|
Missing Piece - Hiányzó részlet (II/II)
Capri & U-girl 2008.07.05. 17:29
Első Alan Wilderes novellánk...
- Mi az? - kérdezte Dave. Arcán enyhe értetlenség tükröződött.
- Semmi, semmi - simított végig a vállán - Csak elképzeltem, hogy mit szólnának a szüleim, ha így látnának - legyintett - Lényegtelen, épp próbálom követni az utasításodat. Hergelj fel Dave, hogy könyörögjek neked! Ugye… beteszed és megdugsz? - ragadta meg hirtelen a tarkójánál fogva, míg másik keze a nadrágja elejére kúszott megmarkolva az ott érződő dudort.
- Ahogy akarod - nyögte, majd egy határozott kézmozdulattal arrébb lökte a széket és feltette Alt a pultra - Te leszel az én kurvám, Alan - jelentette ki, majd kezei ismét megtalálták a másik tagját, hogy leheletnyi érintésekkel kínozza, miközben a nyakához hajolt, hogy mélyen beszívja a bőr étvágygerjesztő illatát. Végül, ugyanabban a pillanatban markolt durván Alanre, amikor éles fogai feltépték a bőrét és a vérét ízlelték meg.
Alan egész teste megfeszült és torokhangon felüvöltött a fájdalomtól és a kéjtől, amit különös keverékben érzett. Vadul végigkarmolta Dave vállait és hátát nem törődve azzal, hogy hány sebet okoz esetleg. Dave mondata pedig csak még inkább felcsigázta. Eszméletlen izgatónak találta. - Mondj még ilyeneket, te állat! - ragadta meg az állát, hogy kierőszakoljon tőle egy rövid és véres csókot megízlelve saját vöröslő életét.
- Mit akarsz hallani? Ecseteljem, hogy addig duglak, amíg nem vonyítasz az élvezettől? Hogy hallani akarom az üvöltésedet? Ahogy a nevem ordítod és elélvezel tőlem? Hogy érezni, ahogy felizgatlak? - kezének mozdulatai egyre határozottabbak lettek - Hogy jobban felizgatsz, mint Martin tette?
Alan nyögése félbeszakadt és elképedve nézett Dave-re – Ezt… ezt komolyan mondod? Vagy csak a szűzkurvát látod bennem, akit be kell törni?
Dave mélyen Alan szemeibe nézett - Sosem beszéltem komolyabban. Akarlak. Őrülten.
- Miért? - kérdezte most ő. Fordult a kocka, miközben erőnek erejével tartotta vissza magát, nehogy elélvezzen, szabad kezeivel azonban végre kibontotta Dave dudorodó nadrágját, és tekintetével nyugtázta egy pillanatig a látványt, ahogy merev tagja hálásan ugrik elő börtönéből. Ennek örömére egy kis mosollyal végig is húzta hosszú ujjait rajta.
Dave felmordult - Talán, mert olyan merev vagy. Érzem benned a félszt és ez felizgat. Kívánatossá tesz. Mindig is meg akartalak ismerni - mosolyodott el.
- Kilenc év nem volt elég rá? - húzódott szélesebbre a mosolya, s ezzel egy időben a keze munkája is gyorsulni kezdett.
- Ah… beszélgettünk valaha is… mélyrehatóan? - kérdezte akadozva, miközben a fejét a plafon felé fordította az élvezettől.
Alan lecsúszott a pult széléről, és válasz közben nem átalkodott letérdelni elé meg nem szakítva keze munkáját. – Nos… talán éppen ideje lenne… - vonta meg a vállát és egy óvatlan pillanatban nyelvével végignyalta Dave merev tagját.
- I-igeeen - nyögte ki Dave, majd az egyik keze önkénytelenül is a barna tincsekbe markolt és keményen húzni kezdte őket.
Alant nem zavarta a fájdalom, sokkal inkább máshová összpontosította a figyelmét, mégpedig arra, hogy milyen csodás érzés volt megízlelni Dave-et. Szája egyre többet és többet fogadott be a kemény férfiasságból gyorsuló ritmussal mozogva rajta. Nem hitte el, hogy mit művel! Életében először elégített ki egy férfit! Ő! Egy férfit! De a legfurább az egészben az volt, hogy ez csodálatos módon nem zavarta. Természetesnek hatott számára, hogy örömet akar szerezni egy számára fontos embernek - még ha egy kicsit szokatlan módon is. Igen, most valóban úgy érezte magát, mint egy rossz kurva, de ahogy látta Dave extázisban úszó arcát, ez már egyáltalán nem érdekelte. Büszke volt, hogy ezt kezdő létére elérte nála. Dave nem sokáig bírta ezt az őrjítő tempót. Ujjai Alan karjaira fonódtak és durván felrángatták a földről, hogy zihálva megfordíthassa, és a pultnak lökhesse. Egyik lábával, egyetlen mozdulattal terpeszbe vágta Alt és a vállára tette a kezét.
- Nos? - hajolt hozzá közel. Érezte, hogy a férfiassága a másik fenekéhez ér. Majdnem megőrült az érzéstől.
- Csináld! - nyögte. Már nem volt képes egyenesen gondolkodni, az ösztönei irányították, és azt akarta, hogy vadállat módjára pározzanak, azt akarta, hogy a szenvedély mindent elsöpörjön.
- Lazulj - súgta a fülébe Dave.
Alan gyomra összeugrott ettől az egy szótól is, de megpróbálta teljesíteni Dave kérését, miközben érezte, hogy benedvesíti mindkettőjüket. Fújtatva vette a levegőt, szíve a torkában dobogott, mint annak idején, mikor először bizonyított az együttesnek és a közönségnek. Dave látta, hogy Alan mélyet lélegzik, és minden izma elernyed. Közelebb állt hozzá, míg ágyéka hozzá nem ért, majd finoman és nagyon lassan elkezdett egyre mélyebbre csúszni benne. Alan őrült erővel markolta a keverőpult szélét és az ég felé feszítette a fejét, ahogy alsóajkára harapva próbálta visszafogni a hangos nyögéseket, melyek keveredtek az élvezettel és egy kis fájdalommal is.
- Nos? - hajolt vissza Dave - Milyen érzés? - kérdezte mosolyogva, majd Alan fülcimpájába harapott.
- Fura…- nyögte kidagadó nyaki erekkel, ahogy érezte a vért a fejébe futni a visszafojtott nyögések miatt -…de nagyon… jó! Folytasd, kérlek!
Dave gyorsított a mozdulatain, miközben harapásait lejjebb adta a váll csontjaira.
- Istenem… Dave! - nyögte Al, ahogy egyre inkább elengedte magát és lehunyt szemmel élvezte a gyorsuló ostromot. Érezte, hogy Dave figyel rá szenvedélye ellenére is és ez meghatotta, hisz nem ilyennek képzelte. Bevallhatta magának, hogy tartott az aktus ezen részétől, de Dave kellemessé, sőt élvezetessé tette. – Nagyon… jó veled! - súgta nem gondolkodva és hátrapillantott a válla felett az őt ostromló férfira, akit hihetetlen vonzónak talált abban a pillanatban.
- Lesz jobb is - felelte a férfi, miközben a hosszú ujjak pók módjára másztak Alan ágyékára, hogy újra kezelésbe vegyék tagját.
- Ó igeeen! Ez az! - kiáltott fel elragadtatásában és majdnem elélvezett már attól is, hogy Dave hozzáért merev férfiasságához.
- Akarod, hogy kiverjem? - lihegte a fülébe, miközben fokozta csípőjének ostromát.
- Mindennél jobban!! - szűkölt az élvezettől teljesen levetkőzve gátlásait.
Alan ugyan nem látta, de Dave eleresztett egy sötét mosolyt. Ujjai szorosan kulcsolódtak Alan köré és kezdte járatni rajta a kezét, miközben csípője megállíthatatlanul ütődött a másik fenekének. Testén kiütközött a hő, nagy cseppekben folydogált le a hátán, a karján, a mellkasán. Másik kezével Alan csípőjét fogta meg, mintegy támasztékként és segítségként, hogy még keményebben hághassa.
A másik férfi már teljesen elveszítette a kapcsolatot a külvilággal, ahogy összeszorított szemekkel nyögött, kiáltozott, vagy ízesen káromkodott a testében felkavarodott érzésektől, melyek azzal fenyegettek, hogy szétfeszítik, mint ahogy Dave tette, egyre gyorsabb lökéseivel. Érezte, hogy már nem sok kell, tagja fájdalmasan feszült társa markában, ő pedig egyre szaggatottabban nyögött teljesen megrészegülve a feje fölött átcsapó szenvedélytől, mely gyöngyöző izzadtságot formázott reszkető testén. Dave sem bírta már sokáig. Teste gyorsulásával egyetemben a csuklója is gyorsult. Másik keze Alan csípőjéről a nyakára vándorolt és azt vetette alá kellő erősségű fogásnak. Al még pár percig bírta az ostromot, aztán teste nagyot rándult és érezte, hogy enged a szinte fájdalmas szorítás az ágyékában. Érezte, hogy eltalálta Dave kezét, mivel tovább siklott rajta immár forró nedveit elkenve a bőrén. Hangos nyögései nem vertek visszhangot a hangszigetelt szobában.
Dave elégedetten hallgatta, ahogy Alan élvez, majd önmagára koncentrált. Tudta, hogy csak pár mozdulat kell ahhoz, hogy ő is üvöltsön. Társa nyögései kellően hatottak rá. És valóban: hamarosan Dave öblös hangja is kitöltötte a szobát, ahogy görcsbe rándult teste megfeszült. Alan újra felkiáltott, mikor Dave élvezetében olyan mélyre csúszott, amennyire csak tudott, s érezte, ahogy kitölti forró magjával. Zihálva vette a levegőt, homlokán patakokban folyt a veríték, de boldog volt. Nagyon boldog.
Dave pár pillanatig, amik perceknek tűntek a számára, nem mozdult és zihálva kortyolta a levegőt. Mikor magához tért lassan kicsúszott Alanből és az állát a nedves vállra tette, miközben mellkasa a másik hátához simult. Szótlanul hallgatta, ahogy Alan zihál, érezte, ahogy tüdeje tágul, ahogy befogadja a levegőt. Az, hogy mindezt ő tette vele, mosolyt csalt az arcára.
- Vele is… ilyen figyelmes vagy? - tudakolta rekedten, száraz torokkal pár perc múlva.
- Martinra gondolsz?
Alan csak bólintott, majd lassan felegyenesedett, mert elgémberedtek a tagjai. Dave ennek következtében hátrált egy lépést.
- Nem is tudom… nem, nem pont ilyen vagyok vele.
- Akkor milyen? - fordult meg, hogy a szemébe nézhessen.
- Más. Ő a vadságot szereti.
- Értem - sütötte le a szemét és elfordult, hogy a nadrágjáért nyúljon. Dave azonban utánanyúlt és megállította. Maga felé fordította, hogy mélyen a szemébe nézhessen. –Alan… mi van?
- Semmi… csak asszem kicsit zavarban vagyok - pirult el egy kicsit és gyorsan letörölte az izzadtságot kézfejével a homlokáról.
Dave felnevetett - Ugyan, mitől?
- A helyzettől, Dave - húzta fel a cipzárját, kerülve a tekintetét, mint egy szégyenlős kislány.
- Ezt fejtsd ki nekem - dőlt meztelenül a pultnak. Láthatólag egyáltalán nem zavarta a helyzet.
- Tudod jól, Dave, hogy… hogy én nem vagyok ilyen. Ritkán csinálok ilyen őrültségeket - vont vállat miután áthúzta a fején a fekete pólót - Én nem vagyok olyan laza, mint ti Martinnal.
- Valóban? – kérdezte Dave, miközben szemöldöke felszaladt a homlokán - Ugyanúgy beszívtál velünk az afterpartykon, ugyanúgy elmentél kurvákkal, Alan. Nem is tudod, hogy mennyire hasonlítasz ránk.
- Igen, valóban. De ezekig könnyebben eljutottam, igaz hogy így is bakanccsal tiportam az erkölcsökön, de ez… ez egy másik fokozat, amibe most átléptünk - mutatott hosszú ujjával a keverőpultnak meztelenül támaszkodó Dave-re, majd saját magára. Aztán nyelnie is kellett egyet a látványtól még inkább elpirulva.
- És most ugyanúgy szexeltél velem. Ugyanúgy meghágtalak, mint Martint. Mennyire is különbözöl? - kérdezte Dave szenvtelenül - Látod ezt? - emelte fel a még mindig Alan nedveitől csillogó kezét.
Al szemében egy kis sértettség villant, ahogy elfordult, hogy felemelje az útközben elhagyott vizes palackját és igyon belőle. - Látom.
- Mire gondolsz most?
- Hogy talán hiba volt - csavarta vissza a kupakot.
- Micsoda?
- Olyanná válnom, mint ti - nézett rá újra zárkózottan, ahogy letette a palackot.
- Ohh - mosolyodott el Dave - Igazad van. Isten ments, hogy olyan erkölcsi fertő váljon belőled, mint belőlünk. Hisz, mi vagyunk az élő, elrettentő példa, a Pokol Küldöttei, akik a szentírásos, fehér fényben úszó, műalkotó énedre törtek. Tudod, lehet, hogy anyádékra kellett volna hallgatnod, és ugyanúgy zongoraművésznek állnod, mint a testvérednek. Mit keresel te itt egyáltalán? - Dave szemei a szavaival egyetemben váltak egyre sötétebbé, de most nem a vágytól. Most egészen más tűz égett bennük.
- Néha én is ezt kérdezem magamtól, mert, hogy megbecsülve aztán nem vagyok az is biztos. Hiába viszem az albumokkal kapcsolatos utómunkálatok nagyját, a koncerthangzással együtt - vont vállat, de nem hagyta, hogy Dave felidegesítse. Tárgyilagosan állapította meg, amit mondott és lekapcsolta az egyik számítógépet, valamint a zenét.
- Melyikünk van itt megbecsülve, Alan?
- Hát az biztos, hogy te vagy a leginkább a hangoddal meg a feszes seggeddel - sóhajtott - Meg persze Martin a dalszövegei miatt - fordult újra felé.
- Szóval, a feszes seggemmel? - kérdezett vissza, immár letörölhetetlen vigyorral a képén.
- Ne mondd, hogy nem tudod - nyúlt a bőrkabátjáért és megigazította kicsit zilált, zselés haját.
- Nem, nem tudom. Világosíts fel
- Miért akarod, hogy én is magasztaljalak? Elég, ha kimész a szálloda elé, ott megkapod, amire vágysz - válaszolta hűvösen és gondosan lekapcsolgatta a gombokat.
- Miért tőled? Mert annyira lehetetlen belőled kihúzni, ahogy az, hogy szeretkezzek veled. Ami megtörtént.
- És? Ez számodra azt jelenti, hogy betörtél? Hogy innentől már úgy ugrok, ahogy te akarod? - fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
- Nem, nem - nézett rá sötéten az énekes - Tudom, hogy nem.
- Reméltem is, hogy tisztában vagy ezzel - vette fel a napszemüvegét is és elindult az ajtó felé.
Dave azonban a karja után nyúlt és megállította. Nem mondott semmit, csak próbált átlátni a sötét lencséken.
- Nem akarom, hogy így menj el.
- Miért, Dave? Nem vagyok mérges rád, ismerlek már - vont vállat.
- Mérges nem vagy, de tudom, hogy hibáztatod magad és újfent elbújsz a falad mögé.
- És téged az miért zavar, ha visszahúzódom a falaim mögé? Ezzel nem épp a számodra oly izgató kihívást látod bennem? - nézett rá kételkedőn.
- De, de…- Dave elgondolkodott. tudta, hogy furán fog tőle hangzani, amit mondani fog, de ismerte az érzést, amivel Alan is szembesülni fog és már oly sokszor szembesült is - Nem akarom, hogy emiatt rosszul érezd magad. Tudom, hogy milyen a falaid közt lenni.
- Csak nem aggódsz értem, Dave? Te? - nézett rá kicsit hitetlenkedve.
- Nem! - jelentette ki elengedve Alan karját és hátrahajolt - Elég nagyfiú vagy, tudsz vigyázni magadra.
Alan elnyomott egy mosolyt, hisz látta a pillanat töredékéig a zavartságot Dave szemében. Tudta, mikor hazudik.
- Jól van, Dave, ne aggódj, ezt is lerendezem magamban, mint mindig - szorította meg társa vállát, majd felmarkolta a kocsikulcsát - Öltözz fel, nehogy megfázz és rámenjen a torkodra - nézett vissza rá még az ajtóból, s ajkán egy halvány mosoly játszott. Mindjárt könnyebb volt a lelke, hogy tudta: Dave aggódik egy kicsit miatta.
Dave arcán az a jól ismert kisfiús mosoly terült szét, miközben pár pillanatig még egymás szemébe néztek, majd hagyta Alant elmenni és a ruháiért nyúlt. Miközben felöltözött járatta a gondolatait. Tényleg aggódott egy kicsit Alanért. Túl nagyszerű tehetség volt ahhoz, hogy felőrölje saját magát. Kicsit mindig is irigykedett rá a nagyszerű szinti/zongora és dobtudása miatt. Talán ezért volt olyan vele, amilyen, ezért volt vele lekezelő, habár mindig is jól tudta, hogy ha hagynák, akkor nagyon közel kerülhetnének egymáshoz. De mennyire közel? Alan miért engedett neki? Látta rajta, hogy ideges volt, félt egy kicsit, de kimondhatatlanul élvezte. Jobban, mint szőke társuk. Tetszett neki az, ahogy a kezdők tapasztalatlanságával izgatta őt. Aranyosnak találta. Ezen újra el kellett mosolyodnia, majd miután minden ruhadarabját összeszedte kilépett az ajtón. Egyes dolgokat sosem fog megtudni Alanről, ezt elfogadta és ez fenntartotta az érdeklődését. Nem tudta, hogy Alan ezt direkt csinálta vagy ösztönösen, de nem fog elzárkózni a jövő elől.
***
Alan keresztbetett lábakkal ült a nappaliban egy félig kihűlt bögre kávé társaságában. Megrázta magát, félig elbóbiskolt a halvány hajnali fényben. Elmosolyodott magában, majd egy újabbat kortyolt élvezve, ahogy a kávé íze betölti a száját.
Még mindig olyan élesen éltek benne ezek az emlékek, mintha tegnap történtek volna, pedig… pedig az óta eltelt már jó tizenöt év. Azóta rengeteg minden megváltozott. Dave drogos korszaka, a Devotional turné, ahogy végig kellett néznie miként pusztítja magát egyre inkább… Emlékezett rá, hogy miként küldte el melegebb éghajlatra őt nem egyszer, mikor segíteni akart neki. Teljesen kifordult önmagából az énekes, és ő ezt már nem bírta tovább. Igen, élete egyik legfájdalmasabb periódusa volt a tehetetlenség miatt, majd ez sokáig tovább sajgott benne a bandából való kiválás után is. Évek kellettek neki, mire kiheverte a dolgot, de hála a feleségének és a gyerekeinek, ez idővel könnyebben ment. Persze továbbra is szemmel tartotta a Depeche Mode munkásságát vegyes véleményt formálva egy-egy albumról, miközben ő is dolgozgatott a Recoil albumjain.
Kikapcsolódás volt számára, hogy végre teljes mértékben olyan zenét csinált, amihez kedve volt, noha a gyökereit se tagadta meg. Sajnos a barátság a fiúkkal az évek során eléggé meglazult, de azért a fontosabb dolgokról első kézből tudott. Örömmel hallotta, hogy Dave is megkomolyodott, lejött a szerekről és új családot alapított. Az évek során eszébe jutottak még az iménti emlékek, de már egyre ritkábban. Azonban új fordulatot hozott az életébe Dave második szólóalbumának megjelenése. Az első után is gratulált neki, de a Hourglass bemutatása után személyesen is ki akarta fejezni a tetszését… Hát igen - egy újabb mosoly - és most itt voltak egy New York-i hotelszobában. Ahogy a háta mögé pillantott, tekintetébe visszaköltözött az a rég elveszettnek hitt élet és fény, amint csak nézte és nézte a hason alvó meztelen barátját.
By: Capricornus & Useless-girl
2008.07.02-05.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés