Megjegyzés: Ennek a történetnek az utolsó darabja. Enjoy! (Először olvasd el ezeket, hogy megértsd:  „Escape into the Hurricane”, „A Beautiful Lie”, "The Mission".) 

Korhatár/kategória/párosítás: 16-os karika / dark, természetfeletti / Ian Somerhalder és Jared Leto

Ajánlott számok: 30 Seconds To Mars – Fallen és And One – Dark Heart

Fallen

(Bukott)

- Most átváltoztatsz? – kérdezte Ian rekedten a háló sötétjében. A szex szaga még mindig a levegőben időzött, noha azóta már eltelt pár óra.

Jared egy pillanatig csak hallgatta a nehéz légzést. Tudta, hogy ezúttal túl messzire ment. Döntenie kellett: akar-e egy lény, egy újabb szörnyszülött teremtője lenni, aki olyan lenne természetben, mint ő? Még inkább meg akarja változtatni Ian életét? Rá akarja-e kárhoztatni egy végtelen életre tele vérrel, halállal és csendes szenvedéssel? Létre akar-e hozni még egy gyilkost, aki kínozza és felzabálja az embereket? Meg kellett volna állnia. De nem tudott. Olyan átkozottul jó íze volt Iannek, és annyira eggyé akart válni a mostanra már megszeretett állatkájukkal, hogy elveszítette az önuralmát.

- Nem – válaszolt végül szárazon és félrenézett. Nem akarta látni a vádat, a fájdalmat vagy a zavartságot a kék szemekben, amikhez úgy hozzászokott az évek során, amióta Ian velük volt. Talán így kellett történnie. Talán ideje volt, hogy útjaik elváljanak. A jó dolgok sosem tartanak örökké – ezt Jarednek a nehezebbik úton kellett megtanulnia hosszú élete során. Az ő fajtája sem volt kivétel ez alól az univerzális igazság alól.

- Miért nem? – hallotta az alig hallható kérdést balról. Szinte érezte, ahogy az élet lassacskán elhagyja Ian testét. Egy kevés adag már nem lenne elég a véréből, hogy megmentse. A lehetőségek egyértelműek voltak: vámpírként élni vagy halandóként meghalni – és remélhetőleg némi békességre lelni, nem úgy, mint Jared gondterhelt elméje.

- Régen megfogadtam magamnak Shannon előtt, hogy senki másra nem fogom átruházni ezt az átkot.

- Akkor… - kezdett bele Ian, de elhallgatott, ahogy megszédült a jelentős vérveszteségtől. Azon volt meglepődve, hogy még egyáltalán magánál volt - … most hagyod, hogy meghaljak? Ennyi volt? – fejezte be a kérdését, nem tudva hogy miként érezzen, vagy mit gondoljon. Ez a két dolog amúgy is kezdett nehezére esni. Furán könnyűnek érezte a fejét és fáradt is volt.

- Attól tartok igen – motyogta újra Ianre nézve. Noha arckifejezése semleges és érzelemmentes volt, a színész látta a szomorúságot a nagy kék szemekben, amiket mindig is kedvelt.

- Akkor… menj.

Jared rápislogott. Ez a reakció meglepte. – Mi?

- Jól hallottad… Nem akarom, hogy… ezt lásd – préselte ki magából, majd lehunyva szemeit jelezte, hogy a beszélgetést is lezártnak tekinti. Nem akart közönséget – főleg nem Jaredet – ahhoz, ami ezután következik.

Jared bólintott és kimászott az ágyból, hogy fölvegye a ruháit és az ajtóhoz sétáljon. Onnan még egyszer visszanézett Ianra. Úgy nézett ki, mintha csak aludna, de a halál és rothadás előszele már elkezdett Jared orrába és agyába férkőzni. Itt volt az idő. Behúzta az ajtót maga mögött. Ezzel a döntéssel hosszú halhatatlan élete végéig együtt kell majd élnie, de tudta, hogy egyszer majd hozzászokik és Ian alakját végül emlékei polcára fogja helyezni. – Jól döntöttem… - morogta és kilépve a házból az udvarra jutott, ahonnan el is indult az éjszakába.

Ian még messzebb sodródott a valóságtól. A szoba ismerős részletei elhomályosultak s ő újra lehunyta szemeit. Tudta, hogy haldoklik. Tudta, hogy mérgesnek kellene lennie Jaredre, hogy itt hagyta meghalni, de már nem érzett haragot magában. Csupán száguldó gondolatai maradtak vele. Mit fognak a kollégái, a családja és a világ gondolni, ha megtalálják a testét? Vagy a testvérek talán meg fognak szabadulni tőle és Ian is egy lesz azon eltűnt személyek közül, akiket sohasem látnak viszont? Látta, hogy a Leto testvérek miként szabadulnak meg a szárazra szívott testektől. És Zac lesz az új Ian? Az állatka, aki titokban fog velük élni és utazni? Mert – noha a fiatalabb színészt Shannon játékszerének tartották – ő csupán időnként bukkant fel egy kis szórakozásra és maradt pár napig vagy legfeljebb egy-két hétig.

Valami nagyon félresiklott, Ian tudta. Csalódott volt. Alárendelte magát Jarednek és a testvérének. Jó állatkájuk volt és azt hitte… abban reménykedett, hogy ezek a fura teremtmények szeretik őt annyira, hogy az utódukként maguk mellett fogják tartani őt. Mert képesek voltak a szeretetre, Ian látta, amikor a fivérek egymásra néztek. A színész azt hitte, hogy mindaz, amit megtett értük majd számítani fog valamit és nem fogják őt így elfelejteni és elhagyni. Noha azt is megértette, hogy Jared miért nem akarta átváltoztatni. Nem akarta továbbterjeszteni ezt a betegséget. Ezt a láthatatlan vírust, ami a felszín alatt ólálkodott emberfeletti testükben. Jared meg akarta óvni azokat az ismeretlen életeket, amiknek Ian vámpírként véget vetett volna. Vagy… lehet, hogy inkább csak ráunt Ianra és tovább akart lépni, elvarrva a befejezetlen szálakat – az ő életfonalát, ami hamarosan a végéhez ér?

Ian nem lehetett biztos benne. Végtére is szörnyetegek voltak. Öltek, hogy túléljenek; kiszívták az életet az áldozataikból, hogy meghosszabbítsák a sajátjukat. Ebben semmi romantikus nem volt. Most már viccesnek hatott, hogy Ian többet várt tőlük. Mit is képzelt? Hogy majd könnyedén és épségben megússza ezt az elcseszett szituációt? El kellene fogadnia a sorsát. El kellene engednie ezt az egészet és hagynia kellene magát az ismeretlenbe sodródni. Nem tudta, hogy vár-e még rá valami odaát, vagy csak lekapcsolják a fényeket és zárójelenet – de hamarosan úgyis meg fogja látni.

Az egyetlen probléma az volt, hogy még nem akart meghalni. Még mindig fiatal volt és a szíve ide, ezekhez a testvérekhez húzott, akik megmutattak neki egy másik világot és olyan dolgokat önmagáról, amikről fogalma sem volt, hogy benne lakoznak.

Valaki ott volt vele. Érezte. Valaki megérintette a testét, noha ezt nem a bőrével érzékelte, csupán valahonnan tudta a sötétben, ahová közben elsodródott. Valami meleg és erőteljes csúszott le érzéketlen torkán. Égette a belsejét. Ismerte ezt az ízt. Érezte, ahogy az erő lassan visszaszáll tagjaiba. Most már érezte, nem csak tudta, hogy Jared ágyában fekszik. Jared visszajött, gondolta Ian még mindig csukott szemekkel, ahogy a melegség még mindig száraz ajkait és torkát érintette. Hát mégiscsak megtörténik? Mitől gondolta meg magát? Hát mégis viszontszereti őt Jared?

Érezte, hogy szíve dagadozik a megkönnyebbüléstől, amint egyre inkább magához tért. Meg akarta köszönni neki ezt az ajándékot, ami lassan, de biztosan feltöltötte őt az erővel, amit korábban ellopott tőle. El akarta neki mondani, hogy mennyire becsülni fogja, és hogy milyen jó utódja lesz most, hogy kezdett kicsúszni a halál szorításából. Végül csak megmentették!

Kinyitotta a szemeit, hogy a csillogó kék íriszekbe nézhessen, amiket úgy ismert, mint a tenyerét, de a döbbenet hatalmasodott el rajta, mivel a kék aranybarna és nyugodt volt.

- Shannon… - suttogta.

VÉGE

By: Useless-girl

02/03/2012

Teljesméretű kép ITT

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés