|
5. fejezet
2008.08.01. 12:18
5.
Anita enyhén zihálva állt ott még az ajtónak dőlve. Hallotta, hogy Dave motoszkál bent és nagyon nagy erőre volt szüksége ahhoz, hogy ne menjen vissza és vesse rá magát. De ezt nem akarta, habár fizikai fájdalommal járt a gondolat, hogy nem mozdulhat. Talán épp szerencséjére meglátta az alsó szinten elsuhanó Martin alakját. Nem gondolkodott; mozdult, egyenesen a férfi után.
Martin mit sem sejtve járkált a tágas nappaliban füléhez mobilját szorítva, míg szabad keze fehér lenvászon sortja első zsebében pihent. Anitát nem érdekelte, hogy kivel beszél, miről beszél, miért beszél, utolérte, megragadta a vállát és már be is húzta valami félreeső részre és szó szerint a férfinek esett.
Martin meglepetten bontotta a vonalat egy "majd később visszahívlak" felkiáltással, majd furcsán nézett a bevadult nőre megfogva vállait - Hé, hé, kislány! Mi ez a nagy hév?
- Nem egyértelmű? Akarlak! Most! - jelentette ki, majd folytatta a férfi vad csókolását, miközben ujjai már kutakodtak is.
- Megőrültél? Bárki megláthat!
- És? - nézett fel rá vágytól sötét szemeivel - Ne csinálj úgy, mint egy szűz kislány - mordult fel.
Martin következő tiltakozása elhalt, mielőtt elérte volna ajkait, melyeket meg is nyalt egy kis vigyor kíséretében - Na várj, gyere! - ragadta kézen és behúzta az üres játékterembe ráfordítva a zárat - Mégis mi vagy ki húzott fel ennyire? - vigyorgott le a lányra.
- Megláttalak - vonta meg a vállát halványan mosolyogva - Nos?
- Nos, mit szeretnél? - húzta finoman a fejét, ahogy lassan a falnak szorította.
- Nem egyértelmű? Téged, meg a kis barátod - felelte mosolyogva, miközben ujjaival finoman megsimogatta az említett testrészt - csak csináld már!
- Nem megy az olyan gyorsan - vigyorodott el, majd megfordítva a lányt addig hátrált vele, míg a feneke a biliárdasztalnak nem ütközött. - Csináltad már biliárdasztalon? - vigyorodott rá mocskos tekintettel, ahogy felültette rá a nőt, és felhúzva a szoknyáját láthatóvá vált mélybordó bugyija.
- Nem, még nem. Zongorán se - tette hozzá - De a tükör előttiben is benne vagyok.
- Imádom azt a mocskos fantáziád! - mordult fel, majd lerángatta a felesleges kis anyagot Anitáról és mohón bukott alá, hogy megízlelhesse máris nedves nőiességét.
A nő ujjai pár pillanat múlva el is tűntek a szőke fürtökben hol tépve őket, hol elengedve, karmolva a bőrfelületet néhol a tincsekbe akadván ujjaival - Igen! Ez... az! Annyira... kívánlak! - nyögte akadozva
Martin erre csak elvigyorodott felpillantva a kínban lévő lányra lassan végighúzva nyelvét a lüktető csiklón - Mennyire?
- Nagyon! És te ezt rohadtul élvezed, igaz? Kurvára betesz az egódnak, mi? - nyalta meg a száját mosolyogva.
- Ó de még mennyire - körözött ujjaival legérzékenyebb pontján, miközben beszélt - Miért, talán nem élvezed a gondolatot, hogy ettől a tudattól felizgulva perceken belül beléd vágom a kőkemény farkamat, és addig duglak vele, míg nem a kíntól sikoltasz? - markolta meg keményebben szabad kezével az egyik meztelen combot.
- Óóó, dehogynem - felelte a lány - Sőt, alig várom, hogy mutass is valamit, ne csak a szád járjon.
- Oh, szóval ne járjon? Te akartad... - állította talpra, csak hogy utána a vállainál fogva finoman a földre nyomja - Segítenél nekem egy kicsit? - vigyorgott le rá.
- Miben, mondd el? - nyögte Anita és a férfira nézett.
- Szerintem tudod - oldotta meg könnyű nadrágját és fél kézzel a lány hajába túrt, hogy közelebb húzza a fejét az ágyékához.
- Hmmm.... - húzta le a zavaró maradék rétegeket Martról, majd finoman hozzányúlt - Mennyire szeretnéd?
- Csak annyira, hogy elég kemény legyek neked - simított végig a kipirult arcon letörölve egy izzadtságcseppet.
- Állok rendelkezésedre - felelte, majd nyelvével kezelésbe is vette Martint.
A férfi mindkét kezével Anita hajába túrt és finoman irányítani kezdte. Imádta az érzést, mikor forró és nedves szájában mozoghatott. És a lány nem hagyta őt cserben. Mohón dolgozott rajta, kiélvezve, ahogy Mart a száját is képes kitölteni és elégedettséggel töltötte el, hogy a férfi egyre keményebb az ügyködéseitől.
A zenész mély hangon nyögött, majd mikor úgy érezte, hogy a puha ajkak eleget dolgoztak rajta, finoman felhúzta a lányt a földről s a biliárdasztal felé fordította, hogy a feneke legyen feszülő ágyéka felé, s a lány egyik térdét feltette az asztal szélére. Nem hagyott sok időt neki megkapaszkodni, mert máris mélyen belécsúszott vad iramra kapcsolva.
Anita hatalmas nyögése kitöltötte a termet és kezeivel igyekezett támaszt keresni, hogy a súlypontja a karjaira essen, de csúszott a zöld felület.
Martin arca újra és újra egy-egy rövid fintorba torzult az élvezettől, miközben gyors és erős döfésekkel támadta az őt körülölelő síkos forróságot.
- Imádom, mikor... ilyen vagy! - zihálta a nő.
- Őrülök... hogy... tetszik! - nyögte torokhangon, majd levette a lány lábát az asztalról, és lejjebb nyomta izzadtságtól fénylő hátát, s széjjelebb tolta a lábait, hogy megragadva merev és Anitától nedves tagját újult erővel döfje szinte tövig a lányba.
- Mondj... valamit! - nyögte, miközben a zöld felületet karmolta és próbálta ellensúlyozni a lökéseket.
Martin figyelmen kívül hagyta, hogy a lány épp most teszi tönkre a több ezer dolláros biliárd asztalának tetejét borító posztót, mivel már csak hátrahajtott fejjel tudott nyögni és hörögni, ahogy időnként keményen megmarkolta Anita fenekét, illetve csípőjét.
- Már... nincs sok... hátra! - szűrte a fogai között, s hogy jelezze, komolyan is gondolta, jobbja előre csúszott egyenest a lány csiklójára, hogy gyors tempóban izgatni kezdje.
Egy sikoly szakadt ki kínzottjából, ami egy hosszú csíkot eredményezett a zöld felületen.
- Ne...fogd vissza... magad!
Martin nem válaszolt, csak hirtelen kicsúszott a lányból és lehajolt, hogy nyelvével megízlelhesse a forróságot a lábai között egy percre, csak hogy utána újra keményen belé vágja magát csípőjével körözve egyet, majd összeszedve minden erejét egy utolsó vad vágtára.
Anita már fel se fogta, hogy mi történik vele, csak érezni akarta Martot és a közeledő orgazmusát. A férfi úgy mozgott és nyögött, mint egy vadállat, hosszú karmolás- és markolásnyomokat hagyva az előtte reszkető testen, majd teljes hosszával eltűnt a lányban, mikor szárnyalni kezdett hosszan élvezve a puha testbe.
Anita hosszan felsikítva adta tudtára a világnak, hogy a fellegekben jár, majd az asztalra hanyatlott és rendszertelenül zihált. Martin izzadt teste finoman ráborult, ahogy gerincének árkába zihált puhán megcsókolva a nyirkos bőrt. Még mindig benne időzött, mikor megkérdezte: - Sikerült a nimfomániás cicám kedvére tennem?
- Nem is vagyok nimfomán! - méltatlankodott a megvádolt.
- Ó dehogynem... - nevetett a hátába, majd felállt és magával húzta a lányt megfordítva őt, hogy a karjaiba zárhassa.
- Nem is... - mormogta a férfi mellkasába - De, ha mégis.... az neked annyira ellenedre lenne, mi?
- Úgy nézek én ki? - nevetett fel, majd belepuszilt a hajába.
- Hmmmmmm, helyes - mormogta újfent, majd felemelte a csuklóját, amin az óráját viselte - Lassan mennem kell pakolni.
- Nekem meg vissza kell hívnom azt a valakit, akivel megszakítottad a beszélgetést... - nézett rá tettetett morcossággal.
- Oh, de sajnállak - nevetett fel a lány.
- De olyan fontos most rögtön elrohannod? - vonta még közelebb magához - Most... hogy tönkretetted a biliárdasztalomat? - pillantott a szóban forgó tárgyra a lány feje fölött.
- Miben függ össze a biliárdasztal a repülőgépjáratommal?
- Azt hiszed, ezért hazaküldelek? - futtatta végig az ujjait a lány gerincén.
- Hát, nem tudom. Hazaküldesz?
- Nem áll szándékomban... Amúgy se olyan fontos az az asztal. Bár ha a csocsóasztalom járt volna hasonlóképp, akkor rosszabb helyzetben lennél, aranyom... - ugratta végigsimítva ujjbegyeivel a kerek hátsón.
- Ennyire félted a csocsóasztalod, te focimániás? - nevetett fel.
- Hát szó, ami szó, a szívemhez nőtt... - eresztette el a lányt és adta a kezébe a leszaggatott bugyit.
- Köszi - nevetett fel - Szóval, itt tartanál?
- Naná! Nagyon szeretném, ha nem mennél el akkor, amikor a többi vendég... - simított végig a karján - Nem szeretem olyan üresen a házat.
- Nos, ha nagyon szeretnéd, akkor maradhatok egy-két napot, de aztán vissza kell mennem.
- Csak egy-két napot? Nem maradhatsz tovább? Biztos? - ölelte át újra miután felhúzta a nadrágját.
- Biztos. Tudod, van egy lakásom, macskám, iskolám....
- Még tanulsz? - nézett rá kicsit meglepetten.
- Hát... még igen. Miért? - nézett rá rosszat sejtve.
- Egyetem? Csak mert idősebbnek nézel ki - mondta semleges arckifejezéssel.
- Igen.
- Utolsó éved?
- Hát, hát... – itt már érezte, hogy határozottan baj van - öhm... nem - nyögte ki halkan. Azt hitte, hogy Mart tisztában van ezzel! Azt hitte, hogy tudja, hogy tájékoztatta valaki vagy egyszerűen utánanézett!
- Mennyi van még hátra? - nézett rá rosszat sejtve, s öntudatlanul lazított az ölelésén.
Ez volt az a pont, mikor Anita az istenért sem nézett volna a zöld szemekbe. A férfi mellkasát fixírozta, miközben felelt.
- 3 év.
- Kiskorú vagy?! - fakadt ki ledöbbenve.
- Khm... - nyökögte, miközben inkább elkezdett felöltözni.
- Szóval igen?! - ragadta meg a vállait - És ezt nekem miért nem mondtad?
- De én... azt hittem, hogy... tudod... a munkaadómmal, akivel szerződésben állok elméletileg beszélned kellett volna, és ő.... ő mondta volna.
- Hát nekem egy szóval se említette senki! - vette fel egy kissé idegesen a pólóját - Tudod, hogy ha ez kiderül, azért bajba is kerülhetek?
- Öhm... igen. Csak te tudod, én meg Dave. Nem hinném, hogy bárki is megtudná - nézett Martin szemébe, immár érzelemmentesen. Tárgyilagos volt. Életbelépett a védekező rendszere, amit az évek során fejlesztett ki. Kikapcsolta az érzelmeit és így hideg fejjel tudott gondolkodni. Az esze már az elején megmondta, hogy meg fogja ütni a bokáját. Mint mindig. Mégse hallgatott rá. Mikor fogja ezt már megtanulni? Visszabújt a csigaházába.
Martin nagyot sóhajtva ült le a biliárdasztal szélére, ahol az imént még vadul szeretkeztek. - Beszélek Dave-vel, hogy ne járjon el a szája. Ez az ő érdeke is, már csak az együttes miatt is - komolyan végigmérte a lányt, akin látta, hogy újra bezárkózott. nem ezért dolgozott rajta annyit... Egy kis szomorúság fogta el, ahogy figyelte a dacosan összeszorított szájat és a zárkózott testtartást. Most biztosan azt hiszi, hogy csak kihasználta és amint megtudta a valódi korát, dobja, és belé törli a lábát, mint már annyian mások a lány elmondása alapján.
- Hé... gyere ide - nyújtotta neki egyik kezét pár perc hallgatás után.
- Minek? - ütközött meg csodálkozva a kérésen. Ez nem az általa elvárt viselkedés volt.
- Csak gyere ide... kérlek - lágyult meg a hangja.
Anita pár pillanatig tanakodott, majd lassan odasétált a férfihoz. Martin az asztal tetején ülve közelebb húzta magához, hogy most már szétterpesztett lábai között állhasson a lány, s egyszerűen átölelte arcát a selymes fekete hajba temetve.
Anita pár pillanatig értetlenül állt, majd hagyta, hogy az izmai felengedjenek, bár nem értette a férfi viselkedését. Igaz, jól esett neki, hogy nem rúgott bele kettőt, de úgy vette ki a szavaiból, hogy ennyi volt a kettejük kis közös kalandja.
- Figyelj rám - húzódott kicsit hátrébb, hogy a kezei közé fogva Anita arcát a szemébe nézhessen komoly tekintettel -, nem könnyű így a helyzetünk, de tudni szeretném, hogy te mit gondolsz róla? Adjak egy csókot, fizesselek ki és búcsúzzunk el egymástól?
- Miért tennél másképp? - tette fel a logikus kérdést.
- Mert megkedveltelek és unom már, hogy mióta kinőtten a 20-as éveimből, sosem kockáztattam igazán?
- Szóval, engem egyfajta adrenalin-növelő szernek használnál?!
- Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek - simított végig a puha arcon - Nem erről van szó. Valószínűleg te még nem érted, hogy nekem ez mit jelent. Hogy ez a kapcsolat, ami köztünk kialakult, számomra milyen rétegekben fontos. Sokszor én is furcsán viselkedem az emberek szemében. Mindig is csodabogárnak tartottak, aki csak inni meg írni tud. Persze, az is vagyok, hisz ebből élek hosszú évtizedek óta, ahogy kiírom magamból az érzéseim töredékét és Dave a legtöbbjét profi módon továbbítja a közönségnek. De senki sem tudja, hogy mi lakozik bennem, hogy mennyi düh és félelem az emberek iránt és miattuk. Fogalmad sincs róla, hisz nem ismersz, hogy milyen kibaszott remetének éreztem magam hosszú éveken keresztül ezzel-azzal az olcsó nővel a válásom óta. De azok nem voltak igazi kapcsolatok, vagy a pénzemre, vagy a hírnevemre, esetleg mindkettőre mentek. De te más vagy. Benned megtalálom azt a rokon vonást, ami megfog, ami izgat, amit meg akarok ismerni, fel akarom tárni az okait. Te valahol olyan vagy mint én. Sebzett, magába húzódó, mégis élsz a felszín alatt. Tudni akartad, hogy miért vonzódom hozzád? Hát ezért a fényért, ami még úgy is sugárzik belőled, hogy bezárod magadba. Én másképp látom a világot, mint jó pár ember, és ezt mindenféle egoizmus nélkül mondom. Az évek során volt időm sokat gondolkodni. És rengeteg dolog, amire rájöttem, az nem tetszett, sőt borzadtam a felismerésektől. Szerinted miért ittam annyit? Bár szerencsére te nem tudod, hogy milyen poklokon mentem keresztül. De most itt vagy és megcsillantottad a fényt, ami vezethet ebben a félhomályban. Itt az egyedüli kérdés az, hogy felül tudunk-e emelkedni a társadalom által felállított akadályon... és hogy egyáltalán akarod-e, hogy folytassuk, és itt ne legyen vége?
Anita csak állt ott némán, és nem mert megszólalni addig, amíg ura nem lett az érzelmeinek. Martin annyi szépet mondott neki és őszintének érezte. Bízott a megérzéseiben, hitt a férfinek.
- Nem is sejted, hogy mennyire nem akarom, hogy vége legyen - mosolyodott el.
A férfi csak viszonozta a gesztust, és nézte őt egy hosszú percig, majd a tarkójánál fogva finoman odahúzta magához, hogy gyengéden megcsókolhassa. Anita nem ellenkezett, sőt, mohón falta a másik ajkait, mintha sohasem akarná elengedni. A férfi belemosolygott a hosszú csókba szorosan ölelve a lányt, majd finoman eltolta magától annyira, hogy újra a párás tekintetbe nézhessen az arcát és a haját simogatva.
- Mondjad - szólalt meg a lány.
- Csak nézlek... Szeretek rád nézni. Gyönyörű vagy - súgta újra az arcát cirógatva kézfejével.
- Nah, ez az a mondat, amit elég nehezen hiszek el - kuncogott.
- Azt hiszed, nem gondolom komolyan? - kérdezte. Ő nem mosolygott.
- Most miért nézel így rám? - kérdezett vissza, kicsit talán ijedten, hogy rosszat mondott.
- Szeretném, ha elfogadnád, hogy az vagy. Gyönyörű. Számomra minden porcikád tökéletes, érted? - folytatta komolyan, homlokát a lányénak támasztva, s lehunyva szemeit.
- Ezt az életem végig el tudnám hallgatni ugyanilyen hangszínnel - súgta vissza, majd újfent csókolni kezdte a férfit, talán most igazán.
Martin érezte, hogy újra kinyílt a lány. Talán még jobban is, mint ezelőtt. Máshogy csókolt, sokkal édesebb volt az íze, mint eddig valaha. Hagyta, hadd szárnyaljanak újonnan felszabadított érzéseik.
Pár óra múlva Anita a szobájában ült. Nem akart ott lenni a vendégek búcsúpillanatánál, amúgy sem kell tudniuk, hogy itt marad. Martin szavain gondolkodott és nagyon jól estek neki a mondottak.
Dave eközben Marttal kitartóan búcsúztatta a barátaikat. Ő még maradt egy kicsit a terve szerint.
Martin végre kezet fogott az utolsó távozó vendéggel is még pár szót váltva vele, aztán kimerülten csukta be az ajtót. A többi pincér már összepakolta a cuccok nagyját, így a ház a normális állapotában leledzett.
- Ez nem volt rossz 3 nap - nyújtózott el Dave a kanapén.
- Valóban nem - huppant le egy sörrel a kezében az egyik kényelmes fehér fotelba - Gondolom, akkor jól érezted magad.
- Nagyon. És te? - vigyorgott barátjára.
- Oh... talán sejted mennyire - kacsintott rá kortyolva egyet az italából.
- Mesélj a tapasztalataidról.
- Miért mesélnék?
- Miért ne tennéd? - mosolyodott el.
- Talán mert létezik olyan is a világon, hogy "magánélet"? - gyújtott meg egy cigarettát.
- Előttem? Ugyan, Martin...
- Mire vagy kíváncsi? - mosolyodott el.
- Mindenre - vágta rá mohón.
- Pontosítanál? - slukkolt.
- Hát... az elejétől a végéig.
- Hát tudod, első nap megérkeztek szép lassan a vendégek, aztán vacsora volt... majd elkezdődött, pontosabban folytatódott az iszogatás... - vigyorgott.
- Tudod, hogy nem ez érdekel! - nyögte a plafonra Dave - Ne túráztass!
- Csak nem Anitára gondolsz? - nézett rá tettetett csodálkozással.
- Áh, nem.... összemelegedtetek mi? Jó csaj? Mivel foglalkozik? Hol van most?
- Hú de kíváncsi valaki! Csak nem megtetszett neked is?
- Ugyan, sohasem hajtanék rá a nődre, hisz tudod....
- Na persze, én meg az Albán herceg vagyok... - nevetett fel.
- Hercegem.... - nevetett vele együtt Dave is.
- A kérdésedre válaszolva - folytatta, mikor már kicsit lenyugodtak - igen, összemelegedtünk eléggé. Több van benne jóval, mint amit mutat. Kívülről tüskés, de belülről él - mélázott el kifújva a füstöt.
- És a másik két kérdésem?
- Most a szobájában pihen – hajolt előre, hogy eloltsa a csikket.
- És a másik?
Martin érezhetően komolyabb lett - Nos, még tanul az egyetemen.
- Negyedikes?
- Én is ezt feltételeztem, de nem. David, szeretném, ha ez most köztünk maradna, de még csak alig múlt húsz.
- Micsoda? - merevedett le Dave.
- Jól hallottad - dőlt újra hátra s meghúzta a poharát.
- Miért kell mindig a normalitásod határait feszegetni, Mart? És miért kell a jövődet kockáztatnod?
- Mindig kell valami újat mutatni, nem? - vont vállat legyintve.
- Martin, tisztában vagy azzal, hogy ezzel nemcsak magadat, de a Depeche Mode-ot is veszélybe sodrod?
- Tisztában vagyok vele. Neki már elmagyaráztam, hogy miért nem adom ki az útját most, neked legyen elég annyi, hogy megvan a nyomós okom rá, amit valószínűleg se te, se más nem érthet meg rajta kívül. Épp ezért szeretném, ha ez köztünk maradna, és nem reklámoznánk a dolgot.
- Nem reklámozom.
- Köszönöm. Ez fontos nekem. Tudom, hogy nem könnyű helyzet, de szeretném hinni, hogy képesek leszünk kezelni.
- Az biztos - mosolyodott el Dave.
- Ne hidd hogy csak a farkam után megyek - forgatta meg a szemét.
- Komolyaaaaaaaaaan? Ne már, Martin! Kitérek a hitemből!
- Na jó, persze az is benne van, de szeretném azt is hinni, hogy nem csak erről szól a dolog.
- Szóval te is reménykedsz, a lány is reménykedik. Ki tud itt valamit?
- Dave, nem kell, hogy mindennek rögtön és egyenesen lásd a végét. Hol marad a spontaneitás, ha így fogod fel a dolgokat?
- Szeretek tervezni. Szeretem, ha én irányítom a dolgokat és nem a dolgok engem. Ez a kettőnk közti különbség. Ezért írunk eltérő dalszöveget, ezért más a zenénk, ezért vagyunk tökéletesen mások és tudunk jókat veszekedni.
- Ebben igazad van - értett egyet vigyorogva - Anitán is össze akarsz veszni?
- Miazhogy! - vágta rá rögtön és komolyan is gondolta.
Martin pillantása komollyá vált - Megtetszett?
- Miért érzem, hogy hasonlítunk a döghúson civakodó hiénákhoz, Martin? - kérdezte somolyogva, sötéten csillogó szemekkel.
- Nem tudom, miért?
- Mert azok vagyunk - vont vállat - Jelen esetben Anita képezi a döghúst.
- Jobb szeretném, ha más szót használnál rá.
- Préda.
- Te és az állatias ösztönlény meglátásaid… - sóhajtott elmosolyodva, ahogy hátradőlt.
- Kifejtenéd?
- Mindig ezt csinálod - vont vállat - Egy vadászathoz hasonlítod mikor be kell cserkészned egy nőt. Ezúttal gondolom Anita képezi számodra a kihívást. Mondd csak, hogy állsz?
- Elég jól - bólintott.
- Kifejtenéd? - dobta vissza a labdát.
- Inkább Anitát kéne erről kérdezned.
- Rendben, de szeretném tőled is hallani.
- Nézd, nő. Ezzel megmagyaráztam mindent, nem?
- És mint nő, nem tud ellenállni a vonzerődnek, mi?
- Pontosan. És ezt élvezem.
- Hogyne élveznéd... - nevetett - Kíváncsi lennék, hogy van-e olyan nő a Földön, aki nemet tudna mondani neked...
Dave együtt nevetett barátjával.
- El akarod hódítani előlem, vagy csak addig érdekel, amíg meg nem dugod? - nézett rá komolyan kérdezve.
- Inkább az utóbbi. Elhódítani semmiképpen sem. Annyira... nem vonz. De nem vagyok a másik lehetőség ellen.
- Értem - lögybölte maradék sörét tekintetével az enyhén habzó italra fókuszálva. Dolgoztak az agykerekei, és mintha egy kis féltékenység is felvillant volna egy pillanatra benne.
- Min gondolkodsz?
- Hogy ezt talán nem kéne hagynom...
- Talán? - nevetett fel a férfi.
- Úgy érzem, ez az ő döntése. Úgy értem, nem akadályozhatom meg, ha ő is akarja. Ha hűséges marad hozzám, annak örülök, ha nem... nem fogom kidobni miatta, amíg veled teszi. Hisz kölyökkorunk óta ismerlek - vont vállat - Te is fontos vagy nekem, még ha sokszor nem is mutatom.
- Valóban? - szaladt fel kérdőn a szemöldöke.
- Miért, mit hittél? - nézett vissza rá felhúzva egyik lábát, hogy rátehesse immár kiürült kezét.
- Nem tudom. Sosem mutattad.
- Tényleg ezt hiszed? Ha ez valóban igaz, akkor szerinted engedem volna, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek?
Dave tekintette elsötétült - Azt hittem, hogy erről többet nem beszélünk, Martin.
- Sajnálom. Te hoztad fel.
- Nem. Te voltál.
- Jó, ezen ne vitázzunk - vont vállat másik lábát átvetve a karfán, s egy percig csend uralta a szobát - De azt nem tagadhatod, hogy élvezted - jegyezte meg halkan.
Dave egy újabb gyilkos pillantást küldött felé - Hányszor cincáltad ezt fel magadban?
Martin sunyi mosolya szélesebbre váltott ahogy kifelé nézett a kertbe - Biztosan tudni akarod a kérdésedre a választ?
- Biztosan.
- Épp elégszer. És miért van olyan érzésem, hogy ez engem kevésbé visel meg, mint téged?
- Te miért nem tetted magad túl ezen?
- Miért? Te túltetted? Én nem hinném - nézett rá egy mindentudó mosollyal.
- Igyekszem - morogta vissza.
Martin tiszta szívből felkacagott - Ugye tudod, hogy most úgy duzzogsz, mint egy kisfiú? Már csak az hiányzik, hogy karba tedd a kezeidet - tekintetében már nem volt semmi bántó.
Dave nem felelt, de a szeméből még mindig nem tűnt el a sötét fény.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés