35.

Sela, amint a szobájába ért visszaváltozott és lemosta magáról a töménytelen mennyiségű vért. Amint átöltözött kilépett a folyosóra és Remus szobája felé indult, hogy kihallgatásra kész állapotba hozza. Tudta, hogy Dave minél hamarabb beszélni akar majd vele, és nagyon meg fogja bánni, ha nem lesz minden készen hozzá. Belépett a férfihez és rászegezte a pálcáját. Elmormolt pár varázsigét, mire visszanyerte emberi alakját. Mikor megvolt ezzel, átkutatta a még mindig megkötözött férfit, elvette a pálcáját, majd egy varázslattal szétrobbantotta.

- Most elégedett vagy? - kérdezte a csuklóinál a plafonhoz láncolt férfi rekedten, csupa seb testtel.

- Miért kéne annak lennem? - vetette oda kérdését, rá sem nézve a férfire.

- Amiért így láthatsz. Legyőztél, Sela, megint - nevetett fel rekedten, ami köhögésbe fulladt.

- Ez engem már nem önt el elégedettséggel. Ez már csak természetes - mosolyodott el féloldalasan.

- Milyen bájosan önelégült! - folytatta a rekedt nevetést. Már semmi sem érdekelte. Meg akart halni. Nem volt értelme tovább küzdenie. És tudta, hogy hamarosan megbékélhet, hogy újra láthatja a túlvilágon barátait, Jamest, Siriust, Lilyt... és Tonks-t.

- Inkább készülj fel a legrosszabbra Remus - nézett rá őszintén a nő - Nem lesz könnyű. Nem fogsz rögtön meghalni, oh dehogy. Akár hónapokig vagy akár évekig is élhetsz velünk. Figyelheted, ahogy a Rended lassan felemésztjük, ahogy a barátaid megöljük, ahogy eluraljuk a világot. És fájni fog. Iszonyúan fog fájni. Dave nem szereti, ha nem vagy őszinte, ha nem válaszolsz elég gyorsan, ha nem engedelmeskedsz neki. Ő rosszabb, mint Voldemort. Nem kicsit. Nagyon. És te - lépett hozzá közel a nő, pálcáját az álla alá szorítva - az első vagy a listáján.

- Örvendek ennek a megkülönböztetett figyelemnek - nyomta az állát a pálca hegyének és elnézően elmosolyodott.

- Nem sokáig fogsz, ezt biztosra veheted - engedte le a pálcáját - Szánlak Remus. Tényleg. Tudod, ha már egy halálfaló szánakozik rajtad... hát, az elég durva - mosolyodott el és lépett az ajtóhoz.

- Mondhatsz bármit, Sela... már nem érdekel.

- Az lehet. De te érdekled Dave-et - mondta, majd újra az ajtó felé fordult, de aztán visszalépett a férfihez. Egészen előtte állt meg és ujjaival megérintette a nyakát, amik végül beleakadtak az ezüstláncba - Szóval megtaláltad...nem hittem volna, hogy meg is őrzöd. És hogy hordani fogod?

- Azért, hogy minden nap emlékeztessen rá, hogy miként használtál ki a legutolsó olcsó lotyóhoz méltóan - húzta szélesebbre a mosolyát.

Sela szeme összeszűkült, majd lendült a keze, ami a férfi arcán csattant - Nem is hittem volna, hogy ilyen mély nyomott hagyok benned - mosolyodott el gonoszan - De... a dolog kölcsönös, nemde? - hajolt a férfi füléhez és súgta bele, miközben bal keze a bordáin simított végig, láthatóvá téve a hatalmas forradást a karján.

- Igen, sajnos az - fintorodott el fel sem véve a pofon erejét.

- Részben a te teremtményed vagyok. Végül is... ez a funkciód is elég hasznos volt a számomra. - biccentett a nő, majd az ajtóhoz lépett és kisétált rajta.

Remus gyűlölettel izzó borostyán szemekkel nézett utána, majd a láncait próbálgatta, de azok mágikusan is meg voltak erősítve. Esélye sem volt. De már nem akart élni, csak meghalni.

Óvatosan lépkedett Dave szobája felé. Tudta, hogy legalább egy órát tombolt, felkészült rá, hogy milyen állapotban fogja találni a szobát. Halk léptekkel ment végig a mások által nagy ívben elkerült folyosón, melyen égett szag terjengett a becsapódó átkok miatt. Alig érintve az ajtót simított végig a fán, majd hangtalanul beslisszant rajta. A szoba tényleg rémes állapotban volt, mindenhol bútor- és faltörmelékek hevertek. A kitört ablakokon beszökő szellő finoman táncoltatta a tollpihéket. Nem mozdult, csak az ajtónak dőlt hátratett kezekkel, majd szomorúan az ágy szélén ülő Dave-re nézett, aki fejét kezeibe hajtva mozdulatlanul gondolkodott.

Megérezte, hogy valaki betolakodott a szobájába. Felkapta a pálcáját, és a nőre szegezte - Mit akarsz?! - csattant fel dühösen.

- Csak... csak megnézni, hogy jól vagy-e - suttogta.

- Kurvára nem! Elcseszted Arlyn!

- Én... én... nem tehetek róla, hogy nem volt ott! Én bementem, megtettem amire kértél, bementem... és átjutottam a varázslatokon. De a láda üres volt és... hiába kutattam át mindent - nézett rá kétségbeeséssel mélykék szemeiben.

Dave tehetetlen dühében az ágyába vágott. Tudta, hogy a nő nem tehet róla, de valakin ki kellett töltenie a dühét.

- Minden átnéztél?! - ordította - És ha csak elkerülte a figyelmed?!

- Nem volt ott semmi más, Dave! Alaposan átnéztem mindent. Varázslattal is! Nem vagyok kezdő boszorkány! - lépett egyet közelebb. Érezte, hogy önérzete még ebben a szituációban is felágaskodik.

- NE MERÉSZELJ ILYEN HANGOT MEGÜTNI VELEM! - üvöltötte, majd kiszórt a nőre egy mélyreható kínzásátkát.

Arlyn felsikoltott a testébe csapó hirtelen és hatalmas fájdalomtól és az ajtónak csapódott.

Dave abbahagyta a kínzását - TAKARODJ!

- Dave... Dave... bocsáss meg! Kérlek... bocsáss meg... - kérlelte az ajtófélfába kapaszkodva vészesen remegő tagjaival, melyekben még ott cikáztak az átok utórezgései. Vértelen arcán néma könnyek folytak le.

- KIFELÉ!

Arlyn levegő után kapott, hogy elfojtsa zokogását, s lehajtott fejjel nehézkesen mozogva, egyik kezét sajgó mellkasára szorítva fordult ki az ajtón, s csukta be maga után. Aztán nem bírta tovább reszkető lábain, Dave ajtaja mellett a falnál összerogyott, s halk zokogásban tört ki, de tudta, hogy Dave még ezt is meghallhatja. De nem érdekelte. Annyira fáradt volt.

A férfi nem mozdult ki órákon át romos szobájából. Végül odarendelt egy házimanót, rádörrent, hogy rakjon rendet, ő pedig kilépett az ajtón, hogy az értékes fogja szobája felé vegye az irányt.

Arlyn felnézett az ajtó nyitódására, s kicsit összébb húzta magát mikor látta kilépni a fekete ruhás férfit.

Dave nem törődött vele, elindult a kiszemelt szoba felé, majd be is lépett.

Remus felemelte a fejét, ahogy megérezte Dave jelenlétét, mely jegesen végigborzongatta a bőrét. Nem félt tőle, egyszerűen az energiájának ilyen hatása volt. Borostyánszín tekintetével követte a félkört megtevő férfit.

- Szóval maga az... - jegyezte meg reszelősen. A csuklóján lévő ezüstláncok megcsörrentek.

Dave csak biccentett, majd egy pálcamozdulattal eltűntette a láncokat.

Remus megtántorodott, de nem esett el. Vállaiba és karjaiba fájdalom nyilallt, ahogy leeresztette őket, mivel órákon keresztül fel voltak kötve. Gyanakodva nézte Dave-et. Megpróbált alakot váltani már párszor, de valamilyen varázslat megakadályozta. Vagy csak túl elgyötört volt hozzá.

- Hiába próbálkozik. Egyedül Sela képes rá a birtok területén.

- Sejtettem - húzta el a száját egy pillanatra a nő nevének hallatára - Mit akar tőlem?

- Információkat. Azt hittem, ez elég egyértelmű a maga számára - hangja nyugodtan, kimérten és hidegen csengett.

Az ereje kitöltötte a szobát és finoman feszegették a falait.

- Igen az. Kár, hogy nem szolgálhatok információkkal.

- Valóban? - villant Dave szeme. Az ereje keményebben nyomult a falaknak - Én a maga helyében meggondolnám magam.

- Így is-úgy is megölnek, nem? Akkor meg nem mindegy?

- Nem feltétlenül öljük meg. Bár, Martinnal eléggé megjártam, amiatt a cafka miatt, de maga még a hasznomra lehet. És ki tudja? Ha hasznomra lesz, akkor esetleg... magának adom Sela-t - mosolyodott el sötéten.

- Ezt hogy érti? - szűkült össze a pupillája, ahogy a benne élő vad szagot fogott. Tetszett neki az ötlet, de elnyomta magában a késztetést, hogy rábólintson. Nem fogja elárulni mindazt, amiben hitt egy olcsó szuka miatt.

- Tudom, hogy mit művelt magával és az életével. Ne mondja, hogy nem szeretné birtokolni, csakhogy azt csinálhasson vele, amit akar.

- Csábító ajánlat, igen... kétségtelenül. Nem élne sokáig... - mélázott el, majd újra ránézett a pár lépésnyire álló férfira, aki félig árnyékban maradt - De miért akarná az egyik legjobb emberét csak úgy feláldozni? Csak nem a maga orra alá is tört némi borsot?

- Sela-nak hasznát nem veszem. Vérfarkas, önfejű és bármire hajlandó lenne a kis szeretőjéért... gyenge.

- Akkor miért nem szabadult meg eddig tőle? - hunyorított a férfira egy kis mosollyal a szája sarkában.

- Pont ezért.

- Csak hogy felajánlhassa nekem ezt az alkut? Azért mert vérfarkas vagyok, még nem vagyok bolond. Honnan tudhatta, hogy fogságba kerülök? Tán egy jós is elveszett önben? - kérdezte alig észrevehető gúnnyal a hangjában.

- Számítottam rá - válaszolta dühösen, miközben fullasztó erejével szinte fojtogatta Remust, ahogy egyre inkább kitöltötte a kis szobát - De mit gondol, hogy jutottunk be? Szükségem volt Sela-ra. Pont azért, amivel magát is rávette, hogy harapja meg, miután maga kiélte a vágyait rajta. Elismerem, hogy sok mindent el tud érni ez a nő - mosolyodott el.

- Ó igen, sok mindent. Mesterien hazudik és manipulál. Kiváló kiképzésben részesült - biccentett egy aprót. Bőre libabőrödzött Dave erejétől, melytől sűrűbb lett a levegő, s nehezebben is lélegzett egy kicsit, de nem foglalkozott vele. Ő már nem félt. Már beletörődött a sorsába, bármi legyen is az.

- Nos?

- Csábító ajánlat, nem tagadom, de túl sokat megéltem már ahhoz, hogy tudjam: csak veszíthetek. Komolyan azt hiszi, hogy csak a bosszúért képes lennék elárulni az embereket, akiket védtem, mindent, amiben hittem? - kérdezte megkeményedő szívvel, s testét és lelkét már készítette is a kínzásokra. Szerette volna, ha minél hamarabb túlesnének rajta. James-ék már várják odaát.

- Jól van - mosolyodott el Dave - Nem lesz könnyű. És addig fog tartani, amíg nem beszél.

- Csak tessék. Nem fogom megkönnyíteni a dolgát - intett egyik kezével elegánsan s egy kis mosoly az ő arcán is megjelent.

Dave szélsebben elmosolyodott - Sela! - szólalt meg erélyesen, mire a nő a semmiből bukkant fel - A tied - mondta, majd kiment.

Remus a hirtelen fordulatra csak felnevetett. Rekedt nevetése végigkísérte a folyosón siető Dave-et.

A nő csak nézte a férfit - Van is egy ötletem hozzád... - mondta és megindult az ajtó felé, de onnan visszafordult - Meg ne szökj - mosolygott a férfire úgy, mint mikor még elhitette vele, hogy ő Rendtag, mikor elcsavarta a fejét, mikor lefeküdt vele...

Remus arcán végigfutott egy fintor. Emlékezett erre a mosolyra. A fenevad felágaskodott benne, s morogva borzolta a szőrét, de tudta, hogy felesleges lett volna szökéssel próbálkoznia, így hát finoman visszafogta a morgó állatot, mely mintha árnyékként suhant volna újra és újra át a szemei mögött. Arra gondolt, hogy nem sokára úgyis szabadon engedi. Örökre. Ha már nem lesz szüksége a testére, akkor az állat is kiszabadul a ketrecből, amibe hosszú évek óta került. Majdnem megint felnevetett a gondolatra, hogy a benne élő fenevadat "nyugtatja" épp, de aztán inkább csöndben maradt, és türelmesen várt. Neki már nem számított az idő. Mindenesetre örült neki, hogy senki nem lesz tanúja a megkínzatásának és a megölésének a barátai közül. Már mindegyikük meghalt. Tonks, Sirius, James, Lily...

Sela Arlyn keresésére indult. Végül az ablakból meglátta az egyik fa koronáján átsejlő sziluettet. Kiment a parkba és elsétált ahhoz a fához. - Arlyn.

- Szia - nézett le rá halkan köszönve, majd szorosabbra fonta össze átfagyott fekete bőrkesztyűs kezeivel a kabátját.

- Szia - nézett fel Sela - Lenne egy szórakoztató feladatom a számodra.

- Micsoda? - nézett le rá szipogva egyet. Tekintete üres volt a kudarctól.

- Lenne a számodra egy vérfarkasom.

A fekete hajú nő teste megmerevedett, mint a szagot fogó ragadozóknak. - Kicsoda? - kérdezte keményen. Érezte, hogy már most kezd éledezni a gyűlölete. Ha vérfarkasok kerültek szóba, őrültebbik éne mindig sokkal könnyebben jött elő.

- Remusból kéne kiszednünk mindent amit tud, úgyhogy egy jó darabig még ne öld meg, csak játssz vele. Én is bent leszek Arlyn. Persze, ha mindent elmondott, megölheted.

A nő arcán végre megjelent egy kis gonosz mosoly, s a következő pillanatban már le is ugrott a fáról s szorosan Sela mellett állt. - És... ez nem okoz neked semmiféle fájdalmat, ugye? Mármint ha megölöm... - súgta egészen közel hajolva a szájához.

- Nem. Miért kéne? - kérdezett vissza halványan elmosolyodva.

- Helyes - mosolyodott el, majd finoman megcsókolta.

Sela elvezette a szobához Arlynt, majd be is léptek.

Arlyn némán állt be az árnyékok közé, hagyta, hogy Sela felvázolja, amit akar. Látta Remuson a rezignáltságot, s érezte, hogy egyre több harag gyúl a lelkében, ahogy azt a férfit nézte, aki vérfarkassá tette Sela-t is!

- Remus – szólalt meg Sela - bemutatom Arlynt. Gyönyörű nő, nem? - mosolyodott el - Specialitása pont a te fajtád. Jól fogunk szórakozni.

Arlyn halványan és mérhetetlen gyűlölettel a szemében mosolyodott el. - Mr. Lupin... már régóta szerettem volna megismerni önt... - jegyezte meg gúnyosan, kilépve a fényre. Látta a férfi szemeiben, hogy felismeri őt még az egyik csatából, amikor épp Sela-val akart végezni, amiért lefeküdt egy vérfarkassal.

A férfi nem mondott semmit, csak gyűlölködve nézte, ahogy Sela a háttérbe húzódik, arcán egy kéjes vigyor terült szét, és Arlyn még közelebb lép hozzá.

A magas nő bőrkesztyűs keze remegett még Dave átkától, ahogy lassan előhúzta fekete pálcáját, s körbejárta a megviselt külsejű férfit. - Nem tudom, mit látott magában Sela... feltehetőleg az információforrást... - fintorodott el - És én ezt az információforrást szeretném előcsalogatni magából... kicsit más módszerekkel... - nyalta meg izgatottan a szája szélét, ahogy Remus háta mögött haladt el épp.

- Mit láttam benne? Férfi. 2 év után te is ráfanyalodnál - szólt közbe az említett - És igen, ez a kis satnya féreg volt a Főnix Rendjének a feje.

A férfi gyilkos tekintettel méregette mindkét nőt. Hallgatott.

- Jól van, cica... - pillantott Remus háta mögül Sela-ra, majd szembe került a férfival - Mr. Lupin, szeretnénk, ha válaszolna a kérdéseinkre - szegezte rá a pálcáját pár lépésnyire megállva. Hallotta és látta, ahogy Sela mellé lépett - ő fog kérdezni. Arlyn pedig a dolog kínzó részét vállalta magára szíves-örömest.

- Mit őrizz annyira a Rend? - tette fel első kérdését a nő.

Remus összeszorította a száját, s mérhetetlen megvetéssel nézett a két nőre.

- Nincs válasz? Ejnye-ejnye... - sóhajtotta gonosz fénnyel a szemében Arlyn. Sötétkék szemei kezdtek kivilágosodni, ahogy a kegyetlenebbik éne az őrülettel együtt előtérbe kezdett kerülni - Crucio! - suttogta szinte remegve az örömtől, hogy szenvedni láthatja a Sela-t vérfarkassá tevő férfit. Ezt soha nem fogja megbocsátani neki.

Remus felüvöltött és elterült a padlón.

Arlynnak fegyelmeznie kellett magát, hogy megszakítsa az átkot. - Mr. Lupin, ahogy gondolom sejti, hogy ez csak egy kis bemelegítés volt. Rengeteg átkom van még, amit kifejezetten az ön fajtájának kínzására találtam ki. Szeretne csipegetni a repertoárból, vagy válaszol végre?

- Soha - nyögte a férfi.

- Helytelen válasz - ciccentett Sela.

- Reméltem, hogy ezt mondja! - nevetett fel Arlyn  és újra kinyújtotta pálcát tartó kezét, s az eszköz végéből ezüst láncok kígyóztak elő. Tudta, hogy a vérfarkasok érzékenyek erre a fémre, bőrük sisteregni kezd tőle. A láncok a férfi teste köré tekeredtek, s szoros tartással kifeszítették őt a levegőben karjait kitárva. Arlyn élvezettel nézte, ahogy ökölbe szorultak Remus kezei.

Újabb erőteljes szinte állatias üvöltés és az égő hús szaga. Sela közelebb lépett a láncokhoz, majd az egyiken végighúzta az ujját.

- Milyen fura, nem igaz - pillantott Arlyn a nőre -, hogy egy ilyen egyszerű dolog ennyire legyengítheti ezeket a korcsokat...

- Igen - nézte meg a mutatóujját, amin egy hosszúkás égett csík látszott.

Arlyn meglazította a láncokat, így azok most épp nem értek a férfi megégett bőréhez, de a varázslat továbbra is a levegőben tartotta mind Remust, mind a láncokat, melyek csak Arlyn újabb támadási parancsára vártak. - Mit vittek el a titkos barlangból, Remus? Mit dugott ott el a Nagyúr annak idején? - tette föl most ő a kérdést, mert izgatta a fantáziáját, hogy az apja mit hagyott ott.

- Nem tudom, hogy miről beszél! - sziszegte a férfi.

- Akkor mást kérdezek - vágott közbe Sela - Hol van a Főnix Rendjének a főhadiszállása? Nem a Roxfort az, igaz? Azt a tárgyat ott őrzi a szánalmas kis "rended". Nem volt a Roxfortban. Akkor hol van a főhadiszállás?

Remus azonban nem felelt.

- Ön akarta... - suttogta kéjesen Arlyn, s intett pálcájával, de a láncok nem tekeredtek olyan szorosan a férfira ezúttal, most éppen hogy csak érintették a bőrét, hogy kicsit sisteregni kezdjen. - Vannak más módszereim is. Tudja, miért gyűlölöm magukat vérfarkasokat? - kérdezte Arlyn felpillantva a férfira annyi gyűlöletet sűrítve a halványkék szemeibe, amennyit csak tudott - Mert annak idején, mikor még alig voltam 16, egy horda széttépte a családomat a szemem láttára. Apró kicsi vörös cafatokra. Azóta ölöm a fajtájukat. És hogy hogy jön ide ez a kis történet? Hát úgy, kedves Lupin... - célzott pálcájával a férfi különböző testrészeire, mintha csak azt latolgatná, hogy melyik bántása lenne a legoptimálisabb -, hogy az én áldozataimat is szépen apránként szoktam feldarabolni. Szeretem a vér látványát...

- Kezdjük - szólalt meg Sela.

- Kezdjük! - visszhangozta a nő előre élvezve minden percet - Nos, Remus, talán akkor először vegyük a bal kezét - sétált közelebb az említet testrészhez - Melyik ujjától szeretne megválni?

- Ujjától? Én tudnék neked mondani egy jobb testrészt, bár lehet, hogy te nem látnád benne a szépet - állapodott meg Sela tekintete a férfi ágyékán.

- Várj csak Sela... az még ráér. Előbb előételt akarok...

- Választhatok én helyette? - csillant fel a szeme.

- Hát ha már ilyen makacsul hallgat... csak tessék!

Sela megfogta a férfi középső ujját - Először a leghosszabbtól. Mohó vagyok - mosolyodott el.

- Igen, tudom... - mosolyodott el Arlyn, majd a felnézett a férfire - Ez az utolsó lehetősége. Válaszoljon! - húzta végig pálcáját Remus középső ujján.

- Engedj el te szuka! – sziszegte.

- Milyen kedves jelző, egy ilyen korcstól - mosolyodott el, majd a férfi borostyán színben felizzó tekintetét figyelve oda se nézve pálcájának egyetlen pöccintésével leszelte a testrészt, mely hátborzongatón koppant a mocskos kőpadlón.

- Esetemben még igaz is. Tudod, Arlyn, a farkasok nőstényét szukának hívják - mosolyodott el Sela, mit sem törődve Remus fájdalommal átitatott ordításával.

- Tisztában vagyok vele, Sela... Nem eggyel végeztem - jegyezte meg álmodozó kifejezéssel az arcán, elragadtatva figyelve, ahogy a vér előtör a csonk ujjpercből - Kár érte... Szép hosszú ujj volt.

- Van neki még egy - mosolyodott el társa - De melegedjünk bele. Valamivel Dave elé kell állnunk.

Remus kínzása még órákon át tartott. A kastélyt a férfi fájdalmas üvöltése töltötte ki.

Valamit sikerült kiszedniük a férfiből, de igazság szerint nem vált a hasznukra és az időarányt tekintve, mire kiszedték... ennyi erővel meg is ölhették volna. Így is félholtan a saját vérében és megcsonkítva hagyták ott, de ügyeltek rá, hogy megélje az éjszakát.

Arlyn tudta magáról, hogy a vér látványától teljesen beindult, s félig őrült tekintetével még visszanézett Remusra. Még ha esetleg Dave ki akarna valamit hámozni az elméjéből, azután visszajön és megöli. Kéjes örömmel. De most vértől maszatosan Dave-hez igyekeztek, jelentést tenni, de alig tudta visszatartani magát. Annyira feltöltődött a kínzástól, hogy nem tudta megállni, hogy ne rántsa be az egyik szobor mögé a mellette haladó Sela-t az egyik árnyas folyosón, s ne szorítsa a falhoz egy mohó csókért.

- Ennyire beindít a vér látván

- Igen... - súgta vissza. Régóta eltemetett vágyakozás kelt a testében a nő iránt. Nagyon régen nem voltak együtt. Már nem is emlékezett pontosan. - Mi lenne, ha éjjel nálad aludnék? - nézett rá füllesztően, miközben végigsimított egyik kezével a nő mellein.

- Ah... nem lenne ellenemre - sóhajtott fel társa.

- Helyes... na gyere, jelentsünk Dave-nek, aztán... - elmosolyodott, de nem fejezte be a mondatot, csak egy újabb sokat ígérő csókot adott a szájára. Már nem zavarta, inkább izgatta, hogy a nő immár vérfarkasként fogja a karjaiba zárni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés