38.

Lassan kinyitottam a szemem és meglehetősen értetlenül néztem rá rémült arcát látva, aztán megláttam én is. Ijedten nyöszörögni kezdtem, ami még jobban megijesztette Dave-et.

Aztán összeszedtem magam félkómás állapotomból.
- Nyugi, Dave nem csináltam semmit, és nem is szedtem be semmit - fogtam meg a karfát markoló kezét. Láttam, hogy még mindig a vörös foltot nézi a nadrágomon.
- De Mia...
- Semmi baj. Azt hiszem, csak a menzeszem - néztem a szemébe, majd feltápászkodtam, és előkotortam néhány tiszta ruhát, hogy utána a fürdő felé vegyem az utam.

- Cica, ha lezuhanyoztál, ki tudsz jönni a szobába és lefeküdni?
- Dave, nagyon vérzek, mi az úristen ez? És görcsölök. Jaj, David!
Nagyon meg voltam ijedve. Eszembe jutott, hogy talán egy korai terhesség spontán vetélése. Mióta a kórházból kikerültem olyan gyógyszereket is szedtem, ami együttszedve a fogamzásgátlóval károsították volna a szervezetem, így nem szedhettem. A fiúk persze nem húztak soha óvszert. Igazából ez eszünkbe sem jutott, hiszen előtte évekig folyamatosan szedtem. Egy pár napot késett is, de ilyen már máskor is előfordult.
Dave benézett a fürdőbe és halálra váltan látta alattam a rengeteg vért, ami talán nem is volt olyan sok, de a vízzel keveredve sokkal többnek látszott - Hívom az orvosunkat - suttogta sápadtan.

Csak bólintani tudtam kicsit összegörnyedve, és megpróbáltam összeszedni magam. Erőlködtem, hogy ne potyogjanak a könnyeim. Tényleg pocsékul éreztem magam, ráadásul szégyelltem is, hogy már megint csak a galibát okozom.

A doki jött is sebesen és rögtön megvizsgált, vett vért és csinált egy gyors terhességi tesztet, igaz volt. Egy korai, spontán vetélés. Vagy az intenzív szex, vagy a gyógyszerek… „Vajon melyikük lehetett az apja?” - sírtam el magam.

Ha eddig nem voltam eléggé magam alatt, akkor ez most aztán tényleg betette a nagykaput egy jó nagy szart lapátolva a fejemre és a lelkiismeretemre. Most már nem csak szimplán értéktelen szarnak éreztem magam, hanem gyilkosnak is. Nem vigyáztam eléggé, és most megöltem egy emberi lényt... az egyikük gyerekét! A rohadt gyógyszerek!

Bár a doktor próbált megnyugtatni, hogy nagy valószínűség szerint jobb is a magzatnak, hogy nem született meg, ugyanis a gyógyszerek, amiket szedtem, biztos hogy károsan befolyásolták a fejlődését, de akkor is! Menthetetlenül zokogtam, és nem engedtem be magamhoz senkit az orvoson kívül, aki végül a tiltakozásom ellenére benyugtatózott. Úgy éreztem magam, mint egy utolsó drogos, aki megkönnyebbül, ha megkapja az adagját... Igen, így hatott rám az erős nyugtató... Gyűlöltem, hogy olyan otthonosnak éreztem, ahogy szétterjedt a testemben tompító hatása.

De a fiúkat nem lehetett eltiltani tőlem, mindketten ott ültek az ágyamon és vigasztaltak. Most aztán igazán soha nem voltam egyedül, Dave mindig kikísért még a wc-re is, és az ajtó előtt várt rám. Mégis napokig vigasztalhatatlan voltam, egy fellépésen helyettesíteni kellett, sírtam, amíg bírtam, aztán nem volt többé könnyem. Apátiába süllyedtem, de az is elmúlt. És egy hét után eljött az a reggel, amikor David fölém hajoló arcának már örülni tudtam és rámosolyogtam. Égő tűzzel csókolt meg, a féltés és a szeretet tüze lobogott a csókjában és nem a mohó vágyé. Akkor és ott megfogadtam, történjen bármi, soha meg nem bántom. Rájöttem arra, amit már régen bizonygatott és abban a percben átadtam a lényem neki. Akkor lettem igazán az övé.

És ugyanezt már képes voltam Martinnal is megtenni. Ugyan még mindig fájt, ami történt, de elfogadtam, hogy ennek így kellett történnie. Nem csináltunk semmit, csak feküdtem testük melegében, és végre újra tudtam élvezni a közelségüket. Martinnal kiskifli-nagykifli pózban hevertünk, míg én a fejemet Dave meztelen és meleg mellkasába fúrtam.

A fiúk is felfogták mi történt, talán ők is agyaltak ki lehetett a gyerek apja. De a mi nem épp átlagos szerelmünkben ezt bizony csak egy DNS-vizsgálat dönthette volna el, vagy az idő, amikor is a kicsi egyre jobban hasonlít nemző atyjára. Soha nem gondoltam gyerekre, de ennek az egynek a léte hiányzott. Nagyon szerettem őket és ez, ez a pici élet mi voltunk, ketten valamelyikükkel közülük. Martin folyton mindenféle ajándékokat hordott nekem, néha a legmókásabb dolgokat. Fel akartak vidítani.

Ami lassacskán sikerült is nekik, mert mindig próbáltak megnevettetni és elvonni a figyelmemet. Bolondoztak, vagy énekeltek nekem, és éreztem, hogy egyre jobban szerettem őket a megmaradt tüske ellenére is.
 

A turné haladt tovább, már a vége felé tartottunk, mikor a fiúk bejelentették, hogy meghívást kapott a crew egy puccos fogadásra.

David teljesen meg volt húzatva, alig volt otthon, még a turnéhoz képest is, ha lehet kerülte Jennifert és folyton megakadályozta, hogy kihúzzam a kezem az övéből, ha nyilvánosan mutatkoztunk. Őrület volt és nagyon zavart, de nem mertem ellenkezni, nem mertem újra megbántani, hisz megfogadtam magamban. Elfogadtam, hogy ő ezt így akarja. Közben iszonyat lelkifurdalásom volt Jen miatt. David gyengédebb volt, mint valaha, állandóan rajtam csüngött, Martin féltékeny volt és ivott. " Minden a megszokott mederben haladt." Próbáltam egyszer beszélni Martinnal, de már akkor kapatos volt aztán mikor együtt ittunk, mind a ketten részegek. Feladtam önmagam irányítását, hagytam, hogy ők és az események vezessenek.

Tudtam, hogy ez valamilyen szinten önmagam és néhány elvem feladása is, de nem volt erőm ellenkezni. Csak hagytam, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak.
Végül eljött annak a puccos estélynek a napja is, amire azt a mély-lila selyemruhát vettem fel, amit még Vegasban vettem meg. Nem sok kedvem volt elmenni, de Dave hallani sem akart róla, hogy a szállodában lebzseljek, noha Martin készségesen maradt volna velem, de tudtuk, hogy ezt nem engedheti meg magának. Martin úgy körözött körülöttem napok óta, mint egy prédáját leső cápa. Nem mondott semmit, de láttam, hogy valamire készül. Dave azonban nem engedett el maga mellől.
A kellemetlen érzés újra előkúszott a gyomromból, mikor ragaszkodott hozzá, hogy az ő oldalán menjünk be a fogadásra. És nem riadt vissza attól sem, hogy izgató módon hüvelykujjával hosszasan simogassa a hátam csupasz bőrét, amit a ruha szabadon hagyott, s közben zavartalanul csevegett az emberekkel. Egy idő után azonban nem bírtam se a saját lelkiismeretemet, sem a rejtett, de mégis szemrehányó tekinteteket, amiket kaptam. Persze, én voltam a "gaz csábító". Dave fülébe súgtam, hogy felkeresem a mosdót, de igazából eszembe sem volt oda menni. Úgy éreztem, szükségem van egy pohár pezsgőre, vagy valamire, hogy kiálljon végre a görcs a gyomromból. A pultnál persze összefutottam Martinnal, aki meglepő módon a pult legszélén, a félhomályban üldögélt az orrát lógatva.
- Egy martinit - intettem a pultosnak, aki biccentett, majd Martin mellé álltam - Mi a helyzet, drága? - kérdeztem végigsimítva a karját.

- Hát látod! Itt szikkadok.
- Azt éppen nem - jegyeztem meg a poharakat számolva előtte.
- Mia, akarsz még engem? Engem is?
- Marty! Hát persze!
- Akkor gyere ide és bizonyítsd be. Itt, mindenki előtt. Ahogyan engeded, hogy Dave szorongasson, amerre csak megyünk, úgy egész nyugodtan megcsókolhatsz. Az én szeretőm is vagy, nem?
Nem válaszoltam neki, csak odaléptem hozzá, szorosan átöleltem és csókolni kezdtem. Meglepődött, nem hitte volna, hogy megteszem. Várakozásommal ellentétben senki nem ténfergett arra, mivel mindenki valami gügye műsort nézett. Mindenki, csak egyetlen férfi nem a teremben. Ő bennünket nézett.

Nem szakítva meg a csókot, Martin ölébe ültem féloldalasan, egyik kezemmel átölelve a vállát, hogy megkapaszkodhassak, másikat a mellkasán nyugtatva, és hagytam, hogy ezúttal az ő ujjai simogassák a hátam szabadon hagyott részét. Mohón csókolt perceken keresztül, aztán egy kis vágyakozó mosollyal nézett a szemembe, majd koccintásra emelte a poharát, amit én viszonoztam a martinimmal, amit aztán egy hajtásra meg is ittam, majd gyorsan leküldtem még egyet. Kezdtem lazulni, az olivabogyót rágcsáltam és éreztem, ahogy Mart egyre hevesebben és hevesebben ostromol.

- Gyere, keressünk valami helyet, mert én megőrülök, ha beléd nem temethetem magam.
- Nem lehet Marty! Elég volt a botrányokból.
- Tudom, tudom. Akkor menjünk vissza a szállodába!
- Nem hagyhatjuk itt egyedül.
- Igaz. Viszont most csak én szeretnék veled lenni, ő meg őriz, mint Othello Desdemonát.

- Ez a kellemetlen egy édes hármasban - cirógattam a tarkóját, miközben a harmadik italomat kortyolgattam - Előbb-utóbbi felüti a fejét a féltékenység.
- Nem véletlen ittam annyit az utóbbi időben – puszilgatta a vállamat, majd a nyakamat, amitől megborzongtam. - Mia, Mia, édes Mia! Annyira akarlak... Keressünk valami szobát vagy termet, vagy sarkot, vagy valamit - nyögte rekedten a nyakamba - Megőrülök, ha nem lehetsz azonnal az enyém!
- Jól van, Marty, keresünk egy helyet, csak azt mondd meg előtte, hogy miért sajátít ki ennyire magának az utóbbi napokban?

- Talán rátört a bizonytalanság. Meg egyébként is ilyen. Nagyon féltékeny tud lenni, hamar rá fogsz jönni. Drága Dave, ha egy percre nem rá figyelsz, már azt hiszi, hogy hanyagolod és elutasítod őt. Kisajátít magának, és követelőzővé válik. Ő sem tökéletes.
- Hát nem. Viszont cserébe imádnivaló.
- Találkoztál már a fenevaddal is aki benne lakik?
- A párduccal?
- Nem, a tomboló viharral. Úgy megvert a kórházban, hogy alig bírtam felállni.
- HOGY MIT CSINÁLT????!!!!!

- Látom, ezt eltitkolták előled - mondta keserűen.
- De...
- ... miért? – Bólintottam. - Mert meghaltál, aztán visszajöttél. Majdnem elvesztettünk az én hibámból és elborult az agya a folyosón.

- Képes volt annyira megverni?
- Még Jen mellől a hotelből is kiszökött hozzád. Gyakorlatilag minden éjjelt az ágyad mellett töltött, beszélt neked és énekelt, amíg magadhoz nem tértél a kómából.
- Uram Jézus! - kaptam a szám elé a kezem.
- Csoda, hogy le nem fordult a színpadról a koncerten. Na, gyere, igyuk ezt még meg, kevesebb lesz a gátlás benned.

Még mindig az elhangzottak hatása alatt hagytam, hogy rendeljen nekem még egy kört, aztán kézen ragadt, és egy forró pillantás kíséretében elkezdett kivezetni a teremből. Kicsit már bizonytalanabbul mentem a gyorsan elfogyasztott italmennyiségtől, de sikerült egyensúlyoznom a magas sarkúmban. Valami lezárt terembe slisszantunk be miután gondosan körbenéztünk. Mohón esett azonnal az ajkaimnak, és már érezhettem is a kezeit a selymen szánkázni, ami a testemet fedte. Alig kaptam levegőt nyelvének heves ostromától, miközben egy asztalhoz araszolt velem, és feltett rá úgy szorítva a combjaimat, mintha attól félne, hogy elillanok a kezei közül. Arcát a kezeim közé fogva viszonoztam csókjait.

Türelmetlenül húzta fel rajtam a ruhát a derekamig és felnyögött a látványtól: - Mia, rajtad harisnyakötő van? Én most élvezek el - sóhajtotta.
- Ez felizgat téged Mart?
- Őrületesen!

Félrehúzta a bugyimat és már bennem is volt. Heves lökésekkel adta tudtul, mennyire felizgattam én és ébenfekete, csipkés fehérneműm.

- Ahhh... Martin... hiányoztál! - nyögtem fel fél kézzel az asztalra támaszkodva, a másikkal a tarkójába kapaszkodva, ahogy hátrébb hajlott a felsőtestem, lábaimmal pedig átkulcsoltam a derekát, hogy még közelebb érezhessem őt.
- Jaj Mia, nem is tudod... hogy mennyit jelent nekem, hogy... ezt mondod! - lihegte szaporább ütemre kapcsolva, megpróbálva teljes hosszával elmerülni bennem.

Nem vettük észre a karcsú árnyékot, amint bekúszik a terembe. Az összeszorított öklökkel álló, fejét bikaszerűen leszegő alakot, aki dermedt csendben állt.

Elragadtak minket a szenvedély hullámai. Nem létezett más a világon, csak mi ketten. Mélyen Mart kicsit ködös szemeibe néztem, mikor éreztem, hogy már mindketten közel járunk. Zihálásunk hangjai megtöltötték a termet, aztán az visszhangzott benne az orgazmus kiváltotta kiáltás előtt, hogy szeretem Martint.

David azon gondolkodott, hogy most odamenjen-e és ha igen mit mondjon. Mit mondhatna? Tudta, hogy Mia Martint is szereti, de más tudni és más elfogadni. Hülye dolog volt, hisz Martint is szerette és fordítva nem volt féltékeny. Zavaros gondolatok kergették egymást a fejében. Elindult feléjük, majd megállt. Azok ketten egymáson ziháltak, Martin az "Ő MIÁJÁT" becézgette még mindig lágyan mozdulva benne. AZ Ő TESTÉBEN! Reszketett a visszafojtott indulattól, de tudta, hogy semmi jogalapja belekötni abba, amit tettek, hisz az egyezség így szólt, nem találhatott benne kivetnivalót. De bizony hogy talált. Fortyogott a sértettség, a maró féltékenység mérge benne és lassan lila köd kúszott az agyára.

Mia gyengéden kicsúsztatta magából Martint, de a tarkójánál fogva egy érzéki csókra még odahúzta a fejét, mielőtt hüvelykujjával simogatni kezdte volna a számára kedves arcot.
- Jobb már? - suttogta rekedten.
- Ó igen, sokkal. Imádlak! - simított végig a combján, eljátszva a harisnyakötővel. - Eszméletlen szexi vagy. És most végre csak az enyém... - suttogta vissza.

- Na, ez az, amiben tévedsz - hallatszott egy rekedt hang a sötétből. Összerezzentünk.
- David, még te is respektálhatnád az ember magánszféráját – pillantott felé Martin.

- Magánszférát? - horkant fel.
- Dave, drága... - felegyenesedtem ültömben, miközben megigazítottam a fehérneműmet, és lejjebb húztam a ruhámat, fél kézzel még Martin vállába kapaszkodva - Ne legyél önző, kérlek...

- Önző? Lehet. De, de....Tudjátok mit? Boldogítsátok csak egymást! De nélkülem! - és kiviharzott. Összenéztünk, de mit tehettünk volna?

Egyetlen szót nem szólt hozzánk. Közvetlenül koncert után pedig New Yorkba utazott.

Lelkiismeret-furdalásom volt már megint, bár nem tudom miért. Talán azért, mert megint megbántottam, pedig nem akartam, s tudtam, hogy nekünk volt igazunk. Sokat őrlődtem, hogy mit tegyek. Felhívjam, ne hívjam? Egyelőre annyi jó volt a helyzetben, hogy legalább hazament a családjához, akiket már rég látott.
Megint ezen agyalva ültem kint a teraszon egy takaróba bugyolálva magam, Martin a szobában aludt. Kezemben a telefont fogva bámultam a kijelzőt, amin Dave száma látszott, ujjam a hívógomb fölött időzött, majd egy nagy sóhaj után megnyomtam. Talán ezúttal szerencsém lesz, nem úgy, mint az utóbbi napokban. Végre kicsöngött.

- Tessék - szólt bele morcos hangja.
- David, Mia vagyok.

- Látom a kijelzőn, mi van?
- David!
- Mi van?
- Én, én...
- Te?
- Csak azt akarom mondani...
- Felesleges bármit mondani. Holnap időben ott leszek a koncert előtt, szia - és letette.

"Még mindig mérges rám!" - sóhajtottam egy keserveset, és előkotortam egy cigit. Kezdtek megint nagyon megtépázódni az idegeim, ráadásul másnapos is voltam. Tegnap megint berúgtunk Martinnal. Keserűen elhúztam a számat. Ahelyett, hogy megpróbálnám kirángatni őt a piálásból, én is csatlakozom hozzá. "Szép, mondhatom..." - fújtam ki öngúnnyal a füstöt. "Mi a szart csináljak Dave-vel, ha nem hallgat meg? Istenem, miért alkottad ilyen baromi érzékenyre?"
Szorosabbra húztam a takarót magam körül, és a szürkés hajnali felhőket néztem.

Martin morgott álmában, forgolódott és tiltakozott valami ellen, majd hirtelen felült. - Mia, Mia, hol vagy édes? Mia!

- Itt vagyok - pattantam fel és mentem be a szobába a magam köré tekert takaróval - Semmi baj, itt vagyok - lágyult el a hangom, mikor megláttam a félelem után a megkönnyebbülést Martin szemében.
- Azt... azt álmodtam, hogy elhagytál. Hogy csak őt akartad már. Őt választottad! - mondta panaszosan, miközben paplanostul közelebb húzott magához, hogy a karjaiba vegyen.
- Ezt nem tenném meg veled, Martin - néztem a szemébe megsimogatva a sápadt arcot - Amilyen könnyeden indult az elején a kapcsolatunk, olyan bonyodalmas most már. Néha nehezen boldogulunk egymással, igaz?
- De mennyire - hajtotta az ölembe a fejét. Előre félek mit fog kitalálni, hogy mi lesz holnap. Rossz, amikor megkutyálja magát. Képes lesz, és magával hozza a feleségét, körbe hurcolva, hogy kínozzon mindkettőnket.
- Csak nem tesz ilyet! - nevettem fel keserűen.
Martin hozzám bújt és én hozzá. Vártuk a holnapot egymást ölelve, vártuk mit fog csinálni az a férfi, akit mindketten lángolóan szerettünk.
 

Korán nevettem, mint kiderült. David pontosan azt tette, amitől Martin tartott. Gondolom, nem először kínozta őt már így, ha összevesztek.

Hiába is próbáltam volna beszélni vele, Jent nem engedte maga mellől egy pillanatra sem, aki ezt láthatólag nem is bánta. Kicsit furcsán nézett rám, mondhatni ellenségesen, és készségesen hagyta, hogy a férje egyértelművé tegye számomra, hogy még mindig az övé.
Martinnal elrejtettük a fájdalmat a szemünkben, csak ha egymásra néztünk, akkor tudtuk, hogy mindketten ugyanazt éreztük. A koncert alatt mindketten figyeltük Dave-et, aki szánt szándékkal, dacból ingerelt minket és a közönséget, olyan arckifejezéssel, mintha csak azt mondaná "nézzétek, ezt szalasztjátok el, ez az, ami nem lehet a tietek". Fájt amit művelt, és ezzel tisztában is volt. A show után rögtön az öltözőjébe mentem halkan becsukva magam mögött az ajtót. Beszélni akartam vele, mielőtt Jennifer újra megjelent volna, és Dave kislisszanna újra a kezeim közül.

- Mit akarsz tőlem? - vakkantotta felém, ahogyan ott állt izzadságtól csillogva, félmeztelenül, éppen a szemfestéket törölve magáról.
- Ne csináld ezt Dave! Fájdalmat okozol nekünk.
- Csak épp akkorát, amit én éreztem.
- De David, te voltál az, aki úgy beszélte meg, hogy te és Martin a közös szeretőim legyetek. Én, én...nekem...
- Mégis! Ott állok egyedül, ti meg nyaljátok-faljátok egymást!
- David egy hétig nem engedted Martot a közelembe, őriztél, mint egy sárkány.
- Oh Draco Draconis, úgy is érzem magam. Sárkánynak, birtokolni akarlak, szeretni - sóhajtotta.
- David senki nem rendelkezik a másik felett, nem birtokolhatsz. És ne bántsd Martint! Megvédem, ha ellene akarsz valamit tenni!
- Mégis hogyan? Bezársz a szobámba, mint a rossz kisfiúkat.
- Fájna-e neked, Mr. Önteltség, ha elvesztenéd mindkettőnk szerelmét? Fájna, fájna? - kiabáltam vele és bevágtam magam mögött az ajtót.

Martin elkapta a karomat, mikor a dühtől semmit sem látva majdnem elmentem mellette észre sem véve őt, és behúzott a szomszédos öltözőjébe.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Elegem van belőle! Elegem van, hogy azt hiszi, csak neki lehetnek érzelmei, hogy csak ő szenvedhet! - kiabáltam még mindig baromi dühösen, éreztem, hogy elöntötte az agyamat a méreg. - Mit képzel magáról? Így kínozni minket, akik szeretjük őt! Ez az önzőség netovábbja!
- Kérlek, Mia, halkabban - próbált nyugtatni, de leráztam magamról a kezét, és folytattam a járkálást az öltözőben. Komolyan megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy itt hagyom megfogva Martint az egész kócerájt.
- Nem érdekel, ha valaki, vagy akár ő meghallja! Hallod Dave? Nem érdekel! Utállak, mikor ilyen vagy! - kiabáltam ökölbe szorított kezekkel. Az egész testem remegett a dühtől, olyan szinten kikeltem önmagamból.

Martin magához húzott és szorosan átölelt. - Légy cica türelmesebb, Ő Dave Gahan, nem mérheted a közönséges emberek mércéjével.
- Szarom le, hogy egy kib....ott sztár, eddig se érdekelt! Én benneteket, a férfit szerettem bennetek és bár együtt járt a dologgal, a hírnév eddig csak ártott nekünk!
- Na, igen. Ez így van. Cica, tűnjünk el két napra, csak te meg én, nem érdekel, hogy rohangálva fog keresni bennünket. Ideje, hogy leckét kapjon emberségből. Szar lesz neki, de azért teszem, mert szeretem. Ő se szeretne bennünket, ha a lábtörlői lennénk! Hát ne legyünk azok. Most megyünk, gyere, eltűnünk, majd valahol veszünk ruhát, meg ami kell, felmegyünk itt a hegyekbe, biztos találunk valami szállást.

Hevesen bólogattam, majd gyorsan átugrottam az én öltözőmbe, és pillanatok alatt átöltöztem és összecuccoltam. Jót fog tenni, hogy végre egy kicsit csak Martinnal lehetek minden hoteltől, ismerős arctól távol. Reméltem, hogy a civilizációtól is tisztes távolságra kerülünk valami kis nyaralóban. El akartam tűnni egy kis ideig. Igaza volt Martinnak, leckét kell adnunk Dave-nek. Bepattantunk a kocsijába, és már mentünk is. Senkinek sem szóltunk, csupán Mart mondta pár perccel később, hogy Kesslernek bejelentette, hogy felszívódunk pár napra, ne izguljon vagy kerestessen.
Az anyósülésen ülve lassan lehiggadtam, majd egy benzinkútnál Marttal kiszálltunk, megtankoltunk, majd vettünk egy térképet a környékről és tudakozódtunk, hogy van-e kiadó nyaraló. A kutasok szerencsére jól beszéltek angolul, és készségesen segítettek. Kedves nép ez a spanyol.
Aztán továbbálltunk, és telefonon lerendeztük a foglalást egy helyes kis nyaralóhoz, ami eldugva egy völgyben állt egy kellemes kis tó mellett. Azonnal kivettük, s miután megálltunk kaját és pár ruhát venni, átvettem a navigátor szerepét. Végre kicsit felengedtem, ahogy Martint irányítottam, merre vezessen.

A Sierra De Gaudelupe egyszerűen gyönyörű volt. Egyik csúcsa sem haladta meg az 1500m-t, de a sziklás szerpentinről a kilátás lélegzetelállító volt. Sötétben gyönyörűen kivilágított apró falvak látszottak. Igyekeznünk kellett, éjfélre a házhoz akartunk érni. A sötétben nem volt könnyű a tájékozódás, kétszer is majdnem eltévedtünk. Végül megtaláltuk, Rancho de Trinidad volt a birtok neve és óriásinak tűnt még sötétben is. - Itt végre nyugtunk lesz - sóhajtott mélyet Martin ahogy leparkoltunk.
- Az biztos hercegem, nézd! - És megmutattam a mobilt, a hegyek leárnyékolták a vételt, csak segélyhívás volt engedélyezve.
- Nos, nem fogunk legalább telefonon veszekedni.
- Megmondtad Kesslernek hova megyünk?
- Nem, csak annyit, hogy a hegyekbe. Ezzel meg nincs kisegítve, Spanyolország belseje végig hegyes régió.
- Dave most főhet a levében - tettem hozzá szomorkásan. Sajnáltam, hogy ilyenre kényszerültünk, bár szó mi szó, alig vártam már milyen is lesz ez a két nap Martinnal.

- Hát igen, főhet - sóhajtott Mart - De talán helyre rakja. Na, gyere, vegyük birtokba a házat - eresztett meg egy mosolyt, majd megvárta, hogy kiszállva a kocsiból elfogadjam felém nyújtott kezét, hogy ujjainkat összefűzve léphessünk be a mediterrán stílusú egyszintes házba.

A berendezés nemesen egyszerű volt a vidéki ranchok stílusában. Nemesen egyszerű, vagyis funkcionális és láthatóan nagyon drága. Annyira hasonlított egy régi haciendához, hogy minden pillanatban azt vártam, hogy Zorro lép be a verandáról kivont karddal a kezében.

De Zorró nem volt sehol, se éjfekete lova, csak Martin és én. Végre egy kis nyugalom. Halványan elmosolyodva léptünk ki a teraszra, ahonnan beláthattuk az egész völgyet és a környező falvakat, ahogy apró szentjánosbogarakként villogó lámpákkal hunyorogtak az éjszakában. Átöleltem Martint és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Gyönyörű itt! - súgtam mélyen beszippantva a balzsamos éjszakai levegőt, ami a virágok édes illatával volt terhes.

- Enjoy the silence!

Halkan felnevettem, majd Martra nézve magam felé fordítottam az arcát jobbommal, s megcirógattam. Éreztem a kezdődő borostát, de ez egyáltalán nem zavart, csak elmerültem a sötétben szinte feketének tűnő csillogó tekintetében.

Nem tudtam szólni, nem is akartam. Csak szeretni akartam a szőke hercegemet. Megérdemli. És próbáltam tudatomból elűzni a fekete-párducot, aki szüntelenül eszembe jutott. Martin hozzám hajolt és lágyan, érzékien megcsókolt. - Iszunk valamit édes? Vettem egy üveg Tequilát. Lazítsunk jó? Most azt teszünk, amit csak akarunk.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés