49.

Igen, így fordult a kocka, így lett a mesterből szolga és a szolgából mester. Én meg élveztem a következményeket. Számítottam rá, hogy bármelyik pillanatban előtörhet belőle az állat, ahogy bennem mozgott, de végig gyengéd maradt, hiába nyöszörögtem erőteljesebb mozdulatokért, most úgy szeretett, ahogy ő akart, lángoló testem pedig behódolt neki is, nem is kellett volna az az izgató lánc a kezébe, amit azonban töretlenül tartott és meg is rántott egy kicsit, mikor többet akartam. Határozott tekintetével hallgattatott el, én pedig egyszerre élveztem a dolgot és voltam kínban, amiért nem olyan vadul szeret, mint ahogyan én akarom.

Éreztem, már csak másodpercekre vagyok attól, hogy önkívületbe kerüljek a Dave által keltett gyönyörtől, és csak feküdtem magam teljesen átadva neki. Amikor túl voltunk a csúcsponton, Martra néztem, miközben David próbált rajtam fekve levegőt kapni. Mart csendesen ült ott és visszanézett rám.

Azon tanakodtam magamban a rám nehezedő ziháló Dave hátán nyugtatva kezeimet, hogy Martin vajon még mindig az előbbi kirohanáson gondolkodik-e, hogy észrevette-e Dave féltékenységét, ahogy számára a játék átcsapott a valóságba? Még sosem láttam az énekesemet így kikelni önmagából miattam. Persze volt már ilyen, például mikor a kórházban feküdtem, és Martin elmesélte, miként kezdte péppé verni őt.

De az más volt, ott az életem vélt veszélyeztetése volt a verés oka, itt a birtoklásom. Hihetetlenül ösztönlények vagyunk még mindig, ősi érzések mozgatnak bennünket. Két hím megverekszik a nőstényért. Dave-nél azonban ez több volt, láttam a féltést a szemében, és újra hálát rebegtem minden dolgok intézőjéhez, hogy ilyen férfi választott társának.

Most Dave felállt, végigsimított a hátamon és Marthoz lépett és őt simogatta meg. Elétérdelt és becézte, csókolta és ő folytatta ott, ahol én abbahagytam.

Martin hamarosan hátrahajtva a fejét felsóhajtott a kényeztetésektől. Látszott rajta, hogy eleinte nem tudott mit kezdeni Dave kirohanásával, de kezdett feloldódni. Beletúrt Dave hajába, hogy mélyebbre nyomja a fejét, de Dave elszakadt tőle és ördögien csillogó szemekkel nézett fel rá.
Megmozdultam, hogy újra a hasamra forduljak, mire szabadon hagyott láncom vége lecsúszott az ágyon és ott himbálódzott. Martin rám kapta a tekintetét, ahogy egyik kinyújtott karomra hajtva fejemet doromboltam rájuk nézve, és másik kezemmel elkezdtem huncutul összehúzva a szemeimet magamhoz húzni a láncom végét egyik szemről a másikra haladva.

- Dave, Dave - bökte meg társát Martin, aki el volt mélyen merülve, hogy precízen kivitelezze, amivel a társát szórakoztatta - Hmm? – kérdezte.

- Nézd, a kis házi macs magához venné az irányítást, te ezt hagyod?

- Én? Miért én? Fogd meg te! - nézett fel Dave.

- Nem, nem, az előbb világosan megmutattad, hogy ki a cica gazdája! Fogd meg te!

- Áruló! - fújtam rá begörbített ujjaimmal játékosan felé kapva, s felhúztam orromat, majd a hátamra hengeredtem a csuklóm köré tekerve még egy adag láncot, s incselkedőn nyújtóztam egy nagyot.
De mielőtt a lánc végét is megkaparinthattam volna Dave keze jelent meg az ágyon és megragadta a fémet, ezzel megakasztva kezemet a mozdulatban.
- Érzed a szabadság szelét, Mia-cica? Hm? Hát el kell, hogy szomorítsalak, annak még nincs itt az ideje. Van itt egy felajzott kandúrunk. Nem szeretnél elbánni vele, ha már beárult? Hm?

- Dehogynem, és bosszúm véres lesz! - fenyegetően vicsorogtam a radiátorhoz kötözött Martra, aki próbált riadtnak tűnni, de mindegyre felkacagott.

- Mia, na...nagyon veszélyesnek tűnsz.

Én magamban mosolyogtam és David is somolygott, Martin valszeg nem nézte meg jobban Dave hátát, ami tarkállott a szerelmi csatározásaink során szerzett vékony, hosszú hegektől.

- Nem figyelsz a részletekre, Marty… Ki foglak csipkézni! – mordultam rá mélybordóra festett hosszú körmeimet a lepedőn próbálgatva.

- Azannya, mekkora karmok! - Az előbb miért nem láttam én ezeket? - nyösszentett Mart, mert amint ágyat ért lecsaptam rá egy gyors mozdulattal és mellkasán bíbor csík mutatta, hogy sikerrel.

- Talán, máskor nem leszel ilyen óvatlan drágám - simította végig Dave a hátát, és mikor a nyakához ért keményen megragadta.

- David, ez fáj - próbált Mart védekezni.

- Igen tudom, azért csinálom, szívem, most pedig rajta, próbáld magad alá gyűrni Mia-cicát. Szereted ha harcol, nem?

- Oh, igen, azt szeretem. Cic, cic! Megérkezett a vadmacska éned, igaz? - ingerelt, ahogy a csípőjén ülve macskaszemekkel figyeltem. Dave még mindig tartotta Martin láncát, az enyém azonban már a csuklóm köré tekerve adta meg mozgásomnak a szabadságot. Reflexeim kitűnően működtek, így kitérhettem Martin elől, aki megragadva a derekamat maga alá akart kényszeríteni.

Viszont annyira voltam gyors, hogy még egy isteneset marjak rajta, amibe hangosan felnyögött és az arcához kapott. - Mia, megőrültél, mi a szart mondok az embereknek?

- Nyugi Marty-fiú, csak a nyakad vérzik jegyezte meg Dave - Próbáld még egyszer! Összesen három esélyed van és ha nem sikerül meg foglak büntetni.

- Egy már elúszott - vigyorogtam rá az ágy támlája felé húzódva - Nos édes? Megpróbálsz leigázni, vagy sem? - döntöttem a hátamat a falnak térdeltemben, s kicsit lejjebb csavarva a láncot csuklómról megfeszítettem azt kezeim között.

Martin szemében megvillant a vadállatias vágy és talán a düh is, ahogy lassan közelített, felmérve az esélyeit. Nagyot nyelt izgalmában, ahogy a lánc megcsörrent a kezeim között. A fény sejtelmesen játszott a szemeken a félhomályos szobában.

- Vigyázz Mia, mert nem hagyom, hogy nyerj... Az enyém leszel...

- Hú de félek, Marty. Mondhatni reszketek.... - válaszoltam kicsit cinikusan, egy kis gúnyos

mosollyal az arcomon. Dave-re pillantva láttam, hogy ez tetszik neki. Mikor Martin felmordult, kicsit megrántotta a láncát, de aztán tovább engedte.

Hanem arra nem számítottam, hogy milyen gyors tud lenni Martin, és ahogy elfordultam volna hátulról elkapott és lenyomott lábaimat a térdével szétfeszítve.

- Mia, most megduglak - lihegte és erősen tartott.

- Á-á! Nem megy az olyan könnyen, Marty! - ellenkeztem, ahogy testem alatta vonaglott a kiutat keresve.

- Nem menekülhetsz - sziszegte a fülembe megfeszítve karjait.

A kiutat keresve mélyen belevájtam a körmeimet a bőrébe felsebezve azt, hogy a vére is kicsordult. Felnyögött és összerándult. Kihasználva az alkalmat beleharaptam alkarjába, mire elkapta a kezét felszisszenve, és én gyorsan kislisszoltam a karjai közül, de újra utánam kapott és a hátamra lökött. A fejem lelógott az ágyról, ezért oldalra igazítottam a nyakamat, hogy rá tudjak nézni, s egy pillanat múlva Mart nagy meglepetésére a két kezem között feszülő lánc Martin nyaka körül volt.

- Nah, most mi lesz Mart? - kérdeztem vadsággal a szemeimben - Szeretnéd, ha fojtogatnálak, vagy feladod?

- Azt hiszed olyan erős vagy? - kérdezte és megfeszítette a nyakizmait és a lánc helyett a két vállam nyomta lefelé a kulcscsont árkában és éreztem, ahogyan a kezem remegni kezd és elgyengül, Mart pedig letépte magáról a láncot és most már tényleg maga alá gyűrt és ugyanazzal a mozdulattal vadul belém hatolt, hogy felnyögtem.

A fejem hátrahanyatlott, s így a levegőben lógott. Próbáltam tartani vad lökései közben, s éreztem, hogy a nyakamon kidagadnak az erek s kezd a fejembe szállni a vér. Panaszosan felnyögtem, mire egyetlen rántással feljebb húzott az ágyon egy pillanatra elszakadva tőlem, majd újra durván belém vágta magát. Birtokolt. Fájdalmasan, ahogy leszorította a kezeimet, és tövig elmerült bennem szétfeszítve a lábaimat. Hangosan és mélyen nyögtem s sikoltoztam. Azt hiszem, Dave nem tudta eldönteni, hogy fájdalmamban vagy élvezetemben-e. Martin lánca még mindig a kezében volt. Találkozott vele a tekintetem, ahogy újra felnyögtem a vad lökések között.

Aztán úgy döntött, hogy fájdalmamban és egyetlen rántással lehúzta rólam Martint, aki a lendülettől a földre csúszott.

- Ne! Neh... ne bántsd - nyögtem fel, mikor láttam haragos tekintetét - Engedd vissza!

- De Mia! Fájt! Láttam! - emelte meg a hangját.

Én félig már nem voltam magamnál kettős érzelmeimtől. Magam se tudtam, hogy mit akarok, de azt hiszem, folytatni akartam.

- Jól van Mart folytasd, de ne ilyen állati módon, megsérül, jó?

- Igen, David, értettem - és visszamászott az ágyra és én is hozzá. Egyikünk lánca Dave egyik kezében volt, a másikunké a másikban. És ez így volt jó, ennek így kellett lennie, lehet bármilyen a felállás a vége úgyis csak ez.

Óvatosan csúszott vissza belém, mire hangtalanul felnyögtem és találkozott a tekintetünk. Most nem erőszakolta belém teljes valóját, de ütemesen kezdett mozogni. Lehunytam a szemeimet, s hátrahajtottam a fejemet, ahogy felziháltam. Éreztem, hogy Dave figyeli minden rezdülésemet. Martin lánca megcsörrent a kezében, mikor körmeimmel végigszántottam Martin vállát, aki erre felmordult, de nem kezdett vadulni. De én újra erőteljesebben akartam. Túlságosan hozzászoktam az előbbi vad hajszához. Persze nem akartam, hogy fájjon.

- Gyere még! Beljebb! - nyögtem fátyolos tekintettel a szőkének - Erősebben! - karmoltam újra, de ezúttal a hátát.

- Nem lehet, nem engedi a gazdi - vigyorgott és erre Dave is felnevetett, az előbbi feszültség eltűnt, Dave elengedte a láncokat, és az ágyra vetette magát - Kutyusok, itt a gazdi, lehet nyalogatni!

Azonnal Dave tarkójához kaptam és lehúztam magamhoz a fejét egy vad csókra, míg Mart folytatta csípőjével a lökéseket.

- Pózváltás! Most! - kiáltottam, mikor láttam, hogy Dave végignyalja Mart egyik vérző karmolását. Azt akartam, hogy foglalt legyen a szám.

- Hogyan akarod? - kérdezte Dave rám pillantva. Ekkor már toltam is lefelé magamról Martot és megfordulva elé térdeltem fenekemet az ágyékának nyomva, s játékosan ingerelve őt.

- Gyere csak, Davie, gyere ide elém! Hadd nyalogatlak!

- Aaaaz jó lesz - mosolygott és szabaddá tette magát a művelethez. Mart sem tétlenkedett és ismét bennem volt, már nagyon szorította a vágy és nem lehetett messze a végtől.

Mohón buktam alá Dave-et az ajkaim közé kapva, fél kezemmel rásegítve. Már kitapasztaltam együttléteink során, hogy mikor mennyi kellett neki. Ő is javában fel volt izgulva, s én nem engedhettem, hogy így maradjon. Elmosolyodtam, majd hagytam, hogy egyik tincsemet kifésülje az arcomból, és gyorsabb tempóra ösztönözzön, miközben Martin hátulról molesztált intenzíven. Néha teli szájjal felnyögtem, ami csak még inkább közelebb juttatta Dave-et a csúcshoz. Aztán a számba robbant és én nagyokat nyeltem. Ahogy feljebb emelkedtem jól végzett munkám után, egy csepp végigfolyt az államon, ahogy lehunyt szemmel felkiáltottam ugyanabban a pillanatban, mint Martin, aki erősen rászorított a csípőmre, amint belső izmaim táncolni kezdtek. És már nem tudtam megvárni Martot, ő csak utánam érkezett a csúcsra. Szépen időzítettünk, mint a szinkronúszók, szinte egyszerre!

Ott feküdtünk kupacban hangosan kapkodva a levegőt, izzadtak voltunk és melegünk volt és boldogok voltunk egymás karjaiban.

- Hát... hát ez... hát ez.... - nyögtem zihálva Dave hasán nyugtatva a fejemet - Hát ez mi volt? –kérdeztem.

- Egy istenes szeretkezés, az volt - nyögött fel Martin, Dave pedig újra a kezébe vette a két láncot.

- Hát most, mit csináljon veletek a gazdi, ti rossz kutyák?!

- Büntess meg! Büntess meg! - nyögtem fel még mindig félig önkívületben, miközben beleharaptam a hasába, hogy a fogaim nyoma ott is maradt.

- Ma szadista állat leszek veled Mia, szóval, NEEEM, NEM BÜNTETLEK MEG - és úgy nevetett a buta viccén, hogy majd lefordult az ágyról. Imádtam mikor ilyen idétlen.

- Dög! - kiáltottam fel és elkezdtem lemászni az ágyról.

Még mindig nevetett, és Martin is, s ahogy leértem az ágyról birkózni kezdtek egymással.

- Ti javíthatatlanok vagytok - jegyeztem meg elmosolyodva, majd levettem a nyakörvem. Egy percig elgondolkodva nézegettem a kezemben tartva, majd ördögi mosoly kúszott az arcomra, ahogy Dave csupasz nyakát néztem...

- Dave leszel a rabszolgám? - kérdeztem hozzábújva.

- Hisz máris az vagyok édes, nem kell rám raknod a nyakörvet hozzá. Szeretlek.

- Én is szeretlek, de izgatja a fantáziámat a dolog... - doromboltam a nyakába, amitől tudtam, hogy mindig kellemesen kirázza a hideg.

- Azt teszel velem, amit csak akarsz - nyúlt ki az ágyon, és én gyönyörű testén legeltethettem a szemem - és nem csak én egyedül. Martin csendesen ült az ágy végében a mellkasa elé húzott lábakkal és leplezetlenül csodálta szerelmét, elmerülve Dave hasizmainak táncában, ahogyan mozdult, combja feszülésében, lábikrája formájában, Dave tekintetének tüzében, ahogy szerelme ránézett és majdnem sírva fakadt gyönyörűségében, mert David gyönyörű volt valóban. Én is remegve csatoltam vastag nyakára a nyakörvet, mely alig érte át bika-nyakát. Mély hangon felmordult és ez a hang tüzes nyilakat döfött ágyékomba, akartam őt.

De ahelyett, hogy hozzá bújtam volna, átmásztam Martinhoz, hogy a fülébe súgjak Dave-re pillantva.
- Gyönyörű, nem igaz?
- Az... - nyelt nagyot, miközben a kezembe vettem az ő láncát is, majd gyengéden megcsókoltam, hagyva, hogy Dave figyeljen minket.

Martin lehunyva szemeit hagyta magát, s én gátlástalanul az ölébe csúsztam átkarolva sebes vállait. A két lánc újra megcsörrent. Fel akartam piszkálni Dave-et egy kicsit.
- Érints meg! - súgtam Martin szájába úgy, hogy azért Dave is meghallja, és a szőkeség kezeit a testemre vezettem, miközben vetettem egy sunyi oldalpillantást életem párjára.

Martin kezei tétován szaladtak végig a testemen, nem úgy ahogy máskor, és tekintetével David jóváhagyását kereste, Dave aprót biccentett és akkor szabadon kezdett neki, nagyon profi módon annak, hogy fél perc múlva már magamról megfeledkezve a nevét sikoltoztam.

Aztán megálljt parancsoltam neki megrántva a láncát, mire homályos tekintettel rám nézett.
- Mit szeretnél? - kérdezte, de én ekkor már le is másztam róla, és a párnáknak döntöttem a hátamat széttárva lábaimat.
- Gyere kiskutyám, hadd érezzem a nyelvedet! - mosolyogtam rá, mire ő megint Dave-re pillantott.
- Most nem ő parancsol neked, Marty! - rántottam meg a láncát - Gyere csak!

- Mia, ezt te nem érted. Az előbb megtanultam a leckét. Nem akarom, hogy haragudjon rám, nem bírom, Mia ..

- Engem akarsz, Martin? - kérdezte tőle Dave és Mart lassan bólintott - Szívem, tudod, édes vagy - bújt hozzá dorombolva Dave, és belém szúrt a féltékenység egy tüskéje, néha nem könnyű osztozni azon, aki mindkettőnknek a legfontosabb.

Dave nem vette észre lassan elboruló tekintetemet és Martint ledöntve hevesen szeretni kezdte szenvedélyes lénye egészével, csak rá figyelve és akkor, abban a pillanatban engem meg sem látva.

Visszájára fordult a játék, amit én kezdtem el. Éreztem, hogy szívem nagyot facsarodik, és a féltékenység fellángol bennem. "Hát jól van, ha ő kell neked, akkor csak tessék, ne is zavartassátok magatokat!" - gondoltam magamban és lemászva az ágyról elkezdtem felkapkodni a ruháimat, miközben nem tudtam kizárni a fejemből a nyögéseiket.

Felöltöztem, és kimentem. Nem vettek észre. Nem tudtam hova mehetnék, ezért csak a bárig mentem, ahol rendeltem egy kólát és a szívószállal kavargatva azt bámultam magam elé, amikor a szomszédos asztalhoz nyilvánvalóan depeche rajongó fiatalok telepedtek le. Ők is itt laktak, nem volt ritka, hogy a rajongók kifejezetten a fiúk miatt szállnak meg. Négyen voltak, három lány feketében és egy szőke, tetovált fiú, ezüst, rácsos felsőben. Fülelni kezdtem mit beszélnek.

- És a múltkori koncerten is baromi jó volt, ahogy Peter improvizált a szintivel a Leave in silence alatt! - magyarázott hevesen a szőke fiú, láthatólag győzködve az egyik lányt, aki kétkedő fejet vágott.

- Hát én nem tudom... tudod jól, hogy nem szívlelem azt a pasast.

- Pedig tehetséges - szólt közbe a barátnője belekortyolva sörébe.

- Én is ezt mondom! - mosolyodott el a fiú - És szerintem Mia is az. Tetszik a hangja.

Kezdtem erősen vigyorogni a pohárba, tulajdonképpen még mindig egy voltam közülük, és már mégsem, hiszen Dave és Martin szeretője voltam és Dave párjának választott. Azután a hosszú hajú lánytól a következőt hallottam:

- Azért baromi szerencsés ez a Mia, nem elég, hogy ebben a remek bandában játszhat, még Dave barátnője is. Istenem micsoda pasi!

Halkan felnevettem és próbáltam oldalt fordulni picit, hogy az arcom ne láthassák.

De a szőke pasas ekkor nézett körbe a nevetés hangjára és megakadt rajtam a szeme.

- Anyám! - hallottam, miközben kortyoltam a szívószál segítségével a kólámból.

- Mi az? - követte a tekintetét a barna hajú lány.

Nem szólt semmit, félig háttal ültem nekik, nem láttam mit csinálnak, de nagy csend lett, ami eltartott egy percig. Aztán izgatott sugdolózást hallottam és a szőke srác odajött hozzám.

- Khmmm, hello, én, én…szóval Roland vagyok és ezek… errr... nos az én barátaim... csak üdvözölni akartalak és megkérdezni, hogy... hogy… én...

- Bökd már ki Roland, nem harapok - nevettem fel. Rendkívüli módon szórakoztatott a fiú.

- Meghívhatlak egy italra? Nem akarok bizalmaskodni, csak, csak... tényleg örülök, hogy találkoztunk.

- Jól van, miért is ne. Átüljek hozzátok?

Hevesen bólogattak. Roland kihúzta nekem a széket és utána alám tolta. El voltam bűvölve.

- Bemutatod a barátaidat is?

- Öhm... persze. Ő Sara - mutatott a barna hajú lányra - Nelly - jött a következő név egy festett vörös hajú szemöldök-piercinges lányra mutatva, aki barátságosan intett és elmosolyodott, majd az utolsó félénkebb kinézetű lányra mutatott - és Bettany.

- Hát, sziasztok - mosolyodtam el. Felettébb szórakoztatott a helyzet, és legalább nem kellett az odafönt élvezkedő párosra gondolnom - Egyébként köszönöm a dicséretet - kacsintottam.

- Ajvé, hallottad? - harapta be a száját Sara.

- Igen - húzódott szélesebbre a mosolyom.

- Bocs, mi nem...

- Ugyan, hagyd - legyintettem - Én is jártam olyan cipőben, mint ti. Nem is hittem volna, hogy szimpla rajongóból idáig jutok - vontam meg a vállam, majd megköszöntem a pincérnek a kikért italt és egyúttal rendeltem egy kört a fiataloknak is, akik nem lehettek sokkal fiatalabbak nálam.

- Már hogy te? Hogy te is? Nem hiszem el - hitetlenkedett Sara.

- Ja, semmi sem lehetetlen - énekeltem és ezen hangosan nevettek, mert most mind az öten Dave-re gondoltunk.

Bettany, megköszörülte a torkát és szemét lesütve megkérdezte: - Mia, Mia, milyen Dave-vel lenni? Milyen érzés?

- Hát jó – nevettem - Különben nem lennék vele - és közben a fent szeretkező párra gondoltam. Ha tudnák, most lefordulnának a székről. Még egy kört rendeltem, tequilát, mert ezt szavazták meg és Louis-tól, a bártendertől megkérdeztem, vajha volna valami Depeche Mode-juk, amit hallgathatnánk. És volt, mégpedig a Singles válogatás.

Sokat kérdeztek, én meg válaszoltam. Megértettem a kíváncsiságukat és jó párszor ledöbbentek azokon, amiket mondtam. Persze, én is így reagálnék a tényre, hogy egy egyszerű rajongóval is történhetnek csodák.... A hangulat emelkedni kezdett az elfogyasztott italmennyiséggel arányosan, és kezdtem feloldódni, mint ahogy ők is, s együtt énekelgettünk mikor épp nem beszéltünk. Kicsit elengedtem magam.

Megkértem Louis-t, csavarja fel a hangerőt. Megtette. Többen jöttek aztán a bárba, de mi öten külön ültünk a boxban. Christian bukkant fel a pultnál és egy Heinekkent rendelt, majd meglátott engem és odajött és megkérdezte leülhet-e. Boldogan szorítottak neki helyet és most már szűken voltunk. Én félig szinte már Roland ölében ültem, aki szerényen és csendesen, nem tolakodóan viselkedett, de láthatóan nem volt ellenére a dolgok ilyetén fordulata.

Most Christiant bombázták a kérdéseikkel, amin csak mosolyognom kellett. A szőke dobos kedvesen válaszolgatott és most már én is kérdeztem és odafigyeltem kortyolgatásaim közben, mert annak ellenére, hogy együtt dolgoztunk, nem volt túl sok időm megismerni őt. Jól éreztem magam, csak kényelmetlenül ültem, úgyhogy mikor visszajöttem a mosdóból, már nem Roland mellé, hanem az ölébe ültem féloldalasan, hogy kényelmesebben elférjünk, s cinkosan rákacsintottam. Éreztem, hogy arcom kicsit pírban ég a piától, amit hamar megéreztem. A töményekkel mindig így volt nálam.

Nem törődve semmivel mulattunk és hát kicsit el is áztam, de remekül éreztük magunkat. Sara és Bettany valamit sugdosott, amikor egyszer csak elhallgattak. Mi ezt Rolanddal észre sem vettük, mert ekkor már mással voltunk elfoglalva. A jó kis félreeső sarokban kissé összeborultunk, most mindenki egyszerre elhallgatott az asztalnál.

Christian torokköszörülésére eszméltem fel, ahogy az asztal alatt finoman megrúgta a lábamat. Értetlenül pillantottam fel Roland válla mögül, hogy egy dühtől merev arcú Dave Gahant láthassak meg, ahogy az asztal mellett keresztbe tett kezekkel állt fehér pólójában és farmerében.

Nem reagáltam semmit, csak eleresztettem Rolandot, aki amint felfogta a helyzetet rettenetesen lesápadt.

- Megkérdezhetem Mia mi a fenét csinálsz éppen és hogy kivel csinálod? - villantotta szemeit a szerencsétlen Rolandra, aki se köpni, se nyelni nem tudott. Átnyúlt a lányok fölött az asztalon és kirángatott Roland öléből, vele meg közölte, hogy menjen ki vele a szálloda parkjába, mert elintéznivalója van vele.

- Ne rendezz jelenetet - mondtam fojtottan Dave-nek - Nem az ő hibája. Hagyd békén - mondtam nyugodt hangon, bár belsőmben fura módon némi elégtételt éreztem. "Édes a bosszú?" - merült fel bennem.

- Ahhoz képest elég céltudatosan dugta le a nyelvét a torkodon! - szisszent rám vadul lobogó gyilkos tekintettel. Hangja remegett az indulattól, ahogy rám, majd újra Rolandra nézett - Mozgás kölyök!

- Dave! Hagyd már őt! - fogtam meg a karját, de lerázta a kezemet, és nem nézett rám. Gyilkos tekintete a másik férfiéba merült. Azt hiszem, sikerült rendesen belegázolnom a lelkébe.

Roland remegve állt fel, Dave Gahan meg akart vele verekedni, mert belenyúlt a levesébe. Csakhogy ő inkább hagyja, hogy Dave agyonverje, minthogy megüsse a bálványát.

Dave előre robogott, ő meg engedelmesen loholt utána és azon tűnődött mennyire fog fájni. Kiértek az udvarra és szembe álltak egymással. Ő meghunyászkodva, Dave fenyegetően. A szeme villogott dühében és szinte elektromos szikrák pattogtak körülötte.

- Miért csináltad, kölyök? Tudtad, hogy Mia az enyém, nem?

- Igen, Mr. Gahan, ne haragudjon, nem, nem gondoltam bele, uram.

- Uram? Jól vagy kölyök? Mi a francot beszélsz? Most készülök neked bemosni egyet és te uramozol engem?

- Igen, uram.

Dave eddig csak elképedten állt, de ezen már felnevetett. A feszültség érezhetően csökkent, a "vetélytárs" fülét-farkát behúzva megadta magát az alfa-hímnek, nem volt már értelme ütni, leengedte a kezét és sarkon fordult, de még visszaszólt: - Tűnj el kölyök, mert ha még egyszer meglátlak Mia körül, tényleg elverlek - és hosszú lépteivel a hotel felé vette az irányt.

Fogammal a nyelvemben lévő piercingemet piszkáltam. Szokásommá vált, mint annyi piercing-tulajdonosnak, ez a kis játék. De most az elfojtott idegesség és düh miatt csináltam, ahogy a szobámban kuporogtam az egyik fotelban átölelve koptatott farmeros térdeimet.  Még mindig éreztem a piát, be voltam rúgva, de azért gondolkodni is tudtam. Megvetően felhorkantam a gondolatra, hogy "Dave megvédi ami az övé"... Na persze.... az övé, mi? Még mindig féltékeny voltam Martinra. Ezért csináltam volna? Érdekes, valahogy nem bántam. Azt viszont nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy csináljak. Menjek el? Vagy várjam meg? Megvárom, az a biztos. Most amúgy is forog kicsit a világ, de nem vészes.

Visszajött Dave és morcosan, hallgatagon tett-vett, majd nem bírta tovább és odajött hozzám.

- Megsértődtél, igaz? Azért csináltad.

Először csak néztem rá. Még idegességében is ellenállhatatlan volt, de karjaimba markolva visszafogtam magam. - Nagy valószínűség szerint igen. Gratulálok, hogy rájöttél.

- Miért vagy ilyen velem? Mi rosszat tettem? Egyszerűen féltékeny vagy Martinra! Nem veszed észre, hogy próbáltok magatok közt szétszakítani? Nagyon szeretlek, de nem fogom eltűrni, hogy megcsalj!

- Nem akartalak megcsalni! - néztem fel rá a düh szikráival a szemeimben.

- Ó igazán?! Akkor csak véletlen nyomta le a nyelvét a torkodon, mi? - kezdett idegesen járkálni a szobában.

A legrosszabb az volt, hogy igaza volt. Én mit éreznék, ha rajtakapnám, ahogy másik nő ül az ölében és csókolják egymást? Még részegen is éreztem, hogy talán mégsem volt nagy ötlet, amit csináltam.

Elfordítottam a fejemet és kinéztem az erkélyre.

- Nem csaltalak volna meg. Ne haragudj rám. Igazad van. Én meg hülye vagyok! - hajtottam karjaimra a fejem, hogy ne kelljen a sebzett arcát látnom.

- Rendben Mia, kérlek ne tedd többé, fájdalmat okozol vele, ha azt akartad elérni, hogy bánts, akkor sikerült - mondta szomorúan és átment a nappali részbe levetve magát a díványra. Őrült tempóban váltogatni kezdte a tv csatornáit. Ezt akkor szokta, ha tényleg nagyon kivan. Remek, megint barom voltam.

De nem moccantam, csak a sötét ég felé fordítottam a fejemet. Hagytam őt, hadd nyugodjon egy kicsit. És én is. Vajon Martin hol lehet? Talán már alszik is. Szomorú voltam. Tudtam, hogy hülyeséget csináltam, de fájt, hogy képes volt annyira elmerülni az élvezetekben, hogy észre se vette, hogy ott vagyok.... engem, akit állítólag élete párjának választott....

Nagyot sóhajtottam, és átmentem a nappaliba, hogy a kanapé mögé állva lazán összefonjam karjaimat a mellkasán, ahogy átnyúltam a vállai fölött, és egy puszit nyomtam az arccsontjára. - Elmenjek? - kérdeztem halkan, miközben a szemem sarkából láttam, hogy még mindig a csatornákat váltogatja.

- Nem, maradj, ne menj el! Hova is mennél? Hiszen mihez fognál a nagyszerű Dave Gahan nélkül, aki még arra se képes hogy boldoggá tegye a barátnőjét és akinek ezért máshol kell ezt keresnie? - mondta keserűen.

- Ne hibáztasd magad. Néha elkattan az agyam, tudod jól. Besokallok, vagy mi - vontam meg a vállam elfojtva a többit magamba, ahogy az ölébe fészkeltem magam és a vállára hajtottam a fejem.

- Hmm, biztos, hogy engem akarsz? - vonta fel a szemöldökét.

- Jaj, ne hülyéskedj már David! Tudod, hogy mennyire szeretlek!

- Tudom? Aham.

- Dave, ne csináld már!

- Mit ne csináljak?

- Ezt amit most csinálsz!

- Mit?

- Hogy meg vagy sértődve.

- Ja, kellene tapsolnom neki? Mia az istenért!

Elhallgatott megint és csak bámulta a zivatarfelhőket az időjós grafikonján és mikor a BBC-n vége lett az időjárás jelentésnek, a CNN-re kapcsolt és ott is megnézte.

- Most nagyon utálsz? - sandítottam fel rá a válláról fehér pólóját kapirgálva a mellkasán. Olyan keményen szorította össze az állát. Teljesen megfeszült az arca, ahogy dolgozott benne az indulat.

- Megbántottál, megbocsátottam, de ne várd, hogy most vidámkodjak itt neked.

- Elmegyek, Dave, így is túl sokáig voltam ebben a szobában, asszem most bármit teszek, azzal csak bántanálak.

- Maradj cica, itt, velem és csak ülj mellettem csendben, csak legyél itt velem, ne hagyj most egyedül, társaságra van szükségem.

- Jól van. De vécére azért elmehetek? - mosolyogtam rá halványan. Végre kicsit enyhült erre a pillantása.

- El.

Kimásztam az öléből és magamra csuktam az ajtót, aminek egy percig neki is dőltem. "Istenem, de hülye vagy, Mia!" - korholtam magam, majd hideg vízzel megmostam az arcomat. Elfintorodtam, ahogy a szemembe néztem a tükrön keresztül. "Címeres ökör...." Nagy volt a kísértés, hogy keressek valamit a gyógyszeres szekrényben, de megálltam, noha az ujjaim belefehéredtek, annyira szorítottam a mosdó hideg szélét. Aztán visszamentem hozzá, és csöndben leültem mellé. Nem az ölébe, csak mellé. Felhúztam a lábaimat és a karfának dőltem, ahogy összekuporodva elfeküdtem a fejem alá gyűrve egy párnát. Vakon néztem a tévé felé, de nem szóltam, ahogy kérte.

Hosszú, hosszú idő után éreztem, hogy megfogja a kezem és csukott szemeim kinyíltak. Nézte tovább a tv-t, de egyre szorosabban fogta a kezem. És nem bírtam tovább. Átöleltem ahogyan csak tudtam és akkor ő is megölelt. Kibékültünk és együtt megnéztünk valami nagyon idétlen buta filmet James Belushival, Örökkön örökké, ez volt a címe.

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon ez a cím, 'Örökkön örökké' ránk is vonatkozik-e? Vagy ez az álom is el fog halványulni az idő folyamán, ahogy kikopnak az érzések? Vagy szerencsénk lesz, és kibírjuk egymás hülyeségeit? Mindig eljutunk egy olyan pontra, ahol ki tudunk békülni? Reméltem, hogy igen. 

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés