Mart arcára visszakúszott az a kis perverz mosoly, majd erősebben szorított rá saját farkára, direkt hangosabban nyögve fel, ezzel tovább cukkolva áldozatát. Látta rajta, hogy már egyre jobban remeg utána minden porcikája, de még várt egy kicsit. Azt akarta, hogy váratlanul érje a következő inger.
Dave igyekezett eleget tenni a parancsnak és nem hátranézni, csak remegő testtel várt. Érezte, ahogy Martin szorosan mögé helyezkedik, hogy kemény tagjának hegyével ingerelje őt, ahogy körözött a behatolási terület és a gyűrűje környékén. Eleinte még szó nélkül bírta, azt hitte, hogy ez csak egy rövid felvezetés, de Martin csak nem akart tovább lépni.
- Kérlek! Húzz már a farkadra! - nyögött fel szinte fájdalmasan.
- Nem - jött a rövid, kemény válasz. Halkan lihegve el is húzódott annyira, hogy semmije se érjen a türelmetlen énekeshez. Szinte tapintható volt már a várakozó feszültség, ami szinte már elviselhetetlenné fokozódott mindkettejükben. De Martin azt akarta, hogy Dave nyüszítve könyörögjön neki. Hallani akarta még egyszer utoljára ezt az oldalát is. A gondolatra nem tudott visszafojtani egy torokhangú nyögést, s ahogy agya elködösödött, Dave dereka fölé hajolt, hogy fogait kíméletlenül belevájja a vékony és érzékeny bőrbe, csak hogy harapásaival rátérjen a fenekére. Egyszerűen nem bírt magával! Zihálva harapdálta és nyalogatta, majd nyelvével kellőképp benedvesítette őt.
- Kérlek Martin! Nem bírom már! Könyörgöm! - fakadt ki az énekes.
- Hmmm... még mindig nem az igazi... Csinálj úgy, mint egy kiéhezett szajha! - parancsolt rá, s a szobában ismét egy csattanó hang hallatszott, ahogy Mart rávágott a feszes fenékre.
Dave megfordult, hogy elhasalva Martin tagját ismét a szájába vehesse. Nem bírta már!
A szőkeséget ez mintha kicsit váratlanul érte volna. Az ingertől hátra kellett csapnia a fejét, de csak párszor engedte Dave szájába magát - csupán annyira, hogy kellőképp benedvesítse tagját - aztán megmarkolta Dave haját a tarkójánál és kíméletlenül elhúzta magától, fagyos hangnemet megütve: - Türelmetlen kis ribanc! Tudod jól, hogy nem erre gondoltam! - nézett le hidegen az őt figyelő tágra nyílt szemekbe - Vissza az előző pozíciódba és tedd, amire kértelek!
Dave-nek azonban elege volt már az engedelmességi játékból, Martint akarta méghozzá azonnal. Zöld szemei felszikráztak, ahogy hajtincseit nem sajnálva egy erős mozdulattal tépte ki magát a fogásból, majd nem habozva Mart mellkasának vetette magát, aki a lendülettől elterült az ágyon. Dave a súlyával szegezte őt a matracnak, majd egy kicsit feljebb húzódott, hogy kemény tagjaik összeérhessenek. Fel kellett nyögnie az érzéstől.
Martin csak egy pillanatig engedte meg magának, hogy kiélvezze az érzést. A következő mozdulatával máris Dave ellen feszült, s addig birkózott az engedetlen férfival, míg fölé kerekedve a hasára nem kényszerítette. Kihasználta testi fölényét és erőteljesen a matracba passzírozta őt, egyik kezével lefelé nyomva Dave nyakát, csak annyira engedve neki, hogy oldalra fordíthassa a fejét, hogy levegőt kapjon. Egész testével a hátának simult és a füléhez hajolt, hogy rekedten zihálva belemorogjon: - Te kis telhetetlen ribanc! Ugye tudod, hogy emiatt most meg kell, hogy büntesselek?! - szorított rá a tarkójánál a nyakára figyelmeztetően, míg másik kezével rászorított saját kőkemény farkára. - Ne számíts kegyelemre! - tette hozzá még mély hangon és minden figyelmeztetés nélkül kíméletlenül belé vágta magát.
Dave felordított a fájdalom és az élvezet kontrasztos kettősétől. Végre! Hosszú idő óta először magában érezhette újra az imádott szőkeséget. Nem érdekelte, hogy vadul teszi magáévá, vagy gyengéden,,, vagy éppen megerőszakolja. Nem számított. Csak érezni akarta, ahogy az az őrjítő keménység mozog benne.
Mart valóban nem kegyelmezett neki - minden mozdulata keményen követte egymást, feszes és gyors tempót diktálva, ahogy még mindig mozdulatlanságra kárhoztatva fogta le társát. Torokhangon felmordult a forró és feszes közeg érzésétől, ami tagja köré simult. Majd' az eszét vesztette tőle! Szinte már hörögve kapkodott levegő után, de mindez még mindig nem volt elég neki!
- Gyerünk, szajha! Mocskosságokat akarok hallani! - kiáltott rá egy különösen durvát lökve társán, tövig elmerülve a reszkető testbe.
Dave ismét felnyögött.
- Mit akarsz hallani? Azt, hogy a tiéd vagyok az örökkévalóságig? Hogy imádom, mikor ilyen vagy, imádom az érzést, ahogy a kemény farkad bennem jár?
- Mocskosabban! - mordult rá szinte teljesen elveszítve a fejét, s hirtelen megállva körözött párat a csípőjével, hogy még inkább az őrületbe kergesse társát.
Dave azonban már-már csak szűkölni tudott.
- Még karlak! Sosem tudnék betelni veled.... HÁGJ MÉG JOBBAN! - ordította a végére.
Mart elégedetten zihált és nyögött fel, s gyorsan megemelte Dave csípőjét míg térdelő helyzetet nem vett fel előtte, de másik kezével még mindig a párnába nyomta a fejét.
- Ez az! Engedd ki! - kiáltott fel a Dave-ben felgyülemlett feszültségre gondolva - Sikolts nekem, ribanc! Sikoltsd a nevem!! - vágta az előbb teljesen kihúzott farkát Dave-be.
És Dave ordította uralkodója nevét, hosszan elnyújtva, hangosan, ahogy a torkán kifért. Karjaival próbált ellent tartani, de folyton szétcsúsztak, Derekán megindultak az első izzadtságcseppek, a szíve majdnem kiszakadt a mellkasából.
Mart teljesen kikészült a gyönyörtől, hogy így hallhatta a nevét Dave szájából. Még, még, még többet akart! Sosem és semmi sem volt elég neki! Az sem érdekelte, hogy az énekes fülsüketítő üvöltéseit valószínűleg két emelettel lejjebb is hallották. Érezte, hogy pár pillanat és robbanni fog, így hirtelen Dave keményen ágaskodó farka után kapott, hogy erősen rászorítson.
Az a pár húzás, amit Martin adott neki már sok volt a barna férfinek, és hangosan vonyítva élvezett az ágyra. Orgazmusa extázisként csapott le a megvont élvezetek után. Ostromlója elakadó lélegzettel hörgött fel, ahogy Dave hullámzó izmai fájdalmasan rászorítottak lüktető tagjára. Pár pillanatig nem is tudott megmozdulni a görcsös összehúzódásoktól, de mikor újra sikerült neki - most már mindkét kézzel erősen rászorítva Dave derekára - pár kemény lökés után hangosan üvöltve robbant belé, látását pedig elvakította a csodás, régóta hiányolt feloldozás.
Dave örömmel fogadta Mart utolsó cseppjét is, majd felnyögött, ahogy a férfi távozott belőle. Végül megmozdult, de össze kellett szorítania az ajkait: éles fájdalom vágott belé. Martin rendesen elintézte. A szokásosnál is óvatosabban helyezte le az alfelét a matrac tiszta részére és feküdt az oldalára. Társa még mindig magán kívül rogyott hasra mellette, vadul nyelve a levegőt. Szőke tincsei izzadtan tapadtak össze, arcán és egész testén pedig patakokban folyt az izzadtság. Lehunyt szemmel, lepedőbe markolt kezekkel, meg-megremegő testtel és még mindig lüktető taggal élvezte ki a gyönyör utórezgéseit.
A mellette fekvő az összetapadt tincsekbe túrt, ahogy finoman elmosolyodott. Imádta nézni ilyenkor, gyönyörűnek látta.
Jóllakott domináns énje már a háttérbe húzódva dorombolt, miközben Mart a simogató kéz felé mozdult, s nagyon lassan kinyitotta még ködös, de csodásan csillogó szemeit. Pár pillanatig még a lepedőt nézte, majd elfordította annyira a fejét, hogy befókuszálhassa az oldalán fekvőt. Érezte, hogy szívverése és légzése lassan kezd lenyugodni. A cirógató kéz az arc bőrére vándorolt, ahogy Dave ellágyulva figyelte a másikat.
- Megőrülök érted - súgta Mart rekedten, kiszáradt szájjal.
Dave lassan közelebb kúszott a meztelen testhez, mígnem teljesen hozzá nem simult. Nem szólt semmit, csak finoman tapasztotta az ajkait a párjaira. Mart lehunyt szemmel élvezte ki a csókot. Most jól esett a gyengédség a korábbi forró percek hajszája után. A lassú, édes csókokat csak pár perc múlva volt ereje megszakítani. Kicsit hátrébb húzódott, hogy Dave elégedetten csillogó szemeibe nézhessen.
- Nagyon fáj? - tette fel aggódva a kérdést.
- Ezt túlélem - felelte, majd nem bírta ki, arcát Mart nyakába temette. Mindennél közelebb akart lenni hozzá.
Társa még mindig a hasán fekve mozdulatlanul hagyta, hogy Dave szinte rámásszon nagy igyekezetében, hogy testük minél nagyobb felületen érintkezzen. Halkan felsóhajtva élvezte ki a forró leheletet a nyakában, melytől finoman libabőrödzött. Tudta, hogy mire célzott Dave a szavaival. - Minden rendben lesz... - súgta halkan, magát is győzködve - Mindketten túl fogjuk élni.
- Az lehet. De egész életemben sóvárogni fogok utánad, érzem majd a hiányodat. Sosem lesz nyugtom.
- Nekem se lesz... - jegyezte meg a párnát bámulva Dave feje fölött elnézve, s az álmatlan éjszakákra gondolt, amik előtte állnak.
Dave erre csak fájdalmasan felnyögött, még inkább magához szorítva az imádott, meleg testet. El akart bújni a világ elől, hogy soha senki ne találhasson rájuk, hogy meghagyják nekik a boldogságukat.
- Legszívesebben elszöknék veled, magunk mögött hagyva ezt az egész cirkuszt - jegyezte meg nagyon halkan, kimondva Dave gondolatait.
Dave-ből kiszakadt egy fájdalmas sóhaj, ahogy látta maga előtt megcsillanni a boldogabb élet hamis reményét. Bármit itt hagyott volna, csakhogy Martinnal lehessen, bármit, a Mode-ot, a családját, az életét... mindent odaadott volna, még a lelkét is, nem érdekelte az ár.
- Gondold csak el, milyen lenne együtt élni... - álmodozott keserűen elmosolyodva Martin - Végre megszabadulva minden nyomástól, csak egymást szeretve... - sóhajtott fel a végén finoman fél karral átölelve Dave-et és megsimogatva a vállát.
- Másra sem tudok gondolni... - csuklott el Dave hangja, majd újra összeszedte magát - Mindenemet odaadnám a lehetőségért. Mindent.
- De tudod, hogy nem tehetjük meg - simított végig a hátán.
- Miért nem? Ha megszabadulnék a kötelékektől, akkor csak a tiéd lennék... és meg tudok tőlük szabadulni - nézett a zöld szemekbe.
Martin pár perce már tudta, hogy hiba volt felhoznia a témát, de most már mindegy volt. Felsóhajtott.
- Tudod, hogy nem hagyhatod őket cserben... főleg a gyereket nem.
- Jack már felnőtt, Jimmy és Rosie pedig fel fog nőni. A szeretetem mértéke nem változik feléjük soha. De Jennek nem volt joga ezt kérni tőlem...
- Most arra is gondoltam, hogy ha ez kipattan, hogy mi ketten együtt élünk, és hogy jóval több van köztünk barátságnál, akkor kitennéd őket az olyan kérdéseknek, hogy "neked tényleg buzi az apád" és hasonlók? Nem beszélve az én gyerekeimről?
- Persze, hogy nem, ne haragudj. Önző vagyok - nézte Mart mellkasát, miközben a tekintete szomorúsággal telt meg.
- Semmi baj, egy kicsit én is az vagyok... - mosolyodott el szomorkásan és kicsit arrébb mozdult, hogy kezét Dave arcára téve felfelé fordíthassa a tekintetét - Szeretnék... nagyon szeretnék jobban az lenni, belevetni magam ebbe, utánunk a vízözön felkiáltással, de nem téveszthetem szem elől a gyerekeim érdekét. Erre még nem készült fel se a világ, se mi, sem ők.
Dave csak nézett a zöld szemekbe, miközben valami meghalt benne... talán most fogta fel véglegesen, hogy nincs remény, hogy a szerelmük története végleg véget ért.
- Ne... édes... ne nézz így rám, kérlek... - szorult el a torka.
- Nem tudok másképp érezni... sajnálom - érkezett a halovány válasz. Égette a fájdalom a belsejét.
- Tudom... tudom.... - cirógatta meg gyengéden, telve szeretettel a borostás arcot. Annyira gyönyörűnek találta még így kínlódva is! Csendesen figyelte az oly jól ismert férfit, aki szinte fájdalmasan kapaszkodott belé. Hosszú hallgatás után halkan jegyezte meg: - Nem bántam meg semmit. Egy percre sem.
Dave nyelt egyet, de a torkában a gombóc nem engedett fel. Miért? Miért kell búcsút venniük egymástól, miért? - Én sem, soha. Még most sem cserélnék senki mással.
- Amíg a karodban lehetek, én sem... - sóhajtott ujjaival kifésülve egy hullámos tincset Dave homlokából. Szerette, mikor ilyen göndör a haja. Sokszor direkt miatta hagyta így. De ez akkor volt, mikor még semmi rossz nem fenyegette a boldogság-buborékukat, ami azóta már végleg kipukkant. Úgy érezte, hogy egy fejezet végéhez értek az életükben. Egy jelentős, hosszú szakaszt kell most lezárniuk és maguk mögött hagyniuk, rázárva az ajtót és eldobva a kulcsot. Most még éppen a küszöbön álltak, visszanézve arra a rengeteg jelenetre, amik gerincet adtak, felépítették ezt a fejezetet. De hamarosan itt az idő, hogy elfordítsák a kulcsot a zárban, örökre lepecsételve az ajtót.
Dave is érezte ezt és minden porcikája tiltakozott ellene. Néma üvöltésébe a belsője is beleremegett, annyira nem akarta, hogy ez megtörténjen. De nem is ő fogja megtenni, hanem majd a hajnal első sugarai, az a pillanat, mikor felöltözik, kimegy innen és behúzza maga után az ajtót és ő csak előre nézhet, vissza nem. Hosszú és magányos útja nem kevesebb ideig fog tartani, mint egy életen át és tudta, hogy minden egyes másodpercében ezt a kapcsolatot fogja gyászolni. Talán, majd ha a lelke felszabadul, elszakad a testétől, amikor már igazán szabad lehet, akkor újra együtt lehetnek Martinnal valahol máshol, messze innen, a sok ártó szándéktól, undortól, meg nem értéstől... az emberektől.
Szerelme hagyta, hogy Dave tekintete magába szippantsa. Megérezte, hogy mire gondol, s szíve fájdalmasan dobbant, ahogy kimondta a halk szavakat: - Igen... egyszer talán szabadok lehetünk...
- Ugye, vársz rám?
- Örökké - nyögte ki rekedten, s látása elhomályosult a feltoluló könnyektől.
- Istenem, Martin... - sóhajtott fel érzelmektől telve Dave, majd ismét az ajkakra hajolt, hogy csókolhassa őket, míg van ideje.
Mart lehunyva a szemét adta át társa gyengédségének, hagyva, hogy két ezüstös csepp szelje át az arcát. A hátára fordulva magára húzta Dave-et és csak csókolta és csókolta kifulladásig.
Dave úgy viszonozta, mintha sosem akarná elengedni és nem is akarta. Ha tehette volna, inkább meghal ott helyben.
Hosszasan csókolták egymást abszolút odaadással, teljesen megnyitva magukat a másik előtt, kihasználva azt a kis időt, ami még megadatott nekik. Ráérősen kényeztették egymást s vágyuk újra és újra feléledt bennük, hogy gyengéden áldozzanak a szerelem oltárán, míg nem késő. Hosszas szeretkezéseik után kimerülten, mégis elégedetten aludtak el egymás karjaiban, próbálva elnyomni a kezdődő szorító érzést, mely jelezte, hogy közeledik az éjszaka vége.
Ennek ellenére Dave évek óta a legédesebb álmát aludta Martin karjai közt összegömbölyödve, szorosan érintve a bőrét. Amíg öntudatlanul aludt nem fájt semmije, és rémálmai sem kísérték. A szőke férfi, mikor már teljesen kimerültek, szemeit lehunyva húzta magához Dave-et, egy kedves kis dallamot dúdolgatva neki altatóként, míg nem belealudt ő maga is Dave testének melegétől és karjaitól körülölelve. Lassan eltöltötték az utolsó békés pár órájukat is.
Dave tudata lassan magához tért és kinyitotta a szemét. Az oldalán feküdt, nézte Martint, csak itta magába a részleteket. Finoman megérintette még utoljára a puha szőke tincseket megcsókolta a homlokát, majd az ajkait is, csakhogy óvatosan kimásszon a karjai közül és felöltözzön. Nem ébresztette fel, mert, ha megteszi, sosem lett volna képes elbúcsúzni tőle. Az ajtóból még egyszer visszanézett. A kilincset markoló keze megremegett, de ő összeszorította a szemeit és halkan kisurrant az ajtón. Vége.
Csak jó két óra múlva mozdult meg, mikor a reggeli barátságos napfény beszökve a függöny résén játékosan megcsiklandozta az arcát. Felmordulva fordította el azt a másik irányba. Már épp vissza akart süllyedni az álmába, mikor agyában egy kis csengő megszólalt: valami hiányzott. Kezét megmozdítva nyúlt volna Dave felé, hogy újra magához ölelje, de csak a hideg lepedőt érték ujjai. Megdermedt, majd lassan kinyitotta a szemeit. Legrosszabb rémálma vált valóra: Dave már nem volt ott. Ezentúl minden reggel nélküle kell majd felébrednie... Az álom maradéktalanul kiröppent a szeméből és ő csak feküdt ott, Dave szó szerint hűlt helyére meredve. A lepedő gyűrődései még őrizték testének nyomát, melyen lassan végigsimított. Hát elment...
A fájdalom lassan kezdett felfelé bugyborékolni a torkán. Szabad kezét a mellkasának nyomta a hirtelen, ragadozó módjára lecsapó fájdalomtól, mely újra feltépte a lelkén tátongó sebet, éles karmait mélyen belévájva. Azt hitte, hogy ott helyben vége mindennek. Torkából száraz, fuldokló zokogás tört fel, ahogy belemarkolt a lepedőbe.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés