3. Fejezet

Szóval visszamentünk a hotel éttermébe, és megrendeltük Dave-nek a halat és a hasábburgonyát.

- Mit szeretnél enni? Válassz valamit az étlapról. A vendégem vagy.

- Ugyanazt ide, szeretem a halat, miau!

- Te egy macska vagy!

- Akármi is vagyok, szeretem a halat, de csak a tengerit – tettem hozzá.

- Hmmm, ez nagyon finom, jól készítik itt.

- Fincsi, tényleg fincsi.

- Bármit választhatnánk vagy száz specialitás közül, erre ilyen egyszerű dolgot eszünk, és kólát iszunk hozzá, ember!

- Néha csak nem akarod komplikálni a dolgokat – mondtam.

- Ez igaz. Az egyszerű dolgok értékesebbek lehetnek – mondta, és rámosolygott a pincérnőre, aki kihozta az ételünket. Egy kis mosoly futott át az arcomon, mikor észrevettem, hogy zavarba jött Dave mosolyától.

- Erős hatással vagy az emberekre – jegyeztem meg, mikor elkezdtünk enni.

- Igen, tudom, van valamiféle kisugárzásom, ahogy azt már megjegyezték. Nem igazán értem, hogy miért. Ez valamiféle energia, gondolom, ami sugárzik belőlem, nem tom, furcsa, de megszoktam. Olyan boldog tudok lenni, ha az emberek vonzónak találnak. Egy kis segítség az életedben.

- Biztos vagyok benne, hogy az. Látod, tényleg nem az vagy, akit elképzeltem az álmaimban, de ezt az újonnan felfedezett személyt még inkább szeretem.

- Az álmaidban?

- Ne már, tudod, mennyire szeretlek, már mondtam!

- OK, értettem! – mosolygott rám újra jobb kezében a villájával – Igen, egyszer már mondtad.

- Egyébként hol van Martin és Andy? A koncert óta nem láttam őket – kérdeztem legközelebb, miután lenyeltem egy isteni falatot a halból.

- Andy hazament, mert évfordulójuk van a feleségével, Martint tegnap este Adelle-lel láttam, ahogy egy bár felé tartottak, azt hiszem. Máris befejezted az evést? Te vagy az angyal!

- Az angyal?

- Igen, ezt arra a gyerekre mondják, aki elsőnek eszik meg mindent.

- Oh. Mi azt mondjuk neki, hogy megint mohó voltál!

- Ez nem túl kedves! – nevetett.

- Hát nem az . biccentetem – Oh, mielőtt elfelejteném, kérlek, mondd meg Andynek, hogy gratulálok az évfordulójukhoz!

- Meg fogom – talán a szavaimtól lágyult el az arca?

- És egyébként ez az Adelle… milyen nő? – kortyoltam a vízből.

- Miért kérded?

- Csak találgattunk. Szeretnénk szeretett Martinunkat jó kezekben tudni.

- Azt hiszem, én sem tudok többet róla, mint te. 23 éves, hosszú lábak, kedves mosoly, ennyit látok, nem többet. Mart nem is beszélt róla. Még nekem vagy Andynek se.

- Nem furcsa ez egy kicsit? Azt hittem, ti hárman kicsit többet tudtok a másik dolgairól. De kérlek, szólj, ha indiszkrét vagyok! – tettem le a poharam.

- Nos, elég sok dolog van, amiről nem beszéltünk, mint például erről. Martin elég félénk. Most már egy ideje együtt vannak, ezért azt hiszem, valahol fontos neki a lány, de többet nem tudok. Én sem osztanám meg vele a dolgaimat. Ez nem téma.

- OK, most már ez is tiszta számomra. Köszönöm, hogy válaszoltál.

Intett a kezével a szimpatikus pincérnőnk után a számláért.

- Mehetünk?

- Persze. Ez nagyon finom volt! Köszönöm az ebédet.

- Szívesen – állt fel a két szatyorral, és bevárt – Pihenjünk egy kicsit. Mit gondolsz egy kis tévézésről kényelmesen ülve az ágyon, időnként csatornát váltva?

- Veled? Akármit!

- Szuper! – válaszolta.

Beléptünk a szobájába. Lepakolt és kiment egy Evian ásványvízért, miközben én megszabadultam a cipőmtől és a vékony kardigánomtól, s lefeküdtem az ágyra.

És ez volt az a délután, amit az isteni Dave Gahannel töltöttem a Discovery Channelen David Attenborough műsorát, A Növények Titkos Életét nézve.

Csak feküdtem az oldalamon mellette. Bal kezem átölelte őt, ahogy a fejem meleg mellkasán pihent. Csak hallgattam a szívverését. Annyira békés volt… Átölelte a vállamat. Éreztem a karja melegét a hátamon, és néha az ajkait a fejem tetején, ahogy egy-egy apró csókot adott a hajamra. Azt hiszem, a hajam illatát szippantotta be.

Próbáltam a másik David hangjára figyelni a TV-ben, de egy idő után a szemeim elnehezültek és David erős szívdobbanásainak hangjára aludtam el.

Elaludtam, aztán fel is ébredtem valakinek a hangjára. A másik szobában Dave valakivel telefonált a mobilján. Hallottam, hogy izgatott…

Az ágyban maradtam, és hallgattam izgatott hangját. Találgattam, mi történhetett. Nem sokat értettem a beszélgetésből, mert az ajtó csukva volt és hadart. Egy kis idő múlva csöndesen belépett.

- Mi az?

- Semmi, baby, maradj csak! – és kisietett a szobából, csak hogy visszatérjen valami nehézzel és naggyal a kezeiben.

- Mi ez? – bámultam arra a valamire kíváncsi fénnyel a szemeimben.

- Nem igazán tudom – vallotta be – Az egyik jó barátom olyan őrültségre kért, hogy vigyázzak erre, míg érte tud jönni. És egy turné közepén!

- Úgy néz ki, mint Pandora szelencéje – kuncogtam.

- Nem olyan nagy, de pokolian nehéz.

- Nem kérdezted meg, hogy mi van benne?

- Nem volt időm rá, hirtelen történt. Remélem, nem valami veszélyes – mondta aggódva.

- Egy proton-fegyver, vagy egy atombomba!

- Nagyon vicces! Azt hiszem, meg kéne néznünk!

- Szabad? Dave, nme a tiéd… Elég kíváncsi vagy, hogy megnézd?

- Persze! Meg kell néznem, hogy kizárhassam, hogy valami veszélyes dolog! Nem engedhetem meg a banda miatt, hogy felrobbantsam magam – mosolygott rám, és letette a csomagot a takaróra közel törökülésben lévő lábaimhoz.

- Szuper! Most akkor a lábaimat akarod felrobbantani! – mosolyogtam újra, és szemeim a dobozra tapadtak.

- Nem, nem akarom tönkretenni azokat a gyönyörű lábakat, amik olyan izgatóan tudják szorítani a csípőmet!

- Ezt jó hallani! – nevettem és figyeltem, ahogy elkezdte kicsomagolni azt a valamit – Nem hallasz óraketyegést?

- Nem, nem hallok, szóval ez nem bomba – nézett rám – Amúgy meg a testőreink leellenőrzik, amiket kapunk, szóval nem kell nagyon aggódni.

- Én nem aggódom, csak kíváncsi vagyok! Lássuk, mi van benne!

Szó nélkül visszafordult a dobozhoz és kinyitotta.

Egy furcsa színű fémdarab volt benne, különféle színekben csillogva a fényben, részletes véséssel, s ősi darabnak tűnt.

- Nagyon értékesnek és ősinek tűnik. Mi lehetett? Valamiféle ősi páncél? A barátod gyűjti a régi leleteket? – kérdezem, ahogy közelebb hajoltam hozzá, hogy jobban lássak.

- Nos, bizonyosan műgyűjtő, és ez nekem, nekem… nem is tudom minek tűnik, én nem szoktam gondolkodni, talán a régi időkben ezt valamiféle rituáléhoz használták, nézd ezeket a véséseket, olyanok mintha ősi betűk lennének.

- Furcsa színek, nem kívülről van megvilágítva, mégis fénylik. Talán van valamiféle rejtett fényforrás benne?

- Tényleg nem tudom. Talán a barátom okosabb lesz ezzel kapcsolatban. Gyerünk, tegyük vissza a dobozba. Nem akarom, hogy megsérüljön, míg nálam van.

- Rendben – válaszoltam s óvatosan visszatettem a dobozba, és néztem, ahogy Dave újra becsomagolta – És most? Most mit szeretnél csinálni? – kérdeztem tőle, miután visszatért.

- Attól tartok este kicsit elfoglalt leszek, de most teljesen a tied vagyok a délután hátralévő részére. Szeretnél pihenni, vagy…

- Vagy!!

- Hmmm… milyen direkt válasz… - mosolygott és az ágy mellé lépett, amin ültem.

Gyengéden megcirógatta az arcomat, majd lehajolt egy csókra.

Azonnal mohón viszonoztam, és elkezdtem felgyűrni a fehér Led Zeppelines pólóját. Segített nekem, ezért volt időm lehámozni róla a farmerját is. Az ágy közepére másztam, és feltérdeltem, hogy lehúzhassam és elhajíthassam a topomat. Mosolygott és újra megcsókolt. Nem emlékszem, hogyan került a nadrágom a padlóra. Gyorsan újra teljesen meztelenek voltunk. Az ágy közepére ült, és az ölébe húzott.

- I want you now, tomorrow won't do... – suttogtam egy kis mosollyal az arcomon.

- És most te leszel a vihar lovasa – mondta, miközben a lábai fölött térdeltem, és a megfelelő helyre tette a dolgokat. Nagyot sóhajtott, ahogy elkezdtem meglovagolni.

- Oh igen… - nyögtem vissza és kicsit gyorsabban kezdtem mozogni, ahogy a csípőm a maga köreit járta.

Össze-vissza csókolta a torkomat és a nyakamat, miközben a kezeivel szorosan ölelt.

„Ó istenem, rögtön elélvezek, ha ezt így folytatja!” – gondoltam, mikor két perc után a csípője ellentámadást indított ellenem.

- Szent… hogy tudsz… ah… Úrist… - ziháltam.

De nem bántam, hogy máris élvezek, és tudtam, hogy akár többszörös orgazmust is átélhetek a karjaiban. Pokolian jó szerető volt, annyira érzéki, érezte, hogy mit kell tennie velem, és hatalmas volt. Hatalmas és kemény. Ez a nyerő recept. És kecsesen s szenvedélyesen tartotta a tempót.

Ahogy az arcára néztem, láttam, hogy nem csak én élhetem át az orgazmust bármelyik pillanatban. Szorosan tartott. Olyan intenzíven éreztem őt. Pózt váltottunk. Maga alá gyűrt és továbbra is keményen mozgott. Egy kicsit nyöszörögtem, mert nem volt túl gyengéd, de a keze a számon megakadályozott benne, hogy túl hangos legyek. Egyértelműen pokolian fel volt izgulva. Hátrahajtottam a fejemet, hogy láthassam az arcát. Mosolyogva visszanézett rám, és szabad kezével simogatni kezdte a mellemet. Először gyengéden, aztán még izgatottabb lett, s hangosan nyögve keményen markolta őket. Dave testével éreztem, éreztem a késztetést, hogy kielégítsem, ezért elkezdtem változtatni a pozitúrát, hogy mélyebbre hatolhasson bennem, s körözni kezdtem a csípőmmel. A hatás pompás volt, most még gyorsabban és keményebben kezdett mozogni, s beszélni kezdett hozzám.

- Hé, ezzel megölsz, ha folytatod ezt, egy másodperc alatt elélvezek.

- Tudom Dave, azért teszem, hogy kielégítselek.

- Oh Istenem, én… Hé, és te?

- Semmi baj. Csak a saját testedre koncentrálj. Élvezd David, addig akarlak lovagolni, míg a kezeim közt halsz meg.

- UHUH!

Az orgazmus szélén állt, de azt akarta, hogy vele tartsak. Kinyúlt szabad kezével, és minden női test legérzékenyebb pontján kezdett simogatni. Sikoltani akartam, de nem tudtam, nem engedett. A fülembe susogott, hogy maradjak csöndben. És tartotta feszes tempóját még gyorsabbra váltva. Éreztem őt magamban, olyan nagy és kemény volt… És aztán átléptünk a világ másik oldalára, s úsztunk az Űrben. Aztán csak pihegtünk, próbáltuk visszanyerni a lélegzetünket. Ez őrület volt. Annyira jó szerető volt! Kifáradtunk, nem bántam, nem érdekelt, boldog voltam. Boldoggá és elégedetté tett, s belül még többre vágytam.

- Elhasználsz, babe – sóhajtotta Dave, mikor már újra összeszedte a farmerját és a pólóját.

- Ahogyan te is engem – válaszoltam gyengéden.

- Kiszórakoztad magad?

- Mindenképp, Mr. Gahan! – mosolyogtam rá sugárzóan.

- Tudod te, hogyan izgass fel egy férfit!

- Köszi a bókokat, értékelem őket.

Visszamosolygott, majd kiegyenesedett.

- Most mennem kell, babe, van pár dolgom a bandával. Itt maradhatsz, vagy ha van valami elintéznivalód, akkor csak menj, mondok pár szót az érdekedben a recepción, hogy visszaengedjenek. Ránéztem még mindig elégedetten csillogó szemeimmel, ahogy az összegyűrt lepedőn ültem meztelenül. A térdeim fel voltak húzva, ahogy átkaroltam őket. A kezemre támasztottam államat.

- Rendben – mondtam csöndesen. Hiányozni fog.

- Nem tudom, meddig fog tartani. Szolgáld ki magad. Bármit rendelhetsz.

Nem tudtam megszólalni, csak bámultam őt.

- Hé… - kezdte, miközben lehajolt hozzám.

- Mi?

- Semmi… - válaszolta és egy édes csókot adott, aztán egyetlen további szó nélkül kilépett az ajtón.

Miután elment, felkeltem egy törölközőt csavarva a derekamra, kiléptem az erkélyre s néztem az égen vonuló felhőket. Álmodozás. Mindegyik az én Bájos Hercegemről szólt, aki sajnos nem volt itt velem. Mindenható Isten, hogy a fenébe leszek képes búcsút mondani neki?

Az elmúlt másfél napra gondoltam, miközben a szürke viharfelhőket figyeltem, amik a kedvenceim voltak. Most már éreztem, ahogy a kedvem percről-percre süllyed. Ismertem magamat, tudtam, hogy beleszerettem. És nem csak a benne lévő „sztárba”, hanem ebbe az „új” személyes Dave Gahanbe is. Ő… ő csak olyan… olyan tökéletes minden hibája ellenére is! Nem akarom elengedni, de tudom, hogy el kell. Van egy kedves felesége és egy gyönyörű kislánya New Yorkban, akik várnak rá. Tudom, hogy ez a pár nap volt a sivár életem fénypontja. Nem tudom, miért kaptam ezt az esélyt a Szerencsétől. Tettem valamit? Vagy csak ennyi? Ez az utolsó meglepetésem mielőtt valami szörnyűség történik?

Ezek a gondolatok száguldoztak a fejemben, ahogy visszaléptem a szobába a finom esőtől, mely erősödni kezdett. Visszaültem az ágyra, és megsimogattam magam mellett a takarót, ahol szeretkeztünk. Boldog percek. Egy kicsit szomorú voltam, mert tudtam, hogy nem fog örökké tartani. Csak két nap és a következő koncertállomásra fog repülni, és talán egy másik olyan lánynak, mint nekem lesz meg a lehetősége, hogy vele legyen. Szeretett párducom…

Felvettem a telefont és rendeltem egy teát, nem voltam éhes. Ahogy befejeztem, a tekintetem megakadt a két szatyron, amikben az ajándékok voltak. Felálltam és a három tündért egy szekrényre raktam. Mosolyogva nézegettem őket. Gyönyörűek voltak. Rosie biztosan szeretni fogja őket. Aztán kicsomagoltam az idős hölgy dobozást, s visszamentem az ágyhoz.

A kinti eső hangosodott. Kinyitottam a doboz tetejét. A szerelmeslevelek benne voltak…

A szerelmeslevelek, melyek egy régen eltávozott nőé voltak. Boldog volt a szerelmével, vagy nem? Óvatosan kinyitottam egy vanília színű, de rózsa illatú borítékot és megpróbáltam elolvasni a régi, kifakult betűket rajta. Így kezdődött:

Legkedvesebb Florám,

Végre tudtam írni neked, bár nem egyszerű időt szakítani és esélyt találni az írásra egy olyan építkezésen, mint ez itt a Szuezi-öbölnél. Keményen dolgunk, és Ferdinand, a project vezetője azt mondta nekünk, hogy a csatorna körülbelül egy év múlva készen lesz. Volt néhány nehézség, de a tehetséges mérnökünk, Ferdinand Lesseps minden felbukkanó problémát megold. A hőség kibírhatatlan, délutánra a hőmérséklet negyven fok fölé emelkedik, és az éjszakák nem hoznak enyhülést…

… de pár hónap múlva talán hazamehetek, ha befejeztük a munkát. De addig is küldöm szerelmemet és a legjobb kívánságokat, szeretett Florám. Tudom, hogy nem szabadna, de munka közben sokszor gondolok rád. Remélem, meg tudsz várni engem, amíg…

A tinta túl halvány volt ahhoz, hogy tovább lehessen olvasni. Visszatettem a borítékba, s a doboz mellé helyeztem a takaróra. Kinyitottam még egyet. A lámpa fényénél láttam, hogy ezt már gyorsabban írták…

Legkedvesebb Szerelmem,

Talán ez az utolsó lehetőségem rá, hogy kapcsolatba lépjek veled, mielőtt a vállalat hajóra tesz, s elvisz a Célebes-szigetekre… Annyira sajnálom, hogy csak pár napra lehettünk együtt, mielőtt újra el kellett utaznom. Ez a munka most kicsit keményebb, mint a legutóbbi, de ne félj! Bár ez a terület veszélyesnek tűnik a hírekből, a főnökünk azt mondta, hogy semmi probléma nem lesz! Tehát ne félj, inkább gondolj rám szerelmes gondolataiddal. Ha lehetséges lesz, azonnal írok neked! Bocsáss meg rövid soraimért, de mennem kell. Vigyázz magadra!

Szerelmed.

Ezt a levelet is visszatettem a borítékába. A karjaimra hajtottam fejemet, s gondolataim újra Daviden jártak. Egy régi ír dalt kezdtem dúdolni:

My bonnie is over the ocean, my bonnie is over the sea, my bonnie is over the ocean, oh bring back my bonnie to me...
Sóhajtottam. Milyen igaz, az én jóképűm is az óceán másik felén lesz hamarosan New Yorkban, és a szívem megfagyott a gondolatra, hogy nem leszek vele többet. Soha, soha.

Pár perc múlva feleszméltem egy villámlástól és egy hangos dörgéstől. Az eső még mindig zuhogott. Felemeltem a harmadik levelet is…

Pár óra múlva már tudtam, hogy sosem házasodhattak össze, mert Flora szülei ellene voltak, hogy lányuk a társadalmi rétegük alá házasodjon. Flora nagyon szomorú volt emiatt, a szerelme rengeteget dolgozott, hogy elegendő pénzük legyen. Meg akartak szökni, s messzire menni, de egy tragikus baleset tönkretette a tervüket. Az utolsó levél nem a szerelmétől volt. Egy fekete távirat volt. Meghalt 10 másik emberrel egy robbanás során.

Egy kicsit sírtam, ahogy arra gondoltam, hogy nem teljesedhetett be a szerelmük… az enyém se fog. Ezek között a levelek között aludtam el szomorú gondolataimmal hallgatva az esőcseppek hangját.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés