7.

Nézte ahogy Viva bemegy, majd elindult jóféle italt, virágot és ajándékot venni a kölyköknek. Elmosolyodott és azon kezdett gondolkodni mit vegyen Vivának. Talán ha a húgának is vesz valami ékszert, nem feltűnő, ha Viva is kap. Nem tudta még milyet, de olyat akart, amit a szíve fölött viselhet, és rá emlékezteti az ő kismadarát.

Miután letudta a virágot és az italt, betért egy ékszerboltba is, de fél óra múlva ki is fordult onnan, mert nem találta meg azt, amit keresett. Betért egy másik boltba is, ahol hamar talált egy helyes kicsit csilingelő ezüst karkötőt Avának, amiről különféle szerencsét hozó kis szimbólumok lógtak, s azok összeérve kedvesen csilingelő hangot adtak. Azonnal megvette, aztán elgondolkodva meredt a kínálatra, mikor is bevillant neki valami.

- Elnézést - szólította meg a vele foglalkozó férfit, aki épp elzárt egy újabb tálcát, amin nem találta meg, amit keresett - Nincs olyan nyakláncuk, amin a medál madarat formáz?

- Dehogynem, Mr. Gahan - bólogatott az idősebb férfi és átment egy másik pulthoz és kinyitva azt kiemelt két tálcát, amin gyönyörű és finom kis ezüstláncok sorakoztak különféle madarak figuráival, melyek felszikráztak a fényben a medálokba ültetett apró kövek miatt.

Egy főnixet választott, mert Viva újraélesztette benne az élet tüzét. Pezsgett, forrt a vére, vadul dobogott a szíve és férfias erő buzgott benne. Hol volt már az a fáradt, letört, mindig depressziós énje, amit New Yorkban hagyott… Nézte a tenyerén a skarlát rubinokkal kivert főnixet és szeretője lobogó szerelmét érezte.

- Ez megfelel, becsomagolná, kérem? - szólt végül.

Elégedetten hagyta ott a boltot, majd miután visszatért a szállodába, és hazatelefonált New Yorkba, hogy később ér haza, összekészülődött, és nem sokára már Suzanne-ék ajtaján csengetett be.

Suzanne valóban örült, hogy látja Dave-et, kedvelte. Egyszer régen még az is előfordult, hogy neki öntötte ki a szívét Martin miatt, amikor Calot várta. Dave ha mást nem is tudott tenni, legalább meghallgatta. Ahogy átölelte Sue-t a válla fölött belátott a hallon át a nyitott konyhába, ahol Viva a két testvérét igazgatta, teríteni készültek. Úgy érezte hirtelen magát, mint farkas a juhakolban.

Viva felé pillantott és észrevétlen elmosolyodott, majd szólt a testvéreinek, hogy megjött Dave, akik mindjárt szaladtak is felé. Az énekes beljebb lépve látta, hogy Viva eltűnik egy ajtón keresztül, amitől egy pillanatra elszomorodott, de aztán az apjával együtt jött vissza pár perc múlva, mikor már a nyakában csüngött Calo.

- Dave, ezer éve nem láttalak - fogott vele kezet Martin és megveregette a vállát.

- Kilenc napja, egész pontosan Marty.

- Haha, mióta vagy te ilyen pontos? Csak nem megváltozol?

- Lehet, még az is lehet - válaszolta Dave és Mart kezébe nyomta az exkluzív vodkát, amit annyira szeretett. Suzanne már a csokor illatos azáleát rendezte vázába. A kedvenc virága, és David emlékezett rá, elmosolyodott. „Dave nagy gazfickó, de a nőkhöz mindig nagyon értett” - gondolta. Rámosolygott, a férfi vissza és azt is meg kellett állapítania, hogy az énekes még mindig elbűvölő és nagyon vonzó. Calo pedig már a gyermekméretű akusztikus gitárt nyúzta Elvis-szerű tánccal kísérve az előadását.

- Suzanne meg fog ölni Dave, magadnál vagy, gitárt hoztál a kölyöknek? Még én se mertem.

Dave csak nevetett, de szemei máshol jártak, az ő kismadarán, aki most felé jött. Alig állta meg, hogy ösztönös mozdulattal a karjába ne kapja, már majdnem nyúlt felé, de még időben visszakozott. Ava furakodott előre és megölelte, Dave neki is átadta amit hozott és Ava

boldogan próbálta fel, amikor Dave, még megfogta a vállát és neki is odaadott egy kis csokor fehér rózsát. Ava boldogan kacagott. Dave odalépett Vivához és nyitott tenyerére fektette a feketebársony dobozt, Viva elvette és szégyenlősen puszit adott neki, Dave arcán lángolt ajkainak nyoma. Amikor kinyitotta a dobozkát felsikkantott: - Ez gyönyörű, köszönöm. Felteszed nekem?

- Hogyne, csak előbb még ezt átadnám, hogy el ne hervadjon - és háta mögül előhúzott egy csokor fehér liliomot. Viva elpirult, megértette, hogy David azt köszönte meg, amit tőle kapott. Dave látta rajta, hogy megértette és erősen kellett koncentrálnia, hogy tekintete ne legyen túl lángoló és árulkodó.

- Dave, azt hittem, a karácsony csak hónapok múlva lesz! - nevetett Suzanne jókedvűen - Nem kellett volna ennyi mindent venned!

- Ugyan, csekélység a vendéglátásért - mosolygott félszegen, miközben kivette Viva kezéből a láncot, és mögé lépve óvatosan fel is csatolta azt. Már nem kellett félnie annyira, hogy észreveszik, mikor nem tudva megállni gyengéden végigsimított Viva nyakán ujjbegyeivel, mert Suzanne és Martin a két izgága gyerekre figyelt. Reszketegen szívta be Viva virágillatát, majd inkább ellépett mögüle, nehogy olyat tegyen, amit megbánnának.

- Köszönöm, Dave, ez tényleg gyönyörű! - nézte meg magát a tükörben megpróbálva nem figyelni rá, hogy még mindig égett a bőre ott, ahol a férfi hozzáért - Nem kellett volna!

Martin visszatért és beterelte az étkezőbe. Az asztal már gyönyörűen meg volt terítve. Dave mosolyogva segített felkapcsolni Ava kezére a karkötőt, majd leült a többiekkel az asztalhoz. A tálalásban Viva segített az anyjának minden akadékoskodás nélkül.

- Dave, drága barátom - szólította meg Martin, mire ránézett - Komolyan elmentél volna köszönés nélkül?

- Nem akartam zavarni - vonta meg a vállát mosolyogva.

- Nem akartál zavarni? Ne viccelj már, mindig szívesen látlak.

- Persze tudom, én csak...

- Valami baj van Dave?

- Olyan, olyan… nem is tudom… semmi… csak…

- Jen?

- Mondhatni...

- Dave! Emlékszel, mit mondtam?

- Igen, szabaduljak meg, de a gyerekek...

- Látod, meg lehet oldani, hogy lásd őket..

- Marty! Jen nem Suzanne...ő...tönkre tenne...

Viva próbált a testvéreire figyelni, akik lelkesen magyaráztak neki tálalás közben, de fél füllel hallgatta, amit apjáék beszéltek, és nagyot nyelt. El se tudta képzelni, hogy Dave milyen nehéz helyzetben van. Rettenetesen sajnálta, hogy a harmadik házassága se váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Mert ha szerette volna igazán Jent, akkor a madridi este szóba se jöhetett volna.

Ahogy szerelmére nézett látta sötétre váltó arckifejezését, a fájdalmat a szemében. Tényleg nem játék őt szeretni, gondolta, nehéz lesz, de most is legszívesebben odarohant és simává csókolta volna a ráncokat szeretője arcán. Hihetetlen dolog volt Davidet szeretni. Hihetetlen volt, hogy Dave, az érett, kívánatos férfi viszonozta az érzelmeit. És nem értette Jen miért nem szereti úgy, ahogy az neki jó volna. Érezte hol a hiba. A sasnak nem lehet büntetlenül kitépni a szárnyát, vagy csendesen belepusztul, vagy véres sebet ejt. Remélte, hogy Dave csak az övé lehet egyszer, de tudta ezért drága árat kell fizetnie. Nem valószínű, hogy szeretett és csodált apja valaha szóba állna vele, velük utána. Különösen, ha gyerek is születne a kapcsolatukból.

- Viva, szívem, ideadnád a szószos tálat? - anyja már harmadszor szólt rá, mire magához tért álmodozásából. Akkor már minden szem, a kedveséé is rászegeződött. Viva elpirult.

- Jah, persze. Bocsánat, elgondolkodtam - nyújtotta a kért tálat.

- És min, drágám? - mosolygott rá az anyja.

- Semmin, semmin - pirult el még jobban.

- De titokzatos valaki - nevetett fel Martin.

- Én... hát jó. Lehet, hogy nem most kéne felhoznom, de a sulin gondolkodtam. A továbbtanuláson - szedett a mellette ülő Calo-nak krumplipürét a tányérjára - Dave, nem zavar? - engedett meg egy pillantást szeretőjére.

- Ugyan miért zavarna? - mosolyodott el és Vivának erősen kellett koncentrálnia, hogy ne a tányér mellé kanalazza a következő adag pürét.

- Hogy haladsz a záróvizsgákra való felkészüléssel?

- Jól, jól. Már nem sok tanulnivalóm van. És gondolkodtam az egyetemeken.

- Na, sikerült választanod? - nyelte le a szájában lévő falatot az apja.

- Hát apa, én arra gondoltam, hogy megpályázom a Princeton komolyzenei és alkalmazott művészeti  karán a zongoraszakon az ösztöndíjat, a felvételi vizsga három hét múlva lesz, ahol is három rövid művet kell eljátszani és szolfézsból tesznek fel még néhány kérdést. Te mit gondolsz?

Martin szélesen elmosolyodott - Hát mégis a zene mellett döntenél? Azt hittem, hogy dacból nem fogsz, pedig nagyon szépen zongorázol!

- Ugyan...

- De, de! Jaj, én ennek csak örülök! Mégse voltak akkor feleslegesek azok a zongoraórák, látod?

Viva látta, hogy apját felvillanyozta az ötlet. Kicsit félve nézett anyjára, akin rögtön látta, hogy nincs túlzottan elragadtatva az ötlettől.

Suzanne nem szólt semmit, de arcán látszott, hogy nincs ínyére, hogy Viva messzire költözzön. Martinra is mérges volt, aki ilyen nyíltan lelkendezett. Továbbá, attól sem volt odáig, hogy zenész, akár komolyzenével foglalkozó művész legyen a lányából. Túl jól ismerte az apját ehhez. Viva mindig is tiszta apja volt, lám, ebben is.

- Anya? - kérdezte Viva bizonytalanul - Neked mi a véleményed?

- Hát... az igazat megvallva nem örülök neki, hogy ilyen messzire akarsz menni. Ezt még megbeszéljük később.

- De anya, én ezt szeretném csinálni...

- Majd később, drágám - mondta kedvesen, de szemei szigorúbban villantak.

Viva nagyot sóhajtott. Tudta, hogy ez lesz, ismerte már az anyját elég jól. Inkább visszafordult egy "jól van" után az ételéhez és egykedvűen enni kezdett. Elhatározta, hogy nem fogja hagyni magát. Most már volt célja és ragaszkodott hozzá. Eddig csak élte a mindennapjait. De most mindent be fog vetni, hogy elérje, amit akar. Ha kell, kemény lesz az anyjával. Felhoz minden sérelmet, ha azzal tudni fog hatni rá.

Martin viszont szemmel láthatóan el volt ragadtatva, hogy Viva a zenét választotta, egyre biztatta, míg Suzanne közbe nem szólt kissé élesen, hogy elég lesz már abból, hogy adja a lovat alá. Előbb talán kettőjüknek kellene ezt megbeszélni.

Dave hirtelen könnyű érintést érzett a vállán, Suzanne kérdezte meg, hogy kér-e még egy kis húst.

Dave nem mutatta, hogy meglepődött volna a hirtelen érintésen, hozzászokott, hogy hozzáérnek, noha nem mindig szerette. De Sue érintése nem zavarta.

- Igen, köszönöm - nézett a szemébe kedvesen elmosolyodva, mire a nő mosolya szélesebbre húzódott és szedett neki.

Viva nem volt vak, de úgy tett, mintha nem látta volna. Nem lesz féltékeny a saját anyjára. Inkább apjára mosolygott. Tudta, hogy tetszeni fog neki az ötlet. Mindig is szeretett volna zenészt nevelni a gyerekeiből. Pontosabban megtanítani őket a zene szeretetére. És Viva egyre inkább érezte, hogy ez lesz a neki való pálya. Már csak az anyjával kell kezdeni valamit, aki épp felnevetett Dave egy rögtönzött viccén.

Martin felállt az asztaltól a telefonjával és felhívott valakit. Az asztalnál majdnem csend lett. Calo és Ava befejezték a vacsit és megkérdezték, hogy kimehetnek-e a kertbe. Anyjuk csak bólintott, miközben teljes figyelmét Dave-re fordította. Viva több mint kellemetlenül érezte magát. Ő volt a kicsi, a nagyok elbeszéltek a feje felett. De hát Dave az ő szeretője, nem az anyjáé!

Erővel tartotta vissza magát egy idő után, és úgy szorította a desszertje maradéka fölött a villáját, hogy belefehéredtek az ujjai.

- Már mondani akartam, hogy nagyon tetszett az új szólóalbumod. Meghallgattam párszor mikor nem épp Viva nyúzta a szobájában - mosolygott Dave-re Sue ahogy melléült beszélgetni - Nagyon mély album.

- Igen, az. Köszönöm. Örülök, hogy tetszik - mosolygott rá szívből jövően. Mindig örült neki, ha elismerték azt, amit tett. - És van kedvenc szám róla? - nevetett fel röviden, mire kapott egy széles mosolyt a barna hajú nőtől.

- Igen, azt hiszem a Deeper&Deeper... - simított le egy szöszt Dave öltönyének ujjáról.

Ekkor csörömpölést hallottak maguk mögül. Viva a tányérjába ejtette a villáját, majd gyorsan felállt és elkezdte leszedni az asztalt. - Elnézést - utalt az előbbi éles hangra.

- Mi a baj Viva? Bármi van elmondhatod. Csak nem az új barátoddal van gond, akivel kirándultál? Most Dave ejtette le a villáját, meg majdnem a poharát is. Bocsánatkérően mosolygott. Viva felrohant a szobájába.

- Kamaszok! - mondta Suzanne - Azt hiszem, előtted nem kellett volna említenem, tudod szégyenli magát. De úgy néz ki van valaki, akit megszeretett. Szegény, ez az egyetem is! Hacsak a srác is nem, a Princetonra jár, nem tudom hogyan hidalják át a távolságot.

- Tehát elengeded New Jersey-be? - kérdezte Dave kortyolva az üdítőjéből.

Sue rájött, hogy pontatlanul fogalmazott. Összeráncolta a szemöldökét, majd újra Dave-re nézett - Nos ezt még meg kell beszélnem vele. Neked bevallom, de nem igazán örülök ennek az ötletnek. Volt már zenész a családban, és látod... De elég buta vagyok, hogy pont neked mondok ilyeneket, ne haragudj - szorította meg a kezét finoman.

Dave-nek most már feltűnt, hogy Sue túl sokszor ér hozzá és kellemetlenül kezdte érezni magát. Legszívesebben felment volna Viva szobájába és hozzábújva megvigasztalta volna. Külön jó volt, hogy pont akkor ért vissza Mart a telefonálásból, amikor Sue keze az övén volt. Csendeset sóhajtott. De Martot ez a legkevésbé sem érdekelte, szemével Vivát kereste - Hol a leányzó?

- Felrohant a szobájába.

- Hmm, beszélek vele - mondta Mart - Most szóltam a zenei karon Maimie Ellingtonnak, hogy a lányom odamenne és figyeljen rá a felvételin.

- Martin! - ráncolta újra a szemöldökét Suzanne - Ezt azért előtte meg kellene beszélnünk! - egyenesedett ki ültében a nő.

- De ha egyszer ezt akarja...

- De akkor se petícióval kéne! Ha bejut, akkor a saját képességeinek köszönhetően, ne a híres apja miatt! - fojtotta le a hangját, hogy ne érződjön annyira fellobbant haragja.

- Nem is arra kértem. Csak arra, ha egyenlők közül kell választani, legyen rá gondja. Viva jó, én tudom csak mennyire az. Hallottad mostanában játszani? És a hangja, ha énekel, mint Katie Meluáé, sejtelmes, titokzatos és lágyan nőies. Meglátod tetszeni fog neki.

- Na de Martin, New Jersey messze van, 17 éves!

- Na és? Mindenki ilyenkor felvételizik egyetemre.

- De én nem...

- Sue, nem fogod elveszíteni! Tudom, hogy nehéz elengedni, hisz ő a legidősebb és ezzel az első, aki felnő és kirepül, de hozzá kell szoknod.

Suzanne csak nézett volt férjére. Nem volt még mindig elragadtatva az ötlettől, de úgy döntött, hogy nem fogja Dave-et kellemetlen helyzetbe hozni egy veszekedéssel, ezért inkább felállt.

- Inkább elpakolok. Ezt ráérünk később is megbeszélni. David, remélem, jól laktál. Menj csak Marttal, ha beszélgetni akartok. Én egy ideig elleszek a konyhában - eresztett meg egy gyenge mosolyt, majd eltűnt egy nagy tállal a kezében.

- Segítesz neki bejutni, nem?

- Persze. Ha látom rajta, hogy ezt akarja... És úgy tűnik, komolyan gondolja... Hallod? - mosolyodott el a plafon felé mutatva mikor meghallották a zongora hangját. - Maga Sue mondta, hogy az utóbbi napokban újra sokat játszik rajta. Van tehetsége hozzá. Remélem, belátja, hogy nem kéne akadályoznia az álmai megvalósításában.

- Gyere Dave, nézzük meg a kisasszonyt. Azt akarom, hogy halld milyen szépen játszik. Jól van jól, most azt gondolod, hogy csak az elfogult, büszke apa beszél belőlem, de figyelj csak - és halkan kinyitotta az ajtót.

Dave bizonytalanul és lassan lépett be Martin után, majd hangtalanul behajtották az ajtót. Viva nem vette észre őket, lehunyt szemmel zongorázott a szoba bal felében álló zongorán. Felsőteste szenvedélyesen hajlongott a szapora de szomorkás zene ritmusára, míg hosszú ujjai káprázatos ügyességgel ugráltak a billentyűkön. Dave fel se mérte kedvese szobáját, csak őt látta, s tátott szájjal figyelte, ahogy ráncolja a szemöldökét, ahogy hajlong és félig elnyílt szájjal veszi a levegőt. Nem tehetett róla, de eszébe jutott, mikor rajta vonaglott ilyen szenvedélyesen, s rá kellett parancsolnia önmagára, hogy ne öntse el forróság az ágyékát, ahogy Martin mellett állt és kiszáradt a szája, ahogy tekintete végigsiklott Viva hosszú lábain, melyek közül az egyik a pedálokon segítette a játékot.

Nem szóltak semmit, amíg Viva be nem fejezte és fel nem nézett. Kérdőleg felvonta a szemöldökét, mikor meglátta a két férfit.

- Viva, kicsim, beszélni akarok veled. Az egyetemről. Nem baj, ha Dave is itt van? Nem zavar?

- Már hogy zavarna? - küldött felé egy csibészes, nagyon kétértelmű mosolyt és lábait szándékosan magasan keresztbe téve apja felé fordult.

Dave nagyot nyelt, tudta, hogy őt kínozza a kis csitri, mire halványan elmosolyodott és leült egy kényelmes piros fotelba, míg Martin leült a lánya mellé a zongoraszékre.

- Mit szeretnél mondani apa? - fordította a fejét kérdőn Martin felé, miközben jobb kezére támaszkodott kicsit kinyomva a melleit, amit persze csak Dave vehetett észre.

- Szeretném tudni, hogy mennyire gondoltad a Princetont komolyan. Tudni szeretném, hogy ez nem csak egy fellángolás-e a részedről, mert most már a jövőd a tét.

- Nem vagyok már kislány, apa. Tudok dönteni, és tudom, mikor vagyok biztos a döntésemben. És ez egy ilyen helyzet. Nem tudom, mi máshoz kezdhetnék. Igen apa, nagyon komolyan gondoltam. Olyan csapongó a lelkem, mint a tied, meghalnék egy ügyvédi irodában. Hiába, rád jobban hasonlítok - törleszkedett az apjához, akinél tudta, hogy ez a szöveg mindig bejön. És apja azonnal elolvadt. Dave mosolygott magában, hogy hogyan manipulálja őt is, az apját is Viva. Ösztönösen értett a férfiakhoz, igazi nő.

- Jól van, édes, én segítek neked, ha szeretnéd. Csak anyádat kell meggyőznöd, de tudom, hogy vagy olyan rafinált, hogy őt is kenyérre kend, mint engem - nevetett fel átkarolva lánya vállát, aki elmosolyodott.

- Köszi apu.

- Nincs mit, elvégre a jövődről van szó. Már szóltam egy-két jó szót az érdekedben. De azt tudod, hogy akkor mostantól gőzerővel kell gyakorolnod? - nézett rá komolyan.

- Persze, nagyon hamar eltelik a felkészülésre fordítható három hét.

- Mit ajánlasz, mit játsszak vizsgadarabnak?

- Ezen még gondolkodnom kell, de kezdésnek egy menüett Haydentől elbűvölné őket, aztán gondolkodhatsz valamin Muszorgszkijtól, nagyon előkelő és nem olyan nehéz aztán valami klasszikus jazz darab, mondjuk egy Duke Ellington.

- Jól van, még meggondolom és átnézem őket. Együtt kitalálunk valamit - mosolygott rá és hirtelen átölelve cuppanós puszit nyomott az arcára - Köszönöm, apa, ez sokat jelent nekem. Nagyon sokat - bújta mellkasához, de közben arcát észrevétlen az őket mosolyogva figyelő Dave felé fordította, s tudta, hogy szemei árulkodnak érzéseiről.

Dave-et lenyűgözte, hogy milyen ügyesen manipulál a lány. Teljes természetességgel! Elhatározta, hogy ahol tud, ott segít neki, hogy valóra válhasson az álma, ha kell, Suzanne-nal is beszél!

- Viva!

- Tessék Dave.

- Azt gondolom tehetséges vagy, nagyon szépen, átéléssel, érzéssel játszottál. A zenéhez szenvedély kell, és az megvan benned.

Viva elpirult. Igaza volt Dave-nek , de ő érezte a mögöttes mondanivalót is.

- Viva, most elbúcsúzom, hamarosan indul a repülőm. Viszontlátásra kisasszony - a könnyed hang mögött a szíve szakadt meg. Viva szemei is hasonlókról árulkodtak, bár széles mosolyt erőltetett az arcára. Egyikük se tudta, mikor láthatják egymást.

Legszívesebben odarohant volna és mohón a szájára tapasztotta volna a száját, de tudta nagyon jól, hogy nem teheti. Ezért csak felállt, odament hozzá és röviden átölelte észrevétlen beszívva férfias illatát.

Dave szíve nagyot dobbant, de fegyelmezte magát, hisz Martin mosolyogva őket nézte. Aztán kilépett a szobából és elindult megkeresni a család többi tagját is, hogy elbúcsúzzon. Ahogy mentek Martinnal lefelé a lépcsőn, megütötte a fülüket a zongora tompán átszűrődő hangja.

- Azt hiszem, tényleg komolyan veszi - jegyezte meg Martin jókedvűen, nem véve észre a rejtett érzelmeket Viva zongorajátékában. De Dave észrevette, és összeszorult a szíve, hogy itt kell hagynia őt ki tudja mennyi időre. Nem szólt semmit, csak biccentett, majd elbúcsúzott Suzanne-éktól is megköszönve a vendéglátást

Már épp taxit akart hívni, mikor Viva jelent meg a lépcső tetején nem rég kapott kocsijának slusszkulcsával.

- Hagyd csak, majd én kiviszlek - mosolyodott el - Úgyis meg kell járatni kicsit az autót. Anya, kivihetem őt?

- Hát… Jó, vidd, jól vezetsz - vont vállat Sue.

- Ha probléma, akkor nem szükséges - emelte meg egyik kezét Dave a látszat kedvéért, de máris szaporábban kezdett dobogni a szíve.

- Ugyan, gyere, el kell érnünk azt a gépet! - ugrott le az utolsó két lépcsőfokról, majd felkapva egy vékony farmerkabátot színes nyári ruhájára belekarolt Dave-be, és már nevetve húzta is kifelé az ajtón.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés