25.

Sela az idő előrehaladtával egyre jobban lett és végül elengedték az orvosi részlegről. Egykedvűen sétált be a szobájába. Most nem sikerült meghalnia. De a jövőben nem fog ellene küzdeni. Ha kell, meghal. Ha nem, akkor csak tovább várja a halált. Megállt az ablakban és onnan nézte a tájat. Közeledett a tavasz. Lerakta a követ az ablakpárkányra, és szomorúan nézte, ahogy erőteljesen, de mégis mintha fénytelenül derengene.

Arlyn ugyan hallotta, hogy kiengedték Sela-t, de nem ment be hozzá. Napokig heverte Dave büntetését, vagy inkább a haragjának következményeit, Sela miatt...

Zokszó nélkül tűrte, bár nem volt sok választása, de érezte, hogy szíve minden egyes átok után keményebbé vált. Most pedig feladata volt. Öltözködni kezdett. Egy rendtagot kellett megfigyelnie. Igyekezett mindent kizárni a fejéből, és csak a feladatára koncentrálni. Miután magára vette hosszú fekete szövetkabátját, kilépett a folyosóra.

Sela töretlenül nem figyelt a környezetére. Valamikor megtudta, hogy Arlyn küldetésen van. Az egyetlen ember, aki törődött vele, most elment. Bezárkózott a szobájába és csak az emlékeinek élt. Alig evett valamit, csak nyammogta az ételt. Napok alatt dobta le magáról azt a nagy nehezen felszedett egy-két kilót, ami még az orvosi kezelés alatt mászott rá. Mikor az emlékei erősebben tódultak fel benne, elsírta magát. Úgy érezte, hogy megőrült. Mikor néha magához tért, nem tudta, hogy milyen nap van, hány óra van, vagy mennyi idő telt az azóta a végzetes nap óta. Így várta vissza Arlynt.

A fekete hajú nő hosszú délutánnak nézett elébe. Észrevétlen követte a célszemélyt, minden mozdulatát feljegyezve magában, hogy majd beszámolhasson Dave-nek, hogy kivel, mikor és mit csinált. Elég sok feladata lehetett a férfinak, mert szinte folyamatosan mozgásban volt. Aztán a nő látta, hogy órák múlva visszatér a Roxfortba. A küldetése befejeződött. Visszahoppanált a kastélyhoz. Felpillantva Sela ablakába, látta, ahogy a nő ott ül, és őt figyeli. Elfordította a tekintetét. Érezte, ahogy állkapcsa megfeszült, de most nem törődött ezzel. Dave-nek kellett jelentést tennie.

A barna hajú nő látta társán, hogy valami megváltozott. Nem tudta, hogy mi, de rá fog nyíltan kérdezni.

Miután egy óra múlva, szerencsésen megúszva bármiféle átkot, visszatért a szobájába, komótosan levetkőzött, és a szoba közepén meztelenül állva gondolkodott egy darabig, nem törődve a testén látható kisebb-nagyobb foltokkal, majd bement a fürdőbe lezuhanyozni.

Sela érezte, hogy Arlyn távolságtartó lett vele. Kopogás nélkül lépett be a nő szobájába. Hallotta, ahogy zubog a víz. A fürdőbe is simán belépett.

A vizes hajú nő a párán keresztül észrevette, de azon kívül, hogy ránézett nem reagált. Visszafordult a zuhanyrózsa felé, hogy lemossa a habot a testéről.

- Nézz rám! - csattant fel Sela - Miért fordulsz el tőlem?!

Arlyn kimosta a hajából a sampont, majd lassan kinyúlt, és elzárta a csapot. Kimérten megfordult, és kilépve a kabinból ránézett. Meztelen sebes testén pár újabb heg is éktelenkedett. A vízcseppek lassan futottak le a bőrén.

Sela megragadta a karját és maga felé rántotta - Miért nem beszélsz velem?! - kérdezte a szemébe nézve - Mit vétettem ellened?! Mivel érdemeltem ki, hogy kutyához se méltó bánásmódban részesíts, Arlyn?! – üvöltötte.

- Oh, most már érdekel - jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában, és egyetlen határozott mozdulattal elrántotta a karját.

- Ne csináld ezt! – sziszegte.

- Miért? Mit csinálsz? Megint eláztatod a szobám a véreddel? - nyúlt a törölközőjéért.

- Ha ennyire szeretnéd. Vagy talán ott a probléma, hogy beszennyeztem a szobádat? Én kérek elnézést.

- Ez egyáltalán nem a szobáról szól, te is tudod - vetette oda, miközben törülközni kezdett.

- Akkor miről Arlyn? Meséld el.

- Arról, hogy megbántottál. Arról, hogy összetörtél! - emelte meg a végén kicsit a hangját.

- Megbántottalak? Azért mert elegem lett ebből az egészből? Mert meg akartam halni? Az én döntésem volt és a mai napig az, Arlyn!

- Igen, de közben nem gondoltál arra, aki törődött veled, aki számított rád, aki kötődött hozzád, aki... - kiabálta, majd hirtelen elakadt.

- Aki mit?

Arlyn elfordult és szinte suttogva válaszolt: - ... aki szeretett...

Sela szemöldöke felszaladt - Vigyázz a szádra Arlyn. A végén még a gyilkosod leszek.

Arlyn keserűen felkacagott. - Inkább te, mint bárki más - támaszkodott két kezével a mosdókagylónak, még mindig háttal Sela-nak.

- Ismerős mondat - húzta el a száját, de tartotta magát. Nem mutatta, de Arlyn elevenébe talált ezzel a megjegyzéssel.

- Sajnálom, ha felkavarlak, sajnálom, ha fájdalmat okozok, sajnálom, ha terhellek, sajnálom, hogy itt vagyok egyáltalán, sajnálom, hogy megszerettelek, mert csak elgyengít! - hadarta összeszorított szemekkel.

- Akkor most kezdjem én? Sajnálom, hogy nem érted meg, hogy miért akarok meghalni! Sajnálom, hogy megismertem egyáltalán Martint, vagy, hogy akkor megmentettem az életét! Gyűlölöm őt, amiért nem volt képes gyűlölni engem! Sajnálom, hogy Dave átvette az uralmat, hogy ezt kell kiállnunk! Sajnálom, hogy megismertelek, mert csak fájdalmat okozok neked! De a legjobban azt sajnálom, hogy halálfaló lettem.

- Akkor ez is közös vonás - mosolyodott el halványan, s a tükörből a nőre pillantott.

- Meddig akarsz velem így bánni? Most mondd meg, mert akkor inkább elmegyek, és az sem érdekel, ha Dave egy falkányi gyilkost küld utánam. Nem fogok ellenkezni.

- Nem akarom, hogy elmenj, nem akarom, hogy egyedül hagyj, de legfőképp nem akarom, hogy megöld magad - sóhajtotta.

- Hát nem érted? A saját életed veszélyezteted. Ha Dave megtudja... lehet, hogy veled is nekem kell akkor végeznem, mint... - elakadt - Nem bírnám ki. Még egyszer nem. Elsőre is sok volt.

- Szerinted min dolgozom épp? Vissza kell nyernem a régi önmagamat. Nem fogja megtudni. Nem engedem - rázta meg a fejét.

Sela elfordult a nőtől, hogy ne lássa ezüstösen megcsillanó könnyeit - Én már nem vagyok idevaló Arlyn... – mondta halkan.

- Tudom.

Sela csak bólintott, de még mindig nem fordult meg. A kérdés ott égett benne: mi lesz most vele?

- Valamit kitalálunk - ölelte át hátulról a nőt Arlyn.

- Nem Arlyn, ezt már mindenki tudja. Nézz csak rám: ez nem én vagyok! Ez egy sovány, gyenge nő. De nem én!

- Nem adhatod fel. Át kell lendülnünk ezen az érzelmi válságon.

- De csak állandóan az jár a fejemben, hogy megöltem őt! Hogy voltam erre képes?! Pedig szeretem még most is! És megöltem őt!

- Nem volt más választásod.

- Sosem bocsátom meg magamnak, és ő sem fogja. Mi vár rám a halál után Arlyn? Egy áruló gyilkosra és az öngyilkosságot megkísérlő halálfalóra?

- Nem tudom, Sela. Nem tudom. De attól nem lesz jobb, ha ezzel kínzod magad – fúrta fejét a barna tincsek közé.

- Mit csináljak Arlyn? Menjek gyilkolni?!

- Szerinted az segítene?

- Nem.

- Akkor maradj velem.

Sela csak némán bólintott és nyelte tovább a könnyeit.

Arlyn kézen fogta, és lassan kivezette a fürdőből. Egyáltalán nem feszélyezte, hogy még mindig meztelen. Csak az ágyhoz vezette a nőt, és lefeküdt vele szemben. Hosszú perceken keresztül csak nézte és simogatta az arcát.

Sela csak zokogott. De valamiért érezte, hogy most utoljára. El kell engednie a férfi, hogy tovább tudjon élni. Ha valóban igaz az, amit a kőről feltételez, úgy tovább kell élnie, hogy Martin emléke ne vesszen el. Hogy a halála ne legyen hiábavaló. Újra meg kell találnia önmagát, de már sosem lesz teljesen a régi.

Arlyn hosszú-hosszú órákig csak ölelte magához a nőt, hogy érezze: ő vele van.

Dave egy újságot olvasva ült egy kávézóban. Az a tudat, hogy Ő a Sötét Oldal vezetője és nyugodt szívvel beülhet egy tömött kávézóba, eleve, hogy sétálhat a világban, mosolygásra késztette. A kávéját kortyolgatva és újságot olvasva ártalmatlannak festett. Pedig céllal jött ide. Kiszemeltjei nem is olyan messze ültek tőle.

Három fiatal ült tőle pár asztalnyira. Egy göndör barna hajú lány, aki aggódva ráncolta szépívű szemöldökét, egy vörös félhosszú hajú fiatal szeplős fiú, aki egyik kezét a lányén nyugtatta az asztalon, hogy megpróbálja megnyugtatni, és kócos fekete hajú barátjuk, aki háttal ült Dave-nek, de pontosan tudta, hogy ki az. "A kiválasztott..." - jegyezte meg magában gúnyosan, de arcán egy izom sem rándult.

Figyelte minden szavukat, amit tisztán hallott, hisz egész közel ült hozzájuk, mégis beleveszett a tömegbe. Ha akarta, akkor nem volt feltűnő jelenség.

- De Harry, mi lesz a diákokkal, ha McGalagony professzor be fogja zárni év eleje előtt? - kérdezte szinte kétségbeesetten a lány.

- Hermione, még egyáltalán nem biztos, hogy be fogják zárni a Roxfortot, hányszor mondjam el? Minden a Sötét Oldal mozgásától függ. Nekünk amúgy is más feladatunk van. Sokkal fontosabb.

- Már terved is van? - kérdezte Ron, közelebb hajolva barátjához.

- Meg kell keresnünk a hiányzó darabokat. Aggaszt ez a hír a gringottsos támadásról. Nem lehet, hogy ott is volt egy? - nézett barátaira kérdőn.

- Szerinted azt Voldemorton kívül bárki el tudná pusztítani? Dumbledore-nak is meggyűlt vele a baja.

- Ha valaki tényleg képes rá, akkor lehet, hogy nagy bajban vagyunk. Nem tudhatjuk mit akarhat, hogy ártó vagy jó-e a szándéka azzal, hogy lepusztítja őket.

- Jó? Ami kiszivárgott a Rendből, az semmi jóval nem kecsegtet Harry. Azt kell, hogy mondjam, hogy Voldemort ideje leáldozni látszik. Legalább is valaki ezt suttogja.

- Fölé akarna kerekedni? - ráncolta össze a szemöldökét Harry.

- Elképzelhető - bólintott Hermione, s tekintete egy pillanatra elrévedt. Észre se vette, hogy pont Dave irányába, aki ezúttal egy sima fehér pólót és egy koptatott farmert viselt, s épp lapozott egyet az újságjában, mintha mit sem hallana.

A lány mit sem sejtve siklatta tovább a tekintetét, majd újra a fiúkra figyelt. - És akkor mit csinálunk? Megpróbáljuk megelőzni? - kérdezte Ron, miközben észrevétlen és kicsit aggodalmasan megszorította Hermione kezét.

- Ha még Voldemortnál is hatalmasabb, akkor nem tudom, hogy erre képesek leszünk-e, hogy kitart-e a szerencsénk - vonta meg a vállát Harry, majd suttogóra vette a hangját - Mindenesetre van egy halvány sejtésem a következő helyszínről.

- Mire tippelsz? - kérdezte szinte tátogva barátja.

Dave érdeklődése is fokozódott, noha ezt egyáltalán nem mutatta.

- Sikerült belopódznom az igazgatói irodába a köpeny alatt és Dumbledore festménye segített kicsit - hajolt közelebb hozzájuk még jobban.

- Mit mondott? - szólalt meg Hermione is fojtott hangon.

- Egy emlék maradt, amit nem tudott megmutatni a halála miatt. Voldemort nem mindig volt olyan érzéketlen, mint azt hittük - fintorodott el.

- Ezt hogy érted? - kérdezte elképedve Ron.

- Úgy, hogy Dumbledore megmutatta, hogy... gyereke született. Legalábbis egy csecsemőt, meg az anyját láttam egy nagy házban. Biztos valami aranyvérű család tagja volt a nő - fintorgott továbbra is.

- Micsoda?! - horkantott fel Ron. Majdnem felnevetett - Tudjukki szerelmes volt?! - halkította le a hangját, miután Hermione lepisszegte és próbálta elhallgattatni.

- Nem kellett feltétlen szerelmesnek lennie a nőbe - vonta meg a vállát - Lehet, hogy csak használta. Nem lepődnék meg.

- De akkor is - grimaszolt Ron. beleborzongott a gondolatba, ahogy képzeletében kezdett kirajzolódni az a bizonyos foganatos éjszaka.

- Én inkább bele se gondolok - találta ki barátja gondolatait - A lényeg a lényeg- hajolt újra közelebb -... ha megtudjuk, hogy ki lehetett a nő, és hogy a lánya életben van-e, akkor az is kiderülhet, hogy hol élnek, és talán az a hely is rejthet egyet azok közül, amiket keresünk.

- És egyedül akarod lerohanni őket? - kérdezte Hermione.

- Egyelőre még nem tudom. Előbb ki kéne deríteni, hogy kik azok. Csak annyit láttam, hogy egy fekete hajú és elég csinos nő tartotta a gyereket. Azt se tudom, hogy fiú-e vagy lány volt-e a pólyában. Csak a díszes kertet láttam, meg ahogy Voldemort árnyéka rájuk vetült - vonta meg újra a vállát - Egyelőre fogalmam sincs, hol lehet az a hely.

Dave továbbra is az újságnak szentelte a figyelmét, de a hírek keményen hatottak rá. Ez a lehetőség meg se fordult a fejében. Tovább figyelt. Meg kell találnia a lányt, és el kell pusztítania... vagy esetleg ő is bevethetné Voldemort módszerét?

- Akkor ennek utána kell néznünk - biccentett Hermione - Gyertek, menjünk. Túl sokat időztünk itt. Hamarosan vissza kell mennünk.

- Jól van - állt fel Ron.

Harry követte példáját, de mikor Dave mellett ment el, érthetetlen okokból megfájdult a sebhelye, és Voldemort felszisszenését hallotta a fejében.

- Mi az? - kérdezte aggódva Hermione.

- Semmi - dörzsölte meg a homlokát Harry, majd az éppen semleges arckifejezéssel lapozó Dave-re nézett még egyszer. A férfi észrevette ezt a kis incidenst, de úgy tett, mintha nagyon érdekelné a sportrovat. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, majd Harry érezte, hogy Hermione megragadja a csuklóját, s követte barátait.

Dave hallott már a Potter kölyök híres sebhelyéről. Szóval őt is megérzi? Pedig nem ő okozta a sebhelyet, nincs semmilyen kapcsolat közte és Harry közt. Megvárta, míg a kölykök eltűnnek az utcán, majd ő is felállt, fizetett és kilépett az ajtón, hogy eltűnjön az emberek közt, akik mit sem sejtettek arról, hogy ki is ő valójában.

*

A fokozódó helyzet miatt végül az igazgatótanács úgy döntött, hogy bezárják a Roxfortot, mert senki sem tudhatta, hogy mikor és hol történhetnek gyilkosságok, s nem akarták kockáztatni, hogy egy esetleges támadással az iskola ellen veszélyeztessék a diákokat. A másik kevésbé publikus indok pedig az volt, hogy a Főnix Rendjének számos tagja áttette székhelyét az iskolába, hogy ütőképesebb sereggé fejlesszék magukat a folyamatosan és szigorúan ellenőrzött új tagok áramlásával.

Feszült időket éltek. Ugyan történtek újabb gyilkosságok és rajtaütések, de alapjában véve mindkét oldal kivárt. Legalábbis a Világos oldal ezt tette, mivel nem igazán sikerült újabb információkat szerezniük az Új hatalomról és Voldemortról sem, aki teljesen felszívódott maréknyi híveivel. A Főnix Rendje tovább szervezte sorait, mint ahogy Dave is. Nem felejtette el amiket a kávéházban tudott meg, kutatni kezdett a maga módszereivel a gyermek és az anyja után, de egyelőre nem jutott előbbre az ügyben.

Lassan eltelt több mint két év jelentősebb akció nélkül, s míg Dave és csapata rohamosan fejlődött, Harry és barátai kerestek egy házat, amit elrejtettek Fidelius bűbájjal, s így nyugodtabban kereshették a hiányzó horcruxokat. A Mágiaügyi Minisztérium és a varázsvilág aggódva vette a fiú eltűnését, akiben még mindig bíztak.

Dave szövögette a terveit, hogy meggyengítse a Főnix Rendjének sorait. Kémei kevés, de hasznos információval szolgáltak. A férfi tudta, hogy így is sötétben tapogatózik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés