Néhány esemény dús héttel később Martinnak még mindig nem sikerül pirulás nélkül az új énekes közelében lenni. Annak ellenére, hogy nagyon is jó az összhang közöttük. Mármint szakmailag. Dave általában megjelenik a próbákon, remekül teljesít, remek ötletei vannak és estére eltűnik avval, hogy fontos dolgai vannak. Végül is lehetnek, bár Fletch ezt erősen kétli. Utána érdeklődött az új tagnak és nem sok jót hallott felőle. Barátja azonban rá sem hederít. Valami megfoghatatlan bizsergést érez a gyomrában minden alkalommal amikor Dave jelen van. Valahol reménykedik, hogy egyszer csak megemlíti azokat az alkalmakat, amikor látták egymást abban a bárban. Még munka közben is ezen jár az agya, hiába próbál a bank dolgaira koncentrálni. El fogják küldeni, ha nem tér magához. Annyira várta, hogy együtt dolgozzon vele és a közelsége a báron kívül meghozza a bátorságát, hogy lépni merjen. De e helyett csak még inkább úrrá lett rajta a feszültség. Dave sem lépett felé, pedig azon az estén megjegyezte, hogy látta már a klubban. Már oda sem járt le, szinte látta maga előtt Leslie-t ahogy neki olvas be gúnyosan, mint ahogy azt Vince-el tette. Fél oda menni, mert ha mindezek után ott találkozna az énekessel, biztosan tudja, hogy nem lesz visszaút.
A zenélés remekül megy Fletch piszkálódásai ellenére is ösztönösen egymásra éreztek a tagok. Vince lapos pillantásait is észrevette, amikkel méregeti őket, amikor vörösödik az arca Dave lökött poénjain. Úgysem hallgatna rá, elég vicces lenne, ha óva intené az ilyen kapcsolatoktól az ő múltjával. Habár végül is nincs is szó semmilyen kapcsolatról. Kicsit mókáznak, kóstolgatják egymást, kerülgetik, de semmi komoly. Az elmúlt három hét alatt semmivel sem tudott meg többet Dave-ről mint amennyit eddig is tudott. Talán mégsem voltak jók a megérzései. Akkor meg miért van mindig zavarban???
- Szevasz, Barika! – ugrasztja meg az ismerős hang. Hallja a kuncogást is a háta mögül.
- Uhhm, Dave! Hogy-hogy ilyen korán? – próbálja megtalálni a hangját a torkában dobogó szívétől, de elsiklanak a kérdése felett. Furcsa fényű fekete szemek méregetik tetőtől-talpig.
- Ba-ri-ka! Így hívott Leslie a Moon-ban, nem? Tudom, hogy láttalak ott többször is. Ja, amúgy puszikál és visszavár – villantja rá Dave egy pillanatra kaján ragadozó tekintetét miközben folyamatosan körülötte lépdel szemlélődve, mint a cápa köröz az elveszett hajótörött körül. Legalábbis Martinnak úgy tűnik amint feszülten várja az első harapást zavara tengerében fuldokolva.
- És a többiek? – áll meg vele szemben, félre billentett fejjel.
- Öööö, csak én jöttem ma le, mert ma szabadnapom van és át akartam nézni néhány gitártémát – hadarása alig hallható suttogássá hal el, ahogy a másik hallva, hogy maguk vannak résnyire szűkült szemmel fixírozza, majd lassan közel hajol a füléhez. Most harap a cápa- gondolja az áldozat lélegzetvisszafojtva.
- Gyere, beszéljünk – égeti meg szinte fülét a szavakat kísérő lehelet. Dave rá sem pillantva indul kifelé a garázsból. Zsákmánya gondolkodás nélkül követi.
A régi gyártelep még így délelőtt is elhagyatottnak tűnik. Betonszürke és gépzöld minden. A már nem használt síneket, amiken régebben a garázsok és a raktárak között szállító kocsik jártak, alig láthatóvá temette a por, benőtte a moha. A zenekar által bérelt garázs mögött több lerakat, raklap tornyosul. A fal mellé húzva két nagyobb kidőlt fatörzs szolgál padnak. Ezen hevert el Dave, egyik térdét felhúzva magához fogva, a falnak támasztva fejét, lehunyt szemmel fürdeti arcát a gyenge napfényben. Fekete haja kicsit Rockkabilly-sen hátra zselézve, kis kacsafarokká tekert frufruval. Bakancs, szakadt farmer, szegecses bőrdzseki. A halvány napfény kontrasztot von keleties profiljára. Elég mutatós lesz frontembernek! Van stílusa - úgy tűnik több is, és elég magabiztos is. Ha már a másmilyen tervei nem jöttek be legalább a zenekar szempontjából jól sült el a dolog. Morfondírozik magában Mart, ahogy pár méterről figyeli. A másik megérezve őt, hosszú orrát felhúzva hunyorít rá fél szemmel.
- Gyere Göndi! – csap a fatörzsre maga mellett. A szólított lassan mellé telepszik, majd lemerevedik, ahogy Dave lendületesen barátian vállára teszi karját.
- Na, mesélj kicsit. Mit is csinálgat egy ilyen kis finom falat egy olyan csúnya, büdös, mocskos helyen, mint a Moon? Utánad kérdezgettem ám, mielőtt ide jöttem – hajol közelebb, hogy tudálékosan a szemébe nézhessen – nem nagyon barátkoztál senkivel, de még vasárnap is lent voltál kora reggeltől heteken át…
- Hát nem nagyon szoktam barátkozni – próbál a sötéten sütő, szinte világító szemektől szabadulni reménytelenül a vallatott – Valahogy mindenhonnan mindig kilógok. Nem nagyon bírom a megalkuvást, inkább nem beszélek az emberekkel, minthogy állandóan lássam rajuk, hogy nem értenek és lenéznek, mert másképp gondolok dolgokat – erőt vesz magán a mondata végére és összekapcsolódik tekintete Davidével. Nem is olyan ijesztő. Szép kerek arabos sötét olajzöld szemek, gyönyörű dús hosszú szempillákkal keretezve, fényesen csillognak valami féktelen vad energiától. Martin érzi, ahogy a pulzusa ismét felgyorsul, az időt azonban nem érzékeli. Hosszú percekig kutatják a ki nem mondott igazságot egymás tekintetében. Végül a fekete fiú karjának mozdulata, amivel közelebb vonja öt az arcához, zökkenti ki. Olyan, mint egy mozi-jelenet egy romantikus filmből a csók előtt. Dave huncutul mosolyogja meg riadtságát, majd oda súgja:
- Bírod a The Smits-t? Ma lesznek a klubban – ereszti el, majd arrébb ül kicsit – lejöhetnél, kicsit megismerkedhetnénk, ha már együtt zenélünk.
- És hogy-hogy ilyen korán itt vagy? Később szoktál jönni – bátorodik meg a meghívástól, és saját légterének visszaszerzésétől – lemehetek, ha gondolod.
- Mark és a többiek felmentek Londonba egy fesztiválra. Majd csak kedden jönnek vissza.
- Oh, értem. És te miért nem mentél velük? De nem kellene munkában lenned? – fordul most a szőke gyanakodva társa felé.
- Nem dolgozom. És nem mehetek – jön a gyors válasz, ahogy Dave elmélyülten kezdi vizsgálni a beton repedéseiben nyüzsgő hangyákat.
- Miért?
- Azt a rendőrség tudja – könyökeivel térdére támaszkodik a természet elemzése közben.
- És akkor miből élsz? – kérdezi már óvatosan várva a választ.
Egy csintalanságtól fénylő arcú, huncut kis gyerek vigyorog fel rá - Azt is a rendőrség tudja.
A Moonban sokan kíváncsiak Morrissey zenekarára, a nem kis terem szardíniás dobozra emlékeztet. A jegyszedő Dave két puszijáért kérdezés nélkül beengedi őket, megpaskolja a kamasz fenekét valami szokásos helyet emlegetve. A fürtös fiúnak egyre inkább leesik, hogy az új bandatag nagyon is az idősebb férfiak kedvence. Szinte mindenki ismeri, ahogy átküzdik maguk a pultig sokan nevén köszöntik, végig simítanak rajta éhes tekintettel. A csapos elé érve egy negyvenes barna, szakállas, jól szituált politikus külsejű pasi azonnal felpattan és helyet csinál nekik maga mellé ültetve Davidet. Mire helyet foglalnak a csapos már eléjük is rakja a három sört a férfi intésére. Martin egyre furcsábban érzi magát az őt vizsgáló égkék szemek előtt.
- És van neve a cuki kis barátodnak, Davey? – simít végig a kérdezett combján az öltönyös úr somolyogva.
- Joe! – dörren a férfira Dave, aki mint egy jól nevelt kutya azonnal visszarántja a kezét és vigyázzba ül. – A neve Martin, és VELEM VAN! – néz rá parancsolóan komoly arccal. Joe szinte elszégyelli magát dorgáló tekintetétől. Martin csak ámul, de hálás, amiért társa kimentette a helyzetből. Olyan érzés mintha a kennel nagykutyája a pártfogásába vette volna és élvezheti a védelmét. A furcsa gondolat menetét Dave bátorító pillantása is megerősíti. Nem érti, hogy hogyan, de szemmel láthatóan hatalma van a rá sóvárgó idősebb urak felett. Hirtelen nem is tudja, hogy akar-e még többet megtudni róla. Miután a próbaterem mögött túltették magukat az első kicsit személyesebb párbeszéden, az egész napot ellógta Dave-vel. A céltalan lófrálás a városban furcsa dolgokat tudatosított benne. Valami miatt szavak nélkül megértették egymást, pedig most nem is zenéltek. Mintha ezer éve ismernék a másikat.
Hosszú néma séta, néhány rövid, de tartalmas párbeszéddel, ez volt a mai program. Szóba jöttek a csajok, illetve Mart esetében azok hiánya. Azt a fél tucat egy éjszakás hölgyeményt igazán nem lehet a barátnőiként emlegetni. David biszexuális, eljátszik a bácsikkal - ahogy ő fogalmazott, de csípi a pipiket is. A punk-bandával fog kedden érkezni a csaja - Jo, egy jó nevű ügyvéd lázadó lánya akit – nem csoda – apja eltiltott Dave-től.
Martin német gyökerei és Dave pakisztáni ősei, művészeti hajlamaik is a témák között voltak. Elvitte őt a törzshelyükre, egy elhagyatott házba, amit belaktak a punkok. A tűzfalakon igényesen kidolgozott kréta és graffiti rajzok, amiket a suhanc az unokaöccsével csinált, aki már festőnek tanul. Dave is bejárt a Dél Londoni Akadémiára, de egy autólopás miatt elítélték és nem mehet el a városból. A szőke fiú csodálva járta végig a megszállott ház szobáit, amiket kidekorált. Elvont szimbólumokkal, néhol vallásos utalású, érzelmekkel és fájdalmas érzékenységgel, elveszettséggel telt üzenetei, mintha Martin saját lelkéből megjelenített képek lettek volna. És először láthatta meg a vagány rossz fiú maszk alatt David Gahant, amikor az zavarba jött dicsérő szavaitól, amikkel műveit elemezte. Látta rajta, hogy jól értette a képek mondanivalóját és néhány pillanatra ez meghitt kapcsot képzett a két magának való tini lelke között, felfedve egymásnak rejtett valójukat.
Dave-re a kis zenész versei voltak nagy hatással. Értetlenkedett egyfolytában, hogy miért nem ő írja a dalokat. Szerinte ugyanis Vince dolgai néha bűzlenek. Főleg, ha tényleg komolyan gondolja a zenélést, és nem feltétlen egész életében meleg bárokban akar fellépni. Mert avval, hogy „hé, milyen szép fiúcska vagy, mi a neved” nem valószínű, hogy messzebb jutnak. Hát igen, Dave-nek remek csipkelődős humora van. Most is felkuncog, ahogy visszaidézi azt a fintort, amivel ezt előadta.
- Göndi? - szólítja vissza a jelenbe kérdő tekintettel ábrándozása tárgya.
- Csak elkalandoztam azon, amit Vince dalairól mondtál – szakad ki belőle a nevetés már.
- Aha! – szaladnak fel a sötét szemöldökök, majd hátra fordul – Köszönjük a söröket Joe, majd várlak a szokott időben.
Tényleg sok volt a sör, mert maga elé tudja képzelni, ahogy társa egy fülledt berendezésű, homályos szobában, korbáccsal várja az öltönyös Joe-t. Húú, fekete bőr cuccban!!!
- Oké, vihogós maca! Most hazamegyünk! – vezeti át a tömegen az alkarjánál fogva. Felidéződik benne, ahogy mindenki végig tapizta Dave-et befelé jövet ugyanebből a tömegből. És az emlékek nem sokat segítenek a féktelen vihogáson. Kísérője hátrapillantgat rá somolyogva, fejcsóválva. Kiérnek a közönség szélére, az előtér felé.
Martin amint meglátja a jegyszedő fickót csuklani kezd a nevetéstől. Kicsit lassítanak, a fekete fiú türelmesen várja, hogy társa összeszedje magát. Lehet, hogy hiába vár. A szőke fiú falnak támasztott háttal, kétrét görnyedve próbálja kapkodni a levegőt a röhögőgörcs közben. Nagy sóhajtozás közepette, lassan magához tér. Ahogy elindulna, azonban megbotlik a saját lábában és David mellkasán landol, aki épphogy el tudja kapni.
- Tényleg hazamegyünk! – neveti ki szikrázó fekete szemivel. Milyen meleg a teste, hirtelen megérzi az illatát. Öntudatlanul vonzza közelebb, mélyen beszívva az illatot. Olyan édes, de fűszeres… fahéj, vagy szerecsendió? Nem veszi észre, hogy már teljesen Dave bőrdzsekijébe temette a fejét. Kapaszkodik ösztönösen ebbe a jó illatú, biztonságot adó testbe.
- David – hangja mintha nem is az övé lenne, messziről, kívülről hallja saját magát amint elárulja érzéseit – csókolj meg!
- Részeg vagy cicus! – dörmögi társa olyan közelről, és olyan mélyen dorombolva, hogy Mart minden molekuláján végigrezeg a hangja.
- De nem is tudod, milyen régóta várok rá! – csattan fel kissé felemelkedve az őt tartó karokból, hogy ránézhessen – amióta láttalak Markkal csókolózni azóta meg akartam ismerkedni veled – néz mélyen a szemeibe az ittasak magabiztosságával. A kedves meleg szempár, a bíztató gyöngéd mosoly arra készteti, hogy simogassa a tenyere alatt egyre jobban kitapinthatóan verdeső szívet.
- Tudom Martin, láttam – búgja a füléhez hajolva, magához vonva. Hatalmas kézfeje beletúr a szőke fürtökbe – de nem ugrok rá minden becsípett csini cicára, még ha ilyen szép zöld szemük is van.
- És a bácsik?
- Az üzlet.
- Oh, értem – gondolkozik el komolyan, majd felnéz Dave-re – nekem elég jó a fizetésem – kezdi, de kinevetik.
- Nem olyan üzlet! Lökött egy kis csaj vagy, hallod! – hosszan kutatja a várakozó szempárt. Majd finoman hozzáérinti ajkát a másikéhoz. Finom puha simítással kéri a bebocsájtást a szájába a kutató nyelv. Martint elvarázsolták, megszűnik a zsibongó bár, halk csilingelést hall, miközben erősen szorítja magához végre azt, akire hónapokig várt.