|
2. fejezet
2009.08.03. 17:22
2.
Odafent miután a srácok elfoglalták a szobáikat, és a lányok is kaptak egy helyes szobát, Martin kopogott náluk. Zsóék sejtették, hogy a másik két bandatag nem fog csatlakozni hozzájuk, ezért nem érte őket meglepetésként, hogy a szőkeség egyedül lépett be az ajtón.
- Martin, elmondanád az előttünk álló nap menetrendjét? - kérdezte Zsó, mikor már helyet foglaltak a kényelmes kanapén és foteleken.
- Hát most van pár óránk, de aztán Andynek és nekem el kell mennünk a Ludwig múzeumba Anton kiállítására. Nem tudom tudtok-e róla... - nézett kérdőn a lányokra.
- Igen, igen. Már mindketten láttuk - bólintott a lilás-barna hajú lány - Sőt, én voltam a megnyitón is és Anton dedikálta a SOTU box setem albumát. Nagyon kedves volt, kellemesen csalódtam benne - mosolyodott el az emlékek hatására.
- Én arról lecsúsztam, de kárpótoltam magam egy kiadós esővel, két barátnővel és háromszori DM terem megnézésével. Természetesen a Mode teremmel kezdtünk és már szőttük is a terveket a vitrinek feltörésére a turnékönyvek és egyéb ínyencségek lenyúlására. Jah, és csigákat mentettünk.
Martin és Zsó is felnevetett, majd a másik lány vette át a szót: - Igen, igen, mi is vagy nyolcszor visszamentünk a DM terembe, és tervezgettük, hogy hogyan csempésszük ki a ruháink alatt a képeket. Főleg azt a nagy Violator rózsásat - kuncogott már sokkal felszabadultabban.
- Neked az kellett? Nekem nagy Dave kellett pucér csajfenékkel - nevetett fel a lány - Meg az Exciter borító.
- Na akkor legalább a két nagy képen nem veszünk össze. Egyébként nekem meg az ULTRA-s képek kellettek volna nagyon - nevetett fel újra - Meg hát "Királyunk Dave" a palástban...
- Meg a Deluxe box set. Az kellett volna még - merengett el Capri, de vissza is tért a valóságba - Na de mindegy, reméljük azért tetszeni fog a kiállítás, még ha ott is voltatok, amikor egy bizonyos teremnyi kép készült.
- Na igen, a box set megérte az utolsó fillért is szerintem, bár borsos ára volt - vonta meg a vállát a másik lány, majd kortyolt egyet narancslevéből, amit a szobapincér hozott fel pár perce.
- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, szeretem Anton munkásságát, és most nem csak a rólunk készült képekre gondolok - mosolyodott el a szöszke is.
- A "nem rólatok készült képek" is nagyon bejöttek. Szeretem Anton munkáit. Jó egy órát elidőztünk azért a kiállításon. De, hogy is lesz a mai nap? Őrülten várom a koncertet, ezt csak úgy mellesleg jegyzem meg.
- Én nem csak mellesleg - vigyorodott el a barátnője már előre örülve, hogy láthatja, ahogy Dave rázza azt az isteni seggét. De ez a gondolatát természetesen megtartotta magának.
- Nos, míg mi Antonnal leszünk a kiállításon, maximum Dave társaságát élvezhetitek, bár esélyes, hogy ő inkább pihenni fog - vont vállat Mart. Aztán jöhettek velünk a stadionhoz, kaptok VIP passokat a nyakatokba és jöhettek velünk a backstage-re is. Aztán egy kis after party a szállodában. Nos? Hogy hangzik?
- Remekül! Egyedül akkor voltam színpad mögött, mikor fellépés volt a suliban. Aztán közép suliban a színjátszóban... de hát az már nem is színpad volt, csórók voltunk - mosolyodott el Capri - De engem tényleg érdekelne, hogy hogyan is működik a Depeche Mode gépezet.
Bulizni meg..... azt tudunk, nem Zsó?
- Jaja, azt mindenképp tudunk. Egyébként osztom véleményed: engem is érdekelne, mi zajlik a színfalak mögött. Bár remélem, nem bánom meg... - vigyorodott el.
- Már miért bánnád meg? Mit gondolsz, mik zajlanak a színfalak mögött? - kérdezte mindentudón Mart.
A lány vigyora perverz tónust kapott - Hát nem tudom, de ez a kérdés már sok novellát és történetet ihletett tőlünk is.
- Nah igen... az a mocskos perverz fantáziánk. Hogy minket még nem égettek el máglyán az kész csoda.
- Vagy nem pereltek be... - jegyezte meg Zsó Mart felé pillantva, majd kicsit "félve" megkérdezte: - Ugye nem ezért vagyunk itt? Hogy kábíts minket ma, majd a nap végén bejelentsd, hogy akkor a fanficek miatt kapunk egy csinos kis pert a nyakunkba?
- Ugyan, miért kapnátok? Ez minden fickíró rémálma? - nevetett fel a férfi.
- Pontosan - bólintott Zsó egy kicsit még mindig komolyabb tekintettel - Bár minden fick elején leszögezzük, hogy semmi anyagi hasznunk nincs ebből, és csak a saját és mások szórakoztatására írjuk, de mindig benne van a pakliban, hogy valaki olyan olvassa, aki az egészhez másképp viszonyul... - nézett jelentőségteljesen a férfira - És ez alól a bandatagok sem kivételek.
- Én nem érzem úgy, hogy bármit ártottatok volna ezzel, sőt, engem még szórakoztattatok is.
- Akkor jó... - engedett fel Zsó is - Ne haragudj, csak tisztázni akartam már az elején a dolgokat, hogy később ne érhessen meglepetés - dőlt hátra.
- Persze, megértem. Látom te vagy az óvatosabb - mosolyodott el egy kicsit, mire Zsó csak megvonta a vállát.
- Hogy érted, hogy ő az óvatosabb? - kérdezett vissza Capri.
- Arra értettem, hogy elég gyorsan letisztázta a "játékszabályokat".
- Biztosra megy. De akkor hol marad az izgalom?
- Hé, azt mondod, nem tudok spontán lenni? - fordult felé méltatlankodva barátnője.
- Azt nem mondtam. Tudom, hogy tudsz. Csak... szeretsz valami biztosat tudni a háttérben.
- Mondjuk ez igaz. Szeretem látni nagyjából, hogy mi merre tart - adott neki igazat egy kis mosollyal.
- Szóval, te ilyen "lassú víz, partot mos" típus vagy? - kérdezte a szöszke.
- Mondhatni igen, bár ha felpörgök, akkor utánam a vízözön - nevetett fel.
- Az mikor van?
- Mondjuk egy szaftos jelenet közepén Dave-vel? - érkezett a válasz-kérdés Capritól.
Zsó rosszallóan felszisszent és küldött egy csúnya pillantást barátnőjére, de végül visszafordult Mart felé - Igen, például akkor, vagy ha DM buliban vagyok, vagy ha előtör belőlem a gátlástalan rajongó - pirult el egy kicsit.
- Meséljetek kicsit magatokról - ült le Mart az ágyra és intett, hogy a lányok tegyenek ugyanígy - Szeretnélek titeket kicsivel jobban megismerni.
- Mit szeretnél tudni? - tett eleget a kérésnek Zsó.
- Nos például hogy mi késztetett arra, hogy írni kezdjetek.
- Hát az úgy volt, hogy feltettem egy kérdést anno Zsónak és abból a kérdésből egy jó 200 oldalas kisregény lett, első körben, majd mindig picivel nőttek a lapszámok - mesélte Capri - Aztán ahogy kiismertük egymást, úgy születtek az érdekesebbnél érdekesebb történetek.
- Így van - bólintott a másik lány - Noha nem DM-mel kezdtük az írást, hanem mindketten más témákban is. Például CSI, és részemről a másik inspirációval bíró történet, ami elindított ezen az úton, az a HP világa volt.
- Én CSI-vel kezdtem. Anno még az Origo fórumról. Aztán jött az Index, majd azt otthagyván egy saját fórum, majd azt törölvén jelenleg Freestate, ahol egyikőtök tag - nézett a férfire a fiatal lány.
- Valóban? - lepődött meg egy kicsit - Akkor az valószínűleg Alan lesz, ha csak Andy nem kalózkodik megint - nevetett fel jóízűen - Dave nem igazán fecsérli az idejét internetezésre - vont végül vállat.
- Örök hiba. És mit szeretnél még hallani?
- Bármit, amit megosztásra méltónak találtok - kortyolt bele tonikjába.
- Ehm... nagy baj lenne, ha én most kimennék rágyújtani? Kissé sokkoló ez a nap a számomra - szólt közbe Zsó.
Mart bólintott.
A lány hálásan pillantott rá, majd kilépett a tágas erkélyre, hogy egy kis friss levegőt szívhasson. Azért még mindig sokkolva volt rendesen a helyzettől.
- Nos? - fordult a bent maradt leányzó felé Martin.
- Hogy mit mondanék még magamról? Hát... nem nagyon szoktam magamat fényezni, be kell valljam. Engem inkább te érdekelsz.
- Ez tetszik - biccentett Mart - Mármint, hogy nem nagyképűsködsz. Cserébe igyekszem, hogy én se essek ebbe a hibába. Mire vagy kíváncsi?
- A személyiséged. A körítést már ismerem elég jól és sejtem, hogy te is unod ledarálni mindig ugyanazt. "Igen a Depeche Mode nekem ezt meg ezt jelenti, Dave hangja kiegészít, Andy inkább menedzseri munkát végez, egyébként a dalszövegeket változó ciklusokban írom" satöbbi, satöbbi. Sok rajongó azt lát benned, amit látni akar, és nem terjed tovább a látóköre, minthogy "juj, szerezzünk autogrammot tőle és fogdossuk meg". Nekem ez nem kell. Az aláírásod és a közös fényképed helyett, mindig is jobban örültem volna pl.: 2-3 mondatnak és már boldogan haltam volna meg. Illetve fogok - mosolyodott el a végére.
- Akkor ezek szerint pont most teljesítem az egyik álmodat? - mosolyodott el újra.
- Igen, azt hiszem. Már akkor hihetetlennek tűnt számomra ez az egész, amikor megkaptuk a levelet. Eddig ilyen eset mindig csak a fantáziánkban élt és most hirtelen valósággá lett.
- Az élet furcsa dolgokat tud produkálni... - biccentett a férfi.
- Eléggé furcsákat - mélázott el a lány.
- Kérdezz nyugodtan.
- Milyen érzés Martin Gore-nak lenni? Úgy értem, nem nyűg ez az egész dolog? Őrült rajongók, hosszú turnék, nem mehetsz ki az utcára anélkül, hogy körbe ne vennéd magad biztonságiakkal, vagy nem bújnál napszemüveg mögé. És mindennek tetejébe őrült csajok irkálnak rólad mindenféle perverz és sikamlós történetet, belekeverve Dave-et is, aki erről még mit sem tud, és keresztbe kasul mindenki mindenkivel szexel és szappanoperába fajul az egész.
Martin a maga visszafogott módján elvigyorodott - Természetesen megvannak az előnyei és a hátrányai. De én ellentétben Dave-vel, nem akartam ennyire híres lenni. Persze jól esik, hogy elismerik a munkásságunkat, vagy a dalszövegeket, amiket írok, de azokat sosem a nagyközönségnek írtam, hanem... inkább csak kiírtam magamból az engem foglalkoztató dolgokat. Ti is ezt csináljátok a fanfictionökben - vont vállat - A testőröket és ezt az életformát meg megszokja az ember. Néha valóban jó lenne úgy végigmenni az utcán, mint egy átlagos ember. Turnék alkalmával ezt többször érzem, mert sokkal de sokkal több embert látunk és ismerünk meg, mint azt szeretném.
- Hát, nem tudom. Nehezen viselném el, ha nem mehetnék sehová, akkor és amikor én akarom. Nekem ez egyfajta börtönnek tűnik. Az az aranyrácsos kalitka. Olyan fura, hogy ilyen barátságos vagy - nézett a férfire Capri - Még most is érzem a kettőnk közti társadalmi különbséget, ami persze érthető és egyértelmű, de te mégsem vagy az az egoista pénzeszsák "én vagyok az isten, és te csak egy halandó" beütésű ember, aki ráadásul toleráns is, az előbb említett két elvetemült nőszeméllyel, aki személyben én lennék és Zsó. Ellentétben persze, a kedves, sötéthajú, mély orgánumú énekes barátunkkal, aki kb. úgy viselkedik, mintha egy tonna citromot etettek volna meg vele és ezt nehezen vette volna be a gyomra, és, ami meglepő és egyben elszomorító számomra, hogy ez roppant unszimpatikussá teszi nekem. Kár. Pedig reménykedtem benne, hogy más lesz. Persze, ha a másik szemszögből nézzük, érthető a dolog, ugyanis kinek hiányzik két "taknyos" rajongó is az őrült napjaiba? Főleg most, hogy túl van egy műtéten.
- Nos igen, turnék alkalmával rengeteg feszültség halmozódik fel Dave-ben, és majdnem minden este a lelkét is ki kell tennie a közönségének. Ilyenkor a koncerteket leszámítva mindig fáradt és magának való, esetenként bunkó. De megértem őt, megvannak a maga problémái, és ez a műtét sem hiányzott neki - sóhajtott kicsit elkomorodva - Még nem épült fel teljesen, ezért is pihen amikor csak tud. Egyébként meg sokszor olvastam, hogy engem tartanak a távolságtartóbb, érzéketlenebb félnek. Úgy tűnik, a látszat néha csal. Én egy egyszerű embernek tartom magam - vont vállat.
Capri felnevetett - Ezt talán még te sem hitted el.
- Miért mondod?
- Nem hiszem, hogy azzal, amit elértél, egyszerű ember lennél. Egyszerű ember én vagyok, aki megpróbál a szürke hétköznapokban boldogulni. Jószerével egész életemben nem fogok semmi maradandót alkotni, vagy csak rájönni, hogy mi lenne az, ami maradandó lehetne, ami az életem rejtett célja. Te már lassan több mint 30 éve és ezalatt tökéletesen maradandót hoztál létre a többiekkel. Hisz nézz rám: nem voltam ott a kezdeteknél, de nagyjából ismerem a banda történetét és a te, Dave és Andy élettörténetét is, Alannal és Vince-el kiegészítve. Ismerem a munkátokat és szeretem. Még mindig sokan odavannak értetek, nem tűntetek el a süllyesztőben, mindenki tud valamit kötni a Depeche Mode névhez. Ne mondd nekem, hogy egy egyszerű ember képes lenne erre.
- Azokat nem vonom kétségbe, amiket felsoroltál és köszönöm, de nem így értettem az egyszerűségemet. Inkább arra gondoltam, hogy nincsenek nagy és elérhetetlen vágyaim, és noha nem szűkölködöm a pénzben, számomra sosem az volt az elsődleges cél, hogy minél több legyen - vonta meg újra a vállát és töltött még a tonikjába.
- A pénz nem boldogít, ez egy igaz mondás mifelénk. Nem is tudom, hogy mikor lennék igazán boldog. Nehéz kérdés. De elég a filozófiából, elég volt hallgatnom az egyetemen, akkor is drogos tárgynak tartottam, azóta sem változott a véleményem. Remélem, hogy azért klasszul, sőt remekül fogjuk érezni magunkat ma - nyújtózott egy hatalmasat, majd folytatta - Nem tudom, hogy mi késztetett arra, hogy megkeress minket és mi hajtott addig, hogy véghezvidd. De én örülök, hogy megtetted - mosolyodott el, majd felállt - Érdeklődöm a kint maradt tagnál, hogy mi van vele, aztán nem ártana hazamennem pár dolgomért. Mindezen túl roppantul hajt a kíváncsiság és zavarogni szeretnék a folyosókon, úgyhogy ezúton kérdezném, hogy mikor, hogyan és miképpen fogok tudni újra rátok csatlakozni?
- Nos - pillantott Mart a karórájára - Mi nem sokára indulunk Andyvel meg Kesslerrel Anton kiállítására. Az fog tartani szerintem egy jó órát, aztán visszajövünk még úgyis a szállodába pár cuccért olyan... három körül. Szerintem ha addigra visszajössz, nem lesz semmi gond.
- Remek. Akkor még látjuk egymást elvileg, hacsak nem akadok pár jól-informált rajongótársamba és végül dobják a hullám a Dunába - felelte, miközben magához vette az egyik asztalra lerakott lassan teleírt füzetét és kilépett a balkonra.
Zsó a kőkorlátnak támaszkodva szívta második cigijét. Azért megviselték az idegeit a mai nap történései és tudta, hogy még messze a vége.
- Mire gondolsz? - lépett mellé Capri, majd le is nézett az utcára. Odalent már pár Mode rajongó gyülekezett.
Eljátszott a gondolattal, hogy leinteget nekik, inkább baráti gesztusként, semmint felvágásból, de aztán úgy döntött, hogy nem lenne szerencsés felfedni, hogy ők itt vannak.
- Próbálom feldolgozni a helyzetet meg a jelenlétüket - követte ő is az utcán épp átszaladó egyik fekete ruhás emberkét.
- Hát igen. Beszéltem Marttal, lassan elindulnak a Ludwigba, nekem meg haza kell mennem pár dolgomért, úgyhogy azt hiszem, elleszel Dave-vel egyedül, igaz?
- Öhhh! - nyögött nagyot a magasabbik lány és mindjárt nyelt is egy hatalmasat a gondolattól.
Capri nem bírta ki, felnevetett - Elvégre erre vágytál mindig is, nem?
- Ööö... hát... ja... De azért hát ez mégiscsak más, mint az írásainkban... A tudat, hogy TÉNYLEG itt vagyunk velük... jézusom!
- Igen. Mi sem írhattuk volna jobbat, mi? És még messze nincs vége. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni a mai napból.
- Hát arra én is nagyon. Azért siess vissza, nehogy lemaradj bármiről is - küldött felé egy kis mosolyt - Bár nem hinném, hogy sok mindenről lemaradnál, mivel inkább hagyni fogom Dave-et pihenni - fújta ki a füstöt elgondolkodva nézve a háztetők fölött a távolba.
- Persze, majd besompolygok Dave szobájába és tartom a gyertyát nektek, miközben vadul meglovagolod! - nevetett fel ismét a lány - Inkább körbeszimatolom addig a Gresham-et, és te majd elmeséled, hogy milyen volt Dave-vel, úgy sokkal izgibb.
- Rendben, bár nem hinném, hogy bárminemű lovaglásra is sor fog kerülni - mosolyodott el, majd búcsút intett barátnőjének. Pár percig még nézte a rajongókat, majd harmadik cigijére is rágyújtott. Tudta, hogy ma sokat fog cigizni, részben így vezette le a feszültséget. Ráadásul nem csak a fiúk, de a koncert miatt is izgult.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés