|
1. fejezet
2008.08.01. 12:10
Megjegyzés by általam, alias Capri: Hát igen.... nem bírtuk ismét, hogy ne merüljünk el a fertőben a srácokkal és hmmmm... szeretjük az ilyen alkotásokat na :D Remélem nektek is tetszeni fog, habár még alkotjuk, de nem először fordul elő, hogy alkotás alatt kezd felpakolódni egy novesz.... kisregény... ez már túl hosszú novesznek XD Ez lesz az ötödik :P Több, mint egy éves írói közös pályánk után. Munkaviszonyunk úgy tűnik elpusztíthatatlan! XD Elhihetitek. Remélem az alkotásaink - köztük ez is - legalább ilyen sokáig fogja húzni.
Megjegyzés by Useless-girl: Akartunk egy különlegeset, amit a cím is sejtet. Ez nem lesz olyan, mint a többi. Pár csavar után ki is fog derülni, hogy miért nem. Vannak új dolgok, amiket még nem írtunk egyik történetbe se. Az alaphelyzethez meg jó kis inspirációt ad, hogy a fiúk újra stúdióba vonultak a majd 2009-ben megjelenő albumuk miatt… Az élet kegyes hozzánk…
Korhatár: 18
Figyelmeztetés: néhol előfordulnak SLASH-részek is!
Not that perfect
(Nem olyan tökéletes)
1.
Hosszú, unalmas este. Unottan járatta körbe a tekintetét a hatalmas belmagasságú szobán, ami fél óra múlva telve lesz öltönyös és koktélruhás férfiakkal és nőkkel. Kivakaródzott újgazdagok. Rosszul volt a gondolatuktól, ahogy a csontkollekciók között manővertett egy hatalmas tálcával és falatkákat kínálgatott nekik kényszeredett mosollyal. A lenéző pillantásokat már megszokta. Csak a fizetésére tudott gondolni és arra, hogyan fogja elosztani a hónap végéig úgy, hogy az egyetemre is maradjon. Húsz évesen az ember nem ugrálhat. Még nem ihat alkoholt és nem vezethet felnőtt felügyelete nélkül. De nem ezekben mérte a felnőtté válást. Egyedül él, fenntartja a lakását, magát és fizeti az iskolát. Csak ne lenne ilyen nehéz. Ahogy végignézett magán az egyik hatalmas tükörben egy Anita nevű szerencsétlenséget látott. Viszonylag magas volt, 172 centi, de mindez párosult 70 és 72 kiló közti ingadozással és fenékig érő egyenes, fekete hajjal. Semmi elragadó, vonzó vagy szép nem volt benne. Pasija se volt, de nem is volt rá szüksége. A macskája kárpótolta mindenért és az a pár növény, amit képes volt életben tartani.
Ma este alkalmi munkát végzett, mint a legtöbbször. Most épp a pincérnőt játszotta. Kötelezően szoknyát kellett felvennie, holott utálta, hiába volt fekete. A főnöke hangja ugrasztotta ki: ideje volt nyitni az ajtókat.
Elnyomott egy sóhajt és a helyére ment az egyik aktuális munkatársa mellé a pultba, hogy szükség esetén azonnal újra tudják tölteni a pezsgős poharakat a behűtött, gyöngyöző itallal. Legszívesebben ő is felhörpintett volna egyet, hogy bírja a ma esti hosszú strapát, de persze nem tette. Kötelességtudata erősebb volt, meg amúgy is, ha elkapták volna, akkor nem kap fizetést, és akkor megint meg kellett volna húznia még inkább a szíjat, mert hogy hó végéig nem tartott volna ki a kajája, az is biztos. Úgyhogy felvette a kötelező kis mosolyt és figyelte, mint telik meg a terem egyre inkább a csillogó ruhák, gyémántok és brillek számára elérhetetlen világával.
Már akkor tudta, hogy a főnöke őt küldi ki a tálcával, mielőtt a pasasnak az eszébe jutott volna. Mindig őt küldik. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy nevetnek a háta mögött, és talán nem is alaptalanul. Leszokott arról, hogy állandóan a háta mögé nézzen: túl feltűnő lett volna. Megtanulta, hogy hogyan rejtse el a háta mögé történő ellenőrző pillantásokat. Ha nevetést hallott automatikusan eltűnt a helyszínről és azon gondolkodott, hogy mit rontott el megint, mi vicces van rajta?
És igen, mikor a főnöke intett neki, sóhajtva emelte fel a tálcáját és indult meg a tömeg felé.
Rendezte arckifejezését, felvillantotta újra az előírt mosolyt és elvegyült a kacarászó és iszogató vendégek között. Még ne, volt itt a vacsora ideje. Az lesz még a kisebb halál, ott már nem az ő dolga a találás, neki majd utána lesz újra szerepe az italokkal. Szerencsére. Nem lett volna kedve még a finnyás vendégek még finnyásabb orrának ráncolását nézni, ha nem ízlett nekik egy-egy étel.
Lassan tökélyre fejlesztette a pezsgős poharak manőverezését folyamatosan figyelve, hogy mikor kell újat beszereznie. Mindig ehhez igazította köreit a teremben. Most még volt ideje, és nagyon remélte, hogy ezúttal nem fogja semmi baleset érni, mint múltkor, mikor egy kapatos vendég meglökte és vagy fél tucat pohár a földön landolt, amit persze az ő fizetéséből vontak le, mert hogy a vendégnek mindig igaza van. Persze, büntessük csak a csóró diáklányt, fosszuk meg háromnapi kajától, úgyis van rajta egy kis tartalék.
Miközben Anita a köreit rótta újabb öltönyös férfiak léptek be az ajtón. Dave az orrát ráncolva lépett be a szobába. Hiába mondta neki Martin, hogy ne viselkedjen gyerekesen és uralkodjon magán, nem ment neki. Az arcára kiült a tömény undor és ez csak fokozódott, mikor végignézett a termen. A szíve szerint beljebb sem ment volna, de Fletch nem feltűnően, de tolni kezdte befelé, balról meg Martin zárta el a kifelé vezető utat.
- Miért kell nekem ezt? - nyögte.
- Mert a Depeche Mode-nak kell a jó hírverés is az albumokon meg a koncerteken kívül - vetette oda foghegyről Martin. Őt sem töltötte el felhőtlen boldogsággal ez a kellemetlen kötelesség, de nem volt mit tenni, főleg ha már itt voltak - Inkább mosolyogj Dave, mint ahogy Fletch teszi. Próbálj meg jó képet vágni hozzá.
Dave megpróbálta, de inkább vicsorgás lett belőle, úgyhogy feladta.
- Szerváljunk be valami drága pezsgőt. Köcsög leszek és rosszindulatú.
- Mintha az olyan távol állna tőled - morogta Martin, de azért bólintott és kiszúrta a legközelebbi pincért, egy összefont fekete hajú lányt, és intett is neki, mikor találkozott a tekintetük. Anita arcán nem látszott semmi változás mikor elindult feléjük a tálcán egyensúlyozva a maradék négy pohár pezsgőt. "Fantasztikus, még egy gazdag pasas, aki kutyának néz..." - gondolta magában.
- Roppant vicces vagy, Gore - felelte Dave, miközben Anita odaért hozzájuk a tálcával és ő levett egy karcsú poharat - Kösz. Milyen fajta? - kérdezte a lánytól.
- Francia pezsgő... - mondta egy pillanatig habozva, mivel fogalma sem volt a típusról, csupán ennyit sikerült megjegyeznie. Sosem volt jó az italfajtákban - Méregdrága - tette hozzá félhangosan és kicsit esetlenül.
- Remek - vágta rá Dave és felhajtotta a pohár tartalmát - Ne, ne, ne maradj csak. Még szükségem van rád - felelte a férfi, mikor látta, hogy Anita elmenne és lekapott még egy pohárral.
A lány türelmesen ácsorgott és figyelte, ahogy a különös idegen elfogyasztotta a második pohár pezsgőjét is, amivel ki is ürült a tálcája.
- Óhajtja, hogy hozzak még? - tudakolta feszengve.
- Nem, azt hiszem épp elég lesz neki ennyi - avatkozott közbe Martin egy kis mosolyt küldve Anita felé, aki biccentve el is sietett mielőtt valami kínos veszekedés közepén találta volna magát.
- Kösz, hogy aggódsz értem - dörmögte Dave.
- Ez csak természetes. Tudod, hogy nem szabad sokat innod - vont vállat - Gyerünk, fussuk le azokat az átkozott köröket.
- Egyetértek. Legyünk túl rajta.
Eközben Anita főnöke noszogatta a lányt, hogy végezze gyorsabban a munkáját, hisz újabb vendégek érkeztek, és már nem volt sok a vacsoráig. Ezzel éltette magát, miközben újra a vendégek között rótta köreit, néha megpillantva az itt-ott leálló három férfit.
Végre eljött a pillanat, amikor letehette a tálcát, amitől már teljesen elgémberedett a keze. Most váltják le, és ő pihenhet egy kicsit. Nem volt fényes az este. Ismerte az emberek érzelmeit és itt senki sem volt őszinte. Utálta az itt tartózkodásának a puszta tényét is. Miután a tömeg eltűnt, leszedte a kis asztalokat, ahol eddig a vendégek ültek és iszogattak, majd ő ült le az egyik székre, homlokát a kezének döntve és szemét lehunyva kikapcsolta egy kicsit az agyát.
A nagyterem nyitott ajtajában feltűnt egy szőke üstök és annak gazdája, ahogy menekülésszerűen távozott a vacsoráról. Nem volt éhes, inkább ivott volna még valamit. Halálosan unta az egész felhajtást, de még tartotta magát. Ahogy közelebb ért a pulthoz, ahol egy pasas még mindig várta a kósza vendégek esetleges rendeléseit, észrevette az asztalnál pihenő lányt, de egyelőre csak átsiklott rajta a szeme. Az első a pia volt. Egy dupla viszkit kért jég nélkül indításként. Majd a következőbe mehet a jég. Felült a pult szélénél az egyik magas székre és lehúzta egyszerre legalább az ital felét, majd egy nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében. Rögtön jobban érezte magát, és most már körbejáratta tekintetét a termen. Egy puccos pár sietett be a vacsorára, egy-két pincér rendezgette ezt a külső termet, és ott volt az a lány. Most volt ideje egy kicsit jobban megnézni magának.
A lány felemelte a fejét, mert úgy érezte, figyelik. És valóban az ösztönei most sem csalták meg, az a szőke pasas volt az. Kiült egy fintor az arcára és unott képet vágott.
Martint szórakoztatta, hogy láthatóan gyűlölt itt lenni a pincérlány is. Egy húzással eltűntette a maradék viszkijét és most kikérte azt a bizonyos jeges verziót, majd újra a lányra nézett. Nem volt az a tipikus modell alkat, akikhez hozzászokott az évek során, de nem is volt csúnya. Ha a helyes kis arcára egy kicsit több festéket tett volna, egyenesen vonzóvá vált volna. Bár így se panaszkodhatott, de ahogy elnézte, az a típusú lány volt, akin a férfiak tekintete elsőre átsiklik. Azt az előbb már konstalálta, hogy egy magas hölgyeményről volt szó, és tudta, hogy szürke szemei vannak. Jó megfigyelő volt mindig is. Valahogy tetszett neki az a dacosság az arcán, ahogy ott ült a terítőt fixírozva, kezében egy pohár narancslével.
Anita kezdett nem tudomást venni a szőke férfiről, holott tudta, hogy már durván átlépte a pofátlanság határát. De ma este szüksége volt az erejére és nem szeretett veszekedni sem. Szívószáljával elmélázva kevergette a pohara tartalmát. Martin pár perc múlva már a harmadik pohár viszkijével csúszott le a bárszékről és indult el a magányosan ücsörgő lány felé, aki láthatóan kilógott a sorból, mivel egyik kollégája sem pazarolt rá egy pillantást sem.
Anita csak arra eszmélt fel, hogy valaki leült vele szemben. Érdeklődve pillantott fel, hogy esetleg már végeztek volna a vacsorával a kis kedvencei, de mikor észrevette, hogy csak a szőke férfi az, nem tudott uralkodni magán és az 'Ez meg mit akar?' kérdése kiült az arcára. Kezei azon nyomban otthagyták a poharát, és a mellkasához húzta őket, miközben nagyjából kihúzta magát távolabbra kerülve az idegentől.
- Szüksége van valamire? - kérdezte megpróbálva előkaparni egy kis udvariasságot miközben nagyjából rendezte az arcvonásait.
- Csak társaságra.
- Azt hiszem, uram, itt nem én vagyok erre a legmegfelelőbb. Gondolom, van itt épp elég ismerőse. Vagyis, takarodj, tette hozzá gondolatban. Miért? Miért pont őt szúrta ki?
- Olyan nem idevalónak néz ki.
- Mert nem is vagyok idevaló - vont vállat - Én csak egy alkalmazott vagyok itt, aki italokat szolgál fel.
- És a pokolba kívánja ezt.
- Erre nem válaszolhatok - újabb vállvonás.
- Attól fél, hogy meghallja a főnöke, vagy beköpöm? - kortyolt egy újabbat.
- Nem akarok bajba keveredni, ilyen egyszerű. Kell a pénz.
- És mire gyűjt ekkora hévvel?
- Egy Barbie-álomhintóra - nyögte be minden mindegy alapon.
Martin épp kortyolt volna az italából, mikor meghallotta a lány válaszát, így prüszkölve szakadt el a pohártól és köhögő-görcsöt kapott.
- Elnézést! - pattant fel és egy zsebkendőt nyomott a férfi kezébe, miközben óvatosan ütögette a hátát.
A férfi széles mosollyal nézett fel rá - Ugyan, semmi gond! Legszívesebben elégetném - bökött az elegáns szerelésére - Ez nem az én világom.
- Valóban? Pedig vendégként van itt, ami annyit jelent, hogy gazdag, és valószínűleg nem ez lesz az utolsó ilyen partija - vont vállat a lány és leült.
- De nem én kértem, hogy így legyen. Én csak zenélni akartam, azt nem tudtam annak idején, hogy ilyen helyekre is el kell jönnöm majd - sóhajtott, majd köhögött még egy kicsit - De... még nem is mondta a nevét. Hogy hívják?
- Ez lényeges információ rövid ismeretségünk erejéig? - kérdezett vissza a lány.
- Csupán szeretem tudni, hogy kivel beszélek - mosolygott és vont vállat kedvesen. Egyre szimpatikusabb lett neki a lány.
A fiatal nő is elmosolyodott, majd nem tudta miért, de rászánta magát - Anita - nézett a zöld szemekbe.
- Köszönöm - húzódott szélesebbre fehér mosolya - Én Martin vagyok - nyújtott kezet, de ahelyett, hogy megrázta volna Anitáét, finoman megcsókolta a puha kézfejet.
- Az az érzésem, hogy maga ki akar kezdeni velem - nézett áthatóan, de nem bántón a férfira.
- Talán nem is téved nagyot a kisasszony - kortyolt egy újabbat - Talán ellenére van?
- Bah... ne nevetessen! - nézett a plafonra Anita.
- Ezt most miért mondja? Maga csinos, nekem meg tetszik. Hol itt a probléma? - nézett rá őszinte csodálkozással.
- Fizetési különbség? Én nem a maga világa vagyok, Martin.
- Ez az érzelmek világában egyáltalán nem számít. Ott nem azt nézi az ember, hogy milyen vaskos a partnere pénztárcája, vagy hogy a másik fél ruhája rongyos-e. Mind sérült emberek vagyunk valahol, rövid élettel megáldva. Így hát miért ne használnánk ki az élet adta lehetőségeket mielőtt meghalunk "Isten" beteges humorának köszönhetően? - nézett a szürke szemekbe.
- Milyen zenéket ír? - kérdezte, miközben állát a tenyerébe helyezte. Kezdte érdekelni a férfi, hiába tudta, hogy csak egy kiadós szexre kell neki...most, hogy jobban belegondolt... talán nem ellenkezne kézzel-lábbal. Olyan rég volt már, hogy valaki...de inkább a válaszra koncentrált, egyelőre.
- Nehéz lenne behatárolni - vont vállat - Engem igazán a dalszövegek érdekelnek, az elektronikus zene már csak hab a tortán mellé David hangjával együtt. David a fekete öltönyös fickó volt mellettünk, aki két pezsgőt ivott - magyarázta, mikor látta az értetlen tekintetet. Ez a lány tényleg nem ismerte fel őket, aminek most valahogy örült.
A lány bólintott, majd a nagyteremből kiszűrődő zajra lett figyelmes - Azt hiszem, hogy lassan véget ér a vacsora. Vissza kéne mennie.
Anita látta, hogy Martin is a zaj felé kapja a fejét és azon kapta magát, sajnálja, hogy a férfi be fog menni a terembe és ő újra csak egy pincérnő lesz. Ha ajánlatot tett volna.... de nem is értette, hogy miért gondolja ezt. Nem volt más nő a környéken, ennyi. Szürke tekintetével az asztallapot kezdte figyelni, hogy ne kelljen látnia, ahogy a szőke férfi visszamegy és neki ismét meg kell alázkodnia a gazdag vendégek előtt.
Mintha Martin a gondolataiban olvasott volna… Felállt, és a kezét nyújtotta a lánynak.
- Nem megyek vissza, de szeretném, ha velem jönne... - nézett rá egyértelmű csillogással a tekintetében - Velem tart?
Na, most légy okos, gondolta a lány. Eladtad magad egy mosolyért és egy pár zöld szemért! Egy pár gyönyörű zöld szemért, ha jobban meggondolod... A francba is! Az életben csak egyszer lehetsz kurva! Elmosolyodott, majd a kezét a férfiébe csúsztatta.
- Hova akar vinni? - kérdezte, mintha semmiről sem tudna.
- Az első olyan helyre, ahol kettesben lehetünk - suttogta halkan, és sietve kivezette a lányt a teremből. Egy pillanatra körbenézett, majd útját a férfimosdók felé vette.
- Miért, mit akar csinálni velem? - kérdezte újra, immár fülig érő mosollyal.
- Mintha nem tudnád! - vigyorgott vissza, majd leellenőrizte, hogy egyedül vannak-e a mosdóban. Senki más nem volt benn rajtuk kívül. A következő pillanatban már magukra is húzta az egyik fülke ajtaját és finoman a falnak szorította Anitát a mély-szürkére sötétült szemekbe nézve. Már nem volt visszaút. Érzékien hajolt rá a lány puha ajkaira, aki vadul falta Mart ajkait, mintha eddig ritkán kiszabadult éne került volna felszínre. Mikor mégis sikerült elszakadnia a férfitól zihálva nézett rá - Nem vagyok normális - nyögte.
- Nekem tetszik! - kontrázott rögtön és megragadta a lány csípőjét és magához húzta, hogy éreztesse is igazát.
- Ha kirúgnak, kárpótolsz! - nevetett fel nyögésbe fúlóan, és érezte, hogy régóta elnyomott vágya igyekszik minél hamarabb a felszínre törni. Visszarántotta magához Martot, miközben ujjai fürgén a zakó alá csúsztak és ellenkezést nem tűrve szabadították meg tőle a gazdáját.
- Mindenképp! - nyögte a lány szájába, és mohón gombolni kezdte a blúzát, hogy pár pillanat alatt felfedhesse a telt melleket. Torokhangon felmordult a látványtól és mindjárt végig is nyalt a fehér melltartó szegélye mentén.
Anita ismét felnevetett, majd Mart nyakkendőjének esett, ahogy durván lerángatta a férfi nyakáról, hogy pár gyors mozdulattal az ing is lekerüljön róla, feltárva ezzel mellkasának bőrét. Fordult a kocka és most Mart találta magát a falnak szegezve, ahogy Anita a nyelvével és a fogaival ízlelgeti őt egyre durvábbakat harapva belé.
- Oh, igen! Ez az! Honnan tudtad, hogy én... - nyögte próbálva visszafogni a hangját, ahogy hátrahajtotta a fejét, majd lenézett a vadóc pincérlányra.
- Csak a szemedbe kell nézni - felelte mosolyogva, majd ismét harapott, de realizálódott benne, hogy hol is vannak, felgyorsította az útját, hogy letérdelhessen a férfi elé és így hódolhasson neki. Gyorsan meg is szabadította az alsóbb rétegeitől Martot, de nem tudott elnyomni egy 'Uramisten'-t, mikor szembesült a lényeg méretével.
Martin halkan felnevetett - Ne félj, nem harap! - simogatta meg a kipirult arcot.
- Nagyon remélem - nézett fel rá - Csak bemelegítést kapsz - utalt a helyszín nyilvános mivoltára és már a lényegbe kart vágni.
Visszahajolt Mart ágyékához és párszor végigfutatta rajta a nyelvét, hogy aztán párszor eltűntesse a szájában őt. Most áldotta az evolúcióját, hogy kellő méretű szájüreggel áldotta meg. Martin beletúrt az összefogott hajba és gyorsabb mozdulatokra ösztökélte, de aztán egy hirtelen rántással felhúzta Anitát, mielőtt túlságosan beleélte volna magát a helyzetbe, és a falnak szorította ismételten, miközben feltűrte a szoknyáját és lerángatta a bugyiját. A következő pillanatban már befogva a lány száját hatolt belé egyetlen mozdulattal olyan mélyre merülve benne, amennyire csak tudott.
A lány tompán felnyögött, de, ha Martin nem intézkedett volna, hangját visszaverték volna a falak. A férfi ezen mozdulatától úgy érezte, mintha erőszakot követnének el rajta és ez még feljebb korbácsolta a kéjérzetét. Nem tudott nem nyögni, miközben combjaival átkarolta Mart derekát, hogy még közelebb kényszerítse magához. Most nem aggódott amiatt, hogy túl nehéznek bizonyul.
Martin egyre gyorsuló csípőlökései közben szintén próbálta visszafogni a hangját, s ezt részben azzal érte el, hogy vadul csókolta a felkínált telt ajkakat, miközben egyik keze Anita combját markolta, a másik félig lerángatta róla a melltartót, hogy a kemény mellbimbóval játszadozzon. A lány Mart szájába nyögött és körmeivel a tarkóját karmolászta. Érezte, hogy hamarosan elélvez. Martin sem volt távol ettől a ponttól. Mindkét keze durván megragadta a puha combokat és még vadabbul kezdett járni a csípője, ahogy élvezetében a félig elnyílt ajkakra lihegett és hörgött. Anita zihálva elmotyogott pár 'Ez az'-t, 'Ne hagyd abba'-t és 'Gyorsabban'-t. Mikor Martin eleget tett a követeléseinek, teste úgy döntött, hogy nem bírja tovább és a falnak szegezve őt élvezett. Martin levegőért kapott, mikor megérezte a szűk és síkos forróságot pulzálni maga körül. Már ő sem bírta ezt az érzéki kínt, és érezte, ahogy egy durva lökéssel forró folyama kitölti a lányt.
Anita pár percig még élvezte a kellemes kielégültséget, majd felemelte a bal karját és az órájára pillantott.
- Te jó ég! A vacsora már 5 perce véget ért. Rohannom kell! - felelte, majd elengedte Martot, felkapkodta a ruháit, de mielőtt kilépett volna szenvedélyes csókot váltott a szőke férfivel - Többet úgysem látlak - súgta a fülébe, majd kirohant, hogy ne vegyék észre az eltűnését.
Az otthagyott férfi először egy kicsit döbbenten nézett a lányra, majd egy széles vigyor terült szét az arcán. "Ki tudja?" - mélázott el, ahogy elképzelte miként kényeztetné a telt szépséget normális körülmények között. Fejét csóválva összeszedte és rendbe tette magát, majd úgy döntött, megkeresi Dave-éket. Már biztosan szentségelnek, hogy hova tűnt már megint. Hát.. megkapta amit akart, elégedett volt. Talán mégsem volt olyan hülyeség eljönni erre a borzalmas estélyre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés