23. fejezet

A reptér közeli egyik étterem felé tartottak. Carla addig nem akarta Dave-et „az ő éttermükbe” vinni, míg Isa velük volt. Azt kívánta, hogy bárcsak lelépne már! De nem mondott semmit. Az utóbbi időben Isa sokat segített neki. De nem tudott szabadulni a képektől, ahogy szeretkezik AZ Ő Dave-ével… Igen, féltékeny volt. Nagyon is. De nem mutatta.

Kifele menet a reptérről Carla a sebeiről kérdezte Dave-et, hogy meggyógyultak-e már, de még a válaszától is megrándult a nő arca, hiszen nyilvánvalóan elég jól volt a férfi ahhoz, hogy szeretkezzen Isával! Mikor Dave befejezte a mondandóját, kellemetlen csend ereszkedett rájuk beszállva a taxiba.

Carla próbált másra gondolni miközben Párizs felé vették az útjukat, de olyan kevés dolog történt vele mióta Dave eltűnt, hogy tényleg nem sok mindenről tudott beszélni. Könnyebb volt a számára, hogy Isa az aznapi Belgiumba történő visszautazásának ecsetelése töltse ki a csendet. Carla Isa családjáról kérdezett, félve tőle, hogy visszatér a csend, de nem figyelt a másik nő válaszára, úgyhogy zavarba jött, mikor megkérdezte, hogy mit dolgozik Isa bátyja, mivel az előbb beszélt róla. Dave és Isa váltottak egy pillantást.

Carla felnevetett és bocsánatot kért: - Bocs, Isa, nagyon fáradt vagyok. Talán jobb lesz, ha befogom… - De Dave félbeszakította…

- Nem. Nézd, a mai napot gondosan meg kell terveznünk. Annyi helyre kell elmennünk, amennyit csak bele tudunk zsúfolni a napba. Rendben? Hogy felrázzuk a hülye fejemet. Oké? – ölelte magához Carlát viccesen, mire Isa felnevetett azon, hogy Dave megpróbálja elviccelni a traumáját, és Carla úgy érezte, követnie kell a példáját… De Carla nevetése csak tettetett nevetés volt. Belül aggódott Dave emlékezete miatt és a vonzódása miatt Isa iránt…

A reggeli után az első megállójuk Carla lakása volt. Rettenetesen félt, hogy Dave nem fog emlékezni semmire, hogy közönyösen fogja végigvizsgálni a szobákat. Remegő kezekkel próbálta kinyitni a zárat. Dave ezt látta, de nem mondott semmit. Látta, hogy milyen fontos és nehéz ez Carla számára. Megfogva hideg kezét segített neki a zárral.

A férfi kezének melegétől egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni. Igazán mély vággyal tekintetében nézett fel rá. De nem a szex miatt, hanem a Dave utáni kétségbeesett szükség égett a tekintetében. Aztán lehunyta a szemét és felsóhajtott. Szégyenkezve lehajtotta a fejét amiért nem tudta kinyitni a saját ajtaját.

- Sajnálom… - tette hozzá halkan, szomorú hangon és a többiek előtt lépett be a lakásba.

Carla egyenesen a konyha felé vette az útját, hagyva, hogy Isa és Dave kövesse. Kávékészítéssel és a sötétítők kinyitásával foglalta el magát, mivel mikor elindultak még nem jött fel a nap. Dave és Isa a nappaliban tették ugyanezt, annak ellenére, hogy nem sok fény jutott be a lakásba, mivel szürke, esős napuk volt. Mikor Dave megkérdezte, hogy hova tehetné le a cuccait, Carla majdnem összerezzent meglepettségében, mintha csak elfelejtette volna, hogy társasága van. Odasietett, hogy elvegye az egyik táskát.

- Oh, ez olyan udvariatlan tőlem. Hadd segítsek bevinni a… - aztán hirtelen felötlött benne a kérdés: hol akar aludni? Carla szobájában vagy a vendégszobában? Nem tudta eldönteni, hogy mit vessen fel és csak állt ott elkerekedett szemekkel, hol Dave-re, hol Isára nézve, könyörögve nekik tekintetével, hogy valamelyikük segítse ki.

Dave sietett a segítségére: - A szobád erre van balra, igaz? – indult el a folyosón – Látod? Erre emlékszem. Még azt is meg tudom mondani, hogy milyen képek vannak a falaidon… azok a madár és faágas vásznak, amiket te festettél mielőtt megtanultad volna, hogyan fesd meg a háttereket… - a hangja elhalt, ahogy belépett a hálóba és Carla megfordult, hogy Isára mosolyogjon, aki előre lépve megölelte őt.

- Minden rendben lesz. Látod? Még csak tíz másodpercet volt itt, de ez máris segített neki, és neked is. Nézz csak magadra! – tolta el karnyújtásnyi távolságra, hogy szemügyre vegye a mosolygó barna hajú nőt.

- Isa, nem tudom, hogy mit csináltam volna ma nélküled. Köszönöm! – ölelte át szorosan, aztán ment, hogy megnézze, szüksége van-e Dave-nek valamire.

Csak nézte az énekest, aki a lakás minden részét alaposan szemügyre vette. Valahogy Carla úgy érezte, mintha a férfi idegen lenne itt. Ez nem az ő Dave-e volt… nem az a Dave aki annyit jelentett neki. És Carla szíve némán sajgott.

De Dave végre itt volt és azt tervezték, hogy útnak indulnak. Miután megkávéztak, Carla megkérte Isát mikor Dave kiment a fürdőbe, hogy maradjon itt. Egyedül akart egy kicsit maradni Dave-vel. Isa elmosolyodott, és felajánlotta, hogy addig főz valami vacsorát. Aztán úgyis mennie kell, hogy elérje a vonatját Belgiumba. Carla hálásan nézett rá.

Elbúcsúztak és már úton is voltak. Carla azon gondolkodott, hogy hova kéne először menniük, mikor az öreg portás „Szép délutánt, Mr. Gahaaaan”-t kívánt.

Dave megtorpant és furcsa arckifejezéssel nézett rá. Hirtelen ugrott be neki, hogy ez nem az első alkalom volt, mikor a portás rosszul mondta a nevét. Elmosolyodott és ő is üdvözölte a férfit, majd mosolyogva visszafordult Carlához.

- Jönnek vissza, Carla. Lassan, de visszatérnek…

- Nagyon örülök, David, annyira… annyira boldog vagyok. Gyere, menjünk. Sok helyre kell elmennünk.

Az első megálló az éttermük volt, ahol az első ebédjüket költötték, és ahol az a nagyon különleges vacsorájuk is volt. Dave belépve úgy tűnt, hogy rögtön kiszúrt egy ismerős arcot.

- Ismerem azt a pincért. Hadd gondolkozzam… ne mondd el… Tim, ugye? – kérdezte Carlát, aki bólintott, majd felvetette, hogy menjenek és üdvözöljék őt.

Tim készségesen hátraengedte őket a privát szobába, mikor Carla elmagyarázta neki, hogy miért jöttek. Dave belépett a pazarul díszített szobába. Először lassan végigpásztázott minden részletet ott helyben körbefordulva, majd tekintete végül Carlán nyugodott meg. Tim kiment, halkan becsukva az ajtót maga után. Carla pedig várt, még levegőt is alig mert venni, ahogy Dave reakcióját várta.

- Chateaubraid stake-et ettünk, pezsgőt ittunk, és… te nagyon nevetgélős lettél, aztán… körte volt vörös… oh jézus, oh jézus, Carla! – és egy hatalmas vigyor terült el az arcán.

- Mit viseltem? – suttogta Carla, megborzongva az emléktől, amit Dave felidézett.

- Egy fehér ruhát, ami tökéletesen állt rajtad, és rajtad voltak az ékszerek, amiket neked vettem… és egy kis csillogó táska meg cipők… Hé, nem sok férfi van, aki ennyi részletet tudna mondani! Remélem, elégedett vagy velem!

Most már Carla is vigyorgott és odalépett Dave-hez, hogy barátian megölelje. A férfi viszonozta és megsimogatta a haját mielőtt újra megszólalt volna:

- De tudod, még mindig olyan, mintha valaki más jött volna be ide enni és más szeretkezett volna veled. Olyan mintha én csak megfigyelő lennék. Miért nem érzek ennél többet?

Ettől Carla visszahúzódott tőle, és az aznap korábban érzett mély szomorúság visszatért a tekintetébe. Dave ezt észrevette és próbált segíteni, szerette volna, ha a nő pozitív marad. Saját magát is meglepte az imént és szüksége volt a nőre, hogy még több helyet és embereket mutasson neki. Elszántan akarta visszaszerezni az emlékezetét…

- Oké, szóval hova megyünk most? Mutasd az utat! – olyan magabiztosan mondta mindezt, hogy Carlára is átragadt a hangulat és fürgén az ajtó felé indult.

A következő megálló az Eiffel torony volt. Carla valahogy bizonytalannak érezte magát és félt, ahogy beléptek a liftbe. Most nem volt annyi turista.

- Itt is történt valami, igaz? – kérdezte megfordulva.

- Igen… - fonta össze a karjait a mellei előtt és felhúzta vékony garbójának nyakát.

Dave lehunyva szemét próbált emlékezni, majd Carlára nézett egy kis mosollyal.

- Valamit csináltam veled, ugye? És te élvezted. Hallom, ahogy levegő után kapkodsz.

Csupán bólintott és arra a helyre állt, ahol Dave a csúcsra segítette az emberek gyűrűjében.

Dave lehunyt szemei és intenzív arckifejezése mutatta, hogy épp újraélte azokat a pillanatokat. Anélkül suttogta a nő nyakába, hogy kinyitotta volna a szemeit: - Fognom kellett téged, nehogy előre ess… azt hiszem… - nyitotta nagyra szemeit, ahogy keresett valamit – Igen, azt hiszem, abban a sarokban voltunk… - És Carla tiszta élvezettel hunyta le a szemeit, ahogy még egyszer érezhette Dave leheletét a bőrén. – Ez kezd működni… Úgy érzem… nézd csak, érzed a szívem? – fogta meg a nő kezét, akinek nem volt más választása, mint kitapintani a gyors szívverést a mellkasán – Látod, mit tesznek velem ezek az emlékek? – azzal váltottak egy mindentudó mosolyt.

Carla alig mert felnézni rá, mivel a keze még mindig a férfi mellkasán nyugodott. Oh, nagyon is jól emlékezett a pillanatra, mikor a karjai közt némán élvezett. Ajkai elnyíltak, hogy mondjon valamit, de a lift abban a pillanatban megállt.

- Mennünk kéne – suttogta és elhúzódott – Most jönnek a lépcsők – sietett ki a liftből.

David követte. Carla máris a 10. vagy a 11. lépcsőn volt, mikor a férfi elkezdett felfelé mászni.

- Félsz tőlem? – kérdezte két perc múlva, mikor már szorosan mögötte lépkedett.

Carla egy kis meglepett hangot hallatott és hátrasandított a válla fölött. Dave látta milyen bizonytalan. Valahogy olyan törékenynek tűnt, mint egy üvegbaba. Dave rájött, hogy Carla fogyott a fotókhoz képest, meg a ruhái is lógtak rajta, még a szellőtől is reszketett, ahogy elkerekedett szemekkel hagyta, hogy Dave kérdése beivódjon az agyába.

- Csak attól félek, hogy soha többé nem fogsz úgy érezni irántam, ahogy eddig. Hát nem látod? – sétált le pár lépcsőfokot – Egymás mindenei voltunk. Meg tudtál nevettetni, sírtam, élvezettel, szenvedéllyel, fájdalommal sikoltottam tőled. Te jelentettél mindent… Ha elveszítelek… - és nem tudta folytatni, mert túl fájdalmas volt a gondolat.

Dave átölelte és suttogni kezdett: - Adj nekem időt. Sokféle érzelem kezd visszajönni. Majd oda is eljutunk, mon amour! – azzal megcsókolta a homlokát és kitekintett a toronyból Párizst figyelve madártávlatból. Carla izgatottan kapott levegő után mikor hallotta Dave-et azokat a szavakat használni és szélesen elmosolyodott, mikor a férfi a Sacré Coeurra mutatott. – Az a következő megállónk, ugye?

- Pontosan – mosolyodott el és Dave követte a példáját.

Más emlék nem tért vissza a toronyban, de Dave azt mondhatta, hogy elégedett. Sok minden beugrott neki, de a feje egy kicsit fájni kezdett. Az utolsó megállójuk tényleg a Sacré Coeur volt, ahol elváltak arra a hosszú-hosszú hétre, mikor Dave-nek vissza kellett mennie New Yorkba. Az idő majdnem ugyanolyan volt, csak egy kicsit hűvösebb. A nap közeledett a horizonthoz, ahogy egymás mellett ültek. Carla elmerült az álomvilágában, míg Dave a helyükre rakta a visszatért emlékeket. Aztán a nőre nézett.

- Sajnálom Carla, de elfáradtam és úgy tűnik, már nem tudok visszahívni újabb képeket. Mit szólnál, ha visszamennék hozzád és vacsiznának valami finomat? Meg fogsz fázni… - tette hozzá és a vállára terítette a dzsekijét.

Halványan rámosolygott és szorosabban vonta maga köré a dzsekit, hogy beszívhassa az ismerős illatot. Aztán lassan válaszolt: - Rendben. Sajnálom, én mostanában nem vagyok éhes és könnyen elfelejtem az ilyen dolgokat. Menjünk – intett le egy taxit.

A taxiban hazafelé Dave a mutatóujjával Carla karjára kezdett írni. Azzal kezdte, hogy „Most már tudom, hogy szeretlek… és meg is fogom mutatni, ha visszaértünk”. Ettől Carla olyan örömet érzett, amit azt hitte, hogy már sosem fog… Az út hátralevő részén csak egymás szemébe mélyedtek egymás kezét fogva, szavak nélkül. A fény halványodott és mikor kiléptek a taxiból, az ég a szürke, a narancs, a drámai felhők és a repülők szétfoszló kondenzcsíkjainak az élénk keveréke volt.

Mikor beléptek a lakásba, Isát még mindig a konyhában találták, ahogy főzött.

- Még fél órára van szükségem gyerekek, hogy ezt befejezzem – üdvözölte őket – Hogy ment? – mosolygott Dave-re.

- Elég jól, elég jól. Az emlékek kezdenek lassan visszajönni most, hogy itt vagyok. Kezdem érezni, hogy kit is szeretek igazán – mosolyogott az elpiruló Carlára.

- Nah, ezt jó hallani – tette hozzá Isa, ahogy felkapott egy kanalat, hogy megkóstolja a levest.

- Ha nem bánod, nekünk most… van egy kis dolgunk Carlával… - lépett Dave reszkető barátnője mellé, aki csillogó szemekkel nézett fel rá. Először mióta itt volt.

Carla hagyta, hogy Dave megfogja a kezét és megszorítsa. Látta a vágyat a szemeiben.

- Oh, persze, menjetek csak, hess, hess! – nevetett fel – Addig befejezem a főzést és a cuccaim összepakolását.

Már nem is válaszoltak – Dave csak a hálószoba felé húzta Carlát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés