|
1. fejezet
2009.08.03. 17:20
Megjegyzés by Useless-girl: Ugyan már volt egy „mi lenne ha” témájú sztorink „Behind the mask” címmel, ez a kérdés még mindig foglalkoztatott minket, úgyhogy egy kicsit más megközelítésből is úgy véltük, hogy érdemes megírni. Kellemes olvasást! ;)
Jogok: DM és mi
Korhatár: 18
Dream on
(Álmodj tovább)
1.
Capri épp az egyik novellájuk angol verzióját olvasgatta. Nem nagyon volt dolga, úgyhogy beleolvasott a kedvenc részeibe és hagyta, hogy néha elkalandozzanak a gondolatai. Nemrég regisztrált ő is be, az egyik angol DM fórumra, ahol szívesen látták a novellákat is, és örömmel konstatálta, hogy közös írásaik Zsóval sikert arattak külföldön is. Többen olvasták odakint őket, mint idehaza, de ez érthető volt. A fanfic-írás Magyarországon még nem nyert magának akkora teret, mint külföldön, nagy sajnálatára.
Azonban külföldön sokkal több írótársa volt, mint gondolta. Tudta, hogy egyes témákban sokan alkotnak (CSI vagy a Harry Potter), de a DM-mel kapcsolatban a saját országában majdhogynem úttörőnek számított az a néhány író, akik aktívan alkottak a srácokkal. De úgy tűnik, hogy más országokban elterjedtebbek a Depeche Mode alkotók, aminek a lány duplán örült. Egyrészt ő is olvashat különböző alkotásokat, másrészt, egymás közt beszélhették meg a karatereik, a fiúk és a történetek lényegét és sok volt az úgymond "szakmába vágó" vélemény is.
Az írótársak nem is sejtették, hogy nem csak a rajongókhoz jutottak el az írások. Természetesen a rajongók között több fórumon újra és újra felmerült a kérdés, hogy vajon a bandatagok követik-e például a hivatalos fórumon az eseményeket. Arról ugyanis tudtak, hogy az egyik tag - akinek kilétét nem fedték fel pontosan - tagja az egyik már-már nemzetközi fanzine-nek, a Freestate-nek. Nem egy fórumon vitatták meg ezt a kérdést a tagok egymás között, illetve ezzel kapcsolatos írások is születtek már.
Zsó is tisztában volt ezekkel, hiszen főként angol nyelvű írásokat olvasott a világ bármely pontjáról, s ezeket gyűjtötte helyes kis csokorba honlapján is, ami az évek során egyre inkább kibővült. Elég aktívan vett részt a külföldi oldalak életében, s szívesen válaszolt minden nekik szóló hozzászólásra vagy kérdésre. Nem csak szórakozást, de nyugalmat és kreativitása kiélését is jelentette számára a fanfiction-írás, mely az írók többségének figyelmét elterelte a saját gondjaikról, s sokszor valamilyen formában ezt ki is írták magukból. Ezt a véleményét ki is fejtette nem egy fórumon.
Az éppen on-line lévő egyik olvasó is megértette, hogy mit akart ezzel mondani, és ellentétben pár rajongóval, akik vehemensen írtak a fanfictionök ellen azzal a felkiáltással, hogy "megsértik ezekkel a bandatagokat, illetve a filmek/sorozatok szereplőit", ő nem így látta a dolgokat. Szerette a kreativitás és az önkifejezés színes formáit, s mikor volt egy kis nyugodt ideje, sokszor elvonult egy-egy könyvvel, vagy ha lehetősége volt, akkor ellátogatott különféle oldalakra a felhasználói nevének anonimitását élvezve. Most sem tett másképp, és jó párszor elmosolyodott, ahogy az egyik történet linkjére kattintva olvasta a legújabb frissítéseket.
A szőke férfi szemei balról jobbra jártak, ahogy olvasta a sorokat. Jó pár fejezeten túl volt már és bevallhatta magának, hiába róla és Dave-ről szólt a történet, azért tetszett neki. Hármójuk közül ő volt az egyetlen, akit komolyabban érdekelt mindaz, amit a rajongóik írnak róluk fórumokon. Ez nem azt jelenti, hogy Dave vagy Andy érdektelen lett volna: inkább nem szakítottak időt az internetre úgy, mint ő. Elvégre ő ráért: se feleség, se gyerekek. Ez nagyon sokszor elszomorította, de az évek során megtanulta elfogadni ezt a tényt és alkalmazkodni hozzá. Most már elég jól ment neki, és mióta a piálást is abbahagyta három éve, leginkább olvasással és önmaga spirituális és fizikai fejlesztésével, edzésével foglalkozott, hogy meglelje azt az egyensúlyt, amit már évek óta hiába keresett. Egerével kattintott egyet laptopján, mire felugrott a következő fejezet, s szemével gyorsan falta az újabb sorokat.
Elég érdekes témát választott. Nem ez volt az első fanfiction, amit olvasott és nem is az első slash. Viszont az első olyan történet volt slash témakörben, amit nem zárt be az első oldal után. A legtöbb ilyen novella vulgáris volt és undorító. A mostani történet tetszett neki és megfogta - elnézve az előző olvasókat is lenyűgözte a mű. A lánypáros, akik elkövették ezeket az alkotásokat viszonylag hamar elég népszerűek lettek. És igen, ő is elkezdte keresni azokat a novellákat, amiket ők írtak...
Azt hamar leszűrte, hogy a lányoknak megvolt a maga sajátos, néha kissé az extrémitás felé hajló stílusa, de az erotikus jelenetekben bővelkedő írásokat szépen megtöltötték érzelmekkel és problémákkal és néhol váratlan csavarokkal. Tetszett neki a stílus, amiben írtak és lassan már szinte csalódottnak érezte magát, ha nem olvashatott tőlük.
Remélte, hogy ott lesznek a júniusi koncerten és találkozhat velük. Szerette volna megnézni a fiatal írópárost magának, habár a profiljuk is elég sokat elárult róluk. Kérdése sem lehetett, hogy nagy DM rajongó mind a kettő. Egyikük megrögzött környezet- és állatvédő, boldog patkánytulajdonos és író, a másik nagy rajzos, honlapszerkesztő és PhotoShop mágus. Néha-néha megkísértette a gondolat, hogy beírjon nekik kommentet az egyik novellára, vagy személyes üzenetet küldjön, vagy csak reagáljon az egyik topicban az egyik kérdésükre, de nem tette, mert tudta, hogy milyen reakciókat váltana ki, ha elárulná, hogy ki is ő. Ugyan ott volt a lehetőség, hogy álnéven írjon, de ezzel az eshetőséggel még nem foglalkozott komolyabban. Jobb szeretett önmaga lenni.
Mikor befejezte az utolsó fejezetét az éppen aktuális történetnek, pár percig még gondolkodott, majd a telefonjáért nyúlt egy "miért ne?" kérdést elmotyogva az orra alatt, s már tárcsázta is Kessler számát.
Zsó mint mindig, most is elfoglalt volt, ahogy egyszerre több dolgot is csinált számítógépén és az interneten. Megszokta már, hogy sokfelé koncentrál, noha néha úgy érezte, hogy a hullámok
átcsapnak a feje fölött - főleg ha határidőre kellett valamit megcsinálnia. Ugyanis tehetsége volt hozzá, hogy minden fontos dolgot az utolsó pillanatra hagyjon, elmerülve az írásban vagy a rajzolásban. A lilás-barna festett lány újra ellenőrizte az e-mail címeit és épp törölte volna az érdektelen szemetet, tekintete megakadt egy levélen. A feladó "J Kessler" volt, amitől már elkerekedett a szeme. "Vajon véletlen egybeesés lenne?" - merült fel benne a kérdés, majd gyorsan meg is nyitotta az angol levelet, és olvasni kezdett, csak hogy utána rögtön tovább is küldje Caprinak. Gyorsan felcsatlakozott az MSN-re és szerencséje volt, el is érte a másik lányt.
"Szia! Azonnal menj a mailcímedre, küldtem neked valami NAGYON fontosat!!! AZONNAL olvasd el!" - írta kapkodva.
Capri azonnal reagált is a kérésre és megbontotta a levelet. Nem akarta elhinni, amiket a szemei olvastak. Konkrétan egy meghívás volt a bandától, hogy töltsenek el velük egy napot. A levélből az is kiderült, hogy mindezt azért kapják, mert eljutott a fülükbe a hír, hogy milyen népszerűek is a szakmájukban. - Ez HIHETETLEN!!!! - írta be Zsónak a lány, hatalmas betűkkel.
- Hát én sem tudom elhinni! Azt hiszem, szívinfarktust kapok itt szép csendben... - pötyögte be nagy nehezen a döbbent lány.
- Inkább az után a nap után akarj meghalni, előtte semmiképp sem! - érkezett a válasz - Uramisten, hogy fogom így kibírni a koncertig?!
- Már csak pár nap. Szóval... akkor írjak vissza nekik gondolom...
- NANÁ! Mindenképpen!
A másik lány gyorsan le is gépelte a választ kérve Kesslertől hogy adjon meg következő levelében pár konkrétabb időpontot, amint jobban tudják majd, hogy miként lesz beosztva a fiúk ideje, ha itt lesznek majd újra Budapesten.
Nem is kellett sokat várniuk és végre felvirradt a várva várt nap. A lányok a Ferihegyen várták a gépet: azt az instrukciót kapták, hogy ott lesz a legjobb, ha találkoznak és onnantól már nem nagyon fog senki bepofátlankodni, ha nap közben akarnák a fiúk felszedni a lányokat pl.: a Gresham előtt, ahol jó pár rajongó szokott strázsálni. Capri megpróbált tető alá hozni egy vázlatot, semmint halálra izgulja magát, úgyhogy egy kis zenével vonta el a figyelmét a terminálról, miközben felhúzott térdeire támasztott füzetbe írogatott.
Zsó a rajzolással próbálkozott egy ideig, de pár vicces kis DM-es chibi (karikatúra) után nem bírt tovább koncentrálni, így inkább csak sétálgatott egy kis NIN-et hallgatva vagy kiment elszívni egy-egy cigit idegességében. Mikor már közeledett a magángépükkel való landolás ideje, leült Capri mellé és elveszve Trent Reznor hangjában figyelte a tovasiető embereket, míg nem megkapták a jelzést, hogy a várva-várt SOTU szimbólumokkal díszített gép megérkezett.
A magángép már a betonon gurult és hamarosan ki is lépett belőle az a 3 férfi, akik miatt a lányok kint ültek és vártak.
Zsó érezte, hogy szíve majd kiugrik a helyéből, ahogy gyorsan kivette a fülhallgatókat a füléből. - Nem hiszem el, nem hiszem el... - motyogta - Capri, ez nem átverés volt!
Barátnője csak hevesen bólogatni tudott és az ablaküveg falán át nézni, ahogy a fekete alakok lassan beléptek a terminálba.
A szőke férfi szinte rögtön keresni is kezdte őket a korán reggel kint lévő rajongók közt.
- Tényleg szükséges ez? - morogta Dave a szőkeségnek, miközben a testőreik között haladtak. Egyáltalán nem volt hangulata Mart hülye kis játékaihoz, épp elég baja volt az utóbbi időben.
- Dave, kérlek - morogta vissza egy igencsak ronda nézéssel megfűszerezve.
- Jól van, jól van, ígérem, viselkedem.
- Tényleg jó lenne, ha nem játszanád a kőbunkót, Dave - hajolt kicsit közelebb Andy is megigazítva fekete keretes szemüvegét, s úgy folytatta, hogy az elől haladó Mart ne hallja meg - Hagyd meg neki ezt a kis szórakozást, az utóbbi időben nem volt hasonlóban része. Főleg mióta szétmentek Adele-lel.
Mart hamar megtalálta tekintetével a két lányt, akik egy kicsit elveszve álltak és figyelték őket távolról. Megindult feléjük.
- Úristen... úristen idejön!!! - vinnyogta a vörös hajú lány.
- Próbálj meg normálisan viselkedni... a körülményekhez képest normálisan persze... - súgta a magasabbik lány majd nyelt egy nagyot és próbált egy mosolyt erőltetni az arcára, miközben a torkában dobogó szívével és liftező gyomrával küzdött.
- Viccelsz? Lerombolni a hírnevünket? - nevetett fel azért, de hamar elhallgatott, mire a szőkeség odaért hozzájuk.
- Caprihoz és Sophie-hoz van szerencsém? - nézett felváltva a két lányra Martin érdeklődve. Valahol látott róluk pár régebbi képet és annak alapján tippelt.
- Azt hiszem - nyögte ki Capri kicsit bizonytalanul.
- Igen - préselte ki Zsó magából nagy nehezen, és igyekezett uralkodni hangján, miközben érezte, hogy egész arca lángol, annyira zavarban volt, ahogy eszébe jutott, hogy Martin olvasta az összes perverz megnyilvánulásukat. Mindezek ellenére nem tudta mikor és miért, de egyszer csak azt vette észre, hogy jobbját nyújtja a férfinak, aki megfogva azt finoman meg is rázta azt.
Mindez Capri agyán is átfutott és rövid időre elmerengett azon, hogy biztos, szóba fog kerülni az írói vénájuk is, ennél fogva a leírtak is górcső alá kerülnének. Hát... talán egyedül a slasheket rejtette volna el a szöszke elől... végül ő is bemutatkozott, s a férfi már terelte is őket a többiek felé.
Andy arcán egy kis mosollyal nyújtotta a kezét, újra megigazítva szemüvegét, s kedvesen bemutatkozott. Zsó érezte, hogy egész teste reszket a megindultságtól, amit mélyen vissza kellett fojtania magába, mikor Dave felé fordult és kinyögött egy "hello, örülök, hogy megismerhetem"-et. Még hogy örül?? Egyenesen eufórikus hangulatban volt, hisz neki annak ellenére, hogy Martot is nagyon szerette, Dave volt az etalon.
Társnője kicsit kevesebb elfojtott hévvel mutatkozott be az énekesnek. Őt nem úgy vonzotta, mint Zsót, őt Martin vonzotta inkább. Bár megpróbált természetesen viselkedni, egyelőre nem ment neki, hallgatott és figyelt, itta magába az első perceket, jó mélyre elraktározva azt, hogy bármikor, bármiért visszanyúlhasson értük. A csapatból egyedül Martint tűnt lelkesnek, aminek örült, ugyanakkor kicsit nyomasztotta is: a többiek bárgyún mosolyogtak, de le lehetett olvasni az arcukról a "minek kellett ez nekem?" kezdetű mondatot. Ebben kiváltképp a frontember jeleskedett.
Ezt természetesen Zsó is észrevette egy kis rossz érzéssel, s ezzel nyilvánvalóvá vált számukra, hogy itt Martin az egyetlen, aki olvasta a történeteiket, és aki lelkesedett is értük. "Vagy ha olvastak is tőlünk a többiek, akkor valószínűleg nem tetszettek nekik..." - gondolkodott el, és az erőltetett mosoly eltűnt az arcáról. Sosem tudta megjátszani magát.
Capri ránézett Zsóra és tudta, hogy a másiknak is ugyanaz jár a fejében. Bizonytalanuk követte a Mart vezette csapatot. Ugyan az indok még a lányoknak sem volt tiszta, hogy miért vannak itt, de, ha már itt vannak, akkor tegyék is jóvá az ittlétüket, biztos Dave is felenged majd, ha beszélgetésre kerül sor. Mire idáig jutott, hosszan taglalva magában, addigra már a fekete kocsiajtót zárták rájuk.
Zsó egy kicsit feszengve ült barátnője mellett, akinek másik oldalát a szőkeség foglalta be. A másik oldalon Andy pötyögött valamit a telefonján, míg Dave elgondolkodva és mintha kicsit kimerülten nézett volna ki az ablakon. Figyelmét azonban visszafordította a szőkeségre. Tudta, hogy lesznek kicsit kellemetlen részek a beszélgetéseikben, de jobb volt most tisztázni a dolgokat az elején.
Megköszörülte a torkát és bátorságot merítve megkérdezte: - Öhm... Martin, elmondanád, hogy pontosan miért is vagyunk itt?
- Nos, azaz igazság, hogy főleg azért, mert rendkívüli vágyat éreztem arra, hogy megismerjelek Titeket. Egyrészt tekintve, hogy mekkora "rajongótáborotok" van már, ki nem hagytam volna ezt a találkozást, ha már itt vagyunk, másrészt személyesen is olvastam az alkotásokat és tetszettek.
Zsó érezte, hogy újra elvörösödik zavarában és Caprira pillantgatott, végül kinyögte: - Ez... igazán nagy megtiszteltetés...
- Főleg, ha volt energiád mindent... igazán mindent átolvasni... - pillantott a férfire, picit tartva a véleményétől, ami esetleg kitérhet egyes történetekre.
- Mindent elolvastam tőletek... - kúszott egy kis mosoly az arcára.
- Úgy érted, hogy mindent? - pillantott rá egy kicsit bizonytalanul Zsó is.
- Igen, mindent... - húzódott szélesebbre a mosolya. Egy pár pillanatig hagyta a kínos csendet nyúlni, majd hozzátette: - És tetszettek.
- Mert ezek szerint legalább olyan beteg vagy, mint mi - csúszott ki a vörös hajú lány száján.
Felhangzott Mart jellegzetes nevetése, úgyhogy Zsó is kevésbé riadt tekintettel nézett a férfire.
- Nos, ha már itt tartunk, igen.
- Vannak beteg dolgai, az már biztos... - hallották hirtelen Dave halk hangját is, mintha csak magának jegyezte volna meg egy kis mosollyal a szája szélén, ahogy még mindig az utcákat nézte.
- Nah igen, van, aki csak a fantáziájára hagyatkozhat e téren, van, akinek tapasztalata van. Azt hiszem irigykedem.... Bár.. ha be kéne cserélnem a fantáziámat a tapasztalatért... nem. Soha - mosolyodott el a fiatalabb lány.
- Ezt miért mondod? - nézett rá érdeklődve Mart.
- Te tudnál alkotni a fantáziád nélkül? Feladnád? Egy csokornyi tapasztalatért cserébe?
- Nem, ha innen nézzük, akkor igazad van. De ha nem lennének tapasztalatok a fantázia mellett, akkor nem tudom, miből tudna a fantáziád táplálkozni.
- Nos, azt hiszem veletek kapcsolatban ez az első tapasztalatom és már megvan a hatása - pillantott cinkosan, amolyan "ötletem van!" nézéssel Zsóra.
A másik lány elmosolyodott, vette a célzást, hisz ő is már előre tudta, hogy mekkora inspiráló hatással lesz rájuk az írás szempontjából ez a találkozás.
- Ennek örülök - mosolyodott el a szőke - Azt hiszem, megérkeztünk - pillantott ki a lelassító kocsi ablakán. És valóban. Egy perc múlva már szálltak is ki a járműből, hogy a biztonságiak gyűrűjében beléphessenek a hotelba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés