|
15. Fejezet
2008.08.09. 14:36
15.
Reggel pontban fél hétkor kinyílik a szemed. Megelőzöd az órát, és gyorsan ki is kapcsolod, biztos, ami biztos. Kiosonsz a fürdőbe a maradék teszttel együtt, és gyorsan megcsinálod. Megbűvölten nézed a csíkokat, de csak nem lesz belőle kettő...
"Megint negatív!" - képedsz el, majd elhatározod, hogy még ma elmész az orvosodhoz. - "A kocsiból fel is hívom, ha megyek Bela-ért suli előtt!" - tökéled el magad, és ezt a tesztet is gondosan becsomagolod, és elsüllyeszted a táskádban. Majd út közben kidobod. Már nem mész vissza az ágyba, inkább a konyhában keresel menedéket a gondolataid elől, és bekapcsolod a kis tv-t a reggeli hírek miatt. Nyugodtan várod a hétórát, hogy Dave is felkeljen, majd elindulhass az egyetemre. A banda is jön nyolcra, szóval nem fog hiányolni, ha később érsz haza a doki miatt.
Észre se veszed, de homlokodat ráncolva, tüskés kedvvel búcsúzol el Dave-től, aki ezt lenyeli, gondolván, hogy terhességednek tudható be a hangulatváltozás, te meg még mindig nem értesz semmit. Mikor már egyedül vagy végre a kocsidban, fel is hívod a dokidat és gyorsan leegyeztetsz egy időpontot vele, nem érdekelve, hogy pont az egyik előadásod idejében van. Aztán elindulsz és felveszed a mosolygós Bela-t, aki meglátva fejed fölött a fekete felhőt, azonnal feléd fordul.
- Mi a baj, Lilith?
- Mi? Jah, semmi - vonsz vállat.
- Na ne mondd! Ismerlek már! Akkor nézel így, mikor valamit nem értesz és az nyugtalanít - dorgál meg finoman, mire megadóan sóhajtasz.
- Ma dokihoz kell mennem egyre.
- Beteg vagy? - kérdi barátnőd aggódva, te meg újra megvonod a vállad, úgyis előbb-utóbb kiszedi belőled, úgyhogy inkább őszintén válaszolsz.
- Azért megyek, hogy megvizsgáltassam magam, hogy terhes vagyok-e.
- Te jó ég!!! - kiált fel izgatottan - Nem jött meg?
- Amúgy is szokott késni időnként, de Montanaban olyan tüneteket produkáltam, mintha babát várnék, de itthon két teszt is negatívot mutatott.
- És te ennek... - hagyja nyitva a mondatot, mert nem tudja, hogy mit kéne mondania, hogy miért vagy morcos.
- És én ennek nem örülök. Jaj Bela, már annyira beleéltük magunkat Dave-vel! Teljesen abban a hitben él, hogy kisbabánk lesz. Te nem láttad, hogy hogyan csillog a szeme, mikor erről van szó! - szipogsz egyet, de gyorsan lenyeled a könnyedet hisz vezetsz.
- Figyelj, cica, a legjobb lesz, ha tényleg elmész a dokihoz és ő megvizsgál. Majd ő tud biztosat mondani miután elmesélted neki a tüneteket - paskolja meg kedvesen a sebváltón pihenő kezedet - Akarod, hogy veled menjek?
- Köszi Bela, de nem szükséges. Ezt egyedül szeretném végigcsinálni.
- Jól van, de tudod, hogy bármikor hívhatsz vagy jöhetsz, ugye?
- Igen, köszönöm. Egy angyal vagy - mosolyogsz rá, majd újra az útra koncentrálsz bekanyarodva az egyetem parkolójába.
Az órák őrülten hosszúnak tűnnek, a köztük lévő szünetekben pedig egykedvűen ücsörögsz a kávézóban szinte percenként nézve az órádat. Végül elérkezik az idő, mikor bepattanhatsz a kocsidba és elhajthatsz az orvosodhoz. A középkorú férfi szokás szerint kedvesen fogad, mint mindig. Miután előadod a panaszaidat, megkéri hogy feküdj fel a vizsgálóasztalra, miután vért vesz tőled. Miután megvizsgál, közli veled, hogy legkorábban két óra múlva tud eredményt mondani. Azt mondod, hogy megvárod és addig lemész a rendelő kertjébe. Elkattintasz pár képet, majd csendben várakozol a szádat rágva. Félsz az eredménytől, de megpróbálsz erős maradni.
Nagy kínkeservvel ugyan, de eltelik végre a két óra, és visszamész a váróba. Nem szereted ezt a kórházszagot. Mindig iszonyattal tölt el. Nem telik el sok idő, és az asszisztens kidugja a fejét az ajtón, és szemével téged keres. Mikor végre megtalál, int, hogy menj be. Arcán nem látszik semmi, így még csak következtetni sem tudsz. Kelletlenül felállsz, és követed.
- Nos, kisasszony - hallod orvosod ismerősen megnyugtató hangját, de nem cseng valami vidáman. - Sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm. Ön nem terhes. Valóban produkálta a tüneteket, és a méhe is úgy reagált, mintha babát várna. Ezért muszáj felírnom önnek egy kisebb adag gyógyszert, ami ezt helyreállítja. Nagyon szeretnének már kisbabát, igaz? - kérdezi őszintén mosolyogva.
- Igen, nagyon, doktor úr. Ez minden vágyunk - mondod lehangolva, és közben már azon gondolkozol, hogy hogyan mondod ezt el Dave-nek. Magadat okolod, amiért nem vagy terhes. A doktor hangja zökkent vissza a jelenbe.
- Akkor tessék csak próbálkozni. Ön fiatal, és teljesen egészséges. Ilyen tünetek olykor előfordulnak azoknál, akik már felkészültek az anyaságra - mondja, miközben bíztatóan megpaskolja az asztalon nyugvó kezed. Ezt hálásan fogadod, de főleg az esik jól, amit mondott.
"Készen vagyok az anyaságra!" - gondolod, és a hang már szinte üvölt a fejedben. Kissé felszállni látszanak a felhők lelkedről, hiszen, épp most mondták, hogy kész vagy, és rendben vagy!
- Köszönöm a bíztatást, doktor úr! Viszont látásra! - köszönsz el egy halvány mosolyfélével.
- Viszlát, kisasszony! - és még utánad is int a férfi.
A kocsiba már egy kicsit megnyugodva szállsz be, de még mindig nincs ötleted, hogy mit mondj kedvesednek. Beindítod a motort, és bekötöd magad. Eldöntöd, hogy megnyugodsz végre, és mindent el fogsz követni, hogy minél hamarabb teljesítsd párod vágyát. Igaz, még nem tudod, mit kellene máshogy csinálnod. Lassan kigurulsz a kórház parkolójából, és hazafelé veszed az irányt. Hazaérvén leállítod a kocsit a neked fenntartott parkolóhelyre, és még néhány percet üldögélsz a volán mögött. Aztán összeszeded magad, és kiszállsz. Amikor belépsz a lakásba, úgy érzed, mindenképpen szükséged van egy tisztító zuhanyra, mielőtt még bármit is csinálsz. Magadra ereszted a forró vizet, és élvezed, ahogy már a tested is gőzölög tőle. Hosszú percekig állsz mozdulatlanul a kabinban, és senki nem zavar meg. A fiúk próbálnak.
Nem akarod ezzel a hírrel megzavarni párodat, hisz az csak rányomná bélyegét a próbára, így hagyod őket dolgozni, miközben eszel egy almát. Nem vagy túlzottan éhes. Közben azon gondolkodsz, hogy mit mondj Dave-nek. Tudod, hogy nagyon csalódott lesz. Ahogy ezt elképzeled, kicsit elkezdesz pityeregni, de megpróbálod minél hamarabb összeszedni magad. Miközben kifújod az orrodat, elhatározod, hogy a tablettákat már biztosan nem fogod szedni, hogy minél több esélyetek legyen. Reménykedsz benne, hogy pár héten belül már nem csak hamisan fogod produkálni tüneteket, hanem valóban a szíved alatt fogod hordani első babátokat. Mindenesetre elhatározod, hogy megpróbálsz nem nagyon rágörcsölni a témára, hanem hagyod, hadd folyjanak a dolgok a maguk medrében. Miután bemész a fürdőbe megmosni sírástól kipirult arcod és szemeid, mindjárt jobban érzed magad, és inkább leülsz tanulni egy kicsit, hogy elvond a figyelmedet a témáról. Örömmel konstalálod, hogy ez végre napok óta először sikerül.
Annyira belemerülsz a tanulásba, hogy már csak Dave kopogására nézel fel, ahogy mosolyogva áll az ajtóban, majd odalép hozzád lehajolva és kezét a hasadra csúsztatva, miközben mosolyogva egy csókot nyom a szádra.
- Nos, hogy vagyunk? - kérdezi mohó érdeklődéssel - Megcsináltad a tesztet?
Sóhajtasz, majd bólintasz. Itt az ideje színt vallani...
- Igen, kétszer is és orvosnál is voltam - nézel komolyan a szemébe.
- És? - noszogat mosolyogva.
- David, drágám... még várnunk kell a kisbabára - mondod halkan, s nehezen nyelsz a gombóctól a torkodban, ahogy figyeled, hogy felfogja, és lassan elhalványul a mosoly az arcán átadva helyét a mély csalódottságnak, amit legjobb tudása szerint igyekszik palástolni előtted, ahogy felegyenesedik, és a tankönyvedre pillant. Pont ettől féltél. Annyira megbántottnak látod, s újra magadat okolod, hiába tudod, hogy nem a te hibád, hogy a tested így reagált. Annyira akartál egy kisbabát ajándékozni neki, hogy hamis reményekbe ringatott titeket. Sejted, hogy Dave nem ért semmit, de nem bírsz megszólalni.
- Dave? - kérded kásás hangon, mikor már legalább egy perce nem néz rád, és érzed, hogy könnyeid leszaladnak arcodon.
- Drágám, kérlek, nézz rám! - esedezel, már nem fojtva vissza könnyeidet. - Annyira sajnálom. Az én hibám. Annyira akartam, hogy a testem olyan tüneteket produkált, mintha... - de ezt már nem tudod kimondani. Eltörik a mécses. És magányosnak érzed magad, amiért Dave-re látszólag ez sincs hatással. Kénytelen vagy saját magad átölelni. Nem bírod tovább azt, hogy semmit sem reagál, csak bámulja a messzeséget. Felugrasz, és párod mellett berohansz a szobádba, a saját kis kuckódba. Magadra zárod az ajtót, és belefúrod arcod a párnába, majd hangosan felzokogsz. Dave észre sem veszi, hogy eltűntél mellőle. Még percekig áll magába roskadva, és nem érti, hogyan lehetséges ez. Biztos benne, hogy a sors kegyetlen tréfát űz vele. Aztán hirtelen magához tér, megrázkódik, és feléd fordul. Illetve fordulna, ha még ott lennél. Nem érti hol vagy. Komótosan besétál a nappaliba, és hallgatózik. Valahonnan hallja, hogy zokogsz, és ekkor veszi észre magát.
- Jézusom, mekkora egy állat vagyok! - és nyakon veri magát, majd tenyerébe temeti arcát - Te hülye barom!! - szidja magát fennhangon. Majd nagy levegőt véve odaáll az ajtódhoz, és félszegen bekopog. Te nem mondasz semmit, mert meg sem tudsz szólalni. Úgy érzed, már nem szeret, és annyira csalódott benned, hogy szakítani fog veled. Ezt pedig hallani sem akarod, ezért szorosan a fejedre fogod a nagypárnát. Mivel nem kap választ, Dave még egyszer próbálkozik a kopogással.
- Lilith... kérlek... bejöhetek? - kérdezi szilárdan. Ezt a hangot ismered. Nagyon komoly, és határozott. Sosem szeretted, mert ilyenkor mindig olyasmi következik, ami a "Beszélnünk kell!" mondattal kezdődik. És mert nem válaszolsz, halkan benyit. Meglátja, ahogy tested az ágyon hevesen rázkódik a zokogástól. Odaáll az ágy mellé, és toporog egy keveset. Nem tudja, mit tegyen, nem volt még ilyen helyzetben. Aztán végre összeszedi magát, és leül az ágyra. Erős karjaival megfogja a hátad, amitől te még hevesebben sírsz. Leemeli fejedről a párnát, és lágyan az ölébe von, mint egy kisgyermeket, majd szorosan átölel. Percekbe telik, mire biztonságban érzed magad, és viszonozni mered az ölelését. Most már a vállán zokogsz. Dave hallgat pár percig még, aztán megsimogatja a fejed, és végre megtöri a csendet.
- Édesem! Nézz rám! - kérlel alig hallhatóan - Kérlek! - végre rápillantasz, és elengeded a nyakát. De ő továbbra is szorosan fogja derekad és hátad. - Eszem ágában sem volt ilyen rondán viselkedni. Csak... annyira beleéltem magam... és... eszembe sem jutott, hogy a te hibád lenne... Erről senki nem tehet... Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezi kétségek közt vergődve, és közben esdeklően néz a szemedbe. Szipogva nézel vissza rá.
- Én nem haragszom, Dave, csak féltem... Féltem, hogy annyira megbántalak, hogy elhagysz, és akkor esélyem sem lesz, hogy megajándékozzalak egy gyermekkel... - most már a plafont bámulod, mert ha a szemébe nézel, megint kitör belőled a sírás. Az erős férfi arcán ugyanis könnyek gördülnek le a gondolatra, hogy azt hitted, el akar hagyni. Szorosan magához von, és a nyakadba suttog.
- Istenem, ez lenne az utolsó, amit megtennék! Soha nem hagylak el!! Ígérem, akár százszor, vagy akár ezerszer!! - nem tudja magában tartani könnyeit, és végül elengedi őket. Megkönnyebbülve és hálásan bújsz bele teljesen az imádott férfiba, ő pedig minden eddiginél óvóbban ölel magához, miközben finoman rázkódik még a sírástól.
- Annyira sajnálom! - szipogod - Annyira szerettem volna! - mentegetőzöl a nyakába fúrva fejedet.
- Ssss! Semmi baj, szerelmem - simogatja a hátad, és finoman ringatni kezd. Az ő hangja is rekedt, de összeszedi magát, hogy újra erősnek lásd és biztonságban érezhesd magad a karjaiban. Finoman elfektet az ágyon és oldalra fordulva szorosan magához ölel az arcodat simogatva. - Ne sírj édesem - suttogja - Hisz próbálkozhatunk még, nem igaz? - mosolyodik el halványan.
- Igen... - szipogod újabb könnyekkel a szemedben - Az orvos azt mondta, hogy egészséges vagyok, és készen állok az anyaságra.
- Na látod?! - mosolyodik el szélesebben - Nincs hát okod tovább a pityergésre.
- Tudom, de... annyira sajnálom - hunyod le a szemeidet kerülve a tekintetét.
- Nézz rám, csillagom - kéri, mire nagy nehezen teljesíted és egy komoly és bűnbánó tekintettel találod szemben magad - Nagyon megijesztettelek az előbb ugye?
Megvonod a vállad - Egy kicsit - finomítod az érzéseidet.
- Ne, nem kell szépítened, tudom, hogy nagyon féltél. Sajnálom, de néha ilyen hülyén viselkedem. Tudod, a hangulatváltozásaim időnként visszatérnek még a depressziós és nagyon sötét korszakomból - simogatja meg újra az arcodat, majd a válladat - Nem mondom, hogy könnyű lesz velem élni, de igyekezni fogok.
- Jól van. Együtt mindenen túl leszünk - erősíted meg őt is és magadat is, végre kissé megnyugodva - Ez a korszakod már elmúlt szerencsére, még ha mély nyomokat is hagyott benned.
- Szeretem, hogy ilyen vagy. Ennyire megértő, és ... szeretlek, életem! - és arca ismét a régi, amit olyannyira szeretsz.
- Én is szeretlek, Dave! - mondod határozottan - Soha senkit nem szerettem még így és ennyire. Ígérem, mindent megteszek, hogy mihamarabb a pocakomban tudhassuk az utódod - nézel mélyen a szemébe, mire ő homlokon csókol.
- Csak, ha te is akarod, és készen vagy! - viszonozza a pillantásod. Bólintasz, hogy teljesen biztos vagy döntésedben. Majd olyan hangosan kordul fel gyomrod, hogy hirtelen mindketten nevetésben törtök ki.
- Rendben, értettem! - mondja vidámabban, és már fel is áll az ágyról, és téged is magával cipelve a hátán kimegy a konyhába. - Mit kívánnál? Főzzek valamit, vagy hideget eszünk?
- Nem rendelhetnénk egy pizzát? - nézel rá olyan képpel, amin egyszerűen elkezd röhögni.
- De, persze! Legalább nem kell mosogatni! - neveti még mindig, majd odaballag a telefonhoz, és a bejáratott kedvenc pizzériátokat tárcsázza. Közben tátogva megérdeklődi tőled, hogy a szokásosat kéred-e. Erre te bőszen és hevesen bólogatsz, bár ez inkább pogózásnak illett be, hiszen hajad össze-visszarepkedett közben, majdnem leverve a poharakat az asztalról. Ez pedig újabb nevetés tárgyát képezi, amitől igen nehezen megy a rendelés leadása.
Végül csak sikerül leadni a kívánságlistátokat, majd az ölében ülve, egymást nézve és simogatva csöndesen várjátok, hogy megérkezzen a kaja. Örültök, hogy egymással lehettek, s ehhez nem kellenek szavak. Puhán megcsókolod épp mikor csöngetnek, majd feltápászkodsz és fáradtan kislattyogsz hogy átvedd és kifizesd a pizzákat.
Dave már elő is vett két poharat és megtöltötte őket a kedvenc üdítőddel, sőt még halk zenét is betett! Mosolyogva telepszel le mellé, és vesztek egymás pizzájából is, mint általában. Csöndesen fogyasztjátok el a vacsorát, csak néha megszólalva és egymásra mosolyogva. Mindkettőtök számára fárasztó volt ez a nap. Pont ezért miután teleettétek magatokat, a maradékokat az asztalon hagyva átvonultok a hálóba, majd miután átvetted egyik elcsórt boxerét és fehér alvós topodat, be is fészkelődsz a kényelmes ágyba. Nem szól semmit, amiért nem meztelenül alszol most mellette. Sejti, hogy most kell egy kicsit a ruhák meleg biztonsága is ilyen megrázkódtatás után, így csak a karjaiba vesz, és betakargatva hagyja, hogy elaludj. Ő azonban még sokáig agyal a történteken.
Már hajnalodik, mikor ő is elszenderül. És nyugtalanul alussza a pár órás álmát. Többször felkelsz, és szinte látod, mi játszódik le szemei előtt. Éppen ezért próbálod minél hamarabb megnyugtatni. Most te veszed karjaidba, és ringatod kicsit, majd simogatod. Ez hatni látszik, mert nem nyögdécsel már, és a mozgása is megszűnt. Ezután visszafekszel mellé, és szorosan átöleled.
Reggel te kelsz hamarabb ismét, hiszen vár az egyetem, és Bela. Még neki is el kell mondanod a híreket. És bár nem nagyon van kedved még egyszer végigzongorázni a történeten, már kissé megkönnyebbültél az este óta. Valamivel nyugodtabb vagy, és úgy érzed, hogy mindenféle bőgés nélkül menni fog a dolog. Erre mosolyogsz, és kikecmeregsz az ágyból, finoman megpuszilgatva Dave-et. Nem kel fel, csak megmoccan. Erre abbahagyod, és sejted, hogy jobb lesz, ha még hagyod pihenni. Kimész a fürdőbe egy gyors zuhanyra, és alapos fogmosásra. Hajad is eláztatod, de mivel odakint meleg van, nem érdekel.
"Majd megszárad" - és ezzel alaposan kicsavarod. Megtörölközöl, majd felkapsz egy hosszú, narancsszínű szoknyát a melegre való tekintettel, és egy batikolt atlétát, ugyanebben a színben. Óvatosan veszed fel táskádat, ami leginkább egy kisebbfajta bőröndre hasonlít, felszereltségében, pedig megszégyeníti a legképzettebb túlélők felszerelésének tartalmát is. Még egy utolsó csókot lehelsz Dave arcára, majd slusszkulcsoddal a kezedben kilépsz az ajtón. Bela-t már a kocsiból hívod, hogy várjon meg.
Miután felszedted barátnődet, kénytelen vagy alaposan kitárgyalni a tegnap történteket vele, noha próbál nem túl tolakodó lenni. Te viszont mindent töredelmesen elmesélsz neki, hisz a legjobb barátnőd. Aztán szívesen fogadod együtt érző szavait, majd unott képpel bementek az órátokra. Azonban nem várt lehetőség adódik pár perc múlva. A tanár bejelenti, hogy fotós pályázatot hirdetnek, melynek első helyezettjének díja egy csúcsszuper kamera és egy reklámfotózás!
Erre mindjárt feléledsz hamvaidból és szorgosan jegyzetelsz, majd óra után még letámadod a harmincas éveiben járó tanárodat kérdéseiddel. Mindjárt jobb kedvvel indulsz haza, máris azon agyalva, hogy mi legyen a témád a kiállításra. És talált, süllyedt: Montana... persze Dave nélkül, csak a természet. Nem akarod, hogy "sztárfotóiddal" szerepelj, és esetleg azokkal nyerj. Azért akarsz nyerni, mert jó vagy.
"De még milyen jó vagyok!" - kiáltja egy hang a fejedben. Hazarohanva le is huppansz a laptop elé, és elkezded kiválogatni a legjobb képeidet. Dave próbál, szóval igazán nem zavar semmi az elmélyedt munkában. Alig tudsz választani. Minden képeden valami mást látsz tökéletesnek. A beállítást, a fényeket, a mozdulatot... Végre kiválogatod néhány abszolúte tökéletes képedet, és kinyomtatod fotópapírra.
Másfél hét múlva megvan az eredménye a pályázatnak. Máris tűkön ülsz az óra elejétől kezdve, pedig tudod, hogy csak a végén tudod meg, mi a helyzet. Bela nagyon drukkol neked, de ő is indult, és azért titkon reménykedik saját esélyességében is. Végre itt az eredményhirdetés.
- És a nyertes: Lilith Rickman!! - hallod a neved a tanár szájából, miközben szélesen vigyorog. Te lettél az első. - Tudtam, hogy megcsinálod, kislány!! - lép oda hozzád, és gratulál, miközben megszorítja kezedet. Bela a nyakadba ugrik, és lelkendezik. - Kisasszony, megnyerte a reklámfotózást!! - üvölti még a tanár, próbálva túlharsogni a tömeg éljenzését. - Részletek szünetben a tanáriban!! - és ezzel be is fejezi az órát, mert látja, hogy innentől semmire sem megy. Kiviharzik a teremből, majd a sok gratuláció után követed az irodájába.
- Itt volnék a részletekért!! - mondod lelkendezve.
- Foglalj helyet, Lilith! - kínál meg szívélyesen hellyel - Gratulálok, te roppant tehetséges vagy. Megérdemled ez a díjat, és ha sikerrel jársz, már most neved lesz a szakmában. Elismert leszel, még az egyetem befejezése előtt!! Szóval a részletek: a Calvin Klein cég újabb férfi fehérnemű kollekciója.
Erre a kijelentésre szemed elkerekedik - Hát ez tényleg nem valami kis fotózás!! - mondod meghökkenve - De mégis miért egy kezdőnek ajánlották fel? Azért ez nagy felelősség.
- Keresik az új tehetségeket - válaszol tárgyilagosan a tanár - Remek leszel, meglátod. Én bízom a tehetségedben. Nagy név leszel te még a reklámiparban, és persze más területen is, ahol csak fotózol majd. A reklámfotózás holnapután lesz a cég műtermében. A címet majd leírom, meg minden időpontot is. A többiről ott helyben felvilágosítanak majd, ha kezdesz - lefirkant minden fontos részletet - És még egyszer gratulálok! Büszke vagyok, hogy a tanárod lehetek! - rázza meg még egyszer a kezed búcsúzóul.
- Igazán köszönöm, tanár úr! - mondod még mindig meghökkenve. Ezzel elköszönsz, és behúzod magad mögött az ajtó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés