Dave pár röpke óra múlva már teljesen magába mélyedve várta a színpad mögött, hogy a crew végezzen a beállításokkal. Mellette már ott álltak a csapattagjai. Ő tenyérbe hajtott fejjel mélyült el, ahogy hallgatta a közönséget, a kis házi kedvencét, ahogy hívják őket, hogy menjenek. Elmosolyodott, mikor a tömeg felhördült: tudta, hogy ezt csakis a DM logó megjelenése válthatta ki belőlük, és azóta percről-percre türelmetlenebbül morajlottak, tapsoltak, fütyültek és az együttes nevét kántálták, miközben félig magyar-félig angol mondatokat próbáltak a színpadig eljuttatni. A szeme sarkából látott egy ezüstös villanást - Martin közelebb húzódott a színpadhoz, talán kilesett a tömegre. Andy mint mindig, most is nyugodtan és csendben várta, hogy meginduljanak. Sosem tudta, hogy ilyenkor mire gondol vörös barátja. Peter és Christian pár semmitmondó mondatot váltottak. Ők csevegéssel vezették le a várakozás okozta enyhe feszültséget.
Martin kellően bemelegített ujjakkal hallgatta az egyre fokozódó kiabálásokat és tapsot. Fél füllel korábban hallotta, hogy Douglas-ék is nagy sikert arattak a Nitzer Ebb számokkal. A szőke férfi pedig hagyta, hogy a hatalmába kerítse a koncert előtti kis feszültség és izgalom. Tudta, hogy ennek a közönségnek érdemes jobban odatenni magukat. És elindult az „Intro”... Peter, Christian és Andy felsétáltak a színpadra, mire hatalmas ováció kelt az arénában. Egy kis mosollyal vette tudomásul, hogy mikor ő is elindult, még hangosabbá váltak az ordítások.
Dave is kilépett a színpadra és a hangzavar a tetőfokára hágott. A mikrofonjához sétált és meghajolt, majd odaintett Martinnak, aki hamarosan bele is kezdett a daljátszásba. Egy kis ideig hallgatta, majd belépett a szöveggel és a tömeg csatlakozott hozzá. Nem csak nekik, de a közönségnek is csodás élmény volt, ahogy együtt énekelték a már jól ismert sorokat. Martin nem tudta megállni, hogy ne nézzen lopva, egy kis mosollyal Dave-re.
Gyorsan repültek a sorok. A „Wrong” alatt a tömeg majdnem szétverte a stadiont, ahogy egyszerre mozogtak a dinamikus számra, majd jött a „Hole to Feed”. Martin elmerülve a számban gitározta a már olyannyira ismerős számot, hogy ha álmából keltették volna fel, akkor is kívülről tudta volna a dallamot. Egy darabig lehunyt szemmel gitározott, majd felpillantva szeme megakadt valami fehéren egy pillanatra. Kicsit elkerekedett szemekkel sandított Dave felé, hogy ő is látja-e azt.
Dave épp Martin felé tartott, amikor látta a villanást. Épp el tudta olvasni, majd látta, hogy a biztonságiak kitépik a kezekből az anyagot és visszaszáműzik a táskába azt. De nem baj, ő teljesíti, amit kértek tőle. Martin figyelmeztetően villantotta Dave-re a tekintetét, de más nem látszott rajta. Remélte, hogy a lepedő készítői csak ráhibáztak...
Dave azonban csak mosolygott. Már mindegy volt, a „Hole to Feed” után nyomott egy puszit a szöszi arcára, amit nagy hördülés követett - feltehetően a lányoktól. Valószínűleg a lepedő készítői sem voltak mások. De nem akart annyira nyilvánvaló lenni, mint New Yorkban. Nem fogja magát még egyszer annyira elengedni a színpadon, de kis érintések még beleférnek, amit későbbre tartogatott, finoman adagolva. Szerette a tömeget és már most látta és érezte, hogy ez most mennyivel barátságosabb koncert lesz, mint a tavalyi. Az első sorok nagyon pörögtek, jó volt nézni őket, de, ha távolabbra tekintett, akkor is látta, hogy az ülők már állnak és a sima állósok is bőszen nyújtózkodnak feléjük. Az első sorban meg már-már átesnek a kordonon.
Lassan Martin is kezdett egyre inkább feloldódni és már Dave érintései se zavarták - sőt! Egy kis mosollyal hallgatta, ahogy a „Walking in my shoes”-ra még inkább felhördül az aréna. Dave nem volt rest, bevetette magát: táncolt, mozgott, bíztatta a közönséget... és kínozta Martint. Egy ízben, mikor Mart gitárszólójánál a hátát vetette társának, ahogy ellökte magát nekinyomta a fenekét. Tudta, hogy a közönség észrevette, miközben kinyújtja a nyelvét, mert ennek hangot is adtak, de nem zavarta, csak rázta magát. Ahogy egyre jobban belelendült az előadásba, úgy szabadult meg a ruhadarabjaitól is.
Martin pedig nagyokat nyelt a látványtól. Tudta, érezte, hogy Dave leginkább neki produkálja magát, engedelmeskedve kérésének, de mindezt a show részének álcázza. Ezen el kellett mosolyodnia, majd mikor az egyik szám közti szünetben odajött hozzá, mély hangon a fülébe súgta: - Folytasd csak a kis műsorodat... Nagyon izgató vagy... - azzal villantott rá egy mosolyt is.
Dave csak egy sötét mosollyal felelt, majd megajándékozta egy szexuális pillantással az első sor egy részét, mire hatalmas sikolyokat kapott. Felnevetve parádézott el, hogy belekezdvén a következő számba a kifutóra lépjen.
Természetesen arrafelé is hangos sikolyokat zsebelhetett be, ahogy a kifutó környéke és az ülőhelyeken állók érzékelték közeledését. Martin csak csendesen figyelte, ahogy az énekes játszik a tömeggel, oda és vissza táncikálva a kifutón. És minden alkalommal, mikor egy-egy számnál Dave rekedten belenyögött a mikrofonba, érezte, hogy erősen vissza kell fognia magát. A vágy finom feszültsége délután óta ott rezgett a szőke férfiban. Ő választotta, hogy nem fog kielégülni a koncert előtt, így kezdett egyre felfokozottabb állapotba kerülni. Persze igyekezett ezen uralkodni, de a show elején tapasztalt visszafogottsága már a múlté volt. Most már akarta, hogy Dave minél többször hozzáérjen.
Dave kitett magáért, a tömeg lelkesen éljenzett és mozgott, énekelt és ordította a nevét. Azonban most eltűnt a színpad mögött, hogy teret engedjen Martinnak.
A szőkeség lassan a színpad közepére sétált miután letette a gitárját és belekezdett az "Insight"-ba. Jól emlékezett még arra a korszakra, mikor az Ultra album dalait írta. Lényegében az az album Dave-nek szólt és arról árulkodott, hogy Martin miként látta, hogyan dolgozta fel Dave legönpusztítóbb időszakát. A rajongók sokszor mondták, hogy azt szeretik az albumban, hogy a sötét melankóliája mellett ott van a remény is a dalokban - főleg ebben a csodás számban. Nem tudta nem teljes átéléssel énekelni a dalt. Tudta, hogy Dave tudja, hogy neki énekli. Sejtette, hogy nem egy könnyes arcú rajongó hallgatja lélegzetvisszafojtva vagy énekelve. Most pedig jól bevált módon énekeltetni kezdte a "You've got to give love" sort a rajongókkal. A következő szám a "Home" volt mely hasonló jelentéstartalommal és varázslatossággal ment le, s annak vége felé elért arra a tetőpontra, ahol kiereszthette a hangját, hogy betöltse vele az egész arénát, elámítva a meghatott közönséget. Hatalmas tapsot kapott természetesen. Szerette a saját blokkját, hisz ilyenkor egyszerre lélegzett az egész arénával és a zene nem nyomta el annyira a közönség énekét és tapsát. A szám végén nem tudta ott hagyni a lelkes rajongókat, jelzett, hogy még-még énekeljenek. Eztán mosolyogva köszönte meg nekik a közreműködést, s hagyta, hogy a színpadra visszatérő énekes is énekeltesse még őket egy kicsit. Alig leplezve kereste Dave tekintetét, hisz érzelmileg őt is megindította azért ez a két szám, ahogy sok emlék az eszébe jutott velük kapcsolatban.
Dave ritmust adott a közönségnek, és így énekeltette őket tovább, átvéve a vezénylést Marttól, majd a végén megünnepeltette Martint a tömeggel, akik persze készségesen tették, amit követelt tőlük. Végül átvette az irányítást és tovább folytatódott a show.
A közönség egyre inkább belendült, s Martin is élvezte, ahogy hol észvesztve tomboltak, hol lelassultak és áhítattal énekelték a lassabb számokat. Ilyenkor szinte kézzel foghatóan érezte a feléjük áradó szeretetet és energiát, amiről tudta, hogy leginkább Dave-et működteti és ösztökéli, hogy még többet adjon magából nekik. Ahogy elnézte a 200%-on pörgő énekest, ismét elöntötte a szeretet érzése, amit iránta érzett, pár pillanatra a háttérbe szorítva a masszív vágyat, amit érzett iránta. Tudta, hogy a koncert folyamán ő sem szűkölködött a füllesztő pillantásokban. Néha szinte levetkőztette a tekintetével a karcsú párducot, és ha lehetősége volt, pár mocskosságot is súgott a fülébe.
Dave nagyon élvezte az estét, elégedettséggel töltötte el a tömeg látványa, ahogy tombolnak, nekik adják a hangjukat, nyúlkálnak feléjük. Tudta, hogy többet pörög és teremt kontaktust a közönséggel, mint amikor legutóbb itt jártak. Azóta sok pozitív dolog érte, főleg a betegségével kapcsolatban. Jó volt látni, ahogy a tömeg élvezi a koncertet és ő örömmel adott nekik még többet. Többször járt a kifutón, alig tudott lejönni róla. Mikor először lementek a színpadról a rajongóik majd megvesztek, úgy követelték őket vissza. Martin ment hozzájuk egy „One Caress”-szel. Olyan gyönyörűen énekelt... Mikor Dave ismét a színpadra lépett tudta, hogy látszik rajta, mennyire megérintette a dal és aznap este harmadjára is bemutatta a szöszit, tisztelettel és csodálattal adózva gyönyörűen csengő hangja előtt. Hihetetlen, hogy ez a férfi hányféleképpen képes őt térdre kényszeríteni.
Szőke társa hálásan fogadta a sokadik bemutatást. Látta Dave-en, hogy már ő is nehezen bír magával, de most a szeretetet érezte áradni felőle, amit hatalmas mosolyokkal fogadott. Érezte, hogy remek showt adtak és a közönség is elégedett lehet annak ellenére, hogy mikor lement a közös összeölelkezés a „Personal Jesus” végén és levonultak a színpadról - természetesen Dave utoljára -, még akarták volna, hogy folytassák az éneklést, de Mart látta Dave-en, hogy azért eléggé kifáradt a végére.
- Minden okés? - tette a kezét Dave izzadt hátára, amit már egy törölköző takart.
A férfi épp egy ásványvizes palackot szipolyozott ki. Mikor végzett vele egy hatalmas sóhajtás után felelt - Igen. Kicsit elfáradtam a végére, de isteni volt! Nem normálisak!
- Hát nem! - nevetett fel jókedvűen Martin, kicsit megnyugodva - Hallod ezt? - hallgatózott egy pillanatra megállva a félhomályos folyosón, hogy zavartalanul hallhassák a még mindig dübörgő arénát.
- Azt hiszem, számíthatunk pár strázsálóra holnap.
- Szerintem is - simított végig Dave hátán - Menj, hozd rendbe magad, pihenj egy kicsit, aztán... - súgta a fülébe. Egyszerűen nem tudta visszafogni magát. A koncert erősen felfokozta a hangulatát.
- Aztán? - kérdezte Dave, kényszerítve Martot, hogy a folyosó faláig hátráljon.
- Aztán újra láthatod a kis barátaidat... - húzta el a mézesmadzagot Dave orra előtt.
Dave válaszul vészesen közel hajolt, de mielőtt megcsókolta volna csak elmosolyodott és ellépett Martintól, hogy rendbe szedje magát.
Mart egy mocskos mosollyal engedte útjára az énekest majd jó fél óra múlva csendesen várakozott a kocsiban, ami majd a szállodába szállítja őket. Máris eltervezte magában az este további részét. Miután a banda maradék tagjai is befutottak az autó elszállította őket a szálláshelyükre. Dave a szobájába vonult, és miután feltöltötte kimerült testét némi táplálékkal, a balkon üvegén át nézte az éjszakai várost.
Martin tudta, hogy vár rá, épp ezért nem sietett hozzá. Kényelmesen megvacsorázott, megnézte az egyik focimeccs végét, majd felállva farmerja hátsózsebébe tette Dave "ajándékát". Halkan, kopogás nélkül lépett be a szobába, melyet csak egy kislámpa fénye világított meg. Rögtön észrevette az ablaknál álló karcsú alakot. Habozás nélkül ráfordította a zárat és a férfi mögé sétált, de még nem ért hozzá.
- Mit hoztál nekem? - kérdezte Dave. Hallotta és immár érezte Martint maga mögött.
- Majd meglátod édes... - lehelte a nyakába, s élvezettel figyelte a megjelenő libabőrt - Ugye tudod, hogy nyüszíteni fogsz a feloldozásért? - kérdezte suttogva.
- Mondj egy példát, mikor nem tettem meg neked...
- Hát a kapcsolatunk elején elég sokat próbáltál harcolni a dominanciáért... - futtatta végig az ujjbegyét Dave vállán.
- Kemény harcok voltak - mosolyodott el Dave Martinra nézve.
- De élvezted is őket, nem igaz? - futtatta végig mutatóujját ezúttal az énekes gerincén.
- Te nem? - kérdezett vissza, miközben finoman kirázta a hideg a kellemes ingertől.
- Hogyne... De nem válaszoltál a kérdésemre... - jegyezte meg kicsit baljóslatú hangon, ahogy megrántotta a férfi pólóját.
- Igen élveztem - felelte talán egy kis lázadással Martin uralkodó viselkedése ellen.
Szeretője nem válaszolt, taktikát váltott és elengedte a férfit, hogy a bárpulthoz menjen. Levett két poharat a polcról és töltött mindkettejüknek egy kis vodkát. Mindezt egyetlen szó nélkül. Majd felülve az egyik bárszékre, kezét a poharára téve csak várt.
Dave éledő kíváncsisággal somfordált Martin elé - Nem úgy volt, hogy leszoktál? - kérdezte somolyogva.
- Nem úgy volt, hogy te is leszoktál? - tolta felé a másik poharat, elengedve sajátját egy pillanatra - Ettől függetlenül nem tudom, hogy ki szokott időnként legurítani pár erősebb italt... - nézett rá.
- Nekem a drogokkal voltak gondjaim - vette el a poharat Marttól és egy hajtásra lehúzta az italt, majd egy kicsit lihegve felsóhajtott annak erősségétől.
Mart csak felhorkant a nyilvánvaló tagadáson. Emlékezett ő még a vadabb időkre... De annyiban hagyta, inkább koccintásra emelte a poharát, majd ő is lehúzta az adagját.
Dave letette a poharat, majd Martinra nézett - És... milyen meglepetést emlegettél nekem?
Mart nem válaszolt rögtön, csak benyúlt a farmerzsebébe és előhúzott egy pár vékony, de erős kötelet, amiket két keze között fogva ki is egyenesített, majd játszadozni kezdett vele.
- Úgy hiszem, emlékszel a kis barátaidra... - szólalt meg mélyebb, domináns énjének hangján.
Dave izmai megfeszültek, akárcsak a vadat ülő kutyának, akinek orrába eljut a zsákmány édes illata, de tudja, hogy még nem mozdulhat - Oh, igeeeen....
- És szeretnél megint.... hmmm... közelebbi kapcsolatba kerülni velük? - rántotta meg a köteleket incselkedve.
- Van értelme nemet mondanom? - csillantak meg a zöld szemek.
- Nem igazán, édes... - húzta egy sötét mosolyra az ajkát, miközben zárkózott szemében veszélyes fény csillant.
- Ha mégis megtenném, mit tennél? Erőszakkal kötöznél meg?
- Gyere ide! - tért ki a válasz elől sunyin.
Dave szó nélkül engedelmeskedett szőke társának.
Mart arckifejezése elégedettre váltott, miközben letette a bárpultra maga mellé a köteleket és kicsit hátradőlve mindkét karjával felkönyökölt rá. - Közelebb!
A felszólított két karjával közrefogva és megtámasztva magát hajolt közel Martinhoz.
Szeretője kedvtelve végigjáratta tekintetét a fölötte állón, ahogy még mindig a bárszéken ült. Mélyen szívta be a levegőt, belélegezve vele mindjárt Dave illatát és testének melegét is.
- Hmm... jó rád nézni... - súgta, miközben tekintete olyan perverz fénnyel csillogott, amiről tudta, hogy egy pillanat alatt fel tudja vele izgatni Dave-et.
- Mitől jó rám nézni? - kérdezett vissza Dave sötéten mosolyogva.
Mart egyik kezét előre nyújtotta, hogy lassan végigsimítson a pólón keresztül Dave mellkasán.
- Szép vagy, édes...
Dave behunyt szemmel élvezte ki az érintést, akárcsak egy megszelídített nagymacska.
Martin szája sarkában még mindig ott játszott az a kis féloldalas mosoly, ahogy kedvtelve figyelte lehunyt szemű szeretőjét. Ebben a pillanatban tényleg egy szelíd párducra emlékeztette. Kezével lassan tűrte fel egy kicsit a fekete garbót és pólót, hogy alá nyúlva végigsimíthasson Dave hasizmain.
Ám, ez a szelíd párduc mégsem az volt, aminek mutatta magát. Vadsága megmaradt benne valahol mélyen és ez most a felszínre tört, de csak figyelmeztetően. Dave lassan hajolt oda a másik nyakához, hogy először csak mélyen beszívja az illatát, mintha csak a vér szagát ízlelgetné, méregetné, hogy hová kell mérnie azt a pontosan kimért precíz harapást, amivel akár egy életre elnémíthatná az áldozatát, ha akarná, majd lassan villantotta ki hegyes fogait, hogy a bőrhöz érjenek és a legvégső határig mélyüljenek el benne, egyre nagyobb fájdalmat okozva anélkül, hogy átszakítaná azt és a vörös folyadékot a felszínre hozná egy éles vágással.
Mart hagyta, hadd élje ki magát egy kicsit a férfi, utána úgysem lesz rá túl sok alkalma. Meg nem mellesleg élvezte is a dolgot. Egy darabig némán tűrte a harapást, majd egy hangosabb nyögés szakadt ki belőle, mikor a fájdalom egy újabb hulláma vágott végig a testén. Belemarkolva Dave hajába rántotta el a fejét a bőrétől, csak hogy egy pillanatra a szemeibe nézhessen. A zöld szempár egy szinte feketébe ütközött, ahogy Dave állatias énje előtérbe került. A szőke férfi kiegyenesedett ültében, de még így is pár centivel alacsonyabb volt az énekesnél. Incselkedve, lassan a fogai közé vette az alsóajkát, hogy ráharapva kínozza kicsit az előtte állót. Dave azonban többet akart és vadul kitépte a fogott testrészét a fogak közül, ezzel sebet is ejtve rajtuk, de nem törődött vele. Szinte erőszakosan nyomult előre, ahogy követelte magának a csókokat. Mart egy pillanatra belemosolygott a sebző csókba, de miután a hevességtől a fogaik is összekoccantak, ő is viszonozni kezdte őket. Kezeivel máris szaggatta lefele a garbót és a pólót szeretőjéről. Dave-et nem érdekelte a ruhája szakadása, csak egy dolog érdekelte: megkapni azt, amit akart.
Martin - tovább csókolva társát - egy pillanatra elveszítve hidegvérét körmeivel mélyen végigszántotta Dave hátát miután a szakadt póló a földön végezte. Társa egy pillanatra elszakadt tőle, hogy felszisszenjen, de aztán követelte vissza a jussát. Kezei életre keltek, ahogy a másik testét érték, egyre sürgetőbben kutakodtak lefelé.
Mart azonban erősen megszorította a csuklóit, hogy megálljt parancsoljon nekik.
- Még nem! - zihálta a heves csókok után, noha nem tagadhatta, hogy ágyéka már tüzel az órák óta fokozódó vágyakozástól.
Dave azonban most nem volt hajlandó engedelmeskedni, erővel próbált lejjebb jutni. Martin szeme hidegen megvillant az engedetlenség láttán, s kicsit meglökte Dave mellkasát, hogy legyen annyi helye, hogy lecsusszanhasson a bárszékről, és egy váratlan oldalra mozdulattal kitáncoljon a karmai közül, a háta mögé kerülve. Megragadva a félmeztelen férfi csuklóját a hátának szegezte azt, miközben határozottan kényszerítette őt, hogy előrébb lépjen. Így Dave kénytelen volt szabad kezével a pultra támaszkodni, ha nem akarta elveszíteni az egyensúlyát.
Mindezt a férfi természetesen nem díjazta és erejét vetette be ellenállás gyanánt, hogy elszakítsa a hátától az odaszegezett csuklóját. Mart azonban erősen szorította - egy pillanatra az eszébe is villant, hogy másnapra talán meg fog látszani, de aztán nem érdekelte. Több erő lakozott benne, mint azt az ember első ránézésre sejtené... Még egyet lökött az énekesen, aki így szinte már ráhasalt a pultra. Mart gyorsan az egyik kötél után nyúlt, miközben ráhajolt Dave hátára - egész testével hozzásimulva. Mikor Dave egy újabb rángatózással hozzáért ágyékához, nem tudott elnyomni egy mordulást.
- Nyugszik a kutyus... - súgta Dave fülébe.
Dave azonban nem volt hajlandó megnyugodni: nem adta fel és közben valamiféle halk, szinte morgásra emlékeztető hangot is hallatott. A szőkeség azonban jól ismerte már a gyengéit, s a módokat, hogy miként szelídítse meg őt. Minden figyelmeztetés nélkül Dave lábai közé nyúlt és kicsit erősebben rászorított. Dave-en mintha valaki megnyomta volna a bűvös gombot, azonnal visszahúzta a karmait és elrejtette éles fogait, az izmai felengedtek és olyan lett, mint az egyszarvú, akinek, ha arany kötőféket vetnek szép ívű fejére már bármerre követi elfogóját.
Mart elégedetten figyelte társát, miközben kezével sem tétlenkedett. A nadrágon keresztül izgatta Dave-et egy kicsit, aki újra felnyögött, ám ezúttal a növekvő élvezettől. Már nem érdekelte, hogy mit művel vele a Szöszi, csak azt akarta, csinálja minél gyorsabban. Érzékelte, hogy áldozata megadta magát neki. Várakozón nyalta meg a szája szélét. Kezét visszahúzta, és kicsit keményebb hangnemben - amiről tudta, hogy Dave imádja - szólt hozzá: - Add a másik kezed is!
Dave hátranyújtotta a kért testrészt, majd megpróbált csillogó szemeivel hátranézni Martinra, hogy láthassa az arcát. A szőkeség tekintete egy pillanatra összevillant a leskelődő Dave-ével, mire kizökkenve koncentrációjából egy félmosolyt nem tudott elnyomni, miközben a másik kötélért nyúlt a pulton.
- Előre fele nézz, édes... - mondta kicsit dorgálós hangnemben.
- Azon gondolkodom, hogy most mit fogsz művelni velem - felelte, miközben a fal felé fordult.
- Oh ne kíváncsiskodj, már kitaláltam... - nevetett fel röviden. Azzal Mart elkezdte összekötözni a vékony selyemkötelekkel Dave kezeit. Rántott egyet rajta, hogy leellenőrizze mennyire szoros. Élvezettel figyelte, ahogy a vékony kötelek egy pillanatra belevájtak a finom bőrbe. Dave felmordult a pillanatnyi éles fájdalomtól, majd megmozgatta az ujjait és várt. Miután Mart leellenőrizte, hogy nem szorította-e el a vérkeringést, megragadta Dave vállát és felegyenesítette, majd hátrálni kezdett, hogy megcsodálhassa művét.
- Fordulj meg!
Martin felé fordult. Néhányszor megmozgatta a vállait, ahogy próbálgatta a köteleit, de azok nem engedtek. Martin ártalmatlanná tette.
- Addig ott maradsz, amíg nem szólok - közölte vele, mintha csak az időjárásról csevegne, de közben következő kínzását készítette elő, ahogy lehúzta melegítő felsőjén a cipzárt és nemes egyszerűséggel a földre ejtette. Vékony pulóvere is hamarosan követte példáját, majd a pólóját már sokkal lassabban vette le, végig Dave reakcióit figyelve.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés