Arlyn a zöld fűben sétált a birtokon. Valahogy jobban szerette ezt a kastélyt a rendezett parkjával, bár hiányzott neki a vízesés, ahova annyit jártak Sela-val. De ez a rendezettség valahogy azt az érzést keltette benne, hogy könnyebben tud a gondolatai fölött is uralkodni, hogy megnyugtatja a frissen vágott gyep egységessége. Mostanában sokat sétált, ha az ideje engedte. A hangok többször rátörtek napközben, de sikerült visszafojtania őket több-kevesebb sikerrel, de az éjszakái gyakran voltak nyugtalanok az utóbbi időben. Újra a családjával álmodott, azzal a borzalmas éjszakával, a vérfarkasokkal... Dave seregében is találhatott belőlük bőven, s inkább próbálta őket el kerülni, de néha óhatatlanul összefutott velük. Mindenesetre Sela miután kicsit összeszedte magát, és kezdett jobban lenni, valóban hasznos erőnek bizonyult Dave számára, hiszen rengeteg állatot fordított az oldalukra képességével.

Sela az ablakában ült. Egyre ritkábban mozdult ki a kastélyból, állandóan a munkájára hivatkozva. De belül érezte, hogy teljesen más. Már nem hitt benne, már nem szerette, már nem érdekelte. Egyre inkább magába fordult. Sokat fogyott, mivel enni sem volt hajlandó. De nem érdekelte. Nem látta értelmét semminek, csak csinálta, amit rábíztak. Ez a jó halálfaló ismérve.

Arlyn aggódva és szomorúan nézett fel az ablakába, mikor megérezte, hogy újra ott van. Magának bevallhatta, hogy féltette Sela-t. Nagyon. Sehol sem találta benne régi önmagát, akivel olyan jól megértették és kiegészítették egymást. Fájt neki így látnia a nőt.

Elhatározta, hogy megpróbálja kicsit kizökkenteni ebből a hangulatából. Megszaporázva lépteit indult vissza a  kastélyba. Érezte, hogy figyeli őt míg el nem tűnt az épületben. Felsietett hozzá, majd kopogott az ajtaján s meg sem várva a választ benyitott.

Sela még mindig az ablakánál állt, de már az ajtó felé fordult. Már várta Arlynt, hisz tudta hozzá megy.

- Vedd a pálcád és öltözz fel - nézett a nőre közelebb lépve hozzá.

Sela arca picit elkomorult, ahogy belévágott egy emlék, de szó nélkül megtette, amit Arlyn kért.

- Gyere - karolt bele, és sietősen vezetni kezdte a birtok határa felé, hogy ott majd hoppanáljanak.

- Hova akarsz vinni? – kérdezte.

- Tetszeni fog - kacsintott rá elmosolyodva, s minden figyelmeztetés nélkül hoppanált is vele, hogy aztán egy fenyőkkel megtűzdelt hegyoldalban találják magukat.

- Hol vagyunk? - kérdezte Sela, miközben fázósan maga köré húzta a kabátját a sötét éjszakában.

- Valahol Európában - kuncogott fel Arlyn, majd pálcája fényénél felfele kezdett kapaszkodni a meredek hegyoldalon Sela kezét fogva - Kicsit elszámítottam magam a hoppanálásnál, de mindjárt ott leszünk - pillantott hátra, majd pár perces gyaloglás után megpillanthatták úti céljukat kilépve a fenyők takarásából. Az épület szinte észrevétlenül magasodott az éjszakában a sziklák előterében.

Sela némán nézett fel az épületre, majd követte Arlynt.

- Tudom, hogy mindig el akartál jönni egy csillagvizsgálóba. Tudom, hogy szereted a csillagászatot. Gondoltam, tetszeni fog a hely - lépett be vele az ajtón.

Sela csak hümmögött válaszul, de alaposan megfigyelte a helyet. A hatalmas kupola alatt minden aprónak tűnt és minden fehér volt. - Hogy jutottunk be? - kérdezte Sela.

- Tudod, a kapcsolataim elég kiterjedtek... - vonta meg a vállát - Előre lerendeztem, hogy ide jöhessünk. Kérlek, érezd otthon magad - intett szélesen kitárva karjait, s felnézett a hatalmas kupola alatti távcsőre - Ha segítség kell, a vezérlőteremben megtalálod az egyik ismerősömet, aki itt dolgozik.

- Köszönöm - mondta Sela, majd közelebb lépett a távcsőhöz.

Arlyn a félhomályba visszahúzódva s összekulcsolva kezeit egy halvány mosollyal figyelte a nőt.

Sela a távcső mentén kinézett az égre. Az ég felhőtlen egy kis szeletje látszódott csupán. Visszalépett a távcsőhöz, majd belenézett. Nagy kapacitású számítógépek zúgtak, amik feldolgozták a beérkezett adatokat, és koordinálták a távcsövet.

Arlyn reménykedett benne, hogy ez a kis kiruccanás valamivel jobb kedvre fogja deríteni társát.

Sela csak tanulmányozta az eget. Tudta, hogy ideje lenne lezárnia magában a múltat, de azt is, hogy sosem fog ez a seb begyógyulni a lelkén igazán. Sajnos ahhoz túl erős, hogy beleőrüljön. Pedig úgy sokkal könnyebb lenne.

A fekete hajú nő halkan mögé lépett, és kifésülte a barna tincseket Sela arcából és nyakából, hogy ne zavarják az ég kémlelésében, majd kezeit finoman a vállaira tette beszívva a nő ismerős illatát.

Sela hátranézett Arlynra - Megnézed?

- Meg - nyomott egy puszit a nő arcára, majd a távcsőhöz hajolt, s belenézett. Ugyan neki nem mondtak sokat a csillagok állásai, de így is lenyűgözte a látvány. Szerette az eget kémlelni. A nagy teljesítményű távcső különféle galaxisokat is megmutatott, melyek mindenféle színben pompáztak.

- Ha meghalunk vajon az Univerzumon átutazva jutunk el a semmibe? - kérdezte halkan Sela.

- Fogalmam sincs - suttogta a választ teljesen elvarázsolódva Arlyn - De én úgy hiszem, hogy a halál után nem szűnünk meg létezni, csak egy másik közegbe kerülünk, ahol valaki talán eldönti az asztrális síkon, hogy érdemesek vagyunk-e újjászületni, és ha igen, akkor kinek a testében és hová.

- És előre elrendeltetett a sorsunk? Talán az előző életünk kihat a következőre?

- Nem feltétlen van elrendelve a sorsunk - élesített a lencsén -, véleményem szerint valamennyire befolyásolhatjuk az életünket a döntéseinkkel, s ha létezik következő élet, akkor annak függvényében változhat, hogy milyen döntéseket hoztunk korábban. De lehetséges, hogy a döntéseink egyáltalán nem számítanak, csak az érzéseink - egyenesedett fel s Sela-ra nézett.

- Akármi is számít, ha befolyásolja az előző életünk a következő, mi nagy bajban vagyunk Arlyn - mosolyodott el keserűen.

- Szeretném hinni, hogy nem - lépett oda és csúsztatta kezeit gyengéden a nő derekára.

- Én is - nézett félre a nő.

- Sela... - fogta a kezeibe az arcát - Kérlek... nem, nem is kérlek, könyörgöm, ne csináld ezt velem! Mondd miben segíthetek! Mert segíteni akarok. Fáj így látnom téged több mint két éve! - fakadt ki kétségbeesetten csillogó mélykék szemeivel, melyek most feketének látszottak a sötétben.

- Arlyn, én... - kezdte de elcsuklott a hangja - annyira egyedül érzem magam - suttogta - Állandóan attól rettegek, hogy arra ébredek, hogy valaki az ágyam fölött áll és meg akar ölni. És senki nincs mellettem, hogy megvédjen.

- De én itt vagyok neked, drága! Hát nem vetted észre? - remegtek meg ujjai a nő arcán, ahogy átsuhant a testén a fájdalom. Hát mindent hiába tett? Észre se vette?

- De. És azt is, hogy állandóan csak fájdalmat okozok neked - nézett le a padlóra.

- Tudod mivel tudnál boldoggá tenni, igaz? - emelte meg finoman az állát, hogy találkozzon a tekintetük.

Sela szemei összeszűkültek kicsit, ahogy megpróbált a mondat mögé látni.

Arlyn röviden felnevetett. Hangja visszhangot vert a kupola alatt. - Nem drágám, ezúttal nem a szexre gondoltam - nézett újra a szemébe - Azzal, hogy megpróbálsz kimászni a gödörből, hogy a rezignáltságon kívül mást is láthassak rajtad, hogy ne legyél olyan mint egy zombi. Tudom, hogy nem egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy vagy olyan erős, hogy visszakaphassak egy kis rész a régi önmagadból.

- Kis részt? - kérdezett vissza.

- Igen - bólintott - Mert tudom, hogy már nem leszel soha ugyanolyan, ezt megértem és elfogadom, de szeretnélek végre visszakapni - nézett rá komolyan - Ezt a beszélgetést már korábban meg kellett volna ejteni.

Sela nem mondott semmit, csupán bólintott.

- Megpróbálod? - kérdezte Arlyn halkan, finoman megcirógatva hüvelykujjaival a nő két kézfejét, amiket kezeiben fogott.

- Meg - mondta halkan.

Arlyn halványan elmosolyodott, de nem merte átölelni a nőt örömében, inkább csak megszorította a kezeit, majd a távcső felé fordult - Nah, hogy tetszik a hely?

- Nagyon szép. Lenyűgöző - nézett körbe társa.

- Örülök neki. Tényleg - mosolygott rá még egyszer, majd elengedte a kezeit - Nézelődj kedvedre, én addig megkeresem a vezérlőben a kapcsolatomat.

- Jól van - biccentett Sela. Megvárta, míg Arlyn eltűnik a másik ajtó mögött, és akkor előhúzta a kis követ. Tudta, hogy Arlyn nem kedveli a követ. Mintha féltékeny lenne rá. De lehet, hogy már képzelődik.

A fekete hajú nő elnehezedő szívvel sietett fel a lépcsőn a félhomályos vezérlőbe. Ahogy belépett, körbenézett, de nem látott senkit. Odalépett a nagy üvegablakhoz, és lenézett a távcsőnél álló Sela-ra, ahogy a kezében kékesen derengő apró kis pontot nézte. Tudta jól, hogy mi az...

- Nos? - hallott maga mögül egy túlontúl ismerős mély hangot. Szíve nagyot dobbant, majd lehunyta szemeit mielőtt újra kinyitva válaszolt volna.

- Úgy tűnik rendben lesz - nyomott el egy sóhajt.

- Ajánlom is. Így nincs hasznomra. Szép alakítás volt Arlyn. Ez a "nekem fontos vagy szöveg..." komolyan, majdnem meghatódtam.

A nő összeszorította a száját és megmarkolta saját karjait. Érezte, ahogy pár hajtincsét hátrafésüli a nyakából.

- Lehet, hogy téged kéne a Főnix Rendjébe küldenem, és nem őt? - suttogta bele a fülébe.

- Neki mindig jobban ment a beépülés, ezt el kell ismernem. Nekem kockázatos, mert nem tudom, mikor törhet rám az őrület - fordította el finoman a fejét Dave-től még mindig saját karjaiba kapaszkodva.

- Ugyan Arlyn. Te vagy a jobb kettőtök közül. Ha Sela-nak nem lenne ez a képessége, már rég megöltem volna. Amint felesleges lesz a számomra, meg is fogom. Nézz rá - nyúlt a nő álla alá és Sela felé fordította a fejét - Mit látsz? Ez neked az erős halálfaló? Egykor lehet, hogy az volt. De már rég nem az. Elgyengült.

- Csak idő kell neki. Összeszedi magát - nézett le rá szomorkásan csillogó szemmel.

- Nem, Arlyn. Sosem lesz olyan, mint régen volt - Dave előhúzta a pálcáját és Sela-ra szegezte - Akár most is megölhetném.

Arlyn összeráncolva szemöldökét fordította Dave felé a fejét, majd egész teste követte a mozdulatot, s jobbját Dave előre szegezett baljára tette. - De nem fogod megölni, igaz? - csúsztatta szabad kezét a férfi elegáns fekete bőrkabátjába bújtatott vállára.

- Szerinted? - eresztett meg egy gonosz mosolyt.

- Kérlek ne - súgta - Szükséged van rá. Te is tudod, hogy ő a legalkalmasabb a beépülésre - simult finoman hozzá, hűvös ujjaival még mindig finoman fogva Dave kezét.

- Nem nekem van szükségem rá Arlyn. Hanem neked.

A nő szólni akart, de inkább becsukta a szemét, és oldalra fordította a fejét elengedve Dave kezét, s ujjaival a kabát hajtókáját birizgálva.

- Tudod, miért van szükségem rá? - kérdezte a férfi mellkasát bámulva lehajtott fejjel.

- Mert szereted őt? - kérdezte gúnyosan és undorodva.

- Nem, nem azért - pillantott fel rá, majd újra a férfi nyakában lógó vékony aranyláncra esett a pillantása - Azt úgyis éreznéd, ha szerelemmel szeretném. Igen, vonzódom hozzá, ez igaz. De igazából azért van szükségem rá, mert ő tud egyedül olyan dolgokat rólam, amiket senki mással nem osztottam meg, és aminek a tudatában segít nekem normálisnak és hasznosnak maradni.

- Szóval csak kihasználod őt? Engem akarsz átvágni Arlyn?

- Nem akarlak átvágni. Nem is tudnálak - nézett komolyan a szemeibe, de Dave nem láthatott túl az íriszein - Mondtam, hogy vonzódom hozzá és igen, valahol ki is használom a helyzet adta lehetőségeket.

- Vagyis ne öljem meg a kis játékszered?

- Ne, ha kérhetem - hunyta félig le a szemeit egy csábos pillantást vetve rá, miközben közelebb simulva ujjai eltűntek a kabát alatt.

- Most nem vagyok játékos kedvemben Arlyn! - csattant fel Dave és a hangját visszhangként verték vissza a homorú falak. Sela felkapta a fejét.

A nő elkomolyodva, lassan húzta vissza a kezeit és lépett hátrébb egyet szótlanul nézve a férfira.

Sela figyelte a párost. Szóval megint valami készül a háta mögött. Szóval Arlyn csak Dave megbízására hozta el ide, mert a férfinek szüksége van rá. Hol érdekli ő Arlynt! Fellángolt benne a düh, és kicsörtetett az épületből.

- A francba! - szisszent fel Arlyn, mikor meghallotta lent az ajtó csapódását. Tudta, hogy Sela elment. Méghozzá dühösen.

A csontjaiban kezdte érezni a fenyegetést, amik észrevétlen de ellenállhatatlanul kezdtek Dave tagjaiba költözni. De Dave végül csak a nőre nézett és kéjes vigyor terült szét az arcán, majd megfordult, hogy elmenjen.

Arlyn meglepődött. Nem kapna kínzást a hibáért - amit persze nem is ő követett el, hanem Dave, aki leleplezte magukat, de úgyis rá fogta volna - ?

A nő amint egyedül maradt és nem érzékelte többé Dave jelenlétét, elkezdett rohanni lefele, hogy utolérje Sela-t. Elmotyogott pár bűbájt, amik észrevétlen vezetni kezdték őt a megfelelő irányba.

Sela épp az erdőben csörtetett. Komolyan fontolgatta, hogy megszökik, ami felért volna egy öngyilkossággal, de már nem érdekelte.

- Sela! - kiáltott utána a másik nő, mikor már csak pár méterre volt tőle.

- Várj, kérlek!

Sela azonban nem állt meg és nem is mondott semmit.

- Hé! Várj már! Megmagyarázom! - ragadta meg a karját.

- Nem Arlyn! Elég volt. Menj vissza hozzá és hagyj engem békén.

- De kérlek! Az egész a túlélésünk miatt van! Muszáj vagyok taktikázni! - szorította meg kétségbeesetten a csuklóját.

- Valóban? Ugyan Arlyn! Mit is mondtál nekem, mikor még Martin élt? Már nincs szükségem rád, mert van egy normális ember, aki ráadásul férfi is? Te vagy a szeretője. És? Jól ki tud tölteni? Hm? - Sela minden egyes mondata keményen csattant a hideg levegőben.

- Igazságtalan vagy velem - remegett meg a szája.

- Nem. Csak úgy reagálom le a dolgokat, ahogy te tetted velem. De tudod, hogy mi a különbség? Én szeretem Martint és ő szeretett engem. Dave nem tud így érezni. Csak sajnálni tudlak.

- És szerinted ez nekem nem fáj?! - kiáltott fel türelmét vesztve - Szerinted nem fáj kibaszottul, hogy csak használnak?! Hogy el kell viselnem tőle mindent, mondom: MINDENT, a túlélés érdekében?! Hogy rettegek szeretni, nehogy rámenjen az életem, mint ahogy neked is majdnem?! Szerinted nem fáj, hogy te is csak sajnálni tudsz? Hogy olyan kibaszottul egyedül vagyok én is?? - kiabálta, miközben dühös könnyei is folyni kezdtek, de idegesen törölgetni kezdte őket elengedve Sela kezét.

- Te választottad ezt az utat Arlyn. Nekem elegem van belőle.

- Mit akarsz tenni? - szipogta félig elfordulva.

- Elmegyek. Boldog lehetsz. Nem a szobádban döglök meg. Ki tudja? Talán neked kell megölnöd árulásért.

- Ne tedd ezt, kérlek! - kapta felé a fejét - Ne tedd ezt velem! - jelentek meg újabb könnyek a szemeiben, s potyogtak le a harasztokra.

- Mert annyira számít, mi? - vetette oda a kérdését - Inkább menj vissza Dave-hez és henteregj vele egy jót. Amíg teheted. Mert rátok uszítom a Rendet Arlyn.

- Tényleg képes lennél rá? A halálba küldeni engem is? - suttogta erőtlenül és végtelenül szomorúan.

- Dave elvette tőlem azt, ami a számomra legértékesebb volt a Földön. Kétszer is. Nos, én elveszem az életét. És a tiédet is, ha kell.

- Te nem lehetsz az a nő, akit még mindezek ellenére is szeretek - nyögte.

- Mondtam, hogy ne szeress.. Mert én fogom elhozni a halálod.

- Szerinted a két év alatt mit próbáltam meg elnyomni több-kevesebb ideiglenes sikerrel? Minden energiámmal azon voltam, hogy mindezt elrejtsem Dave elől. Ő úgy tudja, hogy csak használlak. Valószínűleg ezt mondaná, vagy mondta is neked - vonta meg a vállát - De jobb, ha tudod, hogy ez nem igaz. Tudod nagyon jól, hogy nem csak azért van rád szükségem, mert szeretlek, hanem a múltam miatt is... - szorította össze a száját, s lehajtotta a fejét - Kérlek, ne menj el.

- Minek menjek vissza? Menteni az életem? Hogy segítsek Dave-nek? Nem. Így is meg akar ölni. Azt hiszed, hogy nem tudom?

- Miattam? - suttogta alig hallhatón - Nem akarok teljesen megőrülni, Sela. Nem akarok a hangok rabja lenni... Fel tudod fogni, hogy ez nekem mennyire frusztráló érzés? Hogy mennyire tudnak fájni, mikor az agyamba vájnak? És hiába az a borzalmas lötty, vagy bármiféle varázslat, eddig egyedül csak te melletted voltam képes annyira lenyugodni, hogy hasson az az átkozott cucc.

- Remek - grimaszolt a nő - Van értelme az életemnek.

- Ha ez sem hat meg... hát jó. Akkor feláldozom az ép eszemet az önzőséged oltárán. Azt hittem, hogy legalább egy kicsit is számítottam neked valaha is, de úgy tűnik megint nagyot tévedtem. Vicces, hogy pont ezt akartam elkerülni. Sajnálom, hogy függök tőled, hogy egyáltalán bárkitől függök, és megnehezítem az életed. Menj csak, úgysem volt nagyobb vágyam, mint hogy elmebetegként teljesen leépülve haljak meg Dave által. Vagy talán Dave egyáltalán nem is pazarolná rám az idejét, megalázóan egy taknyossal ölet majd meg - fordult el - Igazán szép halál - törölt le egy újabb keserű könnyet az arcáról, és lelkiekben ténylegesen készíteni kezdte magát a halálára, noha eddig is tudta, hogy bármikor bekövetkezhet. De Sela "árulása" sokkal fájdalmasabb szemszögbe helyezte az egészet.

- Dave nem mondta neked, hogy milyen feltételek mellett kellett kivégeznem Martot? - kérdezett utána a nő.

- Hogy...ha nem teszed... akkor lassan fog megölni engem és gondolom te is meghaltál volna.

- Nem, én nem haltam volna meg. Csak végignézette volna velem, ahogy megkínoz. Vagy, ha lelépek, akkor azzal a tudattal tettem volna meg, hogy tudom, hogy te meghalsz. Azt is, hogy hogyan. Megmentettelek és önmagam egy emberi részét pusztítottam el. Talán az utolsó darabkáját. És ezek után megvádolsz azzal, hogy önző vagyok?

- Azt hiszem, valahol mindketten önzőek vagyunk, noha már nem egyszer megmentettük egymás életét - fordult vissza sóhajtva és halványan elmosolyodva.

Sela csak biccentett.

- Sajnálom - nézett őszintén a szemébe.

- Most már úgyis mindegy - mondta Sela, de nem várt választ. Visszahoppanált a birtokra.

Arlyn nagyot sóhajtva rogyott le egy percre egy kidőlt farönkre. Ez nehéz menet volt. Dave örülhet, hogy erőszak nélkül sikerült rávennie, hogy egyelőre maradjon. Nem akart Sela gyilkosává válni, és azt se akarta, hogy Dave megölje. Tényleg szerelemből tette volna mindezt, vagy csak védelmezni akarta az egyetlen embert, akibe kapaszkodhatott? Arcát kezeibe temetve próbált lenyugodni, s visszanyomni a hangokat, melyek máris duruzsolni kezdtek lefáradt agyában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés