|
1. fejezet
2009.08.02. 19:46
Megjegyzés by Useless-girl: Még jó régen elkezdtük írni a „Deeper Into Darkness” című DM/HP crossoveres fanfictionünknek az előzményét, amiből megtudhatjátok, hogy miként került a két főszereplő hölgyemény, Arlyn és Sela, a Halálfalók közé, s miként boldogultak az évek során egészen a DID kezdetéig. És most úgy gondoltuk, folytatjuk a történetet.
Jogok: DM és J. K. Rowling
Korhatár: 18
The Dark Past
(A sötét múlt)
1.
Sela elmélázva állt a rideg kastély előtt. Még elég távol volt tőle, hogy láthassa a teljes alakját. Egy évnyi utcákon való bolyongás után belátta, hogy nem maradhat életben egy olyan világban, ahol minden este megölnek valakit a magukat 'Halálfalónak’ nevező embercsoport. Ők mind egy varázslónak dolgoztak, akinek kegyetlenségéről már több történet is keringett. Voldemortnak hívták. Miután 17 évesen elszökött az árvaházból, végül úgy döntött, hogy csatlakozik hozzájuk. Így áll most 18 évesen a kastély előtt, hogy újonc halálfalóból valamivel komolyabbá váljon. Most fogja megkapni a Sötét Jegyet. Ő és mindazok, akik túlélték a beavatási küldetések sorozatát. A hideg pirosra csípte arcának bőrét. Sóhajtott egyet. A tüdejéből feltörő levegő páraként gomolygott a levegőben. Elmélázva figyelte, amíg el nem tűnt, majd továbbindult a kastély felé.
A kastély folyosóin szokatlanul nagy volt a nyüzsgés. Persze minden halálfaló tudta, hogy azért, mert az újoncokat most avatják be. Most a felsőbb körökből nem voltak olyan sokan, mint a múltkori alkalomkor. Az újoncok viszont voltak vagy háromtucatnyian. A kastély árnyas folyosóin most több fáklya égett, így a nagyterem felé vezető folyosókon jobban láttak azon egyik csoport tagjai, akiket pár magasabb körökben álló, úgynevezett "Kiképző Mesterek" kísértek. Érthető volt jelenlétük, hisz a Sötét Nagyúr nem ért volna rá minden egyes halálfalót maga tanítani nagyra törő tervei mellett.
A tágas teremben a falak mentén több sorban álltak a csuklyás-maszkos emberek. Vegyesen nők és férfiak, bár az utóbbiakból jóval több volt. Magasabban álltak, mint a három irányból bevezetett újoncok, ezzel is kihangsúlyozva, hogy még édes keveset jelent az, hogy valaki eljut a Sötét Jegy megszerzéséig, a bizonyítás még csak itt kezdődik.
Sela a maszkos sorban állt. Pont úgy nézett ki, mint a többiek. Érezte, hogy a hideg közöny ellenére a mellette állók idegesen mocorognak, míg ő nyugodtan, érdektelen közönnyel figyelte a történéseket. Épp azon gondolkodott, hogy vajon be tudja-e pótolni a varázsigék megtanulásában szerzett lemaradását az árvaház miatt, mikor figyelmét inkább a teremben lévők szemrevételezésére fordította. Csak barna szeme járt lassan balról jobbra, a feje mozdulatlan maradt.
Senki sem pisszent, a csönd halálosnak tűnt. Az újoncok kezei izzadtak a talár rejtekében a feszült várakozástól. Tudták, hogy mekkora megtiszteltetés megkapni a Sötét Jegyet. A teremben a levegő is megállni látszott. Aztán halk sziszegő hang hallatszott a korábban már mindenki által szemrevételezett üres trónus felől, s a méregzöld bársonnyal bevont fekete műremek lábainál egy vaskos zöld kígyó feje bukkant fel öltögetve villás nyelvét, s fenyegetően szisszent párat.
Mindenki a kígyót figyelte, ahogy méregzöld pikkelyein megcsillantak a gyertyák és a fáklyák tüzes fénye. A kígyó lassan csúszott előre és fonta gyűrűit a trónus köré. Lassan egy magas, vékony alak bontakozott ki a sötétből, ahogy ráérősen kilépett a kisebb lángok fénykörébe.
Sela kíváncsian fordította az alak felé a figyelmét. Tudta, hogy hosszú idő óta először láthatja meg Voldemortot, - vagy, ahogy itt nevezik a Nagyurat ellátva néha a 'Sötét' baljóslatú jelzővel - ami nem sok halálfalónak adatik meg.
A férfi hosszú fehér ujjait a trónus puha kárpitján pihentette a fejtámlánál, ahogy az ülőalkalmatosság mellett állva a félhomályban végigjáratta tekintetét az egybegyűlteken.
- Térdre! - szisszent a fagyos, de erőt sugárzó hang az újoncokra, noha a száját meg se mozdította.
És ők némán engedelmeskedtek neki. Sela-ban lázongott a fiatal hevesség, miközben teljesítette a parancsot. Nem értette, hogy miért kéne mélyen tisztelnie a férfit: eddig nem is látta, és csak történeteket hallott az ő és emberei tetteiről.
Voldemort balja a háttámláról a faragott karfára csúszott, így megcsillant a fény egy fekete gyűrűn, ahogy fél lépéssel előrébb lépett, de a fény még mindig csak szórtan esett rá.
- Újoncok - nézett végig a térdeplőkön tényként megállapítva a dolgot - Eljött hát az idő, hogy ténylegesen a szolgálatomba álljatok. Ezentúl 100%-os engedelmességet, igyekezetet és tiszteletet várok tőletek. Most hogy a többiekkel ellentétben ti túléltétek a kiképzést, büszkék lehettek magatokra. Nem mindenkinek adatik meg a tisztánlátás képessége, s az erő, mely aranytól fénylő tiszta véretekben csörgedezik! Legyetek büszkék magatokra, hogy idáig eljutottatok a saját erőtökre támaszkodva, de NE bízzátok el magatokat! Egyetlen intéssel megsemmisülhettek, ha ellenem vétetek, vagy elmulasztjátok a kötelességeteket. De ha teljesítitek a feladatot... nos, a jutalom nem marad el. Immár közös eszméink oltárán áldoztok tetteitekkel, s nemes őseiteket, eszméiteket, a szervezetünket, s saját magatokat dicsőítitek ezzel - az árnyékok közt felvillant a jellegzetes vörös szempár attól, ahogy Voldemort mindinkább kezdte beleélni magát a monológjába.
- visszhangozta Sela gondolatban és arca egy gúnyos fintorba torzult, amit a maszk miatt senki nem láthatott. Csendben várta, hogy elkezdődjön a ceremónia.
Egy percre érezhette magán Voldemort vörös tűzben égő tekintetét, melynek súlya minden újoncot érintett, aztán a férfi idejét látta neki, hogy kilépjen a fényre felfedve arcát újdonsült alattvalóinak. Vonzó, szépvonású arcát még csak egy heg csúfította el, még messze állt attól a kígyóarcú lénytől, akivé válni fog. A trónus elé sétált pazar fekete hímzett talárjában, de nem ült le, a legfelső lépcsőfokon állt, s hosszú fehér ujjai között megcsillant nagyhatalmú pálcája.
- És most jöjjön halálfalóvá válásotok következő jelentős lépcsőfoka. A Sötét Jegy. Engedjétek meg, hogy pár szóban összefoglaljam, hogy mit is jelent a Sötét Jegy. A Jegy él, lélegzik a viselőjével, s ez köt össze titeket Uratokkal. A Sötét Jegyet viszonylag könnyű megkapni, de kiérdemelni, hogy büszkén viselhesd... nos, ez már nem olyan egyszerű. Számos elődötök bukott el érdemtelenül viselve az alkarján élő rajzot, de jó pár társatok viszont dicső tetteinek s jó szolgálatainak fejében felemelkedett a képzeletbeli ranglétrán. Óva intelek hát titeket attól, hogy visszaéljetek ezzel az ajándékkal. Egyszer figyelmeztetlek titeket - simogatta meg a vállára kúszott nagy kígyót - És most! Kezdődjék a ceremónia! - villantotta vörös tekintetét a legszélső maszkos fiatalra.
A fiatal férfi kilépett. Voldemort magához intette, mire az bizonytalan léptekkel elésétált majd megállt előtte.
- A bal karodat - jelentette ki halálos nyugalommal Voldemort. A férfi felemelte a bal karját. Voldemort feltűrte a fekete talár ujját és a bőrhöz érintette a pálcáját. Pár pillanat múlva a terem a férfi üvöltésétől zengett, majd mikor Voldemort elengedte, megtántorodott és térdre esett.
- A következőt - mosolyodott el a Nagyúr, mintha az általa okozott fájdalom minden percét élvezte volna és nem lett volna elég egy ember szenvedését hallania.
A Nagyúr útja véres és fájdalmas nyomokat hagyott maga után. Kevesen állták meg, hogy ne szorongassák megégetett karukat. De az egyik maszkos nő, akinek hullámos fekete haja abban a pillanatban hullott ki a csuklya alól, amikor Voldemort megragadta vékony alkarját, hogy a húsába égethesse a billogot, mukkanás nélkül emelte mélykék tekintetét a férfire. Noha az újoncok nem mertek a Nagyúr perzselő tekintetébe nézni, ő rezzenéstelenül állta.
Sela követte tekintetével a fekete hajú nőt, majd várta, hogy ő kerüljön sorra. Pár perc után ez be is következett. Kisétált a sorból és Voldemort elé állt. Szemeivel lassan tanulmányozta az arcát. Közönye dühítette a férfit, aki durván ragadta meg a csuklóját, tűrte fel a talárja ujját, majd égette a húsába a Jegyet. Kínzó fájdalmat érzett, de az árvaházban eltöltött évek és a sorozatos veréseknek hála megtanulta csöndben tűrni a fájdalmat. A művelet alatt végig azzal a csodálkozó tekintettel meredt Voldemort szemeibe, habár egy-egy erősebb fájdalomlöket hatására megugrott a szemöldöke. Végül a férfi elengedte, ő meg visszasétált a helyére. Ott megnézte véres Jegyét. A sajgó fájdalmat a tudatán kívül hagyva nyúlt a vérébe, hogy lenyalja az ujjáról azt. Voldemort ezen elhaladtában végül elmosolyodott, s folytatta útját.
Sela oldalra fordította a fejét. Megérzése nem csalt: az a fekete hajú nő őt figyelte. Figyelmeztetően villantak meg barna szemei a nő felé.
Ő erre csak összehúzta kicsit a szemeit, majdnem hogy gúnyosan, majd tekintete Sela véres ujjaira tévedt, melyekről az imént nyalta le a vérét, s biztos volt benne, hogy a barna hajú nő tudja: elvigyorodott a maszkja takarásában.
Sela erre elszakította a tekintetét a másik nőétől. Nem szándékozott több időt rá fecsérelni. Meghallgatta Voldemort rövid szónoklatát, majd az utasításait, hogy menjenek a szobáikba, ott megkapják a vacsorájukat, majd menjenek aludni. Nyilván tervei voltak velük. Sela kelletlenül fordult meg és kezdett egy a számára kijelölt szoba felé baktatni. Lépései közben érezte, hogy vére vékony csíkokban és lassan folyik az ujjai felé.
A lefojtott fények még hosszabb árnyékokat vetettek a zöldes fáklyákkal megvilágított folyosókra. De az egyik árnyék mozgott, ahogy lassan és hangtalanul haladt a fekete köpenyes Sela útján.
Sela mit sem sejtve ment a szobája felé, de aztán mintha meghallotta volna egy elvétett lépés zaját. Lassan ráérősre fogta a sétáját, miközben észrevétlen a pálcája után nyúlt, majd megfordult és a mögötte sétálóra szegezte.
A sötét árny folytatta útját kényelmes tempójában. A fekete köpeny az ő testét már nem fedte, csupán karcsúsított, zárt, s ujjatlan ruhája, mely szabadon hagyta a vérző és éles fájdalommal égő Sötét Jegyet. A fehér maszkon megcsillant egy pillanatra az ezüstös holdfény, ahogy a nő telt ajkain egy kis mosollyal, látszólag nemtörődöm stílusban kezdett jobbra kitérni.
Sela végig követte gyűlölködő tekintetével a nőt. Az ő arcán már nem volt maszk, csak a köpenyt hagyta magán. Vére apró cseppekben, tompán koppant a kőpadlón. Tisztában volt vele, hogy a másik csak jobban képzett lehet nála, ha netalán odáig fajulna a dolog, hogy megtámadják egymást.
A most kicsit halványabb kéken felvillanó szemek lassú mozgással követték Sela minden rezdülését a mosoly mellett, ahogy lassan balra tért ki, hogy elhaladjon a vékony barna nő mellett véres csíkot húzva maga után. Zavaró fekete tincseit egyetlen varázsolt szellőfuvallattal a háta mögé terelte, noha elő se vette pálcáját, s nyaka Sela felé fordult, ahogy a folyosón haladt.
- Mit akarsz? - vakkantotta Sela a kérdését.
A nő nem válaszolt, csak összehúzta valószínűtlenül kék szemeit, s ebből tudhatta, hogy mosolya szélesebbre húzódott a maszk mögött, s hangosabban fúja ki a levegőt, ami arra engedett következtetni, hogy jól szórakozik.
Sela kezdte megunni ezt a játékot. Leengedte a pálcáját, és indulatos lendülettel folytatta tovább útját.
A lehagyott nő mögötte hangosan felkacagott erre a "kitörésre".
Sela hátrafordult és látta, amint a másik nő a földön ül a saját vérét nyalva a sebéről és az alkarjáról. Nem is leplezte fintorát.
Erre újabb véres szájú nevetés volt a válasz az immár maszktalan csinos nőtől, aki mellett a földön ott pihent a fehér álarc. Karját továbbra is merőlegesen tartva hagyta, hogy az újabb vércseppek meginduljanak lefelé a gravitációnak engedelmeskedve, miközben kicsit rekedtes hangon megszólalt: - Te is lenyaltad... láttam...
- Nagyszerű - fintorgott Sela, majd megfordult, hogy otthagyja a nőt a földön.
A kacagás még sokáig kísérte a folyosókon sietőt.
Sela gondolt rá, hogy visszafordul, és lendületből megátkozza a nőt, de annak úgyis ő húzná a rövidebb végét, úgyhogy inkább letett róla. De ha majd többet tud a mágia használatáról, nem fogja elmulasztani a lehetőséget.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés