2.

Felriadt...Álmodta...Még mindig remeg! Ragacsos nedvesség az ágyékán...Újra átélte. Más is...

Ragad a keze...felemelte hogy lássa..."vér!" - sóhajtott fájdalmasan. Felemelkedett, végig nézett magán, majd hanyatt dőlt lemondóan.

"Még jó hogy van alsó rajtam! Aludhatok felöltözve megint, mint egy junkie!"- Nézett a plafonra mereven, próbálva megnyugodni. Elméjében még bizseregtek az álmában előtört emlékek. Mélyen lélegzett, megpróbálva uralni testét és gondolatait.

De a szaga...az íze... Reszkető sóhajjal hunyta le könnybe lábadt szemeit.

"Már megint! Szedd össze magad! Redben lesz, jó kezekben van. Nem veszíted el..." De az utolsó gondolat túl sok volt. Agya gonoszul tovább indította emlékei filmjét.

"Mondtam, hogy ne kísérts, mert úgy megduglak, hogy elájulsz!" - hallotta csengeni szerelme hangját. Megállíthatatlanul kezdtek ömleni könnyei. Most már a sírástól remegett, hangtalanul rezzenéstelen arccal, szipogva.

Kopogás... Megint, türelmetlenül...

- Dave, Martin vagyok, nyisd ki hallod?!

Nyögve fordított hátat az ajtónak.

- David engedj be! Muszáj beszélnünk! Ne csináld!

Mozdult a kilincs.

- Bassza meg!!!! - morogta emlékezve, hogy nem zárta be.

Barátja benyitott, elképedve nézve a vérfoltos lepedőre és a háttal kuporgó férfira.

- Dave mit csináltál???? Úristen! - sietett körbe az ágy túloldalára. - Dave - kiáltott fel újból, már szemből meglátva a mélyen összemart sebes combjait, és véres kezeit. - Mit tettél magaddal - nyögte még mindig sokkban a látványtól.

- Álmodtam - jött a válasz rekedten, és Dave elfordult tőle.

Martin csak nézte aggódva barátját. Mögé mászott az ágyra, megérintette vállát. Érezte mennyire remeg. "Csak nem..."

- Figyelj Dave - kezdte halkan, alázatosan - Én nagyon sajnálom. Nem gondoltuk, hogy ekkora baj lehet. Ordíts velem vagy verj meg, de nem bírom ezt! Bocsáss meg nekem! Nem is láthatlak, rám sem nézel csak a színpadon, nem beszélünk, én nem bírom! - sorolta most már kétségbeesetten - Tudod mi vagy nekem, sosem okoznék fájdalmat neked.

- Okoztál! - jött keményen a válasz.

- Nem akartam! Dave, kérlek! – könyörgött.

Az énekes felnyúlt a vállához, Mart kezéhez és maga köré húzta.

Megkönnyebbült sóhajjal ölelte magához, szorosan minden érzelmét beleadva a szőke zenész. Meghallotta a szipogást.

- Mit álmodtál? - kérdezte halkan, mögé simulva, szabad kezével a sötét hajat cirógatva.

- Most nem...tudok róla...

- Jó, értem - nyugtatta tovább simogatva.

Csak feküdtek hosszú percekig, lassan Dave lecsillapodott.

- Kaphatok zsepit?

- Persze tessék - nyújtotta elé a dobozt.

Nézte, ahogy felül, orrot fúj, majd hátranéz rá vörös szemeivel.

- Tudom, hogy nem hibáztatok - mondta halkan - Én sajnálom, hogy ilyen vagyok veled - feküdt vissza mellé - Bocsáss meg hogy neked estem - nézett Martin szemeibe.

- Tudod, hogy sosem haragszom rád! Tudom mit jelent neked, tudom mit jelent neked, tudom milyen érzés, amikor úgy érzed, elveszíted a legfontosabbat. Aki kitölti minden gondolatod – válaszolta félre fordulva.

Dave tudta miről beszél. Ilyesmin ment át barátja is, amikor folyton megpróbálta megölni magát újra, és újra.

"Szegény Martin! Mit teszek már megint veled is!"

- Mindent tönkre teszek. Bántok csak mindenkit - vallott keserűen.

- Ne kezd megint! Elfenekellek!!! - viccelt vele Mart.

Rámosolygott társára. Csak játszik vele már évek, nem évtizedek óta "Szegény Martin, mindig kihasználom, hogy szeret. Nincs még egy ekkora pöcs mint én!!!" - keseredett el még jobban.

Finoman megsimogatta a szőke arcát, magához vonva, és érzéssel megcsókolta. De az elhúzódott tőle.

- Meg fogod bánni. Nem engem akarsz

- Dehogynem! – bizonygatta - Mindig jó vagy hozzám, látod most is rám gondolsz, nem arra amit a szemed mond nekem. Mart bújjunk össze...- csókolta újra - nem bírom szeretet nélkül és viszonozni akarom amit kapok tőled...hadd kérjek tőled bocsánatot... - csókólta végig nyakát.

- Jaj Dave... - adta meg magát a másik, már megint. Tudva, hogy társa olyan, mint a széljárás, és holnap megint úgy tesz majd mintha semmi sem történt volna. Megint elhúzza előtte a csalit és ő megint beeszi! Nem tud neki ellenállni!

Hagyta, hogy az énekes végig csókolja, felsimogassa rajta a pólót, megpróbálva mélyen az emlékezetébe vésni, hogy felidézhesse. A forró bőrét, tüzes leheletét a mellkasán, finom hosszú ujjainak zsibbasztó érintését.

- Jaj Dave, úgy hiányoztál már. Majd bele őrültem.

- Itt vagyok veled Mart - súgta a hasára nyalva - Olyan magányos vagyok én is, hadd legyek veled...

A szőke nem bírta tovább, felhúzta ajkaihoz és szenvedélyesen ölelte, csókolta csábítóját. Tudta csak kihasználja a másik, de már régen beletörődött, hogy neki csak ennyi jut belőle. Ő csak pótlék volt, ha Dave éhezik. És "úgy" sosem fogja megkapni.

- Meg tudsz bocsátani nekem? - kérdezte Dave, mint aki tudja mi jár társa fejében - Mindent jóvá teszek neked, ígérem - nézett komolyan a zöld szemekbe - Visszaadok mindent neked, csak nem megy nélküle...

- Nem kell hitegetned. Szeretlek, ha akarod, ahogy akarod, mint mindig.

- Nem. Nem érted, én akarom, nem hitegetlek - komolyodott el még jobban, homlokát a másiknak támasztva - Nem tudom odaadni magam, csak ha ő is itt van, vagy tudja. Be akarom teljesíteni a vágyaid, mert én is akarom csak nem ismertem be - halkult el.

­- Nem kell hálából odadobnod magad! - keményedett meg a zenész elhúzódva.

- Nem hálából, szeretetből - suttogta David, lehajtott fejjel - Nem ronthatok el mindent, taszíthatok el mindenkit magamtól. Kihasználom az érzéseid már 25 éve, pedig ha nem lennél fontos akkor nem...nem engedném ezt...tudod, hogy én is kívánlak, hogy nem úgy, de én is szeretlek - zuhant vissza saját mélységébe. Csak ült a lábszárain, a lepedőt bámulva. Zavartan és kétségbeesetten.

Hitetlenkedve, mély érzelmeitől felkavarodva nézett rá Martin "Hát kimondta. Ekkora már a baj odabent, hogy így megnyílik 25 év után?" Most még jobban féltette. Megölelte, lassan simogatva hátát.

- Majd akkor Briggel együtt megbeszéljük, jó?

Dave belesimult karjaiba és bólintott.

- Majdnem olyan fontos vagy nekem, mint ő – súgta - Csak ti fogadtok el engem, nem is tudom miért. Nem tudtam vigyázni rá - bújt társa vállába mielőtt újból kiborul.

- Ssshh...nyugodj meg. Nem lesz semmi baj - pedig ő is aggódott. "Négy perc!" - gondolta. Dave csak két percre volt odaát, de van nyoma a kiruccanásainak.

És mert ugyanazt szerették, ugyanúgy, ő is közel érezte magához a lányt, aki megértette a kandúr iránt érzett szerelmét.

- Meg kellene nézni a sebeid - szólalt meg rekedten.

A másik hagyta, hogy eltolja magától és szemügyre vegye combjait.

- Álmodban?

Bólintott.

- Gyere fürödj meg. Veled menjek?

- Gyere, kérlek - nem mert egyedül maradni a letargiával ami megint húzta.

- Jól van - mondta Martin és kézen fogva a fürdőbe vezette. Beállította a zuhany alá, és ott maradt mellette, nézve, ahogy a depressziójától lelassulva mossa magát. Mikor végzett betekerte a nagy puha törülközőbe, mint egy gyereket, és átkarolva vissza kísérte. Csak nézte csöndben az üresen feketéllő szemeket összeszorult torokkal.

- Beveszed? - kérdezte óvatosan a gyógyszereire célozva.

- Asszem - jött a színtelen válasz. Nem is érzett semmit. Mindegy volt, akár be is veheti. Olyan volt, mint egy üres test, mint a gép küldte le a pirulát és hagyta, hogy társa az ölébe fektesse, és arcát, haját cirógassa. Lassan, valószínűleg a gyógyszer hatására, érzékelni kezdte a szerető ujjakat, engedte magát, hogy érezze a nyugtatást, és lassan elaludt.

Martin a könnyeit nyelte folyamatosan. Gyűlölte így látni! "A Depeche Mode szíve"- így nevezte őt egy riportjában mikor a zenekar energiáját említették. Nem érdekelte ki mit szűr le belőle. Elvégre a dalok is egyre egyértelműbbek lettek 97'-óta. Igen, a riporter szemébe áradozott, a világ legjobb frontemberének, a tüzesen dobogó energiának, és a legszenvedélyesebb hangnak nevezve Davidet. és így is gondolta. Ő volt a legnagyobb csodálója.

És most itt fekszik az ölében, mint egy érzések nélküli üres kuka! Bárcsak segíthetne! Végre megtalálta a lányt, és semmi sem jön egyenesbe velük. Most legalább kibékültek! Úristen, mi van, ha ma nem nyit be hozzá?? Bele sem mert gondolni mit tett volna társa mély magányában saját magával. Most legalább nem tudatosan sebezte meg magát, emlékezett vissza arra mikor egy másik depressziós rohamában Dave mindkét karját összevagdosta egy késsel.

"Nem hagylak soha magadra, hisz megígértem, hogy szeretlek, bármit teszel, vagy mondasz" - puszilta meg a fejét. Az, mintha érezné gondolatait megkönnyebbülten sóhajtott mélyet álmában.

- My darkest star - suttogott neki, újból megpuszilva.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés