A lassan előre haladó külvárosi párizsi forgalomban Carla telefonja sípolt egyet, jelezve, hogy valaki üzenetet hagyott a hangpostáján. Kíváncsi volt, hogy ki lehetett az, úgyhogy kinyitotta a telefont és látta, hogy Dave-től érkezett az üzenet. Ahogy meghallgatta, az első gondolata az volt, hogy miért hívta ilyen későn – mármint a férfinak későn -, de ezt hamarosan úgyis megtudja, mivel már meg is nyomta a „visszahívás” gombot. Hirtelen lehúzódott, aminek hatására hangos dudaszó harsant mögötte, de ez nem érdekelte.
- Carla, te vagy az? – jött az alig hallgató rekedt hang. Olyan fáradtnak tűnt!
- Hé, Dave, miért hívtál ilyenkor? Hogy vagy, mon amour? Nekem is hiányzol, tudod jól.
- Nagyon nehéz Carla. Még négy napot itt akarok maradni Rosie-val, de már lefoglaltam a repülőjegyet, aminek hamarosan elküldöm a részleteit, ha akarod…
- Persze, ott leszek a reptéren. Milyen romantikus! Szóval hogy van a kis angyalod?
- Már jól van. A hirtelen láz aggasztotta a doktorokat. Mindig attól félnek, hogy agyhártyagyulladás. Azt hiszem, ezúttal szerencsések voltunk – nyilvánvaló volt, hogy Dave még mindig meg volt rettenve.
- Figyelj, a többit majd megbeszéljük mikor ideérsz, oké? Eléggé úgy hangzik, mintha rád férne egy kiadós alvás. Ígérd meg, hogy megpróbálod a kedvemért, mon amour, jó?
- Ne aggódj, az a következő a listámon rögtön azután, hogy „felhívni Carlát”! – próbálkozott meg egy ideges nevetéssel, de nem volt túl meggyőző.
Mikor Carla beért a rendelőbe, megkérte a titkárnőjét, hogy ne engedjen be senkit egy fél óráig. Szüksége volt egy kis időre a saját gondolataival, hogy lenyugtassa az érzelmeit. Természetesen voltak kétségei. A történtek után tudta, hogy nem bírna ki egy „félig-kapcsolatot” Dave-vel. Az utolsó szeretkezésük sebei még mindig ott égtek benne, és félt tőle, hogy valami rosszul sül el. Túl gyors és tökéletes volt ez az egész, mintha rózsaszín szemüvegen keresztül nézte volna a világot. Szerelembe esett egy híres énekessel csupán pár hét után? Alapesetben ő nem volt ilyen! Mindig is nehéz volt beleszeretnie valakibe! És most… szinte fájt ez a lángoló szerelem a mellkasában, s alig tudott lélegezni vagy Dave-en kívül másra gondolni! Pedig most a várakozó betegeire kell koncentrálnia! Normális életet kell élnie, amíg meg nem érkezik a férfi! Habár Dave helyzete folyamatosan ott zakatolt a fejében, abbahagyta annak analizálását, hogy milyen hatással van és lesz a férfi az életére. Dolgoznia kellett. Ezeken gondolkodni ráér miután hazaért…
Valahogy végigszenvedte a napokat, míg meg nem virradt a hétfő reggel. Csakis Dave-re tudott gondolni. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy ami köztük fog történni, az valami olyan lesz, amit még sosem tapasztalt. Félt, boldog volt és össze volt zavarodva. És mindez azelőtt volt, hogy Dave felhívta volna. A férfinak nagyon későn lehetett, hiszen Párizsban már 11 óra volt. David bejelentette – nem is kérve Carla engedélyét -, hogy össze kell költöznie a nővel, mert otthagyja az otthonát! A hívás rövidebb volt egy percnél, és Carla „hallóján” kívül Dave beszélt, majd letette. Nyilvánvalóan ideges volt és valamiért sietett. Ez csak egy dolgot jelenthetett. Azzal, hogy meghozta ezt a döntést, Dave biztos volt benne, hogy igazán és őszintén szereti Carlát! A nő betegre aggódta magát azon, hogy mi fog történni, hogy mi történhet. De ennek ellenére elmosolyodott, ahogy elképzelte a közös jövőjüket. Dave elrabolta a szívét és tudta, hogy ő volt az a férfi, akire egész életében várt. Tudta, hogy képes lenne meghalni Davidért. Látott valamit a szemeiben, amit magának akart.
Carla idegessége növekedett a nap előre haladtával. Nem is ebédelt, csak sétálgatott a környéken, nem is nézve meg a kirakatokat, amit pedig sosem szalasztott el. Az egyetlen délutáni időpontját töröltette, megkérve Natalie-t, hogy keressen egy másik időpontot neki, mivel túl izgatott volt Dave esti érkezésétől. Újra és újra elképzelte a találkozásukat. Szinte érezte a férfi érintéseit a testén. Fizikailag és érzelmileg is fájt neki Dave hiánya, ahogy teste és lelke is a férfiért égett.
Aztán eljött az idő, hogy elinduljon a reptérre. Végre! Fogott egy taxit, mert nem tudott volna a vezetésre koncentrálni. Fél óra múlva megérkezett, majd besietett a terminálba. Ahogy felnézett a gépek érkezési táblájára, látta, hogy sok járatnál, majdnem a felénél, a „késik” vagy a „törölve” felirat volt kiírva. Valószínűleg valami sztrájk lehetett…
- Oh, ne! A francba! – suttogta, ahogy elolvasta az információt. Tekintetével megkereste Dave járatát, és amellett is a „törölve” szó állt. Ahogy lenézett a lista aljára, látta, hogy az énekesnek 5 órát kell várnia a következő járatig!
Úgy döntött, hogy a váróban marad, tudva, hogy úgysem tudna mást tenni. Idegesen kezdett fel-le járkálni az érkező szekciónál. Végül leült és álmodozni kezdett Dave-ről. Elképzelte, miként fognak szeretkezni, ha végre megérkezik.
A várakozás végtelennek tűnt, mint ahogy Dave teste is a gondolataiban… Nagyon elfáradt és sok kávét kellett meginnia, hogy ébren tartsa magát. Máris késő délután volt. Telefonját a kezében tartotta, de hamar rájött, hogy nincs értelme hívogatni Dave-et. Csak a hangpostája fogadta. Valószínűleg kikapcsolta a new yorki reptéren. A szemközti székre meredt és nyitott szemmel kezdett álmodozni.
Három óra maradt a várakozásból… két óra… egy homokóra képe ugrott be a fejébe, ahogy a falon lévő órát figyelte… másfél óra… egy óra… Majdnem megőrült, ahogy lábával a padlón topogott.
„Oh, gyerünk már! Ezt nem hiszem el! Ez rossz ómen? Kééééérlek, Dave!” – gondolta könnyes szemekkel.
Az érkezési tábla szerint még fél óra…
Az idegességtől megremegett a teste, ezért lehunyta a szemét és elképzelte, ahogy Dave végigcsókolja a testét. És akkor hirtelen, igen, egy csókot érzett az arcán. Dave hajolt át a háta mögött egyik kezével kitámasztva magát, a másikkal pedig szenvedélyesen cirógatta a nő nyakát. Carla felugrott, feltérdelt a székre és karjaival átölelte. Szavak nélkül, csupán megkönnyebbülten sóhajtozva. Arra gondolt, hogy talán nem hallotta bemondót, hogy a gépe behozott némi lemaradást. Megpróbálta ezt meg is kérdezni a férfitől, de ő egy csókkal hallgattatta el.
- Baby, rohantam hozzád. Mikor a járatomat törölték, béreltem egy magánrepülőt. Ennyire veled akartam lenni, szerelmem!
- Édes istenem… DAVE! – kiáltotta a boldogság könnyeivel a szemében és olyan szorosan ölelte, hogy szinte már fájt – Végre itt vagy! Drága szerelmem! Itt vártam rád… én csak… - de ahelyett, hogy befejezte volna a mondatát, éhesen a szájára nyomta a sajátját.
- Pontosan ilyen fogadtatást vártam, ilyenről álmodoztam, gyönyörű Carlám. Vettem a bátorságot, hogy a lakásodra küldjem a csomagjaimat, amivel tele volt a magánrepülő. Már úton is van, nem gond? Ha gond, akkor láttam pár szép hidat a Szajna fölött, mehetek és lakhatok az egyik alatt, ha gondolod…
Carla felnevetett, ahogy elhomályosodott a tekintete s újra megölelte Dave-et. Dave, a párizsi csavargó! Micsoda képtelen ötlet!
- Be kell vallanom, hogy a fél házamat elhoztam, plusz az összes ruhámat. Túl sok olyan filmet láttam, ahol az elhagyott feleség egy ollóval nekiesik az exe öltönyeinek! Remélem, tudsz nekem egy kis helyet szorítani a gardróbodban és a polcaidon. Egy olyan férfivel költözöl össze, aki szereti a ruháit! – figyelmeztette.
- Persze, hogy minden rendben… Beköltözhetsz! – mosolygott rá félénken, ahogy hátrébb húzódott az ölelésben, hogy a szemébe nézhessen, s észrevegye a sötét karikákat alatta – Csak rád tudtam gondolni az utóbbi pár napban. Gyere… menjünk haza, mon amour! – suttogta.
És haza is mentek, a közös otthonukba. A költöztető cég emberei a férfi minden holmiját Carla előszobájába hordták, ami hamar meg is telt velük. Át kellett lépniük a bőröndökön és a dobozokon, ha be akartak jutni a lakásba.
Dave Gahan beköltözött Carlához. És másnap Dave megtanította a jó humorú portásnak, hogyan kell helyesen kimondania a nevét és gravíroztatott egy új névtáblát Carla postaládájára, amin mindkettejük neve rajta volt. A borotválkozó cuccait, a fogkeféjét és az aftershavejét az egyik fürdőszobai polcra tette. Érzelmileg és fizikailag is kimerült volt és csak le akarta dobni a farmerját a földre, hogy meztelen bemászhasson Carla mellé az ágyba egy kis cirógatásért.
Az első éjszaka varázslatos volt. Fáradtan az utazástól, a várakozástól, a reménykedéstől és a vágyakozástól csak arra maradt energiájuk, hogy egyenek gyorsan valamit és összebújjanak „kettejük ágyában”. Furcsa volt, hogy ilyen alkalmakkor milyen finom tudott lenni a kenyér sajttal és egy kis vörösborral. Aztán szemhéjaik elnehezedtek, ahogy összebújtak és szinte álomba csókolták egymást. Csupán a szájuk és a kezeik érintkeztek – másra most nem is vágytak.
„Holnap Dave még mindig itt lesz” – gondolta Carla – „Nem ússza meg olyan könnyen, ha felébredtem!”
Mintha csak a fejében olvasna, Dave az egyik csókjukon keresztül suttogta: - Nyerd vissza az erőd, baby, mert holnap reggel szükséged lesz rá! – azzal az oldalára fordult, Carla pedig hozzásimulva fél kézzel átölelte.
- Aludj jól, mon amour. A szavadon foglak!
Carla álmodott, mikor egy hatalmas fülsüketítő vihar kélt odakint vakító villámlásaival. Nem ébresztette fel álmából, mely késő és törölt repülőjáratokról és arról szólt, hogy nem találja Dave-et a reptéren. Valakihez könyörögni kezdett álmában és a hangja felébresztette Dave-et, aki mozdulatlanul hallgatta azon mosolyogva, hogy milyen kétségbeesett volt a nő, amiért nem találja őt. Szerelem és hála öntötte el a szívét, s tudta, hogy ez azt jelenti, hogy Carla biztosan szereti őt. Gyengéden megcsókolta a nőt és a karjaiba vette. Carla ellazult és anélkül, hogy felébredt volna, átölelte Dave vállait. A férfi figyelte őt a sötétben és hamarosan ő is visszaaludt.
A reggel hamar eljött. Az első reggele a szerelmesek közös életének, gondolta Carla mikor felébredt és teljesen mozdulatlanul feküdt Dave karjaiban, egy mosollyal ajkain figyelve a békésen alvó énekest. Olyan édes és nyugodt volt, el se hitte, hogy tényleg ott volt, hogy igazi volt! A karjai ölelése, a finom bőr illata, a megcsillanó fény a sötét hajban, a légvételei… Egy idő után Carla úgy döntött, hogy egy csókkal ébreszti fel. Felkönyökölve lassan Dave szájához közelítette sajátját és finoman megcsókolta egy apró csókkal. Olyannal, amilyet a gyermekek homlokára szokás adni. Lehunyta a szemeit, ahogy hagyta, hogy a csók még tartson pár pillanatig, majd felnézett, mert kíváncsi volt rá, hogy Dave megérezte-e. Meglepődött, mikor észrevette, hogy Dave szemei nyitva vannak, és huncut fény csillan bennük.
- Bonjour, mon amour – suttogta a férfi - comment ça va? – tette hozzá mosolyogva.
- Eh bien! Tu parles français maintenant? – nevetett Carla - et presque pas d'accent!
- Hohó! Attól tartok, hogy elvesztettem a fonalat! – kuncogott fel Dave – Csak az egyik stewardesst kérdeztem meg, hogy hogyan mondják franciául a „helló, hogy vagy”-ot és ő nagyon kedvesen elmagyarázta… - Carla duzzogni kezdett, úgyhogy Dave folytatta: - de nincs okod a féltékenységre. Nézz csak magadra! Szóval mit válaszoltál nekem? A hölgy egyáltalán nem készített fel a lehetséges válaszokra!
- Csak azt mondtam, hogy most már franciául is beszélsz és alig hallani az akcentusodat.
- Aah! Mikor te beszélsz, nagyon könnyűnek tűnik. Te hozzászoktál, hogy az ajkaid kiejtsék azokat a különleges francia hangokat!
- Szeretném, ha valami mást csinálna a szád a franciául beszélésen kívül, Mr. Gahan. Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy pihenjem ki magam, mert terveid vannak a reggelre vonatkozóan? Nos? Én várok… Pontosan mi is járt a fejedben?
- Mit gondolsz, édes? – kérdezett vissza egy hatalmas vigyorral az arcán és simogatni kezdte Carla hátát.
- Hmmm… lenne pár ötletem a mocskos kis fejemben… - suttogta közel a szájához, ahogy egyik keze lassan a takaró alá kúszott – Szeretnéd tudni, hogy mik azok? – csúsztatta finoman le a kezét a férfi testén.
- Carla! – kapott levegő után, mikor a nő ujjai hozzáértek büszkeségéhez – Carla!
- Igen, gyönyörűm?
- Mondtam már neked, mennyire szeretek szeretkezni veled?
- Nem, szerelmem, még nem, de kicsi Dave efelől nem hagy semmi kétséget… - kuncogott nagyon fiatalosan.
- Istenem, imádom… mikor ilyen… rosszkislányos vagy! – nyögte és hagyta, hogy a nő a hátára nyomja. Hitetlenkedve nézett fel Carlára, mikor az halkan dorombolt egyet és egy kicsit megkarmolta a mellkasát hosszú körmeivel…
- Játsszunk egy kicsit! Tele vagyok energiával, mint egy gyerek… de úgy hiszem, egy gyerek nem csinálna ilyeneket veled… - mosolygott mocskosan és szenvedélyesen megcsókolta testét a másikénak nyomva, ahogy ráfeküdt a férfira.
- Mi lenne, ha TE csinálnál valamit VELEM, ha ennyire szétvet az energia? Azt hiszem, én csak fekszem itt tovább és meglátom mi történik… - azzal Carla tiszta kis éjjeliszekrénye felé nyúlt és felvette a Da Vinci Kódot, amit tényleg kinyitott és olvasni kezdett Carla nagy meglepetésére! – Öö, szólj, ha kellek valamire, eh, oké baby? Hm, ezt azóta el akartam olvasni, hogy megjelent… - azzal újra eltűnt a borító mögött!
Carla átlátta a helyzetet és rögtön finoman a férfi testéhez kezdte dörzsölni sajátját, nem gondolva Dave izgatására, inkább saját élvezetére koncentrált tudva, hogy a hangok, amiket kiad végül arra fogják késztetni a férfit, hogy letegye a könyvet és ő is beszálljon. Szerette az érzést, ahogy kemény mellbimbóit húzogatta a férfi mellkasán és hasizmain. Majd úgy döntött, fegyvert vált és bevonta a nyelvét a játékba. Felsóhajtott Dave reakcióját várva, de egyelőre nem kapott semmit. Elkezdte nyalogatni a mellkasán található tetoválásokat követve azok vonalait cikázó nyelvével, miközben aprókat nyögdécselt. Lassan leért a férfi bordáiig és kíváncsi volt, mennyire lehet csiklandós ott… És igen, csikis volt, mert hirtelen hangosan felnevetett, de úgy tett, mintha csak valami vicceset olvasott volna és Carla kis trükkje egyáltalán nem zavarta volna meg az olvasás közben, amit folytatott is. De Carla ismerte nagyon jól a gyengéit és egy gyors mozdulattal ajkai közé fogta Dave farkát. Dave lehunyta a szemeit és nagyon lassan maga mellé tette a könyvet, ahogy egy furcsa, mély, állatias morgás tört fel a torkából.
- Oh ez az! – mordult fel.
- Szóval, jó a könyv? – szakította el száját a férfitól egy gyors mosollyal az arcán, majd újra lehajtotta a fejét. A nyelvével érezte, ahogy Dave egy keményebb és keményebb lesz minden mozdulatával.
- Milyen könyv? Baby, csak… folytasd! Oh igeen! Olyan szexi! Nagyon szexi vagy! – suttogta keményen megmarkolva a nő haját.
Carla keményen megszívta a hímvesszőt az ajkai között, miközben felnézve tekintetük találkozott. A nő tudta jól, hogy ez a látvány milyen izgatón hathat Dave-re. Szerelmének ajkai a büszkesége körül… Olyan erotikusnak találta ezt a képet, hogy majdnem megőrült az élvezettől, ami villámként cikázott át testén.
- Hmmmm, ez jó, oh igen, ez nagyon jó érzés…
Carla nem válaszolt neki, mivel el volt foglalva a sós ízesítésű nyalókájával. Hallotta, ahogy a férfi egy nagyot nyel és kérdőn felpillantott rá.
- Carla, én… én… nem bírom… tovább…
- Semmi gond, baby, semmi gond. Csak élvezd ki, David. Gyere, édes, gyere!
És pár húzás, illetve egy hangos nyögés után belélövellte magját a forróságba, ami még mindig szorosan körülölelte. Carla is felnyögött, majd az utolsó cseppig lenyelte, amit Dave adott neki, kiélvezve az ízét. Tisztára nyalogatta. Nem is akarta elengedni, de tudta, hogy muszáj lesz. Úgyhogy ezért inkább közel maradt az elernyedt legjobb barátjához fejét Dave alhasára téve, ahogy lehunyt szemmel cirógatta a férfi derekát, kiélvezve az alatta fekvő testének melegét és illatát.
Egy darabig így feküdtek – Carla Dave lenyugodott légzését hallgatta, míg Dave a nő haját simogatta. Suttogásával törte meg a csöndet: - Ebben is nagyon jó vagy. Van BÁRMI, amiben NEM vagy jó?
Carla elmosolyodott és felemelte a fejét: - De hát erre tudod a választ: bármi, ami a kagylókkal kapcsolatos, mon amour! Enni, elkészíteni, vagy nézni, ahogy valaki megeszi őket!
- Igen, de én másfajta tehetségre gondoltam, olyanra, amit épp az imént mutattál meg! – nevetett fel Dave. Vajon most mit forgathat abban a jóképű mocskos fejében?
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk egy kis szerepjátékot? Benne lennél? Hogy tetszene, ha… - emelkedett négykézlábra, hogy közelebb kerüljön a férfi ajkaihoz - … uralkodnék feletted? – emelte meg lassan egyik szemöldökét, ahogy figyelte a kérdése hatását megjelenni Dave arcán.
- Nos, be kell, hogy valljam, hogy az a fehér köpenyed még mindig megbűvöl. A foglalkozásaink a ritka alkalmak közé tartoztak, mikor kellemesen éreztem magam egy fehérbe öltözött orvos mellett.
- Merthogy? – ült fel Carla törökülésben, ami Dave-nek gyönyörű rálátást adott a… - semmi sem maradt rejtve és ezen a férfi elmosolyodott -, de tovább folytatta gondolatát.
- Egyszerűen azért, mert a régi vad korszakomra emlékeztetnek… amikor majdnem meghaltam. Az első emlékem utána az volt, hogy a körülöttem lévő orvosok azt kérdezgetik egymástól, hogy „hogy a fenébe úszta ezt meg?”. Nem is tűntek elégedettnek, hogy megmentettek. Biztosan több nyilvánosságot kaptak volna, ha tényleg meghaltam volna azon az asztalon! Nem is hibáztathatták volna őket, hisz már túl mélyre süllyedtem.
Carla őszintén lesokkoltnak tűnt és nem találta a szavakat, hogy megvigasztalja Dave-et. Biztosan már rengetegszer hallotta őket. Inkább csak hozzábújt és maguk köré húzta a takarót, mintha csak meg akarná védeni őt…
De Dave-nek nem volt rossz kedve. Pár másodperc múlva újra megszólalt: - Szóval vissza ehhez a beöltözéshez: te, a fehér köpenyed és én?
Carla óvatosan elgondolkodott, s gyengédséggel és aggodalommal a szemeiben nézett rá.
- Biztos vagy benne, szerelmem?
- Pokolian biztos! Alig tudtam koncentrálni a szavaidra még a rendelőben, ahogy láttam, hogy milyen csodásan feszül rajtad az a kis köpeny… Hogy milyen szépen kiadta a csodás alakodat… - suttogta rekedten – Látod? Elég csak rágondolnom és felizgulok!
Carla egy kicsit meglepetten mosolygott rá. – Tényleg fogalmam sem volt erről! Azt hittem, csak egy akadálynak látod a testeink között!
- És amúgy mire való a fehér köpeny? A higiénia miatt?
- Igen, mon amour. Néha a betegeim köhögnek vagy meg vannak fázva – ilyenkor maszkot is viselek. Tudod korábban már szedtem össze betegségeket munka közben.
- Aszta, tuti ijesztő vagy maszkkal az arcodon! – tágultak ki Dave szemei tettetett rettegéssel, de aztán az egyik ellenállhatatlan mosolya terült szét az arcán.
- De úgy legalább nem haraphatnálak meg újra! – simogatta meg a férfi nyakát és lehajolt, hogy megcsókolja. Érezte, hogy Dave kicsit megrándul ettől. – Csak nem félsz tőlem egy kicsit, mon amour? – kérdezte szélesen mosolyogva, hogy rávillanthassa tökéletes fogait…
- Mit gondolsz, te kis vámpír? – kérdezte és erős karjaival átölelte Carlát.
- Valamikor ki kéne próbálnunk… Mit gondolsz? Szereted durván? Úgy hallottam, hogy igen… Mondd el nekem szerelmem, hogy nálad mit is jelent pontosan a „durva”…
Dave arcán látszott, hogy mocskos ötletei máris sorjázni kezdtek fejében.
- Ha azt mondom, hogy bilincs… láncok… - húzta össze a szemeit, ahogy a nő reakcióját figyelte.
Carlának ez új terep volt és a félelem, illetve az izgalom keverékét érezte. Egy kis fájdalommal nem volt baja, de mit forgatott Dave a fejében? Hirtelen nem tudott leolvasni semmit az arcáról, és amikor nem válaszolt neki, Dave megragadta a karjánál fogva és szorosan tartotta, míg fel nem jajdult. Próbált kiszabadulni, de aztán látta, hogy a férfi mosolyog.
- Tetszik az ötlet, hogy te tehetetlen vagy és én bármit megtehetek veled… - hajtotta le a fejét miközben hangja suttogássá halkult, s szemei felszikráztak - …bármit… amit… csak… akarok… - azzal elengedte a nő karját, aki meg reflexszerűen meg is dörzsölte azt. Carlát majdnem sokkolta Dave és még mindig nem talált szavakat. – Mi az édes? Félsz tőlem? Milyen messzire mennél el a kedvemért? – kérdezte mély hangon és magához szorítva átfordította Carlát, akit így mozdulatlanul a lepedőhöz tudott szegezni.
A nő idegesen nyelt egyet és érezte, hogy kiszárad a szája. – Mit akarsz csinálni? – suttogta vissza, de Dave meg sem szólalt, csak egy gonosz mosoly tűnt fel az arcán, majd megnyalta a nő állát.
- Baby, világosíts fel, ha tévednék, de azt hiszem tegnap láttam valahol egy sálat… - mosolygott és Carla látta, ahogy a tekintete elsötétül. A férfi arckifejezése veszélyes volt, s áldozata szívverése felgyorsult, mikor Dave megtalálta, amit keresett. Orrához emelve a finom anyagot beleszagolt.
- Uhmmm… az illatos parfümöd… mindig felizgat… Szeretem... – egyik kezébe fogta a sálat a nő fölé térdelve, s fölemelte a karját, hogy a sál másik vége éppen hogy csak hozzáérhessen a nő hasához. Lassan körözni kezdett az anyaggal a puha bőrön, amit egy sorozatnyi fel-lemozgás követett. Aztán a férfi arca komolyabbá vált, s a cirógatások is kiszámíthatatlanabbul jöttek, mintha valamit rajzolna a nőre. Carla kíváncsi volt: lehunyta a szemét és kicsit idegesen elmosolyodott. Annak nem volt ellenére, ha csak ilyen erotikus játékokat játszanak…
- Írsz valamit? – kérdezte felpillantva rá, ahogy visszagondolt arra a taxiútra, mikor a Sacré Coeurhoz mentek.
- Most fejeztem be. Azt írtam, hogy „az enyém vagy”… mert az vagy, nem igaz? – izzó tekintete választ várt.
Carla lehunyta a szemeit és akarata ellenére megborzongott – nem tehetett ellene semmit, és tudta, hogy Dave is érezte. A férfi elmosolyodott és visszatért kifinomult kínzásához. Most már a nő mellbimbói körül körözött a sál vége és Dave elmosolyodott és mélyen felmordult, mikor látta, hogy azok egy másodperc alatt megkeményednek. Carla félig kinyitotta a szemeit és felnyögött… mindenhol libabőrödzött meztelen teste. Nagyon vágyott már rá, hogy megtudja, hova vezet ez az egész, de ugyanakkor azt kívánta, bárcsak még folytatná szeretője… Úgy érezte, hogy jobb, ha engedélyt kér mielőtt megmozdítja a kezét.
- Megérinthetem magam… Kérlek? – suttogta.
- Még nem. Szóval mozogni akarsz, mi? Ezt orvosolnom kell! – azzal mindkét kezét a sajátjaiba fogta, és felemelve a karjait a díszesen faragott fa ágytámlához kezdte odakötözni. A nő érezte, ahogy Dave átbújtatja a sötét összefonódó faragott ágak közti lyukakon az anyagot, hogy a csuklói köré tekerje és egy-egy csomót vagy hurkot kössön rá, amit szorosan meghúzott. Ösztönösen megfeszítette béklyóját és rájött, hogy nem tudja kiszabadítani a kezeit. A félelme hirtelen és megmagyarázhatatlanul elhagyta, hogy az égő vágy vegye át a helyét. Ahogy felhúzta a lábait, hogy a combjaival simogathassa Dave oldalát, felsóhajtott: - Nagyon kívánlak, Dave! Kérlek… ne várakoztass… - most már gyorsan és szaggatottan kapkodta a levegőt reszkető ajkain keresztül.
- Sajnálom, édesem… még nem tartunk ott – válaszolta nyugodtan és megnyalta saját száját. Dave érezte, hogy egy forró hullám futott le ágyékába a gondolattól, hogy Carla teljesen ki van szolgáltatva az ő kényére-kedvére… Most bármit megtehet vele, amit csak akar… Lehajolt, hogy megszagolja a bőrét, s ujjbegyeivel apró köröket kezdett rá rajzolni. Megállt és tekintetét éhesen a nőébe fúrta. Carla megint megborzongott, ahogy egész teste azért sikoltott, hogy hatoljon végre belé, hogy úgy kielégítse, mint még soha…
- Mondd el, hogy mi jön most – lihegte lassan és érzékien kinyújtva lábait és egész testét, emlékezve rá, hogy korábban ez tetszett neki – Dave, kérlek… Meghalok…
- Azt akarod, hogy megbüntesselek a türelmetlenséged miatt? Tanulj türelmet, vagy nekem kell megtanítanom ezt a leckét! – nézett rá haragosan, s hangjában egy újfajta fenyegetés kelt.
Carlának ez eszméletlenül tetszett, s úgy döntött, hogy tovább provokálja őt a sál megrántásával. Dave tekintete elkapta a mozdulatot, majd újra a nő arcára nézett félig lehunyt szemmel, s tekintete szinte beleégette magát az alatta fekvőébe, aki elraktározta magának ezt a nézést azokra az időkre, amikor a férfi majd nem lesz mellette, amikor majd az ujjainak kell Dave szerepét játszania.
- Te akartad, rossz kislány! – mondta és átfordította a nőt, amitől a sál szorosabbra tekeredett a vékony csuklók köré egy fájdalmas kiáltást kiszakítva a nőből. Az énekes Carla csípője alá nyúlt, hogy felhúzza és négykézlábra kényszerítse. Áldozata már tudta, hogy most mit fog csinálni vele, és a férfi iránti vágya csak megduplázódott az érzéssel, hogy már őrülten lucskos volt tőle. Újra felnyögött, mikor megérezte Dave hosszú ujjait, ahogy megérintik nedves szeméremajkait – először csak finoman dörzsölgetni kezdte őket, s egy rekedt nyögést hallatott, mikor hozzáért a forró nedvességhez. Carla érezte, hogy teste megfeszül, s már majdnem elélvezett, mikor… Dave hirtelen leállt és lemászott az ágyról.
- Persze hogy éreztem, hogy a határán voltál! – nevetett fel és az ajtó felé indult, s mikor újra megszólalt, szinte unott volt a hangja, mintha nem is érdekelné az, amit eddig csináltak – De kell egy sör. Hamarosan visszajövök, édes! – azzal eltűnt!
Carla hagyta, hogy az oldalára essen. Olyan sok mindent érzett egyszerre: ez az egész nyilvánvalóan felizgatta Dave-et – elég volt csak a figyelemért ágaskodó kicsi Dave-re pillantania miközben szeretője kisétált az ajtón -, s Carla tudta, hogy ha végre visszajön, akkor nem fog számítani, hogy mit tett vele, ugyanúgy reszketni fog érte, s olyan keményen fog rászorítani belső izmaival, mint még soha. De emellett az is átfutott a fején, hogy „hogy hagyhatott így itt?” – aztán ez átváltott egy „hogy MERÉSZELT így itt hagyni”-ra. Hallotta, ahogy kinyitja a hűtőjét, majd egy sörösüveget – egy rövid szünet, majd a férfi szájának cuppanása – aztán semmi. Mondjuk a léptei úgyse hallatszottak volna a szőnyegen. Carla azt akarta, hogy visszajöjjön és minden erejét beleadva eszméletlenre kefélje, de aztán meghallotta azt, amit a legkevésbé várt: Dave bekapcsolta a tévét!
- Te szemét! – sikoltotta – Tudod mit? Felejtsd el! Nem akarlak a közelemben látni! HALLOTTAD? – hallgatózott kicsit a válaszért miközben az első könnycseppek a párnáján landoltak. Csak kiabálást hallott meg fütyülést, amit rögtön egy focimeccs hangjaiként ismert fel!
- Gyerünk fiúk! EZ AZZZ! – jött a nappaliból, ahogy berúgtak egy gólt.
Carla a párnába temette az arcát és nagyon rövid idő alatt álomba sírta magát. Pár perc múlva Dave visszajött a szobába és ránézett. A nő még mindig aludt, könnyes arcát a párnán nyugtatva…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés