A napok teltek és ő kezdett teljesen beilleszkedni. Egyik reggel miután rendbe szedte magát, sietve lépett ki egyszerű, de elegáns vonalú blúzában és szoknyájában a szobájából, hogy napja nagy része további rohangálásokkal és ügyintézésekkel teljen. Egy idő után azonban Dave felhívta, hogy nem tud elmenni a próbára, és jó lenne, ha szólna a többieknek is. Andyt elérte telefonon, de Martin ki volt kapcsolva. Mivel nem volt már idő és amúgy is közel volt a próba helyszínéhez, maga ment szólni a szőkeségnek.
Martin a színpadon állt, zöld gitárja hátracsúszott a fenekére, így a fekete szíj a mellkasát szelte át átlósan. A férfi idegesen nézte az óráját.
- Martin! - szólította meg a felé siető nő - Már próbáltalak hívni, de ki vagy kapcsolva, úgyhogy gondoltam személyesen közlöm, hogy Dave nem tud eljönni a próbára családi gondok miatt, úgyhogy elmarad.
- A francba! - mondta érzéssel - Direkt a próba miatt mondtam le a délutáni programjaim!
- Sajnálom. Tudok valamiben segíteni esetleg? - készítette elő a tollát és várakozón nézett Martra.
- Tedd el azt a tollat! - nézett rá a szőkeség - Amiért te hoztad a rossz hírt, neked is kell kiengesztelned.
Celeste felkapta a fejét és Martra nézett egy kis mozdulattal kisöpörve az arcába hulló tincseit.
- Mire gondoltál? - nézett rá kérdőn.
- Szórakoztass - mosolyodott el.
- Martin, miről beszélsz? - kerekedett el a szeme. Összezavarodott.
- Miről, miről? Gyere, pattanj ide fel és találj ki valamit, hogy mit csináljunk, ha már van egy szabad délutánom.
Celeste nem volt biztos benne, hogy ez jó ötlet, de engedelmesen felment a színpadra. Ahogy körülnézett elámult a csarnokot látva. Hatalmas volt.
- De... nekem lenne pár... - nézett bele a papírjaiba.
- Igen? - húzta Mart közelebb magához a derekánál fogva - Hagyd a papírjaid. Nézd. Hát nem hatalmas?
- A...aha - akadt el a lélegzete egy másodpercre és követte Mart pillantását, ami a sötétségbe borult csarnokot pásztázta. A biztonsági fények adtak annyi világosságot, hogy a félhomályból kibontakozzanak a széksorok a lelátókon.
Celeste érezte, hogy elpirul. Be kellett ismernie magának, hogy a szőke férfi sem hagyta sosem hidegen, de nem tudta, hogy mit csináljon. Ráharapott alsóajkára és lehajtotta a fejét. Kicsit rossz lánynak érezte magát, hogy nem utasítja rögtön vissza a szőke férfit, de egyszerűen...
- Sétálj velem - súgta a fülébe.
- Hova? - eszmélt fel gondolataiból felpillantva Mart szemeibe.
- Járjuk körbe a stadiont. Mit szólsz? - mosolygott rá.
Celeste megköszörülte a torkát, mert érezte, hogy lábai elgyengültek egy pillanatra a férfi mosolyától. Újra elpirult, de gyorsan bólintott.
- Akkor gyere! - húzta maga után a férfi, miután letette a gitárját.
Celeste kicsit zavarban érezte magát, mivel Martin még mindig fogta a kezét, ahogy először az üres "küzdőtéren" sétáltak át, aztán elindultak felfelé a lelátókra is.
- Szoktál az üres stadionokban sétálni? Csak mert nem úgy tűnik, mintha most csinálnád először - pillantott Mart arcélére.
- Szoktam. Egy órát mindig eltöltök egyedül.
- Visszajöhetek később - állt meg Celeste az egyik homályba vesző széksor kellős közepén.
- Nem akarok egyedül maradni. Kérlek, maradj velem - nézett rá a férfi.
- Jól van - mosolygott rá és nem tudott elnyomni egy vágyakozó pillantást. Nem tudta mi ütött belé. Megnyalta saját alsóajkát és megszorítva jobbját fogó kezét közelebb lépett Marthoz, hogy megérezhesse azt a kellemes illatot rajta, amit az utazóládában is érzett.
Lassan járatta végig a tekintetét a férfi állától a szép ívű száján keresztül, a jellegzetes orrán át a zöld szemekig. Észre se vette, hogy mikor kezdte gyorsabban venni a levegőt.
Mart kezei Celeste derekára fonódtak, hogy lehetőleg még közelebb húzza magához a nőt. Enyhén lehajolt hozzá, hogy megcsókolhassa.
A nő ajkai megremegtek, ahogy Mart selymes szája hozzáért. Először finom volt a csók, aztán Celeste hirtelen mohón Martin nyakába fonta a karjait, és mint a szomjazó úgy esett Martin szájának. Martot váratlanul érte ez a hirtelen hangulatváltozás, de nem ellenkezett. Nem kevesebb hévvel viszonozta a kapottakat, miközben egy sötétebb rész felé terelte áldozatát, hogy a válaszfalnak szoríthassa.
Celeste már nem ellenkezett. Vadul túrta a férfi göndör tincseit és egyik lábával a férfiét cirógatta nem törődve vele, hogy így feljebb csúszott a szoknyája. Őrült erővel kívánta meg az őt vadul csókolót. Egyik keze türelmetlenül kúszott le kettejük közé és mohón simított végig az enyhe dudoron Mart öve alatt.
A férfi Celeste szájába nyögött, miközben a kezei eltűntek a felsője alatt és lázasan siklottak a testén, majd újra a felszínre bukkanva durván megszabadították a nőt a ruhadarabtól.
Celeste felnyögött, ahogy egy finom harapás érte a nyakát és érezte, hogy Martin két kézzel belemarkol telt melleibe a melltartón keresztül.
- Oh igen! - sóhajtotta újra beletúrva Martin hajába és elkezdte felfelé húzni a hátán a férfi pólóját.
Mart nem kímélte Celeste bőrét, ott tépte, marcangolta, ahol csak érte. Kezei közben utat találtak a szoknyához is.
Készségesen segített Martinnak megszabadítania őt a feleslegessé vált szoknyától, így már csak a fehérneműben állt előtte. Aztán ellentmondást nem tűrve rángatta le róla a pólót és indult meg mohó és kissé fájdalmas csókjaival és harapásaival a feltáruló mellkason, csak hogy aztán letérdeljen a férfi előtt és a szemébe nézve, alsóajkát beharapva nézzen fel rá, miközben kínzóan lassan megoldotta a feszülő nadrágot.
- Csináld! - nyögte a férfi ellentmondást nem tűrve, miközben ujjai fájdalmasan a barna tincsekbe markoltak.
Celeste nem válaszolt. Most már nem visszakozhatott - de nem is akart. Mohón rángatta le Martinról a nadrágot és fogadta ajkai közé az ágaskodó méretes tagot. Felnyögött a férfi ízétől, majd kezével rásegítve gátlástalanul mozgatta rajta nyelvét, fogait és ajkait.
Mart keménytett a tincsek fogásán és felnyögött.
Celeste rendíthetetlenül folytatta néha teljes hosszában végig nyalva Martin büszkeségén, miközben kezével alulról masszírozta. Időnként vágyakozva pillantott fel az élvezetekben elmerült zenészre. Érezte, hogy lábai között már nem is lehetne nedvesebb.
Martin artikulátlanul nyögött kiöblösödött hangján, ahogy próbálta visszafogni magát, nehogy elélvezzen. Mikor nem bírta tovább, felrángatta Celeste-et a földről, megfordította, és az egyik székre lökte.
A nő lihegve várta Martint megnyalva kipirosodott száját. Segített neki lerángatni magáról a bugyiját és a melltartóját is és engedelmesen, mélyen behajolt a férfi előtt a feloldozásért nyöszörögve.
Mart nem is váratta sokáig, tövig csúszott a nőbe. Szerencsére nem volt fennakadás, így gond nélkül kezdhette meg mélyreható és kicsit durva ostromát Celeste-el szemben.
Hangosan felnyögött - hangja egy darabig visszhangzott a kongó térben - ahogy megérezte magában a méretes tagot és még több helyet biztosított Martinnak a mozgáshoz. Érezte, hogy mellei a férfi vad ritmusára mozognak. Erősen kapaszkodott a szék támlájába és egyik karfájába, majd a karfát fogó kezét a lábai közé csúsztatta, hogy lehunyt szemmel izgatni kezdje csiklóját.
- Ez az Martin! Ez az! Még! Erősebben! - kiáltotta vad zihálása és nyögései közben.
- Ahogy akarod - mosolyodott el a férfi és intenzívebben feszült neki a másik testének. Torkából kiszakadt egy mélyről jövő nyögés, miközben kezeivel rászorított Celeste csípőjére, hogy kezeivel is rásegítsen a nő mozdulataira, amik így még durvábbakká váltak.
Most már mindkét kezével erősen kellett kapaszkodnia, hogy ellent tudjon tartani Martinnak, de nem bánta. Nagyon is élvezte. Most már minden egyes lökésnél kétségbeesetten nyögött. Hátrapillantott Martinra, aki őt figyelte. Egész teste a férfi akarata szerint hullámzott a vad hajszában.
- Nem érdekel! Csináld! - követelte belevájva körmeivel a szék vörös bársonyába.
- Nem kell kétszer kérned - érkezett a válasz és vele az erősebb mozdulatok is.
És Martin pont úgy csinálta, ahogy Celeste szerette, ha mohó volt. Felsikoltott az élvezet és a fájdalom kettősétől. Igen, most újra úgy érezte magát, mint akit istenesen hágnak. Újra előbújt erkölcstelen és mohó éne. Nem érdekelte, hogy fájnak a kezei a görcsös kapaszkodástól, vagy hogy teste egyre inkább reszket, csak nyögött és nyögött. - A csiklómat! - kiáltott hátra egyre közelebb kerülve az édesen fájdalmas lökések közben a csúcshoz.
- És, ha neeem? - húzta el Mart, miközben egy nagyobbat, erősebbet lökött rajta.
- Mart! Kérlek!! - könyörgött felnyögve az érzéki kíntól és a fájdalomtól.
- Mennyire szeretnéd? - kérdezte, miközben ujjai megtalálták a követelt pontot.
Mart lökései egyre intenzívebbek, mélyrehatóbbak lettek és az ujjai sem tétlenkedtek.
És ez elég volt ahhoz, hogy Celeste teste egy hatalmasat ránduljon és felsikoltson lehunyva a szemeit, amikor vadul belé vágott a kirobbanó orgazmus minden egyes sejtjét elárasztva, ahogy érezte, hogy belső izmai vadul pulzálni kezdtek a férfi kemény tagján.
Ez rásegített arra, hogy Martin is elélvezzen. Még tett egy pár mozdulatot, majd vadul harapott Celeste vállába, de ez sem tompíthatta az üvöltését, ami pár pillanatig még visszhangzott a csarnokban Celeste fájdalmas nyögésével kísérve, de nem bánta, hogy Martin rajtahagyta még egy bélyegét a testén. Szomjasan kapkodott a levegő után még mindig kellemesen pulzáló testével. Ezt sosem hitte volna se magáról, se Martinról.
A férfi egy ujjával végigsimított Celeste gerince mentén, miközben felegyenesedett és kicsúszott belőle. A nő a karjaira támasztotta a fejét és összezárva a lábait a székre térdelt.
- Istenem... Martin! Ez... ez fantasztikus volt - sóhajtotta.
- Őrülök, hogy te is élvezted - mosolyodott el, majd megcsókolta.
Celeste felállt és a meztelen mellkashoz simult átkarolva a férfit.
- Az nem kifejezés - csókolta vissza elmosolyodva - Őrültek vagyunk. Legalábbis én baromira.
- Miért is?
- Már megint rossz fát tettem a tűzre - simította végig a férfi vállát.
- Már miért tettél volna? - nézett le rá értetlenül - Hagyd már a munkádat! Tetszel nekem, és örülök neki, hogy nem utasítottál vissza. Ez olyan nagy baj? - cirógatta meg Celeste arcát.
- Én csak... - sóhajtott - Nem helyes, hogy lefeküdtem az egyik főnökömmel... - itt már az istenért se nézett volna Martin szemeibe - ...megint... Egyszer már megégettem magam emiatt.
- Megint? Mesélj róla, kérlek - kérte szelíden.
- Muszáj? - birizgált finoman egy anyajegyet Martin mellkasán a félhomályban.
- Miért félsz tőlem ennyire? Tudni szeretném.
- Jaj, ez nem kifejezetten rád vonatkozik - kapta fel a fejét - Egyszerűen csak túl sokszor sérültem a múltban és ezért óvatos lettem. Talán túlságosan is. Ezért vagyok... olyan merev sokszor. De ha nagyon hallani akarod, akkor egy-két éve az előző állásomban lefeküdtem a főnökömmel. A klasszikus példa: fűt-fát ígért, én meg beleszerettem, de pofára estem. Ennyi. Így visszanézve nem nagy ügy, de azért fájt. De túléltem - mosolyodott el halványan.
- Persze, hogy túlélted, de nézz magadba. Élet ez?
- Azt mondod, túlságosan elzárkózom a világ elől?
- Azt.
- Te is, nem? - simított végig a karjain.
- Én? Nem - felnevetett, de a hangja nem volt bántó - Nem, Celeste én nem a világ elől zárkózom el, hanem az emberek elől.
- Leszámítva a dalszövegeidet nekem úgy tűnt, hogy a kettő egy és ugyanaz.
- A világban benne vannak az emberek, de nem az emberek jelentik a világot, Celeste.
- Ez gyönyörű, Martin.
- De így van. Én legalábbis így látom.
- Így csak még jobban szeretlek - csúszott ki a száján, amire gyorsan rá is harapott - Úgy értem... régóta szeretem a zenéteket, és csodállak, mint dalszövegíró és... én... ne haragudj - hajtotta le a fejét és kibontakozott az ölelésből - Talán mennünk kéne - nyúlt a ruhái felé.
- Úgy érzed, hogy ismersz, igaz?
- Nem, egyáltalán nem - húzta fel a bugyiját, majd gyorsan bekapcsolta a melltartóját is. Teste libabőrödzött, kezdett fázni. - Nem alapozok mindent arra, amit a médiában hallani - vont vállat újra Martinra nézve - Nem, téged sokkal titokzatosabbnak képzeltelek el mindig is.
- Nem a médiára gondoltam, hanem a zenére.
- Ott valóban jóval több jön át a személyiségedből, de nem, nem hinném, hogy teljesen megismerhetünk belőle.
- Nem is - mosolyodott el - De egy részem biztos ismered, hisz beleplántáltam a zenébe és a szövegekbe.
- Martin, nagyszerű fickó vagy a magad nemében! Ezt még hány embernek kell elmondania neked? - kérdezte mosolyogva kezei közé fogva a férfi arcát és finoman megcsókolta, majd a csillogó szemekbe nézett.
- Hogy elhiggyem? Annyi ember nincs a Földön - mosolyodott el.
Celeste viszonozta a mosolyt, majd a férfi meztelen hátsójára csapott.
- Na gyerünk, öltözz fel, a végén még megfázol - pillantott le incselkedve Martin ágyékára ahogy ujjbegyeit finoman végighúzta a combjain - És az senkinek sem lenne szerencsés dolog - kacsintott és megfordulva felemelte a földről a szoknyáját, hogy leporolja.
- Főleg neked nem? - kapta el hátulról és rántotta szorosan magához.
- Talán meg akarod ismételni? - ficergett a karjai közt megpróbálva kiszabadulni.
- Te talán nem?
- Háááát.....
- Igen? - harapott finoman a nyakába.
- Még elgondolkodom... rajta... - hunyta le a szemeit.
- Elgondolkodsz? - nyalt végig Celeste tarkóján.
- A-hhaaa - nyögött fel halkan tovább játszva a szerepét. Kezdett kíváncsi lenni, hogy Mart meddig megy el.
- Gondolkodj gyorsan - mosolygott a bőrére, miközben a kezei újra megtalálták a nő melleit.
- Oké. Akarlak megint! - fordult meg és ellenállást nem tűrve nyomta le Martint az egyik székre és vadul esett az ajkainak, míg keze dolgozni kezdett tagján.
- Most? - nyögött fel Mart, de keze már a bugyi alatt is volt.
- Most! - villantotta rá szenvedélyes szemeit Celeste, és újra a férfit kezdte támadni. Kezei addig jártak Martinon, míg újra tettre kész nem lett, s beharapva alsóajkát térdelt fölé félrehúzva a fehérneműjét, hogy újra elmerülhessen nedves ölében.
Martin nem hagyta cserben a nőt, újfent mélyreható lökéseivel tette magáévá. Aztán egymást csókolva újra együtt szárnyaltak a kielégülés hullámain a csarnokban elhaló nyögéseik visszhangjaival kisérve.
Celeste alsóajkát beharapva sietett a folyosón miután elvált már egy ideje Martintól. Nem tudta, hogy mit gondoljon. Megérintette a férfi gyengédsége majd szenvedélyessége. Rájött, hogy eddig félreismerte. Vele nem viselkedett arrogánsan és hűvösen. Nem zárkózott el tőle. Tényleg tetszhetett neki, de Celeste-nek még mindig furcsa volt a helyzet. Ellentétben állt az elveivel, amit tett, és most próbálta helyrerakni magában a történteket. Amit tettek... hát vitathatatlanul élvezetes volt. Tudta hogy számos lila folttal és harapásnyommal gazdagodott, s könnyedén fel tudta idézni még az érzést, ahogy Martin feszesen kitöltötte őt. Sóhajtott. Igen, jó volt vele. Nagyon jó, de vajon ezt megengedheti magának? Vissza kell fognia magát, ez nem helyes. Nem ezért volt itt. Elméletileg.
Egy ismerős alak közeledett a nő felé. - Celeste! - szólította meg Dave mély hangja - Nem láttad Martint?
- Öhm... - kapta fel a fejét és érezte, hogy rögtön még pirosabbá válik az arca - Nos, de... nem rég. Azt hiszem visszament a szobájába - igazította meg a blúza nyakát, hogy ne látszódjon ki az egyik szívásnyom a bőrén.
- Kösz - mosolyodott el, de furcsán összevonta a szemöldökét - Mi történt veled?
- Jah, semmi, semmi - pillantott le a papírjaira és úgy tett, mintha rendezgetné őket.
- Celeste - érintette meg finoman a karját, Dave - Meg vagy zavarodva.
- Ehh... én nem... csak... - pillantott fel rá, majd le is sütötte a szemeit, ahogy arrébb húzódott kicsit - ...csak pár időponttal van gondom, de megoldom, köszi, hogy kérdezted... - ejtette le a tollát, amiért rögtön le is hajolt.
- Ki harapott meg? - kérdezte kicsit döbbenten, ahogy észrevette az egyik méretes harapásnyomot.
- Mi van? - ejtette le majdnem a papírjait is, de sikerült megakadályoznia, aztán gyorsan felállt és összébb húzta a nyakán a blúzát - Senki, senki. Csak megkarmoltam magam - érezte, hogy ettől a gyenge hazugságtól még inkább elpirul és most már az istenért se nézett volna a férfi szemébe.
- Felismerem a fognyomokat, Celeste.
- Nos... eltöltöttem pár órát valakivel. Ennyi - vonta meg a vállát kicsit összeszedve magát.
- A te dolgod - emelte fel a kezeit védekezőn Dave - Szóval, Martin a szobájában.
- Öhm... igen, azt mondta, mikor összefutottam vele. Most bocs, de sietek. Még rengeteg dolgom van - fordult sarkon és olyan gyorsan elsietett, ahogy csak tudott - magában átkozva önmagát.
Dave pár pillanatig még nézett utána, majd megcsóválva a fejét folytatta útját barátja szobája felé.
A nőnek nem sok ideje maradt az önmarcangolásra, hamar be kellett hoznia a lemaradást, amit a pár órás kiesés okozott. Nem tudta, hogy ezek után hogy lesz képes normálisan viselkedni Martin jelenlétében. Mindenesetre hosszú órákra lefoglalták teendői. Már kezdett késő estére fordulni az idő mire végre befejezte a munkát és a szobájába térve elkezdett fürdővizet engedni magának, miközben lassan levetkőzve szemrevételezte sérüléseit, némelyiknél elhúzva a száját, ha túl látható helyen volt. Aztán lehunyva a szemeit felsóhajtva merült el az illatos vízben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés