam ütve. Meg kell csinálnod, tisztelned kell a munkádat, a munkánkat. Értem teszed, Martinért, magadért, és mert becsülöd és szereted a DM-et. Gyerünk, felállni! - bökött meg.

Először nem akartam megmozdulni, de szigorú tekintetének súlyától végül engedelmeskedtem. Úgysem hagy addig. Lassan felvettem a fürdőruhámat, és hagytam, hogy kézen fogva levezessen a medencéhez, ami csak a miénk volt. Pár hossz után megtámaszkodtam a medence szélénél, és megvártam, míg odaért.
- Dave, mi lesz a sajtóval? Jen nem hívott? - kérdeztem halkan.

- Dehogynem hívott! Hívott ő mindennek, csak fehér embernek nem.
- Jézusom, annyira sajnálom!
- Ne sajnáld, szeress. Nem akarom a vállam veregetni, de nem bírtam már tovább. Vagy vállalak, vagy nem. Bár hárman vagyunk, az erővonalak lassan kezdenek rendeződni. Akarlak Mia és hozzám tartozol.
- De mégis, most mi lesz?
- Próbálom megbékíteni, és nem tudom mi lesz. Az idő majd eldönti.
- Nem fenyegetett meg, hogy elhagy?
- Hát sok mindennel igen, ezzel nem. Mondtam, hogy szegény a felét sem tudja, nem érti, és isten őrizzen meg attól a perctől, amikor megérti!
- Egyszerűen nem fogadhatja el a kapcsolatotokat Marttal.
- Nem, azt végképp nem. De azt se, hogy mi hárman. Ő más, ő sokkal tisztább, mint én, felül tud emelkedni dolgokon. És ne kérdezd meg kérlek, hogy akkor miért nem vele vagyok! Ezt nem tudhatod, nem értheted, én sem értem. Emlékszel: " I have to believe that sin makes a better man...". Csodálatos és különleges dolog hármunk szerelme, ha nem is fér be semmilyen átlagos, felcímkézett skatulyába. És igen is tiszta érzés az érzéki vágyakon túl. Szerelemmel szeretem őt, nem mással, rá kellett jönnöm, be kellett vallanom saját magamnak is. Ő ezt már rég tudja, azért szenvedett miattam annyit. És téged is, ne mondd, hogy nem vagy tiszta nő, az vagy. Elmentél betegen keresni Martint, vigasztaltál engem, szerettél? Igen? Hisz nem érdekből tetted, hidd el tisztább vagy, mint sok züllött felsőosztálybeli sznob feleség az erkölcsösség álcájával az arcán és gyilokkal és csöpögő gonoszsággal a szívében kivénhedt milliomos férje mellett, akit gyűlöl, akitől undorodik és akit kifinomultan kínoz. Ne hallgass Mia a gonosz világra! Hallgass rám édes. Mint a mesében, te az enyém, én a tied. Legalább őszintén hazudjuk ezt egymásnak és főként hazudjuk azt egymásnak, hogy ezt el is hisszük.

Magamban elgondolkodva megforgattam, amiket mondott. Igaza volt sok mindenben, de volt, amit én másképp láttam. Az rendben, hogy szerelemből tettem, amit tettem, de egyáltalán nem éreztem magam tiszta nőnek. Messze nem, de ezt nem mondtam ki hangosan. Elég volt, ha én tudtam. Elég volt, ha csak a nővéremre és a múltamra gondoltam. A nővérem... Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ennyire gyűlöl és megvet. Hogy meg fog halni. Sóhajtottam és lehunytam a szemeimet. Nem akartam újra sírni. Elegem volt a könnyekből.

- Na, akkor tisztázzunk valamit - emelte meg az álam az egyik kezével - Szeretsz engem?
- Szeretlek.
- Jó, ezzel eldöntötted, hogy sem alkoholt, sem gyógyszert nem veszel a szádba. Ha engem szeretsz ez a szabály, ami természetesen mindkettőnkre érvényes. Észrevetted, hogy akkor sem veszek be semmilyen gyógyszert ha fáj a fejem, vagy ideges vagyok? Pedig szokott. Ez nem véletlen.
- És Martin? Mi lesz Marttal? Hiszen keményen iszik.
- Más mint te, ő 35 éve ezt csinálja, nekem is azért volt baromi nehéz, mert túl hosszú idő választott már el a tiszta élettől, vagy mondjuk sosem ismertem azt. De te más vagy, egy-két hónapja csinálod és itt a vége. ÉN DÖNTÖTTEM EL ÉS HA AKARSZ ENGEM ENNEK ÍGY KELL LENNIE! Martint is próbálom, de tudod, öreg kutya nem tanul új trükköt. Vele is pont ezt csinálom, ha valamiért, értem hajlandó legalább nem teljesen elengedni a gyeplőt. Láttad, hogy hetek óta nem ütötte ki magát? Én is tudom, hogy most is iszik valamennyit, de hidd el, nem mindegy az a mennyiség. Ha összeszedted magad benne vagy, hogy felhívjuk és megkeressük, segítsünk neki?

- Persze, hogy szeretnék neki segíteni, hisz őt is szeretem - eresztettem meg egy vérszegény mosolyt - És... elfogadom a feltételeidet, noha tudom, hogy nem lesz egyszerű betartani, főleg az elején.
- Ez sajnos így van, de én bízom benned, és tudom, hogy képes leszel legyőzni a kísértést - fogta két keze közé az arcomat, hogy letörölje a kósza vízcseppeket.
Bólintottam - Gyógyíts meg, Dave... gyógyíts meg... - suttogtam átölelve őt, államat a vállára támasztva, összeszorítva a szemeimet.
Szívemet még mindig mardosta a szomorúság, és tudtam, hogy ezt még ő sem tudja eltörölni bennem a határozottságával. A tekintetem azt hiszem, nem volt a régi. Úgy éreztem, hogy valami megtört bennem. Dave elsődleges célja tudtam hogy az, hogy leállítson a gyógyszerekről, aztán hogy együttes erővel Martinon segítsünk. De nekem Kornélia hívása is rágta a lelkemet. Nem mozdultam hosszú perceken keresztül. Továbbra is a háta mögött fodrozódó vizet bámulva halkan kérdeztem meg, ami foglalkoztatott egy ideje:
- Te... mit gondolsz a nővéremről és a hívásáról?

- Azt, hogy nem kellett volna így beszélnie veled, noha nem ismerem pontosan a körülményeket. Miért csalta meg a férje veled? - kérdezte óvatosan.
- Mert kicsinyes bosszú volt. Az akkori hülye fejemmel bele sem gondoltam, hogy mit indíthatok el azzal, hogy elcsavartam a férje fejét... - sóhajtottam egy nagyot továbbra sem mozdulva - Azt hittem, ezzel visszavághatok azért, amiért mindig is az árnyékában kellett élnem. Féltékeny voltam rá, bevallom. Kicsinyes emberi tulajdonság... - nevettem fel röviden és keserűen - Azt hiszem, te nem tudod, hogy milyen valakinek az árnyékában felnőni. Más talán meg sem érti, hogy miért akartam megbosszulni minden egyes szurkálódását... Hát... sikerült. Sikerült meggyűlöltetnem magam vele és az anyámmal is. Az apám már kiskoromban meghalt számomra, anyám meg mindig Kornélia pártján állt. Egyedül voltam ellenük.
- Nem lehetett könnyű - simogatta meg a hátamat.
- Nem azt mondom, elboldogultam. Hamar megtanultam önállóan élni, ellátni magamat, a saját erőmre támaszkodni. Sosem volt igazán nyílt ellenségeskedés vagy hasonló köztünk. És én szerettem, szeretem őket most is a magam módján. Nem tudom elviselni, hogy valakivel sokáig rosszban legyek. Azt hiszem, ilyen a természetem. Túlságosan szeretetéhes vagyok - húztam el a számat keserűen.

- Na, akkor pontosan tudom, miről beszélsz. Volt, hogy már úgy kunyeráltam a szeretetet. Képes voltam csúszni-mászni érte. A második házasságom, így utólag nem valami szép élmény! Persze tudnom kellet volna, hogy a nők az erős pasikat szeretik, akire támaszkodni lehet. És hát, én sokszor nem voltam, nem vagyok az. Talán ezért is kapaszkodok beléd annyira és egyszersmind félek is tőled.
- David, te? Te? Félsz? Tőlem?
- Most miért? Fáj, ha összetörik az ember szívét, én meg minden hülyeségre ugrok, kib...ul érzékeny vagyok.

- Érzékeny, igen, de nekem ez nem jelenti azt, hogy gyenge lennél! - tiltakoztam hátradőlve kicsit, hogy a szemébe nézhessek végre - Ha az lennél, akkor fognál engem ilyen keményen a gyógyszer-függőségre gondolva? Meghánytattál volna hezitálások nélkül a fürdőben? Nem, rögtön cselekedtél. David, drágám, te egyszerre vagy egy határozott és kemény férfi, akinek vajból van a szíve... - simogattam meg az arcát - És David én is félek tőled. Félek magamat teljesen odaadni, hiszen....
-...azt akarod mondani, hogy soha nem lehetek a tied egészen, igaz?
- Igaz.
- Nem biztos, hogy ez baj. Életben tartja a kapcsolatunkat az állandó küzdelem érte. Meg kell elégednünk azzal, amink van. Egyszerre csak egy lépést, itt és most, jó? Első lépésként, menjünk fel a szobámba, rendben? Szeretetéhségről beszéltünk? Hozzád szeretnék bújni cica, érezni a tested melegét, hallani a szuszogásod a nyakamban és a tenyeremmel érezni, hogy dobog a szíved.

- Azt hiszem, ennek semmi akadálya - mosolyodtam el finoman, és gyengéden megcsókoltam. Aztán egy percig csak a csodás szemeibe néztem, majd hagytam, hogy kézen fogva kihúzzon a medencéből, végigdörgölje a testemet a puha törölközővel, majd felvigyen a szobájába.
- Martin mikor jön vissza? - kérdeztem levéve a törölközőt vizes hajamról, kilépve a fürdőjéből, s lenézve az ágyon heverő alakjára.

- Nem tudom, felhívom, várj egy percet - vette kézbe a mobilját. Vagy a huszadik csörgetésre vette csak fel, fáradtan szólt bele, Dave letakarta a kagylót és odasúgta nekem: - Most felvidítom, figyelj! – azzal elvette a kezét - Szia édes, hiányzol, hol vagy? - búgta bele a kagylóba. A másik oldalon nagy csönd. Világos volt, hogy Dave nem csinálta ezt még vele. Dave vigyorgott. Egy idő után egy óriási sóhaj hallatszott a telefonban:

- DAVID?
- Ki más lenne barátom? Gyere ide, kellesz! Most!
Martin dadogni kezdett, ami nem igazán volt szokása - Dave, én most egy megbeszélésen és...
- Ugyan! Ints nekik viszlátot és gyere ide, Miával várunk rád - fejezte be Dave a beszélgetést - Na, látod! Most már nem csak a kölcsön cucc miatt izgul – nevetett - És egyébként igaz is, hiányzik.
- Nekem is hiányzik.
- Hülye cucc! Szólok Kessynek, hogy vegye már jobban kézbe a dolgot, mert Martin elemei már lemerültek.

Felnevettem Kessler ilyetén becézése miatt, ahogy a puha törölközőmbe bugyoláltan melléheveredtem, és figyeltem, ahogy felhívta John-t, aki megígérte, hogy mindjárt utána is néz a dolognak. Dave elégedetten tette le a mobilját.
- Szerintem maximum fél óra múlva itt lesz a szöszi - mosolyodott el.
- Kibírható időtartam. Éppen hogy - mosolyogtam vissza átölelve a mellkasát fél kezemmel - Már szeretném a kezeim közé kaparintani azt a puha bőrét - sóhajtottam.

- Ühüm, tényleg finom bőre van. És olyan jó illatú - válaszolta Dave miközben befészkelte magát a karomba. Annyira erősen és szorosan ölelt, pedig nem szándékosan csinálta, csak átkarolt. „Milyen kemények az izmai” - gondoltam. Micsoda nagyszerű pasi is ez itt a karomban. Meglehet, már nem 30 éves és mégis. Végignéztem a feje fölött, ami a vállgödrömben nyugodott, éreztem meleg leheletét csiklandozni a torkomon, remek anatómiája van, morfondíroztam. Nem véletlenül jutott eszembe az "olyan szép, mint egy szobor" kifejezés, ahányszor csak ránéztem. Puszilgatni kezdtem a halántékát, hálásan dorombolt és még jobban szorított magához. - Mit akarsz csinálni Martinnal, Dave? Elmeséled nekem?
- Hát, először is üdvözölni, kéne – dünnyögte - mondjuk egy forró csókkal - mosolyodott el.
- És még?
- Aztán meg, hogy rá ne süljön a benti melegben a ruha, le kellene vetkőztetni.
- És?
- Biztos fáradt, ledönthetem az ágyra, hadd...
-… pihenjen...
Mindketten rázkódtunk a nevetéstől.

-... Igen, pihenjen... De azért kényeztethetnénk is egy kicsit, amiért ennyit rohangált az együttes miatt - húzta föl a köntösöm ujját, és jobbjának ujjbegyeivel gyengéden apró köröket kezdett rajzolni az alkaromra, mire kellemesen kirázott a hideg. Tudtam, hogy észreveszi a libabőrt a karomon, de nem zavart, inkább lustán végigsimítottam fél kézzel a hátán.
- Igen, mindenképp megérdemelné... - válaszoltam sóhajtva testének kellemes melegétől.

- Hát, csak rajtunk áll, hogy reszkető térdekkel, szája sarkába cigit biggyesztve támolyogjon ki a fürdőbe utána - vigyorgott Dave és látványos bemutatót tartott, mi mindenre képes a nyelvével. Hozzám se ért, mégis azt hittem ott halok meg, megbűvölten bámultam.
- Mi az? Kérsz te is?
- Aha.

- Szeretnél az előkóstoló lenni? - fordította felém a fejét és közelebb hajolt, hogy a szánk majdnem összeért.
- Naná, hogy szeretnék - fektettem bal tenyeremet az arcára - A magasabb rangú uraságoknak a történelem során sokszor volt előkóstolójuk, attól rettegve, hogy valami túlságosan mérgező érintheti az ajkaikat - cirógattam meg az ujjbegyeimmel a bőrét. Éreztem a borostáit, és hogy az illatától és a pillantásától összerándult valami az alhasamban.
- És szerinted Martin retteg? - hajolt még közelebb, de mindjárt incselkedőn el is húzta a fejét, mielőtt megcsókolhattam volna.
- Nem... Martin most nem hiszem... De én rettegek, hogy nem mutatod meg mennyire is mérgezőek azok a csodálatos ajkaid... - válaszoltam vágytól rekedten, egyre sötétebb pillantással.

- Hadd hallom! Mondd ki!
- Mit mondjak ki?
- Tudod! Tőled akarom hallani!
- David, akarlak! - nyögtem a fülébe.
- Mindjárt jobb, most hogy tudom - lihegte a fülembe, ahogyan fölém hengeredett.

- Ez valami ajzószer nálad? Mindig kimondatod, hogy mennyire kívánatos vagy? - csúsztattam le a kezeimet a hátán keresztül a derekára egészen a sötétszürke alsónadrágjáig, majd meg is markoltam fokhagymagerezd hátsóját, mire felnyögött, és a köntösöm csomójának esett.

- Az. Szeretem hallani. Zene füleimnek.
- Akarlak, akarlak, akarlak, akarlak, akarlak....
- Köszi elég lesz – mosolygott - és én is téged. - Visszakötötte pedánsan a köntösre a csomót - Most pedig önmegtartóztatunk, ameddig szívünk szőke hercege ide nem ér. Hadd érezze, mennyire kívánjuk már.
- Nagy kópé vagy te Dave!
- Addig mesélek neked vicceket, jó? - kérdezte reménykedve.
- Jó - sóhajtottam beleegyezően. Dave-nek valami sajátos humorérzéke volt és legfőképp idétlen viccei.

Persze azért nem tudtam megállni, hogy orvul ne érjek hozzá a legváratlanabb pillanatokban, és kiélveztem, ahogy belezavarodott egy-egy viccébe ezen érintések miatt. "Minden hátsó szándék nélkül" húzogattam mutatóujjamat a köntösöm V-alakú kivágása mentén, amit tekintetével vágyakozva követett.
- Mia! - nyögte figyelmeztető hangsúllyal félbeszakítva az egyik sztoriját.
- Mi az? - kérdeztem annyi ártatlanságot sűrítve a pillantásomba, amennyit csak össze tudtam kaparni romlott lényemből.

- Emlékszel? Szöszit akarjuk meglepni! És nem azzal, hogy rajtad talál, ahogyan a szédítő orgazmust ordítom világgá!
- DDDaviid, istenem, mondd ezt még egyszer!

- Mit, édes? Hogy Martin rajtad talál, vagy ahogy... - odahajolt a fülemhez, és suttogva folytatta: - ... hogy a szédítő orgazmust ordítom világgá, ahogy forrón beléd élvezek? Hmmmm? - nyalt bele a fülembe, amitől éreztem, hogy a mellbimbóim kőkeménnyé válnak, s vágyakozva felnyögtem.

- Megőrjítesz Dave, ugye tudod?
- Hogyne tudnám - harapdálta a mellemet és kezével bejárta az összes halmot és hajlatot. Majd megőrültem. Mikor már azt hittem nem bírom tovább David simogatásait és mocskos szövegét, amit csak azért lihegett a fülembe, mert tudta képes lennék csak a hangjától elélvezni végre halk kopogás hallatszott az ajtón.

Olyan gyorsan húzta ki a kezét a fürdőköpenyem alól, mintha megégette volna a bőröm, és a következő pillanatban már egyedül pihegtem az ágyon. Értetlenül néztem, ahogy az ajtó mögé siet, és int a tekintetével, hogy invitáljam be Martot.
- Gyere! - nyögtem vágytól rekedten.
Dave ördögien elvigyorodott.
"Szóval ez volt a célod?" - mordultam magamban, és tudtam, hogy a belépő Martin vágytól sötéten csillogó szemeimmel találkozott, ahogy a könyökeimre támaszkodva feküdtem szemben az ágyon.
"Hát jó... játsszunk..." - gondoltam, majd feljebb húztam az egyik lábam, hogy kibukkanhasson a köntös alól, jobb mutatóujjammal pedig a dekoltázsomat kezdtem simogatni az anyag mentén.
- Na végre... Már azt hittem, sosem érsz ide... Ahh... Marty... - sóhajtottam vágyakozva egy csábító pillantást bevetve, amitől tudtam, hogy Martin a padlóra szokott olvadni.
Most is láttam, ahogy elakad a lélegzete. Érezhetően melegebb lett a szobában. Nem vette észre Dave-et, ahogy oda sem figyelve becsukta az ajtót folyamatosan fenntartva a szemkontaktust, így észrevétlen a háta mögé lopódzhatott, de még nem ért a szőkeséghez, aki kiszáradt szájjal nézett engem. Teste megfeszült, ahogy rátört a vágy, és láttam a szemében, ahogy formálódni kezd a kérdés a fejében, hogy hol van Dave, de egyelőre még csak én léteztem a számára, aki hagytam, hogy egyik vállamról lecsússzon a puha anyag.

Martin letérdelt az ágyra és ebben a pillanatban két erős kar ölelte át hátulról. Mart felnyögött gyönyörűségében. Most jöttem csak rá, hogy most kit is akar jobban. Arca földöntúli vágyakozást sugárzott, beleremegett David érintésébe, aki hol puhán a nyakát csókolgatta, hol a tarkóját harapta meg vadul. Felváltva, újra és újra. Martin lassan az ágyra csúszott…

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés