3. fejezet

Zsúfolt délutánja volt és estére már pokoli fáradt volt. Beszállt fekete Nissan Micra-jába és hazament. Semmi másra nem vágyott csak egy doboz vaníliás jégkrémre és a távirányítóra a kezében. Lassan levetkőzött és lezuhanyozott, felvette a kedvenc kimonóját és bemászott mély kanapéjának párnái közé. Törökülésben ülve oda sem figyelve kapcsolgatott a csatornák között, teljes figyelmét az ölében tartott krémes kísértésnek szentelve, mikor hirtelen egy bársonyosan mély hangot hallott meg énekelni. Szívverése felgyorsult, ahogy felnézett a jégkrémes dobozból a képernyőre. Az új zenéket mutatták az MTV-n és az első kislemez, a Kingdom, ment egy új albumról. Öntudatlanul visszatartotta lélegzetét mikor rájött, hogy Dave Gahant hallgatja!

A dal teljesen magával ragadta. Mikor vége lett, kikapcsolta a TV-t és leült a számítógépe elé a jégkrémmel, hogy netezni kezdjen. Megrendelte az összes hiányzó DM CD-t. Másnap délutánra már ki is hozzák. Remek! Lassan ette a jégkrémet, miközben cikkeket olvasott a DM-ről és Dave-ről. Minél többet akart tudni a férfiról. Az állandóan változó élete odaszegezte a székhez. Hosszú órák múlva bement a hálószobájába, s millió gondolatai mellett próbált elaludni. De ez sokáig nem sikerült, mert minden alkalommal mikor lehunyta a szemét, Dave arcát látta maga előtt, érezte az utolsó csókját az ajkain és érezte, ahogy vágya lassan, lépésről-lépésre feléled iránta. Meglepte, hogy milyen nagy hatással volt rá Dave, és kezdte azt hinni, hogy talán, de csak talán, lehet köztük valami.

Két nap telt el. Egyre többet hallgatta a nemrég megkapott DM albumokat. Bekapcsolta az iPod-ját mikor elérkezett az ebédidő. Nagyon éhes volt, úgyhogy csak gyorsan elszaladt a fehér köpenyében egy szendvicsért a legközelebbi boltba és visszament az irodájába, hogy megegye. Az Only when I lose myself-et dúdolgatta, miközben éhesen beleharapott a kenyérbe, leellenőrizve pár papírját.

És hirtelen az iPodja dolby surronddá vált – a háta mögül is hallotta az éneket! Felnézett és megfordult a székével. Dave ott állt és ő is énekelte a számot egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Dave! – vette ki a fülhallgatókat és lenyelte a falatot. Mikor ez sikerült neki, kicsit zavarban érezte magát. – Hát… ahogy nézem, két órával hamarabb jöttél, mint az időpontod… - Carla elhallgatott, ahogy belenézett a férfi szemeibe.

- Igen, próbáltalak elérni a mobilodon, de ahogy nézem, esélytelen volt, hogy meghallj – vigyorgott.

- Nos, igen, egy kis Depeche Mode-ot hallgattam, ahogy hallhattad!

- Tetszik? – kérdezte, miközben szokásához híven végigmérte a nőt. Ma kibontva hordta a haját, mely fényesen és egyenesen csillogott. Valami fekete szoknya vagy ruha lehetett a fehér köpeny alatt, ami kilógott a szegélye alól.

- Viccelsz? Mindig is tetszett, csak sosem voltam az a nagy rajongó. Most viszont megvettem az összes CD-t, és meg kell hogy mondjam, nagyszerű énekes vagy.

- Köszönöm Carla, ezt értékelem – kerülte meg az asztalt, hogy nekitámaszkodjon a szélének.

A nő elmosolyodott és letette a szendvicsét. Tekintete gyorsan végigfutott a férfi karcsú alakján. Ma kék farmert és egy fehér pólót viselt. – Szóval… minek köszönhetem, hogy két órával korábban élvezhetem a társaságodat? – kérdezte, miközben keresztbe tette lábait. Dave tekintete követte a mozdulatot és félre kellett néznie, mikor a szűk fekete szoknya feljebb csúszott a combjain.

- Nos, nem jó a szokásos időpont ma és reméltem, hogy van esély rá, hogy korábban jöjjek. Persze csak ha van rám időd.

- Szerencsés fickó vagy, Dave. Minden figyelmem a tiéd, mivel nincs más betegem egészen a korábbi időpontod végéig – mosolygott.

- Remek! Akkor mit csinálunk elsőként?

- Először is szeretném, ha lefeküdnél – tolta hátra a székét.

- Tessék? – kerekedett el a szeme egy kicsit – Azt hiszem, valamit rosszul hallottam.

- Nem, jól hallottad – állt fel és lesimította a szoknyáját. A férfi figyelte, ahogy közelebb került így hozzá a nő, kiszáradt a szája és hitetlenkedve nézett rá, ahogy ellépve mellette leült egy kényelmes fekete bőr karosszékbe. – Komolyan mondtam, gyerünk! Mire vársz? – kérdezte Carla és feltette elegáns szemüvegét, ahogy magához vette jegyzetfüzetét. Tekintetével a kanapé felé intett, majd visszanézett a férfira. – Kérlek, feküdj le ide, és gombolj ki mindent, ami akadályozná a mozgásodat.

Zavarában elkezdte megoldani övét, de mikor kicipzárazta a farmerját, Carla rászólt, hogy arra nem lesz szükség. Ügyesen elnyomott egy nevetést. Dave úgy állt ott, mint egy szobor, vagy egy zavarodott lélek, buta kifejezéssel az arcán.

- Kedves Dave, csak néhány relaxációs gyakorlatot fogunk kipróbálni – mosolygott rá és kicsit lefelé biccentette fejét, hogy ránézhessen a szemüvege fölött.

- Mi?

- Hogy csökkentsük a félelmet, amit éneklés előtt érzel.

- Oh, jézus, bocsánat. Én azt hittem, hogy… te… azt… akarod… hogy én…

- Csak az idő mondhatja meg, hogy mit akarok majd tőled – mosolygott rá bíztatóan.

- Nem tudom elhinni! Majdnem levettem a farmerom!

- David, nem tudhattad. Egy kicsit játszottam veled. Kíváncsi voltam, miként fogsz reagálni.

- És úgy reagáltam, ahogy vártad?

Carla megrázta a fejét – Nem. Azt hittem, hogy sokkal… hogy is mondjam? Sokkal rámenősebb leszel.

- Lehetek olyan, ha szeretnéd…

- David, ne kínáld magad ezüsttálcán – mosolygott rá, fejét tettetett rosszallással rázva – Légy férfi! Egy olyan férfi, aki meg is tudja oldani a problémáit – biccentett a kicsit megemelt kanapé felé.

Végül Carla mindent előkészített a relaxációs gyakorlatokhoz. Széke karfájának zsebéből elővarázsolt egy távirányítót és ahogy Dave észrevette, azzal sötétítette be a szobát, illetve finom klasszikus zenét kapcsolt.

- Ez Mozart, igaz? – kérdezte Dave egy pillanatra sem véve le a nőről a tekintetét, ahogy leült a kanapéra, majd le is feküdt.

- Igen, a koncert zongorára és fuvolára no21. Az a zenekar játssza, aminek egykoron én is a tagja voltam. A legtöbb ember finomnak és nyugtatónak találja, úgyhogy remélem, te is így vagy vele. Ha nem, akkor legközelebb hozz be valami olyat, amit szeretsz, mert fontos, hogy magad mögött tudd hagyni ezt a világot, hogy egy másikba csöppenhess. – Carla élvezte, hogy Dave-nek magyaráz arról, mit is fognak csinálni – Szeretném, ha nagyon figyelnél minden dologra, amit mondani fogok, és szólnál, ha elkalandozol arra a másik helyre… Nem is kell majd elmondanod nekem, hogy hol leszel, ha túl magányjellegű a dolog.

- Jól hangzik. Fogjunk hozzá! Be kell csuknom a szemem? – kérdezte kényelmesen elhelyezkedve a kanapé párnáin, megtámasztva a fejét.

- Igen, az az első feladat, hogy kizárjuk a vizuális ingereket. Leginkább a hallásodra fogsz hagyatkozni, illetve részben a tapintásodra, csak hogy megbizonyosodjunk róla, hogy mindegyik izmod ellazult-e.

Carla hangja szándékosan vált mélyebbé, melegebbé és lassabbá.

- Mindegyik? – kérdezte Dave huncutul.

- Igen, Mr. Gahan, még a mosolygós izmaid is. Beszélni azért fogsz közben, de nem akarok mosolyt látni, különben azt fogom hinni, hogy nem veszed komolyan ezt az egészet. – Carla kicsit mintha szomorkásnak tűnt volna.

- Rendben Miss Sagnier, megpróbálok jó páciens lenni – azzal le is hunyta a szemeit.

- Képzeld el, hogy a szabad természetben vagy, ahol lágy szellő jár. Egyedül vagy, de ez nem zavar. Egy parton állsz? Vagy a hegyekben? Esetleg egy sivatagban?

- Part… fehér homok… türkizkék tenger – válaszolta Dave.

- Addig sétálsz, míg egy fa alatt meg nem pihensz, és úgy nem érzed, hogy le kell feküdnöd kicsit. A homok melege arra csábít, hogy ott feküdj és pihenj egy kicsit. Lépésről lépésre hagyd, hogy a hangom segítsen abban, hogy magad mögött hagyd a tested.

- Mmm, hmm – jött a válasz Dave-től, aki nem csalt. Szemei finoman le voltak hunyva és az arca nyugodt volt. A zene és a nő hangja megtette a hatásukat, ugyanúgy, mint ahogy korábban Dave éneke tette azt a doktornővel.

- Most tégy meg egy kis szívességet nekem: tartsd vissza a lélegzeted, miközben megfeszíted a lábizmaidat, csupán pár másodpercre. Készen állsz?

- Uhm, igen.

- Akkor hajrá! Érezd egy pillanatra a feszülésüket! Nincs erre szükséged, úgyhogy szabadulj meg a feszültségtől! Lazítsd el az izmaidat, ahogy kilélegzel és érezd, hogy felszabadulnak – Carla hangja alig hallható volt – És most a karjaidat, ahogy bent tartod a levegődet – ugyanúgy, mint az előbb, feszítsd meg a karizmaidat, ez az… – látta, hogy Dave kezei ökölbe szorulnak, és bicepszei kitüremkednek, elemelve alkarjait a kanapé felületétől – Most pedig engedd el az összes feszültséget belőlük. Ez a te döntésed, tiéd az irányítás. Fújd ki a levegőt és érezd a megkönnyebbülést, a békét, ami elölt. Most a fejed és a tested izmai következnek, ahogy még egyszer visszatartod a levegődet. Próbáld meg megfeszíteni az egész testedet, a vállaidat, az arcodat. Ez az utolsó, amit meg kell tenned. Érezd, ahogy felgyülemlik benned, és amikor kész vagy, engedd el kilégzés közben és próbálj lazítani. Néha ez olyan érzés, mintha egy meleg hullám futna végig rajtad, mások szerint pedig olyan, mintha repülnének, sodródnának a víz felszínén… Te hol vagy Dave?

- Még mindig a fám alatt… de… jól érzem magam. A homok puha.

Carla úgy érezte, elég fogékonynak tűnt a következő lépéshez, úgyhogy felállva és még mindig hozzá beszélve odalépett hozzá, nem szakítva meg a kapcsolatot.

- Most képzeld el, hogy a torokizmaid is ugyanolyan ernyedtek, mint a tested többi izma. Nagyon keményen kell dolgozniuk, és te sokszor túl sokat vársz tőlük. Meg kell tanulnod tisztelni őket, és a kedvükben járni, hogy ne hagyjanak cserben – ajánlotta Dave álomszerű állapotában – Sose hanyagold el az énekgyakorlatokat, és mindig próbálj olyan közel kerülni éneklés előtt ehhez a relaxációs állapothoz, amennyire csak lehetséges. Meg fogod látni, hogy nem fogsz többé félni attól, hogy elveszíted a hangterjedelmedet vagy a hangod erejét – nézett le rá, finoman a vállára téve egyik kezét. Dave úgy nézett ki, mint aki alszik. Egy pillanatra elkalandozott arra gondolva, hogy vajon fog-e úgy ébredni mellette, hogy így látja a férfit… Most nagyon könnyen lehajolhatott volna egy csókért. Isten a tanúja rá, hogy mennyire meg akarta tenni, de tudta, hogy fontos, hogy ne hagyja túl sokáig ebben az állapotban a férfit, és a zene is, amit már kívülről tudott, lassan a vége felé járt.

- Rendben, Dave, most indulnunk kell… Vissza tudnál tartani egy mély lélegzetet a kedvemért? – A férfi engedelmeskedett és fejével biccentett – Itt az ideje, hogy felülj és lesöpörd magadról a homokot, hogy visszasétálj ebbe a világba. Most lassan fújd ki a levegőt. Készen állasz? Végy egy újabb mély levegőt, és lassan ülj fel, ha készen állsz, majd nyisd ki a szemeidet és mondd el, hogy érzed magad!

Carla még mindig egészen közel volt hozzá. Ahogy Dave felült még mindig lehunyt szemmel, az arca centiméterekre volt a nőétől és elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy könnyedén megcsókolhassák egymást. Kinyitotta a szemét és mindketten elmosolyodtak.

- Ez eszméletlen volt! – mondta álmosan – Úgy érzem magam, mintha egy órát jógáztam volna!

Carla felnevetett – És mindez a szolgáltatás része, Mr. Gahan! Sophrologiának hívják, erőteljesen javaslatokat teszel az elmének, aminek segítségével ellazul a tested. Még mindig rengeteg időd van rá, hogy énekelj valamit nekem. Te választasz! Valamit, ami emlékeztet arra a helyre, ahova a kis álmodban mentél?

- Mmmm… talán a Freelove-ot?

- Tökéletes! – ült le Carla és felkészült rá, hogy a férfi lenyűgözze.

Egész furcsa, mondhatni megható volt ilyen lecsupaszított verzióban hallgatni a dalokat. Olyan lecsupaszítottan, ahogy Dave lelke is volt azokban a percekben, mikor hagyta, hogy magával ragadják a dalok és a lelkét beleadva énekelt. Carla kimondhatatlanul élvezte az énekét, míg…

- „Let go of complicated feelings and there's no price to pay…”

„Bárcsak megtehetném!”- gondolta Carla. Már majdnem azt kívánta, hogy bárcsak egy másik dalt választott volna.

- „No hidden catch no strings attached, just free love…”

Lehunyta a szemeit, ahogy Dave szintén lehunyt szemekkel énekelt. Utánozta a férfit, úgy érezte, hogy azonosul vele. Dave a végére ért és kinyitva szemeit látta, hogy Carla még nem nyitotta ki az övéit.

- Tetszett? – kérdezte gyengéden.

- Oh igen, nagyon. Csodálatos volt – nézett rá és kezeit előre tartva nyújtózott egyet – Látod, ha én lazítani akarok, akkor elég csak egy olyan számot választanom, amit te énekelsz. Nagyon szeretem ezeket a dalokat, főleg a lecsupaszított verziókat. A kedvencem a Clean.   

 - Carla! – Dave most komolynak tűnt.

- Igen?

- Én… én szeretném, ha találnál nekem egy másik specialistát. Tudnod kell, hogy miért kérem ezt.

- Igen, tudom – sóhajtotta.

- És mit mondasz? Érdemesnek tartod, hogy megpróbáljuk?

- Dave, kérlek, ne siettess. Még mindig gyógyulok, még érzem a szenvedést, és érthető módon még mindig tartok attól, hogy belemenjek egy kapcsolatba, főleg ha az romantikus jellegű.

- Értem. És mi lenne akkor, ha kiderülne, hogy az én társaságom vigasztaló hatással lenne rád? Talán kimozdíthatnálak ebből az állapotból. Talán megmutathatnám, hogyan látom én a világot. Talán tetszene. Talán.

Carla felállt Dave előtt, aki még mindig a kanapén ült, a lábai már a földön. Rájött, hogy egyáltalán nem érezte magát fenyegetetten, nem félt attól, hogy rá fog mászni egy csókért. Mélyen a szemeibe nézett, ahol csak kedvességet látott, nem pedig vad szenvedélyt, mint korábban. Talán van esélye annak, hogy kialakuljon köztük valami – talán nem fogja bántani.

- Kérlek, adj egy kis időt nekem. Nem voltam felkészülve rá, hogy ezek az érzések így felkavarodjanak bennem. Azt hittem, hogy mélyre eltemettem őket, hogy soha többé ne okozzanak fájdalmat. De tudod azért jó tudni, hogy valakinek örömet tudok okozni. Azt hiszem, most már tudod, hogy milyen nő vagyok: egyszerű, őszinte, aki képes sokat adni… És már elég rég volt, hogy élvezzem azt, hogy egy férfi úgy néz rám, mint ahogy te – mosolyodott el, még mindig Dave szemeibe nézve.

- Ennyire nyilvánvaló? – Dave majdnem elpirult, ahogy elmosolyodott, s ezt Carla nagyon édesnek találta. – Csak arról van szó, hogy a szemeid, az ajkaid… Pokolian gyönyörű vagy! Nem tudok másra nézni. Ha járhatnék egy kollégádhoz, akkor talán közelebb kerülhetnénk egymáshoz! Sokat jelentene nekem. Tudod, otthon a dolgok nem állnak túl jól. Nem adok túl sok időt a feleségemnek és nekem. Azon se lepődnék meg, ha a feleségem már talált volna magának valaki mást. Néha nagyon rideg tud lenni velem – tette nagyon gyengéden Carla vállaira a kezeit. Az egyiket a kezei közé fogta és a férfi tenyerével megsimogattatta az arcát.

- De még mindig házas vagy és együtt éltek és szexeltek. – Carlának ezt tudnia kellett.

- Nagyon ritkán. Elkerüljük egymást és csak úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, így könnyebb a családnak és a barátoknak is. A gyerekeim sok nehéz időszakon vannak túl, és még mindig utálom a gondolatot, hogy kisétáljak még egy házasságból…

- Akkor ne tedd! Adj neki még egy lehetőséget! A gyerekek érdekében! Nekik kell a legfontosabbnak lenniük, nem gondolod? – engedte el a férfi kezét, amit eddig az arcához szorított.

- Igen, én is így gondolom, de ez nem azt jelenti, hogy mi nem lehetünk együtt, néha. Carla, én be fogok dilizni, ha nem ismerhetlek meg közelebbről! Érzem a vonzalmat kettőnk között, ne mondd, hogy te nem vetted észre! Mikor belenézek a szemedbe, úgy hiszem, érzed! Mondd meg, gyerünk! – Dave most már erősebben szorította a nő vállait és mélyen a szemébe nézett.

- Igen, vonzódom hozzád. Nem tudom megmagyarázni miért, de igazad van. Egyfajta erő, ami feléd húz, ami azt hiszem, azt jelenti, hogy egy nap közelebb kerülünk egymáshoz… de még nem… - mozdult közelebb a férfihoz, és ajkai finoman hozzáértek a nyakához, ahogy folytatta: - Ez egy gyönyörű kaland lesz, és lassan kell közelítenünk hozzá, kiélvezve minden lépcsőfokát, minden értékes percét. Mert ha nem, akkor olcsó és jelentéktelen lesz. Egyetértesz? – most már csókolgatta az énekes nyakát, aki felnyögött, ahogy nagy kezei elindultak lefelé a vállairól a hátára, amitől fehér pamutköpenye halkan suhogott. Aztán kezei már a nő fenekén voltak, ahogy magához húzta őt kicsúszva a kanapé szélére, hogy megérezhesse mennyire akarta már őt. Most Carlának kellett halkan felnyögnie, ahogy élesen szívta be a levegőt. Érdekes módon Dave most nem próbálta felhúzni a szoknyáját, vagy kigombolni az orvosi köpenyét, amitől szinte meglepődött.

Dave suttogni kezdett: - Nem most, de hamarosan. Megígéred? Te is akarod, érzem.

- Mmmmmm! – Carla teljesen elveszett a Dave nyakához való törleszkedésben, csak arra koncentrálva, amit alteste érzett a ruhán keresztül. Kezei az oldalai mellett maradtak – nem merte megkockáztatni, hogy hozzáérjen Dave-hez – még nem.

A pillanatot a telefon csörgése törte meg. A következő betege! Mindketten visszahúzódtak és lesimították ruhájukat. Carla mosolyogva letörölte a rúzst Dave nyakáról, majd búcsút intettek egymásnak. Dave megígérte, hogy felhívja a következő időpontot illetően, majd megadta a mobilja számát egy névjegykártyán. Carla eltűntette arcáról az elkenődött rúzst és kikísérte Dave-et a váróteremig, ahol a következő betege már várt rá – egy nő, aki teljesen elvesztette a hangját egy borzalmas baleset óta. Dave diszkréten küldött felé egy csókot és egy „majd látlak”-ot tátogott, majd kisétált a rendelőből.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés