Megjegyzés: Eme novella azért is fontos a számomra, mert hosszú idő és egy rég nem látott Mode klub után kezdtük el írni Caprival, miután rendbejött a barátságunk. :) Kellemes olvasást!

Kategória: SLASH!

Korhatár: 18

Jogok: DM group és m

Fools

A fények kihunytak, de még mindig hallotta a közönség hangját. Még hátra volt a ráadás a Lovermannel, az A Question of Lusttal az Enjoy-al és a Shake the Disease-zel. Jól alakult az este, most kivételesen a londoni közönség sem mutatkozott olyan hűvösnek, jól fogatták a számait. Persze a legnagyobb kiáltozás és éneklés a Mode számok alatt volt, de elégedetten pásztázta időnként az első sorokat a feldolgozás számai alatt is. Jól érezte magát a bőrében a mini szólóturnén, abban a másik atmoszférában, amibe a színpadra lépésekor került alázatosan átadva magát a zenének. Felsóhajtott. Hallotta, hogy a nevét kántálják. Őt akarták. Őt, és nem Dave-et. Ettől egy pillanatra el kellett mosolyognia, majd elindult vissza a színpadra, hogy több rajongójának is felejthetetlenné tegye ezt az éjszakát a lezárással.

Eközben Dave New York-i lakásán ült és az esőt nézte az ablakból. Emlékezett, mikor Martin említette, hogy újra kiad egy feldolgozás albumot. Nem volt féltékeny, erről szó sem volt. Csak nagyon hiányzott neki a férfi. Megszokta már a jelenlétét maga mellett a koncerteken és azokon kívül is. Dave Gahan szomorú volt. Zöldes árnyalatú szemeivel elmélázva figyelte, ahogy az esőcseppek legurulnak az ablakon. Martin annyi mindent jelentett neki, főleg most, mikor Jenniferrel válságosra fordultak a dolgok. Talán kezdi észrevenni, hogy ő maga jobban rajong a nejéért.

Egy törölközővel felitatta az izzadtságot az arcáról egy nagy sóhaj kíséretében. Jól sikerült a koncert. Az öltözőjébe ment, majd lassan ledobálta magáról a ruhákat, hogy lezuhanyozzon. A csempének támasztott kezekkel fejét a vízsugár alá dugta és hagyta, hogy hosszabb kócos haja teljesen bevizeződjön. Elgondolkodva folyatta ott magára a vizet hosszú perceken keresztül, miközben gondolatban visszatekintett az elmúlt fellépésekre és a lemezfelvételekre. Úgy érezte, jól döntött, hogy bevállalta ezt a szólólemezt, még ha esetleg ezzel úgy is tűnhetett, hogy vége a Depeche Mode-nak, mert tudta, hogy Dave is kiadta a saját anyagát. Tudta, hogy nem volt szép tőle, amiért kicsit lehúzóan nyilatkozott a példányról, amit küldött neki a Paper Monsters-ből, de akkoriban haragudott rá. Elég csúnyán összekaptak az Exciter turné után. Újat sóhajtott és felemelte fejét, hogy arcát is megfürdesse a zubogó vízben.

- David… - suttogta öntudatlanul, ahogy kicsit bűnbánóan gondolt barátjára.

Miután elzárta a csapot és megtörölközött, a haját dörzsölve egy törölközővel lépett ki meztelenül a fürdőből, hogy a már kikészített ruháihoz lépjen. Még hátra volt az after party, bár most valahogy nem igazán volt kedve hozzá, de lehet, hogy benéz rá. Miután felvette boxerét, ujjaival hátrasimította vizes haját, majd mikor felnézett a tükörbe, meglepődve vett észre egy alakot az ajtó mellett állni.

- Te? - kérdezte meglepetten.

- Olyan… döbbentnek tűnsz - felelte egy halvány mosollyal a száján Dave, miközben fekete ruhájában a falnak támaszkodva és a karjait összefűzve a mellkasán figyelte szőke társát.

- Hát… meglepő, hogy itt látlak. Ilyen hirtelen. Mi szél hozott? - fordult vissza az asztalhoz és a nadrágjáért nyúlt.

- Csak nem bírtam otthon lenni - vont vállat.

- Valami gond van? - kérdezte, miközben a cipzárral hadakozott.

- Nem, semmi - legyintett a férfi, majd figyelte, ahogy társa felöltözik.

- És most? Mit terveztél az estére? - fordult felé miután felvette fekete pólóját.

- Te mit terveztél?

- Elméletileg egy after partyra vagyok hivatalos, de nincs sok kedvem menni. Velem tartasz? - fordult felé egy kis mosollyal a szája szélén.

- After partyra?

Martin csak bólintott és a tükör felé pillantva összeborzolta a haját, majd megigazított pár szanaszét álló tincset.

- Végül is, nem is rossz ötlet, bár azt hittem, hogy saját ötleted is van - mosolyodott el az énekes.

- Mint például? - fordult visszafelé kérdőn.

- Nem tudom, én csak vendég vagyok itt - emelte fel a kezeit védekezőn Dave.

Martin mosolya szélesebb lett, majd mikor már közelebb ért Dave-hez és az ajtóhoz, hirtelen komollyá vált a tekintete.

- Figyelj Dave, én… sajnálom, hogy olyanokat mondtam a Paper Monsters-ről. Mérges voltam. Pedig jó album - kúszott vissza egy halvány mosoly a végére.

Dave a padlót kezdte nézni. Hirtelen nagyon nehezére esett volna a zöld szemekbe néznie - Semmi gond. Megérdemeltem.

- Nem. Nem kellett volna ezt tennem. A vitában meg… egyformán hibásak voltunk.

- szorította meg a vállát vigasztalóan.

A férfi végre felnézett Martin szemeibe - Köszönöm Mart - kicsit elhallgatott, majd újra megszólalt - Tényleg tetszett? - szemeiben a gyermeki remény és megfelelni akarás csillant meg.

- Tényleg - szorította meg újra a vállát egy melegebb mosollyal - Van pár szám rajta, amiket éppenséggel nagyon megkedveltem.

- Igazán? - lelkesült fel a férfi.

- Igazán, David. Büszke lehetsz magadra - simított végig az arcán. Most teljesen olyannak látta, mint egy lelkes kisgyereket, aki megkapta a karácsonyi ajándékát.

Dave szélesen elmosolyodott, majd megszólalt - Menjünk.

Martin bólintott, összeszedte a cuccait, majd követte Dave-et a rájuk váró kocsiba.

Dave csendben ment elől. Az, hogy Martinnak tetszett a Paper Monsters sokat jelentett neki. Talán mégsem mindent csinál rosszul az életében, habár nagyon sok mindent el tud cseszni. A Depeche-t is nem egyszer veszélyeztette és ennek megbocsátásáért, soha nem tud majd eléggé hálás lenni Martinnak és Andy-nek. Megállt és lehajtotta a fejét.

- Martin… én… én sajnálom, hogy annyiszor olyan fasz vagyok.

Mart egy percre meglepetten torpant meg mellette, majd egy újabb mosoly futott át az arcán, ahogy átkarolta társa vállát.

- Semmi baj, David. Én is sokszor vagyok az. De mi szeretünk, és ez a lényeg.

- Az élet így szép, nem? - nézett fel a férfi és nem tudta elrejteni a vigyorát.

- Pontosan! Na gyere, meghívlak valamire - nevetett fel majd mindketten beszálltak a kocsiba.

A kocsi hamarosan megállt és a két férfi jókedvűen szállt ki. A klubban minden volt, ami kellett: társaság, pia, nők. Dave rendelt maguknak valamit inni majd leült az egyik kerek fekete asztalhoz. Martin fogadta a gratulációkat, és kénytelen volt elbeszélgetni pár rajongóval is míg fényképezték őt, de leginkább egyedül ücsörgő barátjához ment volna oda, bár a szeme sarkából látta, hogy az ő jelenléte is kisebb sokkot idézett elő a rajongókból, akik közül pár bátrabb nő már meg is környékezte. Ezen mosolyognia kellett. "Dave és az ő nagy vonzereje… Hát igen…" - gondolkodott el, ahogy bevillant neki egy kép, de az olyan gyorsan el is tűnt, ahogyan jött.

Dave pár kedves mosollyal leszerelte a körülötte legyeskedő női rajongókat. Most nem volt kedve ehhez. Mikor végre egyedül volt, átható tekintetével Martint kezdte szuggerálni. A férfi érezte, hogy őt nézi. Mindennél jobban ismerte ezt a rávetődő tekintetet, s libabőrös lett tőle a tarkója. „Jól van, megyek már, megyek…” - gondolta elmosolyodva, majd még hagyta, hogy egy női rajongó átkarolja egy fotó erejéig, s italával végül otthagyta az embereket, és leült Dave mellé. - Tessék, itt vagyok, kisgazdám - nevetett fel koccintásra emelve a poharát.

- Milyen engedelmes vagy - villantak felé a zöld szemek egy pillanatra.

- Ezer közül is felismerem a nézésedet. Nagyon intenzív tud lenni - mosolyodott el a környezetüket pásztázva.

- És nem tudsz ellenállni neki? - súgta mély orgánumán a férfi.

- A kecske talán ellen tud állni a káposztának? - pillantott rá sötéten, majd újra a poharának szentelte minden figyelmét.

- Találó példa.

- Tudom - vigyorodott el újra, majd megemelte a sörét - Nos, mire igyunk? - nézett mélyen Dave szemeibe.

- Nem is tudom… van valami jó ötleted?

- Igyunk… igyunk ránk, arra, hogy újra minden rendben köztünk a múltbeli nehézségek után is! - mosolyodott el.

- Benne vagyok - nevetett fel Dave, majd emelte is a poharát.

Koccintottak, majd ittak. És újra koccintottak és ittak. Egyre inkább belemélyedtek a beszélgetésbe, noha párszor elakadt egy kicsit a nyelvük. Aztán Martint hirtelen elöntötte a forróság és tekintete furcsa mélységeket tárt fel, mikor újra Dave mélyzöld íriszeibe nézett elhallgatva. Dave-et megragadta az a pillantás. A tudata mélyén nagyon régóta várta már, hogy társa még egyszer így nézzen rá. Most azonban mozdulni sem bírt, annyira rabul ejtette annak a pillantásnak a súlya.

Martin pislogni sem mert, ahogy figyelte miként kavarodnak fel szunnyadó érzései az énekes iránt. Valahol tisztában volt vele, hogy ez meg fog történni. Attól a pillanattól tudta, hogy megjelent fekete és karcsú valójában az öltözőjében. „Fekete… igen, fekete”- gondolta magában, ahogy lassan végiggusztálta a mellette ülő sötét öltönyös társát. „Mindig is tudott öltözködni. Tudja, hogy mi vadít meg nőt és férfit egyaránt…” - nyalta meg saját kiszáradt száját egy pillanatra. Dave észrevétlen közelebb csusszant Martinhoz, és a füléhez hajolt - Mi jár a fejedben, Mart? - súgta bele a kérdését.

- Nem tudod kiolvasni a szememből, David? - súgta vissza észrevétlenül végigfuttatva nyelve hegyét a férfi fülcimpáján.

- Nem, neeeeeem… meséld el - lehelte a másik.

- Megőrjítesz ezzel a fekete cuccal. Tudod, hogy imádom, ha ezt viseled. Dave, mit művelsz már megint velem? Őrülten kívánlak, a magamévá akarlak tenni újra. Ugye te is akarod? Ugye te is érzed? - simított végig az asztal takarásában a férfi nadrágjának elején, ahogy belelihegte kapkodó szavait a fülébe. Dave elhalón felnyögött és rögtön érezte testének reakcióját a kérdésre. Tudta, hogy csak addig fogja tartani magát, visszafogni a vágyait, míg szőke társa hozzá nem ér így, és ő hozzáért, és nem hagyta abba. Keze kínzóan lassan simogatta a nadrágon keresztül, és hamar nyugtázta egy mosollyal, hogy bizony egyre jobban feszül a nadrág anyaga.

- Látom, nem kell túl sokat győzködnöm téged - nevetett bele lágyan a fülébe, s egy apró csókot lehelt a fül alatti érzékeny területre. - Jössz?- kérdezte a szobájára gondolva.

Dave válasz nélkül követte társát, majd, amint becsukódott mögöttük a szobaajtó, neki is szegezte Martot a faanyagnak, egyik kezével durván belemarkolt a félhosszú szőke tincsekbe, testével rabul ejtette a másikat, majd a fülébe súgta - Hogy én mit művelek veled? Nézz csak rám. Úgy követlek akárhová akár egy kölyökkutya! - sziszegte agresszíven, de ezt inkább az egyre inkább feltóduló vágy váltotta ki belőle.

- Helyes kis kölyökkutyám van, azt meg kell jegyezni - cukkolta kéjesen felsóhajtva a haját markoló ujjak érintése miatt. Érezte, hogy ágyéka már ettől is éledezni kezd.

Dave nem bírta tovább: éles fogai Mart bőrébe vájtak.

- Ó igen! - nyögött fel a „bántalmazott” a plafonra, ahogy belemarkolt Dave vállaiba, majd addig nem nyugodott, míg megragadva a fejét durván magához nem rántotta, hogy egy szenvedélyes és sebző csókot válthassanak. Most döbbent csak rá mennyire hiányzott már az íze, az illata, testének forrósága, amik most teljesen kitöltötték az érzékeit. Dave nem akart annyira durva és vad lenni, de nem bírta visszafogni magát. Mintha valaki más irányította volna a testét, mintha egy másik vad és állatias énje töltené ki őt, és nem akart más, csak falni az előtte álló testből, hogy végre csillapíthassa a vágyai által keltett iszonyatosan kínzó éhséget. Martin megérezte a társából áradó nyers erőt, és ez megrészegítette, felpiszkálta saját mélyen szunnyadó vadállatát. Torokhangon felmordult egyenesen Dave szájába, miközben lerángatta róla a fekete zakót, nyakkendőt, mellényt és végül egyetlen rántással kettéhasította a drága inget is, de ez egyáltalán nem érdekelte. A tenyere alatt akarta érezni a puha, mégis kemény bőr tapintását. Úgy itta a forróságot belőle, minta az élete függne tőle. Elkezdte finoman lökdösni őt az ágy felé, miközben kezei kontrolálatlanul mozogtak az előtte álló testén mindenfelé. Fogaival megtalálta a nyak bőrét és most rajta volt a sor, hogy harapjon.

Dave felmordult az érzéstől. Hagyta, hogy Mart elterelje az ágyig. Az érintései egyre inkább feltüzelték.

Egy sötét, szinte veszélyes mosollyal lökte le az ágyra a félmeztelen férfit, akinek testén máris látszottak, hogy Martin merre járt a körmeivel. Tartva a szemkontaktust kapta le magáról a pólót, majd mászott lassan a férfi fölé, mint egy áldozatát becserkésző oroszlán.

Dave egy már pillanatig még elmélyedt a zöld szemekben, amik teljesen mélysötétekké váltak, szinte égették a bőrét. Majd elkezdett ellenállni. Tudta, hogy ettől a másik az eszét veszti.

- Dave… Dave… tudod te, hogy mi indít be, igaz? - nevetett fel olyan mélyen és sötéten, hogy az már majdnem ijesztő volt, ahogy lefogta a férfi kezeit, és birkózásba kezdtek, miközben Mart fogai újra az ízletes nyakba kaptak.

- Világosíts fel - morogta vissza, miközben újabb támadást intézett ellene.

 - Tudod, hogy még jobban felizgat az ellenállásod, még ha csak tettetett is! De úgyis tudod, hogy az enyém leszel! - nevetett a fülébe feszülő ágyékát a másikénak nyomva. Erre fel kellett nyögnie.

- Ahhoz előbb meg kell szerezned, Gore! - kiáltott fel, majd a hátára is vágta Martint.

A szőke férfi lihegett az erőfeszítéstől, ahogy megpróbált ellenállni Dave-nek, de mint mindig, most is erősebbnek bizonyult hosszú távon. Egyetlen fegyveréhez nyúlt: megragadta Dave nadrágját és kibontotta, hogy a tenyerébe foghassa azt, amit már nagyon régóta akart.

Dave a plafonra nyögött, de nem hagyta magát. Figyelme, ha nehezen is, de visszatért az alatta fekvőre és ördögien elmosolyodott, ahogy végigmustrálta társát.

- Mit tervezel? - járatta kezét vadul az énekes kemény és forró tagján.

- A véredet akarom - nyögte válaszát, majd újfent beleharapott.

- Vegyed! - kiáltott a plafonra erősebben rászorítva Dave tagjára, másik kezével pedig végigkarmolva a derekát.

A férfit nem kellett kétszer kérni. Addig marcangolta a bőrét, ameddig meg nem érezte azt a jól ismert fémes ízt a nyelvén.

- Oh… igen… - súgta lehunyt szemmel elhalón, mit sem törődve lüktető bőrével. Érezte, ahogy vére szivárog a sebből, de Dave lelkesen felnyalogatta. Megőrült tőle.

Dave úgy szívta a sebet, mintha Martin legutolsó csepp vérét is ki akarná inni a férfi vénáiból. Ujjai a másik karjaiba vájtak.

- Úristen! Dave! - töltötte meg kéjes hangja a szobát, ahogy durván végigkarmolta a vállait.

Az említett fokozta a szívóerejét.

Martin nem bírta tovább, egyszerre hagyta volna őt, hogy szétmarcangolja, ugyanakkor nem bírta a kéjes fájdalmat. Megragadta az énekes vállát és egy hirtelen mozdulattal két vállra fektette, s lihegve nézett az elsötétült szemű és véres szájú társára. Érezte, hogy nyaki sebéből szivárog a vér. Dave állatias feketeséggel a szemében nézett vissza rá. A vér íze megvadította.

Martin állta a tekintetét, majd szemei követték, ahogy egyik kezével elengedte Dave vállát és ujjbegyeivel alig érintve a bőrét kezdte el egyre lejjebb simogatni. Másik keze még mindig keményen az ágyhoz szegezte szeretőjét.

A férfi fújtatva figyelt, de nem sokáig bírta, megpróbálta kiszabadítani magát. De Martin nem engedte. - Á-á, maradj szépen nyugton! - szisszent rá, miközben ujjai lassan elérték a V-vonalat a csípőjénél, majd alig érintve fogta meg az ágaskodó tagot, hogy ugyanazokkal a finom mozdulatokkal ingerelje.

Dave állatiasan üvöltött fel a plafonra, kifejezve nemtetszését. Ujjai fájdalmasan mélyedtek Martin vállába.

- Ne türelmetlenkedj! - mordult rá és durvábban megszorította őt egy erőteljeset húzva rajta.

Azonban a másik ráfogott Mart csuklójára, hogy gyorsabb mozgásra bírja végre, ami kiszabadíthatná rég a testébe zárt vágyait, és végre nem feszítenék szét a bőrét. Végre a szoba terében tombolhatnának, pusztítóan felperzselve mindent és mindenkit.

Martin kegyelmezett neki, és gyorsított mozdulatain, majd egy óvatlan pillanatban félrelökte Dave kezét és lehajolt a tüzelő ágyékhoz, hogy az erre már régóta szomjazó ajkai közé vehesse őt egyre örültebb tempót diktálva.

Dave teljesen átadta magát emésztő érzéseinek. Úgy érezte, hogy lángol a bőre, a vére felforrt és olvad körülötte minden. Csak Martin létezett, meg az őrjítő mozdulatai. Egyre hangosabban nyögött, majdhogynem üvöltött az élvezettől.

De Martin amilyen hirtelen kezdte el, olyan hirtelen is hagyta abba és Dave fölé hajolt, hogy egy vad csók kíséretében felszakítsa a száját - így kettejük vére összekeveredett, s fel kellett nyögnie a fémes íztől, mielőtt egy hirtelen mozdulattal a hasára vágta.
- Térdelj fel! Most!

Dave remegő tagokkal tett eleget a kérésnek. Már mindennél jobban vágyott érezni Martint, aki pillanatok alatt benedvesítette magukat és nem tudta tovább türtőztetni magát. Hosszan, de nem durván csúszott a feszes forróságba egy torokhangú nyögés kíséretében. Dave sem tudta türtőztetni magát, állatias énje vadul habzsolta az érzéseit, miközben közelebb nyomta a fenekét Mart ágyékához.

Ez egy újabb mély nyögést csalt ki szeretőjéből, ahogy tenyereit a formás hátsóra tapasztotta lehunyva a szemét, s hagyta, hogy minden egyes mozdulattal mélyebbre hatoljon. Aztán egy éles váltással megragadta Dave csípőjét és lassú, de erőteljes mozdulatok váltották fel a finomkodó stílust. Minden izma belefeszült abba, hogy visszatartsa magát. Társa érezhette a mozdulatai mögött lévő rejtett vadságot. Ott kavargott a felszín alatt leírhatatlan gyönyöröket ígérve.

- Ne fogd vissza magad! - szűrte parancsolón Dave. Többet akart. Sokkal többet.

- Nyughass! Még nem! - szorította meg a csípőjét erőteljesebben, bár már kicsit zihálva vette a levegőt és érezte, hogy nem csak a vére festi meg a nyakát és a mellkasa egyik oldalát, hanem az izzadtság is lassú cseppekben kezdett el folyni róla. - Ki... ki akarok élvezni minden... percet... veled... - lehelte alig hallhatóan mozdulatai közben.

- Miért... kínzol? - nyögte vágyaitól sanyargatva Dave.

- Hogy érezd, milyen érzés... ha nem vagy a közelemben... ha megőrjítenek a képek a fejemben, ahogy a seggedet rázod a színpadon, mint egy utolsó szajha... - nyögte minden szünetnél egyre erőteljesebbet lökve szeretőjén.

- Mit érzel akkor...Martin? Meséld... el!

- Meg...megőrülök a hiányodtól! Hogy nem érhetek hozzád, csak a... képzeletemben... de ott... istenem - zihált fel a végére, majd gyorsított a tempón körözve párat a csípőjével.

- Gyerünk Martie... mesélj... a...aaa... képzeletedről!

- Ott... Davie... - hajolt előre, hogy végignyaljon a lapockáján, majd a fülébe súghassa: - ...kegyelemért könyörögsz, hogy... hagyjam abba... - nyúlt előre egyik kezével Dave férfiasságához, s húzta végig hüvelykujját az érzékeny makkon.

Újabb állatias nyögést kapott válaszul és az énekes teste megremegett. Martin nem tudta tovább türtőztetni magát, a korábban már felvillant állatias énje előtört és vadul harapott Dave vállába, miközben teste kíméletlen tempóban kezdett Dave-nek csapódni. El kellett engednie a férfiasságát, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát, de Dave szőke társa keze után kapott és visszahúzta az előbbi helyére. Kéjesen nyögött, pontosan ezt a Martint akarta érezni a testében.

A szőkeség vette az adást, és gyöngyöző homlokát egy percre Dave vállának támasztva zihált a bőrére, miközben keze is vad tempóban járt az énekesen. Érezte, hogy testében megindult az a jól ismert folyamat, mely közelgő orgazmusához fogja vezetni. Előbb a saját száját harapta be az érzéstől, majd hirtelen újra Dave vállába mélyesztette a fogait, nagyokat nyögve. Dave könyökei összerogytak. Nem bírták ezt a hajszát.

Martin elengedte fogaival a sebes vállat, majd kiegyenesedett, hogy még több erőt vigyen a mozdulataiba nem eresztve közben Dave tagját sem. Érezte, hogy már mennyire lüktet a markában.

- Ebbe... bele... halok - zihálta kiszáradt torokkal, rekedten Dave. Teste már csatakos volt az izzadtságtól, Mart kezei meg-megcsúsztak rajta.

- Hagyjam.. abba? He? - vigyorodott el Dave fenekére csapva, ahogy zihálva nézte az alatta vonagló csodás testet.

- NE! - üvöltötte Dave, ahogy érezte, hogy agyában elpattan az a jól ismert szikra, és a teste nagyot rándul.

Mart vigyora szélesebb és gonoszabb lett, de pár húzással megadta azt, amiért már annyira feszült az énekes. Érezte tenyerében az ismerős síkos forróságot, s ettől fel kellett nyögnie.

Dave agya elködösült és csak az érzéseinek élt. És üvöltött. Martin önelégülten elmosolyodott, hisz látta, hogy társa teljesen elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, és ez büszkeséggel töltötte el. Aztán hagyta, hogy elszakadjanak egymástól, s Dave a párnába ziháljon. Saját magán járatva kezét tartotta fenn az érdeklődését, hisz ő még nem lépte át a határt. Tervei voltak. Már tudta is, hogy mit fog csinálni.

Dave a hátára fordult. Érezte, hogy a dereka ragacsos lett a nedveitől. Martinra nézett és kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Remélem sikerült örömet szereznem neked - villantott meg egy önelégült mosolyt, ahogy lenyalta egyik ujját az ágyon térdelve, míg másik keze továbbra is lassan járt magán.

- Igen - felelte rekedten a férfi és elmosolyodott - De te...?

- Rád koncentráltam - vont vállat - De segíthetnél nekem... - villant fel a szeme.

- Mesélj, miben lehetek a szolgálatodra, kisgazdám?

Mart felnevetett, majd újra Dave-re nézett azzal a furcsa szikrával a szemében, ami akkor szokott pattogni a zöld íriszek mögött, mikor előtör vezetői énje. - Most mondom akkor a klasszikus mondatot, Davie: Térdelj... és szeress!

- Akkor kotródj az ágyról, Gore! - adta ki a parancsot Dave.

- Nem elég csak a szélére ülnöm? Nincs kedvem felállni - vigyorgott, mint a tejbetök.

- Csináld, amit mondok!

- És ha neeem? - nyalta meg a szája szélét incselkedőn.

- Akkor... fájni fog - villantak meg a szemei gonoszan.

- Mit tervezel, mondd! - csillantak fel a szemei.

- Zsigerekre szedlek. Állj fel!

- Nem - mondta nyugodtan a háta mögött a kezeire támaszkodva.

- Ne szórakozz velem Martin! - hajolt közel a másik ajkaihoz.

- Mert olyan nagyon ellenkezne az elveiddel, ha kitombolhatnád rajtam magad, mi? - nyalta meg társa vastag alsóajkát egy óvatlan pillanatban.

Dave ördögien felnevetett, majd megharapta Mart alsóajkát és továbbhaladt nyelvével a férfi nyakára, végignyalva az alvadt vércsíkon. A szőke férfi érzékei kiélesedtek, ahogy lehunyta a szemét és minden idegszálával Dave-re és saját gyorsuló lélegzetére figyelt. Dave továbbhaladt a másik kulcscsontjára, ahol a vékony bőrbe és a csontba mélyesztette a fogait. A "sértett" visszafogott egy nyögést és kinyitva szemeit figyelte Dave-et.

Tovább csókolta egyre lejjebb haladva a mellkasára. Amikor azonban elérte az érzékenyebb bőrfelületet, hirtelen kattant át benne a vadállat és, mint aki csak most eszmélt fel arra, hogy friss hús fölött szimatol, úgy harapott bele Martinba.

Felordított. Újra. Erősen belekapaszkodott fél kezével Dave hajába, hogy kicsit elhúzza a fejét.

- Csinálod, amit mondtam? - nézett fel Dave.

Martin kicsit zihálva, majd egy nagyot nyelve latolgatta az esélyeit. Vajon mennyire bánna el vele Dave, ha nemet mondana? Szíve szerint bevállalt volna még egy kis fájdalmat... Megnyalta kiszáradt ajkait, majd újra elmélyedt Dave szemeiben, ahogy válaszolt: - Nem...

Dave megnyalta a felsőajkát, majd erősebb harapással tért vissza áldozatához.

Martin újra felkiáltott hátraejtve a fejét. Arcán a kéj és a fájdalom keveréke játszott, ahogy ujjai megfeszültek Dave hajában, de ezúttal nem elhúzni akarta, hanem csak még inkább a bőréhez nyomta az éles fogakat. Érezte, hogy ágyéka újra tüzelni kezd az édes kíntól.

Dave nem hagyta cserben a férfit. Mellkasán és lassan a hasán is nagy vörös foltok árulkodtak az útjáról.

- Ahhh! Igen, ez... ez az! - zihált a plafonra újra és újra a szőke férfi, akit már rég nem tartottak a karjai, tagja pedig kőkeményen ágaskodott az ég felé - szinte ordított a figyelemért, s alig várta, hogy végre rá kerüljön a sor.

Dave azonban megragadta Martin karját és ellenkezést nem tűrve kezdte felhúzni őt.

Martin kezdett teljesen magán kívül kerülni. Már hagyta, hadd csináljon vele azt, amit akar.

A sötét hajú énekes lerángatta az ágyról szőke társát, és lábra állította. Kicsit elhúzta az ágytól, majd térde esett előtte és azonnal munkához látott - először a kezeivel.

A szőkeség mindkét kezével a sötét és izzadt hajtincsekbe markolt és torokhangon felnyögött az érzéstől. Egész alteste belefeszült Dave munkájába, aki őt figyelte. Szinte felperzselte minden egyes csepp vérét az a fülledt tekintet és nem tudta megállni, hogy egyik hüvelykujját ne húzza végig a duzzadt és sebes alsóajkon. Érezni akarta már azt a mesteri nyelvet a bőrén, érezni akarta a nedves melegét, s talán pont ezért dugta finoman Dave szájába hüvelykujja hegyét.

Dave érzékien szopogatta a felkínált testrészt, majd Martin tagjához hajolt és óvatosan a fogai közé csippentette az érzékeny bőrt. Nem okozott neki fájdalmat, de tudott volna, ha akar. És cseppett sem érdekelte volna a másik üvöltése.

- Kérlek... Dave! - zihálta végigsimítva a forró arcon, majd újra a hajába túrt kínjában. Már nagyon régóta feszült az ágyéka a feloldozás után.

Az említett halkan felnevetett csupán, majd teljesítette a ki nem mondott, de mégis követelődző kérést.

Martin lábai vadul remegni kezdtek. Nem tudta, hogy képes lesz-e megtartani magát, de nagyon remélte. Teljesen átadta magát az élvezeteknek és ingereknek, melyek szomjazó testét érték. Dave elképesztő iramot diktált rajta. Hosszú ujjai is csatlakoztak szájának munkájához.

Martin érezte, hogy úgy száguld a beteljesülés felé az őt körülvevő nedves nyelvtől és ajkaktól, mint a leggyorsabb japán expressz vonat. Artikulálatlanul nyögött csípőjét olykor-olykor bemozdítva, vagy rászorítva Dave vállára.

- Bírod még? - szakadt el tőle társa, hogy gonoszul Mart szemeibe nézhessen, amiért megszakította az általa diktált ritmust.

- NEM! - üvöltött fel abban a pillanatban és tovább nem tudta türtőztetni magát, a feszültség feloldódott az ágyékában és csak még hangosabban nyögve nézte, ahogy eltalálta Dave állát az első hullámmal.

Dave felemelte a jobb kezét és tenyerének élével letörölte Mart még meleg nedveit az álláról. Pár pillanatig csak nézte a piszkosfehér, folyékony anyagot, majd Martinra emelte a tekintetét.

Társa még mindig levegő után kapkodott és kellett neki egy perc, mire meg tudott szólalni látva a rá irányuló tekintetet.
- Mi... mi az? - súgta rekedten.

- Csak nézlek - mondta Dave, és oldalra fordította a fejét, hogy jobb szögből láthassa szőke társának arcát.

- Mondtam már, hogy eszméletlen édes vagy mikor ezt csinálod? - ereszkedett térdre előtte kezeit a férfi vállain pihentetve, majd nyelvével lassan végignyalt azon a területen, amit nem rég törölt le tenyerének élével.

Elmosolyodott - Nem, ezt még nem.

- Pedig nagyon is az vagy. Hiányoztál, Dave... - karolta át váratlanul, s arcát a férfi nyakába temette, hogy beszívhassa teste ismerős illatát.

Dave szabad kezével Martin tarkójánál lévő tincsekbe túrt és mélyen beszívta az illatát. Mart hagyta, hadd sodródjanak a pillanattal, melyből lassan hosszú percek lettek, miközben gyengéden simogatta Dave tetovált hátát, mielőtt megcsókolta volna. Dave nem ellenkezett. Végre, hónapok óta először volt teljesen nyugodt, elégedett és gondtalan. Ki akarta élvezni minden percét annak, hogy Martinnal lehet. Holnap reggel úgyis vissza kell mennie a 'normális' életébe. Néha úgy érzi, hogy nem bírja ezt tovább. Nem bírja tovább rejtegetni ezt a kapcsolatot, hogy felemészti minden energiáját, hogy abba akarja hagyni. De képtelen lenne itt hagyni Martint. Tudta nagyon jól, hogy ez mindkettejüket rendesen kiszipolyozza és nem tudta, hogy még meddig bírják. De úgy tűnt, hogy most minden rendben van, most nem lehetett feszültséget érezni.

Martin kézen fogta, és az ágyhoz vezette, hogy lefeküdhessenek rá, majd magához húzta az elgondolkodott Dave-et. Egy perc múlva halkan megszólalt.
- Kérlek... most ne gondolj rá...

Dave kizökkent a hangulatából és kérdőn nézett a másikra.
- Honnan tudtad...?

- Ismerlek, David... nagyon régóta - mosolyodott el végigfuttatva az ujját az egyik ráncon, ami átszelte a homlokát - Tudom, hogy melyik ránc, vagy izom mozdulása mit jelent nálad - simított végig az arcán, amin érezte a kezdődő borostát, de ez egyáltalán nem zavarta.

- Egyedül te tudsz nyitott könyvként olvasni belőlem, miközben te számomra csupa rejtély vagy. Elképesztő vagy, Martin. Egyszerűen lenyűgözöl - nézett a zöld szemekbe.

- Pedig semmivel sem vagyok több. Csak... más - vont vállat legyintve.

- Nem, Mart. Te teljesen más vagy a többiektől. Te olyannak látsz engem, amilyen vagyok, és nem olyannak amilyennek akarsz.

- Ez fáj neked, igaz? Hogy sosem mutathatod meg ezt az énedet a nagyvilágnak. Félsz, hogy nem fogadnak el, épp ezért nagyon kevés embernek nyílsz meg, nehogy kihasználjanak... Igazam van? - emelte meg kérdőn egyik szemöldökét.

- Ne csináld... - hunyta le a szemeit.

- Mit ne csináljak, David? Mondd meg, és abbahagyom. Nem akarok fájdalmat okozni neked - cirógatta meg a vállát.

- Ne hozd fel az önnön gyengeségem. Nagyon jól tudom, hogy mit csinálok. Hogy megjátszom magam. Nézz csak ránk. Senki nem tudja, hogy itt vagyok, sötét van, az ajtó is zárva. Elbújtunk a világ elől Martin, mert ezt már nem merjük felvállalni. És ennél enyhébb dolgokkal is ugyanígy teszünk. A saját énünket tagadjuk le, pusztán félelemből.

- Nem azért hoztam fel, hogy bántsalak vele, hanem mert tisztán akartam látni, hogy jól érzem-e a dolgokat. Nekem is van rengeteg olyan tettem vagy gondolatom, amit titkolnom kell, amit nem tehetek meg. Engem is emészt. Igazad van, nem vállaljuk fel, mert félünk. Ez nem a legjobb dolog, de valahol hasznos is lehet. Gondolj a családjainkra. Nem lehetünk ilyen önzőek. Hogy tudnál akár te, akár én belenézni a gyerekeid szemébe? Nem, David. Néha szükséges, hogy eltitkold a valóságot, hogy tovább tudj élni. De ha ez megnyugtat... ha velem vagy, sosem kell megjátszanod magad - nézett komolyan a szemeibe.

- Sosem teszem. Vagy te úgy vetted észre?

- Nem. És ez furcsa is volt az elején. Sosem gondoltam volna, hogy pont velem lesz ilyen lelki kapcsolatod, ha lehet ezt annak nevezni... Mindig olyan embernek tűntél nekem, aki hallatja a hangját, aki a leghangosabban nevet egy viccen. De sok ilyen ember körülvéve a társaival belül a legmagányosabb... - mélázott el szabadjára engedve a gondolatait.

- A filozofikus Martin Gore...- nevetett fel Dave - A pszichiáteremnek kéne lenned.

- Hát nem tudom, hogy ki vizsgálna kit - nevetett fel ő is - Én sem vagyok problémamentes... - komorodott el hirtelen.

- Melyikünk nem az, Mart? De, én szerencsés vagyok.

- Miért is? - kérdezte meg szórakozottan, de nem figyelt teljes mértékben Dave-re felkavarodó érzései és gondolatai miatt.

- Mert itt vagy nekem te - mosolyodott el és finoman megcirógatta a másik arcát.

Martin szomorúan csillogó tekintettel fordult vissza felé - Dave... becsüld meg amid van, becsüld meg a feleséged... - hajtotta le a fejét.

- Jennifert hagyjuk ki ebből - nézett félre a férfi.

Martin nem válaszolt, csak meredt a paplanra.

Dave szemöldökét ráncolva fürkészte Mart arcát - Mi baj?

- Válunk - fordította el az arcát miután alig hallhatóan kimondta a borzasztó szót.

- MICSODA?! - hördült fel Dave. Döbbenetében felült az ágyon és értetlenül meredt Martinra.

Martin inkább hátat fordított neki és egy cigarettáért nyúlt - Ne értsd félre, nem ezért vagyok most itt veled - jegyezte meg halkan.

- De, de hát... miért? Mi történt köztetek?

Csupán fáradtan vállat vont és kifújta a levegőt - Tudod hogy van ez... belefáradt. Nem tudom hibáztatni érte. Nem könnyű elviselni egy iszákos rocksztárt, aki úton-útfélen megcsalja...

Dave felsóhajtott - Nem tudok erre mit mondani Martin. Én nem adhatok tanácsot. De... - bújt szőke társához -… én melletted leszek. Csak szólj.

- Köszönöm - fogta meg egyik kezét - Ez sokat jelent, Dave. Sokat jelentesz... - mondta egy kis mosollyal, majd megsimogatta az arcát, és csak hagyta, hadd merüljenek el egymás tekintetében, hogy onnan kiolvashassák egymás érzelmeit.

 Capricornus and Useless-girl
2008.04.26-30.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés