41.

- Nem fogom elkapkodni cicus, azt tudod, igaz? Napok óta várok már erre a kis légyottra veled, csak feküdtem nagy magányomban az ágyon, sajnáltam magam és rólad ábrándoztam.
- Hogy mit csináltál, David? - ültem fel hirtelen.
- Hallottad!
- Atyaég, én szoktam régebben folyton rólad ábrándozni, de most már te vagy a valóságom.
- Mondd ezt még egyszer - fordította arcomat úgy, hogy pillantásom közvetlen zöld szemeibe merült.

Gyengéden kezeimbe fogtam fölém hajoló arcát és elmosolyodtam, ahogy újra kiejtettem: - Most már te vagy a valóságom Martinnal együtt - s közelebb húztam egy gyengéd és rövid csókra, csak hogy utána újra a szemeibe nézhessek - Tudod, nagyon szeretlek.

- Igen. Azt hiszem, most már biztos vagyok benne - válaszolta és csak nézett rám azokkal a szemeivel. És én elolvadtam megint. Annyi kifejezőerő van a tekintetében, annyi mindent ki lehet belőle olvasni, az érzelmek egész skáláját, beszédes szemek, azt mondják. Beszédes szemei vannak.

Gyengéden cirógattam tovább az arcát egy kis mosollyal a számon, ahogy a párnán kicsit oldalra billentettem a fejem. A korábbi türelmetlenségem visszahúzódott, ahogy csak néztem a szemeibe elmerülve azokban a csodálatos érzésekben, amiket felém sugároztak, s tekintetem ismerős arcának minden egyes porcikáját magába itta. Visszamosolygott rám, aztán nagyon lassan közelebb hajolt. Megvárta, míg behunyom a szemem, s leheletnyi csókokkal kezdte csiklandozni a számat, melyek pár pillanat múlva egy kicsit határozottabbakká váltak, de még mindig bőven a gyengéd kategóriába tartoztak. Karjaimat a nyaka köré fontam, ahogy puha és meleg nyelvével végigsimított alsóajkamon, s én készségesen nyitottam meg számára számat, hogy nyelveink szinte szégyenlősen találkozhassanak.

Lassan és lágyan csókolt. Hosszan csókolóztunk, mint a kamaszok a buszmegállóban. Nem is tudom mennyi ideig. Olyan jó volt szeretni őt. Óz, a csodák csodája, ő sem volt türelmetlen. A karjaiban feküdni maga volt a mennyország, érezni a törődését, az érintését, a szerelmét. Lassan felém hajolt és rám helyezte a súlyát. Élveztem, ahogyan lassan leigáz és maga alá gyűr, de olyan nagyon gyengéden, hogy fel se tűnjön, hogy rabja vagyok.

Tudtam. Ő is tudta, és én hagytam. Készségesen. A szívem szinte belesajdult ebbe a gyengédségbe. Ujjai először az arcomon, majd a nyakamon s a melleimen siklottak végig. Lehunyt szemmel, beletúrva sötét hajába sóhajtottam fel, ahogy belenyalt a kulcscsontjaim közti lyukba, és széjjelebb tártam a lábaimat, egész testemet várakozón megfeszítve, mikor ujjai újra elérték nedves nőiességemet, s leheletnyi simogatásokkal kezdték izgatni.

- Jaj, David, annyira szeretlek és olyan jó veled! - tört fel belőlem és ő hálásan mosolygott rám. Nyoma sem volt benne a rá oly nagyon jellemző hányaveti arroganciának, tiszta hála volt a mosolyában, lassan, ráérősen simogatott, de észrevétlen egyre intenzívebben, amíg akkorákat nem nyögtem, hogy rémülten ismertem a saját hangomra. Meg akarta mutatni, hogy mennyire más is tud lenni.

És teljesen jó úton haladt. Ebből a Dave-ből még egyszer sem kaptam ennyit. Villanásnyi és észrevétlen pillanatokat igen, de még sosem láttam ennyi hálát, szeretetet és adni akarást egyszerre a szemeiben. Miközben nyögtem, fejemet kicsit hátrahajtottam, s ő apró csókokat lehelt az állam vonalára, a torkomra és a nyakamra, majd újra az ajkaimra. Így kénytelen voltam a szájába nyögdécselni.

- Gyerünk, repülj madárkám – suttogta - Nyisd ki a szárnyaid és repülj el. Nem kell semmit tenned csak add át magad nekem teljesen és én röptetni foglak téged gyönyörű sólyommadaram. És te magasan fogsz szállni és csak rajtad áll, hogy visszajössz-e a karomra.

Mintha egy fátylon keresztül hallottam volna selymesen simogató hangját, ahogy fejemet még inkább hátrafeszítettem először visszafojtva, majd kiengedve hangos nyögéseimet. Bal kezem megkapaszkodott Dave támaszkodó felkarjában. Az ujjai már majdnem megadták a végső löketet az elrugaszkodáshoz.
- Vissza... vissza jövök hozzád! Mindig... - sóhajtottam, majd elakadt a levegőm, ahogy forró ölemből újára indult az áradat, mely repülésre késztetett az özönvíz idején is minden madarat, de most a hullámok ugyan erőteljesen, de csak simogatták a testemet, mint ahogy Dave is, engem figyelve, de nem láthattam szerelmesen csillogó szemeit, mert fejem továbbra is a párnába volt nyomódva, ahogy az orgazmusom szelén vitorláztam egyre feljebb és feljebb.

Semmi más nem számított most csak a szárnyalás. David a szél volt a szárnyaim alatt és én magasan repültem, egyenest a vakító napba, de hűvös simítása a testemen eltérített és én visszaszálltam hozzá mellkasára szorítva az arcomat. Ránéztem és megláttam. Most már láttam szerelmesen csillogó szemeit, ragyogó mosolyát, gyengédségét. Magához ölelt és csak élveztem ahogyan szerelmes szavakat sugdos a fülembe. Olyan volt mint otthon lenni gyerekkoromban az ágyamban, ahogyan apám mesélt halkan. Nyugodt és szeretetteljes.

- Istenem... mivel érdemeltem ezt ki? - suttogtam elhalón, s míg egyik kezemmel szorosan öleltem magamhoz, addig másik kezem ujjbegyei újra az arcát simogatták.

- Mit szívem?
- A szerelmedet Dave.
- Nem kellett kiérdemelned, csak úgy kapod. Csak mert, csak mert vagy nekem.
- Nem hiszem, hogy valaha ennyire boldog lettem volna, mint most veletek. David, mi van már Martinnal?

- Szeretnéd, ha ő fejezné be ténylegesen a szeretkezést? - suttogta a szemembe nézve, miközben félresodort egy összetapadt hajtincset homlokomból - Szeretnéd, ha ő hatolna beléd olyan mélyen, amennyire csak lehetséges? Hogy szenvedélyes mozdulataival feszítse forró bensődet? - nyalta meg a fülcimpámat.
- Ó igen, mondj még ilyeneket!! - kértem finoman végigkarmolva a vállait, s csípőmet is bemozdítottam - Igen, szeretném. azt szeretném, ha egyszerre ketten szeretkeznétek velem. Semmi ehhez fogható nem létezhet az ismert világegyetemben. Semmi. Ahogyan ketten szenvedélyesen szerettek engem és egymást. Istenem, soha nem hittem volna, hogy ilyen gyönyörű a szerelmetek. Megható mennyire szeretitek egymást.

- És az a megható, hogy te meg ennyire szeretsz és elfogadsz minket - suttogta a nyakamba egyik térdével finoman széjjelebb tárva lábaimat - Nem hinném, hogy lenne még egy olyan ember, aki ennyi mindent elviselne tőlünk és értünk - simogatta meg az arcomat felnézve rám.
- Én többet is...
- Nem, nem kell több, csakis te... - fojtotta belém a szót, ahogy gyengéden újra csókolni kezdett egyik kezével megtámaszkodva a vállam mellett, a másikkal az arcomat fogva. Pár pillanat múlva fogtam fel, hogy a combomon is cirógatott egy kéz, majd egy másik finoman széthúzott, és érzékien nyalni kezdte egy nyelv a csiklómat.
- Martin! - kiáltottam fel feltételezve, hogy nem Dave növesztett hirtelen több testrészt.

- Igen cicus itt vagyok és hallottam a szerelmi vallomásod és jobb ha tudod senki meg nem ment tőlünk kettőnktől - mosolygott és Dave odahajolt hozzá, a fülébe súgott valamit mire Mart bólintott és feljebb emelte a fejét, kezemet az övéhez húzva. - Nyisd ki Mia, meglepetés van benne.
- Mi van Martin? - húzta fel a szemöldökét Dave.
- Várd csak ki! - somolygott magában.
- Megőrültél? Mit dugtál a gatyádba? Vagy növesztettél még egy farkat? - nevetett Dave az oldalára fordulva.
- Semmi efféle, csak díszcsomagolást akartam az ajándékhoz.
Nagyra nyílt szemmel, kíváncsian hagytam, hogy bevezesse a kezem a farmerja alá. Közvetlenül az öv alatt kicsi dobozka volt. Kivettem.
- Édes, mindjárt itt lesz aki beteszi neked - mondta.
- Dehát ti ketten vagytok azok!
- Nem, nem, Mia. Én a piercingre gondoltam. Davey emlékszel mennyire szerettem a piercingedet? Feltéve ha nem járkálsz csupasz seggel a lakásodban jónak láttam, hogy neked is hozzak egyet, ugyanoda, ahol a régi volt. Baromi szexinek találom.
- Találgatni sem merem hova dugtad - vigyorgott szélesen Dave.
Kopogtak.

Még mindig Dave egyik karjába kapaszkodva panaszosan nyögtem fel.
- Ki a franc lehet az? - suttogtam a plafonra majd a fiúkra nézve.
Dave megrántotta a vállát és Martra nézett.
- Öregem, asszem te vagy a legközelebb az ajtóhoz, ráadásul a legtöbb ruhában is, úgyhogy... - jegyezte meg még mindig rekedten.

De Martin nem emelte meg a szebbik felét. Tudta ki az és kikiáltott, hogy jöjjön be, mire belibegett egy szőke bombázó feszes farmerban és lángvörös topban.
- Mi a fene? - dünnyögött Dave.
- Na Davey, le a gatyával és állj négykézláb azon az ágyon - kommandírozta Mart.
- Csak nem? Marin nem vagy normális. Most mutogassam a csupasz seggem neki?
- Sztem nagyon látványos - mondta halkan Martin és alig állta meg, hogy végig ne simítsa szerelme valóban isteni hátsóját - Nyugi Dave, neked egyszerűbb dolga lesz, a helye már megvan.

Elővett egy dobozt, illúzióromboló módon a farzsebéből (bááár, Dave-nek nem lehetett kifogása Mart FAR-zsebe ellen) és felpattintotta a doboz fedelét. Karika volt, elég széles egy piercinghez képest, az egész kelta rúnák szövevénye volt.
- David, neked csináltattam és egy tudós barátomat kértem meg, hogy értelme is legyen annak ami rá van írva. Ha kíváncsi vagy rá idővel kinyomozod majd.
- Martin! Mi van rajta?
- Az amit mindketten tudunk és akartunk és...és...majd meglátod. Csináltattam Antonnal fotót róla...
- Antonnal?
- Nem kérdezett semmit, tetszett neki, fel se tűnt neki, hogy nem fülbevaló. Tudod, hogy a saját kis világában él és hogy milyen szórakozott.

- Te nem vagy normális! - fakadt ki, miközben a kellékeket előpakolászó nőre nézett.
Én szám elé téve a kezemet fogtam vissza a kuncogásomat felcsúszva egészen az ágytámláig, felhúzva még a lábaimat is.

Azután a várakozó csajszira nézett - Remélem ért hozzá hölgyem - sóhajtotta.
- Csak nyugalom kedves David, fájni nem fog, csak vegye le az alsóneműt és tegye amit a barátja kért. David szégyenlősen, elfordulva húzta le és ekkor már rázott a nevetés, elfordultam, hogy ne lássa. Mindjárt csontkeretes nagyképernyőn fogja a csaj látni alulnézetben, ő meg elfordulva vetkőzik. Nagy derültségemre rájöttem milyen zavarban van a drága és hogy....szégyenlős. Eddig ez nemigen tűnt fel, de hát akkor magunk között voltunk. Abbahagytam a nevetést, mert megsajnáltam. Odacsúsztam mellé és bátorítani kezdtem halkan, bólintott és megszorította a kezem. - Kinevettél Mia! Láttam, hogy igen. De jön még a kutyára úthenger, te vagy a következő - mondta.
- Ne haragudj szerelmem, fogalmam se volt amilyen exhibicionista vagy, hogy vannak helyzetek, amikor szégyenlős is lehetsz.

- Pedig igen, szoktam az lenni - mondta majdnem durcásan - Már nem vagyok olyan gátlástalan, mint régen...
- Tudom, és sajnálom, ne haragudj, csak furcsa volt - fogtam két kezem közé arcát és adtam egy puha csókot a szájára.
- Jól van, semmi baj - mosolygott rám halványan, majd kicsit összerándult, mikor a nő lefertőtlenítette a területet.
- Lazítson kicsit. Ez most kellemetlen lesz, meg talán kicsit fájni is fog, de mivel ahogy nézem, már viselt ilyen testékszert, könnyebb dolgom lesz.
- Jól van, essünk túl rajta - válaszolta, miközben rám pillantott, aztán fejét a vállamra hajtotta rekedten belélegezve az illatomat.

Egy perc alatt kész volt, és most nekem kellett ezt a procedúrát elszenvednem, csak nekem a hátamra kellett feküdnöm szélesre tárt lábakkal.

Fájdalmasan felnyögtem. Nem volt túl kellemes érzés. Sosem hittem volna, hogy nekem egyszer lesz ilyenem. Az oké, hogy mikor fiatalabb voltam, akkor az orrom át volt fúrva, de egy ilyen intim testékszer... De máris kevésbé fájt, mikor arra gondoltam, hogy mennyi malacságot fogunk mi ezekkel csinálni...

Meg is volt az egész egy pillanat alatt. Martin meggyűrűzött bennünket, mint a madarakat. Arra gondoltam, hogy neki is kellene valami hasonló és megkérdeztem a csajt, nincsen-e nála véletlenül eladó darab. Mit tesz Isten, volt. Vigyorogva fordultunk a gyorsan lesápadó Martin felé.

- Na neeee! Én nem! - tiltakozott feltartva kezeit.
- Miért nem? Csak neked van jogod megjelölni minket? - kérdeztem lassan odamászva hozzá. Még szoknom kellett a kis fájdalmat és az érzést. Baromi furcsa volt. - Ne csak mi érezzük magunkat meggyűrűzött védett madárnak... - fontam karjaimat a nyakába, és a másik nőre kacsintottam vigyorogva, aki visszamosolygott és türelmesen várt addig lefertőtlenítve az eszközeit.

- Igen, haver, feltétlenül szeretnénk rajtad is látni egyet. De mi mondjuk meg Miával, hogy hova. Gyere Mia, mivel csakis érted teszi - ekkor rákacsintott Martyra - te döntöd el hol legyen az ékszer.
- Ugyanoda ahova a tiedet tettük.
- Jézusatyaúristen, én el fogok ájulni - rándult meg Mart ajka. Mentőötletem támadt. Bocsánatkérően Dave-re pislogva Marty kezébe nyomtam egy dupla whiskyt. Nem is szórakozott vele leküldte, de a bátorító ital semmi bátorságot nem mutatott nála.

A következő adagot is gyorsan eltűntette. A piercinges csaj figyelmeztetett, hogy azért ne rúgjon be, mert akkor jobban vérzik a seb, mivel nem húzódnak össze a hajszálerek. Ennyi elég is volt, Marty megmarkolta a takarót miután felvette a Dave-éhez hasonlatos pózt és összeszorította fogait.
- Nem hiszem el, hogy ilyenbe belerángattok!

- Ki rángatott bele kit Marty? - kérdezte tőle Dave - Cicus, szorítsd a két kezét kérlek a vitézünknek, most jön a döcögős része.

Martin sziszegett és fújtatott halkan káromkodva elősorolva az összes naptári szenteket szép sorban és épp amikor a lista végére ért a csaj befejezte a műveletet.
- Nos, Mr. Gore, készen is lennénk. Nem mondom, egyéni csúcs, tizenöt perc alatt három piercing.

Mindenki elnevette magát. Martin sziszegve a hátára fordult, csípőjét megemelve magára rángatta a farmerjét és feltápászkodott. Tárcájába nyúlva kifizette a piercinges bombázót, aki tényleg értett a dolgához és megköszönte neki segítő közreműködését. Nekem is érzékeny volt kicsit, de nem éreztem vészesnek, Dave oda se tett neki, Mart pedig...Hát Martin ide-oda közlekedett pingvin járásban a hotel szobában előbb bekapcsolva a tv-t, majd kitotyogott a wc-re. Mikor visszajött diadalmas mosoly terült szét az arcán.
- Hú, baromi jó, megnéztem egy kis tükörrel meg a naggyal.

Dave vigyorgott: - Az Marty, az. Három nap múlva tönkreteszlek meglátod! Csak a kis karikád, te és én!

Martin megborzongott. Dave tudta, hogy megfog. Valahányszor kiejtette a száján a következő szavakat "csak te és én" Martin mindig extázis közeli állapotba került.

És nagyon is meg tudtam érteni. Csak vigyorogtam mint a vadalma és magamra húztam a takarót még újra az ágy felső részében tartózkodva.
- Dave, drágám...
- Igen, Mia? - fordult felém kérdőn, de az ő szájáról sem lehetett letörölni a vigyort.
- Elmondanád, hogy mit kell csinálni ezzel a helyes kis piercinggel? Mármint mennyi idő amíg begyógyul vagy valamit? Mert a nagy sietségben a hölgy nem tudott infókat megosztani róla... Khm... és mikor lehet használni? - pirultam bele már a gondolatba is.
- Te kis fehér májú... - nevetett fel Martin megtorpanva újra épp a szoba közepén állva.

- Kb. három nap, amíg fájdalommentesen lehet mozgatni és Mia cica, Martin drága tőlem is kaptok valami meglepetést, hmm? Csak hogy kerek legyen minden a mókához.
- Jaj, David, ne tedd ezt velem, velünk! Tudom mire készülsz!

Dave csak somolygott - Nyugi Martin veszek magamnak is, és a te kezedben lesz!
- Mit, mit, mit, mit, mit?
- Nyugi Mia. Úgy érzed, hogy a rabja vagy igaz? Ezt egyetlen Dave-ünk vizuálisan is láttatni szeretné.

Kéjesen megborzongtam.
- Uhhh... ti aztán belevisztek a szexuális játékok sűrűjébe, drágáim... - nyaltam meg a számat gyorsan - Csak nem valami csini kis bilincsre gondoltál, párducka?

- Ezüst láncon fog tartani, tudod cicus, hova lesz rögzítve a leheletfinom lánc, hmm? Sejted már?
- Uram Jézus Martin! Csak nem?
- Bilincset és béklyókat nem kell vennie, van egy klassz kis fekete bőrtáskája az ő kis kincseivel.
- Dave, ezt miért nem mondtátok eddig?
- Mindennek megvan a maga ideje a felkelésnek és a lefekvésnek is. Most volt itt az ideje. Ez egy szövetség köztünk Mia. Immár te vagy a harmadik tagja. A lánc, amit viselni fogsz különleges ötvözet, eltéphetetlen, csakúgy, mint a hármunk között lévő kötelék. Leigáz, rabszolgává tesz, de a szárnyaló szabadságot is hozza neked a mámor szárnyain.
- Te költő vagy!
- Nem éppen, ezek Martin szavai. Akkor mondta, amikor a legelső ilyen láncot kaptam tőle.
- Dave, ne már! Zavarba hozol!

- Fiúk, én el vagyok képedve!
- Nem csodálom - vigyorgott Dave.
- Na! - mordult rá Mart, de ő sem tudta elnyomni a vigyorgást - Mindketten tudtuk Dave, hogy előbb-utóbb eljutunk erre a szintre a cicánkkal, nem igaz?

- Nos, Isten hozott a társaságunkban, ne kérdezd, nincs neve. Te elnevezheted ha akarod.

- Hmmm... lássuk csak... - vigyorogtam az államat bökdösve, miközben a takarót fél kézzel a mellkasomhoz szorítottam - Mondjuk... mondjuk... megvan! Legyen mondjuk The sweetest perfection? Csak hogy témánál maradjunk?

- Annak érzed, tökéletesnek?
- Hármunk szerelme szebb, mint amit valaha is tapasztaltam vagy álmodni mertem volna. Éppen nem éteri és emelkedett, hanem tüzes, lángoló, marcangoló és jaj gyönyörű. Bárki aki mást mond... Hiszen hogy is mondana bárki bármit! Csak mi tudjuk milyen ez. Szeretjük egymást és függünk egymástól, ha együttműködünk Mennyország, ha megkutyáljuk magunkat Pokol. A miénk, az az érzés Martin, David csak a miénk!

- Pontosan, Mia - simogatta meg felhúzott és takaróval takart lábaimat Dave - Részemről ez a kapcsolat semmihez sem fogható - nézett Martinra is, aki végre leült mellénk az ágyra.
- "Takes me completely, Touches so sweetly, Reaches so deeply, I know that nothing can stop me" - énekeltem jókedvűen de komolyan.

- Martin tudtad miről írsz dalt ugye? - simított végig a tarkóján David.

Félúton Mart megfogta a kezét és magához húzta: - Szeretlek.

Dave röviden felnevetett a hirtelen váltástól, de tekintete komoly, hálás és szerelemmel teli maradt.
- Én is szeretlek, Martin, tudod jól... - válaszolta halkan és ajkait finoman a másikéhoz nyomta - És ez a kis ajándékod... Nem tudtam, hogy ennyire hiányzik... - mosolyodott el forró pillantással.

- De hiányzott. Nagyon. Nem is úgy ahogy gondolod, hanem, hanem, tudom milyen eksztázisba tudtál kerülni, ha így szerettelek és azt akarom, szeretnélek újra önkívületben látni a gyönyörtől, hogy ne is tudj magadról és ne fájjon semmi. Hogy soha többé ne fájjon semmi. David, kérlek gyere ide, Mia te is! El nem tudom mondani, mennyit jelentetek nekem. És érzem hogy rossz vége lesz. Érzem a csontjaimban, a véremben. Tudom. És mielőtt megtörténik a baj, nem tudom milyen, de annyira rossz előérzetem van. Szeretlek benneteket és azt akarom, hogy ezt tudjátok.
- Martin, rosszat álmodtál? - bújt hozzá Dave.
- Nem álom volt. Nyitott szemmel láttam magam hallottan. Elgázoltak. Talán csak őrület, talán megérzés, nem tudom.

- Nem! Téged nem gázolhatnak el, Martin! - ellenkeztem átkarolva nyakát - Azt nem élném túl! - a szívem diónyira összeugrott a gyomrommal együtt. Szabályosan rosszul lettem egy ilyen lehetőségtől.
- Hülyeségeket beszélsz, csak egy álom volt - simogatta meg Dave is az arcát - Mi majd vigyázunk rád.

Furának tűnt, mikor ránéztem, mintha nem itt lett volna velünk pár pillanatig. Befelé hallgatózott vagy mi. Dave is észrevette és aggódva húzta össze a szemöldökét.
- Martin, együtt alszunk ma, ugye édes?
- Igen, igen, aludjatok majd velem. Éjjelig elcsapjuk az időt valahogy. Kár, hogy ma nincs koncert az lekötne és nem hülyeségek járnának a fejemben.

- Majd mi lekötjük a figyelmedet, édes - pusziltam meg finoman az arcát - Van kedved vacsizni menni? Farkaséhes vagyok. Vagy rendeljünk inkább a szobaszerviztől?

- Menjünk el ma este, menjünk valahova. Akárhova, csak el. Hívjuk Andyt, Bobot és Christiant is. Na meg Kessyt - nézett Dave-re - Mutassuk meg magunkat a világnak. Itt van a Depeche Mode!

- Rendben, Marty, ahogy akarod - simogatta meg a karját Dave.
- Akkor uccu neki fiúk, ki az ágyból, öltözés! - mosolyodtam el és kibontakoztam az ölelésükből.

Amíg Martynak segítettem öltözni és azon nevettem hogyan totyog, Dave fel- és meghívott minden érintettet a Miami Beach Line egyik éttermébe, ahol remek cajun konyha volt.
- Marin szívem, a többiek akkut röhögésben fognak elpusztulni, ha meglátnak így közlekedni. Próbálj kicsit kiegyenesedni!

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés