Megjegyzés: Karácsony alkalmából született eme iromány, reméljük, elnyeri tetszéseteket!

Figyelmeztetés: slash és egy kis erőszak is!

Korhatár: 18

Beware what you wish 2

Metszően hideg szél fújt New York utcáin, ahol itt-ott még látni lehetett némi havat az előző havazásból, de a kocsik és a forgalom szennye koszosra színezte a maradék fehér foltot. Késő délelőtt volt, az utcákon még az esti ajándékozás előtti utolsó vásárlók rohangásztak kétségbeesett arccal, hogy mit is vegyenek csemetéiknek, szeretteiknek a fa alá. Igen, december 24-e volt, pár óra múlva Szenteste.

Egy szőke fekete kabátos férfi, ellentétben a mindig rohanó New Yorkiakkal, nem sietett sehová. Pedig ha hasonlatosan integetett volna egy sárga taxiért, még elérhette volna a gépét visszafelé Santa Barbarába. De minek? Úgyis egyedül fogja tölteni az estét, valószínűleg egy üveg viszki és a kutyája társaságában a tévé előtt iszogatva, ahogy unalmas és bugyuta karácsonyi filmeket fog bámulni... mint az utóbbi években nem egyszer.

Huszonnegyedikén a válása óta egyedül volt. Suzanne töltötte azt a gyerekekkel és új párjával, ő másnap ment mindig vacsorára. Ez valahol elszomorította. Emlékezett még az együtt töltött Szentestékre, a gyerekek izgatott arcocskáira, hogy vajon megkapják-e azt,

amit kértek a szüleiktől. És mindez már a fájó múlté. Gyakran elszomorodott ezen a szőke férfi, aki épp zsebre tett kézzel kényelmesen sétálgatott a kirakatokat nézegetve. Már elintézte, amiért New Yorkba jött, fél órája búcsúzott el a barátjától, akivel el kellett intéznie egy sürgős ügyet. Persze ő már készült az estére a családjával, ezrét amilyen gyorsan csak tudta, kedvesen és bocsánatkérően kitessékelte Martint arra hivatkozva, hogy rengeteg dolguk van még és hamarosan indulniuk kell a nagyszülőkhöz.

Hát persze, minden családos, átlagos, normális ember ezeket a szokásokat követné. De ő nem volt igazán se családos, se normális. Nagyot sóhajtva indult tovább jobban a füleire húzva a sapkát, s a magas toronyházakat figyelve. El nem tudta képzelni, hogy mit eszik ezen a helyen Dave, de megint csak lenyelte ezt a kérdését, mint az évek során oly sokszor, hiába magyarázta már el neki egyszer-kétszer az énekes.

Ahogy erre a gondolatra jutott, meg is született benne az ötlet, hogy talán meglátogathatná barátját és annak családját, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekik, ha már itt van.

Személyesen jobb, mint egy képeslapban vagy elektronikus úton, kúszott egy kis mosoly a szája szegletébe. Megigazítva fekete napszemüvegét le is intett egy taxit és a Hudson folyó felé irányíttatta az autót, Dave lakásához. Miután kifizette a taxist és kiszállt újra a hidegbe, mely a csontjaiig kezdett hatolni, felpillantott a megfelelő emeletre a ház előtt állva. Égtek a villanyok. Otthon voltak. Elővette mobilját és tárcsázta az énekest. Remélte, hogy nem zavar.

Dave épp a tévé előtt ült és egy üveg vörösbort iszogatott melankolikusan. Mindig megviselte, ha Jenniferrel veszekedett. Most kicsit elharapódzott a helyzet, és Jen elvitte Rosie-t meg Jimmyt, mondván, hogy ha Dave emberien tud beszélni, akkor hívja fel. Ekkor csörrent meg a mobilja. Először azt hitte, hogy Jen az, de mikor felfogta, hogy Martin hívja odalett a lelkesedése. - Igen? - vette fel.

- Szia, Dave. Zavarok? - tudakolta kicsit dideregve.

- Szia. Nem, nem éppen. Miért?

- Csak gondoltam beugrom, ha nem zavarlak titeket. Nem akarok sokáig maradni, csak személyesen átadni a jókívánságaimat, meg az ajándékomat - szorított rá kicsit jobban a szabad kezében lévő szatyor fülére, amiben egy-két apróság lapult, amit idefele vett meg.

- Nem, nem zavarsz. Egyedül vagyok. Gyere csak, nyugodtan - mosolyodott el az elfogyasztott italmennyiségnek köszönhetően kicsit bágyadtan Dave, de jó érzéssel töltötte el, hogy nem sokáig kell egyedül maradnia.

- Jól van - eresztett meg ő is egy mosolyt, majd megvárta, míg Dave beengedte a kaputelefonnal. Már a liftben állva esett le neki, hogy mit is mondott Dave. "Vajon miért van egyedül? Jenékkel kéne készülnie neki is az ünnepekre... Összevesztek volna?" - gondolatait a liftajtó halk csöngése szakította meg, ahogy felért a megfelelő emeletre. Levéve sapkáját csöngetett Dave-ék ajtaján.

Az ajtó feltárult, ahogy a mögötte álló frontember kinyitotta a zárat - Gyere be - állt félre az ajtóból.

- Kösz. Marha hideg lett odakint - lépett be egy kézfogás után, majd letéve a szatyrát elkezdte letekerni a sálat a nyakáról és levenni a kabátját - Jimmyék? - pillantott a mellette ácsorgó Dave-re, aki szokásával ellentétben egy pohár bort tartott a kezében.

- Az anyja elvitte őket. Nem alakult jól a délelőttünk.

- Min kaptatok össze? - követte a házigazdát a nappaliba, ahol az asztalon már egy üveg félig elfogyasztott bor virított.

- Tudod, Karácsony van. Ilyenkor mindenki zizi valamennyire. Én duplán számítok. Kérsz? - utalt a vörösborra.

- Elfogadom, köszi - dörzsölte össze átfagyott kezeit - De ha egyedül akarsz inkább maradni, akkor elmegyek. Csak szólj.

- Nem akarok egyedül maradni - mondta, miközben a konyhába lépett még egy pohárért - Én csak örülök neked. Azt hiszem, ezt az elmúlt egy évben egy párszor mondtam is neked.

- Na igen - mosolyodott el Martin, ahogy eszébe jutott, hogy körülbelül egy éve változtak meg csak a dolgok. Azóta nyíltak csak meg egymásnak igazán.

Dave visszatért egy plusz pohárral, amibe öntött is és a szőke férfi felé nyújtotta.

- Köszi - vette át egy kis mosollyal az arcán, majd koccintásra emelte a poharát.

- Igyunk arra, hogy mégsem töltjük magányosan a karácsonyt - játszott egy kis mosoly a szája szegletében.

Dave felnevetett, majd összekoccintotta a poharát társával. Az üveg csengő hangot adott ki, majd Dave fel is hajtotta a tartalmát és letette az asztalra a poharat. Elmélázva nézte a hatalmas, feldíszített fenyőfát, ami szintén a nappaliban állt. Eddig bele se gondolt, hogy Martinnak milyen érzés lehet minden egyes karácsonyt egyedül tölteni. Hirtelen nagyon megsajnálta. Ránézett, miközben azon tűnődött milyen jó lenne hozzábújnia, a világról tudomást sem véve.

A szőke férfi ivott egy nagy kortyot a borból, majd Dave mellé rakta a félig még teli poharat.

- Hát... akkor talán átadnám az ajándékaimat - mosolyodott el lehajolva a szatyráért - Persze apróságok... mert csak idefele vettem őket. Remélem azért tetszeni fognak. Rakjam a fa alá a többiekét? - nézett rá kérdőn mit sem sejtve Dave gondolatairól, bár látta, hogy kicsit szomorkás tekintettel figyelte őt.

- Igen, kérlek - eszmélt fel, de nem tudta elfeledni a gondolatmenetét.

Mart biccentett, majd egy ajándék kivételével a másik hármat odavitte a fához, és letérdelve elhelyezte őket. Egy pillanatig csak térdelt ott végignézve a többi színes csomagolópapírba csomagolt ajándékon. Egy szomorú mosoly játszott az arcán, mikor látta Rosie nevét az egyiken. Annak idején ők is ráírták Viváéknak Suzanne-nal. Elgondolkodva pillantott fel a magas fára.

Dave letérdelt félig mellé, félig mögé és az arcát Martin nyakába fúrta, mélyen beszívva az ismerős illatát, ami mindig megnyugtatta. Nem akarta, hogy barátja rosszul, magányosnak érezze magát.

Martin szomorkás mosolya szélesebb lett, ahogy baljával megsimogatta Dave vállát.

- Nah, mi az? - kérdezte halkan és egy kicsit rekedten.

- Mi jár a fejedben? - súgta a fülébe.

- Régi, elmúlt karácsonyok. Amikor még volt értelme ennek az ünnepnek számomra.

Dave szorosan átkarolta a másikat és kicsit maga felé húzta.

- Most ne gondolj erre.

- Jól van - mosolyodott el újra és megcirógatta hüvelykujjával Dave arcát. - Inkább gyere, odaadom az ajándékodat.

Dave elengedte Martot, és nézte, ahogy feláll. Ő maga csak közelebb húzódott az asztalhoz.

A szőkeség pár perc múlva már nyújtotta is át az ajándékát, mely egy ízléses bőrdobozba volt rejtve, melyen egy aranyszínű masni alá csúsztatott kis kártya tett teljessé.

- Boldog Karácsonyt, David - ült le ő is.

Dave egy percig csak nézett bele a zöld szemekbe, végül átvette a csomagot és elkezdte kibontani.

Először a kártyát olvasta el, melyre csak annyi volt írva: "Hogy emlékezz Rám. Köszönök mindent. Martin".

Miután elolvasta a kártyát, kibontotta a dobozt is. Egy kis ideig csak nézte az ajándékot. Mart nem sajnálta rá az időt és a pénzt, ez látszott rajta - Mart... - nézett fel a férfire - Köszönöm - mosolyodott el.

- Igazán nincs mit - mosolyodott el. Látta Dave-en, hogy tetszik neki az ezüst öngyújtó. Ennyit elég is volt látnia. Újra a boráért nyúlt.

Dave követte tekintetével a mozdulatot. Fontos volt neki az előtte ülő, ezt most iszonyatos erővel érezte.

Egy húzásra megitta a maradék borát, majd Dave-re nézett.

- És én mikor kapom meg az ajándékom? - emelte meg kérdőn egyik szemöldökét.

Dave egy pillanat alatt kizökkent a hangulatából.

- Őőőő.... - nyögte értelmesen az első dolgot, ami eszébe jutott. E mellé betársult egy kis zavart nézés is.

- Igen? - mosolyodott el Martin.

Dave bocsánatkérőn és kicsit kétségbeesetten nézett szőke társára - Azaz igazság, hogy még nem igazán találtam meg, amit elképzeltem neked.

- Oh, de én már megtaláltam, amit elképzeltem magamnak. Itt ül velem szemben - válaszolta elsötétülő tekintettel és a tarkójánál fogva kicsit közelebb húzta magához Davidet. - Átadod az ajándékom végre?

- Milyen türelmetlen valaki - nyalta meg finoman Mart állát.

- Inkább kiéhezett. Olyan magányos voltam az utóbbi időben. Szeress engem, David. Segíts elfelejtenem minden bajomat! - simogatta meg barátja arcát.

- Tudod, hogy bármit megtennék érted Martin - fújtatta a nyakába, majd bele is harapott.

A szőkeség kellemesen megborzongott és felsóhajtott.

- Akkor gyere... hadd csomagoljam ki az ajándékom! - ragadta meg Dave fekete pulcsijának az alját és elkezdte felfelé húzni.

- Fáááááááááááázni fogoooook - nevetett Dave, majd vadul megcsókolta társát.

Martin belenevetett a szájába és egy pillanatra elszakadt tőle csak hogy gyorsan elhadarja: - Majd felmelegítelek. Vigyél szobára, Dave! - nevetett áthúzva rajta a pulcsit a pólóval együtt.

- Gyere Martin, van egy nagyon szép nagy ágyam, egy szép tágas szobában. Akarod, hogy megmutassam?

- Akarom, hogy megmutasd! Hallani akarom, ahogy a nyögéseink visszhangoznak abban a nagy szobában! - állt fel, s kezét Dave kezében hagyta, míg szabad kezével rácsapott Dave fenekére és meg is szorította azt - Hallani akarom, ahogy a gyönyört kiáltod világgá!

- Miket nem tervezel... - mondta Dave, ahogy elkezdte Martot a megfelelő szoba felé húzni - Szóval mesélj - szorította a falhoz, immár a helységben - Mit tervezel Mart? Mit akarsz velem megint csinálni?

Bőrén látszott még pár fehér heg, emlékeztetője egy másik vad éjszakának sok idő távlatából.

- Most a szeretet ünnepére való tekintettel talán nem használok pengét, jó? Tiszta - bár gyűrött - lepedőt akarok itt hagyni. Szeretkezni akarok veled Dave. Ó istenem, mennyire! - lehelte a végét, ahogy kezével Dave-é után kapott és az ágyékára húzta a meleg kezet, hogy megérezze dagadó farmerét.

Ettől Dave is halkan felnyögött - Ez igazán rendes tőled - szorította meg kicsit, majd bontani is kezdte az övét.

- Látod, nem mondhatod... hogy nem... ah... - akadt el, ahogy a feje a falon koppant, ahogy megérezte Dave kezét bekúszni a nadrágja alá.

- Igen? - mosolyodott el Dave, ahogy finoman dolgozni kezdett Marton.

- Vagyok... rendes... Jó ég! Ez az! - mordult fel torokhangon és Dave után kapott kezeivel. Mohón habzsolta a telt ajkakat és vadul űzte azt az ügyes nyelvét.

Dave egyre több szenvedélyt vitt bele a mozdulataiba - Akarsz engem Mart? - súgta kérdését az előtte álló szájába.

- Szerinted? Talán az a plüsskutya izgatott fel a kanapén?

- Nem, ez nem elég, sajnálom - húzta ki a kezét.

- David, ne szórakozz velem! - ragadta meg a csuklóját.

- Különben? - vigyorodott el gonoszul.

Martin nem válaszolt, csak megszorította a férfi csuklóját, és ellentmondást nem tűrve kezdte az ágy felé tolni szeretőjét, miközben mesteri ügyességgel oldotta meg a fekete melegítőnadrág derekán a csomót, hogy aztán durván az ágyra is lökje őt.

- Micsoda hevesség - nyögött fel Dave, majd elkezdett feljebb araszolni az ágyon.

- Igen, David, akarlak! Kívánlak! Ezt akartad hallani, nem? - nyomta le a férfi vállát fél kézzel, miközben lerángatta róla az utolsó ruhadarabot is alulról..

- De mennyire? - nyalta meg az ajkait.

- Fogalmad sincs róla mennyire - fúrta arcát Dave ismerős illatú nyakába, ahogy tagjaiból elszállt a korábbi keménység, a birtoklási vágy - megreszkettek.

Dave finoman Martin arcára tette a kezeit - Gyere ide - súgta, majd elkezdte közelebb vonni magához.

Martin készségesen hagyta magát. Dave-re bízta egész lényét.

Dave szoros közelségbe húzta és gyengéd érzékiséggel csókolta meg, majd egyre több szenvedélyt és érzelmet vitt bele. Tényleg szerette.

Társa belenyögött a csókba és elkezdte feltűrni a vékony szürke pólót rajta.

A másik hagyta neki. El volt foglalva.

Martin elszakadva tőle lehámozta róla a felesleges réteget és felsóhajtva végigsimított a sima mellkason. Tekintete ellágyulva itta magába az oly ismerős tetoválások képét, ahogy Dave csípőjén ült.

- Mi az? - kérdezte mosolyogva az alatta lévő.

- Szeretek veled lenni, David..

Dave szélesen elmosolyodott - Én meg örülök, hogy engem választottál. Pont te, aki elég ellenséges vagy az emberekkel...

- Én ellenséges? - mosolyodott el kicsit meglepetten Martin.

- Szerinted az nem ellenségesség, hogy gyilkos hidegséggel magadba zárkózol?

- Miért nyílnék meg, ha úgyis csak kihasználnak? - futtatta végig az ujját Dave madarán.

- Miért félsz ennyire az emberektől?

- Félek a visszautasítástól, attól, hogy becsapnak, kitaszítanak, mert nem felelek meg a normáiknak, mert sosem akartam megfelelni nekik, csak önmagamnak. Micsoda egoista fasz vagyok - mosolyodott el szomorkásan.

- Az vagy. De pont ez vonz benned. Te és a normáid - eresztett meg egy újabb széles mosolyt a férfi.

- Elég aberrált vagy te is ám! - nevetett fel röviden megsimogatva Dave karját.

- Miért is? - karján a bőr enyhén libabőrös lett.

- Hát mert tetszem neked.

- Baj? - nézett rá "sértődötten".

- Nem, egyáltalán nem. Örülök neki - mosolyodott el most már felengedve.

- Azért. Tudod, mit tennék veled, ha nő lennél?

- Na mit? - húzódott egy perverz kis mosoly az arcán.

- Addig dugnálak, míg mozogsz. Mindenhonnan - villantak meg sötéten a szemei - Élveznéd?

- Hogyne élvezném! És? Akadály, hogy nem nő vagyok? - nyelt egy nagyot izgalmában.

- Addig dugjalak, míg mozogsz? - nyalta meg az ajkait.

- El tudnám viselni... - mozdította be a csípőjét incselkedőn.

- Könyörögnél a végére.

- Szeretném azt látni...

Dave csak hunyorított, majd a következő pillanatban maga alá gyűrte szőke társát és rángatta le róla a ruhákat.

- Lesz rá lehetőséged - sziszegte a fülébe, majd bele is harapott.

Martin kellemesen megborzongott. - Akarod, hogy ellenkezzek? Tudom, hogy szereted! Tudom, hogy felizgat...

- Akkor ne a szádat jártasd, hanem csináld - adta lejjebb Mart nyakára nem túl gyengéd harapásait.

Martin elmosolyodott, majd belemarkolt Dave tarkóján a tincsekbe, és megpróbálta elszakítani őt a nyakáról, miközben másik kezével a vállánál fogva próbálta letolni magáról.

Dave azonban megfeszítette a testét és megtámasztotta magát Martin vállai mellett, majd újabb támadást intézett a férfi bőre ellen.

- Darabokban foglak hazapostázni - mordult fel.

- Tedd azt! Sokba fogok kerülni... - nevetett fel izgatón és végigkarmolta Dave hátát.

Dave állatias mordulást hallatott, majd Mart mellkasát kezdte szó szerint marcangolni. Nem kímélte a férfit. Bal keze közben alulról kúszott fel Mart ágyékára és erős fogást talált rajta.

- Szeretnéd, ha szétszednélek? - szorított még keményebben rá.

- Uramisten!! IGEN! Mindennél jobban! Hadd érezzem, hogy élek! - nyögött fel fájdalmasan.

Dave csak egy ördögi mosolyt eresztett meg, majd ott folytatta fájdalmasan élvezetes munkáját, ahol abbahagyta. Egyre lejjebb haladt. A keze közben munkához látott Mart nadráganyagán keresztül.

Martin nagyot nyelt majd egy újabbat nyögött, ahogy lenézett Dave-re és találkozott a tekintetük. Az a nézés...

Hirtelen mélyen vágott Mart öve a bőrébe, majd engedett fel, hogy hamarosan az anyag lazán lecsúszhasson róla az alsójával együtt. Dave ujjai rögtön kezelésbe vették a területet, míg szája ott folytatta az útját, ahol abbahagyta. Aztán a férfi nyelve vette át az ujjai helyét, de itt sem fogta vissza magát: fogai hamarosan szorítás alá fogták Martin tagját.

Martin hánykolódott az ágyon az élvezet és a fájdalom édes kettősétől, és úgy nyögött és kiáltozott, mint akit ölnek... és végül is nem voltak messze tőle.

Dave mosolyogva szakadt el tőle - Visszhangzik tőled a hálóm...

- Jó... jó az akusztika! - markolt bele Dave hajába és újra lefelé kezdte nyomni a fejét.

Dave felnevetett és ellenállt az őt lenyomó erőnek, de csak egy ideig. Kínozni akarta a szőke férfit. Újra ráharapott.

Martin ott folytatta a skálázást, ahol abbahagyta és érezte, hogy már teljes pompájában lüktet Dave szájában.

Aki hamarosan be is vetette a kezét, mint segédeszközt. Gyűrűt formázva két ujjából adott egy újabb löketet kényeztetése tárgyának.

- Úristen! Dave! Dave!!! - ordította amaz az élvezettől minden porcikájában reszketve.

- Igen? - nézett fel rá egy pillanat erejéig, miközben a gyűrűt szorosabbra fogta és tovább dolgozott rajta.

- Megölsz! Még! Kérlek, még! Mindjárt elélvezek! - kiáltotta rekedten a plafonra.

- Igen, veszem észre... - eresztett meg egy féloldalas mosolyt, majd visszahajolt hozzá.

- Uramatyám! Dave! David! Ez az! Gyorsabban! - követelte vadul karmolva Dave tarkóját az orgazmus szélén állva.

A megszólított fokozta a munkatempót, egyre intenzívebben harapdálva őt.

És Martinnak ez már végképp sok volt! Hatalmas lendülettel robbant Dave szájába, egész teste megfeszült és egy óriásit üvöltött élvezetében szorosan lehunyva szemeit.

Dave készségesen fogadta Mart folyékony részeit, majd lazításképp egy párszor végignyalt rajta, miközben szemeit le nem vette volna ziháló társáról. - Na? Tetszett?

- Atyaég! Hogy kérdezhetsz ilyet? - zihálta még mindig a plafonra Martin.

- Szeretem tudni a véleményed - vont vállat Dave, miközben finoman cirógatni kezdte a másikat.

- Igen, David... Nagyon tetszett. Eszméletlen vagy - törölte le az izzadtságot saját homlokáról.

- Örülök neki, hogy így gondolod - tornázta fel magát Martin mellé.

- És most? Azonnal fel akarsz nyársalni, vagy hagyod, hogy újra kapjak levegőt?

- Nem adok neked lehetőséget a pihenésre! - mondta és már hasra is vágta Martot.

- Sejtettem, ahh.. hogy ez lesz a válaszod - húzta ki a maga alá szorult karját.

- Akkor minek kérdezel ilyeneket? - szabadította ki önmagát.

- Sosem lehet tudni, hogy mit forgatsz a fejedben... - jegyezte meg Mart, majd az éjjeli szekrényen álló egyik krém után nyúlt - Használd ezt! - dobta hátra Dave-nek a lepedőre.

- Mi ez? - ráncolta a szemöldökét a férfi.

- Lényegtelen, valami testápoló. Síkosítónak tökéletesen megfelel... - hagyta nyitva a mondatot - Sokáig tökölsz még? - mordult fel mosolyogva.

- A magunkfajták nem vazelint használnak? - kérdezte Dave, miközben kipattintotta a tubus tetejét.

- Fogalmam sincs hogy van-e itthon neked, vagy hogy hol tartod, ezt találtam. És mi az, hogy a "magunkfajták"? - nevetett fel.

- Szerinted mi az, hogy a magunkfajták? - kérdezett vissza, miközben behatolt.

Martin felnyögött a fájdalom és az élvezet kettősétől és próbált még jobban ellazulni, de nem válaszolt.

- Felelnél? - nyögte Dave, miközben egy erőteljest lökött Martinon.

A szőke férfi felkiáltott, majd zihált egy sort, ahogy megmarkolta a lepedőt - Ki a faszt érdekel?! Csak... csak folytasd! - nyögte megfeszülő nyakkal.

- Ezt... nem kell kétszer... kérned! - lihegte Dave, ahogy még több szenvedélyt vitt a mozdulataiba. Testén kezdtek megjelenni az izzadtságcseppek. Először csak harmatszerűen vonták be a bőrét, majd egyre inkább kezdtek nagy cseppekbe összeállni és vékony csíkokban lassan lefolyni a férfi oldalán, miközben kíméletlenül ostromolta az alatta fekvő szőke társát. Lehajolt és Martin tarkójának érzékeny bőrét kezdte harapni. Eleinte finoman, de nem sok idő kellett ahhoz, hogy vadállat módjára cincálja vörösre a területet.

Martin eleinte próbálta visszafogni a hangját és csak nagyokat sóhajtott, de a vad szenvedélytől hamar megállíthatatlanul kezdett morogni és üvölteni reszkető kezein támaszkodva.

- Markolj meg! - kiáltotta elhalón.

- Mennyire akarod, hogy kiverjem? He?! - kérdezte, majd nem finomkodva harapott ismét a vörös bőrbe.

- Nagyon! Dave! Kérlek! Csináld már! Beledöglöm ha... ha nem! - szorította össze a szemeit és lehajtotta a fejét egy újabb hangos nyögés után, miközben teste Dave vad ritmusára mozgott.

A felette lévő csak elmosolyodott, miközben hosszú ujjai Mart méretes tagjára kúsztak, hogy mindenféle átmenet nélkül kergesse az őrületbe Martint.

A szőke férfi azt hitte, hogy menten Dave kezére élvez az érzéstől. Rendesen félt tőle, hogy megáll a szíve a kíméletlen hajszában. Ezt a Dave-et szerette, a durva mozdulataival, az akaratosságával... Hatalmasakat nyögött és nem bírták tovább a karjai, vállai és arca az ágyat érték, így a feneke még hozzáférhetőbbé vált Dave számára.

Dave azonban Mart csípőjét átkarolva kezdte felhúzni a férfit. Addig akarta ostromolni, ameddig Mart nem ordít vagy bele nem döglik.

- Nem.. nem bírom! Istenem, Dave! - szuszogta inkább már fújtatva, de azért engedelmesen feltérdelt újra reszkető kezeire.

- Addig duglak, míg nem visítasz! - nyögte Dave, miközben erőteljesen megragadta Martin csípőjét és keményen belévágta magát.

Martin eltorzuló arccal rekedten nyögött fel a fájdalomtól, melynek helyét rögtön átvette az élvezet. Érezte, hogy ezt már nem sokáig fogja bírni. - Dave... David! Megölsz!

- Nem baj az! Élvezz! - hangzott Dave parancsoló hangja.

És Martin két percen belül, számos kiáltás után üvöltve élvezett Dave kezére és az ágyra.

Dave mozdult még párat Martinban. Erőteljes lökéseit az élvezettől öblössé torzult hangjának artikulátlan nyögései kísérték, amik akaratlanul szakadtak ki belőle. Végül ő sem bírta tovább: elképesztő energiával robbant Martba.

Az élvezettől a férfi hátára hanyatlott és kínjában a gerince bőrébe harapott. Érezte, hogy a fogai nemcsak a bőrt, hanem a csontot is érték, de ezt már nem fogta fel, csak harapta azt, ami a fogai közé került.

Martin újra felkiáltott a fájdalomtól, s kirázta a hideg. Érezte, hogy Dave hegyes fogai felsértették a bőrét, de csak vadul zihálni tudott, ahogy kiterülve feküdt az ágyon Dave ránehezedő testével.

Az énekes percekig csak harapta Martint, többre nem volt képes. Legalább is addig, amíg le nem nyugodott a teste és a légzése normális nem lett. Végül elengedte a bőrt, ami egy jókora folton haragos vörös színben égett. Feltérdelt és kicsúszott társából.

A szőkeség magán kívül nyögött fel lehunyt szemmel, ahogy feje oldalra fordult a párnán. Most is rendesen elkapta őt Dave. Imádta, ha ilyen durva és vad. Őt is felrázza ilyenkor a melankolikus hangulatából.

- Édes... ez... régóta nem volt ilyen jó! - súgta rekedten.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés