02 - The Dependent One
2013.06.24. 12:48
Megjegyzés: Ez a novella a folytatása az „I Am Alive” sztorinak és teljes mértékben fikció. Felnőtt jeleneteket és nyelvezetet tartalmaz.
Korhatár/kategória: 18-as karika, természetfeletti, hetero, románc, sötét, angst, Dave Gahan, Bianca
The Dependent One
(Az alárendelt)
Egy sötétvörös róka futott az árnyékok között, kikerülve az utcai lámpák fényét. Késő este volt. Az utcák kihaltak voltak így éjfél után. Néhány levél és egy nylon szatyor táncolt a hűvös éjszakai szélben, ami felborzolta a róka bundáját, de úgy tűnt, hogy az állat nem igazán törődött ezzel – inkább a zsákmányára figyelt, ami most fordult be a sarkon.
A férfi léptei visszhangot vertek a sötét sikátorban, s közben meglátta a falon felbukkanó árnyékot. Azért ragadta meg a figyelmét, mert egy nőhöz tartozott. És igen, ahogy folytatta az útját a sikátorban egy fiatal nő közeledett felé. Hagyta, hogy tekintete elkalandozzon a karcsú testen. Megnyalta a szája szélét, mivel tetszett neki, amit lát.
A nőnek sötétbarna haja volt és egy hosszú és szűk vörös kabátot viselt szőrmés gallérral. A zöld szemek találkoztak a férfiéval, ahogy halványan mosolyogva közelebb lépett hozzá. A férfi elvarázsolva állt ott a másikból áradó szexuális energia miatt. Mellé lépve a szépség a füléhez hajolt és belesúgott valamit. A férfi biccentett és bal karját a nő dereka köré fonta, ahogy egy közeli épület felé vették útjukat, ami valaha raktár lehetett. A nő felpillantva a vörös téglás épületre ismét halványan elmosolyodott mikor észrevette, hogy egy árnyék figyeli őket az ablakból.
A lift kinyílt és a párocska egy ajtóhoz sétált, ami hamarosan ki is nyílt. A nő bezárva azt a fekete hajú férfihoz lépett, aki máris a tágas szoba közepén állt, ahol csupán egy hatalmas ágy volt. Körülötte pár karosszék és egy kanapé nézett a bútordarab felé. Úgy voltak köré rendezve, mintha általában mások is figyelni szokták volna, hogy mi folyik a lepedők közt.
A nő elmosolyodott, ahogy a férfi tekintete körbejárt a magas falakon és ablakokon, majd ismét az ő vékony alakján pihent meg azt figyelve, ahogy gombolni kezdi a kabátját. A férfi szája kiszárad, ahogy széttárva azt hagyta, hogy a padlóra essen. Semmit sem viselt a kabát alatt. Vendége felsóhajtott a tökéletes sápadt bőr láttán.
A nő lassan közelebb sétált. A férfi figyelte, hogyan mozognak a nő idomai minden lépésnél, s hallotta a magas sarkú izgató hangját a hideg padlón. Megnyalva vörös ajkait a nő a férfi vállaira tette a kezét és lecsúsztatta a szürke öltönyt róla. Áldozata teste máris tüzelt az izgalomtól, ahogy a bűnös ajkak hozzáértek a sajátjához és a mohó nyelv a másikért nyúlt, hogy egy szenvedélyes csókban forrjanak össze.
- Ezt akartad, nem igaz? – hallotta a nő mély hangját és a férfi felnyögött megérezve a kezet, ami benyúlt a nadrágjába.
- Oh igen, nagyon is. Valami ilyesmiben reménykedtem… - nézett le rá vággyal a szemeiben.
- Vagy többen? – tárta szét a férfi ingét és hagyta, hogy az is a földre essen.
- Vagy többen… igen… - nyögött fel ismét és egy pillanatra lehunyta a szemeit a nyakára kapott forró csóktól és a kéztől, ami máris kemény farkán mozgott.
- Meg fogod kapni… Ne izgulj, édes – válaszolta egy ördögi mosollyal az arcán és elkezdte hátrafelé lökdösni, míg el nem érték a fehér ágyat.
Lenyomva őt rá a férfi ott ülve nézett fel meztelen csábítójára, aki kilépve cipőiből az ágyra áll egy csövet megragadva maga fölött tartotta meg az egyensúlyát. Arca most pont a csupasz nőiesség előtt volt. A férfi felmordult és hagyta, hogy ujjai felcsússzanak a combjain, míg a nő egyik lábát a vállára tette. Érezte a megbabonázó illatot és felnézett a zöld szemekbe.
- Gyerünk! Nyald! – parancsolta kicsit széjjelebb tárva a lábait.
A férfi nem válaszolt csak tette, amire kérték. A mohó nyelv előbukkant és megízlelte az édes nedveket. Kényeztetettje felnyögött és hátraejtette a fejét, ahogy csípője a másik ritmusára kezdett mozogni. Eztán lenézve rá belemarkolt a fekete hajba és kényszerítette, hogy a férfi ránézzen.
- És most használd a mocskos ujjaidat is! De úgy csináld, mintha ez lenne az utolsó ujjazásod! – mordult rá.
- Igen is – zihálta és megnyalva két ujját be is csúsztatta a nedves ajkak közé, rögtön egy gyorsabb ritmusra rátalálva.
- Oh igen! Ez az! Folytasd! – nyögte ismét ugyanarra a tempóra mozgatva testét. Érezte, hogy egyre közelebb jár az orgazmusához, de tudta, hogy annak még nem jött el az ideje. – Húzd ki és nyald le őket! Látni akarom! Feküdj le és csináld! – utasította ismét.
A férfi engedelmeskedett és tette, amire kérték. Ahogy megízlelte az édes nedvességet a nő ráült a combjaira és ujjaival a szájában felnyögött a kőkemény szerszámát ért kemény szorítástól.
- Ez az! Finom vagyok? Édes vagyok, drágám? – hajolt le a szájához, míg keze a farkát verte.
- Igen… igen az vagy! Hihetetlenül édes! Még többet akarok!
- Azt mondod többet?
- Igen! Igen!
- Akkor itt az ideje, hogy kapj tőlem valamit. Ügyes voltál az előbb, úgyhogy most én jövök. Szeretnéd, hogy leszopjalak ezekkel a telt ajkakkal?
- Igen! Igen! Kérlek, csináld! Szopj erősen!
A nő furcsán visszhangzó hangon felnevetett. – Rendben, édes… - azzal minden figyelmeztetés nélkül lehajolt és elnyelte az egész farkát, felnyögve a sós íztől. A férfi megragadta a haját, de kényeztetője megragadta a kezeit és a lepedőhöz szegezte azokat. Szája szürcsögő és erotikus hangokat adott ki, amik csak még inkább felizgatták az alatta fekvőt. A nő őt figyelte, ahogy feje gyors tempóban mozgott fel-le. Érezte, ahogy egy szellő finoman megérinti nedves nőiességét, ami magasan a levegőben volt, ahogy a férfi fölött térdelt négykézláb. Libabőrös lett és egy pillanatra lehunyta a szemeit. Az idegen nyögéseit hallgatva hirtelen elengedte az addig szorongatott heréket.
- Még nem akarsz elélvezni, igaz? – kérdezte lenyalva a nyálát a szájáról. – Először meg akarsz dugni, ugye? Érezni a szűk nedves puncimat magad körül… Hmmm? Jól hangzik?
- Igen, akarom a mocskos puncidat! – morogta keményen megmarkolva a combjait.
A nő ismét elmosolyodott – Akkor vedd el magadnak, te pöcs!
A másik nem válaszolt csak megragadta a csípőjét és a lepedőnek szegezve őt erőteljesen belévágta magát. A nő felsikoltott az élvezettől majd felnevetett rá.
- Mi… olyan… vicces? – kiáltott rá keményen és mélyen járva a forróságban.
- Keményebben is tudod, nem igaz? Ne mondd, hogy csak ennyit tudsz! – mosolygott megkarmolva a vállát.
- Keményebben akarod, ribanc?! Huh? – kiáltott rá ismét és olyan erősen vágta belé magát, amennyire csak tudta.
- Oh igen! Ez az!! – sikoltott ismét és végigkarmolta a hátát. Körmei mély és vörös csíkokat hagytak a bőrén. Ismét elmosolyodva figyelte, ahogy a férfiből előtört a vadállat, aki teljes erőből dugta őt. Aztán pár perc múlva a nő hirtelen átfordította őt és kihúzta magából a nedves dákót.
- Mit… mit csinálsz? – kérdezte zihálva és letörölt némi izzadtságot a homlokáról. Pár pillanatig nem kapott választ, a nő csak az arca fölé mászott és megfordulva nézte, ahogy az utcai lámpák fénye megcsillan a keményen ágaskodó tagon.
- És most nyalj még egy kicsit! – nyomta nedves punciját az arcába és ismét megduzzadt ajkai közé vette a férfit. Végignyalva rajta felnyögött, ahogy a férfi nyelve fel-le járt rajta majd ismét belé csúsztatta az ujjait. A nő érezte, hogy ég az arca, s ismét megragadva a farkát megnyalta annak lila makkját. Miközben ezt csinálta felpillantott és tekintete találkozott azzal a jól ismert zölddel. A másik nyugodtan ült az egyik karosszékben. Szemei fénylettek a félhomályban, ahogy hosszú középső ujja a telt alsóajkát simogatta.
„Folytasd…” – hallotta a mély baritont a fejében. És ő engedelmeskedett. Nem volt más választása, mint hogy teljesítse a vágyait – mint mindig.
- Elég! – mondta vendégének és elhúzta magát az arcától. Visszafordulva megragadta a farkát és ismét sajgó testébe vezette őt. Mindketten felnyögtek és mikor ismét felpillantott, látta, hogy Mestere egy másik karosszékben ülve őt figyeli. Csípőjével körözött és érezte, ahogy a mohó kezek durván megmarkolják a melleit. A szoba megtelt a férfi vad nyögéseivel. Ideje volt cselekedni.
Keményen mozgott fel-le rajta és elkezdett fölé hajolni. Keze az egyik párna alá kúszott és előhúzott onnan valamit, miközben a férfit csókolta. Már közel jártak. Még pár lökés és a nő már ott is volt, hangosakat nyögve. Ahogy hátrahajtotta a fejét újra megérezte, ahogy megmoccan a levegő és egy halk „Igen…”-t is hallott a fejében. Mesterére nézve figyelte, ahogy egy pillanatra lehunyja csillogó szemeit. Ő is érezte, amit ő és ettől csak még erőteljesebb lett az orgazmusa. Eljött a végső csapás ideje. Felemelve a kést megvágta a férfi felkarját és elsöprő kéjén lovagolva a pengét a férfi feje mellett a párnába vágta. Áldozata ebben a pillanatban élvezett belé rettegő és fájdalmas arckifejezéssel.
Nyugodtan hajolt le hozzá.
- Nem kell félned… Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek képzeled… - suttogta egyenesen a félelemmel telt szemekbe nézve.
- Eressz el! Eressz… - suttogta még mindig zihálva.
- Oh nem… Most már a miénk vagy… - nyalta meg a reszkető alsóajkat.
- A tiétek? – kérdezte, de a nő csak elmosolyodott.
- Mit akartok?
- Az örömödet… a lelkedet… az életedet…
- Meg akarsz ölni?! Megőrültél?! Engedj el! Én… én most már haza akarok menni! – pánikolt be, de képtelen volt lelökni őt magáról.
- Már nem mehetsz… - simogatta meg az izzadt hajat.
- Miért… miért nem tudok megmozdulni?! Szállj le rólam! – próbált ellenkezni hasztalanul.
A nő csak felnevetett és újra körözött egyet a csípőjével. A mosolya szélesebbre váltott, ahogy meghallotta a férfit levegő után kapni.
- Nem kell félned. Színtiszta élvezet lesz. Csak te, én és a Mesterem… eljátszadozunk egy kicsit… - nyalta meg saját duzzadt ajkait.
- Mestered? Őrült liba! Engedj el!
- Ahogy már mondtam, már nem ereszthetlek… Az Én ágyamhoz vagy kötve a véreddel és a késsel… - kuncogott fel ismét és felülve egy láthatatlan ösvényt követve járt az ujja a férfi felsőtestén, miközben külseje változni kezdett.
- Mi az ördög?? Ki vagy te?! – nézett rá döbbenten, ahogy a barna haj kezdett eltűnni és sötétvörösbe váltott miközben tincsei visszahúzódtak a válláig.
- Ez az igazi alakom… Bianca vagyok… a legrosszabb és legfülledtebb álmod… és Jack… halálra foglak szeretni… - nyalta meg a száját és a mondata hatását leste.
- Mi a…?
- Csitt kicsi gyermek, nem kell félned… Nem lesz fájdalmas… - nyomta ujjait a férfi szájának, hogy elhallgattassa és kicsúsztatta őt magából miközben a másik férfira nézett.
- Mesterem, jó volt nézni minket? – kérdezte egy mindentudó mosollyal az ágy széléhez mászva.
- Kihez beszélsz? Ki van még itt? Válaszolj! – mondta Jack, de hiába próbált maga mögé nézni, mivel moccanni se tudott.
Halk nevetés hallatszott a karosszékből és egy karcsú fekete alak emelkedett fel belőle.
- Nagyon jól csináltad, állatkám. Kielégítő voltál… és mondhatni elég izgató is – lépett az ágyhoz és megcirógatta a nő kipirult arcát, aki ködös tekintettel nézett fel rá. Egyetlen érintés a Mesterétől elég volt, hogy teste újra lángra gyúljon. Felsóhajtott majd bekapta Dave hüvelykujját. A férfi arcán egy ördögi mosoly játszott.
- Igen? Akarsz valamit? – kérdezte lepillantva Biancára.
- Akarod, hogy…?
- Oh igen, mindenképpen…
Csupán bólintott és egy kicsit visszább húzódott, hogy Dave egy jobban látható pontra helyezkedhessen és Jack is követni tudja az eseményeket. Aztán Bianca lassan kibontotta a fekete nadrágot és kiszabadította a dudorodó tagot börtönéből. Fel kellett nyögnie, amint szembe találta magát a félig már merev férfiassággal.
- Te aztán tényleg szeretsz szopni, nem igaz? – kérdezte Dave félresöpörve a nő haját az útból.
- Igen, Mester.
- Szeretsz nagy farkakat szopni.
- Igen, szeretek – bólintott elkezdve simogatni Dave növekvő tagját.
- Akkor mire vársz, kis ribancom? – markolta meg keményen a haját és a szájába tolta magát.
Bianca majdnem öklendezni kezdett, de rögtön megtalálta a megfelelő ritmust. Mohón szopta Dave farkát, mintha csak erre a pillanatra várt volna egész éjjel. Az egyik keze továbbra is mozgott rajta, míg nyelvét lecsúsztatta a heréihez és azokat nyalogatta hosszú nyalintásokkal mielőtt az egyiket a szájába vette volna.
- Oh igen… ez az! Jól csinálod, baby – nevetett egy kicsit, majd felsóhajtott, ahogy a forró ajkak visszatértek a péniszére. – Szopd erősebben! Lássam az arcodon! – mordult rá villogó zöld szemekkel és a zsákmányukra pillantott, aki kiszáradt szájjal figyelte őket. Ismét elvigyorodott, mert Dave tudta, hogy a másik férfi képtelen volt nem élvezni a műsort.
- Mutassunk valamit a vendégünknek! Érintsd meg a csiklódat és tárd fel magad neki. Mutasd meg neki a nedves puncidat! – parancsolta Biancának, aki engedelmeskedve egyik kezét a lábai közé csúsztatta, szétkenve nedvét és Jack spermájának maradékát a megduzzadt szeméremajkain. Hallották, ahogy a másik férfi felsóhajt.
- Ez az, állatkám! Húzd szét magad! Most! – vigyorgott Dave még mindig a nedves száját dugva, s kezével a haját markolva. És Bianca két ujjával széthúzta szeméremajkait. Jack halkan nyögött a nedves nőiesség látványától és képtelen volt megállítani a vért, ami egy újabb hullámban öntötte el az ágyékát. Dave látta a teste minden egyes reakcióját és halkan nevetett.
- Elég! – húzta el a nő fejét, hogy megállítsa.
- Ne! Mester! Még többet akarok! – ellenkezett, amitől Dave vére felforrt.
- Mit mondtál, ribanc? – ragadta meg keményen a haját és hátrarántotta a fejét – Nemet mondtál nekem?!
- Kérlek, Mester! Kérlek… csak a farkadat akarom még egy kicsit érezni! – vinnyogta.
- Ah-ha… Fogod, kis szolgám, fogod még, de addig is fordulj szembe a vendégünkkel és tárd szét a lábaidat neki!
Megfordulva a takaróra ült és szélesre tárta lábait. Jacknek remek rálátása volt és nagyot kellett nyelnie, ahogy meglátta a nedveit lassan szivárogni a nőből.
- Ez az, Bianca! – mosolygott Dave – És most simogasd a csiklódat neki!
- Igen, Mesterem! – válaszolta és két ujját sajgó pontjára csúsztatta, mire halkan felnyögött a gyors mozdulatoktól. Le kellett hunynia a szemeit, mikor megérezte a démon forró nyelvét a bal mellén, ahogy a kemény mellbimbóját nyalogatja. De az érzés megszűnt, mikor a füléhez hajolt.
- Most pedig dugd meg magad az ujjaiddal… Mélyre csúsztasd őket! Hallani akarom a hangos nyögéseidet! Látod? Tetszik neki! – pillantott a másik férfi máris fél-merev tagjára – Azt akarom, hogy az ő nevét sikoltsd! – folytatta Dave a fülébe suttogva, majd felállt az ágyon.
Biancának nem volt más választása, minthogy teljesítse, amit parancsoltak neki. Két ujja lesiklott a testén és el is tűnt benne. Felsóhajtott majd fel is nyögött, ahogy ujjait ki-be kezdte mozgatni. Belenézett Jack szemeibe és az ő nevét kiáltotta, ami nagy hatással volt rá. A férfi szemei a lábai közé fókuszáltak, ahol tisztán láthatta a sima szeméremajkakat.
Dave ismételten gonoszan mosolygott és megragadva a farkát annak hegyét a nő állához érintette. Bianca tudta, mit kell tennie, így oldalra fordítva fejét újra a szájába vette őt, ahogy ujjaival folytatta önmaga izgatását.
- Ez az… Jó kislány! – nyögte Dave és a másik férfira nézett. Már eléggé készen állt némi akciózásra, de hagyta, hogy a nő még pár percig rajta dolgozzon.
- Oké, hagyd abba és térdelj elém. Rendesnek kell lennünk a vendégünkkel. Rá is kellene figyelned. Mivel tudom, hogy szereted leszopni a férfiakat, hagyom, hogy a szádba élvezzen.
- Köszönöm, Mester! Köszönöm! – nézett vissza rá a válla fölött.
- Ne rám nézz! Fordulj előre és vedd a szádba őt! Nem kell finomkodnod!
A nő csak bólintott és lehajolt, fenekét kitolva a levegőbe. Dave felkuncogott és karcsú ujjaival a nő szeméremajkait simogatta. Érezte, hogy milyen nedves, mire egy újabb gonosz mosoly terült szét az arcán. A másik férfi arcára pillantott, ami nagy élvezetekről tanúskodott miközben nyögött. Bianca kis nyögdécselő hangokat hallgatott miközben szopta és saját csiklóját dörzsölte. Dave látta, hogy már az egész teste csillog a félhomályban.
- Meleg van? – kérdezte őt. Ő csak ismét felnyögött igen gyanánt. – Akkor itt az ideje, hogy még melegebbet csináljunk. Húzd szét magad nekem! – parancsolta és figyelte, ahogy a nő ujjai hátrébb csúsznak. Látta, hogy már mennyire remeg a vágyakozástól. – Jó, nagyon jó, állatkám… - kuncogott megint és a nyílásához pozícionálta magát. Az egyik keze a fenekét gyúrta, ahogy fel-le dörzsölte magát hozzá, míg el nem érte a csiklóját a makkjával. – Magadban akarsz érezni? – kérdezte.
Bianca kicsúsztatta Jack tagját a szájából és ismét felnyögött, fenekét hátrafelé tolva. – Igen… igen! Mindennél jobban! – könyörgött érezve, hogy az égető tűz felemészti – Enyhíts a tűzön! Kérlek, Mester!
Dave ismét felnevetett – Az én kis mocskos ribancom… a tested utánam kiált… - kínozta nedves ajkait – Hallom… - suttogta a fülébe és erősen a vállába harapott, hogy elnyomjon egy sóhajt a makkján érzett nedvességtől.
- Kérlek, kérlek, kérlek! Könyörgöm! – nyöszörögte egy nagy nyögés után – Kérlek, Mester… dugj meg keményen! – mozgatta csípőjét az elviselhetetlen vágytól.
- Úgy ficánkolsz, mint valami tüzelő kiscica! – nevetett, de már ő sem tudta visszafogni magát és nagyon lassan behatolt a forró és nedves hüvelybe. A reakcióit figyelte, és látta, ahogy megfeszül a háta, s tudta, hogy a nő lehunyt szemmel erősen ráharapott a szájára.
- Oh… oh Mester!! Kérlek… kérlek durvábban! – nyögte, mikor lassan addig csúszott ki belőle, hogy már csak a makkja maradjon bent.
- Nem, Bianca, én nem a Mestered vagyok… - válaszolta fájdalmasan lassan csúszva vissza belé – Én Jack vagyok! – folytatta kiegyenesedve, kezeivel pedig végigsimított a nő oldalain, majd a fenekén pihentette őket. Az igazi Jackre nézett, aki mintha nem is ebben a világban járt volna. A farka Bianca előtt ágaskodott és a száját nyalogatva zihált. Dave tudta, hogy tetszik neki ez a játék és felnevetett, mivel Jack még nem tudta…
- Jack! Jack! – nyögte a nő. Teljesen elveszítette már az eszét és csak enyhíteni akart az égető feszülésen az ölében. – Kérlek, Jack!
- Előbb vegyél megint a szádba, és ha jól végzed a dolgodat… - itt Dave egy gyors mozdulattal vágta belé magát, mire kapott egy hatalmas nyögést - … akkor meglátjuk, hogy tudok-e segíteni a tüzelő puncidon… - nevetett megnyalva a száját – Na, mit mondasz?
- Úgy teszek, ahogy kívánod… - válaszolta alig hallhatóan és lehajolt Jack várakozó tagjához. Először közepes tempóban szopta, csak hogy lássa Dave mit fog csinálni. A férfi ismét elvigyorodott és hagyta, hogy izzadtsága cseppekben folyjon le a halántékán miközben csípője Bianca tempójával megegyezően kezdett járni. Dave farka újra meg újra a nő izmainak feszült. A fekvő férfi ismét egyre hangosabban nyögni kezdett, ahogy feje visszaesett a párnára. A nő gyorsított szája munkáján és vadul nyalta, míg az egyik keze lenyúlt, hogy a heréit masszírozza. Már közel járt és egy hangos cuppanással csúszott le a farkáról, hogy felnyöghessen, mikor már nem bírta tovább Dave lökéseit.
Erősen markolta meg a nő melleit és párszor rácsapott a fenekére. – Ne hagyd abba! Már közel jár! – mordult rá és a nő ismételten mohón teljesítette a kívánságát, miközben Dave lassított a tempóján egy kicsit, hogy hagyja rendesen dolgozni őt.
Jack most már folyamatosan nyögött és Bianca érezte, hogy a heréi kicsit megkeményednek. Felkészítette a száját és végignyalt a lüktető tagon. A férfi élvezete elsöprő volt, mikor az első adag az állára fröccsent. Mindketten felnyögtek és mikor sikerült pont a szájába találnia Jack felkiáltott, s az egész teste megmerevedett. Bianca figyelte, ahogy háta fájdalmas ívbe feszül megsemmisítő orgazmusától. Egészen addig mozdulatlan maradt, míg tisztára nem nyalta és le nem nyelte az utolsó cseppeket is az álláról. Tudta – mint ahogy Dave is -, mikor Jack teste elernyedt és visszahanyatlott a lepedőre. Felpillantva az izzadt arcra nem egy kielégült, hanem egy meglepett és egy kicsit ijedt arckifejezést látott.
Még mindig négykézláb állva nézett vissza Dave-re – Vége.
- Igen, tudom… - sóhajtott fel egy elégedett mosoly kíséretében – Ügyes voltál, drága… - folytatta és végigfuttatta kezét a nő izzadt gerincén. Bianca bőre libabőrözni kezdett, noha egy kicsit szomorkás fény csillant a szemeiben – Úgyhogy itt az ideje, hogy egy kicsit megkegyelmezzek neked… - ragadta meg a fenekét és kicsúszott belőle.
Bianca hagyta, hogy megfordítsa és az összegyűrt lepedőre lökje. Dave fölé mászva hajolt le egy durva csókért. Lehunyva szemeit viszonozta azt míg Dave erősen rá nem harapott az alsóajkára, hogy a vérét vegye. Hangosan felkiáltott, amitől Dave-nek ismét fel kellett kuncognia.
- Nem… ne félj. Ezúttal nem fogok annyira elbánni veled… - csúsztatta fel balját az oldalán és hüvelykujjával a mellbimbóján körözött, míg az ismét keményen nem ágaskodott. Fel kellett sóhajtania és hagyta, hogy a férfi lenyalogassa a szájáról a vérét, majd félrefordítva fejét biztosított könnyebb hozzáférést a nyakához. Dave hosszan és lassan végignyalt rajta, majd hirtelen vadállat módjára harapott belé. A nő újra meg újra felnyögött, mellkasa egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. Mellbimbói ismét megkeményedtek és önkénytelenül tárta széjjelebb a lábait.
- Fogd meg a fejtámlát, drága… - a nő azonnal engedelmeskedett – Jó kislány! – morogta a nyakába, majd ránézett. Ragyogó zöld szemei találkoztak a ködös párjukkal és ujjai elvesztek a vörös hajban – Akarsz? – kérdezte suttogva.
Egy pillanatig őszintén nézett a férfi szemébe majd felsóhajtott – Tudod te azt… - válaszolta mielőtt becsukva a szemét félrenézett volna.
- Nézz rám! – fogta kezei közé az arcát még mindig suttogva, de keménységgel mély hangjában. Megvárta, míg ismét egymás szemébe néztek – Azoktól a szép ajkaktól akarom hallani. Mondd ki nekem… Akarsz? – nézett rá egy kicsit dominánsan, s egy apró mosoly kezdett formálódni az érzéki szája szegletében.
- Én… én akarlak, Mester… - remegett forró teste alatt. A másik mosolya kicsit láthatóbbá vált.
- Mikor? – kérdezte halkan, míg egyik keze lecsúszott a kínálkozó jobb mellére, s megcsípte a rózsaszín és kemény bimbót. A nő szája elnyílt.
- Most… - válaszolta és kiélvezte, ahogy az erős kéz a mellét markolássza mielőtt lejjebb csúszott volna a testén.
- Mit mondtál? – nyalta meg az állát és kezét a lábai közé csúsztatta, hogy gyengéden megérintse sajgó csiklóját.
- Most akarlak, Mester! – nyögte és fejét a párnába nyomta, ahogy egész teste a férfiének feszült.
- Mindjárt más… Jól végezted ma este a munkádat. A pasas elég jó volt a célunk eléréséhez. Valahogy meg kell, hogy jutalmazzalak. És már tudom is, hogy hogyan… - vigyorodott el és erősen beleharapott a nő nyakába, aki felnyögve a férfi tenyerének feszítette szeméremcsontját. - Igen, drága, igen… - mosolygott és egyik mellét a szájába vette, nyelvével játszva a bimbóval. Bianca megint felnyögött és arra bíztatta Dave-et, hogy gyorsan mozgassa az ujjait. Ezt meg is tette, majd lehajolva körbenyalogatta duzzadt szeméremajkait, csak hogy ismét megízlelhesse a nedveit. – Hmm… a finom kis ribancom… - kuncogott majd mielőtt Bianca bármit is reagálhatott volna, a szájába vette duzzadt csiklóját és két ujját belé csúsztatta. A nő egész teste megfeszült és fél kézzel megragadva a csípőjét Dave-nek kellett egy helyben tartania. Egy pillanatra elengedte a csiklóját és felnézett, mikor látta, hogy Bianca a saját mellbimbóit csipkedi. – Ne engedd el a rácsokat! – parancsolta és ő türelmetlenül nyögve rögtön ismét meg is ragadta őket.
- Mester! Mester, kérlek! Lángolok! Olyan… olyan forró!
Ismét az ajkai közé vette sajgó pontját és a vonagló testét nézte, mikor végre ujjai megtalálták a G-pontját mire a nő felsikoltott. – Oh igen, Mester! Ez az! Ne hagyd abba! Kérlek… ne… hagyd abba! – nyögte hangosan, testén pedig végigszánkáztak az izzadtságcseppek. Illata eltelítette Dave érzékeit és ő folytatta hosszú ujjainak ki-be mozgatását. Egy perc múlva azonban kihúzta őket belőle és fel-le nyalogatta a nőiességét.
- Valamit mondani akarsz… igaz? – nézett fel rá egy mosoly ígéretével az arcán.
Figyelte, ahogy ismét fölé mászik és mohón kezdte szopogatni az ujjait mielőtt válaszolt volna. A nő hangja mélyebbé és rekedtebbé vált – Dugj meg, Mester! Dugj meg olyan durván, ahogyan csak tudsz! Dugj addig, míg bele nem ájulok! Dugj… szét! – nyomta izzadt testét a másikénak és figyelte parancsolója elégedett mosolyát.
- Hmm… a legnagyobb örömmel! – válaszolta és megragadva a bokáit tágra nyitotta lábait, majd teljes erővel belévágta magát. Bianca hangosan sikoltott minden lökésnél. Ujjai belefehéredtek a feje fölött lévő rácsok szorításába. Érezte, ahogy mellei a megállíthatatlan vad lökések ritmusára mozognak fel-le.
Dave erősen harapdálta a melleit és dörzsölte a csiklóját a hüvelykujjával. Tudta, hogy mindketten nagyon közel járnak már. A nő teste pulzálni kezdett hosszú és nedves farka körül.
- Ez az! Sikolts nekem, kis szolgám! Élvezz nekem! – morogta figyelve az ívbefeszülő testet és a hangos sikolyra nyíló szájat. Először a férfi alteste érezte meg. A nő izmai vadul hullámoztak körülötte, s erre már ő is felnyögött.
- Oh igen, igen, Bianca… - zihálta az egymást érő sikolyok közepette. A nő kiszakadt ebből a világból és Dave sem bírta tovább. Lüktető tagja belé lövellte terhét és durván a nő nyakába harapott.
Bianca alig akarta elhinni, de az utolsó lökéstől elérte második orgazmusát is és nagyon mocskosnak érezte magát, mikor a forró magja végigfolyt a combján. De jó érzés volt. Majdnem elájult az intenzív élvezettől és hagyta, hogy Dave megint igyon egy kicsit a véréből.
Mikor szexeltek, teljes mértékben a Mesteréé volt a teste. A rabszolgája volt, ami idegesítette Biancát, de közben szerette is az érzést. A férfi veszélyes volt, nagyon veszélyes…
- Mire gondolsz? – kérdezte Dave elhúzva a száját a véres nyaktól és kicsúszott belőle. Bianca felnyögött és lenyúlva szétkente sűrű spermáját a még mindig lüktető nőiességén. Dave lenézve elmosolyodott a látványtól. Szerette, amikor a nő ezt csinálja.
- Hogy milyen veszélyes is vagy, démonom… - nyalta meg saját száját és egyenesen a férfi szemeibe nézett, bal kezét a férfi vállán nyugtatva.
Dave finoman felnevetett és megcsókolta a nő karját – És te ezt imádod…
- Igen, így van… A szex nem evilági élmény veled… annyira… intenzív. Korábban sohasem tudtam ennyire elveszíteni a fejemet.
- Hát ez történik, ha egy démont szeretsz, aki szexuális energiákból táplálkozik… - nevetett és megsimogatta a még mindig kipirult arcot.
- Igen – értett egyet és az ágy másik felében heverő mozdulatlan testre nézett. Arcán egy kis szomorúság jelent meg. – De rosszul érzem magam miattuk… - suttogta.
- Tudom, édes, de egy idő után rá fogsz jönni, hogy nem is olyan ártatlanok és ne feledd, hogy fájdalommentes haláluk van. Csupa kéj tölti el az érzékeiket, mikor a szívük megszűnik dobogni… - suttogta apró csókokat adva a halántékára és az arcára. – Boldogan adják fel életüket értünk… a mi életünkért, kis rókám… - folytatta és visszafordította maga felé az arcát, hogy szájon csókolja.
Bianca viszonozta a lassú csókot, de képtelen volt teljesen kitörölni a bánatot és a gondolatait a fejéből. Felnézve a mosolygós arcba megcirógatta azt.
Gyilkosok voltak…
By: Useless-girl
2008/05/19-20
Következő rész
|