2. Fejezet - Minden kezdet nehéz, de ennyire?

 Másnap kora reggel ébredtek a lányok az izgatottságtól, a buli és a történtek okozta fáradtságuk dacára.

- Ha szépen kérhetnélek, ne tapizz így kora reggel! – évődött Mes barátnőjével, aki még kettőig sem látott a kómától.

- Tudom, és most jön a nem vagy ijesztő szlogened is! Mellékesen megjegyezném, te jöttél át az én térfelemre, szóval beszélhetnénk arról, ki tapiz kit. Másodszor is, ha édesanyád ezt látná[1], soha nem hagyná abba az őrült teóriák gyártását kettőnkről. Csak tudnám, honnan ilyen szárnyaló a fantáziája? Szerintem tanulhatnánk tőle – morfondírozott a másik lány.

- Zita belegondoltál abba, hogy jó ideig nem látjuk a családunkat? Jó, nem mintha a házi dementor, meg Dumbi annyira hiányoznának, de akkor is… - fagyott le Mes szájáról egy pillanat alatt a mosoly.

- Pontosan tudom, mire gondolsz, még Gyuláék[2] is hiányozni fognak, anyáékról már nem is beszélek. És a banyák? Te Úristen? Nem akarom elveszíteni a barátaimat! – fakadt ki Zizi kétségbeesetten.

- Én azt hittem, Te, mint nagy és okos egyetemista, meg fogsz nyugtatni, nem pedig tovább tornáztatod a megtépázott vérnyomásomat – vigyorgott barátnője bíztatóan, de önmagát sem győzte meg, Zizit meg végképp nem, aki úgy látszott, teljesen elmerül a kétségbeesés mocsarában.

- Jesszum pepi![3] Az egyetem! Nagy nehezen túl vagyok az első három éven, nem most szeretném abbahagyni… - egyre jobban nekikeseredett. Mes nem tudta, mivel húzhatná ki barátnőjét ebből a borús hangulatból. Pár percig csendesen töprengtek egymás mellett, Anita valami igazán bíztatóval akart előrukkolni, Zizznek meg egyre több rossz dolog jutott eszébe…

- Megvan! Tudom már! Itt van Piton! Elmegyünk hozzá, és szépen kifaggatjuk mindenről, elvégre Ő a házvezető tanárunk, nemde? Kellemest a hasznossal! – rebbentette meg sokatmondóan szempilláit.

- Rendben, csak igyekszem valami emberi formát felölteni, nehogy még jobban kiakadjon. Láttad milyen fejet vágott, hogy mind a négyen a Mardekárba kerültünk? Azt hittem, ott helyben omlik össze a szívszélütéstől… Istenem, de reanimáltam volna… - vonult Zizi álmodozó tekintettel a fürdőszoba felé. Mes megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul sikeres manőverét.

 - Ki az? – hangzott a barátságtalan felelet Piton szobájából. A bájitaltan tanár jól sejtette, valamelyik ördögfióka zavarja, ám még nem volt rájuk felkészülve. Igazából nem is lesz soha…

- Mi vagyunk Zizi és Mes… illetve Zita és Anita – fejezte be Mesmer a mondatot, mikor a professzor komor tekintettel ajtót nyitott nekik.

- Önök nem alszanak sohasem? És hol hagyták a két, hmm… barátjukat?

- Nem vagyunk velük összekötve, valahol biztos megvannak – mosolygott sejtelemesen Zizi. Barátnőjének tökéletesen igaza volt, Piton közelében nyugodtnak érezte magát, és az otthoni gondok is kisebb súllyal nyomasztották.

- Lenne egypár, illetve temérdek kérdésünk – fűzte hozzá Mes.

- Kerüljenek beljebb – mormolta kelletlenül a fekete taláros férfi, és egy centivel szélesebbre nyitotta szobája ajtaját. A lányok döbbent áhítattal szemlélték meg rajongott professzoruk szobáját. Körbe a polcokon könyvek és preparátumok sorakoztak katonás rendben, fokozva a szoba szigorúságát.

- Egy sötétzöld függöny, egy váza virág, pár hangulatos lámpa, és tökéletessé lehetne varázsolni – szaladt ki Zizi száján. Barátnője cinkosan rávigyorgott.

- Netalántán a szobámat jöttek átrendezni, vagy az iskolai kérdéseket szeretnék megbeszélni? Mert ha lakberendezőre lenne szükségem, majd keresek egyet – torkollta le őket a férfi.

- Először is szeretnénk tudni, mi lesz az otthoni életünkkel. Ne értse félre, professzor Úr, megtiszteltetés, hogy itt lehetünk, de Anitának ott van a középiskola utolsó két éve, nekem meg az egyetemé, és nem szeretném abbahagyni, ha egy mód van rá. És a családomat sem szeretném egy szó nélkül magára hagyni. Na jó, nem biztos, hogy mindenkinek feltűnne a távozásom (főleg Gyuláéknak nem), de előbb-utóbb biztos aggódnának. Az meg már csak hab a tortán, hogyan értjük meg egymást, mert az angolom hagy némi kívánnivalót maga után… - kezdett bele Zizi a kérdések sokaságába. Látszott rajta a kétségbeesés és az ismeretlentől való félelem. A bájitalok mesterének eszébe jutott első napja az iskolában, mikor minden olyan hatalmasnak és ismeretlennek tűnt a számára…

- Először is, üljenek le. Ennyi kérdést még Miss Granger sem képes feltenni egy perc alatt, szóval szép sorjában. Nem kell teljesen maguk mögött hagyni a régi életüket. Dumbledore professzor elintézi, hogy délután pár órára visszamehessenek a világukba, elköszönni a családjuktól, akik már mindenről értesültek. McGalagony professzor, és jómagam fogjuk önöket elkísérni, hogy minden rendben legyen. Miss Kovácsnak alkalma lesz nyáron befejezni a középiskolát, a tananyagot évközben is tudja követni, ha lesz rá ideje és energiája. Az egyetemi tananyaggal Ön sem lesz másképp Miss Oláh. A laborgyakorlatait azonban csak nyáron tudja abszolválni. Azt ajánlom, jól gondolják meg, mire vállalkoznak, mert itt sem egy diadalmenet az iskola. Attól, hogy odaát elmebeteg muglik firkálnak rólunk mindenfélét (Nesze Neked Rottring, muhaha…), az még nem fedi közel sem a valóságot. Az oktatási menete kicsit másképp fog zajlani, mint a többi diáknak. Első évben az első két év anyagát tanítjuk meg majd önöknek, félévekre bontva. Ha sikerül felvenniük a lépést, a hatod-, hetedévet akár egy félév alatt is elvégezhetik, így nem lesz hosszabb három évnél a tanulmányuk. És addigra a mugli iskoláikat is befejezhetik, bár erre itt egyáltalán nem lesz semmi szükségük. A kommunikáció itt egy külön dolog. Mint említettem a muglik tudatlanok, de mindent összevissza irkálnak – hatásszünetet tartva jelentőségteljesen nézett a két leányzóra, akik nem tudták, a megjegyzés célzás volt, avagy találat – a varázslóknak nincs gondjuk a nyelvekkel, egy bűbáj, és azzal kommunikálnak, akivel akarnak. A mágusok nyelvét senkinek nem kell tanítani, aki rendelkezik varázserővel, így még önöknek sem – fejezte be mondandóját kicsit lesajnálóan.

- Még önöknek sem… Na köszönöm szépen, cseberből vederbe, mindenhol féleszűnek titulálnak, legyen az ELTE vagy Roxfort, már nincs is annyira honvágyam… - Zizi kezdett magára találni, ez éles nyelvében mutatkozott meg leginkább. Piton maga sem tudta miért, érezte, kicsit túllőtt a célon, nem kellett volna így lehordania diákjait, de úgy tett, mint aki eleresztette füle mellett a megjegyzést.

- Akkor azt hiszem, egyelőre mindent tisztáztunk. A Nagyterembe remélem, eltalálnak, bár nincs kitáblázva minden sarkon, merre kell menni – tette hozzá búcsúzóul epés mosollyal. Zizi majdnem tanára orrára csapta az ajtót mérgében, majd sietős léptekkel a lépcső felé tartott. Mesmer alig bírta követni, a földszinten kapta el barátnője karját, így sikerült megállapítania. Zizz, mikor szembefordult vele, szemében elszánt fény csillogott.

- Most lett elegem, nem elég, hogy két nap alatt teljesen felforgatják az életünket, még jó pofát is vágjunk hozzá, de hogy közben percenként féleszűnek vagyunk beállítva, az már kicsit sok. Egy biztos, Piton testközelből egyáltalán nem olyan szórakoztató, mint hittem. De most emberére talált. Meg fogja még keservesen bánni, hogy megszeppent ötévesek módjára bánt velünk, arról gondoskodom – tört ki Zizi.

- Na most komolyan és igazán ijesztő vagy! – felelt meglepetten Mes.

- Ok, reméltem is! – dacoskodott a vörös hajú lány.

- Ugyan, Piton nem annyira gáz. Bántó a nyelve, az tuti, de nem akart rosszat – próbálta Anita enyhíteni a helyzetet.

- Jön Ő majd még az én utcámba… De nem fog tetszeni neki.

- Ugye fizkémes érzésed van? – tudakolta finoman Mes.

- Talált, és ezzel lehet úgy istenesen felhúzni még mindig… - válaszolta sóhajtva Zizi.

- Mit szólnál, ha sétálnánk odakinn?

- Tökkéletes. Mire várunk?

A kert szépsége és nyugalma mindenért kárpótolta őket. Kerestek egy csendes sarkot, és leültek megvitatni a történteket. Annyira belemerültek a beszélgetésbe (jó szokásukhoz híven), nem vették észre, hogy a Nap már magasan jár, és a reggel jócskán délutánba hajlott. Zavartalan társalgásukból egy sötét árnyék zökkentette ki őket, aki feléjük magasodott. A másodperc törtrésze alatt lepergett előttük életük, majd felpillantottak és meglátták… Hagridot.

- Bocsánat kisasszonykák, nem akartam riadalmat okozni, de mindenki magukat keresi, a reggelinél és az ebédnél sem voltak jelen, aggódtunk magukért – magyarázta az óriás. A lányok egy pillanatra összenéztek, és elmosolyodtak. Szavak nélkül is megértették egymást, jól esett nekik nagyon a vadőr kedvessége.

- Semmi baj Hagrid, egy pillanatig nem tudtuk, ki magasodik fölénk – nézett rá Zizz kedvesen.

- Ó, elnézést, be sem mutatkoztam, bár ahogy látom, szükségtelen – szabadkozott az óriás.

- Igen, valamennyire ismerősek vagyunk errefelé. De mi sem, Ő Anita, de inkább Mesmer, én pedig Zizi vagyok - nyújtottak kezet Hagridnak, aki barátságosan megrázta, majd megölelte őket.

- Gyertek vissza a kastélyba, mert Piton professzor tajtékzott, mikor nem talált meg benneteket – mondta, és finoman a kastély irányába terelte őket.

- Szóval Piton tajtékzott. Ok 1:1 – vigyorgott Zizi gonoszan.

- Vajh miért kerültél a Mardekárba? – heccelte Mesmer kedvesen.

- Mardekárosok letettek, ilyen kedves leányzók? Ez hihetetlen – morfondírozott Hagrid.

- Van ez így – vigyorgott a két lány elégedetten.

- Nocsak, előkerültek végre, már azt hittem, hazáig menekültek kétségbeesésükben – fogadta őket a bájitalok mestere, nem épp barátságosan.

- Szeretne tőlünk megszabadulni professzor, ugye? Nem lesz olyan könnyű, mint ahogy képzeli! – mosolyogott rá Zizi sokat sejtetően. A varázsló félig felhúzott szemöldöke mögül fürkészte a lányt, aki állta a tanár szúrós pillantását.

- Nini, a feketék triója!- csendült fel Poli hangja nem messze tőlük – Igazán vehetnétek valami mást is magatokra, ilyen szép lányoknak nem érdemes halálmadárnak öltözniük, mert a kedvenc tanáruk ezt teszi – udvarolt a maga módján a srác.

- Inkább ez, mint a szakadt farmer, meg a tiri-tarka hajszín – nézett végig jelentőségteljesen Mes a fiún. Johnny önmagához hűen csak hümmögött, és ingatta a fejét.

- Mr. Sheffield, a legközelebbi tiszteletlenséget pontlevonással és büntetőmunkával fogom honorálni. Itt alázatot tanulnak, tetszik vagy sem – Piton csak azért nem alkalmazott retorziót, mivel még el sem kezdődött hivatalosan a tanév, és nem akarta mínusz pontokkal indítani házát a pontversenyben. Ekkor McGalagony professzor is feltűnt a folyosón Dumbledore-ral. – Indulhatunk? – kérdezte lényegre törően – Ha önöknek megfelel, Miss Kovácsot Piton professzor kíséri el, Miss Oláh-t, pedig én. Mr. Sheffiledet és Mr. Daviest pedig az igazgató Úr – jegyezte meg, miközben elindultak. Mindenki bólintással vette tudomásul a hallottakat.

- McGalagony professzor, hoppanálni mikor tanulhatunk majd meg? – kérdezte Zizz, mikor a házuk előtt teremtek egy szemvillanás alatt.

- Előbb az alapokat kell megtanulniuk, kisasszony - nézett rá a tanárnő szigorú szemüvege mögül.

- De nem olyan ördöngösség ugye? Vagyis attól még, hogy nem próbáltuk soha, lehetséges elsajátítani a varázslás tudományát? – McGalagony professzor megenyhült, és rámosolyogott a lányra.

- Ne aggódjon, ha rendesen tanulnak, a legnehezebb dolgok is sikerülni fognak előbb-utóbb.

A pakolás nem tartott hosszú ideig, pedig Zizi igyekezett minél hosszabbra nyújtani. Édesanyjával percekig ölelték egymást, nehezen vettek búcsút egymástól, noha nem örökre szakadtak el egymástól. Még a sokat látott professzor asszony is elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, annyira meghatódott.

Anitáéknél sem zajlott másképp az elválás, könnyek és ölelések sorozatával. Bár igaz, nála a búcsúzkodás jóval összetettebb feladat volt, tekintve, hogy elvált szülők gyermeke. Először a Nagymaroson élő anyukáját és nevelőapját látogatták meg. Pitont, bár arca kifejezéstelen volt, elvarázsolta a visegrádi vár panorámája és a hely szépsége. A telekre érve rögtön megpillantották Herbertet, aki épp alsógatyában locsolta a kertet. Piton hitetlenkedve lépett oda a férfihoz, megelőzve a lányt.

- De Dumbledore professzor! Önnek nem a fiúkat... – mondatát félbeszakította Mesmer kacagása.

- Was? – nézett rá értetlenül a férfi.

A bájitaltanár visszafojtott lélegzettel várta a magyarázatot.

- Ne aggódjon Piton professzor úr, ő csak a nevelő apum, Herbert – mondta a lány vigyorogva – Azt hiszem elfelejtettem közölni, hogy hmm... van némi hasonlóság közte és az igazgató úr között...

A házba érve, ahol nagy volt a felfordulás az építkezés miatt, Mes és anyukája a szokásos veszekedés helyett, bőgve borultak egymás nyakába, mit sem törődve az ajtóban álló, egyre feszélyezettebb professzor úrral. A pakolás már sokkal gyorsabb folyamat volt. Míg anya és lánya tettek vettek, addig Piton kiment az erkélyre és a tájat szemlélte. Gondolatait néha megzavarta a lány egy-két apró kérése, amit kelletlenül teljesített.

Nagymarost maguk mögött hagyva léptek be Mes apukájának pesti házába. A sírás itt sem maradt el, főleg Mes nagyija részéről, aki csupán néhány csomag hideg élelem ellenében engedte útjukra őket. Igaz a WC papíros hadművelete most is sikertelen maradt.

A két fiú csak hagyott egy-egy cetlit szüleiknek, aztán bedobáltak pár dolgot, és irány vissza Roxfortba.

Zizi ért vissza legkésőbb, a többiek már a vacsorán is túl voltak, mikor a lány sok csomagjával elvánszorgott az eldugott klubhelységükben, ahol Piton már várta őket.

- Örömmel látom, megérkezett mindenki. Akkor el is kezdhetnénk a megbeszélést – Zizit már meg sem lepte a tanár csípős modora, lehuppant az egyik székre, és viszonylag visszafogott, mégis eltökélt pillantással figyelt a férfire. Nem tudta miért, de amióta személyesen ismerte a bájitalok mesterét, alább hagyott gyermeki rajongása, és inkább a férfi elismerését szerette volna kivívni. – A klubhelyiség lesz az elkövetkező években az otthonuk, tehát melegen ajánlom, jegyezzék meg az utat, és a jelszót is, ami a következő: denevércsont.

- Ezt vajon ki találhatta ki – gúnyolódott Poli alig hallhatóan. Zizi rákacsintott, amitől a fiúnak fülig szaladt a szája, Piton meg csak mérgesebb lett.

- Holnap reggel kilenckor Londonba utaznak, ahol megveszik a könyveiket és a szükséges kellékeket, remélem, nem hoznak szégyent a házukra, és McGalagony professzornak nem kell fegyelmeznie magukat, mint az első osztályosokat. Jó éjszakát! – fejezte be mondandóját, és kiviharzott a szobából.

- Kívánságlistát nem kapunk? – nézett Mesmer pókerarccal a visszaforduló tanárra.

- Mi a csudát? – nézett rájuk Piton értetlenül.

- Kívánságlistát, hogy milyen könyvek, talárok, üst meg ilynek kellenek.

- Ne aggódjnak, holnap reggel minden szükséges információ a birtokukba jut majd! – nézett rájuk tanáruk szúrós tekintettel, mialatt fénysebességgel távozott.

- Van kedvetek társasozni, hogy megünnepeljük az ittlétünket? – somolygott Mesmer.

- Csak nem? – Zizi sejtett valamit, és mikor meglátta, mit húzott elő barátnője az egyik táskájából, ő is vigyorexbe váltott.

- Hmm, Részegedj Okosan! Jól hangzik! – szállt be Poli is a vidámságba, majd előhúzott két pálinkás üveget, amit három sörös doboz követett.

- De ez még nem minden Picim! – vette át újra a szót a fekete hajú lány.

- Hűha Mes, mit tartogatsz még a táskádban? – kérdezte barátnője valami nagyon gyanúsat sejtve.

- Inkább kiket...

- Ezt nem mondod komolyan?!?

- De-de. Nyafi, Zorro, Franci! Most már előjöhettek! – abban a minutumban három tacsi-pincsi keverék kutyus ugrott ki a táskájából. Zizi majdnem eszét vesztette az örömtől, amint a három kutyababa körbeugrálta. Poli és Johnny tátott szájjal bámulták a jelenetet.

- De hát Mes, hogyan? Édesanyád csak így ideadta őket? Na és a prof tudja? – szökött ki Ziziből a kérdésáradat.

- Hol kezdjem? Szóval az úgy volt...hogy Pitont megkértem, hogy egy tágító bűbájjal segítsen táskámon. A többi meg már sima ügy volt... Anyu azért adta ide őket, mert most építkezünk és nagy a felfordulás, meg aztán Herberttel elszeretnének kettesben utazni... Így most egy darabig a mieink lesznek a kutyababákok!!!

- Fú ez annyira szuper, csak majd valahogy bekéne a profnak adagolni...

- Ezen majd később ráérünk gondolkozni. Nos hol is van az a társasjáték?

Ezzel kezdetét vette az első, de nem végső hajnalig tartó buli a négyes fogat roxforti életében.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés