3. fejezet

A reggeli másnaposságot mindenki másképp élte meg. Poli kifejezetten morcos volt, hiszen arra ébredt hogy Zozi harapdálja a lábujjait, Zizi és Mesmer pedig átélték a szokásos „hemperegjünk rajtuk és nyaljuk halálra őket” Franci és Nyafi formátumú keltő akciót. Johnny ellenben még akkor sem tért magához, mikor feje koppant a hideg kőpadlón. Kivétel nélkül mindegyikük a körletben töltötte az éjszakát, amelynek okait a kellő mennyiségű pia elfogyasztásának számlájára írhatunk...

Mes az ablakon beszűrődő napsugár miatt hunyorogva tápászkodott fel, de mikor meglátta, hogy milyen felfordulást hagytak maguk után, nyomban felébredt.

-         Zizz kelj föl! – keltegette finoman barátnőjét, aki minden reakció nélkül tovább szuszogott.

-         Hát veled nem sokra megyek – morogta, majd kezeit végighúzta nyúzott arcán.

-         Figyu Mes, szólnál a kutyádnak, hogy szálljon le a lábamról? Szeretnék még egy kicsit aludni... – hangzott Poli kómás hangja a sarok felől.

-         Ha már úgy is fenn vagy, akkor gyere és segíts összerámolni! – utasította ingerülten a lány.

-         Hát hogy ne. Vért ne adjak? És amúgy is, hol vannak ilyenkor a házi manók?

-         Vagy fölkelsz, vagy még a másik két kutyámat is ráduszítom. Jobb ha nem szórakozol velem! – Mes kezdte elveszteni a türelmét.

-         Rendben, nyertél – mondta a fiú és nagy nehezen feltornázta magát.

A pakolászás nem okozott nagy nehézségeket, viszont a szőnyegre kiborított vörösbor feltakarítása annál inkább. Poli végül a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodott: az egyik fotelt a foltra görgette. Bár meg kell hagyni, elég furcsán nézett ki az ülőalkalmatosság a szoba közepén.

- Ezzel meg is volnánk – dörzsölgette elégedetten kezeit – Most már alhatok?

- Még nem – válaszolta Mes – Előbb még segíts levinni a parkba a kutyákat. Nem szeretném, ha ennél is foltosabb lenne a szőnyeg…

Poli hatalmasat sóhajtott és egy biccentéssel jelezte, hogy segít, bár nem volt túl nagy kedve hozzá. Mes előhalászott táskájából három pórázt és a kutyák nyakörvéhez erősítette.

-         Te, mit mondasz Boának, ha meglátja nálunk ezeket a dögöket? – kérdezte a fiú egykedvűen.

-         Az igazat. Ha nem engedi, hogy nálam maradjanak, akkor inkább hazamegyek – válaszolta határozottan Anita.

-         Szerintem akkor is jobb lenne, ha visszapakolnánk őket a táskába. Legalábbis amíg le nem érünk a parkba. Nincs kedvem a jelenet részese lenni, tudod, hogy utál, az az állat!

-         Rendben, legyen úgy, ahogy szeretnéd. Úgyis jövök eggyel a pakolászás miatt – mondta a lány, majd nagy nehézségek árán begyömöszölte a kutyababákokat a tágító bűbájjal kezelt táskába, gondosan ügyelve arra, hogy elég levegőhöz jussanak. A két mardis adrenalin szintje az egekbe szökött, ahogy kiléptek a kihaltnak látszó folyosóra. Tudták, hogy ha összefutnak Pitonnal, fuccs a varázsvilágban tervezett jövőjüknek. Hirtelen megtorpantak, ahogy lépések zaja ütötte meg a fülüket. Elbújtak a legközelebbi oszlop mögé, és onnan várták az eseményeket…

Eközben a körletben maradtak kezdtek magukhoz térni, a hirtelen támadt csendesség miatt. Zizi hatalmas ásítozás közepette ült fel és dörzsölgette meg szemeit.

-         Mes, figyu… - nézett balra, de barátnőjének hűlt nyoma volt.

-         Mes? – kérdezte hangosan, de választ nem kapott. Nagy nehezen feltápászkodott és benézett a lányok mosdójába, de ott sem talált senkit. Nem sokkal később Poli és a kutyababákok hiánya is feltűnt neki. „Biztos levitték őket a parkba sétálni, de miért nem tudtak felkelteni? Ha a prof elkapja őket… Bele se merek gondolni.” Idegesen az asztalon heverő órájáért nyúlt, de amint meglátta mennyi az idő, majdnem kiejtette a kezéből.

-         Merlin szent szakálla, mindjárt 11! Perceken belül jön Piton, hogy elmenjünk vásárolni! – mondta hangosan, majd rögvest Johnnyhoz sietett és próbálta felkelteni. Rövid idő eltelte után rájött, hogy drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnia. Lelkiismeret-furdalás nélkül töltött a csapból egy jó nagy pohár hidegvizet és öntötte a punk fiú fejére. A hatás nem maradt el.

-         Normális vagy?!? Mi a fenét csinálsz?!? – üvöltött a padlóról felpattanva.

-         Ne haragudj, de nem volt más választásom! Poliék bajban vannak.

-         Mi történt? – váltott finomabb hangnemre Johnny.

-         Levitték a parkba sétálni a kutyákat. A prof meg mindjárt megjelenik, hogy elvigyen minket Londonba. Ha összefut velük és meglátja a három kutyát, oltári gáz lesz!

-         Ez mind Mes hibája! Mi a francért hozta el azokat a vakarcsokat!

-         Érdekes, tegnap nem volt semmi kifogásotok ellene. Kapsz két percet, aztán indulás! – utasította türelmetlenül Zizi.

Rövid időn belül ők is maguk mögött hagyták a körletet, és a levezető lépcsőn folytatták útjukat.

-         Miss. Kovács, megkérdezhetem, hogy miért bujkálnak egy oszlop mögött? – magasodott föléjük Piton professzor, leplezetlen mosollyal az arcán.

-         Hát, tudja professzor… - hangja annyira remegett, hogy alig lehetett hallani.

-         Mi köze hozzá? – vetette oda pimaszul Poli.

-         Mr. Sheffield lenne olyan kedves és befogná a száját! Nem magához beszéltem! – üvöltötte vörösödő arccal a tanár. Poli már válaszra nyitotta a száját, de Mes rálépett a lábára, mint egy jelzésül adva, hogy bízza csak rá a dolgot.

-         Nos kisasszony, azt hiszem, kérdeztem valamit magától…

-         Tudja, mi csak Ziziéket akartuk megviccelni… Azt mondtuk, hogy előre megyünk a parkba… És aztán megbeszéltük Maxwell-el, hogy bevárjuk őket és a semmiből eléjük ugrunk. Csak egy egyszerű diákcsíny lett volna.

-         Ugye most nem azt várja, hogy ezt be is vegyem? – kérdezte lenézően Piton.

Mesmer táskájából hirtelen valami felhorkantott, a két jómadár pedig kétségbeesetten összenézett. Piton mohó kíváncsisággal kereste a zaj forrását, mikor hirtelen Zizi és Johnny alakja tűnt fel a semmiből.

-         Magukat meg mi szél hozta? – nézett rájuk a bájitaltan tanár. Fekete talárja mögött, Mesmer próbálta a lehető legnagyobb artikulációval barátnője tudomására hozni az előbb elhangzott, kitalált mesét. Zizi feltűnés nélkül igyekezett leolvasni Anita szájáról a választ.

-         Tudja professzor… Anita és Maxwell… előrementek… és… és azt mondták, hogy… hogy a parkban találkozunk – dadogta. Piton hirtelen mozdulattal az érintettekhez fordult. Mesmer közömbös arccal a mennyezetet pásztázta, míg Poli próbálkozott értelmes fejet vágni.

-         Rendben, most az egyszer hiszek maguknak. De véssék jól abba a csöppnyi agyukba: magukon tartom a szemem – sziszegte az oszlop mögött állókra, majd mint egy duzzogó kisgyerek, akit megfosztottak játékától, hihetetlen sebességgel elviharzott. A négyesfogat szinte egy emberként lélegzett fel.

-         Ezt jól megcsináltad! – vetette oda megvetően Johnny. – A fenéért kellett azokat a kutyákat elhoznod!

-         Túl vagyunk rajta és kész! Ne vitázzunk. Inkább menjünk és sétáltassuk meg a babákat – mondta Zizi.

Ahogy kiléptek a park zöld fűvére, arcukat nyomban megcsapta az ősz eleji hűs szellő. Némán bandukoltak egymás mellett a Tiltott Rengeteg szélén és semmi kedvük nem volt a beszélgetéshez.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés