19. fejezet

Az új felfedezései ellenére Dave elméje még mindig ködös volt, s nem tudta rendesen összeszedni a gondolatait. Egyik kezével megcirógatta Isa arcát.

- Haza akarok menni, Isa. Tudom, hogy jól ismersz, gondolom, azt is tudod, hol lakom. Kérlek, vigyél haza! Isa, segíts nekem. Tudom, hogy ki vagyok, hogy mit dolgozom, de hogy hol lakom, és ki aggódik otthon értem, az még mindig ködös… És ez a Carla, akiről álmodom még mindig kész rejtély a számomra. Neked, aki úgy tűnik annyi mindent tudsz rólam, segítened kell kitölteni a foltokat, ha tényleg törődsz velem!

Isa Dave szemeibe nézett és érezte, hogy sajátjában megjelennek a könnyek. Ez a gyönyörű férfi kétségbeesetten vágyott a segítségére, de ha megadja neki, amit akar, akkor rögtön el fogja veszíteni őt! Egyezséget ajánlott neki.

- Még nem utazhatsz, de amit elég jó állapotban leszel, elviszlek New Yorkba a feleségedhez, a lányodhoz, és a mostoha fiadhoz. Addig ígérd meg, hogy itt maradsz, ahol biztonságban vagy, mert az újságok televannak a képeddel, és észre fognak venni és üldözőbe fognak venni a paparazzik abban a pillanatban, hogy nyilvános helyre mész.

- Tényleg? Keresnek? – ült fel Dave és szemei érdeklődéstől csillogtak.

- Akarod látni az újságod? – Isa áthozta a laptopját és Dave ölébe tette. Begépelte pár jól ismert francia újság nevét, és megmutatott neki pár cikket, amiben az eltűnéséről írnak fotókkal tűzdelve róla, illetve egy nőről fekete napszemüvegben, aki próbál elmenekülni a fotósok elől.

- Ez…? – mormogta Dave.

- Igen, Dave, ő Jen, a feleséged. Szeretnél látni róla egy jobb képet? – Isa szíve majd megszakadt. Épp Dave-nek segített visszahozni az emlékeit, felkészítve őt, hogy visszamenjen az életébe, a családjához. Pokolian fájt neki!

Dave azt mondta, hogy szeretné látni az összes fotót, amit Isa csak találni tud, így a nő megmutatta neki az egész családját, hogy hol él New Yorkban, a kedvenc boltjait, képeket róla a kedvenc ruháiban… Dave-et úgy tűnik nem hatotta meg egyik kép sem, kivéve azok, amik a két gyerekéről, Jackről és Stella Rose-ról készültek. Mindez az információ Isa laptopján volt, és Dave-et lenyűgözte a fotógyűjteménye. Dave-en nem látszott semmilyen reakció a Jenről készült képeknél, melyeket gyorsan tovább is léptetett másik képekre, és ez összezavarta Isát.

- A doki holnap visszajön. Megkérdezhetjük tőle, hogy mikor leszel elég jól az utazáshoz, rendben?

- De felhívni most is felhívhatom őket. Kell lennie valamilyen módnak rá, hogy kiderítsük az otthoni számom… - fogta meg a kezeit és könyörögve ránézett a nőre.

- Hogyan? Nem tudom ezt hogyan tudnánk megcsinálni anélkül, hogy riasztanánk a sajtót… - gondolkodott el Isa.

- Biztos vagy olyan nagy rajongó, hogy ezt az információt a kisujjadból kirázd, nem is említve a bandával kapcsolatos cuccaidat a lakásban. Hogyan szeretted meg a Depeche Mode-ot?

- 1991-ben történt, mikor az anyukám megengedte, hogy ajándékként válasszak egy CD-t, és én a „Violator”-t választottam. A Depeche és különösen te nagyon sokat jelent nekem, de akkor még csak átlag rajongó voltam… Aztán pár éve az életem nagyon nehézre fordult, mikor az anyukámat rákkal diagnosztizálták… A zenéd és a Depeche sokkal több lett számomra, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni. A zene, a rajongás, a tény, hogy ti is ezen a földön éltek, zenéltek, és hogy én hallgathatom a zenéteket, segített túlélnem ezt a borzalmasan stresszes, szenvedéssel teli időszakot. A zenétek a személyes terápiámmá vált, valami, amihez rohanhattam, ha a dolgok eldurvultak az addigi gondtalan életemben. Néha mosolyogtam, néha kisírtam a szemeimet, de a te hangod mindig ott volt társaságként, kérdések nélkül. Tavaly augusztusban hosszas küzdelem után a mamám meghalt. Belefáradt a harcba és végre békét akart. Eljutott arra a pontra, ahonnan már nem volt visszaút. Mindig a hangodhoz fordultam támogatásért. Ah, David, szeretném megköszönni a csodálatos zenét, amit az évek során adtatok nekünk, és remélem, hogy még jó sokáig folytatjátok! Életem legnehezebb időszakában adtatok támogatást, ti ismertettetek meg a barátnőmmel Mauval, és ez valami olyasmi, amiért mindig hálás leszek életem hátralevő részében. Olyan sokat jelentesz nekem, de nem csak énekesként, hanem személyként is. Csodálatos személyiséged van, és fáj, ha az emberek ezt nem értik meg. Valahol biztosan neked is fáj… De nekem, bármit is csinálsz, az összes szám – legyen az Depeche Mode vagy saját – jónak és csodálatosnak hat. Természetesen mindig lesznek olyan számok, amiket jobban szeretek a többinél, de eddig még nem okoztatok csalódást, szóval amit mondani akarok az az, hogy… szeretlek, Dave…

Dave csak ült ott, miközben Isa kiöntötte amit ki kellett öntenie magából, és meg sem tudott szólalni. Le volt döbbenve. Tudta, hogy valami ilyesmi fog jönni, de eddig nem volt tisztában Isabelle iránta érzett érzéseivel. Meghatódva ránézett és látva a nő szemében a könnyeket nem tudta megállni, hogy ne ölelje át szívből jövően. És Isa a vállára hajtotta a fejét és forró könnyeivel Dave nyakát áztatta. Dave meg akarta vigasztalni, azt szerette volna, ha jobban érzi magát, ezért újra megcsókolta. És ezúttal Isa kétségbeesett szenvedéllyel visszacsókolta. Csókja olyan volt, mintha egy haldokló ember adná. És a forró csók feltüzelte Dave-et – teste gyorsan reagált, ahogy érezte a vágyat tagjaiba kúszni.

- Isabelle… hívhatlak Belle-nek? Fogalmam sem volt róla… - mormogta a nő nyakába. Lefeküdve az ágyra magával húzta őt. Csak simogatták egymás haját a másik szemébe nézve mielőtt Dave újra megszólalt: - Én… Belle… tudod, hogy mit szeretnék? – hangja tele volt szenvedéllyel, így rögtön kitalálta.

- De a sebeid… gondolod, hogy…

- Csak óvatosnak kell lennünk… ennyi az egész… de akarom… szükségem van rád… akarlak, Belle… Isabelle… - bújt újra a nyakához, míg kezei a nő hátát simogatták.

Megtalálva a puha és vékony pulcsi szélét mindkét kezével alányúlt és a nő hátának selymes bőrét kezdte simogatni, s az isteni érzéstől kényeztetettje fel is sóhajtott – már ez a finom érintés is maga volt a mennyország neki… Válaszként ujjai rátaláltak a férfi ingjének gombjaira és lassan el is kezdte kigombolni őket. Egymás szemébe néztek, s mindketten látták a másik tekintetében a vágyat, de annak ellenére, hogy tudták, hogy milyen közel van amit tenni készülnek, egyikük sem siettette a dolgot – mintha csak tudták volna, hogy ez csak egy egyszeri alkalom és minden pillanatot ki kell élvezniük. Dave újra suttogni kezdett, de Isa csak a „puha” és a „bőr” szót értette, úgyhogy a többit inkább kitalálta. El is mosolyodott ezen, titkon kiélvezve az érzést, ahogy meztelen mellein mellbimbói megkeményednek a pulcsi finom dörzsölésétől. Egész testében borzongott a várakozástól és a félelemtől, mivel most fog először – és valószínűleg utoljára is – szeretkezni a hősével, a szerelmével. Kezdte elveszíteni az utolsó értelmes gondolatot is, ami még ehhez a világhoz kötötte, álomszerűnek éltem meg az egészet. Dave most már sokkal hevesebben csókolta a száját és bele is nyögött, mikor megérezte Isa kezeit a cipzárján.

- Szeretnéd, ha levenném? – kérdezte máris felfelé húzva a vékony pulcsit.

- Igen – szisszentette -, hogy ott is megcsókolhassalak – azzal hirtelen meg is fogta a melleit a pulcsin keresztül…

Isa levegő után kapott az érintéstől, de ez nem állította meg abban, amit elkezdett és Dave is felsóhajtott miután a farmerját kibontotta, s így a benne lévő nyomás egy kicsit enyhült… Miután a pulcsi lekerült, Dave rögtön szemben találta magát Isa gyönyörű feszes és fehér melleivel – semmi melltartó az útban.

- Oh Istenem… - akadt el, hogy hangosan nyeljen egyet – Belle… gyönyörű vagy… Gyere ide! – azzal kezeibe fogta a melleket, finoman felfelé nyomva őket, figyelve, hogy ez hogy tetszik neki, mielőtt előre mozdult volna a beígért csókra.

Isa hátravetette a fejét, ezzel ösztökélve Dave-et, hogy kóstolja meg nyakának bőrét is, de a férfi csókjai gyorsan a nő jobb mellbimbója felé indultak, amit a szájába is vett, hogy megízlelhesse azt a nyelvével. Isa majd belehalt, hogy tovább folytathassa Dave farmerjának felfedezését, de ez az élvezet, ez a tűz, amit a férfi indított el benne csak a csókjaival, megakadályozta, hogy megmozduljon, teljesen beleolvadt az érzésbe.

Dave forró vágya magába fogja olvasztani – lobogó tűz volt minden egyes csókjában és érintésében. Ő maga volt az élet tüze – ez volt az egyik ok, amiért Belle szerette őt. Állatias férfi energiájának minden cseppje kiáradt belőle, azok az ösztönös párzó reflexek, amiket az állatoknál is találhatunk. Isa otthon érezte magát mellette, élőnek. Dave erősen a lepedőhöz szegezte őt a csuklóinál fogva, míg szájával harapta, nyalta és csókolta a mellbimbóitól lefelé vezető ösvényt Isa farmerja felé. Kigombolva a nadrágot csak annyira húzta azt le, hogy lássa: itt sincs fehérnemű.

- Mmm… meglátogathatom a titkos kertjét, madame? – mosolygott, tudva a választ, de mégis megvárta azt…

- Szolgáld ki magad, David – súgta alig hallhatón. Annyira akarta őt! És istenem, mikor a férfi tenyere és hosszú ujjai elkezdték felfedezni nedves szeméremajkait, egész testében összerándult.

A hangok, amiket kiadott, csak még inkább felizgatták Dave-et, és most már nem akart habozni, több volt mint kész, hogy a magáévá tegye a nőt. Egy pillanatra ránézett az alatta fekvőre, ahogy fölötte térdelt, majd megszabadult a saját és Isa farmerjától is. Kezeivel széttárta a térdeit, majd felcsúsztatta őket a combjain, miközben fölé magasodott. Egész altestük összeért, s Dave visszatért az ösvényre, amit korábban csókolt a nő testén: az ajkán, a nyakán, a mellein, a hasán haladt lefele, majd a nyelve hirtelen beléhatolt. Isa hallatott egy hangos nyögést, mikor Dave finoman harapdálni kezdte – olyan tökéletes élvezetet adott neki, hogy nem kapott levegőt, nem tudott beszélni, vagy fókuszálni tőle. Ennél a pontnál sokkal inkább állatnak érezte magát, mint embernek. Egy teljesen másik világban volt és Dave csak azért állt meg, mert azt hitte, hogy fájdalmat okozott neki – Isa ekkor tért vissza a való világba.

- Isabelle… akarsz engem? – Dave szemei lángoltak s ahogy feltette ezt a kérdést, az csak egy választ hagyott.

- Igen Dave, fogalmad sincs, hogy mennyire… Álmodoztam erről… rólad… erről a pillanatról… pont mielőtt belém hatolsz… erről a tekintetről… Igazam volt… Istenem… tényleg belém ég a pillantásod… Most váltsd valóra az egészet! Szeress!

Azzal Dave gyengéden beléhatolt, minden egyes lökéssel kicsit beljebb csúszva. Lassú és precíz mozdulataival biztosra akart menni, hogy Isának is jó érzés, aztán megfogva a nő lábait felemelte azokat, hogy mélyebbre csúszhasson benne, tövig belé hatolhasson nyers erejével, amitől Isa a nevét sikoltotta. A nő azt akarta, hogy ez a pillanat örökké tartson, de máris érezte, hogy teste el fogja árulni: az izmai megfeszültek, s tudta, hogy pillanatokon belül elélvez.

- Dave… hadd lássalak… mikor elélvezek… Oh édes istenem! – s nem is tudott tovább küzdeni ellene, Dave tekintetébe mélyed, ahogy teste megremegett, ami mindent elárult Dave-nek, amit csak tudni akart, őt is közelebb segítve saját élvezetéhez, mely hamarosan le is csapott rá, s úgy hörgött tőle, mint egy sebzett nagyvad, tekintetével még mindig fogva tartva Isáét.

Miközben azt az utolsó pár lökést tette, hogy spermáját a nőbe lövellhesse, még mindig csodásan szűknek érezte őt maga körül. Az erős érzelmek, amiket ez a lány felkavart benne, eluralkodtak rajta, s ez a szemeiben is meglátszott. Isa magához tért az orgazmusából és tudni szerette volna, hogy min gondolkodik… Dave őszintén válaszolt:

- Hogy most miként érzel irántam…

- Ne kérdezz butaságokat. Még mindig szeretlek és pont. Már olyan régóta szeretlek, hogy nem is tudom hogyan kéne abbahagynom. Olyan mintha a részem lennél, noha tudom, hogy én sosem lehetek a te részed… Mire gondolsz még, David? A szemeid csillognak, tele vannak érzelmekkel. Gyerünk, oszt meg velem őket!

- Csak nagyon meghatott a törődésed és a rajongásod. Csodás ember vagy és tehetséges szerető. Milyen érzés ezt hallani? – cirógatta meg Isa arcát, ahogy ott feküdtek.

A nő úgy érezte, megfullad az érzelmeitől – Kívántál már valamit annyira, hogy szinte fájt? Valamit, amiről tudod, hogy sosem lesz a tiéd? Mikor elküldtek hozzám, az ilyen volt a számomra. El is sétálhattam volna melletted, vagy félhettem volna annyira, hogy elkapok valamit a véredtől ha megérintelek, hogy nem foglalkozom veled, de segítenem kellett neked. Ez volt a sorsom, az a pillanat meg volt írva előre. Ezért tartott tovább a megbeszélésem. Átkozódtam és mérges voltam mikor a parkba értem, de most már értem, hogy ha időben elindultam volna, túl korán értem volna a parkba. Hát nem látod? De most már tudom, hogy az én szerepem véget ért. Megtettem, amit meg kellett tennem és most… - akkor is ki kellett mondania, még ha a szíve is tört össze bele – segítenem kell neked visszatérni az életedbe, a szeretteidhez – eddig kibírta, de most már könnyekben tört ki.

- Belle, figyelj rám! Sosem hitted volna, hogy ez megtörténik, és mégis megtörtént. És ez a pillanat most csak a miénk, örökre. A mi különleges emlékünk! Már nem is tudom, hogy hány kapcsolatom volt, és most biztosan azt hiszed, hogy ezt csak azért mondom, mert most te vagy itt velem, de amit az imént műveltünk, az messzemenően jobb volt a felszínes egyéjszakásaimnál… Az egész lényedet nekem adtad, lecsupaszítottad nekem a lelkedet is, és ezért mindig emlékezni fogok rád. El sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehet úgy vágyakozni valaki után, mint ahogy néhány rajongóm teszi. Elszomorít, hogy inkább szomorúvá teszi őket az érzés, ahelyett, hogy boldogok lennének. Utálom a gondolatot, hogy sosem fogják megkapni, amit akarnak, de mit tehetnék mint hogy énekeljek és találkozzam párukkal promóciós körutak alkalmával? – törölte le Isa könnyeit beszéd közben, és észrevette, hogy most már lenyugodott.

- Dave, ne beszéljünk többet. Van még egy kívánságom, amit könnyen teljesíteni tudsz. Nem baj?

- Mi lenne az, Belle?

- Sokszor álmodom arról, hogy a karjaidban ébredek… - nézett rá félénken. Hát hogy utasíthatta volna el őt? Azzal úgy helyezkedtek, hogy Isa ne érjen hozzá a sérüléseihez és sajgó bordáihoz – Isa melléfeküdt és az oldalához bújt, lábaik pedig összefonódtak. S nagyon hamar már aludtak is.

Közben Párizsban Carla bezárkózott a lakásába, csak Véroval és Justinnal találkozott, akik állandóan virrasztottak mellette. Féltették őt, mivel még sosem látták ennyire maga alatt. A rendőrség mindent megtett, hogy szemtanúkat találjon, akik látták, hogy mi történt a parkban, s végül két embert találtak, akik ugyanazt mondták: egy hangos huligán típusú csoport, néhányan skinheadek közülük, nevettek és rugdostak valamit vagy valakit, de egyik tanú sem érezte magát elég bátornak, hogy közbeavatkozzon. Az egyikük említett egy fiatal nőt, aki a helyszínre igyekezett, és körül is írta, hogy hogyan nézett ki…

Egy teljes hét telt el – se telefonhívás, se hírek Dave-ről. A képe még mindig az újságban volt, ahogy mondták Carlának, de ő nem akarta megnézni. Az emberrablás is szóba került, de ez az ötlet gyorsan darabokra hullott, mivel senki sem hívta őket váltságdíjért. Carla semmi másra nem volt képes, csak forró italokat ivott napközben a kanapéján ülve, teljes csöndben. Olyan hidegnek érezte magát, és úgy tűnt, semmi sem képes felmelegíteni őt, pedig napfényes, meleg idő volt odakint, de ő alig vette észre, hogy nappal vagy éjszaka van-e. Csak a barátai kérdéseire válaszolt, és hangja akkor is csak gyenge suttogás volt. A szerelme, az élete, eltűnt… Kagylónak érezte magát, egy héjnak, egy sodródó árnyéknak. Nem tudott egy kis reményt sem kicsiholni magából még akkor sem, amikor a rendőrség közölte vele a fiatal nő leírását és a belgiumi rendszámot.

Véro próbálta etetni Carlát, s kényszerítette, hogy igyon legalább egy kis forró levest és pirítósfalatokat, de alig evett. Valamit tenniük kellett vele, ebben egyetértett Justinnal, úgyhogy meghívtak egy tanácsadót, aki szerencsétlenségek után próbált segíteni embereken.

Mikor az intercom csörgött, Carla gyanakodva nézett fel, hisz érezte, hogy valamit terveznek az úgynevezett barátai…

A nő belépett, rámosolygott Carlára és bemutatkozott. Véro visszafojtott lélegzettel várt. Carla szemei elsötétültek a dühtől, s összeszorított fogain keresztül sziszegett a nőnek és a barátainak: - Azt akarjátok, hogy megőrüljek? Hogy merészelitek az eszembe juttatni, hogy lehet, hogy… hogy… - de a szavak nem jöttek – Azért nem tudom kimondani, mert nem igaz! Dave ott van kint valahol, és ti meg csak… csak erre tudtok gondolni??? – mutatott a mélységesen zavarba jött nőre, akit Justin gyorsan kikísért a lakásból. Carla összeomlott a kanapén és hangosan zokogott Véro karjai közt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés