|
7. fejezet
2009.08.03. 17:42
7.
Capri azonban a hotel bárrésze felé vette az irányt, hogy egy gin-tonicot kortyolgatva pár jegyzetet csináljon arról, hogy miket tervez fényképezni és hogyan szerkessze meg az írásait, hogy ne legyenek annyira szétszórtak.
- Szia, mi jót csinálsz? - hallott hirtelen egy ismerős hangot.
A lány hátranézett a hangra és elmosolyodott - Szia. Szedem össze a gondolataim. Nem igazán vagyok megelégedve a munkámmal.
- Hogy-hogy? - ült le mellé és már intett is a pincérnek egy kóláért.
- Azt hiszem, az olyan embereknek, akik idejük nagy részében írnak, sosem elég jó a munkájuk, ha önmagukat szemlélik.... hmm... értelmes mondat lett.
- Nekem tetszenek, amiket írtok, de értem, miről beszélsz, én is csak nagyon ritkán vagyok teljes mértékben elégedett egy-egy számmal vagy albummal - vont vállat - De nem kell aggódnod, nagyon jók vagytok mindketten.
- Ennek örülünk - mosolyodott el szélesen, majd újabbat kortyolt - Örömmel olvastam, hogy lejöttél az alkoholról - váltott komolyabb témára. Ezt, úgy érezte, hogy el kellett mondania.
- Hát igen... - lötykölte meg egy kicsit a kóláját, ahogy a pohár felé fordult. Nem szerette túlzottan a témát felhánytorgatni.
- Épp ideje volt, hogy összeszedjem magam.
- Egyébként.... - pillantott a lány az órára - Pár óra múlva mehetek neked boldog szülinapot kívánni.
- Oh... és mit kapok születésnapomra? - villant meg huncutul a szeme, ahogy végigmérte a lányt.
- Hát, nem tudom, erre nem készültem. Miért mit szeretnél, mit tudnék neked beszerezni pár óra alatt?
Martin arcán most már egy perverz vigyor is elterült. - Nos... - simított finoman végig mutatóujjával a lány alkarján, ami az asztalon pihent - ... szerintem vagy olyan kreatív, hogy kitalálj valamit...
- Írjak neked egy novellát? - nevetett fel.
Martin visszahúzta a kezét, ahogy viszonozta a mosolyt. Úgy tűnt Capri az a fajta lány, akiért kicsit meg kell dolgozni, nem olyan, mint amilyenekhez az évek során hozzászokott. Ez tetszett neki. Úgyis kapaszkodott minden lehetőségbe, ami elvonhatta a figyelmét a pia hiányáról. Még így három évvel azután hogy lerakta a poharat is sokszor nagyon nehéz uralkodnia magán.
- Akár - vont vállat szelíden. A korábbi perverz vigyorának nyoma sem volt, csak puhán mosolygott, ahogy egyik kezére könyökölve elgondolkodva nézte a lányt, egyre inkább elmerülve barna tekintetében.
- Min gondolkozol? - érkezett is a kérdés.
- Sok mindenen: rajtad, az évek múlásán, a turnén, elmúlt koncerteken... Sorolhatnám.
- Rajtam?
- Igen, rajtad is - biccentett továbbra is a lányt figyelve.
- Megtudhatom, hogy mit? Mi lehet az a nagy volumenű dolog, ami gondolkodásra készteti személyedet az én valómról?
- Nem kell ahhoz különleges ok, hogy gondolkodjak valakin - futott át egy mosoly az arcán - Amúgy is sokat szoktam gondolkodni. De veled kapcsolatban az előbb feltettem magamban a kérdést, hogy vajon meg foglak-e valaha érteni, vagy ez a titokzatos nő maradsz-e nekem.
- Én, titokzatos? Nem hinném, hogy olyan végzet asszonya típus lennék, csak én vagyok. Kettőnk közül te vagy a rejtélyesebb.
- Miért gondolod ezt rólam? - hajolt kicsit közelebb érdeklődve.
- Nehéz ezt megfogalmazni. Érdekelsz, mert keveset tudok rólad, mert más az életviteled, mást láttál, tapasztaltál, egyszerűen mást tudsz, mint én. Megvannak a magad titkai, érzései, emlékei, amiket felteszem nagyon kevés emberrel osztasz meg. A dalszövegírást most nem veszem ebbe bele. Úgy gondolom, hogy, mint ember nem egyszerű téged megközelíteni - vont vállat.
- Ebben lehet valami... - mélázott el végigsimítva saját állán - Tudod, nagyon megválogatom, hogy kinek mit mondok el. Szeretem a világot, amiben élünk, de az embereket már kevésbé. Sok minden változott meg homlokegyenest az elmúlt harminc évben, ami így visszatekintve elborzaszt időnként. Részben ezekből a keserű tapasztalatokból merítek a dalszövegírásnál is. De mondhatjuk igen, hogy zárkózott ember vagyok, aki a gondolatainak és a zenének él.
- Akkor azt hiszem ebben hasonlítunk, csak én nem a zenét választottam - mosolyodott el halványan.
Martin erre nem mondott semmit, csak biccentett majd kortyolt egyet a kólájából.
- Holnap gondolom megünnepled a szülinapod valahogy.
- Különösebb dolgot nem tervezek, de ahogy én a fiúkat ismerem, biztos szerveznek valami bulit, amin én persze jól meg fogok lepődni. Nem tartom különösen fontosnak a születésnapokat. Szerintem amúgy sem a születésnapost kéne köszönteni, hanem az anyukát, aki a világra hozta őt.
- Nem tudom, miért kéne ünnepelnünk bármit, ami úgyis természetes? Úgy értem, nem emberfeletti dolog megszülni egy gyereket, vagy összehozni. Főleg összehozni. Egyébként nekem a Karácsony is sántít, de persze ettől függetlenül élvezem. Ezeken felül kíváncsi leszek a holnapi "majd-jól-meglepődök" bulidra - nevetett fel - De most azt hiszem, megyek aludni. Nehezen viselem a korán kelést.
- Jól van, menj csak - futott át egy kicsit szomorkás mosoly az arcán, amit gondosan el is rejtett, ahogy visszafordult félig teli poharához - Aludj jól.
Azonban a lány látta azt a pillanatnyi villanást a zöld szemekben, és visszaült a helyére - Mi a gondod? - kérdezte kedvesen, ahogy finoman megérintette a férfi karját.
Mart meglepődött a gyengédségtől a lány hangjában meg azon, hogy visszajött hozzá, s tudta, hogy ez az arcán is meglátszik - Miért törődsz velem? - válaszolt kérdéssel.
- Ha arra vágysz, hagyhatlak a saját levedben is főni, de úgy gondolom, hogy jobb az ilyeneket kibeszélni. És mielőtt ellenkeznél hidd el, tudom. Mellesleg miért ne törődnék veled?
- Nem tudom - vont vállat egy újat kortyolva mielőtt folytatta volna - Nézd el nekem, sokszor produkálok enyhe paranoiás tüneteket. Valószínűleg azért, mert néha nehéz eldöntenem, hogy kiben bízhatok meg. Bocsáss meg, megint rám telepedett a furcsa hangulataim egyike.
- Azt is megértem. Bennem is megvan a hajlam. Mesélj erről a furcsa hangulatodról. Te utálod a világot, vagy ő téged?
- Én nem utálom a világot. Nem... általában nem. Csak nem értem az embereket... meg hogy miért függök tőlük ennyire, miért érzem magam rosszul, mikor egyedül hagynak, noha sokszor én magam kívánom, hogy hagyjanak nyugtot nekem... - mélázott el a poharán megtörő fényt tanulmányozva.
- Értelek, de a választ sajnos én sem tudom, pedig hányszor tettem fel magamnak is ugyanezt a kérdést. De, nem lettem okosabb. Valószínűleg azért függsz az emberektől, mert más vagy, mint ők. Talán a megfelelni vágyás hajt, vagy valami más indok. Arról nem tehetsz, hogy másképp működsz, mint a többiek, úgyhogy ha ezért csinálod ezt magaddal, akkor jó lenne, ha abbahagynád.
- Miért, szerinted mit teszek magammal? - fordította felé a pillantását.
- Elszeparálod magad a külvilágtól, az emberektől, miközben őrült düh gyülemlik benned, amit elfojtasz, és mindez nem fog jót tenni a lelkednek. Ha hajlamos vagy sebeket okozni magadnak, odáig is fajulhat, de visszatalálhatsz az alkoholhoz is, amit gondolom nem akarsz. Pedig lenne minek örülnöd. Van egy sikeres együttesed, sokan szeretnek és rajonganak érted, van három gyereked, akikért élhetnél. Te mégis itt ülsz és kínzod magad.
- Azt hiszem, kicsit félreértesz. Én nem vagyok dühös - rázta meg tagadólag a fejét - Csak magányos. Értem, amit mondasz, és egy ideje már dolgozom a hibáimon. Interaktívabb vagyok a rajongóimmal is, kevésbé zárkózom be, noha nem hiszem, hogy te másképp tennél a helyemben, ha azokat láttad volna, amiket én. Te egy alapjában véve racionális elme vagy, ezért is lenne nehezebb megértened, elfogadnod. De mindegy is. Valóban a gyerekeimért és a Mode-ért élek, ezek biztos kapaszkodók az életemben. Mint ahogy a hű rajongók is, akik még úgy is erőt küldenek meg kedves szavakat, hogy nem is tudják, hogy olykor-olykor tényleg olvasom a kívánságaikat és ez melengeti a szívem.
- Racionális, én? Talán, egy kicsit. Bár, nem hinném, hogy 100%-ig az lennék, hisz akkor azt hiszem, nem írnék semmit se. Ha magányodon meg az segít, hogy hasonszőrűt találsz, aki olyan beállítottságú, mint te, akkor azt hiszem el kell, hogy szomorítsalak.
- Értem - biccentett - De nem gondolod, hogy akkor unalmasabb lenne az életem, ha olyan embert keresnék, mint amilyen én vagyok? Persze, bizonyos területeken jól kiegészítenénk egymást, de fele annyira sem, mint egy ellentétesebb nézetű emberrel. Ha úgy tetszik, jing és jang.
- De gondolom és tapasztaltam is. Volt olyan ismerősöm, aki szinte a tükörképem volt jellemben, érdeklődésben, mindenben. Pár hónapig érdekeltük a másikat, majd megszakadt a barátság. A Jing és Jangos elméleteddel pedig teljesen egyetértek. De milyennek képzeled el azt, aki téged ki tudna egészíteni?
- Mindenképp tüzesebbnek - nevetett fel.
- Miért, úgy ítéled, hogy te nem vagy az?
- Nem ezt állítom. De az én tüzem inkább a háttérben marad, csendesen, de masszívan lobog, s ha megkapja az indikátorát, akkor berobban - mosolygott egy kicsit a levegőbe saját hasonlatától.
- Milyen indikátorra gondolsz?
- Hát arra a személyre, aki be tud indítani - mosolyodott el újra ránézve és ráérősen végigmérte a lányt.
- Átnyergeltünk a szex témájára? - mosolyodott el a lány - És milyen az a nő, aki téged fel tud izgatni?
- Nos azt el kell mondanom, hogy a szememben már attól szexi valaki, ha bőrt hord. Nem tudom, azt hiszem ez amolyan bőr-fetisizmus nálam - nevetett fel - Egyébként meg a külső annyira sosem érdekelt. Persze kell, hogy valami megfogjon a külsőben is, de inkább a belsőre szoktam koncentrálni. Szeretem, ha egy nő komplikált egy bizonyos fokig. Ha megvannak a maga titkai és szenvedélyes - mélázott el.
- Bőrt? - grimaszolt Capri - Maximum szíjjakban és nyakörvben.
- Jaj ne mondj ilyeneket, mert menthetetlenül beindul a fantáziám - nevetett fel újra.
- Fűzővel – tette még hozzá.
- Direkt csinálod? - vigyorodott el.
- Nem. Csak elsoroltam, hogy én miket vennék fel, ha valaki ragaszkodna a bőrhöz - pillantott a zöld szemekbe - Persze a nyakörvhöz póráz járna. Olyan vékony sűrűszemű lánc.
- Jó is az... - nyalta meg a szája szélét.
- Kikötnéd, aki így jelenne meg előtted?
- Ha engedné, akkor valószínűleg igen. És te?
- Hogy hagynám-e, hogy kikötözzenek? Persze. Régi álmom, csak sosem volt megfelelő ágytámla illetve vaskarika a falban, sajnos. És nagy sajnálatomra a lovaglópálcám is a lovardában hagytam anno.
- Micsoda pazarlás - ugratta - Nos nekem van pár, ha kéred, kölcsönadok egyet - kacsintott.
- Hosszú vagy rövid?
- Mindkettő van. Melyiket szeretnéd?
- Majd szólok, ha itt lesz az ideje, hidd el. Mondjuk ehhez kell egy olyan partner is, aki jól tűri a fájdalmat. Az egyhangú, ha csak én kapok.
- Biztosan találnál ilyen személyt előbb-utóbb.
- Meglátjuk. Annak azonban egyelőre örülök, hogy láthatóan jobb kedved lett. Remélem, holnapig megmarad. Dave elég morcos lenne, ha nem.
- Mi köze ehhez Dave-nek? - zökkent ki.
- Gondolom, ő szervezi a bulit. És elég erős jellem, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor borul a bili. Kicsit mintha hisztis lenne. De elvégre holnap téged ünneplünk, úgyhogy a holnapi nap a tiéd lesz, és ennek mind örülni fogunk - nevetett fel.
- Ez kedves - mosolygott rá - El is teszem magam akkor holnapra, nehogy csalódást okozzak Dave-nek - állt fel.
- Inkább magadnak - állt fel Capri is és nagyot nyújtózott. A hosszú ülésben teljesen elgémberedett.
Mart bevárta a lányt - Felkísérhetlek?
- Persze - felelte, majd megindultak felfelé.
Nem szóltak semmit egymáshoz, de ez a csend nem volt kínos, inkább kellemes. Mindketten a maguk gondolataiba merültek, majd Capri ajtajához érve Mart megszólalt: - Köszönöm az előbbi beszélgetést, meg hogy visszajöttél hozzám felvidítani - ajándékozott neki egy csillogóan fehér mosolyt.
- Ezért élek - mosolyodott el, majd megfordult, hogy kinyissa az ajtaját.
- Hmm... azt hiszem megvan! - szólalt meg hirtelen Mart.
- Micsoda? - fordult hátra Capri.
- Hogy mit kérek tőled a szülinapomra - mosolyodott el újra, s zöld szemei játékosan csillogni kezdtek.
- Ne kímélj.
- Ezt... - súgta, majd meg sem várva a lány reakcióját finoman a szájához szorította a sajátját. Mart egy pillanatra belemosolygott a csókba, hisz az este folyamán a lány nem igazán reagált a jeleire. Most viszont egyik kezét a kipirult arcra csúsztatta, s kicsit elfordította saját fejét, hogy elmélyíthesse a csókot. Nem sietett, finoman csókolta, majd visszahúzódva még egyszer megcirógatta a lány arcát, s elmosolyodott - Köszönöm az ajándékot - azzal megfordult és elsietett.
Capri csak állt ott, még mindig a pillanat hatása alatt állt. Eleinte úgy gondolta, hogy jobb, ha kontrollálja a dolgokat, főleg azóta az öltözőbéli eset óta... valamiért egy kicsit tartott ebbe belemászni, mert más a valóság, mint amit a képzelete szül és leír. De úgy tűnik, hogy ezt nem tudja irányítani és talán nem is akarja igazán. Lassan magához tért, majd egy halvány mosollyal az ajkain belépett a szobájába.
Másnap reggel Caprit a napfény keltette fel, ahogy durván a szemébe sütött. Morogva kelt fel és ment végül zuhanyozni, hogy kilépve hamarosan összefuthasson Zsóval - Szia - üdvözölte.
- Reggelt - ásított mindjárt egy hatalmasat.
- Egyetértek - csatlakozott az ásításhoz - Nah, gyere, éhen halok. Tudtad, hogy Dave bulit szervez?
- Mi? Honnan veszed? Mart szülinapja miatt?
- Bizony amiatt. Úgyhogy kérlek, kéééérleeek, most ne akarjátok megölni egymást, jó? - mosolyodott el.
- Mikor akartuk mi megölni egymást? - kuncogott fel megforgatva a szemeit.
- Tegnap este? - felelte, mikor az asztalukhoz értek és leültek - Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Lesz miről írni, azt hiszem.
- Ne mondd, hogy nem élvezted! - kuncogott fel újra. Ma jó kedve volt a korai kelés ellenére - Amúgy én is kivi leszek - ragadott magához egy nagy bögre kávét, és úgy dédelgette, mintha az élete függne tőle - Ezek a pasik teljesen tönkretesznek... - sóhajtott drámaian.
- Mesélj, mivel? - kérdezte együtt érző hangon.
- Hát mivel minél kevesebb pillanatot akarok elszalasztani a turnén, döntöm magamba a koffeint! - mondta halálosan komoly arckifejezéssel, de szája sarkában ott rángott egy mosoly, jelezve, hogy alig tudja visszafojtani a nevetését.
- Speeddel próbálkozz, hatásosabb - nevetett fel barátnője.
A helységben azonban feltűnt Dave, aki egyenesen feléjük tartott - Hölgyeim - mondta, mikor odaért. Láthatóan jó kedve volt - Ma estére szervezek egy kisebb összejövetelt, szűk körben. Számíthatok a társaságukra?
Zsót mindig meglepte a férfi hihetetlenül változékony hangulata, de ezt most sem mutatta ki, csak egy elbűvölő mosolyt villantott rá, hisz neki is jó kedve volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy ne szúrjon oda a férfinak: - Jótékonysági estet szervezel?
- Miért? - nézett Zsóra értetlenül.
- Hát hogy ilyen jöttmenteket is meghívsz, mint mi? - rebegtette meg kislányosan a pilláit újra felvillantva mosolyát, miközben ártatlan tekintete a férfi arcát fürkészte.
- Csupa meglepetés vagyok, mi? Azzal tudnám még emelni a buli szintjét igazán, ha kirohannék az utcára és berángatnék pár embert, mit szólsz? Rosszabb már úgysem lehet.
- Tégy ahogy óhajtasz, te vagy a buliszervező - tárta szét a kezeit - Mindenesetre részemről köszönettel elfogadom a meghívást, hisz vétek lenne kihagyni az ingyen kaját - kortyolt egyet a kávéjából.
- Azt már régóta kapod. Jól tartunk - mosolygott le a lányra.
- Ez kétség kívül így van - mosolygott bele a csészéjébe - Hjaj, remélem lesz kaviár is, azt még úgysem ettem soha...
- Amit csak kívánsz, hisz tudod, hogy bármit megtennék érted.
- Oh minő lovagiasság, Mr. Gahan! - kapta a kezét a szája elé tettetett meglepettséggel - Igazán lekötelez. Ha bármit tehetek önért, csak szóljon!
- Fogok majd, hidd el - mosolyodott el ismét irritálóan, majd elment.
- Meddig akarjátok még ezt csinálni? - kérdezte Capri Zsótól, mikor Dave hallótávolságon kívülre került.
- Micsodát? - vett el egy zsömlét és felvágta, majd vajazni kezdte.
- Egymás kóstolgatását, cseszegetését, szapulását.
- Nem tudom, amíg az egyikünk nem robban, gondolom - vont vállat - Mert?
- Csak érdeklődöm.
- Érdekel, hogy meddig megy el, hogy mikor szakad nála a cérna.
- Nem vagy normális.
- Mintha te nem csináltál volna már ilyet... - jegyezte meg félhangosan. Igazából maga sem tudta, hogy mi ütött belé. De azzal, hogy Dave párszor igen durván beszólt nekik, valami eltört benne.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés