28.

Sela a Tiltott rengeteg szélén állva gyakorolta a Főnix Rendjében tanult varázslatokat. Itt szabadon lődözgethetett a környezetre.

Remus az egyik rendtaggal beszélgetett az iskola kapujánál kicsit összébb húzva magán kabátját a hűvös idő miatt, majd mikor elköszönt az elsiető férfitól, tekintete a gyakorló nőre esett. Tanakodott magában, hogy oda menjen-e. Mióta lefeküdtek, nem volt alkalmuk beszélni. Pedig tudni szerette volna, hogy ez most mi köztük, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt-e, vagy micsoda. Végül úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, odamegy.

- Segíthetek?

A nő hirtelen fordult meg és védekezőn tartotta fel a pálcáját, de mikor látta, hogy ki az leengedte - Az áldozatom akarsz lenni? - kérdezte semleges hangszínnel.

- Nem éppen - vonta meg a vállát kicsit a férfi - Látom egyedül vagy. Akarsz gyakorolni?

- Próbálkozom - biccentette - De jól jön a segítség.

- Akkor hajrá! Ahogy elnéztem, az új átkokat gyakorlod - húzta elő a pálcáját és támadóállásba állt.

- Bizony - felelte, majd mozdult is, hogy megátkozza a férfit.

Lupin könnyedén kivédte - Közben beszélhetnénk?

- Nem akadály - koncentrált újra az átok erősségére és újra támadott.

A férfi ellépett előle és már küldte is a válaszát - Tudni szeretném, hogy ez most mi vagy mi volt közöttünk.

- Egyből a lényegre? Milyen nyílt vagy - küldött egy másfajta átkot a férfire, hogy elterelje a figyelmét, majd újra megátkozta. Lupin elhajolt előle gyors reflexeinek köszönhetően, majd egy pajzzsal kivédte a második átkot is. - Jobb lenne, ha kerülgetném a forró kását?

- Nem, úgyis tudom, hogy miért jöttél. Te mit akarsz?

- A döntés rajtad áll. Én szeretném, ha ez nem egyszeri alkalom lett volna - hárított egy újabb átkot, majd választ is küldött. Sela könnyedén kivédte. Még mindig nagyon gyors volt - Egyszer elvesztettem valakit, aki nagyon fontos volt nekem. Miattam halt meg. És ez újra könnyen előfordulhat. Vállalnád a kockázatott?

- Én is elvesztettem valakit, aki fontos volt számomra. Mégis úgy vagyok vele, hogy túl rövid az élet, főleg ilyen körülmények között, hogy megtagadjuk azt a jót, ami megadathat nekünk - gurult arrébb egy átok elől, majd rögtön fel is pattant.

- Filozofikus gondolkodás.

- Mondhatjuk annak is. Talán ellenedre van? Azt is megértem.

- Azért, mert többet rejtesz el, mások elől, mint az átlagember? - kérdezte, de nem figyelt eléggé a felé repülő átokra. Későn ugrott el előle, ami így felsebezte a vállát és rosszul érkezett a földre. - Aúúúúúú – nyögte.

A férfi odasietett - Jól vagy? Nem tört el semmid? Mutasd!

- Egyben vagyok - mondta, majd felült - Azért, mert nő vagyok, még nem vagyok üvegből - mosolyodott el, de a vállán csúnya vérző seb tátongott.

- Jobb lesz, ha Madame Pomfrey megnéz a gyengélkedőn.

- Csak forraszd össze – legyintett.

- Hát jó - válaszolta nem túl sok meggyőződéssel, de megtette, amire kérte. Mikor megvolt Sela helyreroppantotta a vállát, majd Remusra nézett - Minden női rendtaggal ilyen segítőkész vagy?

A férfi mosolyogva hümmögött - Nem egészen. Pontosabban ennyire talán nem. De talán őket kéne megkérdezned.

- Majd egyszer - mosolyodott el és felállt.

A férfi követte példáját. - Nos? Hagyjuk, hogy a dolgok történjenek maguktól?

- Én ennek a híve vagyok és ez a legegyszerűbb is, nem?

- Igaz - biccentett mosolyogva - Gyere, menjünk be, kezd hideg lenni. Nemsokára vacsora.

A nő biccentett, majd elrakta a pálcáját és megindult a kastély felé.

Arlyn dühe egyre inkább fokozódott, mikor berontott a szobájába. Csuklóból küldött egy átkot a pálcájából, mire egy kínai váza millió darabra robbant. Agyában megint az zakatolt, hogy Sela hogy hagyhatta, hogy hozzáérjen egy OLYAN!

- Egy rühes büdös VÉRFARKAS!!! - sikoltotta dühösen. A hangok a fejében arra buzdították, hogy törjön-zúzzon, és most hallgatott rájuk. Hamarosan kezdett a szobája egy csatatérré válni, ahogy az üvegek kitörtek a kereteikből, és mindenhol tollpihék és bútorok romjai szóródtak szét.

- HOGY ENGEDHETTE???!!! - üvöltötte oldalra kapva a fejét. Fájdalmasan lüktetett az agya. Megpróbált elvergődni a szekrényéhez, amiben a kék bájitalát tartotta, de ahogy a sérült bútordarabot kinyitotta, látta, hogy az üveg is darabokra tört, a bájital pedig lefolyva a földre gyorsan párolgott. De már ez se érdekelte. Csak a dühe hajtotta, az késztette még nagyobb pusztításra. Ölni akart!

Dave hangtalanul lépett be a szobába. Elmosolyodott a pusztítást látván.

- Lám, lám, lám. Hát látod, hogy Sela mire nem képes?

Arlyn sziszegve pördült meg és azzal a lendülettel már félúton is volt egy kaszaboló átok Dave felé. A férfi lazán kivédte. Nem rontott a nőnek, amiért megátkozta.

- Egy valamit elfelejtesz. Sela nem engedte. Akarta.              

- NEM! - sikoltotta és újabb átkokat küldött a férfira, amik füstölgő lyukakat égettek a falakba. Most már a vakolat pora is a levegőben érződött.

 - Rá lenne szükséged? Én kétlem Arlyn. Te is tudod, hogy te vagy a jobb halálfaló. Sela túl gyenge. A képességeid is jobbak. Tudod, hogy mire vihetnéd nélküle? Csak teher a számodra - mondta, miután újból kivédte az átkot.

 - NEM! Nem húzol bele a csőbe! - ordította a férfi képébe pár méterre állva tőle a szoba romos közepén.

- Arlyn, tudom, hogy te is érzed. Igazam van.              

- Nemigaznemigaznemigaz! - rogyott le a romok között a földre, összekócolódott fekete haja az arcába hullt és eltakarta a könnyeit, de teste rázkódása elárulta.

- De igen - súgta a férfi, miközben leguggolt Arlyn mellé - Sela csak fájdalmat okoz neked. Önző. Csak kihasznál. Emlékezz csak vissza. Mikor jött Martin rögtön félredobott. És most Remussal szórakozik, miközben te itt várod őt. Hát nem veszed észre?

- Nem, nem akarom! - zokogta hangtalanul - Nem is hiányzik! - megrázta a fejét, mikor egy hang a fejében az ellenkezőjét sikoltotta, s a sikolyhoz csatlakozott a többi hang is, hogy most már két kézzel markolja a haját és felüvöltsön.

- Gyerünk Arlyn. Nélküle sokkal többre vihetnéd. Ő egy vérfarkast választott. Egy vérfarkast! De elbeszélgethetsz majd Sela-val, bizony ám. Megtudtam, hogy hamarosan a Főnix Rendje kiköltözik a Roxfortból. És azt is tudom, hogy hova.

- Tényleg?! - szisszent fel a lehetőségtől, hogy kérdőre vonhatja a nőt - Mikor? Látni akarom! Beszélni akarok vele! - hadarta, majd fájdalmasan meggörnyedt és egy panaszos nyögés szakadt ki belőle. Úgy érezte, mintha begörcsölt volna az agya.

- Gyilkolni megyünk oda Arlyn, nem azért, hogy teázzunk velük! - keményedett meg a férfi hangja - Csak rajtad múlik, hogy mit teszel vele. De semmit sem fogok megtorolni - mosolyodott el.

- Megölöm azt a rühes korcsot! Egy vérfarkas sem maradhat életben! EGY SEM!

- Nem Arlyn! Ő a Főnix Rendjének a feje. Szerinted Sela miért van ott? Ha Remushoz egy ujjal is hozzányúlsz… - fenyegette meg - Van náluk valami, ami kell nekem. És a korcs nélkül nem találom meg. Nem bánthatod!

A nő tehetetlen dühében felordított. - Rohadt szemét dög az összes! Gyűlölöm mindegyik korcsot! - hirtelen ragadta meg Dave ingét és halványkékre fakult tekintettel nézett rá. Az agya megint elborult a gyógyszere híján. - Adj valamilyen megbízást, vagy küldetés, vagy valamit! Ölni akarok! Vadászni akarok rájuk!

- Rendben. Véletlen pont van egy kisebb vérfarkashorda a közelben. Vedd rá őket, hogy szolgáljanak nekem - mosolyodott el a férfi. Sejtette, hogy a nő nem fog élve visszajönni onnan.

Arlyn felkacagott. - Nem lesz, akit beszervezzek, Dave! Egy se fog életben maradni! - kacagta őrült hangtónussal még mindig a férfi ingét markolva, aztán lassan elengedte és szórakozottan, lázasan csillogó tekintettel simítgatta le a gyűrődéseket.

- Nekem mindegy, mit művelsz, csak kerülj a számomra használható állapotba - vetette oda, majd felállt.

Arlyn csak kacagott, de nem Dave-en, hanem már a saját gondolatain, hogy miként fogja elintézni a dögöket. - Nem sokára visszajövök a korcsok fejeivel! - vigyorodott el őrült lánggal a szemében és felállva távozott a szobából poros ruhájával mit sem törődve. Dave csak nézett utána, majd merev higgadtságával kisétált a szobából.

Sela egy hosszú küldetésről tért vissza, ami egy kicsit máshogy sikerült, mint tervezte. Dave szórakozott vele. Egy csapat halálfaló várt rá, akik nem mozogtak a belső körökben, vagyis nem ismerték őt, csak annyit tudtak róla, hogy Rendtagokkal lesz dolguk. Hát, persze, hogy meg akarták ölni. Nem jött össze nekik, Sela és társai majdnem az összes halálfalót megölték. A nő büszkélkedhetett pár új heggel a testén. Belépett a kastélyba és elindult a folyosón. Remusnak és Dave-nek is jelentést kell tennie. De Dave-et hagyja utoljára. Ki akarta élvezni, hogy végre messzebbre mehet el egy férfival, mint az elmúlt 2 év alatt. Azóta az este óta sóvárgott egy újabb alkalom után. Elhaladva egy terem mellett pont elkapta a kilépő Rendtagokat, akik egy kisebb megbeszélést tartottak. Sela lecsapott az alkalomra.  Megvárta, míg a férfi is kilép az ajtón, de nem hagyta elmenni. A mellkasára tette a kezét, így megállítva őt - Beszélhetnék veled, Remus? - kérdezte hivatalos hangnemben, mintha fontos dologról lenne szó.

A férfi kicsit zavartan nézett rá, de aztán utat engedett neki. - Persze, miről van szó? - kérdezte szemöldökráncolva, mikor becsukódott az ajtó az utolsó Rendtag mögött is. A nő nem felelt, csak finoman a falhoz szorította a férfit - Sejtem, hogy valami jelentésfélét kell tennem neked - suttogta el, bár egészen más járt a fejében.

- Uhm. Igen, az nem ártana - nézett le rá Remus még mindig kicsit zavartan - Látom, nem volt könnyű küldetés - utalt a nő néhol poros ruhájára.

- Valóban nem - duruzsolta, miközben kezei elkezdtek lassan lejjebb kalandozni.

- Sela, erre most nem igazán van időm - mondta halkan a nő éhesen csillogó szemeibe nézve.

- Nem ez volt a helyes kérdés, hanem az, hogy érdekel-e. Azt nem is mondtam neked, hogy a fehér a kedvenc színem…- kezdett az övcsattal szórakozni.

Remus nagyot nyelt. - Akkor azt hiszem, azt válaszolom, hogy érdekel… - simogatta meg a nő vállait, majd kezeibe fogva az arcát gyengéden magához húzta, hogy ajkai birtokba vegyék a másikét. Sela elmosolyodott. Hallotta, ahogy az ezekben az órákban forgalmas folyosón jönnek-mennek az emberek. Remélte, hogy nem fognak benyitni, bár ő nem fog szégyenkezni. Nem szokása. Ujjai megbontották az övcsatot, majd a nadrág ellen kezdtek dolgozni – Egyébként… láttam a Holdat esténként - szólalt meg.              

- Igen? - nézett le rá egy halvány kis mosollyal, mikor a nő keze eltűnt a nadrágjában s elfojtott egy sóhajt.

- Igen - csókolta meg újra, miközben lassan lehúzta róla a felesleges rétegeket, és centiről centire került egy szintbe a férfi ágyékával – Hmm… találó a lompos elnevezés - somolygott fel rá.

Remus felnevetett és beletúrt a Sela hajába. Nevetése azonban csak addig tartott, amíg meg nem érezte a forró szájat, ahogy körülölelte őt. Most már fojtottan felnyögött és pálcájával az ajtó felé intett, hogy bezárja és egy Disaudio-val hangszigetelje. Sela csalódottan nyögött fel. Szerette a tudatot, ami borzongatta a hátát, hogy valaki bármikor bejöhet, vagy meghallhatja őket.

- Szükség lesz rá… - nyögte Remus az egykori tanári asztal szélébe kapaszkodva. Körmei a fába vájtak.

- Vagyis neked lesz szükséged rá - mondta, majd finoman megharapta, csakhogy utána újra a nyelvével ingerelje az érzékeit.

A férfi perceken belül már fájdalmasan feszült. Az asztallap sercegő hangot adott, ahogy kicsit hosszabban megkarmolta. Homlokán izzadtság ütött ki, ahogy a piros ajak egyre gyorsabban mozogtak rajta. Nem bírta tovább, egy mély morgással húzta fel a nőt, és ugyanazzal a lendülettel könnyedén rakta fel az asztalra, mohón felhúzva hosszú szoknyáját és a bugyija után kapott.

- Naaaa, nem ezt terveztem - kuncogott fel. Élvezte a játékot.

- Túlságosan felcsigáztál… - gyűrte fel a szoknyáját, és már belé is csúszott egy hatalmasat nyögve, ahogy a nedves forróság körülölelte ágaskodó tagját. Sela felnyögött és engedelmesen fonta körül az előtte álló derekát. Lupin nehezen tudta visszafogni erejét. Így a telihold közeledtével, sokkal több önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy elnyomja az állatot magában. Ezért nem tetszett neki annyira az ötlet, hogy ennyire közel a Hold megteléséhez akarjon szeretkezni vele a nő. De már túlságosan felizgatta… Vadul nyomult egyre mélyebbre és mélyebbre, míg nem érezte, hogy elérte a legmélyebb pontot is Sela-ban. Nagyokat nyögve szorosan lehunyt szemmel mozgott benne, mert tudta, hogy szemei most sárgán világítanának. Nem volt annyi ereje, hogy még azt is visszafogja. Kezeire támaszkodott Sela teste mellett. Karmai kicsit megnőttek és mélyen karmoltak újra bele az asztallapba.

Sela már nem látta a világot, csak hallotta. Sejtette, hogy mi zajlik le a férfiben, hisz érezte a változásokat. A végén még a mohóságára fog ráfizetni, de most ez érdekelte a legkevésbé. A férfi csípője vadul mozdult újra és újra előre, torkából párszor feltört egy-egy morgás, de erőnek erejével fogta vissza őket minden egyes alkalommal, hogy ne ijessze meg Sela-t. Hangosan nyögött, egész teste pattanásig feszült. Nem mert a nőhöz érni kezeivel, mert nem akarta felsérteni a bőrét. Az ebben az állapotban végzetes lehetett volna. Ez a tudat még erősebb lökésekre ösztökélte. Sela sikolyai csak még erősebb ajzószerként hatottak rá, s pár pillanat múlva rekedten nyögve élvezett belé, egész testében megremegve. A nő izmai automatikusan húzódtak össze, így Sela pattanásig feszült és felnyögött. Mikor levegőhöz jutott csendben várta, hogy lenyugodjon. Csak a zihálása hallatszott. Nem utolsó sorban nem mert megmozdulni.

Remus még mindig lehajtott fejjel zihált. Lehunyt szemeibe hullott pár izzadt és hosszabb hajtincse. Lassan csúszott ki Sela-ból és kezdett lenyugodni. Támaszkodó kezének ujjai ismét normális alakban pihentek a faforgácsok mellett. Sela még ült ott egy kis ideig, majd elkezdte összeszedni magát. Nem tudta, hogy mit csinált volna, ha Remus átalakul. Biztos, hogy meghalt volna. Ebbe próbált nem belegondolni. A férfi nem tudott megszólalni csak zihálva nézett Sela szemeibe. A nő visszanézett rá - Ilyet többet nem csinálok - ígérte meg főleg önmagának. Tényleg komoly helyzetbe sodorta magát.

- Igen, jobb lenne, ha nem. Pontosabban akkor nem, ha ilyen közel a holdtölte.

Sela csak biccentett, majd oldalra nézett és végigfutatta az ujjait a mély karmolásnyomokon az asztalban. Féloldalasan elmosolyodott és a férfire sandított.

- Sajnálom, valahogy le kellett foglalnom a kezeimet - jelent meg egy halvány mosoly az arcán.

- Szép lett. Persze, adj rá valami magyarázatot is a kollégáidnak. Meg arra is, hogy miért volt zárva az ajtó, és, hogy hova tűntél el - mosolyodott el, majd visszavette az alsóneműjét és felállt.

- Elintézem - mosolyodott el és gyengéden magához húzta a nőt egy csókra. Sela készségesen hagyta magát, majd kilépett oldalra és az ajtó felé indult. Odaérvén egy mozdulattal feloldotta a zárat és kilépett a folyosóra, hogy összeszedje magát, mire elhagyják a Roxfortot.

Sela alighogy kialudta magát már indulhatott is felöltözni. A csomagjaikat előreküldték, már csak nekik kellett menniük. A lehető legnagyobb titokban tették meg a három órás utat egy eldugott házhoz. Mindenki elfoglalta a neki tetsző szobát. A nő épp felfedezte a házat, mikor az egyik ajtó hirtelen berobbant, hatalmas porfelhőt hagyva a háta mögött. Reflexből húzta elő a pálcáját és küldött is egy zölden villanó átkot a támadókra. Az átok egy füstölgő fekete lyukat hagyott az ajtófélfában, ahogy egy fekete csuklyás halálfaló fehér maszkkal az arcán rontott be és válaszként egy ugyanolyan gyilkos átkot küldött rá. A nő időben elugrott előle. Szitkozódva esett a földre, de már pattant is fel, hogy küldje az újabb átkot. Hallotta a mögötte érkező Rendtagokat. A férfi a következő pillanatban megkötözve és mozdulatlanul feküdt a sarokban McGalagony professzor átkától.

- Mozogjon, Sela! Sokan vannak! - kiáltott rá és már el is tűnt az ajtóban.

Sela némán teljesítette a parancsot és rohant át egy másik helységbe. Ott már nyüzsögtek a halálfalók. Látta, amint néhány közelebbi ismerőse is ádáz csatát vív és a fekete csuklyás alakok egyre csak özönlöttek befelé. Először segített pár igencsak szorult helyzetbe került társán, így pár halálfaló már megkötözve feküdt a földön. Hihetetlen sebességgel szórta az átkait és megdöbbentően pontosan talált célba. Miután Remusnak iktatta ki az egyik harcias kedvű ellenfelét, szinte a semmiből pattant elé egy halálfaló, akire ösztönösen küldött egy hátráltató ártást. Az alak erőteljesen nekivágódott a falnak és lehullt arcáról a maszk. Sela döbbenten ismerte fel a sötét hajú nőt. Arlyn gonoszan elvigyorodott. Tekintetében nem volt semmi emberi. Pupillái összehúzódtak, íriszei halványkéken izzottak. Egy őrült kacaj szakadt fel a torkából és már talpon is volt. Lehullott maszkjával mit sem törődve szegezte Sela-ra karcsú fekete pálcáját és non-verbálisan, azaz hangtalanul küldött sorozatban három nagy erejű átkot is rá. Sela felocsúdva ugrott el előlük. Tudta, hogy komolyan meg kell támadnia a nőt, ha nem akar lebukni. Most szerepet játszik és ez azzal jár, hogy rá kell támadnia a nőre. Nem késlekedett sokat, felpattant és már küldte is a válaszátkait. A fekete hajú nő lerántva fejéről a csuklyát továbbra is eszelős vigyorral de egy-egy elegáns suhintással védte ki az átkokat, amik így Rendtagokat találtak el. Sela-t dühítette Arlyn letörölhetetlen vigyora. Nem kímélte az átkaival, nem válogatta meg őket.

- Azt hiszed, hogy legyőzhetsz? - sziszegte fülébe mikor közelebb került hozzá, de egy pillanat múlva már tova is libbent kikerülve egy halom törmeléket és egy eszméletlen férfit.

- Nem hiszem. Tudom – felelte Sela. Csak egymással foglalkoztak, megszűnt számukra a világ. Súlyosabbnál súlyosabb átkokat lőttek egymásra és hamarosan mind a ketten a saját falba vágódó átkaik törmelékétől és vértől voltak mocskosak. Mindkettejük homloka gyöngyözött az izzadtságtól. Aztán, mikor Sela rájött, hogy sarokba szorították, hogy menekülni tudjon, kirobbantotta az egyik falat megölve ezzel jó néhány halálfalót és Rendtagot. A levegő visszhangzott és szinte beremegett a nagy erejű varázslat hangjától, a mennyezetről potyogott a törmelék. Sela azonban kiugrott a kertbe, hogy több helye legyen az átkok megidézéséhez. Arlyn kacagva követte. Nem volt teljesen magánál. Nem ivott azóta a gyógyszeréből, mióta szétzúzta a szobáját dühében, majd vértől mocskosan visszatért a vérfarkas-mészárlásból. Közös harcuk hevében egyre távolabb kerültek a házban harcolóktól.

- Eszednél vagy?! - kiáltott fel Sela, mikor majdnem eltalálta egy halálos zöld átok.

- Nem éppen, drágaságom! - kacagott fel majd a mosoly lehervadt az arcáról, ahogy Sela kivédte következő kaszaboló átkát.

- Mi van veled?! - csattant el kérdése, miközben újabb erőteljes átkot lőtt Arlyn felé.

- Hogy tehetted ezt? Hogy akarhattad? - sziszegte hirtelen váltással undorodó grimaszba torzítva szép vonásait.

- Mit? - kérdezte, miközben pálcája újra villant kihasználva Arlyn pillanatnyi zavarát. A nő éppen hogy csak el tudott ugrani előle, majd ingerülten sodorta hátra szemébe hullott kócos haját.

- AZ ISTEN SZERELMÉRE AZ EGY BÜDÖS VÉRFARKAS!!!!

Sela egy pillanatra lemerevedett - Nem csak egy büdös vérfarkas Arlyn, hanem ő a Rend feje. Tudod mit jelent ez? - sziszegte vissza.

- Azt, hogy ez feljogosít arra, hogy MEGDUGASD VELE MAGAD?????!!!! - sikoltotta magán kívül és egy tűzcsóvát küldött a nőre. A lángok fényében könnyek csillantak kék szemeiben.

- Meg akarsz ölni Arlyn? - kiáltott fel Sela. Ruhája szegélye megperzselődött a tűzben.

A nő felüvöltött tehetetlen dühében, majd szándékosan Sela mellé célzott, mire föld és fűcsomók robbantak ki a helyükről.

- De miért kellett? - halkult el a földre rogyva.

- Szerinted van más lehetőségem elsőrendű információkhoz jutni idő előtt? - engedte le a pálcáját - Dave elégedett és jelenleg csak ez számít. Számomra ez egy oroszlánbarlang Arlyn. Ha Dave felnyom…

- És még élvezed is, igaz? Hogy a mocskos mancsaival hozzád ér… - ragadt le könnyezve az agyában köröző témánál.

- Mivel tömi Dave a fejed?! - csattant fel újra, de már kétségbeesetten.

- Hogy tudod elviselni? - karolta át saját magát úgy, mintha még csak a gondolatától is undorodva megborzongana, de nem nézett Sela-ra. A nő elgondolkodott. Elviselni? Itt szó sem volt elviselésről. Itt épp az ellenkezője történt - Nem gondolok bele, csak csinálom. Teszem, amire tanítottak, téged is, engem is. Halálfalók vagyunk Arlyn. Mi nem kérdezünk, csak cselekszünk. - súgta, bár a távolra került csata zaja miatt hangjuk nem jutott el a házig.

- De ő VÉRFARKAS! Remus Lupin semmivel sem jobb, mint azok, akik szétdarabolták a családomat! - kiáltotta felnézve Sela-ra, s kövér könnycseppek folytak le a harctól kipirult, de valahol mégis betegesen sápadt arcán.

- Szerinted Ő kérte, hogy megharapják? Hogy ítélhetsz el mindenkit csak azért, mert az ami?! És mi van Dave-vel? Perverz gyilkos, elferdült a lelke, egyszerűen őrült mégis aláfekszel! Nem, Arlyn, Te engem ne ítélj meg! - szegezte a nő szemei közé a pálcáját.

- Gyerünk! - zihálta - GYERÜNK!

- Szolgáltassalak a kezükre? Tudod, hogy nem teszem meg.

- Nem bírom, Sela! Nem bírom… a HANGOKAT! - sikoltotta a végére megmarkolva a fejét.

- Arlyn, vissza kell menned! Kevertess magadnak újabb adagot a gyógyszeredből.

- De nem engedi! - nézett rá kétségbeesetten.

- Micsoda? - hűlt el Sela - Arlyn mondd, hogy ez nem igaz.

A nő csöndben markolta továbbra is a fejét, néha oldalra kapva azt, miközben lassan ringatózott előre és hátra. Sela térdre esett előtte és átölelte. Nem érdekelte, ha meglátják őket. A bensője, a lelke őrült erővel kezdett fájni és érezte, hogy ezer darabra szakad – MI AZ ISTENT AKARSZ MÉG?! - ordított fel – ÉN MINDENT MEGTETTEM! AKKOR MIÉRT?! - érezte, hogy könnyei kezdenek megeredni. Ekkor felizzott Arlyn Jegye és a házban lévő halálfalók nagy zajjal tűntek el a házból. Elhangzott még pár Avada Kedavra, de aztán már csak a hoppanáló halálfalók zajai hallatszottak. A fekete hajú nő felüvöltött az alkarjába nyilalló fájdalomtól és kétségbeesetten kapaszkodott Sela-ba - Teljesen meg fogok őrülni, Sela… már… már nem kell sok hozzá… - szipogta a nyakába megpróbálva kizárni az erősödő fájdalmat a karjában.

- Ne, ne menj vissza hozzá! - zokogta Sela. Sírt, mint egy gyerek - Maradj velem!

- Nem tehetem, te is tudod… - csuklott el a hangja, majd felkapta a fejét, ahogy az életben maradt Rendtagok hangját feléjük sodorta a szél - Lebuknál, és mindkettőnket elfognának… - simogatta eszelősen Sela arcát.

- Engem már nem érdekel Arlyn! Inkább az Azkaban! Nem akarlak téged is elveszíteni!

- Nem fogsz, ígérem! - fogta két keze közé újra a nő arcát – Most… most mennem kell… leégeti a kezem, ha nem megyek… - nyögte, majd egy rövid csók után eltűnt Sela kezei közül.

Sela hirtelen csak a semmit markolta - Ne, ne, ARLYN! NEEEEEEEEEEEEEEEEEE! - ordított fel zokogva. Átkozott élőt és holtat, miközben a földet püfölte tehetetlen dühében. Mindet megtett! Mindent! És Dave mégis ezt műveli. Miért? MIÉRT?! Artikulátlanul ordított, mint valami vadállat és zokogott.

- Sela! Sela! - sietett oda Remus és átölelte - Mi történt? Nyugodj meg!

De a nő nem reagált. Agyában csak egy dolog ordított: hogy elveszíti Arlynt. Dave miatt! – NEM, ŐT NEEEEEEEEEEEEEEEEEM! ŐT NEM ENGEDEM, NEEEEEEEEEEEEEM! - ordította teli torokból. Meg akart halni. Ezt már nem volt képes elviselni. McGalagony érkezett meg egy csapat rendtaggal, akik körbeállták Sela-t és Remust - Mi történt? - hallatszott a nő szigorú hangja.

- Sela! Sela! - tartotta erősen Lupin, majd mikor látta, hogy semmi haszna szólongatni őt, a háta mögött állókhoz fordult - Hívjatok egy gyógyítót! Be kell nyugtatózni, nehogy kárt tegyen magában! Gyerünk! Mozgás!

Hamarosan megérkezett a kért ember a kért szerrel és erőnek erejével beadagolta Sela-nak a zöldes folyadékot, amitől a nő eleinte csendesen sírdogált Lupin vállán, szorosan ölelve a férfit, majd teljesen kiütötte a szer. McGalagony mindenkit visszaparancsolt a házhoz, hogy hozzák rendbe az épületet. Gyanakvóan nézett a férfire. - Mi történhetett vele?

- Fogalmam sincs. Talán sokkot kapott, vagy eltalálta egy átok, ami hisztériát váltott ki belőle - válaszolta felemelve a nőt a karjaiban tartva, majd a ház felé vitte - Mindenesetre ezek után másik búvóhely után kell néznünk. Áruló van köztünk.

- Kire gyanakszik Remus?

- Még nem tudom. Előbb körbe kell néznünk - fonta össze gondterhelten a szemöldökét és tovább sietett a ház felé az eszméletlen nővel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés