Ajánlott szám: INXS – Kill the pain

8. fejezet

Nem tudott sokat aludni, mivel a gondolatai nem hagyták. A felesége mélyen aludt mellette elégedett macskaként bújva Dave-hez, már-már dorombolva. Nem gondolta volna, hogy csak egy jó dugásra van szüksége, hogy lenyugodjon. Talán gyakrabban kéne ezt a módszert alkalmaznia? Noha egy kicsit bűntudata volt, hogy így kihasználta miután Martin felizgatta őt. És nem tudott szabadulni a férfi képétől, miközben a feleségét dugta. A vágya intenzitása, hogy az alacsony szőke férfival legyen meglepte Dave-et. Mióta elhagyta Basildont sosem érzett ilyen vágyat arra, hogy egy férfival legyen. Vagy lehet, hogy ez csakis Martin miatt volt? Mi tette őt olyan különlegessé? Miért érzi úgy, hogy azt akarja, hogy az övé legyen? És nem csak fizikálisan, de lelkileg is… Talán lelki társak. Igen, úgy érthető lenne, mert ahogy észrevette, sokkal jobban meg tudták érteni egymást, mint a körülöttük lévők. Gyakran nem is kellett beszélniük, tudták, hogy a másik mit gondol és az, hogy mindez ilyen rövid idő alatt alakult ki furcsa volt Dave számára.
Belül elég érzékeny volt, de ezt az oldalát csak nagyon kevés ember láthatta. És most ez a fele borzasztóan összezavarodott. Martin Gore kimondhatatlanul összezavarta. Nem gondolta volna, hogy a hosszú évek után ez megtörténhet… Vagy talán pont emiatt történt? A vágyát, hogy egy másik férfit szeressen most Martinra fókuszálta? Ha valaki más jött volna Martin helyett, akkor arra a másik férfira vetítette volna ki ezt a vágyát? Nem, nem hitte, hogy így lenne. Máris valamiféle különleges kapcsot érzett Göndi és maga közt. De a másik férfi is érezte ezt? Vagy ezt csak Dave gondolta a romantikus agyával?
David tudta, hogy megbántotta Martint – talán elég csúnyán. Ő volt az, aki letámadta a szőke férfit és az utolsó pillanatban habozni kezdett és viszakozott összezúzva a másik reményeit. Látta azokban a szomorú zöld szemekben. Megbántotta… De most már túl késő volt, hogy bármit is tegyen. Most már – pillantott az órára – nincs is itt, úton van London felé, a családjához. Felsóhajtott a benne kavargó érzésektől. Tényleg féltékenységet érzett, ahogy elképzelte Martint, ahogy az alárendelt kutyát játssza a feleségének? Érthetetlen haragot érzett a nő iránt, mert épp eleget tudott erről a Suzanne-ról, hogy megállapítsa milyen sokféleképpen kihasználja a férjét… De sosem mert túl mélyen belemenni ebbe a témába hogy figyelmeztesse Martint. Lehetséges volt, hogy a férfinak pont erre volt szüksége az Úrnőjétől.
Dave felsóhajtott és átfordult Jennel, hogy ki tudja szabadítani magát az öleléséből. Oda sem figyelve egy könnyű csókot lehelt az alvó nő megduzzadt vörös ajkaira mielőtt kimászott volna az ágyból, hogy egy hosszú zuhanyt vegyen. Halkan kinevette magát a gondolattól, hogy Martin veszélyt jelentett a magának tett fogadalmára. De már nem is számít. Már nem volt itt és valószínű volt, hogy soha többé nem is fogja látni. Ez valahogy elszomorította, ahogy a víz alatt állt hagyva, hogy az az arcára és a testére zuhogjon. Végül mégiscsak egy gyenge kis köcsög maradt…
Tudta, hogy még pár napig ezen fog morfondírozni és szerencsére Jennek vissza kell aznap este mennie Kaliforniába a sorozata forgatására, úgyhogy lesz ideje rá, a nő nem fogja zavarni. Túl jól ismerte ezt a forgatókönyvet: miután felébred, furán fognak egymással viselkedni – Dave ismét azt a „vihar előtti csönd” állapotot fogja érezni és a nő úgy fog csinálni, mintha minden rendben lenne közöttük, ezt az éjjeli szexszel bizonygatva magának, ami valószínűleg azt jelentette a számára, hogy a férje még mindig akarta őt, hogy szüksége volt rá – hogy szereti...

---

- Szóval ez történt… - fejezte be Dave a kifakadását Chris barátjának, aki az utóbbi pár percben csak hallgatta.
Tudta, hogy Dave tényleg nagyon össze lehet zavarodva, ha így bevallott neki mindent, meg azzal is tisztában volt, hogy vigasztalnia kellene, de mint jó barátja muszáj volt a helyére tennie, még akkor is, ha látta, hogy Dave arca kezdett megváltozni miközben Chris beszélt hozzá.
- Nos igen, gyanakodtam ilyesmire, de azt nem gondoltam, hogy így megbántod Martint, és megkértelek, hogy ne cseszd el a dolgokat! Azt hittem, hogy figyeltél rám! – ráncolta össze a szemöldökét.
- Köszönöm szépen, ezekkel magam is tisztában vagyok! De egy kis támogatásra számítottam tőled, tudva, hogy te vagy az egyetlen barátom, akinek meséltem erről az oldalamról! Azt hittem, hogy legalább te meg fogsz érteni, Chris! Szóval cseszd meg magad meg a tanácsaidat! – pattant fel és kiviharzott a szobából.
A dobos felsóhajtott és kortyolt a söréből. Talán túl kemény volt hozzá… De túl jól ismerte Davidet. Ilyennek kellett lennie vele, hogy az üzenet eljusson az agyába. Mégis, azért aggódott a lobbanékony énekes miatt és remélte, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.

Nem igazán tudott aznap éjjel aludni, mert hiába próbálta elérni Dave-et a mobilján. Összerezzent az ágyában fekve mikor a telefonja csörögni kezdett. Kessler volt az.
- Oh szia, mi a helyzet? – kérdezte.
- Szia Chris. Valami baj van Dave-vel? Nem tudod, merre lehet?
- Miért? – nyelt nagyot.
- Mert nem ment vissza a gyerekeihez az este.
- Nos, azt hiszem… tudom, hol lehet. Megnézem. Tudod, megint a szokásos hangulatingadozása… - próbálta eltussolni az igazi okot.
- Oké. Remélem, megtalálod. Légy szíves hívj fel, ha megvan.
- Persze. Szia.
Gyorsan felöltözött és az autójába pattanva elveszetett New Jerseybe. Tudta, hogy a barátjának van egy hely, pontosabban egy olcsó motel, ahova ilyen esetekben menekülhet. És általában sokat iszik, ha az érzései kínozzák. A legutóbbi beszélgetésükből Chris tudta, hogy most is ez a helyzet. Hamarosan odaért a motelhoz és a szokásos ajtóhoz.
- Hé, Dave, tudom, hogy benn vagy. Kérlek, engedj be. Én vagyok az, Chris! – kopogott az ajtón. Nagyon aggódott érte.
- Tűnés!! – hallotta pár perc múlva. Legalább eszméleténél van…
- Kérlek, Dave, aggódom érted és bocsánatot szeretnék kérni, amiért túl kemény voltam veled!
- Feldughatod magadnak a bocsánatkérésedet! – üvöltötte egyenesen Chris arcába, ahogy egy hirtelen mozdulattal feltépte az ajtót.
Chris meglepetten lépett hátra. Tényleg szarul nézett ki. – Hé, haver, tényleg nagyon sajnálom. Beszélhetnénk? – kérdezte csöndesen.
Egy hosszú percig Dave csak meredt rá a véreres szemeivel, majd oldalra lépve beengedte barátját. A szoba romokban hevert – mindenhol üres sörös és vodkás üvegek. Tudta, hogy barátjának beletelik némi időbe és kemény piálásba, hogy berúgjon és Chris számára nyilvánvaló volt az elfogyasztott alkohol mennyiségéből, hogy az éjszaka célja ennek az állapotnak az elérése volt.
- Nézd, igazad volt. Nem kellett volna úgy viselkednem, mint holmi bölcs szerzetesnek. Tudom, hogy ez nehéz számodra. Szóval, ha szeretnél róla újra beszélni, akkor most tényleg itt vagyok és figyelek.
Dave Chris tekintetét vizsgálta, majd felsóhajtva megragadott egy félig teli vodkás üveget, megkínálva barátját, de ő csak megrázta a fejét és leült mellé az ágyra.
- Köszi. Én is túlreagáltam, szokás szerint. Megbántódtam, összezavarodtam és még mérges is voltam, de leginkább magamra. Akkora pöcs voltam vele. Fogadok, hogy ő is borzasztóan érzi magát. De már haza is ért a családjához. És én nem vagyok biztos benne, hogy mit is kéne róla gondolnom – kezdtek ömleni belőle a szavak és csak addig állt meg, míg kortyolt az üvegből. – Amíg itt volt az elmúlt hónapokban újra felébredt ez az oldalam. És ez a vágyódás a szabadulásra, hogy ne kelljen hazugságban élnem, hogy olyan életem legyen, ami mentes a kompromisszumoktól és a megalkuvástól. Nem akarok tovább hazudni önmagamnak. Mert tudom jól, hogy pontosan ezt tettem ezek alatt az évek alatt, próbálva letagadni, hogy ki is vagyok valójában csak azért, hogy könnyebben beilleszkedhessek a társadalomba és az emberek világába. De én nem vagyok olyan, mint ők. Én más vagyok, mindig is más voltam. És ezt megpróbáltam letagadni… bassza meg, csak tartozni akartam valahová… vagy valakihez… aki megért. És én úgy hiszem, hogy ez a valaki Martin lenne, vagy ki tudja? Talán csak kivetítem rá a frusztrációimat és a kiutat látom benne… A kiutat az elcseszett szaros életemből – monda megtört hangon és ismét nagyot kortyolt az üvegből - Bassza meg, nincs értelme így folytatni. Nem vagyok boldog vagy elégedett a hamis életemmel! Már látom a repedéseket a házasságomon. Nem tudom, hogy meddig vagyok még képes rá, hogy folytassam, hogy úgy csináljak, mintha minden oké lenne… pont ahogy Jen csinálja. Tulajdonképpen meg kellett „erőszakolnom” őt a buli után, hogy végre megint normálisan szóljon hozzám. És még ha mindkettőnk kedvére is volt, ennek nem így kellene lennie… Ez az egész rosszul van így! Olyan kibaszott rosszul, Chris… - sóhajtott keserűen és kezeibe temette az arcát.
Pár percig csönd volt a félhomályos szobában, majd Christian a barátjára nézett és megveregette a vállát. – Tudod… most hogy látom a teljes képet, jobban meg is értelek. Szerintem a szívedre kéne hallgatnod, ha nem akarsz hazudni magadnak. Mit mond neked? Szerintem tudod a választ. De azt is tudnod kell, hogy a gyerekeidnek szüksége van rád. Ezt ne felejtsd el és ne rohanj bele valami olyanba, ami nem csak téged, de a hozzád közelállókat is megsebezheti.
- Tudom, és nem akarom bántani őket. Szeretem a gyerekeimet, Chris. És borzalmas apa vagyok, hogy tegnap éjjel magukra hagytam őket! Hogy tehettem…? – suttogta könnyes szemekkel.
- Ne aggódj, John felesége velük maradt, jól vannak. Kessy kora reggel hívott.
- Hála az égnek…
- Szerintem túl messzire mentél ezzel a hamis életeddel és azzal, hogy folyamatosan hazudtál önmagadnak, de én biztos vagyok benne, hogy rá fogsz jönni miként oldd meg ezt a problémát. És én melletted állok, cimbi – ölelte át vigasztalóan a vállát és rámosolygott.
- Igen, köszi, Chris. Tudod, ez sokat jelent nekem – mondta csendesen, és már egy halvány mosoly is megjelent az arcán. Biztosan ki fog találni valamit. Muszáj lesz.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés