|
8. Fejezet
2007.11.18. 10:39
8. Fejezet
- Még valamit el kell mondanom a velem való élésről hozott végső döntésed előtt. Nos, van néhány komoly egészségügyi problémám. A drogok és a pia károsította a veséimet és a májamat, és vannak a drogokhoz kapcsolódó hirtelen szívelégtelenségeim. Ezért lehet, hogy holnap már halott leszek, lehet hogy 90 éves koromig fogok élni, nem tudom. Mindig ott az esély, hogy egyik percről a másikra elveszíthetsz. És, ssshh, hadd fejezzem be baby, és harcolok visszatérő depresszióval is, ami sajnálatos módon azt jelenti, hogy néha öngyilkos gondolataim vannak és hasonló őrült dolgok. Most már mindent tudsz, mit mondasz?
Én csak feküdtem ott és próbáltam nem sírni újra. Megijedtem a gondolattól, hogy ilyen könnyen elveszíthetem. Még mindig a válaszomra várt, de egy szót se tudtam kinyögni. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy elfogadjam: a teste bármikor elárulhatja.
Sóhajtott és elkezdett kimászni az ágyból. Magamhoz tértem a gondolataimból és megfogtam a felkarját.
- Hé, hova mész?
- Úgy érezem magam, hogy semmi mást, csak bajt és aggódást hozok neked. Nem vagyok fiatal és nem könnyű velem élni. A legjobbat akarom neked és talán nem rám van szükséged.
- Rád van szükségem. Csak rád. Senki másra, csak rád. Ne mondj semmit, kérlek, ne vitatkozz, kérlek hagyd abba az időd pazarlását!
- Az időm pazarlását, huh? – mondta magának csöndesen, és úgy nézett ki, mint aki a múltján mereng. Azokon az időkön, amikor elrontott dolgokat.
- Figyelj, Dave! Csak meglepődtem és aggódtam. De emlékszel? Azt mondtad nekem, hogy erős nő vagyok. Igen, tudok harcolni a céljaimért, és most a célom te vagy és a kisbabánk. Meg fogok birkózni vele, esküszöm – mondtam, és arra gondoltam, hogy soha többé nem fogok neki panaszkodni, és el fogom rejteni a fájdalmamat, csak hogy boldognak láthassam. – Megérdemled, hogy szeressenek. És én megadom neked, amire szükséged van. Tudod, hogy ápolni foglak, ha történik valami, de nem fog. Minden rendben lesz – öleltem át hátulról az ágyon térdelve.
Éreztem, ahogy reszket a teste, és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy sírni kezdett. Na most aztán tényleg sokkolva voltam és csak arra emlékszem, hogy könyörögtem neki, hogy hagyja abba.
Valahogy visszatartottam a saját könnyeimet, s finoman simogattam. Suttogtam a fülébe, és gyengéden ringattam. Úgy éreztem, mintha egy anyátlan gyermek lenne, egy magányos kisfiú és egy férfi egyetlen testben félelmekkel és kétségekkel. Visszajöttek azok az idők, amikor a drog okozta komplikációiról olvastam. Háromszor. Eddig háromszor állt meg a szíve. Legalábbis én háromról tudok, és ha arra gondolok, hogy ez több is lehet… Rettenetesen éreztem magam miatta. Én…én…én annyira szerettem őt, és annyira féltettem!
Mikor kifogytam a szavakból, egy régi dalt kezdtem dúdolni a fülébe. Nekem mindig segített, ha féltem, és az anyám jött, hogy lenyugtasson.
Úgy emlékeztem a hangjára, ahogy énekli, mintha csak tegnap lett volna.
Lehunytam a szememet, ringattam őt, nekitámasztottam a fejem az övéhez, és gyengéden simogattam az ujjaimmal. Hát sosem hittem volna, hogy egyszer én fogom vigasztalni Dave Gahant. Dave Gahant, aki a szerelemem és a gyermekem apja.
Szipogott, letörölte a könnyeit és vett egy akadozó levegőt. Éreztem, ahogy a keze megszorította az enyémet. Lehajtotta a fejét. A hátához fészkeltem magam, így érezhettem a teste melegét és minden egyes sóhaját. Még mindig dúdoltam és a vállán pihentettem a fejem. Pár percig így ültünk, aztán nagyon halkan megkérdeztem:
- Most már jobb egy kicsit, szerelmem?
- Igen, most már sokkal jobb, hogy „szerelmemnek” hívtál.
- Olyan édes vagy, Davie. Mikor kell indulnunk a reptérre?
Megcsókolta a kezemet.
- Hamarosan mennünk kell. Mindent bepakoltál, amire szükséged lehet?
- Igen, a legfontosabb dolgokat.
- Készen állsz az indulásra és egy új élet kezdetére? Velem?
- Igen, készen vagyok, drága. Közel leszünk hozzád, ne aggódj.
- Remek. Küldök valakit, aki egy kis idő múlva utánad hozza a többi cuccodat is NY-ba.
- Rendben – csókoltam meg gyengéden az arcát hátulról – Szeretnéd, ha készítenék pár szendvicset mielőtt indulnánk?
- Csak készíts nekem megint olyan rántottát, ha nem nagy kérés. Szeretem az általad készített ételeket.
- Nem probléma – mosolyogtam mellé ülve. Combjaink összeértek, s a kezem közé fogtam az övét, ahogy mosolyogtam. – Gyere, édes, teszek pár extra dolgot a rántottádba!
Rám nézett a könnyektől kicsit piros szemeivel.
- Milyen extra dolgokat?
- Ne aggódj, csak hagymára meg ilyenekre gondoltam. Szereted? Vagy csak natúr rántottát szeretnél? Mondd a kívánságod!
- Nem számít, úgyis mennyeire csinálod.
"Oh no, let go of my hand
Oh no, not now I'm down, my friend
You came to me anew
Or was it me who came to you
Shadowman
Any time tomorrow a part of me will die
And a new one will be born
Any time tomorrow
I'll get sick of asking why
Sick of all the darkness I have worn
Any time tomorrow
I will try to do what's right
Making sense of all I can..."
(K’s choice: Shadowman)
Elmostam a tányérját, ő felállt.
- Most már tényleg mennünk kéne. Becsukom neked az ajtót, nekem könnyebb lesz, add ide a kulcsokat – kérte. Odaadtam neki, ő felemelte a bőröndjeimet és bezárta az ajtót. A kulcsot a szomszédnál hagytam a barátom részére. Beszálltunk a kocsiba és mielőtt tudatosodhatott volna bennem, már a reptéren voltunk a B terminálnál, ahol a kisebb privát repülők vannak.
- Képzeld, egyszer az egyik ismerősöm itt dolgozott ennél a terminálnál biztonságiként és pár éve sikerült lefényképezkednie veled – mondtam csak azért, hogy mondhassak valamit, mert ideges voltam – Furcsa számomra, hogy… ah, ne is figyelj rám. Hülyeségeket beszélek. Jobb, ha nem is mondok semmit.
- Ne aggódj, édes. Melletted vagyok.
- Nem aggódom.
Kételkedve nézett rám.
- Jól van, jól van, de csak egy kicsit!
Megfogta a kezem és a megfelelő irányba indult.
- Dave, valaki megláthat minket!
- Nem lesz baj. Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Csak gyere, a repülőnk hamarosan indul.
És én hagytam magam vezetni. Felszálltunk.
Újra a kezét fogtam, miközben kifelé néztem az ablakon. Búcsút mondtam ismerős országomnak és régi életemnek. Egy új és nagy dolog előtt álltam. Erősnek kell lennem.
A repülő hamarosan megkapta az engedélyt és percek múlva már a levegőben voltunk. Ekkor már nagyon fáradt voltam, úgyhogy a vállára hajtottam a fejem és kidőltem.
Ő ébresztett fel az arcomat simogatva és a nevemen szólongatva.
- Édes, itt vagyunk.
- Csodás – nyújtóztattam ki az izmaimat és egy nagyot ásítottam. Rám mosolygott. – Most hova viszel?
- Az új otthonunkba, természetesen. Várj csak, majd meglátod, mindent elrendeztem. Vettem egy lakást, ahogy ígértem, azt, amelyikben majd festhetsz.
- Hé, ez gyors volt! – mosolyogtam – De kíváncsivá tettél. Menjünk, gyorsan!
- Lassan kicsi tigris! Nem fog elfutni – nevetett, de máris egy taxi felé tartott velem.
Kicsit hűvös volt odakint. Szokatlanul hűvös, ahogy a vezető tájékoztatott minket. Kevesebb mint egy óra múlva pontosan az épület előtt álltunk. A fekete portás egy hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt minket és Dave-nek nyújtotta a kulcsokat.
- Nem, nem, nem. Ennek a lakásnak a tulajdonosa ez a gyönyörű hölgy itt mellettem.
Bemutatkoztam a portásnak, miközben átadta a kulcsokat. Nem igazán tudtam mit mondani, csak álltam ott kezemben a kulcsokkal. Csak néztem mindkettőt. Tényleg itt voltam. Ez a két kicsi fémdarab most már rengeteg mindent jelentett. Talán egy boldogabb jövő kulcsai lesznek? Vagy pont ellenkezőleg? Dave-re néztem. Azt hiszem, a szemeim egy kis félelmet tükröztek. Éretem, hogy kicsit gyorsabban ver a szívem.
- Elnézést, Mr. Smith, de a társaságom elfáradt. Ez az első alkalom neki itt New Yorkban. Európából jött – mondta a portásnak.
- Semmi gond, Uram. Amiben tudok, segítek – biccentett.
- Köszönöm. Nat, gyere! Megmutatom neked a lakásodat – fordult felém és a lift irányába indult.
Kinyitotta az ajtót. Napfény ömlött be a nagy ablakokon, és a sugarak az általa beszerzett új bútorokon táncoltak.
- Dave, ez gyönyörű! Még sosem láttam a való életben ilyen lakást! – léptem be és végigsimítottam a tojáshéjszínű kanapén, mely a világos nappaliban állt, ahová rögtön az ajtóból jutottunk. A bútorokon éreztem Dave ízlését, mely mindig is tetszett nekem. – De Édes, nem volt túl drága? – fordultam felé aggódva – Nem akarom, hogy túl sokat költs ránk.
- Kérlek, ne aggódj a pénz miatt. Van elég, hogy megadhassam azt, amire szükségetek lesz a jövőben.
Sóhajtottam, de visszanyeltem a mondataimat. Szemeim a berendezésen és a falakon jártak.
- Menj csak. Nézd meg a többi szobát!
Bementem a fürdőbe, ő pedig a nappaliban várt rám. Pár perc már el is telt, de még mindig nem tértem vissza. Utánam jött, kopogott az ajtón és belépett. A kádban ültem. Fürdőkád volt, vagy inkább medence, vagy valami szépség fürdő? Hatalmas volt, smaragdzöld és gyönyörű. Ő is belépett a kádba. – Szeretnél egy kikapcsoló fürdőt, Natalie? Gyere, levetkőztetlek, mielőtt megengedném a vizet és átáznának a ruháid.
És megsimogatta az arcomat, meg a nyakamat, és egy szenvedélyes csókot váltott velem. S többé nem fedte reszkető testünket semmilyen ruha. Szenvedélyesen csókolt, s kezei testemen szánkáztak.
- Hé, hé! És mi lesz a fürdőmmel? – kérdeztem, mikor képes voltam a beszédre.
Folytatta a csókolózást, de kinyitotta a csapot, a víz pedig folyni kezdett. Olyan forró volt, ő is olyan forró volt! Leült és a karjaiba vett. Egyre szenvedélyesebbé vált. De ez most teljesen más szenvedély volt. Nem olyan régen éhes farkasként vetette rám magát, most gyengéd volt. Oh, olyan gyengéd és édes. Észrevettem, mennyire más most. Szeretkezni akart, nem szexelni. Nagy különbség. A Stay dalszövege jutott eszembe a Paper Monstersről. Mindig szerettem azt a számot és most hirtelen az eszembe jutott az az ember benne, aki ezt írta.
Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Lazán átöleltem a vállait és viszonoztam a csókjait, melyek mélyek, szenvedélyesek és édesek voltak az érzelmektől. Lovagló ülésben ültem az ölében. Megérintette a hátamat. Hosszú ujjai a gerincem mentén siklottak fel s le. Libabőrös lettem és halkan a szájába nyögtem. Jobb kezem a mellkasán, a főnixén nyugodott.
- Hunyd le a szemed, beszéljünk – vetette fel.
- Miről?
- Akármiről, ami az eszedbe jut, beszélj szívből. Akármiről.
- „Stay, you can leave tomorrow…” – idéztem a dalából – Ez az egyszerű dolog, amit most szeretnék. Meg tudod adni nekem? – simogattam meg az arcát ujjbegyeimmel, míg a homlokunk egymásnak volt támasztva, ahogy lehunytuk a szemeinket.
- Csak holnapig? Mit szólnál életed végéig veled maradnék?
- Miről beszélsz? Nem teheted. De eszméletlen boldog lennék, tudod jól – sóhajtottam és közelebb csúsztam hozzá.
- De ezt próbáltam tegnap elmagyarázni neked. Hogy itt fogok élni veled. Hamarosan.
- David, mit csinálsz?
- Amit már meg kellett volna tennem. Régóta meg kellett volna tennem.
- Nem! Nem hagyhatod el Jent! Gondolj Rosie-ra! Mit érezne? – nyitottam ki a szemeimet ránézve, miközben kiegyenesedtem az ölében.
- Inkább feláldozod magad és a kicsit, hogy egyedül élj? A lányom miatt? Egy idegen miatt?
- Ő nem idegen, ő annak a férfinak a lánya, akit szeretek, és akivel törődöm. Nyilvánvaló, hogy őt is szeretem.
- Oh, baby, most csak még egy okot adtál arra, hogy veled akarjak élni. És igen, megtehetem. Nem fogja azt érezni, hogy elhagyom, mert észre se fogja venni. Csak egy promó posztert teszek az én felemre az ágyban és ennyi az egész! – kiáltotta keserűen – Egyébként is, Stella már 8 éves, a bíróságon eldöntheti, hogy engem vagy az anyját választja-e. Ezen kívül én vagyok, aki elviszi az iskolába, aki meséket mesél neki, és én tanítom, hogy hogyan játsszon a zongorán. Ki törli le a könnyeit, mikor egy barát árulása miatt sír? Én kísérem el vásárolni, hogy kiválassza egy partira a ruháit, és én tudom, hogy melyik a kedvenc édessége. Persze akkor, ha nem vagyok épp turnén. De ez nem esik meg túl gyakran. Ki tudja? Talán engem választana.
- Sssh. Oké. Vele szeretnél élni, igaz? Túlságosan szereted őt ahhoz, hogy elválj tőle, igazam van?
Csak csöndesen bólintott és lehajtotta a fejét.
- Figyelj, Dave. Sosem akartam még egy oka lenni a válásodnak. De tudom, hogy a kisbabánkkal azzá váltam én is. De még egyszer át kéne gondolnod. De ha ezt az utat választod, és Rosie téged fog választani, nem leszek az utadban. Boldognak akarlak látni.
- Ez mit jelent?
- Tudod jól.
- Nem bánnád, ha vele élnénk?
Elmosolyodtam – Nem, nem bánnám. Azt hiszem, jó mostohaanya lennék. Mindig is kedveltem a kis szőkédet. És úgy gondolom, jó apa vagy. Már csak attól is szárnyra kapott a szívem, ahogy beszéltél róla, mi mindent szoktatok ti ketten csinálni. Téged akarlak és mindent, ami veled jár.
- Elképesztesz, Natalie!
- Ne mondd már – legyintettem – De tudom, hogy minden a kis csillagodon múlik, hogy melyik utat választja. De mindenképp utálom a gondolatot, hogy egy ilyen helyzettel kell megbirkóznia ilyen fiatalon. És Jen mit fog mondani? Hogy fog erre reagálni? Nem fog utálni engem és a kisbabánkat? Mi lesz, ha harcolni fog Rosie-ért? Nem tudom Dave. Nem tudom, hogy ez-e a jó út. Ez egy kicsit sok nekem – sóhajtottam – Mi lenne, ha várnál pár napot? Nem állok készen még egy változásra az életemben. Még csak most értem ide. Nem ismerem a helyet, nem ismerek senkit rajtad kívül. Kérlek, gondold át, szerelmem.
- Megtettem jóval azelőtt, hogy találkoztunk volna. Már régóta meg kellett volna tennem, de nem volt merszem egy ekkora lépésre. A házasságunk bajban volt. Próbáltam rendbe hozni, ő is próbálta rendbe hozni. Talán nem próbáltuk elég erősen. De a házasságunk mostanra már halott. Veled vagy nélküled. Nem fog gyűlölni téged, de szeretni sem fog. Egy éve, mikor turnéztam, be akarta adni a válókeresetet, én könyörögtem neki, hogy ne tegye. Most jött el az idő, hogy befejezzem azt, amit elkezdett.
- Akkor jól van. Megértettem. Tedd, amit a legjobbnak ítélsz.
Rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel és gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Majd meglátod, minden rendben lesz. Holnap délután beszélni fogok otthon Jennel, és elmagyarázom neki a helyzetünket. Itt maradhatok veled? Nem akarok hazamenni egy üres lakásba. Valakit szeretni szeretnék.
- Persze, hogy maradhatsz – válaszoltam, miközben bevizeztem jobb vállát – A madaradat meg kell itatni egy olyan forró helyen, mint a mellkasod – mondtam mosolyogva és egy puha csókot nyomtam a madár fejére.
- Szeretnéd ha finoman megmasszíroználak? – kérdezte – Elég jó vagyok benne. Dr. Dot sokat tanított a masszírozásról.
Hangosan felnevettem.
- Mi az?
- Semmi, Dave, semmi.
- Azt hiszed, hogy egy kandúr vagyok, aki lefektetett minden cicát, akire csak rá tudta tenni a mancsát.
- Nos, alapjában véve igen.
- Látod, most tévedsz. A szex fontos, de nem a legfontosabb dolog az életben. És jegyezd meg, hogy ez egy olyan férfi szájából hangzott el, aki eléggé függ tőle.
- Tudom, David, édes – és a hasamra vezettem a kezét – Nézd, a kisbabánk most nem lenne itt a szeretkezéseink nélkül, de ő már most fontosabb, mint csupán a szex.
- Ja, ez igaz – és hirtelen hátradöntött a karjaiban fogva egészen a vízig, hogy megcsókolhassa a hasamat.
- Dave! – nevettem – Ez csikiz!
- „Baby, baby, baby, I love you baby” – énekelt egy régi blues számot, amiről nem tudtam eldönteni, hogy nekem vagy a bennem rejlő lurkónak szólt-e. Sejtéseim szerint mindkettőnknek.
- Te egy bohóc vagy! – mosolyogtam rá felülve, s újra megsimogatva a mellkasát és az arcát.
- Egy bohóc?
- Ja, egy furcsa de szeretnivaló bohóc, aki szomorú is tud lenni, és az én feladatom, hogy felvidítsam – suttogtam a szájába és először csak finoman, majd egyre több szenvedéllyel csókoltam.
- Hadd szórakoztassam, hölgyem – mondta és egy újabb dalba fogott bele. Azt csinálta, amihez a legjobban értett: énekelt és én elolvadtam a karjaiban.
- Dave…
- Hm? – hagyta abba az éneklést.
- Akarlak. Most!
- Semmi gond, kisasszony, a szolgálatára állok. Mik a kívánságai, hölgyem?
- Csak szeress, édes, én fölül, te alul – suttogtam, ahogy egyik kezem megragadta őt a víz alatt, és dolgozni kezdett a „little one-ján”.
- UHUH, arról volt szó, hogy relaxálunk itt, erre te… Istenem, egyáltalán mit csinálsz a csípőddel?
- És pont te kérdezed tőlem ezt?
Csak nyögött válasz gyanánt.
- Én…én érezni akarlak.
És én megragadtam őt, és a testembe vezettem. Együtt nyögtünk fel az érzéstől. Mozogni kezdtem. Micsoda tökéletes harmónia. Úgy éreztem, hogy a megfelelő helyen volt. Ott, ahova tartozott. Sóhajtottam.
- Te… te vagy a tökéletes drog, szerelemem! Ahh… igen!
- És mi mindketten egymás függői vagyunk – válaszolta. Oldalra döntötte a fejét és szenvedélytől eltorzult arcomat figyelte mosolyogva.
- „Yeah, that’s right”! – idéztem őt, ahogy mozdulataim erősebbek lettek. Keményen lovagoltam őt, amitől meglepettség játszott az arcán, de élvezte, ahogy a csípőm mozogni kezdett. Felnyögtem. A hangom visszaverődött a falakról.
- Adj még többet, Dave – kértem őt, mire egyik kezét a csiklómra csúsztatta.
- Valami ilyesmire gondoltál? – kínzott, ahogy figyelte miként kerülök egyre közelebb az orgazmushoz.
- Oh… igen! Igen! Ah… Dave! Ó Istenem! Igen… - nyögtem egyre hangosabban kezének minden egyes mozdulatától. Gyorsítottam csípőm mozdulatait. Ő is felnyögött.
- Már nem kell sok… - suttogtam a fülébe.
- Ne… nekem sem, már a határán vagyok… mozogj baby, mozogj!
És én tettem, amire kért. Vadul. Éreztem, ahogy kezeivel megragadta a fenekemet és segített mozogni.
Nyögött és vett egy nagy levegőt. Aztán a teste feladta és elélvezett, éreztem őt magamban. Levegőért kapkodott, de még mindig segített nekem mozogni, mert már alig tudtam tartani magam.
Talán két perc múlva egy erőteljesebb mozdulattól én is követtem őt beharapva saját számat, hogy visszatartsam hatalmas nyögésem. Lehunytam a szemeimet, ahogy vállaiba kapaszkodva testem ívbe feszült. Éreztem a kezeit a derekamon.
- Ahhh, ez annyira jó volt – dorombolta nekem – Tudtad, hogy nekem teremtettek?
- Igen? Így gondolod? Akkor el kell mondanom, hogy te is nekem készültél – csókoltam meg gyengéden, még mindig finoman mozogva csípőmmel – Annyira hiányoztál, szerelmem!
- Imádom, ha ezt mondod – simogatta meg az arcomat – Mit szólnál hozzá, ha megmutatnám neked a többi részét is a lakásnak?
- És minden szobában szeretkezni fogunk? – nevettem.
Miután rendbe szedtük magunkat, felfedeztük a többi szobát is. A hálószoba volt vizsgálataink első számú tárgya.
- És tényleg megint akarod? Itt is? – kérdezte újra a derekamat simogatva.
- Ja – nyaltam meg a nyakát.
- Akkor minek vettük vissza a ruháinkat?
- Nem tudom, felesleges volt. Boldog leszel – húztam át a fején újra a pólóját.
- Pontosan miért is? – markolt megint a fenekembe.
- Mert az utóbbi időben úgy érzem magam, mint egy nimfomán… - ragadtam meg – És azt hiszem ez a te szex-függő személyedet boldoggá teszi…
folyt.köv.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Egyszer majd biztosan sorra kerül.