|
10. Fejezet
2009.10.06. 16:16
10.
Alig egy óra múlva Viva a zongora előtt ült teste körül egy lepedővel s meztelen lábát a pedálon tartotta. Hosszú ujjai csodálatos természetességgel siklottak a billentyűkön, míg ő lehunyt szemekkel adta át magát a zenének. Dave dalát játszotta nagyon finoman.
A férfi a kanapén feküdt egy boxerban és őt figyelte. Minden egyes együtt töltött perc után erősödött benne az érzés, hogy jól döntött. A hosszú magányos hónapoknak vége szakadt és most úgy érezte, hogy otthonra lelt a fiatal lány mellett, aki semmit sem kérdezett ez eddig, csak élvezte a jelenlétét. Csak hallgatta a dallamot és teljesen elmerült benne. Tetszett neki a fülbemászó dallam és a harmonikus visszatérő futamok megnyugtatták.
- Énekelj nekem, édes Viva – kérte megtámaszkodva az alkarjain.
Viva félénken lehajtotta a fejét és a dallamot kísérve bizonytalanul elkezdte az éneket is. Mikor felpillantott és látta Dave csodálatát és az ég összes csillagát a szemeiben, bátorságot merített belőle és kieresztette a hangját. Hangja bezengte a szobát és csilingelve időzött a bútorokon miután a dal lassan véget ért.
- Oh Istenem, ez gyönyörű volt! – sóhajtotta Dave.
- Köszönöm, édes – mosolygott ragyogóan – De nem vagyok elég jó, többet érdemelnél. Nem igazán tudom pontosan kifejezni mit is érzek irántad.
- Ez nem probléma, édes, érzem. És nagyon hiányoztál – lépett mögé és ölelte át Vivát ahogy megcsókolta meztelen vállát – Gyere, adj valamit enni, mert éhen halok – kacsintotta.
- Oké, készíthetek neked egy szendvicset. Tonhal vagy pulyka?
- Nézzük csak… hmm, tonhal mint mindig. Kutyából nem lesz szalonna. Kólád is van?
- Igen, a hűtőben, de előbb felveszek valami normálisat, ez a lepedő nem túl kényelmes – állt fel egy kis mosollyal az arcán.
- Igazad van, le vele! – értett egyet és egy gyors mozdulattal lerántotta róla a lepedőt, így Viva újra teljesen meztelenül állt előtte. Egy kicsit elpirulva nézett fel a szemeibe. Dave nagyon édesnek találta. Tényleg úgy viselkedett, mint egy kislány és ettől gyorsabban kezdett dobogni a szíve ahogy gyengéden átölelte.
- Viva, madárkám! Gyönyörű vagy. A magamévá tehetlek újra?
- Bármikor, amikor csak akarsz. A tied vagyok. Örökre.
- Oh édesem! – Dave tekintete ködössé vált és pislognia kellett – Viva, azt hittem, hogy meghalok nélküled. Olyan volt, mintha haldokoltam volna, baby – azzal az arcát Viva hajába temette.
- De most itt vagy, szerelmem, és én nem engedlek el. Nekem is hiányoztál… Istenem mennyit sírtam éjszakánként… de végre újra itt vagy. Tégy a magadévá, ha akarsz. Szeretlek – suttogta vissza és megcsókolta a férfit.
Dave nem tudott válaszolni, inkább viszonozta az édes csókokat és felemelte meztelen szeretőjét, hogy a hálószobába vigye. Gyengéden akarta, tele érzelmekkel, míg a lány éneke és a zongora hangjai még mindig a fülében csengtek.
---
Az egyetem elkezdődött és Viva kellemesen csalódott benne, mivel gyorsan be tudott illeszkedni. A lányok csodálták őt és a fiúk mindig körülötte legyeskedtek. Tudta, hogy ez részben az apja miatt volt, de voltak olyan tanulók is, akik nem tudták, hogy mi is az a Depeche Mode, s ők önmagáért szerették Vivát, aki boldog volt és úgy érezte, hogy a helyes utat választotta. Szerette az egyetemet és a tanulmányait. Nem volt könnyű, de lassan beleszokott a dolgokba.
Dave majdnem minden nap ott volt vele és boldogok voltak. Dave megváltozott, olyan volt, mint egy kamasz, aki exkluzív ajándékokat, méregdrága ékszereket, divattervezők ruhadarabjait és minden mást ami csak az eszébe jutott hordott szeretőjének. Teljesen megőrült, s annyira szerelmes volt, hogy Viva aggódni kezdett.
- David, szerelmem. Nem kellene ilyen cuccokat hordanod nekem. Nekem az is elég, hogy itt vagy velem – nézett fel rá a zongoránál ülve, mikor a férfi újra megjelent egy gyönyörű ezüst karkötővel.
- Szeretlek Viva és ezt ki is akarom mutatni. Azt akarom, hogy tudd, mennyire.
- Oké te butus, már tudom ezek nélkül az ajándékok nélkül is.
- Tudom, hogy tudod, de mégis… akkor vagyok boldog, ha te is…
- Boldog vagyok veled. Csupán egy csókot adj és az elég is. Én megelégszem egy szál rózsával vagy valamilyen virággal, nem kell egy vagyont költened rám, szerelmem – fogta vékony ujjai közé a férfi arcát és rámosolygott.
- Oké, oké, megértettem – mosolygott vissza és közelebb hajolt egy puha csókért.
- Remek. Megmutathatom az új darabot, amit meg kell tanulnom? – mosolygott rá.
- Igen, persze! Kíváncsi vagyok – ült le mögé úgy, hogy Viva a férfi lábai közt ült, s érezte az őt hátulról átölelő kezeket a hasán. Elmosolyodott és maga elé tette a kottákat, majd lassan lenyomta a billentyűket, próbálva koncentrálni.
Viva elkezdett zongorázni, de azok a kezek a hasán megállíthatatlanul simogatták őt megtalálva az utat felfelé a melleihez. Hirtelen mindkét kezet a mellein érezhette, amitől vágyakozva felsóhajtott. Legszívesebben éjjel-nappal szexelt volna Dave-vel. Most már nagyon nehéz volt folytatnia a darabot. A hamis hangok sértették a fülét, amitől röviden grimaszolnia kellett. Felsóhajtott, mikor Dave gyengéden masszírozni kezdte a melleit és csókolgatni kezdte a csupasz nyakát. Hirtelen alig kapott levegőt.
- Mire… mire készülsz? – lehelte halkan. Még mindig játszott a zongorán, noha kicsit már nehezebben.
- Semmire… tényleg semmire… - mosolygott a nyakába és Viva kezei hirtelen álltak meg a billentyűkön, mikor Dave jobbja a lány lábai közé csúszott. Beharapva alsóajkát hajtotta hátra a fejét szeretője vállára.
- Davey, Dave, ez annnnyira jóóó! Menjünk az ágyba!
- Nem, itt fogjuk csinálni. Tanár bácsi tanítani fogja a tanulóját. Mögötted leszek, és itt fogom elérni, hogy elélvezz, csak figyelj! Viva, édesem, Viva, kicsi madaram!
- Oh Istenem… - suttogta és hagyta, hogy Dave kiszabadítsa a melleit a könnyű nyári ruhájából, hogy szabad kezével azokat kínozza. De a másik… oh a másik keze viszont megtalálta az utat ruhája szegélye alá, egyenesen a bugyijába…
- Ne… ne merészeld abbahagyni! Jézusom! Ez… oh igen! Dave… Dave szükségem van rád! – nyögte, mikor a hosszú ujjak megtalálva útjukat mélyen a testébe csúsztak.
Nem válaszolt csupán kihúzta az ujjait, hogy megízlelhesse a lány zamatát, majd egy nyögés után kilazította a nadrágját és megemelve kedvesét magára húzta őt. Most már mélyen belé hatolhatott ahogy hátulról belecsókolt a nyakába. Előre és hátra mozgott Dave ölében, amitől a férfinek hangosan kellett nyögnie, teljesen elveszve heves vágyaiban. Meg kellett tartania a lány testét, mert Viva teljesen elgyengült az intenzív érzéki gyönyöröktől, amiket érzett ebben a pózban.
Újra és újra felnyögött az érzéstől, ahogy a kemény férfiasság teljesen kitöltötte, már-már fájdalmat okozva. Fel-le kezdett mozogni rajta, majd megváltoztatva a tempóját megragadta a zongora szélét s egy kicsit előrébb döntötte a felsőtestét. Így Dave-nek több helye lett, hogy újra meg újra felfelé mozgassa csípőjét. Mélyeket nyögött, ahogy Viva nedvessége minden egyes lökésnél megcsillant kemény férfiasságán. A látvány megőrjítette, s minden egyes lökést keményebben adott. Egészen a legmagasabb pontig csúszott a lányba, aki most már sikoltozott, nem is hallva, hogy a zongorabillentyűk egy-egy hangot adtak, ahogy rájuk támaszkodott. Már nem volt messze, és Dave is alig tudta visszatartani orgazmusát – úgy érezte, hogy pillanatokon belül elélvez – úgyhogy még vadabbul hatolt belé, s hirtelen mindketten átléptek a vakító fehérségbe.
Viva kezei remegtek ahogy felállt és megfordult, hogy szembe kerülve szerelmével visszaüljön az ölébe.
- Ez egyszerűen… - reszkette.
- Igen… - zárta le a lány száját egy édes csókkal.
---
A délutáni napfény rézsút sütött be az ablakokon és a szoba fehér falain megnyúltak az árnyékok. David az ágyon feküdt az alvó Viva mellett, s várta az alkonyatot. Az utolsó sugarak megfestették Viva szőke tincseit, melyek most narancssárgás tűzben égtek. Hamvas bőre bronzszínűnek hatott, s Dave szerelmének jegyeit viselte itt-ott. Az énekes szíve csak dagadt és dagadt, míg nem úgy érezte, hogy az egész világ elfért volna benne. Viva teste és lelke is az övé volt. Annyira elmélyült a látványban, hogy el is felejtette megkérdezni magát, hogy „de vajon még meddig?”.
Ujjbegyeivel simogatta a puha és meleg bőrt. Meztelen szeretője a hasán fekve aludt és ő csak nézte ezt a festői látványt maga előtt, míg szíve vadul dobogott a szerelemtől, amit iránta érzett. Hagyta magát elmélyedni az érzésben és elmosolyodott – újra fiatal tinédzsernek érezte magát. Végre. Mosolya szélesebbre váltott, ahogy megsimogatta a rövid tincseket.
- Davie… - mormogta a lány helyes kis orra alatt és közelebb fészkelte magát a férfi testéhez, majd rögtön visszamerült álmaiba.
---
Mindig késésben volt, s mindig rohannia kellett. Mindig igyekeznie kellett, mint ezen a reggelen is ahogy betűrte a pólóját a farmerjába, majd megragadta a táskáját, s bevágta az ajtót maga után. Elkezdett lefele rohanni a lépcsőn, ami a lakásából a főbejárathoz vezetett. Már félúton volt, mikor megcsúszott a lába egy vizes fokon és egy sikoly kíséretében elvesztette az egyensúlyát és leszánkázott a lépcsőkön. Azonnal elvesztette az eszméletét, és csak akkor tért magához, mikor a mentősök már ott voltak és újra meg újra megkérdezték a nevét – próbálták elérni, hogy magánál maradjon. Fájt a válla és a lába és szédült. A legközelebbi kórházba vitték, ahol volt traumatológia.
- Mi történt? – kérdezte és be is hunyta a szemét a fejébe hasító fájdalomtól.
Az orvosa újra megvizsgálta, majd válaszolt: - Szerencsés volt, Miss Gore. Ki is törhette volna a nyakát, mikor leesett azon a lépcsőn. Így túlélte egy bokahúzódással, felkari és vállhorzsolásokkal valamint könnyű agyrázkódással. Ezért fáj a feje. Van hányingere?
- Igen, attól tartok van…
- Hadd nézzem! Hány ujjamat mutatom?
- Három… nem, nem, négy…
- Rendben, Miss Gore, csinálnunk kell egy agyi CT-t.
- Jézusom!
- Nem kell félnie, az csak egyfajta röntgen, ami szeletenként mutatja az agyát, amikből megbizonyosodhatunk, hogy semmi sem károsodott odabent. Komputer-tomográfia. Rendben?
- Igen, persze.
- Utána bejöhet a látogatója.
- Ki? – nézett fel egy kicsit zavartan.
- Azt mondta, hogy az apja barátja. Mr. Gahan – nézte meg a papírjait.
- Oh igen, az. Láthatom őt?
- Még nem, Miss Gore. Először meg kell csinálnunk a CT-t. Nem fog sokáig tartani. Már felhívtuk az apját.
- Uhm… köszönöm – hunyta le a szemeit és próbált nem mozogni.
A CT eredmények nem mutattak semmiféle elváltozást, úgyhogy adtak némi gyógyszert a szédülésére és a hányingerére, majd közölték vele, hogy még 24 órás megfigyelés alatt kell tartaniuk.
---
Dave kopogott az ajtón és bekukkantott – Bejöhetek, Viva?
- Igen – mondta halkan – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte a férfit, mikor már leült az ágya mellé és gyengéden megfogta a kezét.
- Nem volt nehéz meghallani a mentő hangját és az embereket odalent. Épp kimásztam az ágyból és téged kerestelek, de rájöttem, hogy órára mentél – vonta meg a vállát – Aztán lementem és megláttalak. És most itt vagyok.
- De Dave… ez veszélyes.
- Nem érdekel. Az én hibám, hogy most itt vagy. Nem volt olyan jó ötlet reggel is szerelmeskednünk… - sóhajtotta.
- De az volt – mosolyodott el halványan – kezdett egyre inkább elálmosodni a gyógyszerektől. Hirtelen az apja hangját hallotta és gyorsan Dave-re nézett. A férfi pókerarccal nézett az ajtó felé, de a torkában kezdett dobogni a szíve.
- Szia Mart – mondta és még mosolyognia is sikerült.
- Dave? Hogy kerülsz te ide? – lépett be a szőke férfi.
- Jöttem meglátogatni – biccentett Viva felé, akit időközben kiütöttek a gyógyszerek.
- De honnan tudtad, hogy itt lesz? A kórház rögtön felhívott, mikor behozták – ráncolta össze a szemöldökét, és nem értette, hogy érhetett ide Dave ilyen hamar. És igen, Dave nagyot nyelt, s érezte, hogy egy pillanat alatt leizzad. Mi a francot kéne mondania?
- Nos… itt voltam Jerseyben, hogy elintézzek pár dolgot és be akartam köszönni Vivának, mikor láttam a mentőt a háza előtt és a mentős azt mondta, hogy leesett a lépcsőn. Úgyhogy én is ide jöttem, hogy megnézzem minden rendben van-e vele – fejezte be és lassan visszahúzta a kezét Viva ágyától.
- Hmm, fura… - mormogta Martin, de túlzottan aggódott most ahhoz, hogy átgondolja ezt az egészet, inkább leült a lánya ágya mellé.
Dave felállt és elköszönt.
„Ez meleg volt…” – gondolta mikor kilépett a kórházból. A jövőben óvatosabbnak kell lenniük.
Martin még mindig Dave hirtelen felbukkanásán gondolkodott, de a gondolatait megszakította a végre felébredő Viva, aki tiltakozott az ellen, hogy az anyját is idehívják. Azt kérte, hogy inkább majd akkor látogassa meg a lakásán, mikor a dokik már hazaengedik. Martin bólintott és megígérte, hogy itt marad vele, hogy segíthessen neki. Viva semmit sem tehetett ez ellen és remélte, hogy Dave összepakolja és elrakja a cuccait a lakásában. Katasztrófa lenne, ha az apja megtalálná őket. És szerencsére Dave el is pakolt mindent. Mire a lakáshoz értek, már semmi jele nem volt szeretőjének, kivéve a saját kezűleg írt dalai egy névtelen mappában az egyik fiókban. De miért is kutakodna Mart a lánya fiókjaiban?
Viva elég nehézkesen mozgott, mankót is kapott a bokája miatt és fájt a karja meg a válla is.
- Ígérem, nem fogok többet rohanni – ült le egy fájdalmas grimasszal az arcán – Apa, add ide légyszi a kocsim kulcsait. Vezethetek, nem?
- Jobb, ha az én kocsimmal megyünk. Hova akarsz menni?
- Vigyél anyuhoz és a srácokhoz. Látni szeretném őket.
- Oké, semmi gond, drágám. Gyere, segítek – válaszolta.
---
Csendben ültek a kocsiban, úgyhogy Vivának volt ideje gondolkodni. Még mindig kicsit fáradt volt és fájt a teste. Épp Dave-re gondolt, mikor is összerezzent, mivel a férfi SMS-t írt neki. Gyorsan válaszolt neki: közölve vele, hogy nem tudja, mikor láthatja újra.
- Ki volt az?
- Hm? Jah, csak egy srác a csoportomból. Tudni szerette volna, hogy hol voltam ma egész nap – vont vállat és utálta, hogy megint hazudnia kell.
- Hé, Viva, van valami fiú a láthatáron?
- Nos, apu… de ugye nem fogsz kérdezősködni?
- Nem, megígérem.
- Oké. Van valaki.
- Ki?
- Még nem akarok beszélni róla. Nem vagyok benne biztos, hogy tartós lesz.
- Értem.
---
Hamarosan hazaértek. Suzanne egészen elsápadt, mikor meglátta Vivát, akinek az arcán is volt pár horzsolás, s rögtön utasította, hogy üljön le és megkérdezte, hogy hozzon-e neki valamit. Viva tudta, hogy ez lesz, de csak mosolygott rá és megválaszolta a kérdéseit. Az anyja is kérdezgette, de nem a fiúkról. Inkább az egészségéről és a tanulmányairól. Viva könnyen tanult, vonzódott a választott tárgyához… Mart elmesélte Sue-nak, hogy Viva mutatott neki pár zenét, amit Viva maga írt, és amik elég jók voltak. A lány megmutatta anyjának is az egyik szerzeményét:
“I have scarcely left you
when you go in me, crystalline,
or trembling,
or uneasy, wounded by me
or overwhelmed with love, as when your eyes
close upon the gift of life
that without cease I give you.
My love,
we have found each other
thirsty and we have
drunk up all the water and the blood,
we found each other
hungry
and we bit each other
as fire bites,
leaving wounds in us.
But wait for me,
keep for me your sweetness.
I will give you too
a rose”*
*Pablo Neruda
- „Hiány” a címe, anyu.
- Ez gyönyörű, édesem! – tapsolt Sue – Nagyon tehetséges vagy, kincsem!
- Anyu, el fogok pirulni.
- Igaza van – tette hozzá Martin – Máris zenész vagy. Nagyon büszke vagyok rád.
Viva csak szerényen mosolygott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés