37.

A vacsi végeztével a társaság átment a nappaliba. Egy kicsit még beszélgettek, majd mindenki szétszóródott. Dave megragadta az alkalmat: félrehívta Martot, hogy megbeszéljen vele pár dolgot.

- Szerintem menjük ki a teraszra - mondta Martin miután Dave félrehívta. - Csak egy perc, és megyek utánad.

Miután Dave kiment, odament Caprihoz. - Kicsim, majd jövök. Dave beszélni akar velem - csúsztatta kezét a derekára, és adott egy csókot a homlokára.

- Rendben - bólintott a lány.      

      Dave előrement, majd bevárta Martot.      

A férfi kíváncsian ment utána, nem tudta mikről is akar beszélni vele.

- Nos? - állt meg vele szemben, mikor kiértek a terasz végébe, ahonnan a kert is kezdődött.

- Andy rám szállt, hogy mit haladtunk az albumban. Téged nem hívott? Nah, csak azt akarom megtárgyalni veled, hogy mit mondjunk az igazság helyett.

- Engem még nem zaklatott Fletch. Hmm... - gondolkodott el Mart. - Talán ejtsünk ki pár dalszöveget a pixisből, és mondjuk el neki, hogy melyikek esélyesek az albumra.

- A te szövegeid, melyiket nem szeretnéd az albumon látni?

Mart elgondolkodott. Látszott rajta, hogy fejben kihúz párat a listáról, de még így is marad jó pár dalszöveg. - Azt hiszem, párat kizártam, de a többiben segítened kéne szűkíteni a kört, ha hazamentünk innen, mert otthon hagytam őket.

- Rendben - egyezett bele Dave.

Dave Marton felejtette a pillantását, látszott, hogy a gondolatai egy pillanatra elkalandoztak.

- Azért kicsit jobban figyelhettünk volna a munkára - vigyorodott el Martin az égre pillantva.

- Mindig megfeded magad, ha eluralkodnak rajtad az érzéseid?

- Nem mindig, csak kivételes alkalmakkor... - nézett vissza rá.

- És miért kivételes?

- Miért? Szerinted nem kivételes alkalom, mikor két ezrek által imádott férfi teljes titokban közel kerül egymáshoz felrúgva ezzel minden etikai és erkölcsi normát?

- Én inkább izgalmasnak nevezném - lépett egy kicsit közelebb.

Mart tekintetével végigmustrálta az előtte álló alakot.

- Igazán?

- Igazán.

- Lehet egy kérdésem?

- Nah ezt vajon kitől tanultad? - mosolyodott el Dave – Lehet.

Mart elvigyorodott. - Mit látsz bennem?

- Azt hiszem Capri rossz hatással van rád - sóhajtotta Dave - Mit is? Nem is tudom. Tetszik, hogy így bánsz velem, hogy lerántasz a földre, ha elszállok, hogy nem félsz bármit a szemembe vágni, hogy képes lennél megalázni, hogy tudod hol a határ, ahogy egyszerűen rám érzel. Nagyon jó barát vagy Martin. Remek társ, kolléga és szerető…

- És ha kínozlak? - húzta fel egyik szemöldökét. Magában elraktározta Dave válaszát. Valahol jól esett neki ezt hallani.

- Azt is - mosolyodott el sötétlőn az énekes.

- Miért? - húzta össze a szemét.

- Ez attól függ, hogy mikor kínzol és hogyan.

- És ha úgy kínoználak, hogy attól szenvednél, akkor is olyan jó barát lennék?

- Most is azok vagyunk, nem? Nem kellemes azzal a tudattal a közeledben lennem, hogy tudom: lesznek pillanatok, órák, mikor mindketten mások vagyunk. Énem egy része vágyik azokra az órákra.

Martin halványan elmosolyodott, és Dave szemébe nézett. Tudta, hogy tilosban jár, de suttogva ki kellett mondania: - Nekem is.

Dave még közelebb húzódott hozzá és finoman megérintette a szőkeség arcát.

Capri eközben az üvegajtón túlról nézte a jelenetet. Ügyelt rá, hogy ne lássák meg, rejtőzködni mindig is tudott és szeretett is. Sejtette, hogy Dave nem egyszerűen a bandáról akar beszélni, de tudta, hogy ezt Mart is sejti. Sejtenie kellett! Elszoruló szívvel, de hideg számító fejjel és kíváncsisággal figyelte tovább, hogy mi történik.

Martin nem tudta, mit csináljon. Sejtette, hogy Dave még próbálkozni fog ma. Fel akarta mérni a szándékait. Azért is kérdezősködött ennyit. Közben érezni kezdte testében azt a bizonyos érzést kibontakozni, amiből a Dave utáni vágy szokott fellobbanni.

Dave elmélyedt Martin szemeiben. Tudta, hogy a férfi vacillál és azt is, hogy ha elég kitartó, akkor ki tudja használni a helyzetet. Nem futamodott meg, sokat eláruló pillantással bombázta társát.

A másik egyre inkább vívódott. Próbálta visszafojtani a benne kavargó érzéseket. Neki ezt nem szabad. Muszáj megpróbálnia...

Nem bírt magával, érezni akarta szeretője ízét az ajkain. Lassan kezdett közel hajolni hozzá, hogy egy csókot lopjon tőle.

A lány eközben kitartóan nem tágított. Mikor meglátta Dave mozdulatát, azt hitte, hogy beléfagy a vér is.

Martin megmerevedett, arca bizsergett ott, ahol Dave ujjai hozzá értek. Tudta mire készül, tudta, mire vágyik, és hogy miért fogy köztük lassan a távolság. Kívülről ugyan nyugodtnak látszott, de belül felbolydult. Érezte, hogy a szíve a belső harcok miatt gyorsabban kezd verni. Nem teheti ezt! Megígérte! Capri képébe kapaszkodott gondolataival. A nőébe, akivel nem rég szeretkezett. Megígérte. Ráparancsolt éledő ösztöneire. Megígérte. Megkeményítette a szívét. Már egész közel hajolt hozzá Dave, mikor megfogta az arcát érintő kezét, és egyet hátra lépett. Megígérte!

A férfi kérdőn nézett rá. Arcán őszinte értetlenség tükröződött: magában ugyanis biztos volt a sikerében.

- Nem lehet - nézett rá hűvösen csillogó szemekkel, de azért a sajnálat is megcsillant bennük.

- Miért?  - kérdezett vissza. Ő még ott tartott, amit néhány napja megbeszéltek. Mi változott?

- Megígértem neki - engedte el lassan a kezét.

- Ennyit ér neked? - ráncolta a homlokát a férfi. Nem értette. Ha ő megteszi Jen mellett, akkor Mart miért nem?

Martin felsóhajtott, és a kert felé fordult, így Dave a jobb oldalára került. - Igen. Összetört miattunk. És én is. Majdnem szétmentünk. Jobban bántotta a dolog, mint azt első hallásra hitte. Megígértem neki, hogy megpróbálok ellenállni az ösztöneimnek.

- És meddig vagy rá képes Mart? - kérdezte Dave - Nem éppen egy olyan fajta vagy, aki ellentmondana nekik. Évekig így éltél. És csak azért teszed, mert megígérted neki, vagy azért, mert szereted?

- Mindkettő miatt. Fontos nekem, és nem akarom megint úgy látni, mint... Nem tudom, meddig bírom, de próbálkozom. Magam miatt is, vagy nem tudom már… Tudom, hogy ez a tisztességes vele szemben.

- És velem szemben mi a tisztességes Martin?

Mart ránézett. Tudta, hogy jogos a kérdése. - Veled szemben? Ha nem hülyítelek.

- Épp azt teszed. Összeültünk megbeszélni a dolgot, erre most jössz ezzel. Úgy érzem, átvágtál.

- Tudom, pedig nem akartam - sóhajtott, majd fél kézzel masszírozni kezdte bal halántékát.

- Ennek örülök - mondta Dave - Jól van. Felejtsük el - jelentette ki, majd széles léptekkel besétált a házba. Capriban egy pillanatra meghűlt a vér, mikor Dave mellette ment el, de nem vette észre.

Mart tudta, hogy most megsértette barátját, tudta, hogy nem kellett volna hagynia ezt az egészet, nem kellett volna játszania az énekessel... de... nem tudta megállni. Valamilyen szinten szüksége volt rá, még ha csak egy kis időre is. Még saját maga is elcsodálkozott, hogy hogyan tud egyetlen kis érintésétől beindulni. De a jobbik része helyeselte, hogy ellenállt. Egy csatát megnyert Capriért és a kapcsolatukért. Nagyot sóhajtva hunyta le szemeit, és mélyeket szippantott a balzsamos levegőből.

A lány érezte, hogy egyedül kellene hagynia a férfit. Megindult felfelé, de néhány lépés után megállt és visszanézett. Látta, hogy Mart szenved, hogy egyedül van. Lassan megfordult és kisétált a kellemes éjszakai kertbe. Némán állt meg Mart mellett. Nem ért hozzá, nem szólalt meg, csupán éreztetni akarta a férfivel, hogy nincs egyedül, ő mellette van.

Hallotta, hogy ő jön. Már a lépéseiről felismerte. Egyik része örült neki, a másik viszont egyedül akart volna maradni. Nem szerette, ha szenvedni látják. Megpróbált normálisan viselkedni összeszedve magát. Ránézett a lányra, de nem szólalt meg.

Capri visszanézett rá. Tekintetében minden benne volt: hogy látott mindent, hogy tudja, hogy ez milyen érzés lehet a férfinek, de volt benne egy kis bizonytalanság is, de annál több kitartás. Finoman végigsimított Martin jobb karján, halványan és féloldalasan elmosolyodott, majd megfordult, hogy visszamenjen, megadva a férfinak a kívánt egyedüllétet.

Martin finoman megragadta alkarját, és halkan megszólalt. - Tudom, hogy láttad. Nyertem önmagammal szemben. Most - nézett mélyen a szemébe. Ezt a "most"-ot kicsit sötétebb hangsúllyal mondta, majd elengedte a lányt, és arcát visszafordította a hold és a város fényei felé.

- Tudom, hogy tudod. Mondd csak: Neheztelsz rám?

- Nem. Csak magamra - mondta borúsan.

- Mondjuk konkrétan arra értettem, hogy amiért ezt kértem tőled.

Mart pár percig nem válaszolt. Ezt a kérdést meg kellett rágnia magában.

- Nem, mert jogos volt a kérésed valamilyen szinten. Érthető, hogy sértette az önbecsülésed ez a "kapcsolat", és hogy magadnak akartál. Csak azt nem tudom, hogy meddig játszhatom ki saját magamat. De ez már legyen az én gondom. Nem akarlak terhelni a lelki vívódásaimmal is.

- Engem viszont érdekel a lelki világod is. A társadnak számítok, és mint olyan, azt hiszem, érdekelhet az is, hogy mi játszódik le benned. Én nem hagylak ki az életemből. Kérlek, te se tedd - a lány hangja egy árnyalatnyival lett keményebb csupán.

Mart bólintott, de nem nézett rá. - De vannak olyan lelki folyamatok, illetve gondolatok, amiket te se kötsz az én orromra. Vannak nem publikus dolgok is.

- Ez érthető és világos - sóhajtott. Remélte, hogy egyszer még olyan lesz a kapcsolatuk, mint régen. Miért kellet Dave-nek bezavarnia? Mindegy, ezen nem változtathat. Ismét hátat fordított Martnak és elindult visszafelé.

A férfi hagyta elmenni. Kellett neki egy kis idő, amíg letisztáz magában pár dolgot, és tudta, hogy Dave-et sem engedheti el anélkül, hogy megpróbálná rendezni a feszültséget köztük, na meg a dalszövegekkel kapcsolatban is kell még találkozniuk. Nagyot sóhajtva pásztázta a környéket. "Miért kellett így megbonyolítani az életünket azzal, hogy engedtünk az ösztöneinknek Párizsban?"

A "kis idő"-ből pár óra lett. Halkan ment fel a szobájukba, és bújt hátulról alvó kedvesének. Fáradtan zakatoló agya valamelyest megbékélt attól, hogy beszívhatja szeretett illatát, majd lassan őt is elnyomta a buzgóság.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés